Lisztkukacos szendvics, rovarmüzli, palacsinta és nokedli alombogárlisztből: megfőztük és megettük, hogy neked ne kelljen

2021.09.20. · majom

Könnyű és roppanós, az íze enyhén megavasodott kölesgolyóra emlékeztet. Olyan, mintha semmit sem ennél, és közben iszonyatosan laktató. Van, aki a kukacevés gondolatától is borzong, de a látványától már szinte mindenki, és a jelek szerint még a kutyákat is megosztja az a kérdés, hogy étel-e ez, vagy sem. De ha a lisztkukac lesz a jövő superfoodja, én állok elébe.

Az Európai Bizottság, majd az Európai Unió élelmiszer-biztonsági hatósága 2021 első felében engedélyezte a lisztkukacból készült élelmiszerek fogyasztását és forgalmazását, a magyarországi webshopokban pedig rögtön megszaporodtak ezek a kalória- és fehérjedús termékek, és elő-előkerülnek a rovarsnackeket ajánlgató hirdetések is.

A termékmarketing többféle irányt vehet, ha az a cél, hogy ehető rovart adjanak el: az Eat Grub termékeinél például tudományosan indokolnak, a csomagolás pedig visszafogott: cél „a nyugati étkezési kultúra forradalmasítása azáltal, hogy a rovarokat az étrend elengedhetetlen részévé teszik”, továbbá az ehető rovar tápanyagokban gazdag és ízletes. A húszgrammos rovarsnack sajnos hetek óta nem rendelhető. A CrazyShopban korábban kapható ehető lisztkukac már annyira elfogyott, hogy a link gyűjtőoldalra visz, pedig itt különösen kíváncsivá tett, hogy a Steve-O vonalon gondolták eladni a terméket: azaz, ha már senki nem kér a super sperma gumicukorból, dobd fel a partit egy újabb őrült ötlettel, és EGYÉL KUKACOT (esetleg tegyél belőle valakinek az italába).

Kapcsolódó cikkünkben a rovarevés jelene és jövője:

link Forrás

Ahol végre sikerrel jártam, az a készséges és türelmes eladónak bizonyuló osztrák Vitalabo webshop volt. Tetszett, hogy a Zirp rovartermékek csomagolása erősen épít a rovarok cukiságfaktorára (ha beszélhetünk ilyesmiről), a marketing pedig az egészség- és környezettudatos vásárlót célozza. De a natúr szárított lisztkukac legfőbb vonzerejét az adta, hogy egyáltalán készleten volt, mert ez ritka a magyar online rovarpiacon. (Itthoni boltokban pedig egyelőre hiába keressük ezeket a termékeket, ahhoz magyarországi engedély is kellene.)

photo_camera Fotó: Rádi Gábor

A webáruházban időről időre kapható ugyanennek a lisztkukac-snakcnek a sózott változata, „gyengéden füstölt és fűszerekkel ízesített” tücskök, lisztkukacporral kevert félkész rizottó, továbbá a gyászbogárfélék közé tartozó alombogár lárvája (angolból tükörfordítással Buffalo-féreg) – csokiba mártva. Kis gondolkodás után végül még az utóbbi lárvából készült rovarlisztet is hozzácsaptam a rendeléshez, hogy mindenre elszánt tesztelőtársaimmal tészta-alapanyagként is kipróbálhassuk a jövő fehérjeforrását. (Arról, hogy milyen élettani hatásai vannak a rovarevésnek, mennyire fenntartható ennek az élelmiszernek az előállítása, hogy hogyan áll a rovarfogyasztás piaca, szabályozása, a másik cikkemben olvashatsz részletesebben.)

Nem olcsó mulatság

Lehet, hogy majd ez menti meg az emberiséget az éhezéstől, de ebben a pillanatban a rovarevés nem olcsó mulatság: a 25 dekagrammos Isaacpure alombogárlárva-liszt magánszemélyeknek szállítással együtt 9890 forint, míg a 18 grammos szárított lisztkukac szállítási díj nélkül 1900 forint – az előbbi tápértéke összesen 5760 kcal 1275 kcal, míg a csomag lisztkukacé 384 kcal 108 kcal. (Korábban rossz tápértéket adtam meg, alaposan megtévesztett a termékleírás. A hibáért elnézést kérek, olvasónknak köszönöm, hogy szólt.) A feldolgozott lárva kilója tehát méregdrága, így ez az étel ebben a formájában egyelőre nem oldja meg az élelmiszerválságot.

photo_camera Fotó: Rádi Gábor

Az alombogárlárva 100 grammonként 2303 510, míg a lisztkukac ebben a formában 2135 600 kalória. Összehasonlításképpen 100 gramm zsírosabb marhahússal 332 kcal-t, ugyanannyi sertészsírral 897 kcal-t vesz magához az ember, a libazsír és a kacsazsír 100 grammja ugyancsak 900 kalória körül alakul. A felsoroltakhoz képest a lisztbogár lárvája rengeteg vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, réz-, cink- és foszfortartalma jelentős, B7 és főként B9 vitaminban, azaz folsavban gazdag. Tehát ha ismerünk jó gyomrú, új élményekre nyitott nőt, aki a terhesség elején jár, ne vessük el rögtön egy ajándék rovarsnack gondolatát. Fontos viszont, hogy ne fogyasszon a kukactermékekből, aki allergiás a házi poratkákra, rák- és kagylófélékre, puhatestűekre!

photo_camera Fotó: Rádi Gábor

A csomag kibontásánál szembeötlő volt, hogy milyen kevés is 18 gramm lisztkukac, igaz, hogy elég lassan fogy. Amikor a Qubit szerkesztőségében rendelkezésre álló szerény eszköztárral kinyitottuk a zacskót, viszont egyből nyilvánvalóvá vált, hogy milyen sok is az a 18 gramm kukac, ha arról van szó, hogy benne kell maradniuk a tasakban. A zacskó csak úgy hányta magából a pelyvakönnyű és meglepően törékeny jószágokat, a jövő kukacbarát konyháiban tehát a borsszóróhoz hasonlóan kell majd kell lennie praktikus kukacszórónak is.

link Forrás

(Zene: Tankcsapda – Jönnek a férgek)

A lisztkukacok rakoncátlansága lendületet adott a tesztbrigádnak. Pillanatok alatt előállít a mozzarellagolyós saláta, és bár a kezembe szórt kukacok látványa kicsit elbizonytalanított, a salátával együtt fogyasztott kukac kifejezetten kellemesnek bizonyult.

photo_camera Fotó: Rádi Gábor

Ezen a ponton át is adnám a szót Vajna Tamás tesztelőnek és agrár-szakújságíró kollegámnak, aki palacsintasütésben jártas alanyként szállt be az emberkísérletbe: „A közönséges lisztbogár (Tenebrio molitor) fagyasztott és szárított lárvája kellemes meglepetés. Önmagában fogyasztva íze leginkább a sózatlan földimogyoróé, de annál teltebb, umamisabb, animálisabb.”

„A hummusszal kent barnakenyéren a lisztkukac inkább látványelem, mert az ízét elnyomta a kenyér és a pikáns hummusz, viszont mozzarella-golyóval ismét érvényesült a mogyorós bukéja. Müzlibe keverve nem kóstoltam, ezért csak Hegyeshalmi kolléga grimaszai alapján tudom elképzelni a rovarfehérje élvezeti értékét, illetve értéktelenségét.”

Bár a tejes müzliben a lárvák mintha megpocakosodtak volna, ami nehezítheti az önfeledt fogyasztást, a végtermék szerintem finom volt, hiszen a kukac valójában semmit sem változtatott a keverék ízén. Hegyeshalmi tesztelő kolléga arckifejezését megörökíteni sajnos nem sikerült, de a müzlikészítés valahogy így nézett ki.

link Forrás


(Zene: Turbonegro – You Give Me Worms)

A látvány kedvéért almába is megpróbáltuk integrálni a lisztkukacokat, ez meglehetősen nehéz volt, mert a kukacok jóval porhanyósabbak, mint amilyennek látszanak, végül az alma villával történő preparálása után két lárvát el tudtunk helyezni a gyümölcsben. Nekik az alma ízbombájához képest semmi esélyük nem volt zamatosnak lenni, így az alábbi felvétel csak látszólag olyan bizarr, valójában sima almaharapással egyenértékű. Gyerekkorodban sem érzékelted a kukacot a még nem rohadt gyümölcsben, csak ha kibontottad, és megnézted, nem? Na ugye.

link Forrás

Hamarosan a kukaclisztre váltottunk, hogy galuskát és palacsintát készítsünk belőle, bár a szagától (száraz kutyaeledel) először visszariadtunk. Vajna kolléga szerint „a magyarul penészevő gabonabogár vagy alombogár néven ismert Alphitobius diaperinus fagyasztott és szárított lárvájának lisztje bizarr termék. Illata inkább szag, és a színe sem utal ehető alapanyagra.”

photo_camera Fotó: Rádi Gábor

Az igazi Steve-O-élményt sajnos meggátolja, hogy tésztákat csak rendes gabonaliszttel keverve készíthetünk belőle, nincs olyan, hogy almás pite kizárólag rovarlisztből. Tamás mondja a receptet: „Finomliszthez keverve, nagyjából egy a négyhez arányban tök jól kikeverhető palacsintatészta lett belőle, még villával dolgozva is csomómentesre sikerült. A matéria sütéskor is jól viselkedett, a nyersen árasztott szag is eltűnt. A palacsinták vastagságán lehetett volna valamelyest csökkenteni, de nem mertem kevesebb tésztát a serpenyőbe merni. De így is átsült, érzésre ugyanannyi idő alatt, mint a hagyományos recept szerinti tészta. Vagyis teljesen ehető lett. Az is igaz, hogy az érzékszervi vizsgálatot, vagyis a kóstolást nagyban megtámogatta Rácz kollegina édesanyjának fölséges házi lekvárja.”

link Forrás

(Zene: Aphex Twin – Pancake Lizard)

A galuskakészítést nagyban megkönnyíti, ha a felhasznált szárazanyag negyedét-harmadát (nokedlit ugye érzésre készít az ember) lárvaliszt adja. A rendszerint legalább enyhe kézfájással járó, kitartó keverésre nem volt szükség, itt pillanatok alatt összeállt a szaggatható állagú rovargaluska-tészta, ami főzés közben sem viselkedett másként, mint a hagyományos pörköltköret. Az eredmény meglehetősen rágós volt, és a jelek szerint kevesebb só is kell a lárvaaprólékkal felülött lisztbe, mintha csak finomlisztből lenne a galuskánk. Összességében teljes kiőrlésű lisztből készült galuskára emlékeztetett a végeredmény, szóval a gyerekeim biztosan nem ennék meg.

link Forrás

(Zene: Churchwood – Can O’ Worms)

Itt lényegében fordult a kocka a tesztcsapatban, mert a rovarlisztből készült palacsinta és galuska jobban elnyerte a fiúk, valamint az időközben befutó Pongrácz Évi tesztelőnk tetszését – Évi szerint a palacsinta jobb volt, mintha teljes kiőrlésű lisztből lett volna, mert ez nem volt olyan száraz, mint az undok biopalacsinták általában. Rádi Gábor videósunk, bár vegán, de legalábbis vegetáriánus, bátran kóstolgatta a rovarlisztes ételeket, és kifejezetten elégedettnek tűnt.

photo_camera Fotó: Rádi Gábor

Én viszont még anyukám csodás vegyeslekvárja ellenére sem lelkesedtem az alombogárlárvás tésztaételekért, különösen nem a galuskáért, ami hagyományos formájában a gyengém. Talán azért, mert nem tudtam elvonatkoztatni a nyers lárvaliszt jellegzetes szagától (állítólag a natúr fehérjeporok is hasonlóak), vagy mert túlságosan bekukacoztam az elején. Szóval az a gyanúm, hogy a hazahozott maradékból hamarabb fog elfogyni a kukac formájú kukac, mint az irdatlanul soknak tűnő, barnás rovarliszt.

photo_camera Fotó: Rádi Gábor

Az állattakarmányozásban rég bevált összetevő a rovarfehérje, így nem volt annyira meglepő, hogy négylábú tesztelőnk, Benő kutya lelkesen ette a galuskát a kezemből. A szárított lisztkukacra azonban így reagált:

link Forrás

(Zene: Nobuo Uematsu – Electric Chocobo / Pan Sonic – Hertsilogia)

Mondhatnánk, hogy a kutyának sem kell a jövő superfoodja, de a labradorkeverékek világában más megítélés alá esik a kérdés: a kaja az kaja, diszkrimináció nincs. Mozzi kutya itthoni utótesztelőként ugyanis udvarias, jól fésült arcát kezdi mutatni, ha kukac van kilátásban, mintha csak jutalomfalatot várna. És be is lefetyeli persze.

link Forrás

Felmerül a kérdés, mi értelme van annak, hogy a magyar konyhában hagyományos, szénhidrátban dús tésztaételeket fehérjével pakoljuk meg, és még kalóriadúsabbá tegyük. Igaz, ami igaz, nem sok. Nem véletlen, hogy a kiadós alombogárlárva-lisztet müzlihez vagy zabkásához keverve, shake-hez vagy smoothie-hoz ajánlják, magyarán szólva olyan ételekhez, amiknek az élvezeti értékén nem sokat ront a rovarfehérje. Testépítőknek egészséges fehérjeforrás, vegáknak, vegánoknak – amennyiben a rovarok kihasználásával nincs gondjuk – fehérjepótlás.

És a végére egy jó hír: ha valaki igazán etikus szeretne lenni, és nemcsak a nagyipari állattartásból származó hús fogyasztásával, hanem a termékek kiszállíttatásával sem akarja terhelni a környezetet, rendelhet magának házi lisztkukacfarmot. Így amellett, hogy felhasználhatja az élelmiszer-hulladékot, helyben tenyésztheti magának a müzlibevalót. Sokáig kell görgetni az oldalon, mire kiderül, mégis hogyan kell eltenni láb alól a lisztbogár-gyerekeket, de mindjárt meg is nyugtatnak, hogy nem fáj nekik: „ha akarod, úgy arathatod le a teljes nagyságot elért lisztkukacokat, hogy egy napra mélyhűtőbe teszed őket (olyan ez nekik, mint az elalvás, ne aggódj), utána pedig elkészítheted őket reggelire, ebédre, vacsorára, vagy nassolnivalónak”.

photo_camera Fotó: Zaref Khan / thehiveexplorer.com

Végül is ha a jövőben elképzelhető az az apokaliptikus lehetőség, hogy magunknak kell gondoskodnunk a táplálékról (és nem úgy, hogy boltba megyünk), nem árt, ha megszokjuk, hogy olyan állatokból pótoljuk a fehérjét, amiket képesek vagyunk megölni.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás
link Forrás