700 ezer nő részvételével indul a világ első nagy AI-rákszűrési programja

A brit egészségügyi szolgálat (NHS) közel 700 ezer nőt toboroz, hogy részt vegyenek a világ legnagyobb, mesterséges intelligenciával (AI) végzett mellrákszűrési programjában – írja a BBC. Áprilistól kezdve 30 helyszínen összesen öt különböző AI-platformot tesztelnek, hogy kiderüljön, a technológia képes-e felgyorsítani a diagnózist és csökkenteni a radiológusok terhelését.

A brit kormány épp a nemzeti rákellenes programjának kidolgozásán ügyködik, amit még idén szeretnének elindítani, de az NHS már számos területen teszteli a mesterséges intelligenciát, a várólisták kezelése mellett a rákszűrésekben is, igaz, a most bejelentett programhoz képest jóval kevesebb embert érintő vizsgálatokban.

A 11 millió fontos (közel 5,4 milliárd forintos) költségvetésű tesztprogramban elsősorban azok a nők vehetnek részt, akik már korábban bejelentkeztek az NHS rutinszerű szűrővizsgálataira – a szűrést az 50 és 53 év közöttieknek ajánlják először, majd 71 éves korukig háromévente javasolják az újabb vizsgálatokat.

A szűrésen készült mammográfiás felvételek kiértékelését jelenleg két-két radiológus végzi minden alkalommal, hogy biztosítsák a pontos diagnózist, de az egyikük szerepét most az AI veszi át, így akár kétszer annyi vizsgálatot is elvégezhetnek, vagyis felére csökkenhet a várólistán szereplők várakozási ideje, de a felszabaduló szakorvosok más feladatokat is végezhetnek helyette.

A szűrőprogramban jelenleg évente több mint kétmillió mammográfiás vizsgálatot végeznek az Egyesült Királyságban, így az új megközelítés valóban jelentős hatással lehet a radiológusok munkaterhelésére.