Mesterséges intelligenciával fésüli át külföldi hallgatók és bevándorlók közösségimédia-felületeit a Trump-kormányzat

05.06. · TECH

Donald Trump második elnöki ciklusában már mesterséges intelligenciával (AI) monitorozzák turisták, külföldi hallgatók és bevándorlók közösségimédia-aktivitását amerikai kormányzati szervek – írta meg hétfőn a New Scientist, ami jogvédők szerint lehetővé teheti amerikai állampolgárok megfigyelését is.

2019 óta az amerikai külügyminisztérium döntése nyomán az évente 14 millió, bevándorló és nem bevándorló vízumot kérvényezőnek fel kell tüntetnie a beadványokon a közösségimédia-felületeiket. A januárban hivatalba lépett második Trump-kormányzat ezt most tovább fokozta azzal, hogy AI-eszközökkel kezdte meg a közösségimédia-profilok átvizsgálását.

Az amerikai külügyminisztérium „Rajtakapni és visszavonni” (Catch and Revoke) kezdeményezése például hallgatói vízummal bíró egyetemistákat céloz, és palesztinpárti tartalmakat keresve fésüli át közösségimédia-profiljaikat. A vízumok, mint az külügyminisztérium szóvivője elmondta, visszavonhatók nemcsak letartóztatások vagy büntetőítéletek alapján, hanem a vízum besorolásával ellentétes magatartás esetén is.

Palesztinpárti tüntetők a New York-i Columbia Egyetemen 2024. október 7-én, egy évvel a Hamász terrorszervezet által Izrael ellen indított támadás évfordulóján
photo_camera Palesztinpárti tüntetők a New York-i Columbia Egyetemen 2024. október 7-én, egy évvel a Hamász terrorszervezet által Izrael ellen indított támadás évfordulóján Fotó: ALEX KENT/Getty Images via AFP

A szeptember 11-i terrortámadások után létrehozott belbiztonsági minisztérium (DHS) április elején jelentette be, hogy elkezdi átfésülni az Egyesült Államokban tartózkodó külföldi hallgatók és állandó tartózkodási engedélyt igénylők közösségimédia-profiljait, és ha azon antiszemita tartalmat találnak, az alapot adhat a kiutasításukra. „Nincs helye az Egyesült Államokban a világ terrorista szimpatizánsainak, és nem vagyunk kötelesek befogadni őket, vagy megengedni, hogy itt maradjanak” – mondta Tricia McLaughlin, a DHS kommunikációért felelős helyettes államtitkára.

Egy áprilisban közölt jelentés szerint az egyik AI-eszköz, amit a DHS határvédelmi alszerve, az amerikai Vám- és Határvédelmi Hivatal (CBP) felhasznál, a Babel Street adatelemző szoftvereket fejlesztő cég Babel X rendszere.

„Szinte – ha nem teljesen – lehetetlen, hogy a kormányzat kizárólag a nem amerikai állampolgárok aktivitását kövesse, és ne nézze meg mások közösségimédia-profilját” – mondta a lapnak Rachel Levinson-Waldman, a Brennan Center for Justice amerikai jogvédő szervezet nemzetbiztonsági területtel foglalkozó vezetője.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás