Több mint két évvel azután, hogy az Európai Parlament végleg megszavazta az Európai Unió szerzői jogi reformját, az új irányelvben foglalt változások 2021. június 1-én hivatalosan is hatályba léptek a magyar szerzői jogi törvény (Szjt.) módosításával. Az irányelv egyes cikkeinek, különösen a linkadó és cenzúragép néven elhíresült új szabályok elfogadását hosszú viták előzték meg, amelyek során egymásnak feszültek az óriás techcégek, a médiavállalatok, a szabad internet védelmezői és a zeneipar szereplői.

A CDSM (szerzői jog a digitális egységes piacon) irányelv célja az uniós tagországok közötti jogharmonizáció a szerzői jog által védett tartalmak felhasználása és megosztása terén. Ennek számos olyan pontja van, amit nagy egyetértéssel fogadtak el: a reform megkönnyíti a jogvédett tartalmak felhasználását a digitális és online oktatásban, a digitális közkincsek védelmét vagy a kutatási célú szöveg- és adatbányászatot. Az EU 1 milliárd dollárosra becsült kreatív iparában körülbelül 11,7 millióan dolgoznak, a több mint húsz éve változatlan szerzői jogi irányelv változtatása őket és a tartalmakat előállító felhasználókat védené a Google-lel, a Facebookal és más techóriásokkal szemben.

A tüntetések és rekordokat döntő petíciók ellenére az EP-ben 2019. március 26-án, 348-274 arányban megszavazott irányelv 2019. június 6-án lépett hatályba, és a tagországok két évet kaptak arra, hogy saját jogszabályaikba ültessék a benne foglaltakat. Ehhez képest a hétfői határidő lejártakor még csak három országban történtek meg a szükséges jogszabály-módosítások: Hollandiában, Németországban és Magyarországon. A magyar Országgyűlésben idén április 28-án szavazták meg az Szjt. módosítását, 136-29 arányban – a szavazáson jelen lévő képviselők közül a Jobbik, a KDNP és az LMP frakciók tagjai igennel, a DK, az MSZP és a Párbeszéd képviselői nemmel szavaztak, a száz fideszes képviselő szavazatai 97-3 arányban oszlottak meg az igenek javára.

A reform első látható jelei a napokban mutatkoztak meg, amikor a Facebook-felhasználók azzal szembesültek, hogy egyes cikkek megosztásánál eltűntek a képek és a szöveges ajánlók, és csak egy nem túl figyelemfelhívó, egy címből és egy kattintható linkből álló bejegyzés került ki a profilukra. Ez már a CDSM-irányelv 15. cikkének hatása, de valószínűleg hamarosan a youtuberek is megtapasztalják a másik vitatott cikk (17.) következményeit, ami a jogvédett tartalmak felhasználását automatikus szűrőkkel való megakadályozásáról szól.

15. cikk: a linkadó

Az uniós irányelv 15. (a tervezetben és a vita során még 11-es sorszámmal ellátott) cikke a sajtótermékek kiadóinak hivatott nagyobb védelmet biztosítani a tartalmaikért járó kompenzációt illetően. Vagyis az olyan esetekben, amikor egy online cikk kivonata (címmel, képpel vagy egy rövid részlettel) megjelenik az internetes keresőkben, a közösségi médiában vagy híraggregátor oldalakon, az ilyen szolgáltatást nyújtó cégek (pl. Google, Facebook, Twitter vagy Flipboard) ezt mostantól csak a sajtótermék kiadójától előre megszerzett licenc birtokában tehetik meg.

A kiadók így kizárólagos jogot kapnak a tartalmaik újraközlésére, ami a megfogalmazott célok szerint jobb üzleti pozíciót garantál a médiavállalatoknak a hirdetési piac átalakulása következtében őket kizsigerelő techcégekkel szemben. Ezzel a joggal csak az olyan sajtótermékeket ruházták fel, amelyek gazdasági tevékenység keretében működnek, vagyis a nonprofit információközlési szolgáltatások (pl. Wikipédia) és a bevételt nem generáló blogok kivételt képeznek. Bár a kiadóknak először 20 évig tartó kizárólagos jogot biztosítottak volna, ezt a viták eredményeként 2 évre csökkentették (a megjelenést követő év első napjától számítva), az információszabadság védelme érdekében.

A linkadó név még a korai tervezet idejéből származik, aszerint ugyanis még az egyes cikkek linkjeinek újraközlését és nem kereskedelmi célú megosztását is díjazáshoz kötötték volna – ezek a viták eredményeként kimaradtak a végső szövegből. Az irányelv kritikusai szerint az viszont még mindig nem egyértelmű, hogy a techcégek számára továbbra is megengedett, a cikkek megosztására vonatkozó „néhány szavas részletek vagy nagyon rövid kivonatok” alatt pontosan mit kell érteni, ezért a jogszabály gyakorlatba ültetése kaotikusnak ígérkezik – a Facebook például már csak a címet és a linket engedi megosztani, a Google Hírek azonban egy kis képet és egy kétsoros ajánlót is mutat.

Bár a 15. cikk mellett lobbizó médiacégek és hírügynökségek szerint épp az új szabályokból adódó pénzügyi stabilitás biztosítja majd azt, hogy a valódi sajtótermékek mögött álló kiadók továbbra is finanszírozni tudják a minőségi újságírást az álhírek ellenszelében, a bírálói szerint az új irányelv csak a techcégek számára is érdekes nagy médiavállalatokat hozza kedvező helyzetbe. Ebből az következik, hogy a kisebb kiadók rosszabb pozícióból indulnak a licencversenyben, és ha nem akarnak elesni a Google vagy a Facebook által generált olvasói forgalomtól, akkor akár ingyen kell biztosítani a techcégek felé a tartalmaikat. Aki ennek ellenáll, és inkább nem engedélyezi a cikkei megjelenítését más platformokon, az nemcsak a versenytársait hozza előnyösebb helyzetbe, hanem azokat a megbízhatatlan forrásokat, álhírgyárakat is, amelyekre nem vonatkoznak a szerzői jogi irányelv szabályai.

A kísérlet kicsiben már kétszer is rosszul sült el Európában.

A német parlament 2013-ban szavazta meg a sajtókiadók szomszédos jogát, vagyis a Google-adó kivetését, ami arra kényszerítette a techcéget, hogy minden sajtócikkre vezető keresési találatért és Google Hírek-kivonatért jogdíjat fizessen a kiadóvállalatoknak. A német sajtókiadók szerzői és szomszédos jogait kezelő társaság, a VG Media először 11 százalékban határozta meg azt a díjat, amit a Google-nek a hírkeresésekből és a híraggregátori tevékenységéből származó hirdetési bevétele után fizetnie kellett volna a szervezetnek, majd több mint egy év ellenállás után ezt 6 százalékra csökkentette. A Google ezt sem volt hajlandó megfizetni, inkább arra kérte az egyes kiadókat, hogy ingyen biztosítsák számára a licencet – a vállalatok ezt kivétel nélkül megtették, mivel hiányoztak a kattintások. A VG Media be is perelte a Google-t, mondván, hogy a techcég monopolhelyzetét kihasználva zsarolta ki ezt a megállapodást a kiadókból. A német és az uniós bíróság is visszadobta a vádakat.

Spanyolországban még szigorúbb szabályozást hoztak 2014 októberében, amikor ugyanúgy a hírkeresésekre és a hírgyűjtő oldalakra vetettek ki jogdíjat, de nem hagyták meg azt a lehetőséget a kiadóknak, hogy kibújjanak a törvény alól, és ingyenes licencet adjanak ellenállás esetén. A Google másfél hónap múlva be is jelentette, hogy bezárja a helyi Google News-t. Egy 2015 júliusában közétett kutatás szerint a spanyol híroldalak látogatottsága 6 százalékkal, a kisebb lapoké 14 százalékkal csökkent fél év alatt, egy négy évvel későbbi elemzés szerint a nagy lapok olvasottsága hamar megduplázódott a Google News bezárása után, ráadásul így a kezdőlapon landolnak az olvasók, ami általában több kattintást generál, mintha egy konkrét cikkre érkezett volna az olvasó. Azért valószínűleg nem mindenki járt jól a Google-adóval, az EU-s reform érkeztével ugyanis nincs egyetértés a különböző spanyol médiaszövetségek között: egyes csoportok fenntartanák a Google Híreket kizáró törvényt, mások úgy vélik, az uniós szabályozással jobb helyzetbe kerülnének.

17. cikk: a cenzúragép

Míg a 2000-ben hatályba lépett előző irányelv szerint az online platformoknak (például a videómegosztóknak) csak akkor kellett szerzői jogi kérdésekben intézkedniük, ha kifejezetten felhívták a figyelmüket a jogsértésre, az új szabályok szerint előre gondoskodniuk kell arról, hogy ne osszanak meg jogsértő tartalmakat – ideértve az összes felhasználójukat is.

A 17. cikk a videomegosztó oldalakat „online tartalommegosztó szolgáltatókká” minősíti, ezzel közvetlenül felelőssé teszi őket minden olyan tartalomért, ami a platformjaikon megjelenik. A legkézenfekvőbb példával élve: ha egy felhasználó feltölte egy olyan videót a Youtube-ra, amiben jogvédett tartalmak találhatók, akkor a Youtube (vagyis a Google) automatikusan perelhetővé válik a szerzői jog tulajdonosa által.

Az irányelv szerint tehát a Youtube-nak előre rendelkeznie kell a jogvédett tartalmak felhasználását engedélyező licencekkel, mielőtt az ilyen tartalmakat (zenét, filmrészletet, fotót, stb.) magában foglaló videókat feltöltik az oldalra. Ez természetesen lehetetlenség, hiszen így a világ összes zeneművéhez, filmjéhez, videojátékához, könyvéhez és más szerzői jog által védett alkotáshoz licencet kellene vásárolnia, ami nemcsak pénzügyileg tűnik abszurdnak, hanem ezt lebonyolítani is képtelenség, hiszen ezek a jogok nem egy közös jogkezelő kezében összpontosulnak, hanem valószínűleg több tíz- vagy százezer kiadóval és jogkezelő társasággal kellene megállapodnia a cégnek.

Akkor mégis mit tudnak tenni az érintett cégek, hogy megfeleljenek az új jogszabályoknak? Automatikus, szoftveres szűrőt kell bevetniük a jogvédett tartalmak előzetes kiszűrésére – ezt nevezi a reformellenes lobbi cenzúragépnek. Ez a Youtube mellett minden kereskedelmi tevékenységet folytató audio- és videómegosztóra és streaming szolgáltatóra vonatkozik, vagyis a Spotifyra felkerülő podcastok, a Twitchen közvetítő gamerek és a TikTokon posztoló felhasználók esetében is a platform felel a felkerülő tartalmak esetleges jogsértéseiért.

Kivételek itt is vannak: paródia, karikatúra, humor, kritika céljából lehet részleteket felhasználni (így elvileg a mémek is megmenekültek), de a szabályokból nem egyértelmű, hogy mit jelent „a cél által indokolt terjedelem,” ezért a reform ellenzői attól tartanak, indokolatlan mértékű cenzúra veszi kezdetét az említett platformokon. Németországban például 15 másodpercben határozták meg ezt a terjedelmet, és ez ellen már számos zenész felemelte a hangját, mondván az online platformok kizsigerelik őket, és így a hagyományos bevételektől (lemezvásárlás, koncertbevételek) való elesés után a műveik internetes felhasználása utáni jogdíjakhoz sem jutnak hozzá.

Bár az irányelveket június 7-től minden EU-s országban be kellett vezetni, legalább a 17. cikk helyzete még változhat. Lengyelország ugyanis az Európai Unió Bíróságán kérte a cikk követelményeinek megsemmisítését, az előzetes szűrés kötelezettsége és bizonyos alkotások elérhetetlenné tétele ugyanis az indoklás szerint a szólásszabadságot veszélyezteti. Az ügy bonyolultságát jól mutatja, hogy még a jogalkotók sem tudtak abban megegyezni, hogy milyen módon lehetne betartatni a 17. cikk követelményeit. A bírósági főtanácsnok véleményének kihirdetése még a jogharmonizációs határidő előtt, áprilisban lett volna esedékes, de végül július 15-re halasztották – ekkor lehet megtudni, hogy van-e esély a cenzúragép leállítására.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: