Kína szerint nem Vuhanból, hanem egy amerikai laborból szabadult el a vírus

2021.08.27. · tudomány

Nem hagyja nyugodni a vírus eredetéről szóló polémia a Kínai Kommunista Pártot: amikor a járvány elején Donald Trump következetesen „kínai vírusnak” nevezte a covidot, a kínai külügy megsértődött, és azt kezdte el terjeszteni, hogy a vírust valójában amerikai katonák terjesztették el az országban. Miután az amerikai elnök többször is utalt rá, hogy „komoly bizonyítékai” vannak arra, hogy a kórokozó valójában a vuhani virológiai laborból szabadult el, Kína tagadta a vádakat. Az sem növelte az ország őszinteségébe vetett bizalmat, hogy először nem akarták beengedni az országba a WHO szakembereit, majd amikor egy hónappal később mégis bejutottak a vuhani intézetbe, a kínai hatóságok szorosan rajta tartották a szemüket a küldöttségen.

Az is aláásta a kínai járványkommunikációba vetett bizalmat, hogy a CIA tavaly májusban kiszivárgott jelentései szerint az országban már korábban tudtak a járványról, mint ahogy a WHO irányába jelezték, és az első esetek belső jelentése után csaknem egy hétig titokban tartották a kitörését. Ezt az időszakot a hatóságok a gyanú szerint arra használták fel, hogy bevásároljanak a járványra, mielőtt még az egekbe szökne a világpiacon a lélegeztetőgépek és a védőfelszerelések ára. Kínában áprilisban állami engedélyhez kötötték a koronavírus eredetét célzó kutatásokat.

Kína arra hivatkozik, hogy minden esetben nyíltan és jóhiszeműen járt el, és azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy politikai előnyszerzésre használja a járványhelyzetet. Az Egyesült Államok cserébe azzal vádolta Kínát, hogy a Kommunista Párt bezzegországként akarja beállítani az országot, és félrevezető az a sikerkommunikáció, amit a járvány körül folytatnak. Az a gyanú is felmerült, hogy Vuhanban letagadták a járvány áldozatainak jó részét, mert ez nem fért volna bele a diadalmas győztes narratívájába.

Az új bűnös

Peking most új forgatókönyvvel állt elő. Miután ismét felvetődött, hogy nem zárható ki, hogy a koronavírus egy laborból szabadulhatott ki (bár ennek a szakértők nagyon kevés esélyt adnak), a külügyminisztérium szóvivője új célpontot jelölt ki: egy amerikai labort. A Kommunista Párt lapja, a Global Times júliusban online petíciót hirdetett, amit elmondásuk szerint 25 millióan írtak alá, akik mind azt követelték, hogy az Egyesült Államok nyissa meg a Fort Detrickben működő kutatólaborját, mert a kínaiak úgy vélik, hogy onnan ered a vírus. Kína bevetette a nehéztüzérséget is: egy kínai raptrió kéri számon Amerikán, hogy mit titkol a laborban, a szám pedig nem túl meglepő módon hasít a kínai közösségi médiában is (a Tianfu Shi Bian emellett még egy ifjú kommunistákat dicsőítő dallal is meglepte a vájtfülű közönséget).

Kína arra hivatkozik, hogy miután a WHO kutatói megtekinthették a vuhani labort, most Amerikán van a sor, hogy tisztázza magát. A Reuters hírügynökség szerint Peking azért kapcsolhatott magasabb fokozatba, mert Joe Biden amerikai elnök kedden kapott kézhez egy egyelőre titkosított jelentést a vírus eredetéről, amelyben lehetséges forgatókönyvként kezelték a vuhani származást is. Egy magát megnevezni nem kívánó amerikai tisztségviselő azt nyilatkozta a hírügynökségnek, hogy ha lenne bármilyen arra utaló jel, hogy a vírus Fort Detrickből szabadult volna el, az Egyesült Államok vállalná a vizsgálatot, de a kínai fél eddig semmivel nem tudta alátámasztani a vádakat.

Wan Wenbin, a kínai külügyminisztérium szóvivője szerint vannak az amerikai eredetre utaló jelek: a szóvivő egy 2019-es wisconsini esetről gyanítja, hogy a covid állhat a hátterében, erről viszont az amerikai hatóságok már kiderítették, hogy a tüdőpanaszokat elektromos cigaretta okozta.

Mindenkinek rossz

Michael Ryan, a WHO egyik tisztségviselője szerint a kínai vádaskodás elég nevetségesnek hangzik annak fényében, hogy épp a kínai epidemiológusok tartották kizártnak a laborszivárgás elméletét, amikor a vuhani létesítmény került szóba, Amerikában viszont hirtelen lehetségesnek tűnik a számukra.

Bár az Amerikát célzó vádak a kutatók többsége szerint teljesen alaptalan, a kínai propaganda nem adja fel: a Global Times cikksorozatban tudósít az amerikai járványpolitika kudarcáról és Fort Detrick borzalmairól, sőt, még egy olyan svájci szakértőt is megszólaltattak az ügyben, akiről később kiderült, hogy nem is létezik.

Yanzhong Huang, a Seton Hall Egyetem egészségügyi szakértője szerint az így kialakult helyzet nem csak a két szuperhatalom viszonyát rontja tovább, hanem (ha már pandémiáról van szó) mindenkinek rossz, az elmérgesedett viszony pedig lehetetlenné teszi a vírus valódi eredetének feltárását, ezzel pedig gátolja az elkövetkező járványok megelőzésére tett törekvéseket is.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás