A föld alá szállás elterjedt dolog lehetett az ősidőkben: a görög héroszok közül Orpheusz megjárta a poklot a szerelméért, Eurüdikéért, de hasonló mutatványt tudhatott magáénak Tammúz, Ozirisz, Attisz és Adónisz is, igaz, ők istenek voltak. Sok vallástörténész szerint ehhez a hagyományhoz kapcsolódik Jézus halála és feltámadása és a húsvét ünnepe is, emiatt pedig az emberiség nagy része mára hajlamos megfeledkezni a többi sikeres visszatérőről. James George Frazer skót vallástörténész szerint ez nem szép dolog tőlünk, szerinte ugyanis a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó hiedelmek már jóval a kereszténység előtt is léteztek, és némi módosítással ugyanezek a hagyományok maradtak fenn a mai napig a nyugati világban.

Frazer szerint a föld alá szállás és feltámadás gondolata a Földközi-tenger keleti partvidékén széles körben elterjedt volt, és végső soron egy sémi tavaszünnep állt a hátterében. Supka Géza régész-művészettörténész szerint a feltámadáshoz köthető Adónisz-kultusz is sémi gyökerű: Adónisz apja, a Főnix természetesen a feltámadáshoz köthető, de Frazer az Adónisz szóban is felfedezni véli az Adón (úr) szót, ami a héber többes számú Adonájban is megjelenik.

A meghaló, majd újra feltámadó istenek már az Ószövetségben is megjelennek, de nem játszanak főszerepet – mindenesetre annyi kiderül belőle, hogy Tammúz tiszteletétől óva intenek a szent szövegek, következésképpen előfordult, hogy valaki épp ilyenfajta bálványimádásra adta a fejét.

Tammúz - Dumuzi

De ki volt Tammúz? Sumér pásztor- vagy halászisten, Inanua-Istár szeretője, aki Istár bűnei miatt végül az alvilágba kerül, majd sikeresen visszatér onnan. Tisztelete Jeruzsálemben is elterjedt, de már jóval korábban is úgy tartották, hogy Tammúz vagy más néven Dumuzi a nap hevétől elszáradó növényekkel együtt hal meg, majd tavasszal újra feltámad. Először Krisztus előtt 2600 körül említik, de valószínű, hogy jóval régebb óta tisztelték. Asszíriában az időszámításunk előtti 2. században kezdték imádni, igaz, itt már kicsit másképpen: pásztoristenség helyett inkább általános mezőgazdasági szerepet osztottak rá, de a halál és a feltámadás így is megmaradt. Az asszírok a gabona megőrlésében gyakorlatilag istenáldozatot láttak, Tammúz halálának jelképét.

Tammúz évezredeken keresztül népszerű maradt, és ha elfogadjuk Frazer elméletét, valószínűleg ő tudhatja magáénak a leghosszabb és legsikeresebb karriert az istenek közül. Tammúz a sumér istenség héber neve, a sumérok Dumuzi (igaz fiú) néven ismerik, a görögöknél pedig kísértetiesen hasonló az övéhez Adónisz története, sőt az ehhez kapcsolódó szokások és ünnepek is. Ami ebből némileg meglepő lehet, az az, hogy Supka szerint ezek a szokások valamilyen eltorzult formában ugyan, de egyes népszokásokban és az ünnephez köthető babonákban a mai napig megfigyelhetők.

Tammúz története

Tammúz (Dumuziként) szerelembe esik Ishtárral vagy Inannával. Dumuzi a történet egyik verziója szerint itt halandó pásztor, mások szerint a pásztorok istene. Nem tart sokáig az idill, de hogy mi okozta a bajt, arról különböző beszámolók születtek. A történet egyik verziója szerint Istár a szerelme után száll le az alvilágba, akár Orpheusz, mások szerint épp ellenkezőleg, ő maga küldi őt oda, miután Istár kerül az alvilágba, és ahhoz, hogy kiszabadulhasson, valaki mást kell küldenie önmaga helyett. Az istennő végigjárja a szentélyeit, és rájön, hogy Dumuzi távollétében megcsalta (tivornyázott a szentélyben, berúgott, szeretőket tartott, még a trónját is elfoglalta), így haragra gerjed, és hívja a Gallát (nem a humoristát), a könyörtelenül pusztító démonok seregét, hogy vigyék a pokolba Dumuzit. Viszik is, innentől viszont Istárnak és Dumuzinak (Tammúznak) felváltva kell sínylődniük a pokolban, egyszerre ketten viszont sosem lesznek távol. Istár alászállásakor meg kell válnia minden termékenységi jelképétől, így eltűnik a termékenység is a Földről, a növények nem növekednek, az állatok nem szaporodnak.

Paul Carus amerikai vallástörténész szerint Tammúz a krisztusi feltámadás egyik legkorábbi előképe: a pásztorként született ember története (Jézus is pásztor volt), aki meghal, majd istenként tér vissza; a feltámadása az év termékeny időszakának kezdetére esik, minden évben megünneplik. Barry B. Powell vallástörténész szerint a mítosz alvilági túszcseréjére utalnak a tavaszünnepeket több ezer éven át bemutatott áldozatok is; Supka szerint a főníciaiak, akik már Adónisz néven tisztelték Tummúzt, olykor emberáldozatokat is bemutattak ezeken az ünnepeken.

Érdekes módon Adónisz esetében tavasszal éppen a haláláról emlékeznek meg, hiszen a vetéssel a búzát és a búzaistent is eltemetik, de hogy nehogy megsértődjön ezen, már előre ünneplik a feltámadását, mintegy azzal vigasztalva a búzát, hogy lesz ez még jobb is. Supka szerint az ezeken az ünnepeken bemutatott áldozatoknak állít emléket a húsvéti bárány és a sonka, a Pilátus-égetés Magyarországon is elterjedt szokása pedig, amikor egy Pilátust vagy Júdást jelképező szalmabábot megvesszőznek, majd elégetnek, az egykori emberáldozatokra utal.

Adónisz

Adónisz története kísértetiesen hasonlít Tammúz históriájára, ami nem is csoda, hiszen nagyjából ugyanarról szól, csak más szereplőkkel: a görögök valamivel áramvonalasabban adták elő a történetet, jobban fenn is maradt. A történet szerint Adónisz is halandóként kezdte a pályafutását, Kinürasz paphoszi király és Metharmé gyermekeként (legalábbis Apollodórosz így számol be róla). Ezt követően még gyermekként egy vadkan halálra sebezte (ezt Artemisz intézte, görög szokás szerint bosszúból).

A történet egy másik verziója szerint Adónisz valójában Theiasz és Szmürna vérfertőző nászából született, mégpedig azért, mert Szmürna Aphrodité intézkedésére beleszeretett a tulajdon apjába, aki nem tudta, hogy a lányával hál. Az istennő azért intézte ezt így, mert Theiasz nem tisztelte őt eléggé. Amikor Theiasz megtudta, mit tett, meg akarta ölni a lányát, de ő könyörgött az istenekhez, hogy mentsék meg, akik erre fává változtatták. A Szmürna-fából tíz hónappal később jött világra Adónisz, aki annyira szép volt, hogy Aphrodité elrejtette, és Perszephoné gondjaira bízta. Perszephoné is beleszeretett az ifjúba, végül Zeusz tett rendet közöttük: Adónisz az év harmadát Perszephonénál tölthette, a harmadát Aphroditénál, a harmadik időszakban pedig békén hagyták, bár erről lemondott Aphrodité kedvéért, és akkor is vele maradt. Később egy vaddisznó halálra sebezte (a vadkan Arész volt, aki féltékenységből tette el láb alól a vetélytársát).

Euripidész szerint ezután Aphrodité ismét Zeuszhoz fordult, hogy tegye helyre ezt a dolgot, és támassza fel Adóniszt, végül Zeusz úgy rendelkezett, hogy Adónisz az év egyik felét az alvilágban, a másikat a valódiban tölthesse, így minden tavasszal visszatér. A görög mitológia mexikói szappanoperákat és orosz nagyregényeket megszégyenítő családi kavarásainak ellenére szabad szemmel is felismerhető a hasonlóság Adónisz és Dumuzi között: egy fiatal, csinos pásztorba (aki itt vadászik is) beleszeret egy istennő, az illető emberként meghal, istenként feltámad, és ha már ott van, hozza magával a tavaszt is.

Ozirisz

Ugyanebbe a klubba tartozott Egyiptomban Ozirisz, igaz, az ottani halottkultusz miatt itt is került néhány csavar a történetbe, de a feltámadás és a túlvilági uralkodás egyértelműen összeköti Tammúzzal és Adónisszal. A mítosz szerint Ozirisz kiváló uralkodóként kezdte a pályáját, ő tanította meg földművelésre a népét, de gonosz testvére, Szét megölte, a holttestét pedig ládába rejtette és a tengerbe dobta. Ez nem hagyta nyugodni Íziszt, Ozirisz feleségét, megkereste a király holttestét, ami rögtön életre is kelt, és megtermékenyítette Íziszt. Így született Hórusz, aki átvette a király helyét a trónon, míg Ozirisz visszatért az alvilágba, és onnantól fogva ott uralkodott. Az életre kelt hullából távozó víz jelenti az életet Egyiptomban, az örökkévalóságot pedig az a gabonamag jelképezi, amely ettől újra és újra kicsírázik és életre kel. Ahogy Ozirisz meghal és feltámad, úgy váltakoznak az évszakok, és úgy újul meg mindig a természet is.

Frazer további példákat is felsorol, és akadnak, akik szerint Jézus Krisztus feltámadása is ugyanebbe a sorba illeszkedik – de míg a motivációk nagyjából stimmelnek Ozirisz, Adónisz és Tummúz történetében, Jézusnál már nem ez a helyzet. Közös pont két esetben a pásztori háttér, mindháromban pedig az, hogy az isten emberként kezdte a pályafutását, sőt a feltámadás és az ezzel járó átlényegülés is. Ám míg Jézus a Biblia szerint az emberiség megváltásáért vállalta az áldozatot, és előre tudta, a többieket bosszúból vagy féltékenységből gyilkolták meg.

Az orgiáktól a szódásszifonig

A húsvéthoz köthető termékenységi és áldozati szertartások viszont megmaradtak: Supka szerint a tojás termékenységi szimbólumként egyértelműen pogány eredetre utal. Adónisz tiszteletére a főníciaiak (akik a feltámadó főnixtől eredeztették magukat) tömjént égettek a fa emlékére, ami az isten anyja volt; a húsvéti gyertyába öt tömjénszemet tesznek. A már említett Pilátus-égetés az emberáldozatnak állít emléket, a sonka az állatinak – a bárány viszont Supka szerint egy félrefordítás eredménye.

A locsolkodásról már sokan és sokat írtak, Tammúz tiszteletére viszont orgiákat rendeztek, hogy biztosítsák a következő évi sikeres termést. A rómaiak a Megalensiát ülték meg Kübelé anyaistennő tiszteletére, itt is gyakoriak voltak az orgiák, de a hívek még jobban jártak, mint a szintén Tammúzhoz köthető Attisz követői, akik az ünnepségeken gyakran kasztrálták is magukat vallási tébolyukban. Hasonló, bár talán kevésbé radikális szokások a mai napig fennmaradtak: a Fülöp-szigeteken minden évben emberek tucatjai ostorozzák véresre magukat, majd vállalják, hogy keresztre feszítsék őket. Supka szerint a Pilátus-égetésnél a magyar vidéken is gyakran megesett, hogy a szobor megvesszőzése után a gyerekek nagy lelkesedésükben egymást pofozták végig a falun: „a verés ragályos dolog”.

A feltámadás és a tavasz összefüggése nem túl meglepő, az ehhez köthető jelképek viszont talán azok: van, ami egyértelműen a tavaszhoz kötődik, mások rég elfeledett kultuszokhoz, áldozatokhoz, ógörög szappanoperákhoz, ezerszer átnevezett istenségekhez, alvilági utazásokhoz – ehhez képest a tormával és a sonkával Európa nagy része még egész jól járt.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: