A mai afrikai vízilovak módjára éltek az Észak-Amerikát évmilliókkal ezelőtt benépesítő ősi orrszarvúak
A nebraskai Ashfall Fossil Beds lelőhelyet a paleontológiai szakirodalomban gyakran orrszarvú istállóként is emlegetik, mivel az egyik középső miocén kori víznyelő körül több száz állat tökéletesen fosszilizálódott maradványai is megőrződtek. A Scientific Reports folyóiratban nemrégiben megjelent tanulmány szerzői ezek alapján rekonstruálták az angol terminológiában hordótestű orrszarvúnak nevezett, nagyjából 5 millió éve kihalt Teleoceras major életmódját – írja a Cosmos.
Az egykori élőhely növényi és állati fosszíliáinak izotópos vizsgálata alapján ugyanis nem csak az vált kimutathatóvá, hogy az egyes egyedek mivel táplálkoztak, de az is, hogy milyen útvonalakat használtak táplálékszerzésük során. A mintázatok azt mutatják, hogy az ősorrszarvú-családok az Afrikában élő mai nílusi vízilovaknál (Hippopotamus amphibius) megismert módon, vegyes korcsoportú, tehenekből, borjaikból és néhány bikából álló csordákban éltek, és viszonylag szűk területet bejárva mozogtak a vizes élőhelyen.
A kutatók szezonális vándorlásra sem találtak nyomokat, ami azt jelenti, hogy az adott ökoszisztéma gazdag flórája bőven biztosította a nagytestű növényevők eltartásához szükséges erőforrásokat.
Az eredmények azért is érdekesek, mert a mai rinocéroszok (Rhinocerotidae) családját alkotó afrikai és ázsiai fajok magányos növényevők, amelyek az utódnevelés időszakát leszámítva a párzási szezonban töltenek huzamosabb időt egymás társaságában.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: