Fúzió

A kezemet nézem, vagyis az öklöm, vagyis az ökölbe szorított kezem, vagyis a kezem, amiből egy fémrúd áll ki, nem is fémrúd, vascső, el akarom engedni, de nem tudom, valahogy a tenyeremhez van ragadva, vagyis nem az ujjaimon valami fólia, olyan mint egy nagyon vékony átlátszó bandázs, az köti a csőre az ujjaim, a másik kezem szabad, odanyúlok, próbálom kiszedni, nem lehet. Valami széken ülök, nem tudom, hogy kerültem ide, az utolsó emlékem, hogy Golajkirov kibújik a fogásból, a feje fölé emel és odaver a ketrec padlójához. Aztán snitt, sötétség.

Megrázom a fémrudat, folyadék vagy homok lötyög benne, kicsit úgy szól, mint azok az ausztrál esőbotok, ahogy megmozdítom, a falnak ütődik, a fal fémből lehet, mert hatalmasat döndül.

Olyan hangos csattanás, hogy tudom, ez csak álom, valaki pofozgat, hogy magamhoz térítsen, mindjárt vizet is fognak fröcskölni a pofámba, behunyom a szemem, hogy újra kinyissam, és tényleg érzem a nedvességet, valaki rám is morog, kinyitom a szemem, egy medúza bámul rám, nem is medúza, hanem polip, nem is polip, hanem egy átlátszó tengericsillag, a pofám előtt lebeg, felém döfi a tojócsövét, tudom, mi lesz, le fogja dugni a torkomon, lendítem a vascsövet, ellebeg előlem, hallom, hogy bent a fejem mélyén megszólal egy hang, na baszki, még csak ez hiányzott, mondjad, mi a francnak vetted le a sisakot, a nyálkás gömbcsáp lény az, ő szól hozzám, bhrofnik – monda az agyamban, ez a nevem, én tarzan te jane, meg minden, most nem nagyon van idő megadni a módját az ennek a mittudomén hányas típusú intergalaktikus találkozásnak, mert nagyjából három perc múlva vége lesz a reklámszünetnek, és folytatódik a meccs, érzem, hogy csikorog az agyam, túl gyors nekem ez a tempó, igazából annyit értek az egészből, hogy sisak, nem tudom, miről beszélsz, miféle sisakot, ezt akarom kérdezni, de már ott is a fejemben az ideges válasz, a transzmotorikusat, te hülye barom, közben egy nyálkás csáp elém tart egy törött fémkoronát, olyan, mint azok a gyorséttermi műanyag izék, csak épp két darabban van, a törésfelületén narancsszín nyák szivárog a belsejéből, és valami szervesnek látszó hússzerű anyag türemkedik elő, soha életemben nem láttam gusztustalanabbat, érzem, hogy elkap a hányinger, nem, erre nincs idő mondja az izé a fejemben, nem izé, bhrofnik, jegyezd meg, BhRFNK, mint amikor a ló prüszköl, közben egy csáp nyálasan a pofámnak csapódik, nehogy nekem idehányjál, szedd össze magad, taplóagy, mondja, a taplóagy az apám szavajárása, az ő hangján is hallom, kesztyűzéskor szerette legjobban rám üvölteni, olyankor, amikor sokadszorra is elvétettem a ritmust, és nem jött össze a bal test horog - jobb test horog - bal felütés kombó, igen, olvasok az agyadban, már ha annak lehet nevezni, mondja a bhrofnik, ez az, tudsz te tanulni, ha akarsz, tüntessed el az agyamból szépen az apámat, mondom, lesújtok a vascsővel, majdnem el is találom, de megint odébb-billeg, jól van, jól van, megy az idő, mondja, most kedves női hangon, igen, a rétesezős csaj hangja, aki miatt mindig három kilométeres kerülőt tettem, mert imádtam, ahogy azt mondja, egy almást és egy meggyest szokás szerint, nem érdekel a szerelmi életed, bunkókám, megy az idő, jól van, értem, mondom, te egy ufó vagy, és valahogy elraboltál, nagyon eredeti, nem, hanem beneveztelek a nagy JhaKR gladiátorjátékra, mi van, akarom kérdezni, de elözönlik az agyam a képek, valami olajos dzsuvában állok derékig, és épp egy kékbálna méretű madárfejű valamit ütök a vascsővel, aminek a végéből zöld villámok cikáznak, mellettem két másik levágott madárfej, a dzsuva meg nyilván a valami vére, jaja, és ez csak a legutolsó versenyző volt, mert eljutottuk együtt szépen az elődöntőig, mi az, hogy eljutottunk, az, hogy én irányítalak a sisakkal, te lassú taplófejű kretén, ha nem térsz magadhoz, és teszed tönkre az egészet azzal, hogy delirálva levágod a transzmotorikus sisakot a sugárkorbáccsal, akkor meg is nyerjük lazán, kellett neked kimenni cigizni, mondom kajánul, még mindig ott az agyamban a kép, ahogy a bálnát belezem, tényleg a fejemen a sisak, a brofnik meg ott lebeg a fejem fölött, győztes csapat vagyunk együtt, az hétszentség, jól van, mondom, akkor menjünk és fejezzük be, közben tudom, hogy mindjárt magamhoz térek, ott leszek a ketrec padlóján, szédülve, tápászkodva nézhetem, hogy Golajakírov a bajnoki övvel a kezében ölelgeti az olajos bőrű fitneszmodelleket, csak szeretnéd, mondja a brofnik, az az igazság, hogy eltörte a nyakad a kolléga, én a krematóriumból raboltalak el, most már végleg az enyém vagy, az én kis bajnokom, erre alulról szúrok felé a csővel, és közben fordítok egyet a hegyén, úgy, ahogy az előbb saját magamtól láttam, narancs szikra csap ki belőle, eltalálja a brofnik egyik csápját, KrajJJJakPPPF üvölti a fejemben, hagyod abba, ezzel úgyse érsz el semmit, mondja, és érzem, hogy mozdulatlanná merevszem, épp csak az a baj, hogy mivel szétverted a sisakot, kénytelen leszek a régi módon, hagyományosan fuzionálni veled, ezer éve nem volt példa ilyenre, gusztustalan és egészségtelen, ahogy elül a hangja a fejemben, elönt a szédítő undor, a bhrofnik kikerül a látóteremből, de sajnos nincs más választásunk, mondja, érzem, hogy nyálkásan a tarkómra plattyan, aztán kívülről látom magam, ahogy ott állok a fémkapszulában, a nyálkás izével a fejemen, a csápjai meg zselésen belefolynak kétoldalt a két fülembe. Nem is olyan rossz ez, mondom, új bajnok születik, mondom, az izmaim dagadnak, ahogy a fejünk fölé emelem a sugárkorbácsot, máma ölni fogunk, üvöltöm, ahogy csak a torkunkon kifér.