Qubit Live 11: Miért fáj Trianon, és mi fáj benne, ha fáj?

„A szabad sajtó támogatói előtt beszélhetek arról, ami fáj” – nyitotta meg előadását Hatos Pál történész-jogász, az NKE Eötvös József Kutatóközpontja Közép-Európa Intézetének vezetője szerda este a Qubit 11. alkalommal megrendezett tudományos estjén a margitszigeti Kristályban, ahol ennek ellenére nem a szabad sajtóról, hanem az éppen 105 éves trianoni béke körülményeiről, előzményeiről és utózmányairól volt szó.

A megjegyzés első része arra utalt, hogy az estre a Qubit előfizetői és vendégeik válthattak jegyet, a második viszont arra, hogy Trianon a békeszerződés aláírása óta eltelt 105 év ellenére még mindig tüske a köröm alatt, és máig tartó geopolitikai és nemzetpolitikai következményei vannak. Sőt, még ennél is többről van szó, de ha egyszerű lenne a képlet, nem kellene hozzá három történész, egy színművész (Török-Illyés Orsolya), egy teltházas nézőtér és egy kerekasztal-beszélgetés, elég lenne felütni a Nemzeti Alaptantervnek megfelelő történelemkönyv vonatkozó fejezetét – ez olyasmi, amit sok Trianonról vagy a versailles-i békéről szívesen nyilatkozó honfitársunk elmulasztott megtenni, mint az később Ablonczy Balázs, az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszéke habilitált egyetemi docensének előadásából is kiderült.

No de mi is fáj pontosan? Erre nehezebb válaszolni, mint ahogy elsőre tűnik: Ablonczy szerint a Trianon100 MTA–Lendület Kutatócsoport egy korábbi felmérése szerint a megkérdezettek 98 százaléka szerint igazságtalan volt a békeszerződés, emellett viszont egy másik kutatásban csak a 7 százalékuk tudott választ adni arra, hogy mikor írták alá a szerződést, Magyarország területének hány százalékát érintette, és hány magyar került így hirtelen idegen földre.

Magyar az, akinek fáj Trianon?

„Magyar az, akinek fáj Trianon” – idézte Hatos az Illyés Gyulának tulajdonított mondást (amit mások Karinthy Frigyesnek tulajdonítanak, de nagy valószínűséggel Patrubány Miklóstól, a Magyarok Világszövetségének elnökétől származik, aki dokumentálhatóan először 2000-ben mondta ki ezeket a szavakat). Itt már pontosítható, hogy ki az, akinek fáj, de az még nem, hogy mi.

Hatos szerint az Osztrák-Magyar Monarchia legtöbb lakójának feloszlása nem okozott különösebb fejfájást: a magyar parasztoknak, akik a társadalom 55 százalékát tették ki, javarészt mindegy volt, hogy hol húzódnak a határok, nem ez volt a legfőbb problémájuk. A háború utáni döntést viszont alaposan megszenvedték a hivatalnokok, a tanárok, bírák, ügyészek, katonák és vasúti dolgozók, akik közül sokan vagonlakókká váltak. Egzisztenciák omlottak össze, de valami más is összeomlott: a Magyarország nagyhatalmi státuszába vetett hit, ami szerint előbb-utóbb Budapest lesz a monarchia fővárosa, az országból pedig világpolitikai tényező válik.

„Erre zárták rá a koporsófedelet a győztes nagyhatalmak” – fogalmazott Hatos, ráadásul a Trianonba érkező küldöttséget még ki is csúfolták, amiért divatjamúlt kabátot viselnek háború előtti kalapokkal, rossz szivarokat szívnak, és a francia sajtóban balekoknak állították be őket. Hatos szerint elképzelhető, hogy tudatosan vagy tudat alatt, de a mai elit ezért is próbál kompenzálni.

A nemzeti fájdalom Trianon után – és előtte is – valóságos iparrá nőtte ki magát. Hatos szerint 1919 karácsonyán, még a békeszerződés megkötése előtt egy szekszárdi könyvesbolt karácsonyi ajándékul már egy olyan ékszert hirdetett, amiben Magyarország (a történelmi Magyarország) minden vármegyéjéből volt egy-egy porszem. Kun Béláék és Károlyiék belebuktak abba, hogy ellenszegültek az antant hatalmainak, Horthy Miklósék viszont aláírták a trianoni békét, így ennek egy egészen sajátos utóélete lett: a monarchia iránti vágyakozást egyesekben felváltotta a Horthy-korszak iránt érzett nosztalgia.

A monarchiában nem érezték jól magukat a magyarok, de a nosztalgia erős tényező: „mennyire jó volt az a régi rossz” – foglalta össze Hatos. A monarchiaellenes hangok máig nem némultak el, csak épp új célpontjuk van: az Európai Unió, ami nemzetek felett álló közösségként ma is gyanús a szuverenitásukat féltő országoknak, és amiről később még kiderülhet, hogy nem is volt egy hülye ötlet.

Szuverenitásvédelem

Ungváry Krisztián szerint épp ez a tét: a szuverenitás egy részéről le kell mondani a béke kedvéért, az Európai Uniónak pedig épp az az értelme, hogy „ne öljük meg egymást”, és valóban: amióta létezik, a tagjai között nincs háború, valószínűleg azért, mert a területfoglalási kísérletek (ideértve az egykor elcsatolt területek visszavételét is) egyszerűen nem hajtanának annyi hasznot, mint amennyi kárral járnának.

Ezt az európai országok a jelek szerint belátták, és nem véletlen, hogy a rendszerváltás óta nincs olyan kormány vagy párt, amelyik ezt tűzte volna a zászlajára – legalábbis sikeres nincs, mert nem szavaznak rájuk. Ahhoz viszont, hogy ez működjön, olyan európai integráció kell, amitől most – legalábbis a retorika szintjén – egyre inkább távolodik Magyarország, ennek pedig Ungváry szerint több oka is van.

Liberalizmus vs. illiberalizmus

Ezek közül talán a legfontosabb a liberalizmus és a nemzeti identitás szembeállítása, aminek természetesen történelmi okai is vannak. Míg másutt vannak nemzeti-liberális pártok, Magyarországon ezt a rendszerváltás előtt és utána sem sikerült létrehozni, hiányzott hozzá az akarat és a szavazó, legfőképpen pedig a koncepció: ami nemzeti, az nem lehet liberális, és ami liberális, az nem lehet nemzeti.

Ungváry szerint a békeszerződés után 105 évvel ebből jelenthet kiutat a Tisza Párt megjelenése, amelynek a rendezvényein a magyar zászlók jelen vannak, az irredenta követelések viszont nem jellemzőek. Az európai integráció kulcskérdés: Ungváry szerint nem akkor fog Soros György a markába röhögni, ha megfelelünk az EU-nak, hanem akkor lesznek igazán kiszolgálva a nagybefektetők, ha nem felelünk meg neki: az unió olyan biztonsági garanciákat ad, amilyeneket más nem tud, és ezzel még a kisebbségek sorsa is könnyebbé válik, ami egyébként amúgy is egyre könnyebb. A mostani demográfiai változások közepette nem az a kérdés, hogy az erdélyi magyar képes-e alkalmazkodni a románokhoz, hanem az, hogy egy másik kontinensről érkező migráns hogyan képes asszimilálódni ahhoz a közeghez, amelybe érkezik.

A migrációs kérdés

Ablonczy központi témájául a Trianon utáni migrációt választotta: a Hatos által korábban említett vagonlakók a történelmi igazságtalanság jelképeivé váltak, a döntés után tisztes polgári otthonokat elhagyva kellett gyakran hónapokon át pályaudvarokon dekkolniuk, miközben a főváros visszautasította a befogadásukat, és arra törekedett, hogy inkább a határhoz közelebb fogadják be őket. A háromszobás, kényelmes polgári otthonhoz képest a marhavagon erős váltást jelenthetett, ennek ellenére a vagonlakók közül, legalábbis a Nyugati pályaudvaron, nem jelentettek sok öngyilkosságot, viszont minden hétre jutott egy haláleset a négy év alatti gyerekek körében: a korabeli jegyzőkönyvek szerint ezeket javarészt bélhurut okozta, amit Ablonczy szerint nagy valószínűséggel a nem éppen kielégítő higiéniai körülmények okoztak.

Na de mi a helyzet a revizionista törekvésekkel? Csatoljuk vissza a mindent? Ablonczy szerint egy 1984-es felmérésben a megkérdezettek 54 százaléka gondolta úgy, hogy ez megoldaná az erdélyi magyarok problémáit, a Trianon100 egy frissebb felmérése szerint viszont már csak a megkérdezettek 10-20 százaléka hisz az országhatárok újrarendezésében. A sebek begyógyításában az Európai Unió is segíthet, bár félő, hogy az egyébként EU-párti magyarok előbb-utóbb ugyanúgy az EU ellen fordulnak, mint ahogy annak idején a monarchia ellen – a két szervezet között egyébként nem sok hasonlóság található, de ez a szavazókat és politikusokat sosem érdekelte különösebben.

Közép-Kelet-Európa, vagy mi

Török-Illyés Orsolya színművész Hervay Gizella erdélyi illetőségű, makói születésű író-költő művein keresztül próbálta meg megértetni a hallgatósággal Trianont: a költő saját magával készült interjúját olvasta fel, amiből kiderült, hogy ez a sajátos közép-kelet-európai lét bizony még tartogat meglepetéseket, például akkor, amikor az ember Pozsonyban szembesül saját kolozsváriságával, de ez csak Budapesten esik le neki igazán, miközben végig magyar.

„A kisebbségi sors nem kisebbségi sors, hanem az egész magyarság létkérdése” – hangzott el az előadáson, és valóban: olyan ez, mint a mackósajt végtelen regressziója a címkén, vagy amit Hatos egy Szép Ernő-idézettel így jellemzett: „Magyarországot, kérlek, le lehetett egy mondatba írni. A paraszt szidja az urakat, az urak szidják a zsidókat, a zsidók szidják egymást”. Ez nemcsak bonmot: a trianoni békeszerződés egy sor meglévő problémát eltakart, köztük olyanokat is, amelyeknek a mai napig megvan a hatásuk a Trianon-emlékművek miatti vitáktól kezdve a kisebbségek jogaiig vagy az irredenta politikáig, amiről Ungváry azt mondta, hogy óvatosan kell bánni vele – nemcsak azért, mert az EU-ban számos nemzetközi szerződés garantálja az országhatárok elfogadását, hanem azért is, mert például a Kárpátalja visszafoglalására vonatkozó állítólagos tervek még a magyar kormánytól is túl vadak lennének, ezért inkább az orosz propagandát gyanítja a hátterükben.

A felvilágosodás kritikája

A Trianonról szóló nemzeti emlékezet – ha van ilyen egyáltalán – még egy fontos vonást hordoz magában: a felvilágosodás kritikáját. Ez elsőre meglepőnek tűnhet, de, amint arra Ungváry is rávilágított, a sztyeppei harcosokról szóló NAT-os tananyag majdnem olyan terjedelmű, mint amekkorát a felvilágosodás ismertetésére szánnak, a mai politikai vitákban pedig a felvilágosodás kiemelt témának számít. Érdemes feltenni a kérdést: kinek számít a francia forradalom által hirdetett szabadság, egyenlőség és testvériség? Ungváry arra megadta a választ, hogy kinek nem számított: Goebbelsnek, a náci Németország propagandaminiszterének, aki azzal dicsekedett, hogy legyőzte a francia forradalmat. Az eredményt láthattuk, ezért is jött létre az EU: hogy ne öljük meg egymást. Ha valamit lehetett tanulni Trianonból, az éppenséggel ez.

A rendezvény kerekasztal-beszélgetéssel zárult, amit a Qubit munkatársa, Nagy Gergely moderált. A történészek többek között a magyar tárgyalóküldöttség kompetenciájára, a többi Párizs környéki béke hasonlóan megalázó voltára és a Trianonnal kapcsolatos konspirációs elméletekre vonatkozó kérdésekre válaszoltak. Az eseményről készült videókat hamarosan közzétesszük.

A Qubit Live-ra a Qubit+ előfizetői vehetnek jegyet; aki a jövőben szeretne részt venni rendezvényeinken, és olvasná lezárt cikkeinket, itt fizethet elő.