Az orvosoknál pontosabb diagnózist ad a Microsoft új AI-rendszere, mégsem helyettesítheti őket az egészségügyben

A Microsoft nyilvánosságra hozta egy olyan mesterséges intelligencia rendszer részleteit, amely komplex egészségügyi diagnózisok terén jobban teljesít, mint az orvosok, és a szuperintelligencia felé mutat – számol be a Guardian.
A cég Mustafa Suleyman vezette AI-részlege olyan rendszert fejlesztett ki, amely utánozza a „diagnosztikailag komplex és intellektuálisan megterhelő” eseteket kezelő szakorvosok munkáját. A Microsoft szerint az OpenAI fejlett o3 modelljével párosítva a rendszer a kiválasztott tíz esettanulmány közül nyolcat megoldott . Amikor ezeket az esettanulmányokat gyakorló orvosoknak adták – akik nem férhettek hozzá kollégákhoz, tankönyvekhez vagy chatbotokhoz –, tízből kettő volt ez az arány.

A Microsoft szerint ez hatékonyabb és olcsóbb megoldás, mint orvosok alkalmazása, ennek ellenére nem számítanak következményekre a foglalkoztatásban, mert az AI pusztán kiegészíti az orvosok munkáját, de nem helyettesíti őket. „Klinikai szerepük sokkal szélesebb körű, mint felállítani a diagnózist. Fel kell oldaniuk ellentmondásokat, bizalmat kell építeniük a betegekkel és családtagjaikkal, amire az AI nem alkalmas” – írta a vállalat a kutatásokról szóló blogbejegyzésükben.
A cég „Út a gyógyászati szuperintelligencia felé” szlogenje radikális változásokat vetít előre az egészségügyi piacon, írja a Guardian. Míg az általános mesterséges intelligencia olyan rendszereket jelöl, amelyek bármely adott feladatban megegyeznek az emberi kognitív képességekkel, a szuperintelligencia minden tekintetben meghaladja az emberi intellektuális teljesítményt. Mustafa Suleyman szerint a rendszer nemsokára tökéletesen fog működni:
„Elég egyértelmű, hogy a következő öt-tíz évben ezeket a rendszereket szinte hibamentessé tudjuk tenni. Ez pedig hatalmas terhet vesz le az egészségügy válláról mindenütt a világon”.
A rendszer a valós világban dolgozó klinikai szakemberekhez hasonlóan lépésről- lépésre halad, konkrét kérdéseket tesz fel és diagnosztikai vizsgálatokat kér, hogy eljusson a végső diagnózishoz. A Microsoft a New England Journal of Medicine komplex esettanulmányait használja fel, több mint 300 ilyen tanulmányt alakított át „interaktív esettanulmányokká”. Már meglévő AI-modelleket kombinálnak, köztük az OpenAI, a Meta, az Anthropic, a Grok és a Google Gemini fejlesztéseit. Ezután a „diagnosztikai koordinátor” nevű egyedi rendszer határozza meg, milyen vizsgálatokat kell elrendelni és mi lehet a diagnózis. A koordinátor lényegében egy orvoscsoport működését utánozza, többféle diszciplinát összekötő módon, hogy meghatározza a diagnózist.
A Microsoft szerint a rendszer még nem áll készen a klinikai használatra, további tesztelésre van szükség.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: