Nyílt levélben tiltakozik 67 magyar tudós Freund Tamás kijelentései ellen

2020.07.06. · tudomány

Vasárnap este a Qubit szerkesztőségébe eljuttatott, Freund Tamás MTA-elnökjelöltnek címzett levelében tiltakozik 67 magyar tudós és akadémikus, társadalom- és természettudósok vegyesen, akik sérelmesnek találják az agykutatónak a társadalomtudósokra tett korábbi megjegyzéseit és a bennük megjelenő politikai szempontokat. Az MTA ma 10 órakor választ elnököt, a tisztújító közgyűlés részleteiről itt írtunk.

A 66 tudós által jegyzett levél szövege teljes terjedelmében:

Tisztelt Freund Tamás, Tisztelt Akadémikus Úr!

A levél aláíróiként tisztelettel kérjük, hogy az MTA egyik elnökjelöltjeként tartózkodjék az olyan felelőtlen, meggondolatlan, sértő és alapvetően hamis kijelentésektől, amelyek politikai szempontokat emelnek be az MTA választási folyamatába, valamint tagjainak megosztását, a társadalomtudományok és a természettudományok művelőinek szembefordítását eredményezhetik.

A Mandinerben megjelent interjújában Ön a következőt nyilatkozta: “Azok a társadalomtudósok, akik nemcsak híján vannak a külföldi állásajánlatoknak, de a teljesítményük tényleges nemzetközi mércével mérve elégtelen, pusztán a kormánykritika álarca mögé bújva tudnak érvényesülni. Nem ritka, hogy egy-egy gyengén teljesítő társadalomtudós publikációját neves nemzetközi folyóiratok szakmai okokból nem fogadnák be, némi kormánykritikába csomagolva viszont tárt karokkal várják”. A levelet aláíró társadalomtudósok többsége sokat publikál külföldön is. Így tudják, hogy a külföldi tudományos folyóiratok a tudományosság mércéjével mérnek, a tanulmányoknak nem lehetnek politikai céljaik, különösen nem álságosan bujtatottak. Amennyiben Ön mégis kitart állításai mellett, kérjük, tájékoztasson bennünket arról, hogy mely társadalomtudósok éltek az Ön által említett eszközzel, és mely neves külföldi folyóiratok fogadtak be tárt karokkal ilyen átlátszóan gyenge cikkeket. Levelünket természettudósok is aláírják, akik elítélik a különböző tudományterületek szembeállítására irányuló törekvéseket, azt, hogy politikai szempontokat keverjenek a tudományos minősítésbe, valamint, hogy hozzá nem értők minősítsenek tudományos kutatókat és munkáikat.

Még egyszer felhívjuk a figyelmét, hogy mint az Akadémia egyik elnökjelöltjének, arra kellene törekednie, hogy az Akadémia a különböző tudományterületen dolgozó kutatók együttes képviseletét a politikától független szellemben lássa el, és tartsa távol magát az efféle szakmaiatlan, megosztó nyilatkozatoktól.

  1. Ács Pál irodalomtörténész, az MTA doktora, MTA közgyűlési képviselő
  2. András Edit művészettörténész, PhD
  3. Bajomi Iván szociológus, PhD
  4. Bazsa György fiziko-kémikus, az MTA doktora
  5. Csaba László közgazdász, az MTA r. tagja
  6. Csanádi Mária politológus, az MTA doktora
  7. Csorba László történész, az MTA doktora
  8. Erdélyi Ágnes filozófus, az MTA doktora
  9. Fábián István fiziko-kémikus, az MTA doktora, volt rektor (DE)
  10. Falus András biológus, az MTA r. tagja
  11. Ferencz Győző, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia ügyvezető elnöke
  12. Ferge Zsuzsa szociológus, az MTA r. tagja
  13. Geréby György filozófiatörténész, kandidátus
  14. Gervai Judit kémikus, a biológiai tudományok kandidátusa
  15. Görög Sándor kémikus, az MTA r. tagja
  16. Győrffy Dóra politológus-közgazdász, az MTA doktora
  17. Gyürky György fizikus, az MTA doktora
  18. Haász István osztályelnök, Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia
  19. Hegedűs D. Géza osztályelnök, Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia
  20. Heller Mária, szociológus, Phd
  21. Hetényi Zsuzsa irodalomtörténész, az MTA doktora
  22. Imre Flóra osztályelnök, Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia
  23. Inzelt Annamária közgazdász, az MTA doktora
  24. Jánossy András fizikus, az MTA r. tagja
  25. Juhász István matematikus, az MTA r. tagja
  26. Kardos Julianna neurokémikus, az MTA doktora
  27. Katona OH Gyula matematikus, az MTA r. tagja
  28. Kelemen János filozófus, az MTA r. tagja
  29. Kertesi Gábor közgazdász, az MTA doktora
  30. Kertész János fizikus, az MTA r. tagja
  31. Klaniczay Gábor történész, az MTA doktora
  32. Klimó Károly vezetőségi tag, Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia
  33. Kornai András matematikus, nyelvész, az MTA doktora
  34. Kovács G. Tamás fizikus, az MTA doktora
  35. Kovács Ilona pszichológus, az MTA lev tagja
  36. Köllő János közgazdász, az MTA doktora
  37. Kőrösmezey Ákos fizikus, kandidátus
  38. Kubinyi Kata, finnugor nyelvész
  39. Laki Mihály közgazdász, az MTA doktora
  40. M. Szilágyi Kinga kertész, MTA köztestületi tag
  41. Majtényi László, állam és jogtudományok, MTA doktora
  42. Marosi Ernő művészettörténész, az MTA r. tagja, volt alelnöke
  43. Maurer Dóra, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia elnöke
  44. Mellár Tamás közgazdász, az MTA doktora
  45. Meszéna Géza fizikus, MTA doktora
  46. Nagy Dénes Lajos fizikus, az MTA doktora.
  47. Nagy Péter Tibor oktatáskutató, az MTA doktora
  48. Páles Zsolt matematikus, az MTA lev. tagja
  49. Pásztor Erzsébet biológus, PhD
  50. Radnóti Sándor esztéta, az MTA lev. tagja
  51. Recski András matematikus, az MTA doktora
  52. Sali Attila matematikus, az MTA doktora
  53. Sarkadi Balázs biológus, az MTA r. tagja
  54. Seláf Levente irodalomtörténész, MTA köztestületi tag
  55. Somlai Péter szociológus, az MTA doktora
  56. Szalai Erzsébet szociológus, az MTA doktora
  57. Szalai Júlia szociológus, az MTA lev. tagja
  58. Szvák Gyula történész, az MTA doktora
  59. Telcs András matematikus, az MTA doktora
  60. Tihanyi László osztályelnök, Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia
  61. Vajda Mihály filozófus, az MTA r. tagja
  62. Vámos Tibor villamosmérnök, az MTA r. tagja
  63. Váradi András, biokémikus, az MTA doktora
  64. Varga Júlia közgazdász, az MTA doktora
  65. Vicsek Tamás fizikus, az MTA r. tagja
  66. Winkler Barnabás osztályelnök, Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia
  67. Zsoldos Attila történész, az MTA r. tagja

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás