Tizenhat naponként érkeznek a gyors rádiójelek a mélyűrből, de a forrás még bizonytalan

2020.02.10. · tudomány

A csillagászat egyik legnagyobb rejtélye a gyors rádiókitörések (Fast Radio Burst, FRB) eredete. 

A másodperc ezredrészéig tartó, ismétlődő és nem ismétlődő kategóriákba sorolt jelekből mára száznál is többet sikerült detektálni, de a pontos helymeghatározás csak kevés esetben sikerült. A mindössze milliszekundumnyi időtartamú, ugyanakkor akár több százmillió Nap energiájának megfelelő kitöréseket is produkáló források egyikének megfigyelése meglepetésekkel szolgált.

A kanadai CHIME rádióteleszkóp csillagászai által 2018-ban felfedezett FRB 180916.J0158+65 jelű forrásról az obszervatórium munkatársai február elején publikálták azt a tanulmányukat, amelyben beszámolnak 409 napon át tartó megfigyeléssorozatuk eredményéről. Kiderült, hogy a Földtől 500 millió fényév távolságra lévő spirális galaxis szélén, egy csillagképző régióban található FRB-forrás kitörései 16,35 (földi) naponként ismétlődnek. 

A csillagászok ebből arra a következtetésre jutottak, hogy a rádiókitöréseket akár egy csillagtömegű fekete lyuk is produkálhatja, vagy valami más kozmikus objektum is, de forrásként kizárható a szupermasszív fekete lyuk vagy egy csillag és egy fekete lyuk alkotta bináris rendszer.

Az FRB-ket érzékelő kanadai szuper-rádiótávcső
photo_camera Az FRB-t megfigyelő kanadai szuper-rádiótávcső Fotó: CHIME

A csillagászok szerint ahhoz, hogy több is megtudható legyen az FRB 180916.J0158+65 jelű forrásról, a többi FRB hasonlóan kitartó vizsgálatára is szükség van.

Korábbi kapcsolódó cikkeink:

link Forrás
link Forrás