Szalmaláng csak a COVID-19-en átesettek immunitása

2020.07.13. · tudomány

SARS-CoV-2-vel megfertőződött és a COVID-betegségen átesett, gyógyult pácienseket követett nyomon egy longitudinális kutatás, amelyet a King’s College London végzett el. A medRxiv-en közzétett kutatás egyelőre nem esett át szakértői értékelésen.

A kísérlet 96 résztvevőjén – egy londoni kórház egészségügyi dolgozóin és páciensein – a március és június közötti időszakban végeztek antitestteszteket. A kutatók azt találták, hogy az új koronavírus elleni antitestek száma körülbelül három héttel a tünetek megjelenése után tetőzött, utána viszont gyorsan zuhanni kezdett.

A résztvevők 60 százalékánál – amikor még betegek voltak – erős antitestválasz alakult ki az immunrendszerben. Ám a három hónapos tesztidőszak végére már csak a résztvevők 17 százalékának szervezete tanúsított ilyen erős ellenállást a kórokozóval szemben.

A kutatás azoknál talált hosszú távon is több antitestet, akik súlyosabb tüneteket szenvedtek el a COVID-19 miatt. Az enyhe lefolyású betegségen átesettek közül néhány embernek már egyáltalán nem voltak antitestjei három hónap elteltével.

Hasonló mechanizmusra utal, hogy azoknak a magyar úszóknak a vérében, akik már márciusban elkapták a koronavírus-betegséget, júliusban nem találtak antitesteket.

A King’s College kutatása is arra utal, hogy a SARS-CoV-2, ahogy a többi koronavírus, újra és újra megfertőzheti az embert. Ha ez valóban így van, a nyájimmunitás korszaka sosem jön el, sem egy puszta egyinjekciós oltás, sem pedig a tömeges megfertőződés által – mivel az antitestek idővel eltűnnek.

Ugyanakkor a koronavírus ellen nemcsak az antitestek vehetik fel a harcot, újabb kutatások szerint szerepet kaphatnak a T-sejtek is, amelyek megkeresik és megsemmisítik a SARS-CoV-2-vel fertőzött sejteket. Még mindig nincs elég adat ahhoz, hogy bárki magabiztosan nyilatkozzon az immunitásról, ahogy egyelőre arról is csak anekdotikus információk állnak rendelkezésre, hogy valaki, aki már átesett a COVID-19-en, újra megfertőződjön.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás