A magyarok nem kérnek belőle, pedig már az asztalon a jövő superfoodja, a rovar

2021.09.20. · gazdaság

A magyarok nem kérnek a rovarfehérjéből! – adta hírül számos lap júniusban az Agroinform.hu felmérésének eredményeit a kormánykommunikációban megszokott fordulattal. A mindenkori agrárminiszter is a bölcs közvéleményre hivatkozik, amikor újra és újra elmondja, „nem szorulunk rá a kukacevésre”, sőt a rovarevés valami nagyobb gonosz terv része. Ennyi, téma lezárva.

Az Agroinform mezőgazdasági szakportál, az online kérdőívet azok töltötték ki, akik olvasni szokták, közülük is csak háromszázan. Ennek a mintának a 64 százaléka soha, semmilyen körülmények között nem tudná elképzelni, hogy rovarfehérje-alapú táplálékot egyen, 14 százalék csak akkor enné, ha nem felismerhető formában kapná, és 22 százalék nyitott rá bármilyen formában. Az elutasítás fő oka az undor (54 százalék), de sokan voltak (28 százalék), akik kulturálisan nem érzik magukénak a rovarevés gondolatát.

A magyar piacot 2017 végén is felmérték egy online kérdőívben, amit Antonovits Bence agrármérnök, egy belga tücsöktenyésztő startup termelésvezetője készített. 2800-an nyilatkoztak, és mint abból a felmérésből kiderült, a válaszadók közül többen kóstolnák meg a rovarételeket, mint ahányan elzárkóznak tőle (43, illetve 41 százalék), 16 százalék pedig rendszeresen is hajlandó lenne fogyasztani. Nem túl meglepő módon a nők jóval elutasítóbbak, mint a férfiak: 50 százalékuk nem enne ilyesmit, 40 százalékuk kipróbálná, és csak egytizedük fogyasztaná rendszeresen.

photo_camera Fotó: Rádi Gábor

Rovar a tányéron és a vályúban

A közvélemény tehát a rovarevés esetében is nagyban függ attól, hogy mikor, kiket, és milyen fórumon kérdeznek meg, az viszont tény, hogy a világon már öt éve is kétmilliárdan voltak, akik számára egyáltalán nem szokatlan a rovarok, rovarfehérjék fogyasztása, és a globális rovarélelmiszer-piac azóta is dinamikusan növekedik. Ausztráliában az Államszövetségi Tudományos és Ipari Kutatási Szervezet idén terjesztette be az ütemtervet, hogyan szeretnék elterjeszteni a rovarélelmiszerek fogyasztását a klímaváltozás következményeitől sújtott országban.

Kapcsolódó cikk: a Qubit rovartesztje konyhai tippekkel, trükökkel, rovarmüzlivel és alombogárliszt-nokedlivel

link Forrás

Az Európai Unióban már akkor téma volt az entomofágia, amikor hivatalosan még nem lehetett emberi étkezési célra rovarokat árusítani – tekintettel az allergiás veszélyekre, amelyeket a kitinpáncél vagy az ízeltlábúak szervezete által kiválasztott egyéb anyagok hordozhatnak. Ám mivel a Föld népessége, ha a korábbinál lassabban is, de növekszik, a növénytermesztés és különösen az állattenyésztés pedig nagy üvegházgáz-kibocsátással jár, az emberi rovarfogyasztást egyre többen látják elfogadhatónak, sőt megoldásnak. 2021. januárban az EU Élelmiszer-biztonsági Ügynöksége francia kezdeményezésre engedélyezte a lisztkukac emberi fogyasztását és árusítását, majd májusban az Európai Bizottság is megszavazta a rovaralapú élelmiszerek forgalmazását.

Nem csoda, hogy az emberi fogyasztásra szánt rovarok piaca hétmérföldes léptekkel nő, és további dinamikus bővülést jósolnak neki a különféle elemzők. A Barclay’s befektetési bank szerint a 2019-ben valamivel kevesebb mint egymilliárd dolláros globális rovarételpiac 2023-ra eléri az 1,4 milliárd, 2030-ra pedig a nyolcmilliárd dolláros bevételt. Ez persze még mindig elenyésző töredéke csak a globális marhahúspiac által megtermelt 324 milliárd dollárnak.

photo_camera Lisztkukac-ellenőrzés a dél-franciaországi Dole-ban egy állateledelgyárban 2018-ban Fotó: SEBASTIEN BOZON/AFP

Az emberi fogyasztásnál nagyobb jövője lehet a haszonállatok rovaralapú takarmányozásának, így végül könnyen lehet, hogy a rovarfehérje nem közvetlenül, hanem áttételesen kerül majd az európaiak tányérjára. A haltenyésztésben 2017-ben kaptak uniós jóváhagyást a rovarfehérjék, baromfi- és sertéstakarmányozási célra pedig idén engedélyezhetik.

Fenntartható fehérjeforrás

Az ENSZ élelmezési szervezete, a FAO előrejelzése szerint a mezőgazdaság termelékenységének 70 százalékkal kell növekednie, hogy ellássa a 2050-re 9,1 milliárdosra becsült emberiséget. Az agrárszektor máris a természetpusztítás egyik fő okozója: miközben az elfogyasztott kalóriamennyiségnek csak 18 százalékát adják a haszonállatok, a mezőgazdasági területek 80 százaléka az ő ellátásukra szolgál. A brit Chatham House és az ENSZ környezetvédelmi programjának új jelentése szerint a 28 ezer leginkább veszélyeztetett faj 86 százalékára a mezőgazdaság jelenti a legnagyobb fenyegetést, és segítene, ha kevesebb húst kellene előállítani, mert az így felszabaduló földeken elkezdhetnék a természetes ökoszisztémák helyreállítását, a biodiverzitás növelését.

Az európai ember számára kultúraidegen rovarfehérje előállítása fajlagosan kevesebb földet, vizet és takarmányt igényel, mint a hagyományos húsállatok tenyésztése. A rovarok tenyésztése és feldolgozása emellett jelentősen alacsonyabb üvegházgáz-kibocsátással is jár, kevesebb felesleget hagy maga után, a rovarürülék pedig kiváló trágya.

photo_camera Grafika: Tóth Róbert Jónás

A vízhiánytól és éhínségtől sújtott Madagaszkáron több sikeres kezdeményezés mutatja, hogy a rovarfehérje már a mai körülmények között is életmentő lehet. Brian Fisher, a Kaliforniai Tudományos Akadémia hangyaszakértője a madagaszkári terepmunkái során közvetlenül tapasztalta, milyen nagy ütemben pusztulnak az erdők: az 1950-es évek óta a szigetet borító erdőségek csaknem 80 százaléka eltűnt, a megmaradó területeknek pedig az 1-2 százaléka válik legelővé évente. Fisher arra jutott, hogy alternatív fehérjeforrással kellene ellátni a helyi lakosságot, és egy francia entomológussal, Sylvain Hugellel összefogva tücsökfarmokat és -feldolgozókat alapított Madagaszkáron, ahol a helyiek megtanulják, hogyan lehet ehető táplálékot nyerni a bőségesen rendelkezésre álló rovarokból. A fővárosi üzemben előállított termékekből a katolikus segélyszervezet szállít az ország éhínségtől sújtott területeire. Hugel csak többszöri nekifutásra tudta rávenni magát arra, hogy megrágja és lenyelje a tanulmányai fő tárgyát képező tücskök sózott változatát, azóta viszont saját bevallása szerint folyton csak rovarokat eszik, és az ehető ízeltlábúak tápértékéről, valamint a legjobb rovartenyésztési gyakorlatokról közöl tanulmányokat.

photo_camera Grafika: Tóth Róbert Jónás

Ugyancsak Madagaszkáron, a Masoala-félszigeten mentették meg a makikat azzal a megoldással, hogy segítették a helyi lakosságot az egyik egyébként is kedvelt csemegének számító rovar, a sakondry tenyésztésében. A program beindítása után két évvel 30-50 százalékkal visszaesett az étkezési célú makivadászat az adott területen.

Friss, termelői rovar

A sakondryval elért eredményekben segített, hogy íze állítólag a sült szalonnáéra hasonlít, de ez nem elég: Fisher szerint ahhoz, hogy a rovarfogyasztásnak valóban hatása legyen, a tápláléknak könnyen előállíthatónak és helyben elérhetőnek kell lennie. (A Kárpát-medencében ez adott, bőven van tücsök, lisztkukac és sáska is, csak senki nem úgy gondol rájuk, mint táplálékforrásra.)

A rovartanászok által létrehozott madagaszkári Valala Farms kutatóközpontjában biodiverzitás-szakértők és entomológusok közösen kutatják a különféle éghajlati régiók legígéretesebb ehető rovarfajait, illetve igyekeznek kidolgozni a módszert arra is, hogy nagy mennyiséget állíthassanak elő a rovartermékekből. Céljuk, hogy létrehozzanak egy a helyi igényekhez alakítható „rovareszköztárat”, azaz hogy megtalálják a know-how-t arra is, ha a helyi lakosság alultáplált, ha húspótlásra van szükség, ha csirketakarmány kell, vagy ha valamilyen élelmiszer-ipari hulladékból akarnak a rovarok segítségével talajjavító adalékot gyártani. A 300 millió éves rovarevolúció előnyeit kiaknázó megoldásaikkal elsősorban Afrikán igyekeznek segíteni, ahol a szegénység és az alultápláltság gyakran párosul biodiverzitás-csökkenéssel.

Agnes Kalibata ruandai agrártudós, aki António Guterres ENSZ-főtitkár különmegbízottja lesz az ENSZ szeptember 23-i élelmezési csúcstalálkozóján, úgy látja, hogy a rovartenyésztés elegáns megoldást kínál a klímaváltozás, a biodiverzitás-csökkenés, az éhezés és az alultápláltság egymással összefüggő problémáira. „A rovarok száraz tömegének 60 százaléka tiszta fehérje. Őszintén szólva nem látom, miért ne hasznosítanánk ezt. De a különböző kultúrák és társadalmak számára elfogadható formában kell megtennünk.”

photo_camera Az Aegiale hesperiaris lepke hernyóját szolgálják fel Mexikóvárosban Fotó: CLAUDIO CRUZ/AFP

Leszámolni a tabuval

Amit az ENSZ különmegbízottja mond, az Európában azt jelenti, hogy évszázados tabukat kell legyőzni, hiszen a rovarok többsége inkább a betegségekkel, fájó csípésekkel, mezőgazdasági és egyéb károkkal társul a fejekben, elég csak a Nébih honlapján rákeresni a rovar kifejezésre (igaz, ott is megjelenik fenntartható fehérjeforrásként). Azoknak tehát, akik a kontinensen rovarhúsból szeretnének meggazdagodni, kreatív módszerekkel kell lenyomniuk a terméket a fogyasztók torkán. Mint a piaci növekedés mutatja, egyes nyugati országokban már változik a rovarokkal kapcsolatos felfogás, Kanadában például az országos kiskereskedelmi lánc, a Loblaws 2018 óta árulja a helyben feldolgozott tücsöklisztet.

A gyártóknak tehát alaposan végig kell gondolniuk, mivel tegyék vonzóvá az ízeltlábú-alapú táplálkozást a fogyasztóknak, hiszen a fenntarthatóság és egészségügyi hatások csak a vásárlók szűk rétegére hatnak. Cortni Borgerson, a New Jersey-i Montclair Állami Egyetem antropológiaprofesszora szerint „nem lehet azzal előállni, hogy »Az a fehérjeforrás, amit egész életedben ettél? Na, azt nem lehet többet. Itt egy másik, aminek hat lába van négy helyett.« Ez sosem fog működni.” Ehelyett olyan rovartermékekre lenne szükség, amelyeket legalább annyira, vagy még jobban szeretnek a fogyasztók, mint a megszokott húsokat. Szóval a lehetetlennel határos küldetés: a rovaroknak legalább olyan finomnak kell lenniük, mint amit helyettesíteni akarnak velük. Borgerson szerint sem a bűntudatkeltés, sem a tilalom nem éri el, hogy az emberek kevesebb húst fogyasszanak, csakis az segíthet, ha ugyanolyan ízletes alternatívákat biztosítanak számukra.

Az ételkultúra igenis képes a gyors változásokra: ötszáz éve az olaszok még mérgezőnek tartották a paradicsomot, az 1800-as években az amerikaiak értéktelen ételnek tartották a homárt, és rabokat etettek vele, az indiánok pedig horgászcsalinak használták, és a földeket trágyázták vele. Ötven éve alig néhány kultúra fogyasztotta a nyers halat, ma viszont világszerte tombol a szusiláz. A Madagaszkáron tücsökfarmot alapító Fisher abban bízik, hogy a rovarfogyasztás ugyanígy elharapózhat.

Fáj a rovaroknak?

A kulturális akadályok mellett technikaiak is nehezítik a rovarélelmiszerek térhódítását. A rovarfarmok elterjedésének egyik fő ellenzője Lewis Bollard amerikai jogász, az Open Philanthropy nevű haszonállat-jóléti program irányítója. Bollard arra hívja fel a figyelmet, hogy miközben a rovartenyésztés szószólói a módszer elképesztő hatékonyságát éltetik, valójában a rovarfarmok nem működnek annyira fenntarthatóan. Például a marketingben hangsúlyozott „ételhulladék” helyett legtöbbször gabonával táplálják a rovarokat, emellett a farmok túlnyomó többsége nem is emberi étkezésre tenyészti az ízeltlábúakat, hanem takarmánynak szánja, így beszállítóként fenntartja a nagy kibocsátású nagyipari állattenyésztést – ahelyett, hogy az alternatívájává válna. Szerinte világos, hogy kukoricával etetni a rovarokat, majd ezekkel a rovarokkal megetetni a csirkéket sokkal kevésbé hatékony, mintha egyből a baromfinak adnák a kukoricát.

Bollard ezzel tehát nem magát az emberi rovarfogyasztás gondolatát utasítja el, hanem azt, ahogy a rovarfarmok rendszere manapság működik. Igaz, a rovarjóléti megfontolásokat is hangsúlyozza: szerinte valójában fogalmunk sincs, hogy a rovarok a tehenekhez vagy a disznókhoz hasonló érző lénynek számítanak-e. A Rethink Priorities nevű ember- és állatjóléti kutatási és tanácsadó szervezet már tavaly felmérte, milyen körülmények uralkodnak a rovarfarmokon, de nem sok derült ki. A rovarfarmok többsége fagyasztja és/vagy aprítja a rovarokat, de valójában nem tudni, hogy ez fájdalmat okoz-e ezeknek a lényeknek. Az ingerületvezetésük mindenesetre nagyon hasonló a gerincesekéhez, és jó ideje tudható, hogy kerülik a fájdalomhoz vezető helyzeteket, illetve egy 2019-es tanulmány bizonyította, hogy az ecetmuslicák krónikus fájdalmat is képesek megélni.

Aki nem vegán vagy vegetáriánus, vagy nem állatjóléti megfontolásból kerüli a húsevést, valószínűleg teljes nonszensznek gondolja az előbbieket. Érthető, hiszen a rovarok nem olyan lények, amelyeknek a jólétéről az ember gondolkodni szokott (hacsak nem méhekről van szó), sokan a gerincesek esetében sem jutnak el idáig, akkor sem, ha a megkínzott macskákért és kutyákért könnyeket hullatnak. A rovarvédők szerint a macskáktól és kutyáktól nem olyan nagy lépés eljutni a tehenekig és csirkékig, és bár onnan már nagyobb ugrás a hernyók jóllétéért aggódni, szerintük jogos az aggodalom.

A Rethink Priorities felméréséből mindenesetre az derült ki, hogy évente máris mintegy egybillió (ezermilliárd) rovart nevelnek fel és pusztítanak el a farmokon, pedig hol van még az iparág a nagy boomtól. Ez azt is jelenti, hogy évente több generációt ölnek meg a rövid életű rovarokból takarmányozási vagy étkezési céllal, mivel egy adott pillanatban csak körülbelül 79-94 milliárd él belőlük a farmokon.

Vitaminos fehérjebomba

Élettani hatásait nézve azonban nem lehet panasz a rovarhúsra: fajlagosan több rostot és fehérjét, de kevesebb zsírt tartalmaz, mint akár a marha, akár a hal húsa.

photo_camera Grafika: Tóth Róbert Jónás

A fekete katonalégy különösen jó abban, hogy élelmiszer-hulladékokból, melléktermékekből fehérjedús, tápláló csemegévé váljon. Ahogy az abc-nek Bryan Lessard entomológus megfogalmazta, „a rovarok nagyon kis mértékű mellékhatással állítanak elő jó minőségű fehérjéket, vitaminokat és ásványi anyagokat, amelyekkel elláthatják a fenntartható ételek iránti növekvő igényünket”. Lessard korábban környezetvédelmi szempontokat szem előtt tartva vált vegetáriánussá, de mióta kutatja a témát, rászokott a rovarevésre, mert mint mondta, ezek nemcsak kevesebb víz, termőföld és egyéb források felhasználásával tenyészthetők, de omega-3 zsírsavakban, B12 vitaminban és vasban is gazdagok.

Ausztráliában a tudósok nem alapélelmiszerként, hanem étrend-kiegészítőként gondolják bevezetni a rovarételeket, szerintük ugyanis érdemes megváltoztatni a napi fehérjebevitel rendszerét. Például a tücsökporral meghintett müzlivel vagy egy tücsökporos tízórai süteménnyel több fehérjét vesz magához az ember a nap elején, így később már kevesebbet kell ennie. Fontos, hogy a kagylókra, rákfélékre allergiásoknak nem ajánlják a rovarételekkel való kísérletezést, mivel hasonló allergiás reakciókat válthatnak ki.

A FAO már évek óta a húsmentesség fenntartható formájának gondolja a rovarevést, részben arra hivatkozva, hogy a rovarok a már említett ásványi és tápanyagokon kívül a marhahúsnál is jobb réz-, cink-, vas- és magnéziumforrást jelentenek. Fisher szerint ha a Föld valóban lakhatatlanná válik (mert mondjuk mégsem sikerül az emberiséget ráállítani a rovarevésre), és más bolygókat kell gyarmatosítani, az idegen környezetben is a rovarok jelentik majd a legfőbb fehérjeforrást – azoknál hatékonyabb fehérjetermelő forrást ugyanis tervezni sem lehetne.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás
link Forrás