A fekete himlő, vagy régi nevén egyszerűen csak himlő (variola), már az ókori Egyiptomban is pusztított, de az emberiségnek végül sikerült legyőznie: az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) 1980-ban jelentette ki, hogy az utolsó száz évében körülbelül 500 millió halálesetet okozó fertőző betegség végleg eltűnt a Föld színéről. Az ismerős tünetekkel (láz, izomfájdalom, fáradtság) kezdődő, súlyos esetekben két hét után kiütésekkel társuló, majd napokon belül halállal végződő himlőnek számos történelmi személy áldozatául esett (köztük XV. Lajos francia király, II. Péter orosz cár vagy I. Lajos spanyol király), de VIII. Henrik és Sztálin is élete végéig viselte a betegség okozta sebhelyeket, Kölcsey Ferenc pedig a jobb szemére megvakult a fertőzéstől.

A himlő elleni védekezés legkorábbi feljegyzései a 10. századi Kínából származnak, de feltételezések szerint Indiában és Afrika egyes részein már korábban is alkalmazták a variolációnak nevezett módszert. Ez tulajdonképpen mesterséges fertőzés volt: a bőr alá juttatták az egyébként cseppfertőzéssel terjedő kórokozó (Variola virus) enyhébb változatát, amely így kevésbé volt veszélyes. A beoltottak között a természetes fertőzés 20–30 százalékos mortalitása 1–2 százalékra csökkent, aki pedig túlélte a beavatkozást, egy életre védettséget élvezett a vírussal szemben.

A 18. század végén aztán jött egy angol orvos, aki egy népi hiedelem hatására elkezdte vizsgálni a még hatékonyabb védekezés lehetséges formáját. Akkoriban azt beszélték, hogy az emberekre nem igazán veszélyes tehénhimlőn (Variolae vaccinae – innen a vakcina elnevezés) már átesett tehenészek körében nem terjed a fekete himlő, ezért a délnyugat-angliai Berkeley városában családorvosként és sebészként praktizáló Edward Jenner egy kísérleti alanyon igyekezett bizonyítani a feltételezést. Jenner elsőként egy Sarah Nelmes nevű, tehénhimlővel fertőzött tehenészlány kezén kialakult hólyagból vett váladékot, majd azt a kertészének nyolcéves fia, James Phipps karjaiba oltotta. A fiú néhány nappal később enyhe lázas tüneteket mutatott, de azok 24 órán belül el is múltak.

Jenner hat héttel később már emberi himlővírussal fertőzte meg Phippset, ám ezt már nem követte semmilyen betegség – ezt a folyamatot később még több mint húsz alkalommal ismételte meg az orvos, de a fiúnál egyszer sem jelentkeztek a sokat látott tünetek. Bár a tehénhimlővel való fertőzéssel néhány évvel korábban már több orvos is kísérletezett, Jenner volt az első, aki később több alanyon, ismételt vizsgálatokkal bizonyította, hogy az alanyok az oltást követően már nem képesek elkapni a himlőt, vagyis sikeres az immunizáció.

A vakcina világraszóló siker volt, az 1803 és 1806 között lezajlott Balmis-expedíció során több millióan részesültek a himlő elleni oltásban Latin-Amerikától Ázsiáig, és még a Britanniával hadban álló Bonaparte Napóleon is kitüntette Jennert, valamint az orvos kérésére szabadon is engedett két hadifoglyot, mert állítása szerint nem tudott nemet mondani az emberiség egyik legnagyobb jótevőjének. A brit kormány végül 1840-ben (Jenner halála után 17 évvel) alkotott törvényt a varioláció betiltásáról, és egyben kihirdette, hogy minden állampolgárának ingyenesen biztosítja a himlő elleni oltást, 1853-ban pedig kötelezővé tették a vakcinációt.

Így is voltak azonban olyanok az orvosközösségben, akik nem nézték jó szemmel a természet (sőt, Isten) törvényébe való ilyen fokú beavatkozást. Az oltásellenesség egy csapásra kialakult és elterjedt Európában, és a legkülönbözőbb formákat öltötte.

Tehénhimlőt oltanak emberekbe? Marhaszifilisz!

Az állati eredetű anyagok bevitele az emberi testbe egyenesen bűnnek, az isteni akarat megszegésének számított a Jenner módszerét elítélők szerint, hiszen a himlő minden földi jóval együtt Isten teremtménye, ezért aki ellene tesz, az Isten ellen vétkezik. A vélekedés szerint egy ilyen beavatkozás csak erkölcsi romlást, fizikai és szellemi mutációt eredményezhet.

A népi félelmekre pedig már akkor is rájátszottak olyan orvosok, akik ha nem is hitték el a kor legdurvább konteóit, tömegek csodálatát és elismerését vívhatták ki azzal, hogy a Közös Ügy élére álltak, és nem féltek kimondani az Igazságot a népbutító tudomány ellenében. Ilyen volt az angol orvosszövetség (Royal College of Physicians) egyik tagja, Benjamin Moseley is, akinek valószínűleg azért fűződött érdeke az oltás elleni hergeléshez, mert sok kollégájához hasonlóan neki is komoly bevételi forrást jelentett a varioláció, amelynek létét fenyegette Jenner találmánya.

Moseley főként olyan történeteket terjesztett már 1800-tól kezdve (tehát négy évvel a vakcina felfedezése után), amelyekről azt állította, hogy szemtanújuk volt: szarvat és tehénszőrt növesztett, ökörarcú gyerekekkel riogatott, akik az oltás hatására kezdtek marhává mutálódni. A vakcinát rendszerint Lues Bovilla (marhaszifilisz) néven illette, és előszeretettel emlegette Pasziphaé, Kréta királynéja történetét – ő volt az, akit Poszeidón egy elmulasztott bikaáldozat miatt elátkozott, vágyat ébresztve benne az állat iránt, aminek az eredménye Minótaurosz születése lett. Moseley ezzel a bestialitás bűnével tette egyenértékűvé a vakcinázást, nemcsak veszélyesnek, de erkölcstelennek is beállítva azt.

Az ökörarcú fiú és a csecsemőzabáló szörnyeteg

Jenner legismertebb kritikusa azonban egy másik angol orvos, a szülészként és sebészként dolgozó William Rowley volt, akinek az irodalmi stílusban fogalmazó Moseley-val ellentétben megvolt az a nagy előnye, hogy értett, és írni is tudott a nép nyelvén. 1805-ben megjelent röpiratában („A tehénhimlőoltás nem biztonságos a himlő ellen”) látványos illusztrációkkal igyekezett bemutatni, mit tesz az emberrel a vakcina. Moseley-hoz képest ráadásul még jobban ráerősített a vallási vonalra:

„Számos szarvasmarhákra jellemző bestiális betegség megjelent az embereknél a tehénhimlőoltás megjelenése óta – rühesség, tályogok, fekélyek, üszkösödés, valamint óriási és förtelmes duzzanatok az arcon, amelyek egy ökör ábrázatára emlékeztetnek, torz szemekkel, a szemhéjak természetellenes deformálódásával. A himlő Isten ítélete, a tehénhimlőoltás azonban a pökhendi ember találmánya; az előbbit a Mennyországból rendelték el, az utóbbi viszont szent vallásunk megbecstelenítése.”

A röpiratban szereplő alábbi képek ezt az üzenetet hivatottak illusztrálni. A feldagadt arcú fiú Rowley szerint egy ökörre kezdett hasonlítani a vakcina hatására, a jobboldali képen látható kislányon pedig minden marhabetegség egyszerre ütött ki oltás után.

A 19. század a szatirikus rajzolók, karikaturisták aranykora volt, és Charles Williams már 1802-ben gondoskodott arról, hogy bombasztikus illusztrációkban gazdag legyen az évszázad. Az általa karcolt képen a farokkal és szarvakkal ellátott Jenner hasonló külsejű társaival együtt szó szerint dézsából öntik a csecsemőket egy hatalmas szörny torkába. Miután a bika, ló, tigris és kraken jegyeit, valamint a legocsmányabb betegségek jelét magán hordozó lény megemésztette az ártatlan babákat, a sátáni tudósember egy trágyás szekérre lapátolja a tetemeket, miközben már érkeznek a háttérből az Igazság harcosai, akik között William Rowley és Benjamin Moseley is megtalálható.

A kép előterében látható alakok csak kisebb jelekből azonosíthatók: a bal szélen háttal álló ember zsebéből kilóg egy 10 ezer fontról szóló dokumentum (ennyit kapott kutatásaihoz Edward Jenner a brit parlamenttől 1802-ben), míg a lapátoló férfi egy „Botanikai leckék” című köteten áll (ez volt a Jenner elleni támadásokat nyilvánosan hárító angol orvos-botanikus, Robert John Thornton egyik könyve). A rajz a skót-amerikai katona és orvos, Ferdinand Smyth Stuart 1802-ben kiadott, „30 000 fontot a tehénhimlőért!” című oltásellenes röpiratához készült, amelyben ő is megismétli a mutálódott gyerekekről terjedő történeteket: „Azt hallottam, hogy Peckhamben beoltottak egy gyereket tehénhimlővel, és korábbi természetes alkata elállatiasodott, és elkezdett bestiaként négykézláb járni, tehénként bőgve, bikaként tülekedve.”

Bár az 1800-as évek és a mai idők oltásellenes nézetei között vannak hasonlóságok, legalább egyvalamiben óriási a különbség a két csoport között. Amikor Edward Jenner megalkotta az első vakcinát, még több mint fél évszázaddal a mikrobiológia és a kórokozók felfedezése előtt jártunk, Louis Pasteur és Robert Koch még sehol sem volt, így hiába készült el egy működő védőoltás, az immunizációs folyamat pontos működéséről még Jenner sem tudott beszámolni. A megmagyarázhatatlan csodaszer így jogosan vetett fel kérdéseket, nemcsak tudományos, de vallási és erkölcsi alapon is. Igazából több minden szólt a vakcina ellen, mint mellette – utóbbi érvek között épp csak az az egy, hogy hatásos volt, és valószínűleg több millió ember életét mentette meg.

Az orvostudomány azóta nemcsak utolérte magát a vakcinák működésének megértésében, de a legmodernebb technológiáknak köszönhetően még biztonságosabb, még hatékonyabb oltóanyagokat képes fejleszteni. A meggyőződéses oltásellenesség azonban keveset változott kétszáz év alatt, legfeljebb a csecsemőzabáló szörnyek képét váltotta fel a milliárdosok által csippel vezérelt 5G-zombihadsereg gondolata. Csak most már arra sem lehet fogni, hogy nincs tudományos magyarázat az oltások működésére.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: