Maszkot húznak a járványtagadók, hogy a beoltottak ellen védjék magukat

2021.05.12. · majom

Talán az összeesküvés-elméletek legnagyobb rajongói sem láttak még olyat, ami most az oltás- és maszkellenesek egy bizonyos körében terjed: a járványtagadók attól félnek, hogy a koronavírus-vakcinával már beoltottak meg tudják „fertőzni” az oltóanyaggal a körülöttük lévőket, ezért az a legbiztonságosabb, ha távolságtartással és maszk viselésével védekeznek a vakcinázáson átesettek ellen.

Ahogy a legtöbb konteó, ez is több változatban terjeng, de a – szakértők által többször cáfolt, teljesen alaptalan – hiedelem központi eleme, hogy a beoltottak által átadott fehérjék terméketlenséget, a menstruációs ciklus felborulását és vetélést is okozhatnak. Az már az álhírek terjesztőinek vérmérsékletétől függ, hogy ezt komolykodó biológiai köntösbe csomagolják, vagy abban a keretbe foglalják bele, miszerint a COVID-19 világjárvány az elit terve a népesség csökkentésére, és ebben az összeesküvésben a vakcinák is fegyverként szolgálnak.

Egészen szürreális, ahogy a járványtagadók hirtelen a tavaly bevezetett járványvédelmi intézkedések híveivé válnak. Az oltásellenes konteók egyik legnagyobb forrása, Sherri Tenpenny (team „a vakcinák autizmust okoznak”) nemrég élő videóban hívta fel elvtársai figyelmét arra, hogy mindenkinek távol kell tartania magát olyanoktól, akik megkapták az oltást, méghozzá örökre. Egy másik befolyásos oltásellenes szereplő, a New York-i „gyerekorvos” Larry Palevsky szerint „azoktól, akikbe belőtték már ezt a mérget, valami terjed az oltatlanok felé,” ezért a beoltottaknak a karjukon kellene viselni a „megkaptam a vakcinát, még ha ez nem is vakcina” feliratot, hogy az épeszű emberek tudják, kit kell elkerülni az utcán.

Olasz férfi egy római maszk- és 5G-ellenes, járványtagadó tüntetésen, 2020 szeptemberében
photo_camera Olasz férfi egy római maszk- és 5G-ellenes, járványtagadó tüntetésen, 2020 szeptemberében Fotó: VINCENZO PINTO/AFP

A társas távolságtartás intézménye mellett a maszkviselés felkarolására sem számítottunk ettől a közösségtől. Ehhez képest a Twitteren és a 4chanen is beindult a vita arról, hogy talán „maszkot kellene húzni, amikor beoltottak között vagyunk, mert terjesztik ezt az mRNS izét.” Judy Mikovits, a konteós járványtagadók egyik legnagyobb sztárja pedig egy olyan esetről számolt be, amikor azért tessékelték le egy repülőgépről, mert ezüst-kolloid maszkot viselt – a tudományos álláspont szerint semmiféle egészségügyi haszonnal nem rendelkező anyag a holisztikus közösség szerint nemcsak a vírusokat, de a beoltottak által terjesztett fehérjéket is kiszűri, ezért tiltja a tömeges megbetegedésekben érdekelt hatalom. Ilyen maszkokat, hogy, hogy nem, Mikovits webshopjában is lehet kapni.

Hogy ezek az új irányzatok mennyire osztják majd meg a járványtagadókat, egyelőre nem tudni, de a törésvonalak már látszanak. A Facebookról álhírek terjesztése miatt letiltott egyik népszerű oldal szerint például „a tüskefehérje átadása ellen a maszkok sem védenek,” de szerencsére létezik csodaszer a beoltottak általi fertőzés ellen: a fenyőtűlevél-tea. Még szerencse, hogy az oknyomozó portál mellékesen ilyen termékeket is árusít.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás
link Forrás