Megvan az „ázsiai unikornis” genomja, így megmenthetjük a kihalástól is, ha még nem késő
Tudósoknak sikerült szekvenálniuk a világ egyik legritkább állata, az „ázsiai unikornisként” is emlegetett szaola, azaz vietnámi antilop genomját. Vietnámi antilopot ugyan több mint egy évtizede nem láttak már, de ez a genetikai elemzés reményt ad arra, hogy a faj megmenekülhet a kihalás széléről – bár meglehet, hogy már késő.
A szaola (Pseudoryx nghetinhensis) egy párosujjú patás, amely Vietnám és Laosz hegyvidéki erdeiben él. Fején hosszú, egyenes szarv-pár található, arcán pedig jellegzetes fehér foltok.
Az ázsiai egyszarvú nevet nem a szarva miatt kapta, hanem mert rendkívül ritka - 1993-ig nem írták le tudományosan, tudósoknak eddig még nem sikerült megfigyelniük, és az élőhelyén sem tudta tanulmányozni még senki. A helyiek néhány tucat példányt már befogtak, de sajnos ezek hamar elpusztultak.
A szaolát a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) kritikus veszélyben lévő állatfajnak tekinti, becsült populációja ötven és néhány száz között mozog. Mivel azonban az utolsó megerősített észlelés egy 2013-as kameracsapda-fotó volt, meglehet, hogy időközben kihalt.
Most egy nemzetközi tudóscsoport bőr-, haj-, csont- és egyéb szövetminták segítségével először rekonstruálta a genomját, összeállított egy referencia genomot, valamint 26 egyed szekvenciáit – az erről szóló tanulmány a Cell folyóiratban jelent meg. Mindez akár pozitív lehetőségeket is előre vetíthet a faj fennmaradása szempontjából. A szaola genetikai sokfélesége azonban az utolsó jégkorszak óta csökken, a kutatócsoport becslése szerint az elmúlt 10 ezer évben egyszerre legfeljebb ötezer egyed létezett.
Úgy tűnik, két genetikailag elkülönülő populáció létezik, az északi és a déli. És bár az idők során a genetikai sokféleség mindkét populációban csökkent, genetikai kódjuk különböző szakaszait vesztették el, ami kulcsfontosságú lehet a helyreállításukhoz.
„Eléggé meglepett bennünket, hogy a szaola két populációra oszlik, közöttük jelentős genetikai eltérésekkel. A kettéválás 5000 és 20 000 évvel ezelőtt történt” – mondja Genís Garcia Erill, a dániai Koppenhágai Egyetem biológusa, aki szerint az egyik populációban elveszett genetikai variáció kiegészíti a másikat. Tehát, ha keverednek, kompenzálhatják azt, ami a másikból hiányzik.
Amennyiben össze tudunk hozni legalább egy tucat szaolát – ideális esetben mindkét populációból –, hogy egy jövőbeli populáció alapját képezzék, a fajnak megfelelő esélye lenne a hosszú távú túlélésre. Igaz, ez nem lesz könnyű, ha több mint tíz éve nem láttak egyetlen példányt sem.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: