Húszmilliárd Nap méretű, hihetetlen sebességgel növekvő fekete lyukat találtak a 12 milliárd évvel ezelőtti múltban

Az ausztráliai Új-Dél-Walesben működő SkyMaper teleszkóp az éjszakai eget pásztázva másodpercenként 100 megabájtnyi adatot gyűjt be a kozmoszról. A távcső, egy 2014-ben indult ötéves, rendkívül részletes csillagtérképezési program jegyében minden műszakban újrafotózza a korábban is vizsgált égboltszeleteket.

A 2019-ig tartó űrkartográfiai kutatás 2015 októbere és 2017 decembere között készült fényképein az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) csillagászai az infravörös-közeli tartományt vizsgálva bukkantak valami meghökkentőre, ezért az európai űrügynökséget, az ESA-t hívták segítségül annak eldöntésére, hogy amit látnak, az valóban egy gigantikus szupermaszív fekete lyuk-e, pontosabban az objektum által elnyelt anyag körül felizzó gáztömeg, vagyis egy kvazár valószínűtlenül erős fénye, vagy valami más – írja az Ausztrál Nemzeti Egyetem közleményében. A Gaia űrtávcső mérései megerősítették a feltételezést.

Az eddig elemzett felvételek alapján a gigantikus fekete lyuk extrém intenzitással növekszik, 24 földi óra alatt két Napnak megfelő tömegű ősi anyagot nyel el, mérete pedig 20 milliárdszorosa a földi életet tápláló csillagnak.

A mostani megfigyelés az univerzum 12 milliárd évvel ezelőtti múltjára vonatkozik, amikor még sötéten derengett a kozmosz. A kutatást vezető, a felfedezésről szóló publikációt is jegyző Christian Wolf, az ANU asztronómia és asztrofizikai intézetének vezetője elmondta: még nem találtak magyarázatot a jelenségre, amelynek megértése feltárhatja azt a ma még csak vázlatosan ismert folyamatot, hogy miképpen zajlott az ősidőkben a gázok ionizációja és a világűr kivilágosodása.

„Ha a Tejút közepében helyezkedne el, a körülötte lévő gáztömeg fénye a teliholdénál tízszer lenne erősebb” – szemléltette a fényerőt Wolf. Igaz, tette hozzá, ha egy ilyen szupermasszív fekete lyuk ülne galaxisunk közepében, akkor annak ultra erős rötgensugárzása nem tenné lehetővé az életet a Földön.