Sokkal könnyebb fertőzést kapni a szállodai medencében, mint a természetes vizekben

2018.07.10. · tudomány

Másfél évtized alatt félezerszer okoztak járványos megbetegedéseket, 27 ezernél is több embert fertőztek meg, 8 esetben pedig halált okoztak a bizonyítottan a strandokon összeszedett kórokozók.

Az USA 46 államából és Puerto Ricóból származó, 2000 és 2014 közötti epidemiológai statisztikák és kórtörténetek alapján az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (Centers for Disease Control and Prevention, CDC) kutatói azt találták, hogy az uszodák, strandok, termál-, gyógy-, illetve szállodai élmény- és pezsgőfürdők, valamint a „háztáji” medencék fertőzésveszély szempontjából kockázatosabbak, mint a természetes, vagyis folyó-, tó-, vagy tengerparti fürdőzőhelyek.

Az utóbbiakat 140 – kevesebb mint 5 ezer megbetegedést és 2 halálos végkimenetelű fertőzést okozó – esetben találták felelősnek a vizsgált időszakban. (Az amerikai szakmai definíció szerint már az is járványnak számít, amikor kettőnél több ember lesz beteg az egymásnak átadott fertőzés nyomán.)

Medencés mulatság Las Vegasban
photo_camera Medencés mulatság egy Las Vegas-i szállodában Fotó: David Becker/AFP

A jacuzzi a legveszélyesebb

A hotelek melegvízű, Magyarországon jacuzzi néven közismertté vált medence méretű élménykádjai állnak a CDC kockázati listájának élén – a jelentett esetek 32 százalékával. (A tanulmány csak a statisztikákban szereplő megbetegedéseket veszi alapul, figyelmeztetve hogy a nyilvántartott 300 ezer közintézmény és a 10 millió magánmedence mellett nyilvánvalóan máshol is fürdőznek állampolgárok.)

A legtöbb embert megbetegítő kórokozó-lista éllovasa a 22 ezer áldozatot produkáló Cryptosporidium parvum nevű egysejtű bélparazita, amely heveny hasmenéssel, hasi görcsökkel és lázzal járó, akár 3 hétig is eltartó tüneteket okoz, rosszabb esetben teljesen legyengítve a szervezetet, így kiváltója lehet heveny epe-, máj- és hasnyálmirígy gyulladásnak is. Az élősködő „szaporítószervei”, a gombaspórákhoz hasonlítható oociszták jutnak be az emberi szervezetbe, ahol a vékonybéltraktusban megtelepedve fejlődésnek indulnak, a következő generációs oociszták pedig a széklettel távoznak.

A második helyezett a Pseudomonas aeruginosa baktérium. A pálcika alakú, mindössze 5 mikron hosszúságú (egy átalgos emberi hajszál 100 mikron vastag) kórokózó által kiváltott két legjelemzőbb betegség a hallójáratgyulladás (ismertebb kifejezéssel: az úszók hallójáratgyulladása) és egy forró fürdő follikulitisz néven is emlegetett speciális szörtüszőgyulladás. Az előbbi a külsőfület vagyis hallójáratot érintő, fájdalommal és fülfolyással járó tünetegyüttes, amely szélsőséges esetben komoly idegkárosodást is kiválthat. A szőrtüszőgyulladást apró pattanásokból álló, viszkető bőrpír jellemzi, némelyik pattanás közepén gennycseppel. A Pseudomonas-fertőzés kezelését nehezíti, hogy a baktérium képes egy különleges nyálka réteget, úgynevezett biofilmet kialakítani maga körül, így szinte elérhetetlenné válik a külvilág számára.

A CDC összegzése szerint a legionárius betegséget, magyarul a legionellosis-t kiváltó Legionella baktériumtörzs tagjai a bronzérmesek. A Föld vízeiben szinte bárhol előforduló, 25 és 45 Celsius fok közötti hőmérsékleten tenyésző kórokozók csak akkor fertőznek, ha a tartózkodásukul szolgáló vízcseppeket az ember belélegzi. A tüdőbe jutva okoznak influenzaszerű tüneteket, amelyek az immunrendszer állapotától függően súlyos tüdőgyulladásig, emésztő- és idegrendszeri megbetegedésekig fokozódhatnak, legvégső esetben pedig akár halálhoz is vezethetnek.

Mit sem ér a klór

Az amerikai járványügyi szakemberek szerint a felsorolt kórokozók ellen semmit sem ér a szokásos védekezés, vagyis a víz klórozása. A Cryptosporidium akár egy hétig is megőrzi fertőzőképességét klóros közegben, a Pseudomonas és a Legionella pedig rezisztens e fertőtlenítő szerre. A CDC tanulmánya a medencék vízének ózonos, illetve UV-fényes sterilizálása mellett leginkább a prevencióra hívja fel a figyelmet. Az előtte-utána megejtett alapos és minden testtájat érintő meleg vizes zuhanyzás mellett ez leginkább azt jelenti, hogy mindenki csak egészségesen csobbanjon a medencés létesítmények bármelyikében is, ha pedig teheti, akkor inkább a természetes strandokat válassza.

A magyarországi természetes vízű fürdőhelyek állapotáról az Országos Közegészségügyi Intézet listájára kattintva tájékozódhat.