Mit árul el a DNS-vizsgálat Hitlerről?
A skizofréniától a mikropéniszig számos erős állítást fogalmaz meg Adolf Hitlerről egy brit dokumentumfilm, de az alapjául szolgáló kutatás még nem publikus, a film pedig több súlyos etikai kérdést is felvet.
A skizofréniától a mikropéniszig számos erős állítást fogalmaz meg Adolf Hitlerről egy brit dokumentumfilm, de az alapjául szolgáló kutatás még nem publikus, a film pedig több súlyos etikai kérdést is felvet.
A Magyar Nemzeti Múzeumban tartott keddi ünnepségen ez is kiderült, és Kapu Tibor madárlátta lobogói is gazdára is találtak. A múzeumban állítják ki azt a memóriakártyát is, amelyen az űrhajóst virtuálisan elkísérő magyarok neve és fényképe szerepel.
Szombaton meghalt Tom Stoppard csehszlovák születésű angol író, aki behozta az abszurd drámát a mainstreambe, és akit a világ ennek ellenére a Rosencrantz és Guildenstern helyett a Szerelmes Shakespeare miatt ismert meg.
Békés egyiptológusok helyett metálos esztéták, hálózatkutatók és földrajztudósok vették át az uralmat az ELTE BTK B épületének nagytermében, ahol a Pokolgépről, az Iron Maidenről, az apokalipszisről és természetesen Varg Vikernesről is szó esett.
Az Esztergom melletti, tíz emelet mély barlangot az azt először tudományos igénnyel bejáró Jakucs László egy élet felfedezésének nevezte, nem sokkal később viszont az itt látható különleges gipszmennyországot elkezdték elhordani. A nagyteremhez ma egy 9 méter hosszú létrán kell lemászni, de megéri.
Sőt, azóta van már Downdetectorsdowndetectorsdowndetector és Downdetectorsdowndetectorsdowndetectorsdowndetector is. Egyelőre ennyivel kell beérnünk.
2023-ban valami elkezdte fosztogatni a rákcsapdákat, de a kutatók nem tudtak rájönni, hogy mi. A kameracsapdák felvételei szerint a farkasok rájöttek, hogy hogyan kell kiemelni a kosarat a vízből, hogy hozzájussanak a benne elhelyezett csalihoz.
Nem töltött be a Twitter, a Qubit, a 444 vagy a Politico? A hiba nem az ön készülékében van.
Bár a kutatók elméletben lehetségesnek tartották, hogy az az alfa-gal-szindróma (AGS) halálos anafilaxiás sokkot váltson ki, mindeddig nem dokumentáltak hasonlót.
Egy frissen megjelent tanulmány szerint már viszonylag kevés műanyag is elég hozzá, hogy végezzen az azt elfogyasztó madarakkal, tengeri emlősökkel vagy teknősökkel.
A tolvajok vasárnap éjszaka hatoltak be a múzeumba, az eddigi hírek hat római márványszobor eltűnéséről szólnak.
Az Ipsos kutatásában a megkérdezettek 97 százaléka képtelen volt megállapítani, hogy amit hall, azt egy algoritmus vagy egy ember szerezte-e.
Nemcsak a papír alapanyagán múlik a termék karbonlábnyoma, az Észak-Karolinai Egyetem szerint emiatt a Kínában gyártott és környezetbarátként hirdetett vécépapírok sem feltétlenül számítanak környezettudatos választásnak.
Egy friss holland kutatás szerint miközben a futók leginkább a megtett távval, a táplálkozással és a sérülések utáni rekreációval foglalkoznak ugyan, az elegendő alvásra már kevésbé figyelnek, pedig nem ártana.
Újabb hiánypótló kutatás született az Exeteri Egyetemen: megvizsgálták, hogy hogy el lehet-e zavarni egy tolvaj sirályt úgy, hogy ordít vele az ember. Mint kiderült, el lehet, és nem is a hangerőn múlik a módszer sikere.