Emlékezetes volt a Nemzeti Filmintézet (NFI) új stúdiókomplexumának januári avatásán Orbán Viktor kiszólása: „Végre eljutottunk arra a pontra, hogy állami támogatás nélkül készülnek saját lábukon megálló filmek is. Végülis ezt akartuk, legyen a film mindenkié.” Enyhe cinizmussal arra célzott, hogy az NFI, azaz a NER támogatása nélkül is elkészültek filmek, sőt, némelyikük jóval sikeresebb lett, mint a temérdek pénzzel megtolt kurzusfilmek. A HVG arról írt, hogy 2024-ben több alternatív finanszírozású film készült, mint ahány állami, és ezekre több néző is volt kíváncsi. Konkol Máté filmrendező és kutató posztját idézték, amely szerint az NFI hat filmmel jött elő, a független producerek tízzel, és míg az NFI-s filmeket 2025 elejéig 561 277 néző látta, a függetleneket 589 145, bár hozzátette, a mennyiség nem minden. Konkol írása azt is kiemeli, hogy „a független filmes stábok önkéntes vagy alulfizetett munkával szereztek több bevételt (vagyis, értek el hatalmas marketing-büdzsé nélkül több nézőt), mint a hol korrekt (elsőfilmek), hol bődületes (Most, vagy soha) összegekből dolgozó stábok”.

Hamis képet mutat a magyar filmről, hogy ennyi no budget, vagy ingyenmunkában megvalósuló film készül, mondta Herendi Gábor filmrendező szeptember 7-én Gulyás Márton mikrofonja előtt Kötcsén, amikor a Partizán a Tisza párt rendezvényén a hallgatóság soraiban megjelenő filmrendezőt kérdezte. Bár sikeresek ezek a filmek, fenntarthatatlan, hogy szívességből készüljenek produkciók, mondta Herendi. Tegyük hozzá: abszurd az is, hogy az utóbbi évtizedek egyik legsikeresebb hazai rendezője is arra kényszerült, hogy amatőr körülmények között forgasson professzionális filmet.

Ami független, az mindjárt fizetetlen is?

A független film fogalma az amerikai filmkultúrából jött át, és eredetileg a stúdiórendszeren kívül készülő filmeket jelölte. Azokat, amelyekben nem volt benne a nagy filmstúdiók vagy tévécsatornák pénze és keze, a gyártás és a forgalmazás is tőlük függetlenül zajlott. Elsődlegesen pozíciót jelöl tehát és nem esztétikát, azaz arra vonatkozik, ahogyan készül egy film és nem arra, hogy milyen filmnyelvet képvisel. A Terminátort (1984) és a Dirty Dancinget (1987), meg az Otthonom, Idahót (My Own Private Idaho, 1991), a Florida, a paradicsomot (Stranger Than Paradise, 1985) és a Család kicsi kincsét (Little Miss Sunshine, 2006) nem köti össze túl sok, csak annyi, hogy független filmként készültek el, a stúdiórendszeren kívül. Az indie, mint esztétikai kategória is használatban van, nem konvencionális dramaturgiai, filmnyelvi megoldásokra (hiszen egy film lehet, hogy éppen ezek miatt nem a stúdiórendszeren belül keresi a helyét), de legalább annyira heterogén mezőnyt jelöl és legalább olyan nehezen alkalmazható, mint amikor a popzenében beszélünk indie-ről.

Amit ma, a magyar filmgyártásban nevezünk független filmnek, az pedig csak bajosan hozható összefüggésbe az independent fent vázolt jelentésével. A függetlenség itt most sokkal inkább kényszer, mint választás, és nem a nagy stúdióktól, hanem az állami filmfinanszírozás rendszerétől való távolságot jelöli. És egyben annak szinonimája is, hogy egy film még csak nem is low budget, hanem inkább no budget jelleggel, gyakorlatilag ingyenmunkában, jelképes, a minimálisnál is kevesebb pénzből jön létre. A Fekete pontot (2024, r.: Szimler Bálint) és a Futni mentemet (2024, r.: Herendi Gábor) sem kapcsolja össze hasonló filmes esztétika, csak annyi, hogy szinte ingyen készültek, vagy némi eufemizmussal: alternatív finanszírozási módokkal.

Az, hogy egy filmet nem támogat az NFI (korábban a Filmalap), vagy az alkotói ebben a rendszerben nem is pályáznak magyar közpénzre, még nem jelenti automatikusan, hogy nulla pénzből kell elkészülnie. Hazai produceri pénz, egyéb támogatói pénz, külföldi, vagy uniós filmtámogatási rendszerek pénze még lehet benne – de jellemzően az európai közegben ezeket is lehetetlen megszerezni, ha nincs nemzeti szerepvállalás a finanszírozásban. Az egyik legismertebb ingyenfilm, a Magyarázat mindenre (2023, r.: Reisz Gábor) hihetetlenül alacsony, 35 millió forintos büdzsével dolgozott idehaza, és még valamennyit költött Szlovákiában, de a rekordot (ha nevezhetjük ezt így) valószínűleg Hajdu Szabolcs tartja, aki az elsők között, még az Andy Vajna-érában csekkolt ki a hivatalos magyar filmfinanszírozás rendszeréből, és 2016-ban az Ernelláék Farkaséknál című nagyjátékfilmet 1,5 millióból készítette el, ami láthatatlan összeg, ha filmkészítésről van szó.

Magyarországon, de Európában másutt is, az az alaphelyzet, hogy a közpénz alapú támogatás elengedhetetlen a hazai filmek elkészítésében – egyrészt annyira kicsi a helyi piac, hogy a befektetői pénzt a filmek döntő többsége nem hozná vissza, másrészt annyira drága műfajról beszélünk. Viszont a társadalmi kontextussal elemzően, kritikusan foglalkozó filmterveket ma szinte biztos, hogy elkaszálja az NFI, bár a Futni mentem esete azt mutatja, hogy már egy sima vígjátékot is, ha a készítője kritikus a NER-rel szemben. Vagyis nem olyan nehéz pénz nélkül maradni.

Ilyenkor marad a kényszer. Ingyenmunkát leginkább azok a filmes szakemberek tudnak vállalni (azok engedhetik meg maguknak?), akik másutt meg tudják keresni a pénzüket, és persze fontosnak tartják, hogy egy adott film elkészüljön. Kollegialitásból, a szakmai kihívás miatt, és mert pontosan érzékelik a jelenlegi magyar filmtámogatás torz működését. Pontosan ez utóbbira utalt Gárdos Péter rendező-író szeptember 2-án, a Corvin mozi premierközönsége előtt, a Random című új magyar film bemutatóját felvezető szövegében. Gárdos szerint ha majd „elmúlnak a sötét idők", akkor a kurzusfilmek kora épp, hogy apróbetűs lábjegyzet lesz a magyar filmtörténetben. A Random, Salamon András filmje, jelképes összegből készült, készítésében mások mellett a Lumiere Filmiskola hallgatói, végzősei is részt vettek – akiknek éppenséggel láthatóságot biztosított ez a munka. De az idősebb, tapasztaltabb szakemberek is ingyen dolgoztak a produkcióban.

„Szerelemből megcsináljuk, megélni persze ebből nem lehet. Csak az a baj, hogy most másból sem” – mondja Dékány Barbara, rendező, forgatókönyvíró, vágó, aki a Randomban kreatív producerként dolgozott. „Televíziós munkák után szerettem volna újra filmben dolgozni, és ez a feladat nagyon jó volt. Úgy látom, hogy tele van a filmes közeg ingyenmunkával, ezt egyszer meg lehet csinálni, de többször nem. Ha van egy tizenkét órás nap, amit végignyomsz, utána már nem lesz időd pénzt is keresni. Ugyanakkor az egyéb munkák is fogyatkoznak, ha pedig a saját filmeddel foglalkoznál, arra meg forrásokat őrült nehéz szerezni. Most bele akarok vágni egy dokumentumfilmbe, de ott az a koncepció, hogy iPhone-nal forgassam le.”

Low budget, no budget és ingyenfilm

A Random rendezője, Salamon András a bemutató után a közösségi médiában mondott köszönetet a stábtagoknak. Posztját azzal kezdte, hogy a független filmezés függővé tesz, de csak olyanok vállalkozzanak rá, „akik a brutális körülmények közepette sem adnak le az álmaikból, erős idegrendszerrel, jó kapcsolatrendszerrel vannak felszerelve, és vannak olyan barátok körülöttük, akikre számíthatnak, ha baj van”. Salamon szerint a forgatás olyan volt, „mintha tornacipőben felszaladtunk volna a Himalájára. És sikerült! De lejönni onnan már kicsit macerásabb: ilyen volt a vágás, az utómunka, az elszámolás, a forgalmazás, szóval azt mondanám, ebben az időszakban kell a legstabilabb állóképesség. Itt már messze nem elég, ha érzékeny és tehetséges vagy.”

Vodál Vera gyártásvezető, line producer a Qubitnek megvilágította a low budget filmezés hátterét: „Alapszabály, hogy a humán erőforrásra tudj költeni, az eszközöket és a helyszíneket próbáld meg ingyen vagy olcsón megszerezni. De hallottam már olyat is, hogy mindenki ingyen ment el egy egynapos kisfilm forgatásra, ahol egy többszázezres technokránra [kameramozgató eszközre] ment el a költségvetés.”

„Vannak az »ingyenmunkának« fokozatai” – mondja Vodál Vera, utalva arra, hogy még a no budgeten túl is van valami, a tényleges ingyenesség. Fliegauf Bencét említi példaként, aki valóban ingyen készítette a Jimmy Jaguár (2025) című filmet, amelyet Karlovy Varyban díjra jelöltek. „Amennyire tudom, a színészek, a stáb jobbára ingyen dolgozott, a saját lakásukban és szívességből megkapott helyszíneken forgattak. Azok a nagyon low budget filmek, amikben én dolgoztam – Moll Zoltán Engedetlen, Grosan Krisztina A legjobb dolgokon bőgni kell, vagy Szilágyi Zsófi Január 2. című munkája – minimális állami, produceri vagy más támogatásban részesültek. Minden esetben elengedhetetlen, hogy legyen egy lehetőleg nagy múltú, karizmatikus rendező, akiben bíznak az emberek és eljönnek ingyen vagy fél pénzért dolgozni. Nyilván az is nagyon sokat számít, ha egy évad Hunyadi vagy NCIS után az ember szeretne visszaforgatni valamit a magyar független filmbe.”

Reisz Gábor nem egy filmjét forgatta minimális költségvetésből. A Qubitnek adott némi betekintést az ingyenmunka ökoszisztémájába. Ami meghatározó, az a forgatási napok száma, a stáb létszáma, a szereplők és a helyszínek – Reisz Gábor szerint ezek kulcstényezők, amelyek a büdzsé méretét meghatározzák, és ezeken lehet faragni, ha olcsón kell kijönni.

„Sok verzió létezik. Van az, hogy áthívom a barátaimat és valakinek a nyaralójában egy hét alatt leforgatunk egy filmet. Ez akár úgy is kinézhet, mint egy nyaralás. Van az, hogy tanítványok kapcsolódnak be a munkába, ez számukra szakmai gyakorlat lesz. Aztán ennek különféle mutációi.” Mint mondja, forgatott már barátoknál, úgy, hogy az operatőr, a hangmérnök, a látványtervező kvázi nem professzionális szakember volt, és ez adott esetben kompromisszumokat is jelent. „De tőlem ez a kis stábbal zajló, egyszerű, dokumentarista jellegű filmkészítés amúgy sem áll távol. Szeretem, ha átlátom a stábot, és nem az van, hogy valakivel csak az utolsó napon találkozom, mert eddig nem vettem észre.”

A rendező szerint biztos, hogy bizonyos műfajok nem férnek bele: ilyen körülmények között a hollywoodi igényű filmeket el kell felejteni, de még egy romantikus komédiát sem lehet így megcsinálni. „Nekem ezzel sincs bajom, mert húsz éves korom óta, amióta elkezdtem filmmel foglalkozni, úgy gondolom, hogy tévúton jár a kelet-európai film, ha ezt a filmnyelvet célozza.”

Reklámok, kereskedelmi tévézés, tanítás – Reisz Gábor szerint a legtöbb rendező ezekből él, de az ő helyzetük más, mint a többi szakemberé. Az operatőrök, látvány- és jelmeztervezők zömmel külföldi produkciókból és reklámokból élnek. Neki az a tapasztalata, hogy számos olyan kolléga van köztük, akikkel ettől függetlenül még lehet beszélni egy töredék pénzből készülő hazai filmről is, mert vállalnak „szerelemprojekteket", ahol nagyobb az alkotói szabadság.

Új belépők és a settenkedő AI

Muhi András producer szerint – aki az Inforg Stúdióban nagyon sok fontos film és filmkészítő útját egyengette – ingyenmunka vagy no budget mindig is volt és lesz, csak az nem mindegy, mi az oka: kísérletezés vagy kényszer. Kissé más perspektívába helyezi azt, ami most történik, szerinte odáig kell visszamenni, amikor megjelent a HD, „azaz elvesztette primátusát a 35mm-es celluloid, és az így készült filmek vetítésének a szinte kizárólagos helye a mozi. A technika gyors fejlődése demokratizálta a filmkészítést és a mozgóképes befogadás helyszíneit is újrarendezte, köszönhetően elsősorban az internetnek.”

A fillérekből készülő film tehát az „új belépők” eszköze is lehet, és a vérfrissítés szempontjából fontos.

„Amióta akár mobiltelefonnal vagy fényképezőgéppel lehet mozi- vagy broadcast minőségben forgatni, az anyagot laptopon megvágni, valamennyire fényelni és a végső filmet kiírni, valójában csak akarat kell, összeszervezni a szereplőket, néhány munkatársat, cuccokat. Az őrült ipari felhajtás megkerülhető, és már itt settenkedik körülöttünk az AI, ami a következő lépés.”

Szerinte nemhogy fenntartható az úgynevezett független mozgóképek készítésének gyakorlata, hanem a filmezni vágyó közegnek ez az út adatik, mert a profik közé bejutni soha nem lesz könnyű.

Az viszont más, amikor a kényszer viszi ebbe az irányba a profi filmeseket. „Idén, a 44. Magyar Filmszemlére 45 játékfilmet neveztek be. Ezek közül 35 nem részesült állami támogatásban, tehát még az inkubátor filmek [az NFI Inkubátor programja] 120 millió körüli költségvetését sem érték el. Talán kimondhatjuk: ahhoz, hogy egy film az átlag art-house filmet fogyasztó nézők számára hasonlítson a mozikban vetített, Európa boldogabb részéből érkező, 500 millió–2,5 milliárd forintból készített filmekhez, ahhoz minimum 120 milliós büdzsével kell menni. Mert a magyar szerzői filmesek ezekkel az európai filmekkel versenyeznek a fesztiválokra való bejutásokért és a moziba, streaming csatornára, tv-be kerülésért. Persze, léteznek kivételes tehetségek, mint Fliegauf Bence vagy Hajdu Szabolcs, akik 1-2 millió forintból Berlint vagy Karlovy Varyt nyernek, majd a filmjeik körbeutazzák a világot, de ebből nem indulhatunk ki.”

Az ingyenmunka az amerikai filmiparban is olyasmi, mint itt, csak éppen az okai mások: nem az állam diktál, hanem a nagy piaci szereplők. A Qubitnek Derek Nguyen, New York-i filmrendező-író így jellemzi a folyamatot és az okokat: „Sajnos a filmesek ingyenmunkája nálunk, az Államokban is létezik. Az a gond, hogy sok stábtag úgy érzi, bele van kényszerítve, csakhogy közben az alternatíva, vagyis hogy befejezetlen maradjon a film, azt jelentené, hogy a munkájuk veszendőbe megy. Azzal, hogy a független filmek finanszírozási lehetőségei drasztikusan csökkentek az utóbbi években, ez egyre gyakoribb lett. Ez nagyrészt a csökkenő forgalmazási bevételek, és az egyre kevesebb produkció eredménye, amit a streaming szolgáltatók költségcsökkentése okoz.”

De mi lesz egy kvázi ingyen leforgatott film sorsa? Muhi András szerint a külföldről érkező visszajelzés lenne a legfontosabb, és ugyan rengeteg filmfesztivál van, valójában csak néhány számít: Cannes, Berlin, Velence, Toronto, Locarno, Karlovy Vary vagy a Sundance. „Nem véletlen, hogy a közelmúltban feltűnt magyar no-budget filmeket nem válogatták be komoly nemzetközi filmfesztiválok, és legtöbbjük nem talált hazai forgalmazót sem. De ez sem volna baj, ha az NFI döntéshozói értenének a filmek megítéléséhez. Megannyi alkotás felmutatott különféle tehetségelemeket. Ám a jelenlegi NFI másod-harmad-negyedvonalbeli filmeket gyártat hasonló szintű alkotókkal, viszont milliárdokból. Az elvárható nemzetközi meghívások ezeknél ugyanúgy elmaradnak, mint az 5 forint 20 fillérből készített filmek esetében. Az önjelölt producereiknek és alkotóiknak erősen tetszenek, csak éppen a világ nem igazolja vissza a kiválóságukat.”

Mese a 30 százalékról

Fentebb azt írtuk, azok a filmes szakemberek tudnak ingyenes munkát vállalni „szerelemből”, akik másutt meg tudják keresni a pénzüket. Vagy reklámokkal, vagy drágább hazai produkciókkal, illetve szerviziparban, vagyis a nálunk készülő egyre több, 2024-ben rekordot jelentő, 1 milliárd dollár körüli költést produkáló külföldi filmben, sorozatban.

A hazai filmes szervizipar konjunktúrája összefügg nemcsak a 2004-es filmtörvénnyel, de a 2018 óta létező 30 százalékos adóvisszatérítés intézményével is. Támogatás már jóval korábban is volt, de ekkor emelték 25-ről 30 százalékra, és ez, a nemzetközi összevetésben nem magas hazai honoráriumokkal és a filmes infrastruktúrával együtt nagyon vonzóvá tette az ország filmiparát és helyszíneit a külföldi produkcióknak.

A „filmszakmai közvetett támogatás” alapján a produkciók a magyarországi forgatással kapcsolatosan akár itt, akár külföldön felmerülő közvetlen gyártási költségeik 30 százalékának megfelelő mértékű támogatást vehetnek igénybe, amennyiben ezek legalább 80 százaléka magyar filmgyártási költségnek minősül.
A kormány a visszatérítésre fordítható összeget 61 milliárdról idénre 81 milliárdra emelte, ugyanakkor a költések keretösszegét 407,067 milliárd forintban maximálta, hogy, mint az NFI a Qubitnek küldött válaszában fogalmaz, „az állami támogatást mind a filmipari szereplők, mind pedig az államháztartás számára tervezhetőbbé tegye” – azaz lényegében befagyasztotta. Idén június óta már nem lehetett regisztrálni a támogatásra, mert ez a keret betelt. Úgy tudjuk, jövőre újra lehet majd regisztrálni, tehát januártól elvben újraindul a rendszer.

Megkérdeztünk két nagyobb filmes gyártócéget is, a Protont és a Laokoont, meg tudják-e erősíteni, hogy több külföldi produkció el sem indult, illetve átütemezik. A Protonnál nem kívántak nyilatkozni, a Laokoon egyelőre nem reagált.

Ahogy a Qubitnek Braun László animációs szakember fogalmazott, az a fizetés, amit egy külföldi produkció fizet, sok esetben össze sem hasonlítható egy magyar film honoráriumaival. Ráadásul egyéb költségekben is jóval messzebbre tudnak menni: „Láttam olyat, hogy egy teljes, elfogadott, kész díszletet újraterveztettek, a nulláról ismét felépíttettek, mert a végén valami mégsem tetszett.”

Derek Nguyen amerikai filmrendező-író azonban megerősíti, az ottani stúdiókat igenis érinti, ha az adóvisszatérítés csökken, vagy megáll Magyarországon.

„Nagyon valószínű, hogy hatással lesz az ország mint forgatási helyszín vonzerejére. Sok évig ezeknek az ösztönzőknek nagy szerepük volt abban, hogy vonzóvá tették az országot amerikai és más produkcióknak, különösen a függetleneknek, ahol költségvetési szempontból fontos a visszatérítés. Ha a kormány csökkenti vagy korlátozza ezt, akkor a producerek más, versenyképesebb rendszerű európai országot keresnek. Ez pedig a helyi szakemberek lehetőségeit is szűkíti, és további terhet rak a magyar filmesekre, stábtagokra, akik már így is gyakran nehéz pénzügyi körülmények között dolgoznak.”

Ami a magyar filmesekre nehezedő terheket illeti, Muhi András a szinte tervezhetetlen jövőről is beszél: „A következő két év vízválasztó lesz. Kérdés, hogy ezt az elképesztően nagy energiabefektetést hány valós, cash nélkül forgató és utómunkázó stáb hajlandó megismételni. Az alkotók még csak-csak, de mi a helyzet a szakemberekkel, akik nem a karrierjüket építik, nem nyilatkoznak, nem járnak fesztiválokra, hanem olykor pénzt szeretnének keresni az elvégzett munkájukért? Hozzá kell tennem, hogy a szívességkérések esetén látványosan felpuhul a felelősség és a számonkérhetőség is.

Ha pedig jövő tavasszal minden egy csapásra megváltozik, és az NFI támogatási rendszere normálissá válik, akkor is olyan restanciát halmozott fel az elmúlt 15 év a többi műfajban (dokufilm, kisfilm, animáció, kísérleti film), illetve az elmúlt 5 év a fikciós művek terén, hogy nem világos számomra, mikor juthat állami támogatáshoz az idei Filmszemlén feltűnt filmesek hada.”

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

„Magyarországon kezd összemosódni a valóság és a fikció, és ez a hivatalos intézményrendszert is áthatja”

Nagy Gergely KULTÚRA 2023. december 21.

A nacionalista narratívák képesek elérni, hogy az ember egy idő után természetes, organikus közösségnek fogadja el azt, amit létrehoznak – állítja Imre Anikó, aki filmes kutatással foglalkozik a Dél-kaliforniai Egyetemen. De miért éppen fantasy- és kémfilmeket forgatnak Magyarországon?

Egy magyar film, ami tükröt állít az országát alig ismerő városi értelmiségnek

Kende Ágnes társadalom 2024. március 22.

A 2022-es választás idején vidékre utazó fővárosi szavazatszámlálók is megihlették a Nyersanyag rendezőjét, Boross Martint, akivel az értelmiség felelősségéről beszélgettünk, Durst Judit szociológus pedig arról mesélt, mennyire valóságos a filmben megjelenő uzsorás polgármester karaktere a mai Magyarországon.

Fél évszázaddal elkészülte után levetítették „minden idők legjobb Magyarországon készült filmjét”, és érvényesebb, mint valaha

Nagy Gergely KULTÚRA január 9.

Szentjóby Tamás 1975-ben betiltott, kultikus filmjének kópiája először 1983-ban, aztán 2009-ben kelt új életre, most pedig óriási érdeklődés mellett mutatták be a Trafóban. De hogyan keletkezett a kultusz, és mitől aktuális ma is a Kentaur?