Ingyen elérhető a legkorábbi angol szakmunka a sajtról

Szabadon olvashatóvá tette a Leedsi Egyetem azt a kötetet, amely 2023-ban bukkant fel először az aukciós piacon, és amit az egyetem könyvtára idén vett meg és digitalizált. Az ismeretlen szerzőtől származó, 112 oldalas kézirat kizárólag a sajttal foglalkozik, ami önmagában is ritkaságnak számít: Peter Brears gasztrotörténész szerint valószínűleg ez az első olyan angol nyelvű könyv, ami egyetlen élelmiszerre koncentrál.
Az 1580 körül íródott kézirat (A pamflyt compiled of Cheese, contayninge the differences, nature, qualities, a goodnes, of the same) minden olyan sajtügyi kérdést érint, amit egyáltalán érinteni érdemes, és a kor szokásainak megfelelően behatóan foglalkozik az élelmiszer emberi egészségre gyakorolt hatásával. Ehhez Galénosz nyomán a száraz-nedves-hideg-meleg koordinátákat használta, de mint minden komoly szakmunka, Arisztotelészre és Averroësre is hivatkozik.
A kutyasajt nem jó
A traktátusból egyebek mellett kiderül, hogy a sajtot érdemes az étkezés végén elfogyasztani, mert lenyomja a húst a gyomor aljára, ahol könnyebb megemészteni, de kitér arra is, hogy vajon lehet-e böjt idején sajtot enni. A problémát nem a tej, hanem az oltógyomor használata okozza, ezért az ismeretlen szerző azt javasolja, hogy ilyenkor érdemes helyette halbelet használni.
A sajt persze nemcsak tehéntejből készülhet, de a kézirat itt bőven túlmutat a szokásos alternatívákon: a szerző szerint egyes vidékeken teve- és szamártejből is készítenek sajtot, de a kutyasajttal vigyázni kell, pláne a terhes nőknek, mert ennek a fogyasztása koraszülést okozhat. Lótejből is készülhet sajt, de olyan esetről az ismeretlen szerző még nem hallott, hogy valaki anyatejből készített volna.
A kézirat felbukkanása és hozzáférhetővé tétele nagy port kavart az akadémiai körökben, Brears szerint pedig még bőven van benne fantázia – a szerző azonosítását például kiváló doktori témának tartja. Annak, aki nem érzi úgy, hogy tizenhatodik századi kéziratokkal szeretne foglalkozni (az egyetem honlapján a könyv PDF-ben és kézírásos formában is olvasható), jó hír, hogy a BBC4 rádióműsorában felolvasásokat is tartottak belőle.