Mit árul el a DNS-vizsgálat Hitlerről?
A skizofréniától a mikropéniszig számos erős állítást fogalmaz meg Adolf Hitlerről egy brit dokumentumfilm, de az alapjául szolgáló kutatás még nem publikus, a film pedig több súlyos etikai kérdést is felvet.
A skizofréniától a mikropéniszig számos erős állítást fogalmaz meg Adolf Hitlerről egy brit dokumentumfilm, de az alapjául szolgáló kutatás még nem publikus, a film pedig több súlyos etikai kérdést is felvet.
Egy szervezetnél önkénteskedni többet jelent, mint ingyen dolgozni: evolúciós kutatások szerint az önkéntesség alapvető pszichológiai szükségleteket elégít ki, amiket több százezer éve viszünk magunkkal.
Az univerzális vakcinázás az 1991-es bevezetése óta 90 ezer halálesetet előzhetett meg, de az oltásellenes tagokkal feltöltött bizottság mostantól a szülőkre bízza, hogy beadják-e a csecsemőjüknek.
A Pillangó-köd „szárnyai” azért világítanak, mert a gázfelhőket az egyik legforróbb ismert csillag fűti: a központi fehér törpe felszíni hőmérséklete kb. 250 000 Celsius-fok.
A nagyszabású zöldítés miatt ugyan több lett a csapadék, de az nagyon egyenlőtlenül oszlott el, és így az ország háromnegyedében még csökkent is az elérhető édesvíz mennyisége.
A régészek kedvenc helyszínén több emberalakot fedeztek fel, amelyek tovább bővítik az őskori civilizációról szerzett tudásunkat.
A fosszilizálódott dinoszaurusznyomok a talaj kiváló adottságai miatt maradtak fenn jó állapotban, amiből a kutatók az őslények viselkedését is megérthetik.
Az oltásellenes egészségügyi vezetők döntései miatt akár az influenzaoltás elérhetősége is veszélybe kerülhet Amerikában.
Ráadásul az őskőkorszaki emberek már magvakat őröltek, gumókat főztek és dióféléket méregtelenítettek áztatással – ezek sehogy sem férnek bele az ételek feldolgozását elítélő paleo diétába.
A kutyák közelsége csökkentheti az agresszív vagy visszahúzódó viselkedésre való hajlamot, és magasabb fokú empátiát is eredményezhet.
A műholdak megzavarják az űrteleszkópok megfigyeléseit, és fényükkel akár 96 százalékos szennyezést okozhatnak az obszervatóriumok képeiben.
Egy friss kutatás szerint a 3I/ATLAS kísértetiesen hasonlít saját Naprendszerünk jeges objektumaira, amik a Neptunuszon túl keringenek.
A Magyar Nemzeti Múzeumban tartott keddi ünnepségen ez is kiderült, és Kapu Tibor madárlátta lobogói is gazdára is találtak. A múzeumban állítják ki azt a memóriakártyát is, amelyen az űrhajóst virtuálisan elkísérő magyarok neve és fényképe szerepel.
A washingtoni egyezmény múlt héten elfogadott módosítása teljesen megtiltja az óceáni fehérfoltú cápák, a manta- és ördögráják valamint a cetcápák nemzetközi kereskedelmét.
Az amerikai OSIRIS-REx űrszonda által visszahozott mintákból japán kutatók ribózt mutattak ki, ami az RNS egyik kulcsfontosságú alkotóeleme. Az eredmények támogathatják az RNS-világ hipotézist.