A középosztálybeli háztartások küszködnek, hogy fenntartsák életmódjukat és gazdasági súlyukat, miközben stagnáló bevételeik egyre kevésbé képesek fedezni a dinamikusan növekvő lakhatási és oktatási költségeket. A pénzes réteg ugyanakkor  tovább gazdagodik. A jóléti társadalom alapkövének tekinthető jövedelmi középréteg éppen azt veszíti el, ami évtizedeken át a középosztálybeliség stabil hozadéka volt: a lakhatást, a kényelmes, elérhető közszolgáltatásokat és a biztos munka jelentette egzisztenciális biztonságot. A kormányoknak tehát mindent, vagy legalábbis többet meg kell tenniük a középosztálybeliekért – riadóztatott szerdán kiadott jelentésében a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD). 

Középosztály alatt a szervezet azt a réteget érti, amely az adott országban érvényes mediánjövedelem 75-200 százalékához jut hozzá. Ez tehát valójában jövedelmi közép, de a továbbiakban az egyszerűség kedvéért leginkább középosztálynak fogjuk nevezni, figyelmen kívül hagyva, hogy a középosztálynak számos különféle definíciója létezik számos megközelítésből.

Fontos megjegyezni azt is, hogy az OECD nem átlag-, hanem mediánjövedelmekkel számol. A mediánbért úgy számítják ki, hogy a sorba rendezett keresetekből a középre eső értéket veszik: ennél tehát a dolgozók egyik fele többet, a másik fele kevesebbet visz haza. 2018 első felében ez bruttó 240 ezer forint volt Magyarországon, tehát a bérből és fizetésből élők fele, mintegy kétmillió ember ennél kevesebbet vagy többet keresett havonta. Eközben az átlagbér bruttó 324 ezer forint volt ugyanebben az időszakban – ezt az összeget azonban a magyar munkavállalók 70 százalékának a fizetése nem érte el a Policy Agenda és a Magyar Szakszervezeti Szövetség számításai szerint. A mediánbérek és az átlagbérek egymáshoz viszonyított aránya önmagában sokat elárul az adott társadalomra jellemző jövedelemkülönbségekről.

A Nyomás alatt: a kifacsart középosztály című, 178 oldalas OECD-dokumentum – a tagállamokra általánosan érvényes – főbb megállapításai:

• A legjobban kereső 10 százalék birtokolja a teljes vagyon csaknem felét, míg az alsó 40 százalék mindössze 3 százalékkal részesedik a javakból. A tagállamok lakosságából minden harmadik ember gazdaságilag sebezhető, azaz nincs annyi mozgosítható tőkéje, hogy három hónapon legalább létminimumon megéljen.
• A középosztály az 1990-es évek óta zsugorodott a legtöbb OECD-tagállamban. Ennek fő oka, hogy a fiatalabb korosztályok nem találnak utat a középosztályba. Míg az 1940 és 1965 között született baby boomer generáció 70 százaléka kötött ki a középosztályban, az 1980 és 1995 között született Y generációnak ez már csak a 60 százalékára igaz. Ez egyfajta generációs feszültséget is okoz, a fiatalok azzal szembesülnek, hogy annyit sem tudnak előteremteni, mint a szüleik, nemhogy többet.
• Egy-két országot leszámítva minden OECD-tagállamban csökkent a közepes jövedelmű réteg gazdasági súlya. Az elmúlt tíz évben a középosztály bevételei évente csak átlagosan 0,3 százalékkal nőttek, ez egyharmaddal kevesebb, mint a legtöbbet kereső 10 százalék jövedelemnövekedése. (Az USA-ban például a leggazdagabb 1 százalék részesedése az összjövedelemből 11 százalékról 20 százalékra nőtt az elmúlt harminc évben.)
• A középosztálybeli életvitel költségei az inflációnál gyorsabban nőttek. Erre a legékesebb példa a lakhatás, amely az 1990-ben még csak az elkölthető jövedelmek 25 százalékát vitte el, ma pedig az egyharmadát. Az ingatlanárak háromszor gyorsabban nőttek, mint a háztartások bevételei.
• A középosztálybeli háztartások több mint egyötöde többet költ, mint amennyit keres. Körükben a túlzott eladósodottság jellemzőbb, mint akár az alacsony, akár a magas jövedelmű háztartásoknál. 
• A munkaerő-piaci kilátások évről évre bizonytalanabbak: hatból egy középosztálybeli munkavállaló olyan munkakörben dolgozik, amelyet kiválthat az automatizáció. A kisebb keresetű rétegnél ez az arányszám 1:5, míg a jól keresőknél 1:10. A bizonytalanságot növeli, hogy egyre elterjedtebb a határozott idejű foglalkoztatás, és egyre kevesebb a biztos munkahely.

Miért fontos a középosztály?

A jelentésben az OECD rögzíti: az erős és prosperáló középosztály létfontosságú bármely sikeres gazdaság és összetartó társadalom számára. A középosztály tartja fenn a fogyasztást, vonzza az oktatásba, az egészségügybe és a lakásépítésbe irányuló befektetéseket. Adózásával kulcsszerepet játszik abban, hogy fennmaradjon a szociális védőháló. Az erős középosztállyal rendelkező társadalmakban visszaesik a bűnözés, nő az elégedettség, a politikai stabilitás, és jellemzőbb a jó kormányzás.

A nyugati országokban a lecsúszás fenyegetése, a középosztály folyamatos sorvadása nem marad következmény nélkül, mint az már napjainkban is látható. A hagyományosan mérsékelt réteg, amelyet emiatt a tulajdonsága miatt rendszerint a demokrácia erős bázisának tekintenek, mindinkább úgy érzi, hogy cserben hagyták. A következmény: egyre többen kiábrándulnak a demokratikus intézményrendszerből, és az anti-establishment, a fennálló rendszert támadó mozgalmak felé fordulnak. „A középosztálybeli életminőség stagnálása együtt jár a nacionalizmus, az izolacionizmus, a populizmus és a protekcionizmus új formáinak felemelkedésével.” Ha a középosztály bizonytalansága tovább növekszik, az már kifejezetten destabilizáló hatással lesz erre a rétegre – figyelmeztet a jelentés.

A rendszerbe vetett általános bizalom csökkenése a középosztály adójából támogatott területeken is kifejti hatását: ilyen a lakhatás, az oktatás, az egészségügy és az egyéb közszolgáltatások.

Magyarországon viszi el a legtöbb pénzt a lakhatás

Magyarországon az elmúlt években tovább nyílt az olló a legszegényebbek és a leggazdagabbak között, a középosztálynak pedig egyre inkább kapaszkodnia kell. Ennek részleteiről sokat meg lehet tudni a TÁRKI 2018-as társadalmi riportjából.

Az OECD jelentésében elhelyezett számtalan grafikonon ennek megfelelően Magyarországot majdnem minden esetben a szélső értékeknél kell keresni. Különösen szembetűnő ez azon az ábrán, amely a lakhatási költségek részesedését mutatja a közepes jövedelmű háztartások kiadásain belül az egyes OECD-tagállamoknál, 2015-ben. A sötétkék sáv a saját lakás megszerzésére, a világoskék a rezsire fordított költségeket mutatja, mindkettő igen tekintélyes hányadot fed le egy középosztálybeli család költéseiből. A sötétszürke a karbantartási, a világosszürke pedig a lakbérköltségek részesedését jelöli. 

A következő ábra számunkra még mindig elsősorban a lakhatásról szól, de már 2016-os adatokat mutat. Látható, hogy az OECD-tagállamok közül Magyarországon viszi el a lakhatás (sötétkék sáv) a középjövedelmű háztartások legtöbb pénzét, de jelentős az étkezésre és ruházkodásra fordított költségek (világosszürke sáv) részesedése is. Az oktatásra fordított költségek egészen eltörpülnek, csak egy vonalkát tesz ki az arányuk a teljes összegen belül, a szabadidőre, kommunikációra, közlekedésre, egészségre fordított költségek, valamint az egyéb kiadások részesedése kisebb, mint a tagállamok zöménél.

További, Magyarországot is feltüntető grafikonok itt találhatók. 

Mit tegyenek a kormányok?

„A középosztály mára egyre inkább egy sziklás tengeren hánykolódó hajóra hasonlít” – idézték az OECD közleményében Angel Gurríát, a szervezet főtitkárát. „A kormányoknak oda kell figyelniük az emberek problémáira, és meg kell védeniük, segíteniük kell a középosztálybeli életstílust. Ezáltal mindenre kiterjedőbb és fenntarthatóbb növekedést idézhetnek elő, és összetartóbb, stabilabb társadalmat építhetnek.” Gabriela Ramos, az OECD személyzeti főnöke és az egyenlő növekedést célzó projektekért felelős vezetője három gócpontot jelölt ki ebben: megélhetési költségek, igazságosság és bizonytalanság.

Az OECD a következő konkrét intézkedéseket javasolja a kormányoknak a középosztály megerősítése érdekében:

• Hozzáférhetőbb és jó minőségű közszolgáltatások, erősebb szociális háló.
• Az olcsóbb lakhatás elősegítése: célzott támogatások, államilag támogatott hitel és adókedvezmény az otthont vásárlóknak.
• Jelzálogkedvezmény (a keresetnek az a része, amelyet lakáshitel-törlesztésre fordítanak, nem, vagy kedvezményesen adózik) bevezetése azokban az országokban, ahol magas a lakhatással összefüggő eladósodottság szintje.
• Több befektetés a szakmai átképzésekbe és tréningekbe a megváltozott munkaerőpiac miatt.
• A társadalombiztosítás és a kollektív megállapodások kiterjesztése a nem standard – részmunkaidős, határozott idejű szerződéssel foglalkoztatott stb. – munkavállalókra is.
• A törvényhozók gondolják át, hogy a munkát terhelő adók helyett a tőkét és a vagyongyarapodást, a tulajdont és az örökséget adóztassák meg jobban. A jövedelemadók rendszerét tegyék progresszívvá és igazságossá.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: