Mérő László: Ha az önvezető autóm versekről diskurálna, vinném a bontóba

Nincsen túlélhető és fenntartható jövőnk tudomány nélkül, ahogy nekünk sincsen nélkületek. Támogasd a Qubit munkáját!

Az elmúlt 36 év alatt semmi olyan újdonság nem történt, amelynek az alapjait ne tették volna már le az előző évtizedekben, mondta Mérő László az Európa Pontban kedd este A mesterséges intelligencia közeljövője címmel megtartott előadásában. Mérő a progressziót abban látja, hogy a különféle számítógépek sok százmilliószoros sebességre gyorsultak, így jobban meg lehet állapítani, hogy egy-egy algoritmus mennyire jó. Míg a nyolcvanas években napokig is eltarthatott, amíg egy számítógép egy sakkjátszmában végre lépett egyet, manapság egy algoritmus a másodpercek törtrésze alatt képes értelmezni egy sakkállást - vagy éppen legyőzni a világ legjobb sakkjátékosát.

Bár sokan pszichológiai munkásságáról ismerik, Mérő László eredetileg matematikusként végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, és disszertációját a mesterséges intelligencia (MI) témakörében, Kontúrkeresés zajos digitalizált képekben címen írta. Ezután a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetében (SZTAKI) tíz éven keresztül foglalkozott az MI kérdéseivel, de mivel 1984 körül úgy érezte, hogy a szakterület nem fejlődik olyan gyorsan, ahogyan azt korábban remélték, az ELTE kísérleti pszichológia tanszékére igazolt át. Tette ezt azzal a céllal, hogy megnézze, mit lehet megtanulni a pszichológusoktól – például arról, hogyan működik az emberi agy, hogy aztán ezzel a tudással felvértezve térhessen vissza a mesterséges intelligenciához. Ez végül nem történt meg; Mérő azóta is az ELTE gazdaságpszichológiai szakcsoportjának tanára, és az MI fejlődését immár külső megfigyelőként követi.

Kié a felelősség, ha az önvezető autó balesetet okoz?

Mérő szerint az emberiség mára nagyjából felkutatta, hogy melyik területen mi és mennyire működik jól, és már a mindennapjainkban is megjelent az MI. Az orvosi diagnosztikát, a robotikát, az önvezető autókat vagy éppen a fordítóprogramokat emelte ki, mint az okos algoritmusok legelőrehaladottabb terepét. Sőt, a matematikus szerint némely területen ezek a fejlesztések már simán átvehetnék az emberek szerepét, ezeknek pedig többnyire egyáltalán nem technológiai akadályai vannak.

Mérő László

Egy önvezető autó Mérő szerint mára már jobban el tud igazodni az utakon, mint az ember. Szóval ha minden autó önvezető lenne, akkor sokkal kevesebb, tizedannyi baleset történne világszerte, és Magyarországon is nagyon sok emberéletet menthetnénk meg. A legnagyobb probléma az önvezető járművek esetén a matematikus szerint a felmerülő jogi dilemmákban rejlik. Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, az önvezető autók esetében a száz százalékos biztonságot igyekszik megközelíteni a fejlesztői közeg, de néhány baleset még így is történhet majd. Ilyenkor pedig el kell dönteni, ki a felelős. Ha az önvezető autó gyártóját tennék jogilag felelőssé, akkor Mérő László szerint senki nem gyártana ilyen autókat, hiszen senkinek nem tudnának nem tökéletesen biztonságos autót eladni. A szoftverfejlesztő, aki a programot írja, szintén nem vállalná a felelősséget, hiszen ő csupán a munkáját végezte, a jármű tulajdonosa pedig, aki a baleset idején mondjuk aludt az autójában, azért vette az önvezető járművet, hogy ne kelljen vezetéssel foglalkoznia.

James Watt, Magellán és az algoritmusok

Mérő szerint amíg a soft science, vagyis az általa lágy tudományoknak nevezett területek, például a jog és az etika nem adnak megnyugtató válaszokat a hard science, a kemény tudományok, vagyis a műszaki vagy az informatikai világ által feltett kérdésekre, a technológia fejlettsége ellenére ezek a megoldások nem tudnak elterjedni.

Két hasonló példát említett a történelemből. Egyrészt feltette a kérdést, miért 1769-től, James Watt gőzgépének szabadalmaztatásától datáljuk az ipari forradalmat, mikor már évtizedekkel korábban is léteztek ipari gőzgépek. Magyarázata szerint akkoriban túl nagy kockázattal járt egy gőzgép használata a gyárosok számára, akiknek csak a részvénytársasági forma állt rendelkezésükre, és nem létezett a korlátolt felelősség fogalma. Ha a gyárukban felrobbant volna egy gőzgép, azonnal tönkrementek volna, így nem akartak kockáztatni. Mérő szerint évtizedek kellettek ahhoz, hogy a brit jogalkotás kiizzadja magából a korlátolt felelősség intézményét, és amikor ez sikerült, berobbanhatott az ipari forradalom. 

A másik példa a nagy felfedezések kora, amikor az európai hajósoknak sikerült Afrika megkerülésével eljutniuk Indiába. Ez annak a lehetőségét vetette fel a fűszerkereskedők számára, hogy a veszélyes Selyemút helyett biztonságosabb terepen közelítsék meg a kontinenst; hamar rájöttek azonban, hogy ehhez sokkal nagyobb hajókra és azok megépítéséhez sokkal több pénzre lesz szükség. Olyan összegekről volt szó, amelyeket a leggazdagabb itáliai városállamok sem tudtak volna egyenként elővenni a zsebükből. A bankok együttes erővel, különféle konstrukciókban azonban meg tudták volna oldani a problémát, ehhez azonban hiányoztak a különféle bankközi eszközök és technológiák. Körülbelül száz évnek kellett eltelnie, mire sikerült megnyugtató megoldásra jutniuk a pénzintézeteknek. 

Mérő szerint a mesterséges intelligenciával jelenleg ugyanez történik. Az MI olyan problémákat vet fel, amelyek a Biblia idejében még nem léteztek, sőt ötven éve sem fogalmazódtak meg. Választ tud-e adni például a kereszténység arra a felvetésre, hogy ha egy robot öntudatra ébred, akkor lehet-e eredendő bűne, és ha igen, ez jelentheti-e azt, hogy Jézus Krisztus őt is megváltotta bűneitől.

Jézus arca ASCII-grafikán ábrázolva.Illusztráció: Hegyeshalmi Richárd

Az öntudatra ébredő autók mennének a roncstelepre

A matematikus arra a mesterséges intelligenciával kapcsolatos, gyakori félelemre is kitért, hogy öntudatra ébredhet-e a gép, és eluralkodhatnak-e az emberi fajon az algoritmusok. Mérő alapvetően optimista ezt illetően, és úgy véli, a gép mindig gép marad. „Ha az önvezető autómnak azt mondanám, hogy most vigyen el a keresztanyámhoz, az meg azt válaszolja, hogy most inkább beszélgessünk a költészetről, én utána egyszerre vinném a bontóba” – hozta fel példaként arra, hogy a mesterséges intelligencia-alapú megoldások továbbra is eszközként készülnek az emberek céljainak megvalósítására.

Mérő meggyőződése, hogy mire ez a probléma élesben felmerülhet, olyan új szakmák jönnek majd létre új szakértőkkel, akik tudnak majd mit kezdeni a költészetre vágyó autókkal. Úgy véli, hogy ebben óriási szerepe van az oktatási intézményeknek, amelyeknek az a feladata, hogy a következő években kidolgozzák azokat a tanmeneteket, amelyek alapján ezek az új szakértők és szakmák életre hívhatóak lesznek.

Száll a kakukk fészkére

Mérő szerint tehát nem az a fő kérdés, hogy öntudatra ébredhet-e a mesterséges intelligencia. Egyrészt a valódi kérdés az, hogy miként tudnunk interakcióba lépni valamivel, ami nálunk sokkal okosabb, és nem értjük a működését. Hogyan kooperálunk egy entitással, amelyik jobban sakkozik, jobban diagnosztizálja a betegségeket, jobban fordítja le a szövegeket, és teszi ezt úgy, hogy fogalmunk sincsen a módszereiről? Másrészt az, hogy miként tudunk kompromisszumokra jutni vele. Az MI nem lesz képes megmondani nekünk, hogy bizonyos kérdésekben kinek van igaza, viszont fel tudja festeni, hogy milyen elvek mentén milyen világot építünk magunknak.  

Mérő példameséje szerint 1975-ben Milos Forman cseh filmrendező váratlan ajánlatot kapott Hollywoodból. A film forgatásáról szóló szerződésen akkora összeg szerepelt, amekkorát még nem látott, és ezért gyanakodva betűről betűre végignyálazta az ajánlatot, és kereste, hol lehet a buktató. Egyetlen mondat szerepelt benne, amely hatással lehetett a végső műre: a rendező köteles alaposan elolvasni a fókuszteszt-jelentést, vagyis azt a dokumentációt, amely a közönséget reprezentáló csoport jelenetekre adott reakcióit írja le. Forman betartotta a szerződést, és csak fogta a fejét, amikor elolvasta a jelentést, mert úgy gondolta, hogy a tesztet készítő pszichológusok semmit sem értenek a filmművészetből. Egyetlen jelenetnél próbálta ki, milyen lenne, ha visszavágná a képkockákat a javasolt időtartamra. Amikor rájött, hogy így is működik a jelenet, kipróbált egy másik javaslatot is, és végül a fókuszteszt alapján született javaslatok szinte mindegyikét elfogadta. Így született meg a mestermű, a Száll a kakukk fészkére.

Mérő szerint ugyanígy fogjuk használni a mesterséges intelligenciát: bár semmit nem ért abból, miért jó nekünk, ha a radiológiai leleteken felismerjük a tumorokat, ha az autót sofőr nélkül vezetjük, vagy ha szótárak nélkül fordítunk az egyes nyelvpárok között, szorgalmasan, pontosan és hatékonyan végzi majd el a rábízott feladatokat, miközben a munka miértje és mélyebb értelme végig emberi kézben marad.

* * *

Érdekel a nagyvárosok jövője? Szeretnéd tudni hogyan menthető meg Budapest a rossz levegőtől és a közlekedési-urbanisztikai káosztól? Akkor semmiképp ne maradj le a ma esti online beszélgetésünkről, ahol magyar kutatók: Lehoczky Annamária éghajlatkutató, Csontos Csaba geográfus, Szabó Árpád urbanista vitáznak majd erről. (október 28., szerda 19.00, Energiahajó) 

Ha tetszik, amit csinálunk, ha te is fontosnak tartod, hogy magyar nyelven legyen egy okos és közérthető lap, ami nem a politikai barikádok csatazajáról tudósít, hanem a ránk váró – bátran mondjuk ki, ez az év is megmutatta, mennyire nem túlzás ez – civilizációs kihívásokkal foglalkozik, ami fel meri tenni a jövőnkkel kapcsolatos igazi kérdéseket, és meg is mutatja a modern tudomány válaszait mindezekre, nos ha ez szerinted is olyan égetően fontos, ahogy mi gondoljuk: heroikus munkát végző hat újságíróval, sok tucatnyi kutatóval és csak egy egészen kicsi kiadóval a hátunk mögött, akkor támogasd a munkánkat rendszeresen – számít a segítséged!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: