Csak most kezdünk rácsodálkozni, pedig a magyar sajtóban már 50 éve megjósolták a klímaváltozást

A Qubit olvasóinak nem kell nagyon részletezni, hogy milyen súlyban kapnak helyet a mai sajtóban a klímaváltozással kapcsolatos hírek, kutatások és elemzések, de hiába tűnik úgy, hogy azok csak ebben az évtizedben kaptak helyet a mainstreamben, hiszen már 50-60 évvel ezelőtt is beszámoltak a földi klíma átalakulásáról – igaz, ezek a megfigyelések és jóslatok akkor még csak a tudományos folyóiratokban, vagy épp az országos napilapok eldugott hasábjain jelentek meg.

Az Arcanum digitális archívumában már a 19. század végéről is találni cikkeket a klímaváltozásról, de egészen az 1960-as évek elejéig csak két vonatkozásban szerepel a szó: a korábbi földtörténeti éghajlatváltozások taglalása mellett a szó hétköznapi értelmében, a külföldre utazók más környezethez való alkalmazkodására, vagy a politikai átrendeződésekre utalva.

A Népsport 1962. január 16-i számában például a mexikói Atlante és az Újpesti Dózsa meccséről szóló beszámolóban írtak így az újpesti kapusról: „Török teljesítményét is károsan befolyásolta a klímaváltozás, amely nála egy potyagólban is megmutatkozott.” De néhány nappal később a magyar fociválogatott dél-amerikai túrájának ismertetésében is hasonló értelemben használta a szót a Népsport: „első mérkőzését Chile ellen feltűnő gólaránnyal elvesztette a csapat, bár ebben közrejátszott a hosszú utazás, hirtelen klímaváltozás és más egyéb is.”

Hatvanas évek: a szovjet tudósokat, így a magyar lapokat is kezdi érdekelni a klímaváltozás

A klímaváltozás a szó mai értelmében az Élet és Tudomány hetilap 1964. augusztus 28-i számában bukkant fel, ahol a „Változások a Szovjetunió éghajlatában” című rövid írás ismertette a legújabb szovjet klímakutatások eredményeit: „Összefoglalóan megállapítható, hogy a klímaváltozások erősen összefüggnek az óceánokkal, amelyeknek — mint ez közismert — nagy a hőkapacitásuk. Minden valószínűség szerint a naptevékenységnek is szerepe van ebben a folyamatban. Az ember tevékenysége is hatással van a klímára, mivel a Földön lezajló égési folyamatokból sok hő kerül a légkörbe, A számítások szerint azonban ez az ok csak másodrendű. Az egész Föld sugárzásmérlegének viszonya az ipar által előállított energiamennyiséghez M. I. Budiko professzor szerint csak 49:0,02.”

Moszkvai Hidrometeorológiai Kutatóközpont, 1964Fotó: N. Maksimov/Sputnik

Meglepő módon ezután legközelebb, 1967 augusztusában a kolozsvári társadalmi-kulturális havilap, a Dolgozó Nő írta le hasonló összefüggésben a klímaváltozás szót, igaz, nagyrészt a tudományterület bizonytalanságait kiemelve – a nagyobb közönséget a hatvanas évek szélsőséges időjárási körülményei miatt kezdte el érdekelni a téma. „A századforduló táján jelentős felmelegedést észleltek Európa-szerte, különösen a magas északon, Grönland térségében voltak enyhék a telek. Az egyenlítő tájékán viszont a csapadék mennyisége megnövekedett, s még a félsivatagos vidékek is kaptak több-kevesebb esőt. De, hogy ez a felmelegedés, ez a klímaváltozás időszakos ingadozásnak tekinthető-e, erre a klimatológusok még nem tudnak pontos választ adni” – írja a lap, mielőtt mai szemmel is érvényes megállapítást tesz.

„A felmelegedés oka a légkör vízpára, illetve széndioxid tartalmának megnövekedésében rejlik, ez viszont azzal magyarázható, hogy a kultúrtáj növénytakarója sok vizet ad át az atmoszférának, az üzemek és gyárak viszont annak széndioxid tartalmát növelik.”

A korábban már említett Mihail Budiko, a Szovjet Tudományos Akadémia klímakutatója a későbbi beszámolókban is nagy szerepet kap, a Tükör hetilap is őt idézte 1969 októberében: „Mihail Budiko szerint az energiafelhasználás nagyarányú növekedése erős befolyással lehet az időjárásra, amennyiben mindennek következtében a légkör némileg felmelegszik. Ez megfigyelhető manapság is a nagyvárosokban, ahol a levegő hőmérséklete általában egy-két fokkal magasabb, mint a városokon kívül. A föld klímájára hatással lehet az égésből származó és a légkörbe jutó széndioxid fokozott koncentrációja is. A széndioxid gátolja a földfelület hőkisugárzását, ami a klíma felmelegedésével jár együtt.”

1970-ben befutnak a klímaszkeptikusok

A hetvenes években már különböző értelmezések is megjelentek a magyar sajtóban, egyben felütötte fejét a még ma is hódító klímatagadás elve. Némileg ironikus módon a Valóság című tudományos ismeretterjesztő folyóirat szemlézte 1970. január 1-én a Der Tagesspiegel egyik cikkét, amely arra a jól ismert érvelésre alapult, hogy ha kicsit melegebb az idő, akkor egyből kitör a klímapánik, kemény tél idején pedig már jégkorszakkal riogatnak. Egy meteorológiával foglalkozó könyv ismertetőjének végén a német lap szerzője beszámol az író végkövetkeztetéséről is:

„Mi sem természetesebb, hogy könyve végén szerzőnk felveti a jövőben várható éghajlati változások kérdését. Ezek pontos és megbízható előjelzése persze nem lehetséges, de az eddigiek alapján jogosnak látszik a feltételezés, hogy a jövőben újabb szélsőséges kilengések helyett inkább egy kiegyenlítődési időszakkal számolhatunk.”

A Magyarország hetilap 1970. január 25-i számában már egy teljes oldalt szentelt annak, hogy az amerikai jövőkutatók hogyan látták a millennium korát a tudomány akkori állása szerint. A „Borúlátó jövőkutatók” című írás szerint a kutatók azt jósolták, hogy

  • a vegyi és olajszennyezés miatt 1980-ra meghalnak az óceánok (nem jött be);
  • a Föld népessége 1970 és 2000 között megduplázódik (majdnem bejött);
  • Japán lesz a harmadik világnagyhatalom (nem jött be);
  • és hogy az urbanizációval 2000-re 30 millió lakosú megapoliszok alakulnak ki (gyakorlatilag bejött).
Forrás: Arcanum / Magyarország

Három évvel később újra Mihail Budiko révén került vissza a téma az újságokba, a klimatológussal, aki ekkor a leningrádi geofizikai főobszervatóriumot igazgatta, az APN szovjet hírügynökség készített interjút, amit a Népszava is közölt 1973. szeptember 2-án. Ennek legfontosabb megállapításai:

  • „Már az ókorban befolyásolták a klímát azzal, hogy szántóföldek létesítésére erdőket irtottak ki. Minthogy a növény- takarójától megfosztott föld jobban felhevült az elnyelt napsugárzástól, csökkent a páratartalma. Hatása van az időjárásra az öntözésnek is, mert csökkenti a földfelszín és az alsó légrétegek hőmérsékletét.”
  • „Az ember által létrehozott valamennyi energiaforrás teljesítménye napjainkban mintegy egymilliárd kilowattot ér el, s az energiatermelés évente 5—6 százalékkal növekszik. Ha megmarad ez az ütem, 200 év múlva az energiatermelés teljesítménye eléri a Földön elnyelődött, abszorbeált napsugárzás mértékét. Obszervatóriumunk számításai szerint a hagyományos energiatermelés gyorsuló ütemével előbb-utóbb túllépjük a Föld hőgátját.”
  • „Megfelelően szabályoznunk kell a klímát. Nem nézhetjük tétlenül a változásokat, mert ennek súlyos következményei lehetnek. És nem valamikor a távoli jövőben kell cselekednünk, hanem már a mostani nemzedékek életében. Nemzetközi összefogással kell szabályozni minden olyan tevékenységet, amely befolyásolhatja a földi klímát. Az energetika fejlődését hosszú lejáratú tervekkel kell szabályozni. Ezen a területen még nagyon sok tennivaló vár ránk.”

1973 forradalmi gondolata: a környezetvédelem

Kiemelkedik a környezeti problémákkal nem különösebben foglalkozó hetvenes évekbeli sajtó felhozatalából a Magyar Nemzet 1973. október 21-i lapszámának „Mérgezett világ” című cikke is, amely több eseménnyel, adattal hívja fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. Hogy ez akkoriban mennyire nem volt a levegőben, azt jól jelzi, hogy Vámos Imre írásában szinte rácsodálkozik, hogy „több helyen, például Itáliában külön minisztériumot létesítettek, hogy védjék a még épen maradt természetet.”

A cikk beszámol arról a friss esetről, amikor egy fiatal francia lány eltérített egy Boeing–727-es repülőgépet, és váltságdíjként csak annyit kért, hogy Franciaországban 24 órára állítsák le a gépkocsiforgalmat. „Egy Boeing–707-es utasszállító gép egyébként felszálláskor egymaga annyi levegőmérgező anyagot bocsát ki magából, mint 6850 személygépkocsi együttvéve. A Német Szövetségi Köztársaságban a Bayer-művek három vállalata – Leverkusenben, Dormagenben és Krefeldben – naponta 1,7 millió köbméter szennyezett vizet bocsát a Rajnába, ami körülbelül egy két és fél milliós nagyváros szennyvíztermékének felel meg. Amikor televíziót nézünk, nem is sejtjük, hogy az erőművek, amelyek az ehhez szükséges energiát termelik, annyi kéndioxid tartalmú melléktermékekkel mérgezik a vizet és a levegőt, ami egy nap alatt szétrágná, összpontosítva, a Parlament vagy a Várpalota köveit” – írta Vámos.

A műanyaggal teli gyomorral partra sodort bálnatetemek korában az ember már fel sem kapná a fejét a következő sorokra, de 46 évvel ezelőtt valószínűleg még megdöbbentően hangozhatott ez az adat: „Amerikai tudósok nemrég egy ritka halat vizsgáltak meg, amelyet Porto Rico közelében, 8000 méter mélységben fogtak. Meghökkentek, amikor felnyitották. Bensejében üres gyümölcslé- és söröspalackokat meg konzerveket találtak, azután használt alumínium fóliákat és táskarádió-elemeket. Hogyan hat mindez a hal húsára, ami reménysége a szaporodó emberiség élelmiszerszükségletének?”. De a zárómondatok sem lógnának ki túlságosan egy mai cikkből:

„A víz és a levegő szennyeződése ugyanis súlyosan megbontja az éghajlati egyensúlyt, klímaváltozásokat idéz elő, aminek máris tanúi és szenvedő alanyai vagyunk. Sokan az atomrobbantásoknak tulajdonítják az egyensúlybomlást, nyilván ennek szerepe van, de fő kórokozója a műszaki forradalom reakciója. (...) A küzdelmet nemzetközi összefogással minél előbb el kell kezdeni a zaj, a füst és a szennyeződés ellen, ha azt akarjuk, hogy a következő nemzedéknek legyen elegendő ivóvizük és levegőjük, tehát az élet e legelemibb, egyben azonban legfontosabb feltételeivel rendelkezzenek. A holnap e harcban már tegnap elkezdődött.”

1975-ben elképzelhetetlen hőségben, 34-36 fokokban sült meg Európa

Az idei kánikula vagy az elmúlt években folyamatosan megdőlő melegrekordok ismeretében már szinte vicces, hogy amikor a Magyarország 1976 nyarán ismertette a Meteorológiai Világszervezet (WMO) különleges, a megelőző évek szokatlan időjárási ingadozásaira válaszul elkészült jelentését, az előző nyár elviselhetetlen kánikulájában 34-36 Celsius-fokos hőségre panaszkodott olyan országokban, mint Belgium, Dánia vagy Hollandia.

Bretagne-i szárazság 1976 áprilisábanFotó: AFP

Az enyhe telek és a több régióban jelentkező szárazság okozta gazdasági károk miatt már szélesebb körben nagy érdeklődés övezte a WMO jelentését, amely a lap ismertetése szerint ugyan szépen alábecsülte a klímaváltozás lehetőségét („feltételezhető, hogy éppoly fokozatosan érkezik majd, mint a múltbeli változások, tehát a következő 100–200 évben valószínűleg felismerhetetlen marad”), de egy zárójeles mondatban a Magyarország is leírta, hogy „persze, ez a jóslat semmis, ha az iparfejlődés folytán nagy arányban növekednék a légkörbe kerülő széndioxid mennyisége, ami az éghajlat általános melegedését és az arktiszi tengerjég visszahúzódását idézhetné elő”.

A cikk ennek ellenére a szokásos, „még mindig keveset tudunk” típusú beismerés után a következő mondattal zárult: „Egyébként nyugodtan alhatunk: annyi bizonyos, hogy ükunokáinknak sem kell sem új jégkorszakot, sem hőhalált elszenvedniük.”

A torontói kiadású Új Szó 1977 elején hasonló képet festett a WMO problématerelő hozzáállásáról:

„Komoly tudósok és komolytalan amatőrök rémítgetik évek óta az emberiséget egy közelgő jégkorszakkal, vagy ennek az ellenkezőjével. A Meteorológiai Világszervezet most eloszlatta az aggodalmat: az összes kormányokhoz eljuttatott jelentésében leszögezi, hogy szó nincs radikális klímaváltozásról — belátható évezredeken belül. A múlt század óta folytatott mérések csak igen kis fokú hőmérsékletváltozásokat mutatnak, így 1850-től 1950-ig alig 1 fokkal nőtt az átlaghőmérséklet. Megtörténhet, hogy a következő 100 év alatt még 1 fokkal melegebb lesz (ha tovább nő a légrétegek széndioxidtartalma), de katasztrófától azért nem kell tartani.”

Negyven éve már mindent tudtunk, ami elég lett volna a változáshoz

Az évtized végére kezdett kialakulni egy konszenzus a klímaváltozás tényéről, benne az emberi hozzájárulásról, a főleg szovjet kutatásokra alapuló, de nagy (és meglepő) nemzetközi egyetértésről beszámoló hírek alapján.

Az 1970-es évek legpontosabb magyar nyelvű, klímaváltozást taglaló cikkét az erdélyi geológus és tudománynépszerűsítő újságíró, Veres József jegyezte, akinek „A prognózis: felmelegedés” című írását A Hét nevű bukaresti hetilap közölte 1979 februárjában. „Öt-tíz évvel ezelőtt a Föld éghajlatának alakulásáról még egymásnak homlokegyenest ellentmondó véleményeket lehetett hallani: egyesek úgy vélték, hogy új jégkorszak várható, mások szerint fokozatos felmelegedés. Ma a tudósok inkább a második változatot tartják valószínűnek” – kezdte cikkét Veres, méghozzá ki más, mint Mihail Budiko új kutatásaira hivatkozva.

A levegő középhőmérsékletének változása, a szén-dioxid koncentrációjának növekedése a légkörben és az arktikus tengeri jégtakaró változása – három grafikon A Hét 1979-es cikkébőlFotó: Arcanum / A Hét

Öt fontos megállapítás a cikkből:

  • „A huszadik század közepéig az emberi tevékenység alig hatott az éghajlat alakulására. A különböző tüzelőanyagok egyre fokozódó felhasználása következtében azonban ma már egyre növekszik a légkörben a szén-dioxid mennyisége (ugyanakkor csökken az élő szervezetekben lekötött szén mennyisége — hatalmas területeken kivágják az erdőket), ennek következtében pedig erősödik a melegházhatás, ami a levegő felmelegedését eredményezi a földfelszín közelében.”
  • „Megállapították, hogyha a szén-dioxid tömege megkétszereződik, úgy a légkör alsó rétegének a hőmérséklete 3 Celsius-fokkal nő. A felmelegedéssel párhuzamosan csökken a (sarki, grönlandi, időszakos szárazföldi stb.) jégtakaró felülete.”
  • „A globális felmelegedés nem lesz egyöntetű a Föld egész felületén. Ha 2025-ben az északi féltekén a hőmérséklet 2—3.5 fokkal lesz nagyobb, a magasabb szélességeken a nyári hőmérséklet 7—10 fokkal emelkedhet, a téli pedig nem lesz kisebb mínusz 5—10 foknál. Az új hőmérsékleti viszonyok lényegesen befolyásolják az éghajlatot a közepes szélességi körökön.”
  • „E változások gazdasági következményeit nehéz előrelátni. Valószínű, hogy a mezőgazdasági tevékenység északabbra tolódik. A jégtakaró olvadása következtében megemelkedik a tenger szintje. Hogy mikor és milyen mértékben erről a vélemények különböznek.”
  • „Az USA Nemzeti Tudományos Akadémiájának tanulmánya szerint a szén-dioxid mennyiségének a növekedése a Föld légkörében a huszonkettedik században katasztrofális következményekkel járhat, ezért javasolják a fűtőanyagokra alapozott energetika korlátozását. Mivel a közeljövőben ez aligha lesz lehetséges, sok tudóst foglalkoztat az a kérdés, hogyan lehetne más megoldással fenntartani a jelenlegi éghajlati viszonyokat — a C02 mennyiségének növekedése ellenére. Elég bonyolult feladat, de az emberiség egyik létkérdése. Ezért szükséges az eddiginél komolyabban, nemzetközi együttműködéssel, többet foglalkozni az éghajlatot befolyásoló tényezők tanulmányozásával, valamint olyan módszerek kidolgozásával. amelyek korlátozni képesek a kedvezőtlen tényezők hatását.”

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Ki tud megírni olyat, amit nem szabadna megírni?

Vasárnap temették el az utóbbi fél évszázad megkerülhetetlen szépírójaként ismert Konrád Györgyöt, aki írói munkásságának kiteljesedése előtt szociológusként is maradandót alkotott. Hogyan látta a hatalomhoz és kortársaihoz képest Konrád és szerzőtársa, Szelényi Iván a hatvanas évek dinamikusan növekedő társadalmi csoportját, az ingázókat, és mi újat tudtak róluk mondani?