Budapesten tárták fel, hogyan lubickolnak a városi környezetben a poloskák és más inváziós kártevők

Napjaink környezeti változásainak egyik igen látványos, az egész Földre kiterjedő jelensége a városok terjeszkedése. A városok területe 30 év alatt (1985 és 2015 között) világszerte megduplázódott, az emberiség 57 százaléka pedig ma már városlakó. Éppen ezért kiemelten fontos foglalkozni a városok ökológiájával, az ott élő fajok elterjedésével, viselkedésével, kölcsönhatásaival.

A városi környezet számos szempontból eltérő életfeltételeket kínál, mint a természetes és féltermészetes élőhelyek: például a városokban magasabb a hőmérséklet (hősziget hatás), nagyobb a környezetszennyezés és gyakoribbak a zöld területeket érő beavatkozások (sövények, gyepek nyírása, avar begyűjtése). A városi vegetáció gyakran többé-kevésbé elszigetelt foltokban van jelen (kertek, parkok, utcai fák), ahol ráadásul jóval nagyobb a dísznövényként ültetett idegenhonos növényfajok aránya is.

Mezei juharfa Budapesten, a Csörsz-parkban
photo_camera Mezei juharfa Budapesten, a Csörsz-parkban Fotó: Markó Viktor

Mindezek alapján feltételezhető, hogy a városi élőhelyek más rovarfajoknak kedvezhetnek, mint a természetes élőhelyek. Emellett a városok jelentős forgalmi csomópontok, egyben a nemzetközi kereskedelem központjai, így az inváziós rovarok is nagyobb eséllyel jelenhetnek meg a városokban, amik ezért e behurcolt fajok számára kiindulópontként, mintegy ugródeszkaként is szolgálhatnak.

Hazánkban például az utóbbi évtizedekben jelent meg és vált tömegessé az ázsiai márványospoloska (Halyomorpha halys), a zöld vándorpoloska (Nezara viridula) és az amerikai lepkekabóca (Metcalfa pruinosa).

A zöld vándorpoloska lárvája napraforgón
photo_camera A zöld vándorpoloska lárvája napraforgón Fotó: Markó Viktor

Ezek a fajok mezőgazdasági kártevők, de a városi fákon is vígan megélnek – mindenki találkozott már valamelyikkel az utóbbi években, még ha nem is tudott róla. A városok kiváló telelőhelyet biztosítanak a két poloskafaj számára, így azok ősszel a lakásokba is betelepülnek, nem kevés kellemetlenséget okozva ezzel a lakosságnak. A városi fák alatt parkoló autókat pedig néhány nap alatt beboríthatja a lepkekabóca cukorszerű ragacsos ürüléke.

Amerikai lepkekabóca kifejlett egyedei
photo_camera Amerikai lepkekabóca kifejlett egyedei Fotó: Érsek László

A HUN-REN ÖK Lendület Táj- és Természetvédelmi Kutatócsoport és a MATE Rovartani Tanszék kutatói arra voltak kíváncsiak, hogy a növényi nedvekkel táplálkozó szipókás rovarok (poloskák, kabócák és levélbolhák) előfordulása hogyan függ össze a városi területek beépítettségével és a zöld területek (parkok és kertek) arányával. A szipókás rovarok a különböző növényi részek szöveteit átszúrva jutnak táplálékhoz, számos fajuk tömegesen elszaporodhat és a növények jelentős kártevőjének számít.

A kutatócsoport mezei juhar (Acer campestre) fákon vizsgálta a rovarok közösségeit. Azért esett a választás erre a fafajra, mert amellett, hogy őshonos, a hazai városokban és azok környezetében is gyakori. A mintavételi területek Budapesten és környékén, egy urbanizációs grádiens mentén helyezkedtek el, a 22 mintavételi területen, a vizsgált fák 500 méteres körzetén belül a beépítettség 2 és 96 százalék között változott. A kertek aránya 20–30 százalékos beépítettségnél, míg a parkok aránya 60–70 százalékos beépítettségnél volt a legnagyobb.

Mezei juharfa természetes környezetben, Csillebércen
photo_camera Mezei juharfa természetes környezetben, Csillebércen Fotó: Markó Viktor

A kutatók azt találták, hogy az őshonos fajok egyedszáma folyamatosan csökkent a beépítettség növekedésével, míg a behurcolt fajok egyedszáma a városi parkokban volt a legnagyobb. Ez különösen az ázsiai márványospoloska és a szintén fontos kártevőnek számító amerikai lepkekabóca esetében volt látványos.

Mindez azt is jelenti, hogy ezek a kártevők a városi parkokban voltak a leggyakoribbak, vagyis a parkok remek élőhelyet biztosítanak számukra. Például a Vérmezőn, a Haller parkban vagy a Róbert Károly körútnál több mint 30-szor annyi ázsiai márványospoloska és 300-szor annyi lepkekabóca fordult elő a juharfákon, mint a természeteshez közel álló élőhelyeken, például Csillebércen, a Normafán vagy a Széchenyi-hegyen. Emellett megfigyelhető volt, hogy a vándorpoloska sokkal gyakoribb a kertvárosokban, mint a természetes élőhelyek juharfáin. Az is jól kirajzolódott, hogy a beépítettség növekedésével csökkent a mezei juharhoz jobban kötődő, táplálékspecialista fajok egyedszáma, és a sokféle növényt fogyasztó, generalista fajok kerültek túlsúlyba.

Ázsiai márványospoloska kifejlett egyede
photo_camera Ázsiai márványospoloska kifejlett egyede Fotó: Érsek László

Összességében tehát a természethez közel álló élőhelyektől a városközpontok felé haladva drasztikusan megváltozott a vizsgált rovarcsoport összetétele, és nem a számunkra kedvező irányba. Ezek az eredmények ugyanakkor az észlelt problémák megoldását is segíthetik, hisz a városi zöld infrastruktúra tervezéséhez adhatnak támpontokat. Például érdemes kerülni a nem őshonos növények telepítését, mert ezek a behurcolt és gyakran soktápnövényű kártevő fajoknak kedvezhetnek, illetve fontos az összeköttetés biztosítása a városi zöldterületek és a város körüli féltermészetes élőhelyek között, mert ezek segíthetik a természetes fauna betelepülését a városokba.

A szerző biológus, a Büro Geyer und Dolek német ökológiai kutatóintézet munkatársa.