Könnyen elképzelhető, hogy az évszázad közepétől liftezni fogunk a Holdra, de legalábbis annak közelébe, már ha valóra válik az amerikai, a japán és a kínai űrügynökségek közös ígérete. A tervek szerint, amelynek megvalósulását az űrhivatalokkal együttműködő japán Obayashi építővállalat 2050-re teszi, az Egyenlítő környékén úszó állomás és egy fölötte geoszinkron pályára állított űrállomás között kihúznak egy jó erős kábelt, amely mentén liftezni lehet. 

Az űrlift gondolata nem újkeletű: az első terveket épp hat évtizede vetette papírra egy orosz mérnök, Jurij Arcutanov.  Az űrlift ötletét mégis egy science-fiction legenda, Arthur C. Clarke tette igazán népszerűvé: az amerikai író 1979-ben, az Éden szökőkútjai című regényében egy 36 ezer kilométeres oszlop építését vizionálta, amely elektromos árammal juttatná az űrbe a kabint. 

A NASA ígérget, de még olyan hosszú kábelt se tud gyártani, amivel a Föld hátsó udvaráig el lehetne jutni

A NASA mérnökei és távol-keleti kollégáik se most kezdték a munkát, már évtizedek óta dolgoznak a holdliften. Ahhoz, hogy elkészüljön, még meg kell oldaniuk néhány nem is olyan apró problémát, amelyek közül a legnagyobb, hogy mindeddig nem nagyon sikerült kitalálni, miből is lehetne legyártani a kábelt. 

A projekten dolgozó mérnökök nagyjából 100 ezer kilométernyi hosszúságú kábelben gondolkodnak, amiből az következik, hogy a 384 ezer kilométernyi távolságban lévő Holdnak a közelébe sem lehetne eljutni a lifttel. Már ha sikerülne megfejteni, hogy milyen anyagból lehetne ilyen hosszú, az átlagosnál lényegesen erősebb kábelt gyártani. Egyelőre szén nanocsövekkel kísérleteznek, amelyek amellett, hogy szemmel alig látható vékonyságúak, szakítószilárdságuk százszor nagyobb az acélénál. Csakhogy ebből a földi technológiával képtelenség megfelelő hosszúságút gyártani. 

Nem vinne messzire, viszont elkaszálná a szeméthalom

De ha sikerülne is, még mindig ott a már így is irgalmatlanul sok és egyre növekvő mennyiségű űrszemét, ami  a kábel és a rajta közlekedő lift épségét veszélyeztetné (a Tesla-gyáros Elon Musk nemrégiben jelentette be, hogy a már amúgy is hatalmas mennyiségű Föld körüli pályán keringő tárgy mellé mintegy 12 ezer új műholdat szándékozik az űrbe juttatni). Sokak szerintrég itt lenne az ideje egy Föld körüli nagytakarításnak, mivel a Föld körüli pályán keringő rakétadarabok, űrhajósok által véletlenül leejtett tárgyak össztömege mára a 7500 tonnát is meghaladhatja, és a már Föld körüli pályára állított műholdakat is veszélyezteti. Ráadásul minél több tárgy kering a Föld körül, annál nagyobb a további űrszemét termelődésével járó ütközések veszélye. 

Máshonnan kéne indulni

Mindez Zephyr Penoyre és Emily Sandford, a brit Cambridge és az amerikai Columbia Egyetem asztrofizikus hallgatói szerint korántsem jelenti, hogy az emberiségnek le kell mondania a holdliftről. Olyannyira nem, hogy – mint ahogy arról a Qubiten részletesen írtunk nemrégiben –  kidolgoztak egy alternatív verziót, amely nem a Földről, hanem a Holdról indulna, és a Föld „agglomerációjáig” tartana. Egészen pontosan a Föld felszíne felett mintegy 35 ezer kilométerrel véget érne a felvonópálya. Ami egyúttal azt is jelenti, hogy háromszor olyan hosszú lenne, mint a NASA által évtizedek óta dédelgetett verzió.

A két egyetemista ráadásul azt is állítja, hogy az ő liftjüket már meglévő anyagokból is meg lehet építeni. A tervek szerint a liftet egy szénpolimerekől álló, ceruzahegy vékonyságú kábel mozgatná. A költségeket, akárcsak a NASA a saját verziójánál, dollármilliárdokra becsülik.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: