Bedigitalizálhatatlanságoskodásaitokért

Jóformán csak a szemüvegmaszk maradt egyben a merülőgöncből, Szentesi nem tudta elképzelni, hogy Anita mivel vághatta miszlikbe az egészet, az erővágóra, a motoros konyhakésre, vagy a fűrészes ágvágóra tippelt, vagy lehet, hogy egyszerre mind a hármat használta, nyilván módszeres elszántsággal szabdalta cafatokra a kezeslábas fekete anyagát.

Lehajolt, felemelte a szemüvegmaszkot, a nagy, fél arcot beborító szuperprémium lencsét pókhálós fehér barázdák szabdalták darabokra, az egyik sarkából indultak, nyilván azon a ponton próbálta Anita szétverni, ahogy Szentesi kézbe fogta, szinte érezte is a mozdulatot a karjában, amivel Anita a szék fémvázát üthette a lencsével, egyszer-kétszer-ötvenszer-százszor.

Grafika: Tóth Róbert Jónás

Az arcához emelte a maszkot, az ismerős mentolos-vaníliás nyugtató illat olyan volt, mint máskor mindig, ahogy átnézett rajta, a szoba valósága mozaikosra töredezett, de persze így is látszott a pusztulás. Tulajdonképpen nevetni kellett volna az egészen, a megcsalt asszony dühének sztereotip sablonosságán. Szentesi egy egészen röpke pillanatra kívülről látta önmagát a szoba közepén állni, úgy, mint a merülés előtti pillanatokban, amikor a gönc rászorul a bőrére, és ő beszívja a Függőkertek Virágainak hűsnél is hűsebb, fűszeresebbnél is fűszeresebb illatát, és azt érzi, hogy a testén belül egy hideg és síkos hengerré sűrűsödik a teste, hogy aztán a feje tetején keresztüllebegve és síkosan kicsosszanva önmaga fölé emelkedjen, testtelen valósággá váljon, és egy villanásnyi ideig lássa a saját merülőgöncbe bujtatott önmagát ott állni a szoba ingatag valóságának közepén, hogy aztán egy csapásra minden átalakuljon, a szoba valósága átadja a helyét a Függőkertek valódinál valódibb igazságának, közepén a mindennél ragyogóbb és erősebb és kívánatosabb és mohóbb, sugárzó csodatesttel, amelybe aztán egy csapásra belerántja majd a hűvös mentolörvény.

Szentesi szája kiszáradt, az egész teste felbizsergett a fájdalmasan viszketős vágyakozástól, az arcára szorította a maszkot, tudta, hogy semmi sem fog történni többé, a lencse mozaikos pókhálóba vonta a szétvert berendezést, a gardrób letépett ajtaját, a felborogatott cipősszekrényeket,  a falról letépett és keretükből kiszakított posztereket, a szétvágott ingeket, nadrágokat és zakókat.

Megpróbálta elképzelni a jelenetet, amikor Anita be akarja akasztani a gardróbba a frissen vasalt ingeket, és akkor megbotlik valamiben, vagy csak túl hevesen nyúl be a szekrénybe, és véletlenül megérinti a gardrób hátsó falát, és a fal akkor hátracsúszik, és Anita meglátja a titkos tárolót, és benne a lassan, elegánsan felizzó, aranyszínű szuperhősruha-típusú ledvilágításban fémesen ragyogó merülőgöncöt, és a fölötte lebegő arcmaszkot, a ruha két oldalán függő kesztyűket és csizmákat.

Legalább annyi esze lehetett volna, hogy a titkos, de megjegyezhetetlenül hosszú jelszót ne írta volna fel a gardrób ajtajának belsejére. Akkor még kitalálhatott volna valami elfogadható magyarázatot arra, hogy mire is használja ő ezt az egészet.

Az írás címe a Qubit-olvasók javaslatai és szavazatai nyomán lett az, ami, nevezetesen Bedigitalizálhatatlanságoskodásaitokért. Dragomán György sci-fi sorozata, A fényes jövő további darabjai a Qubiten itt olvashatók. 

Szépségklub

Igazából egészen jó karban van, ahhoz képest persze, hogy már jóval túl van az ötvenen. Arra gondolok, hány száz kilométert róhatott le különböző medencékben, hány ezer liter veríték lecsoroghatott a testéről mindenféle edzőgépeken. Beleborzongok.

Nabumm

Nehezen vallotta be magának, de mióta elfogadta a biztosító egész háztartásra szóló szuper-kedvezményes családi ajánlatát, amelynek értelmében már nemcsak neki magának, de a feleségének, a gyerekeinek és személyzetnek is járt a folyamatos tudatmentés és hozzá a korlátlan mennyiségű klóntest, azóta egész rákapott a gyilkolászásra.