Az igazságos internetet tűzte zászlajára, de a szabad internet halálát okozhatja az EU új szerzői jogi reformja

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük!

Több mint két évvel azután, hogy az Európai Parlament végleg megszavazta az Európai Unió szerzői jogi reformját, az új irányelvben foglalt változások 2021. június 1-én hivatalosan is hatályba léptek a magyar szerzői jogi törvény (Szjt.) módosításával. Az irányelv egyes cikkeinek, különösen a linkadó és cenzúragép néven elhíresült új szabályok elfogadását hosszú viták előzték meg, amelyek során egymásnak feszültek az óriás techcégek, a médiavállalatok, a szabad internet védelmezői és a zeneipar szereplői.

A CDSM (szerzői jog a digitális egységes piacon) irányelv célja az uniós tagországok közötti jogharmonizáció a szerzői jog által védett tartalmak felhasználása és megosztása terén. Ennek számos olyan pontja van, amit nagy egyetértéssel fogadtak el: a reform megkönnyíti a jogvédett tartalmak felhasználását a digitális és online oktatásban, a digitális közkincsek védelmét vagy a kutatási célú szöveg- és adatbányászatot. Az EU 1 milliárd dollárosra becsült kreatív iparában körülbelül 11,7 millióan dolgoznak, a több mint húsz éve változatlan szerzői jogi irányelv változtatása őket és a tartalmakat előállító felhasználókat védené a Google-lel, a Facebookal és más techóriásokkal szemben.

A tüntetések és rekordokat döntő petíciók ellenére az EP-ben 2019. március 26-án, 348-274 arányban megszavazott irányelv 2019. június 6-án lépett hatályba, és a tagországok két évet kaptak arra, hogy saját jogszabályaikba ültessék a benne foglaltakat. Ehhez képest a hétfői határidő lejártakor még csak három országban történtek meg a szükséges jogszabály-módosítások: Hollandiában, Németországban és Magyarországon. A magyar Országgyűlésben idén április 28-án szavazták meg az Szjt. módosítását, 136-29 arányban – a szavazáson jelen lévő képviselők közül a Jobbik, a KDNP és az LMP frakciók tagjai igennel, a DK, az MSZP és a Párbeszéd képviselői nemmel szavaztak, a száz fideszes képviselő szavazatai 97-3 arányban oszlottak meg az igenek javára.

A reform első látható jelei a napokban mutatkoztak meg, amikor a Facebook-felhasználók azzal szembesültek, hogy egyes cikkek megosztásánál eltűntek a képek és a szöveges ajánlók, és csak egy nem túl figyelemfelhívó, egy címből és egy kattintható linkből álló bejegyzés került ki a profilukra. Ez már a CDSM-irányelv 15. cikkének hatása, de valószínűleg hamarosan a youtuberek is megtapasztalják a másik vitatott cikk (17.) következményeit, ami a jogvédett tartalmak felhasználását automatikus szűrőkkel való megakadályozásáról szól.

15. cikk: a linkadó

Az uniós irányelv 15. (a tervezetben és a vita során még 11-es sorszámmal ellátott) cikke a sajtótermékek kiadóinak hivatott nagyobb védelmet biztosítani a tartalmaikért járó kompenzációt illetően. Vagyis az olyan esetekben, amikor egy online cikk kivonata (címmel, képpel vagy egy rövid részlettel) megjelenik az internetes keresőkben, a közösségi médiában vagy híraggregátor oldalakon, az ilyen szolgáltatást nyújtó cégek (pl. Google, Facebook, Twitter vagy Flipboard) ezt mostantól csak a sajtótermék kiadójától előre megszerzett licenc birtokában tehetik meg.

A kiadók így kizárólagos jogot kapnak a tartalmaik újraközlésére, ami a megfogalmazott célok szerint jobb üzleti pozíciót garantál a médiavállalatoknak a hirdetési piac átalakulása következtében őket kizsigerelő techcégekkel szemben. Ezzel a joggal csak az olyan sajtótermékeket ruházták fel, amelyek gazdasági tevékenység keretében működnek, vagyis a nonprofit információközlési szolgáltatások (pl. Wikipédia) és a bevételt nem generáló blogok kivételt képeznek. Bár a kiadóknak először 20 évig tartó kizárólagos jogot biztosítottak volna, ezt a viták eredményeként 2 évre csökkentették (a megjelenést követő év első napjától számítva), az információszabadság védelme érdekében.

A linkadó név még a korai tervezet idejéből származik, aszerint ugyanis még az egyes cikkek linkjeinek újraközlését és nem kereskedelmi célú megosztását is díjazáshoz kötötték volna – ezek a viták eredményeként kimaradtak a végső szövegből. Az irányelv kritikusai szerint az viszont még mindig nem egyértelmű, hogy a techcégek számára továbbra is megengedett, a cikkek megosztására vonatkozó „néhány szavas részletek vagy nagyon rövid kivonatok” alatt pontosan mit kell érteni, ezért a jogszabály gyakorlatba ültetése kaotikusnak ígérkezik – a Facebook például már csak a címet és a linket engedi megosztani, a Google Hírek azonban egy kis képet és egy kétsoros ajánlót is mutat.

Bár a 15. cikk mellett lobbizó médiacégek és hírügynökségek szerint épp az új szabályokból adódó pénzügyi stabilitás biztosítja majd azt, hogy a valódi sajtótermékek mögött álló kiadók továbbra is finanszírozni tudják a minőségi újságírást az álhírek ellenszelében, a bírálói szerint az új irányelv csak a techcégek számára is érdekes nagy médiavállalatokat hozza kedvező helyzetbe. Ebből az következik, hogy a kisebb kiadók rosszabb pozícióból indulnak a licencversenyben, és ha nem akarnak elesni a Google vagy a Facebook által generált olvasói forgalomtól, akkor akár ingyen kell biztosítani a techcégek felé a tartalmaikat. Aki ennek ellenáll, és inkább nem engedélyezi a cikkei megjelenítését más platformokon, az nemcsak a versenytársait hozza előnyösebb helyzetbe, hanem azokat a megbízhatatlan forrásokat, álhírgyárakat is, amelyekre nem vonatkoznak a szerzői jogi irányelv szabályai.

Tüntetés az EU-reform ellen a német Karlsruhe városában, 2019 márciusábanFotó: SaveTheInternet

A kísérlet kicsiben már kétszer is rosszul sült el Európában.

A német parlament 2013-ban szavazta meg a sajtókiadók szomszédos jogát, vagyis a Google-adó kivetését, ami arra kényszerítette a techcéget, hogy minden sajtócikkre vezető keresési találatért és Google Hírek-kivonatért jogdíjat fizessen a kiadóvállalatoknak. A német sajtókiadók szerzői és szomszédos jogait kezelő társaság, a VG Media először 11 százalékban határozta meg azt a díjat, amit a Google-nek a hírkeresésekből és a híraggregátori tevékenységéből származó hirdetési bevétele után fizetnie kellett volna a szervezetnek, majd több mint egy év ellenállás után ezt 6 százalékra csökkentette. A Google ezt sem volt hajlandó megfizetni, inkább arra kérte az egyes kiadókat, hogy ingyen biztosítsák számára a licencet – a vállalatok ezt kivétel nélkül megtették, mivel hiányoztak a kattintások. A VG Media be is perelte a Google-t, mondván, hogy a techcég monopolhelyzetét kihasználva zsarolta ki ezt a megállapodást a kiadókból. A német és az uniós bíróság is visszadobta a vádakat.

Spanyolországban még szigorúbb szabályozást hoztak 2014 októberében, amikor ugyanúgy a hírkeresésekre és a hírgyűjtő oldalakra vetettek ki jogdíjat, de nem hagyták meg azt a lehetőséget a kiadóknak, hogy kibújjanak a törvény alól, és ingyenes licencet adjanak ellenállás esetén. A Google másfél hónap múlva be is jelentette, hogy bezárja a helyi Google News-t. Egy 2015 júliusában közétett kutatás szerint a spanyol híroldalak látogatottsága 6 százalékkal, a kisebb lapoké 14 százalékkal csökkent fél év alatt, egy négy évvel későbbi elemzés szerint a nagy lapok olvasottsága hamar megduplázódott a Google News bezárása után, ráadásul így a kezdőlapon landolnak az olvasók, ami általában több kattintást generál, mintha egy konkrét cikkre érkezett volna az olvasó. Azért valószínűleg nem mindenki járt jól a Google-adóval, az EU-s reform érkeztével ugyanis nincs egyetértés a különböző spanyol médiaszövetségek között: egyes csoportok fenntartanák a Google Híreket kizáró törvényt, mások úgy vélik, az uniós szabályozással jobb helyzetbe kerülnének.

17. cikk: a cenzúragép

Míg a 2000-ben hatályba lépett előző irányelv szerint az online platformoknak (például a videómegosztóknak) csak akkor kellett szerzői jogi kérdésekben intézkedniük, ha kifejezetten felhívták a figyelmüket a jogsértésre, az új szabályok szerint előre gondoskodniuk kell arról, hogy ne osszanak meg jogsértő tartalmakat – ideértve az összes felhasználójukat is.

A 17. cikk a videomegosztó oldalakat „online tartalommegosztó szolgáltatókká” minősíti, ezzel közvetlenül felelőssé teszi őket minden olyan tartalomért, ami a platformjaikon megjelenik. A legkézenfekvőbb példával élve: ha egy felhasználó feltölte egy olyan videót a Youtube-ra, amiben jogvédett tartalmak találhatók, akkor a Youtube (vagyis a Google) automatikusan perelhetővé válik a szerzői jog tulajdonosa által.

Az irányelv szerint tehát a Youtube-nak előre rendelkeznie kell a jogvédett tartalmak felhasználását engedélyező licencekkel, mielőtt az ilyen tartalmakat (zenét, filmrészletet, fotót, stb.) magában foglaló videókat feltöltik az oldalra. Ez természetesen lehetetlenség, hiszen így a világ összes zeneművéhez, filmjéhez, videojátékához, könyvéhez és más szerzői jog által védett alkotáshoz licencet kellene vásárolnia, ami nemcsak pénzügyileg tűnik abszurdnak, hanem ezt lebonyolítani is képtelenség, hiszen ezek a jogok nem egy közös jogkezelő kezében összpontosulnak, hanem valószínűleg több tíz- vagy százezer kiadóval és jogkezelő társasággal kellene megállapodnia a cégnek.

Akkor mégis mit tudnak tenni az érintett cégek, hogy megfeleljenek az új jogszabályoknak? Automatikus, szoftveres szűrőt kell bevetniük a jogvédett tartalmak előzetes kiszűrésére – ezt nevezi a reformellenes lobbi cenzúragépnek. Ez a Youtube mellett minden kereskedelmi tevékenységet folytató audio- és videómegosztóra és streaming szolgáltatóra vonatkozik, vagyis a Spotifyra felkerülő podcastok, a Twitchen közvetítő gamerek és a TikTokon posztoló felhasználók esetében is a platform felel a felkerülő tartalmak esetleges jogsértéseiért.

Kivételek itt is vannak: paródia, karikatúra, humor, kritika céljából lehet részleteket felhasználni (így elvileg a mémek is megmenekültek), de a szabályokból nem egyértelmű, hogy mit jelent „a cél által indokolt terjedelem,” ezért a reform ellenzői attól tartanak, indokolatlan mértékű cenzúra veszi kezdetét az említett platformokon. Németországban például 15 másodpercben határozták meg ezt a terjedelmet, és ez ellen már számos zenész felemelte a hangját, mondván az online platformok kizsigerelik őket, és így a hagyományos bevételektől (lemezvásárlás, koncertbevételek) való elesés után a műveik internetes felhasználása utáni jogdíjakhoz sem jutnak hozzá.

Bár az irányelveket június 7-től minden EU-s országban be kellett vezetni, legalább a 17. cikk helyzete még változhat. Lengyelország ugyanis az Európai Unió Bíróságán kérte a cikk követelményeinek megsemmisítését, az előzetes szűrés kötelezettsége és bizonyos alkotások elérhetetlenné tétele ugyanis az indoklás szerint a szólásszabadságot veszélyezteti. Az ügy bonyolultságát jól mutatja, hogy még a jogalkotók sem tudtak abban megegyezni, hogy milyen módon lehetne betartatni a 17. cikk követelményeit. A bírósági főtanácsnok véleményének kihirdetése még a jogharmonizációs határidő előtt, áprilisban lett volna esedékes, de végül július 15-re halasztották – ekkor lehet megtudni, hogy van-e esély a cenzúragép leállítására.

A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: