Indul a Zagyvai András játéktervező verseny, ezúttal egyszemélyes logikai játékokat várunk!

2023.06.01. · játék

A Qubit az Országos Ördöglakat Találkozóval közösen és a Reflexshop támogatásával ezennel meghirdeti az első Zagyvai András játéktervező versenyt, amelyre most – korábbi versenyeinkkel ellentétben – nem társasjátékokat, hanem egyszemélyes logikai játékokat várunk megkötések nélkül. A száznapos versenyidőszakot és a zsűrizést követően az eredményhirdetésre előreláthatólag november 11-én kerül majd sor a 16. Országos Ördöglakat Találkozón a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban, ahol a nyertes játékok egyúttal kiállításra is kerülnek.

Zagyvai András építész, versenyünk névadója az Okostojás (angolul Smartegg) nevű találmányával vált ismertté, ami egy játékcsalád. Ezek az eredetileg fából készült mestermunkák tojás formájú, több rétegű, háromdimenziós labirintusrendszerek, amelyekben a rétegek axiális és radiális irányban is mozoghatnak. A játék lényege, hogy egy végein dudororral rendelkező pálcát kell végigvezetni a részben rejtett labirintuson, és ha jó útvonalon haladunk, és mindent a megfelelő sorrendben mozgatunk, akkor a végponton kivehetővé válik a pálca, aminek a kivételét az út során egyik vagy másik dudor mindig akadályozza. A tojásról és alkotójáról bővebbet ebben a Paulvision által készített kisfilmben lehet megtekinteni.

photo_camera Okostojás Fotó: Gál Péter

Zagyvai András játékával 2012-ben első magyarként megnyerte az 1978 óta megrendezésre kerülő – abban az évben Washingtonban megrendezett – 32. International Puzzle Party (IPP) verseny legnagyobb elismerését, a játéktervező verseny (Nob Yoshigahara Puzzle Design Competition) nagydíját. Az Okostojás sikerénél fontos volt számára, hogy a dizájnt és a játék logikai elemét egyszerre díjazták. Díjazása után nem sokkal eltávozott közülünk, de emlékét őrizve versenyünkön az ő szemlélete mentén olyan játékokat szeretnénk díjazni, amik a dizájnt és a játékot egységbe forrasztva válhatnak újabb magyar sikerré.

Mik a fő feltételek?

Magyar magánszemélyek vagy csapatok jelentkezését várjuk. Csapatok esetében elég, ha a csapat egy része magyar. Természetesen a leírást is magyarul várjuk. Egy csapat vagy egy résztvevő maximum három játékkal pályázhat. További fontos feltételek:

  • A szerzők a részvétellel garantálják, hogy saját alkotással pályáznak. Csak olyan egyedi alkotással lehet nevezni, amit még nem adtak ki, nem került kereskedelmi forgalomba, és nem tették még közzé 3D nyomtatásra alkalmas formában sem.
  • A játék eredeti ötletének időpontja nem lényeges.
  • A résztvevők beleegyeznek, hogy a Qubit a játék bemutatásának céljából a beküldött dokumentációból részleteket, a beküldött játékról pedig fotókat közölhet. A játék szerzői joga és további felhasználási jogai mind a szerzőknél maradnak.
  • A résztvevők beleegyeznek, hogy a beküldött játék kiállításra kerül az Országos Ördöglakat Találkozó őszi rendezvényén, és díjazás esetén a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum tárlatában. A kiállíott példányt a kiállítás után a résztvevők visszakapják.

A pályázaton való részvétellel a pályázók jogi felelősségük tudatában kijelentik, hogy megértették és elfogadták a pályázati szabályzatot.

Milyen játékokat várunk?

Egyszemélyes logikai játékokat várunk, melyek fizikailag megfogható kellékekkel rendelkeznek. A kellékkel vagy kellékekkel rendelkezés azt jelenti, hogy fejben vagy papírral ceruzával megoldható fejtörők nem esnek ebbe a kategóriába, hanem manuális játékot várunk manuális megoldással. A logikai jelző pedig azt jelenti, hogy a megoldás során valamilyen szintű logikai gondolkodás szükségeltessék a megoldáshoz, az azonban megengedett, hogy a játék ezen kívül más képességeket is igényeljen, akár kézügyességet. Ebbe a kategóriába nagyon sok játék belefér, nemcsak ördöglakatok, hanem az angolul mechanical puzzle-nek nevezett kategóriák nagy része. A Puzzle Museum alkalmaz egy kategorizálást, amit érdemes megtekinteni, már csak azért is, hogy lássuk milyen hatalmas tárháza van az egyszemélyes logikai játékoknak. Eszerint a kategorizálás szerint első sorban az alábbi kategóriák valamelyikébe eső vagy akár több ilyen kategóriát is átfedő játékokat várunk: INT, ASS, OPN, TNG, RTF, SEQ, FOL, JUG. Magyar nyelven Gál Péter, egyik zsűritagunk írt a különféle kategóriákról egy rövid összefoglalót: itt. A játék típusára más megkötés nincs, sem a nehézségi szintre, viszont első sorban nem a fölöslegesen hosszadalmas, hanem a trükkösen nehéz vagy komplex játékokat részesíti előnyben a zsűri.

Milyen kellékeket használhatok?

A kellékek anyaghasználatára sincs semmilyen megkötés, készülhet a játék 3D nyomtatással, de akár kézműves fafaragás vagy kerámia is lehet. Lehet a játék teljesen egyedi példány is, akár egyedi díszítéssel. Korábbi versenyekkel ellentétben itt előnyt fog jelenteni az igényes kivitelezés!

Mit kell beküldeni?

Nem elegendő a játékról készített fotó vagy leírás, hanem a játék egy példányát el kell juttatni a zsűri részére. A beküldendő dolgok az alábbiak:

  • a játék prototípusa
  • a játék leírása, azaz a cél leírása + ajánlott életkor (és egy becsült nehézségi szint ötös skálán)
  • megoldás leírása egy külön borítékban (hogy a csomag kibontáskor ne lássuk meg)

Hogyan és meddig küldhetem be?

A beküldési határideje 2023. szeptember 10., tehát e cikk megjelenésétől számítva nagyjából száz nap áll a rendelkezésre a játék elkészítéséhez. A postacímről a tarsasjatek@qubit.hu címen lehet érdeklődni, egyúttal megadva a szerző vagy a csapat tagjainak nevét és elérhetőségét. A beküldés postaköltsége a szerzőt (csapatot) terheli, de személyes átadás is megoldható Budapesten. Eredményhirdetés várhatóan 2023. november 11-én lesz.

Kik a zsűritagok?

A pályaműveket értékelő zsűri tagjai:

  • Gál Péter, az Ördöglakat Blog Pro Ludo díjas szerzője, többszörös IPP résztvevő, az Ördöglakatok, pentominók és társaik c. könyv (Typotex, 2008) szerzője;
  • Komoróczy Kitti, a Reflexshop marketingvezetője;
  • Gáspár Merse Előd, a Qubit társasjátékos és fejtörő rovatának vezetője.

A szervezők és a zsűri vállalják, hogy a pályaműveket az eredményhirdetésig nem hozzák nyilvánosságra, azokat semmilyen módon nem használják fel, és minden további felhasználási jog a szerzőknél és a csapatoknál marad.

Mik az értékelés szempontjai?

A játékokat tesztelő zsűri elsősorban az egyediséget, újszerűséget, az igényes kivitelezést és a játékélményt fogja értékelni.

És mit lehet nyerni?

Az első helyezett nyereménye 50 ezer forint pénzjutalom a Qubit felajánlásával, továbbá egy Draftosaurus társasjáték és egy Tetrace logikai játék a Reflexshop felajánlásával.

A második helyezett nyereménye 30 ezer forint pénzjutalom a Qubit felajánlásával, továbbá egy Kódok harca társasjáték és egy Borzáró fejtörő ördöglakat a Reflexshop felajánlásával.

A harmadik helyezett nyereménye 20 ezer forint pénzjutalom a Qubit felajánlásával, továbbá egy Gengszterelmék társasjáték és egy Tengeri talányok logikai játék a Reflexshop felajánlásával.

Sok sikert kívánunk a versenyhez!