Bár a biomassza-erőműveket világszerte, így az Egyesült Királyságban is az alacsony, vagy zéró kibocsátású energiatermelés ígéretes megoldásaként szokás számon tartani, Nature Sustainability folyóiratban április 20-án megjelent tanulmány a fatüzelés esetében ennek ellenkezőjét bizonyítja – írja a brit Guardian.

A természetes erdőkből letermelt faanyag elégetése a kutatók szerint még akkor is jóval nagyobb szén-dioxid-kibocsátással, ha az erőmű – a magyar nyelvű szakirodalomban „Bioenergia Szénleválasztással és Tárolással” címszó alatt tárgyalt – BECCS (Bio-energy with carbon capture and storage) technológiával üzemel. Vagyis a fa, növényi hulladék vagy trágya elégetése során keletkező szén-dioxidot az erőművekben a lehető legenergiatakarékosabb utóégés-leválasztással visszanyerve, többnyire cseppfolyósítás után elszállítva, a felszín alatt eltárolják. A technológia elméletileg azért karbonsemleges megoldás, mert a vegetáció által elnyelt üvegházgáz a biomassza égetése után sem kerül vissza a légkörbe.

A most megjelent tanulmány szerzőinek adatmodellezésen alapuló számításai szerint azonban az ilyen rendszereknek még akkor is évtizedekbe telhet a „negatív kibocsátás” elérése, ha a tüzelőanyagot nem a véghasználattal kitermelt fák, hanem az erdészeti és faipari hulladék, illetve a gyors növekedésű lágyszárú ültetvények fedezik. Problémás az is, hogy a kibocsátott szén-dioxid-mennyiség jelentős része az erőművi végfelhasználást megelőzően kerül a légkörbe, ezért leválasztani sem lehet. Ráadásul az sem elhanyagolandó, hogy a fatüzelés energiahatékonysága jócskán elmarad a fosszilis energiaforrásokétól, miközben kétszeres a kibocsátás mértéke.

Tim Searchinger, a Princeton Egyetem vezető kutatója, a tanulmány első szerzője ezért semmilyen szinten sem tartja támogatandónak az erdőkből letermelt biomassza energetikai felhasználását, amit Magyarországon a legutóbbi időkig állami szinten dotáltak, és zöldenergiaként reklámoztak. Függetlenül attól, hogy szén-dioxid-leválasztással és -tárolással operáló új, vagy a hagyományos erőművi technológiákról van-e szó, a fatüzelés a fosszilis energiahordózókénál is nagyobb mértékben növeli a szén-dioxid-kibocsátás mértékét, miközben jelentősen megemeli az energiaárakat.

Az idézett magyar nyelvű szakirodalom szerint a kifejezetten a BECCS céljából telepített energiaerdők felhasználásával a metódus akár még optimális is lehetne, de ha a technológiát „éghajlati szempontból jelentős mértékben, gigatonnás méretekben szeretnénk hasznosítani, abban az esetben hatalmas mezőgazdasági területeket, erdőket és más, a természethez tartozó területeket kéne a biomassza-ültetvények rendelkezésére bocsátani. Feltételezések szerint ez a területigény elérheti az 1 milliárd hektárt is. Ekkora terület elzárása kizárólag egy cél érdekében megnövelné a maradék területért való versengést és a termékek piaci árának ugrásszerű emelkedését okozná. Ráadásul a biodiverzitás csökkenéséhez is vezetne, hiszen monokultúrák létesülnének a természetes ökoszisztémák helyén”.

294. feladvány: Prímszámokkal súlyozott prímszámok

Mi a legkisebb prímszám, ami előáll két prímszám prímszámokkal súlyozott átlagaként, ahol minden említett prímszám: a két alapszám, a két súly és az eredmény is szigorúan különböző prímszámok? Vagy talán nincsenek is ilyen prímszámok?

Megjegyzés: A súlyozott átlag számítása olyan átlagszámítási módszer, ahol az egyes értékek különböző fontossággal (súllyal) bírnak. Ez nem az egyszerű számtani közép, hanem az értékek és súlyok szorzatainak összege osztva a súlyok összegével. Ilyen például az, amikor az iskolában egy témazáró dolgozat mondjuk háromszorosan számít, azaz 3-as a súlya, míg egy szimpla házi feladat 1-es súllyal számít bele az év végi jegybe.

Próbáld kizárni a legkisebb prímszámokat!

Legyen a keresett prímszám P, ami súlyozott átlaga a nála kisebb p1 és nála nagyobb p2 prímszámoknak, mégpedig a w1 és w2 súlyokkal, amik maguk is prímszámok. A súlyozott átlag képlete szerint: P = (w1·p1 + w2·p2)/(w1 + w2). Ebből adódik, hogy P·(w1 + w2) = w1·p1 + w2·p2, amit tovább alakítva w1·(P - p1) = w2·(p2 - P). Mivel w1 osztja a bal oldalt, osztania kell a jobb oldalt is, de a jobb oldalon w2 egy w1-től különböző prím, ezért w1 csak a (p2 - P) tagot oszthatja. Hasonlóan w2-nek pedig a (P - p1) tagot kell osztania. Ez azt jelenti, hogy van egy olyan k pozitív egész szám, hogy p2 - P = k·w1, és ugyanerre a k számra igaz, hogy P - p1 = k·w2.

Ezt a megállapítást felhasználva megvizsgálhatjuk a kisebb prímeket. Elég a 2-nél nagyobb prímeknél kezdeni, hiszen 2 a legkisebb prím, tehát nem lehet két tőle különböző prím súlyozott átlaga, hiszen akkor az egyiknek kisebbnek kéne lennie nála. Ha viszont P = 3, akkor a p1 csak 2 lehet, vagyis P−p1= k·w2 = 1, de ez nem lehet, ha w2 prím, ráadásul 3-nál nagyobb.

Ha P = 5, akkor p1 = 2 vagy p1 = 3 lehet csak. Az első esetben P−p1= k·w2 =3, ami csak úgy lehetséges, hogy w2= 3 és k = 1, tehát p2 - P = w1. De ez nem lehet mert itt mindegyik páratlan prím, két páratlan szám különbsége viszont páros.

Nézzük a másik esetet, amikor P = 5 és p1 = 3, ekkor P−p1= k·w2 = 2, ami csak úgy lehet, ha w2=2 és k=1, ekkor viszont megint az adódik, hogy p2 - P = w1, ahol nem lehet mindegyik páratlan prím, márpedig w2=2 miatt más lehetőség nincs.

Mindezek alapján a legkisebb prím, ami szóba jöhet P = 7, erre viszont van megoldás: p1 = 3 és p2 = 17, a w1 = 5 és w2 = 2 súlyokkal.

Ha szereted a fejtörőket, tekintsd meg korábbi feladványainkat is! Ha megjegyzésed lenne, vagy feladványt javasolnál, írj az eszventura@qubit.hu e-mail címre! Ha pedig tetszik a rovat, ezt a Vendégkönyvben kifejezésre juttathatod.

Az Ész Ventura feladványügyi rovat gazdája: Gáspár Merse Előd fizikus, kognitív kutató, társasjáték-fejlesztő és bűvész.

Donald Trump amerikai elnök április 18-án aláírta azt az elnöki rendeletet, amely arra utasítja a szövetségi ügynökségeket, hogy gyorsítsák fel a pszichedelikus terápiák kutatását, felülvizsgálatát és esetleges jóváhagyását súlyos depresszió, poszttraumás stressz szindróma (PTSD), függőségek és traumás agysérülés (TBI) kezelésére. Az elnök Robert F. Kennedy Jr. egészségügyi miniszter, Joe Rogan podcaster, W. Bryan Hubbard ügyvéd, valamint veterán katonák társaságában az ország mentális egészségügyi válságára adott közvetlen válaszként jellemezte a lépést. Mint elmondta:

„A mai rendelet biztosítja, hogy azok, akik súlyos tünetektől szenvednek, végre esélyt kaphassanak arra, hogy visszaszerezzék életüket, és boldogabb életet éljenek. Ha ezek [a szerek] úgy beválnak, mint ahogy az emberek mondják, óriási hatással lesznek az országunkra és más országokra is.”

A rendelet értelmében az amerikai gyógyszerfelügyeleti hivatalnak (FDA) prioritást kell biztosítania azon pszichedelikus szerek kutatásának és engedélyezésének, amelyek áttörő terápiás minősítést kaptak (vagy kapnak a közeljövőben), így hónapokról vagy évekről akár néhány hétre csökkenhet a vizsgálatuk ideje. Emellett legalább 50 millió dollárt különítenek el az egészségügyi minisztérium kutatási programján keresztül az államokkal kötött partnerségek támogatására a pszichedelikus projektekben, és szorosabbra fűzik a kapcsolatot az egészségügyi és a veteránügyi minisztériumok között, hogy együttműködjenek klinikai vizsgálatokban és az adatok megosztásában. Amennyiben bármelyik pszichedelikumot jóváhagyja a hatóság, az igazságügyi minisztériumnak a rendelet értelmében sürgősen felül kell vizsgálnia az adott szer besorolását, míg a Right to Try törvény értelmében az arra jogosult (legfőképpen halálos betegségben szenvedő) betegek már az engedélyezés előtt álló, kísérleti pszichedelikus szerekhez is hozzáférhetnek.

Mindezek a legismertebb terápiás célú pszichedelikumokra, így a varázsgombák hatóanyagára, a pszilocibinre, illetve az LSD-re is vonatkoznak, de a rendeletben mégis csak egy kevésbé elterjedt anyag szerepel név szerint: az ibogain.

Az ibogain a Közép-Afrikában őshonos iboga cserje gyökeréből származik, és hagyományosan vallási szertartásokban volt szerepe, de az utóbbi évek kutatásai révén már opioidfüggőség kezelésére és detoxikálásra is használják, például Mexikóban vagy Kanadában. Az Egyesült Államokban jelenleg Schedule I-es listán szerepel, vagyis nincs elfogadott orvosi felhasználása és magas a visszaélési kockázata, ami gyakorlatilag ellehetetleníti a belföldi kutatását. A szer támogatói szerint egyetlen, 24–48 órán át tartó intenzív terápia során képes megszakítani a függőségi ciklusokat és újraindítani az idegi pályákat. A kockázatok azonban valósak: a szívritmuszavar és hányás típusú mellékhatásokon túl legalább 30 halálesetet rögzítettek már az orvosi szakirodalomban – ezek többségét valamilyen meglévő alapbetegség vagy több szer együttes használata okozta.

Egyes kutatások szerint tényleg egyfajta csodaszerről van szó, csak megfelelően kell használni. A Stanford Egyetem kutatói 2024-ben a Nature Medicine folyóiratban publikálták annak a vizsgálatnak az eredményét, amely során 30 amerikai különleges műveleti veteránt követtek, akik a harctéren traumás agysérülést szenvedtek. A veteránok Mexikóba utaztak egy úgynevezett magnézium–ibogain-terápiára (a magnézium ellensúlyozza az ibogain szívre gyakorolt terhelését), majd a kezelés utáni egy hónapban a résztvevők PTSD-tünetei 88, depressziós tünetei 87, szorongásos tünetei pedig 81 százalékkal csökkentek. Átlagos rokkantsági besorolásuk 30,2-ről (enyhe-közepes) 5,1-re (nem rokkant) esett vissza, de koncentrációban, memóriában és impulzuskontrollban is jelentős javulást értek el. Súlyos mellékhatás nem fordult elő, valószínűleg az alapos orvosi felügyeletnek és a szívet védő magnéziumnak köszönhetően. A kutatást vezető Nolan Williams vezető életmentőnek nevezte az eredményeket, de hangsúlyozta, hogy placebókontrollos vizsgálatokra még szükség van.

Hogy miért épp az ibogain került a rendelet középpontjába, az leginkább azzal függ össze, hogy kik álltak Trump mögött az aláíráskor. A jogszabályalkotásig vezető út ugyanis egy április 1-én közzétett podcastadással kezdődött: a Joe Rogan Experience vendégei W. Bryan Hubbard, az Americans for Ibogaine nonprofit szervezet vezetője és korábbi Kentucky állambeli opioidválság-kezelési főnök, valamint Rick Perry egykori texasi kormányzó voltak. A több mint kétórás beszélgetés során Hubbard részletesen bemutatta az ibogain életmentő hatásait, amit veteránoknál és súlyos függők esetében tapasztaltak, és a személyes történeteket kutatási adatokkal és állami statisztikákkal támasztotta alá. Rogan, aki évek óta rendszeresen foglalkozik a pszichedelikus szerekkel, a műsor után szöveges üzenetet küldött Donald Trumpnak, amelyben összefoglalta a legfontosabb statisztikákat az ibogain opioifüggőség elleni potenciáljáról és a kiemelkedő kutatási eredményekről – írta meg a Wall Street Journal. Az elnök mindössze ennyit válaszolt: „Jól hangzik. Akarod az FDA-jóváhagyást? Csináljuk!” Rogan az Ovális Irodában maga is megjegyezte: „Szó szerint ennyi idő alatt történt.”

A rendelet szokatlanul gyors megszületése kiemeli az influenszerek egyre nagyobb tényleges befolyását a politikára. Joe Rogan a világ legismertebb podcastere, akinek az elnökjelölti kampánya során készített Trump-interjúját gyakran említik a republikánus elnök sikeréhez vezető út egyik fontos lépéseként. Rogan azóta többször kritizálta az elnök döntéseit, például az iráni háborút (ha nem is olyan élesen, mint a Trump-kampánynak 2024-ben szintén fontos platformot adó Theo Von és más korábbi Trump-fanatikusok), de közben látványosan jó kapcsolatot ápol vele – a rendelet aláírását megelőző hétvégén például egy UFC-eseményen nevetgéltek és pacsiztak egymással. Az Ovális Irodában Trump azzal viccelődött, hogy Rogan „egy kicsit liberálisabb, mint én”, de dicsérte a hozzájárulását az ügyhöz, ahogy Robert F. Kennedyét is, aki már régóta a pszichedelikus terápiák támogatója – sok más, kevésbé bizonyított gyógymód mellett, amiket néha épp Rogan műsorában népszerűsít.

Tény, hogy ezúttal úgy tűnik, valóban jó ügy érdekében állt össze a nagy trió. A statisztikák alapján az amerikai veteránok körülbelül 25 százaléka él PTSD-vel, és közülük 60 százalék küzd egyszerre szerhasználati zavarral is. A 2023-as adatok szerint 2,8 millió veterán – a teljes létszám 14 százaléka – számolt be legalább egy szerhasználati zavarról, sokan opioidokat használva a trauma és a krónikus fájdalom enyhítésére. A veteránok öngyilkossági aránya továbbra is aggasztóan magas, a hagyományos kezelések pedig gyakran elégtelenek.

A pszichedelikus reneszánsz évek óta épül. A pszilocibin áttörő terápiás minősítést kapott a másfajta kezelésre nem reagáló depresszió esetében, miután kisebb vizsgálatok kimutatták, hogy egy-két dózis után drámai és tartós hatást fejt ki. Az LSD hasonló státusszal rendelkezik a szorongás kezelésében. Oregon és Colorado már legalizálta a felügyelt pszilocibines terápiát. Bár még egyetlen pszichedelikus szer sem kapott még FDA-jóváhagyást pszichiátriai felhasználásra, rengeteg klinikai vizsgálat van folyamatban, ami idővel hozzájárulhat az engedélyezésükhöz.

Bár név szerint csak az ibogaint említi, az elnöki rendelet mindegyik, már bizonyított szer kutatásának lendületet ad, de valószínűleg más felhasználásokhoz vezethet: az ibogain a függőség gyors és hatékony megszakítására, illetve a veteránok traumás agysérülésének és PTSD-jének kezelésére, míg például a pszilocibin szélesebb körű depresszió- és szorongáskezelésre.

A két szer kémiailag és élmény szempontjából is nagyon különbözik egymástól, ezért nem tekintik őket felcserélhetőnek. Az ibogain a kappa-opioid, NMDA és dopamin receptorain keresztül hat, nem a klasszikus szerotonin 5-HT2A útvonalon. Egyetlen maratoni, 24–48 órás élményt ad, amely alatt sokan az életük teljes átértékeléséről számolnak be – sok veterán az agy újraindításaként írja le a folyamatot, ami különösen hatékony a függőségi ciklusok megszakításában is. A pszilocibin ezzel szemben klasszikus 5-HT2A-agonista, amely 4–6 órás élményt okoz vizuális hallucinációk, érzelmi nyitottság és akár misztikus élmények keverékével – amennyiben ezt profi terápián éli át valaki, az szintén új alapokra képes helyezni az életét. A két szer biztonsági profilja is élesen különbözik: az ibogainnak dokumentált szívritmuszavar-kockázata van, ami szigorú orvosi szűrést és magnézium együttes beadását igényli, míg a pszilocibin fő kockázata pszichológiai jellegű, ebből adódóan felügyelt körülmények között lényegesen alacsonyabb.

A Stanford-kutatásban részt vevő veteránok adatai az ibogain egyetlen dózisának drámai hatását mutatják PTSD-re és TBI-re, míg a pszilocibinnel végzett vizsgálatok egy-két vezetett ülés után tartós hangulatjavulást igazolnak. Együttesen a mentálisegészség-válság eltérő aspektusait fedhetnék le, és az elnöki rendelet hatására ezek a terápiák jóval hamarabb elérhetővé válhatnak.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

„Jelentős madártani esemény történt a Hortobágy térségében” – olvasható a Hortobágy Természetvédelmi Egyesület hétfői sajtóközleményében. Eszerint április 20-án Nagyiván határában egy olyan faj egyedét sikerült befogni, amely „2011-ben eltűnt hazánk költő madárfajai közül, az utolsó bizonyított költése szintén Nagyiván határában, a Kunkápolnási-mocsár térségében volt, ott, ahol a mostani észlelés is történt”.

A csíkosfejű nádiposzáta (Acrocephalus paludicola) Európa egyik legveszélyeztetettebb énekesmadara: állományának mintegy 95 százaléka eltűnt az elmúlt évszázadban, de világszerte is 50-nél kevesebb költőállománya ismert. A faj eltűnésének pontos okai nem teljesen ismertek, Magyarországon 2020 áprilisában Tihanyban, majd Csornán észlelték a faj egyedeit utoljára.

Az ornitológusok szerint „a mostani észlelés különösen biztató annak fényében, hogy jelenleg egy 9 éves nemzetközi természetvédelmi program is zajlik a faj visszatérésének elősegítésére, amelyben hazánk is részt vesz, hazai programot a Hortobágy Természetvédelmi Egyesület koordinálja”. A LIFEAquaticWarbler projekt keretében a magyarok mellett német, lengyel, litván és ukrán szakemberek dolgoznak együtt azon, hogy megállítsák a faj állományának csökkenését és helyreállítsák élőhelyeit.

A hortobágyi természetvédők jelenleg is több ezer hektár vizes élőhely állapotát javítják, és 2030-ban tervezik fiatal madarak visszatelepítését a Nagyiván térségében található projektterületre. Addig elsősorban élőhely-helyreállítási munkák zajlanak, például természetkímélő legeltetéssel, kaszálással és vízgazdálkodási beavatkozásokkal, hogy a szikes rétek ismét megfelelő költőhelyet biztosítsanak a fajnak.

Korábban megírtuk, hogy az elmúlt évtizedben aggasztóan csökken a Magyarországon költő fajok száma és állománya.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) egészen 2025. december 31-ig biztosította a természettudományos kutatói pálya iránt érdeklődő középiskolás és egyetemista diákok támogatására 2012-ben alulról jövő kezdeményezéssel létrehozott Nemzeti Tudósképző Akadémiát (NTA). A mentorprogram hosszú távú finanszírozására a minisztérium Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus kuratóriumi elnökségével, és a KIM jelentős apanázsával közérdekű vagyonkezelő alapítványként (kekva) tavaly létrehozott Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítványt kérte fel. Ám idén március végén, csaknem egy teljes évvel az első egyeztetések után a Krausz-féle alapítvány a „belpolitikai helyzetre való tekintettel” kihátrált a megállapodásból, dacára annak, hogy a központi költségvetésből már megkapta az ehhez szükséges forrásokat – olvasható a Telex április 19-én megjelent tényfeltáró cikkében.

A jelenleg 400 tanár bevonásával 5500 gimnazista, valamint nyolc kutatóintézet és öt felsőoktatási intézmény 210 mentorával 180 egyetemi hallgató tudományos pályáját ösztöndíjakkal is egyengető tehetséggondozó szervezet alapműködését biztosító 100 millió forintot végül a KIM biztosította. „Ha ezt nem utalja át a minisztérium, a felmondóleveleket ki kellett volna küldeni. Kiemelném még a HUN-REN-nel kötött szerződésünket is, amit március 30-án írtunk alá, és április elején már meg is érkezett tőlük hozzánk 46 millió forint. Egyetemekkel is van szerződésünk. Krausz Ferencen kívül mindenki segített abban, hogy ne kerüljön egy ilyen nemzetközi hírű, általa is hungarikumnak nevezett szervezet megoldhatatlan helyzetbe” – idézi a Telex Hegyi Pétert, az NTA programigazgatóját.

A lap szerint a Krausz-féle alapítvány székhelyének szánt Frontiers Campus kutatóközpont-beruházás a kihátrálás valódi oka. A budapesti Infoparkban felépítendő intézmény alapkövét idén március 31-én Orbán Viktor miniszterelnök tett le a Nobel-díjas fizikus társaságában.

7,4-es magnitúdójú földrengés rázta meg április 20-án, hétfőn Japán északkeleti partvidékét, a Japán Meteorológiai Intézet (JMA) cunamiriadót rendelt el – írja a Reuters.

A hatóság 3 méter magas hullámokkal érkező szökőárra figyelmeztetette a lakosságot. Az Egyesült Államok Földtani Intézetének (USGS) szeizmológiai szolgálata szerint földrengés epicentrumát a parttól 100 kilométerre, 10 kilométeres mélységben lokalizálták. Japán saját, nullától hétig terjedő földrengésskáláján a hétfői 5+-os erősségűnek minősül.

Hírügynökségi értesülések szerint Aomori prefektúra volt az egyik legsúlyosabban érintett terület, a Tokió és Aomori között közlekedő nagysebességű vonat vonalán le is állították a forgalmat.

Japán a csendes-óceáni tűzgyűrűnek nevezett, szeizmikusan aktív törésvonal-láncolat mellett helyezkedik el, emiatt gyakoriak a földrengések: a szigetországból jelentik a világ összes, 6-os vagy annál nagyobb magnitúdójú földrengésének mintegy 20 százalékát.

Arról még nem érkezett hír, hogy a mostani nagy erejű szeizmikus esemény bármilyen módon is érint-e a 14 év után a napokban újraindított atomreaktor működését. Korábban megírtuk, hogy miért volt annyira pusztító a fukusimai balesethez vezető 2011-es földrengés.

Bő két héttel a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) jubileumi tisztújító közgyűlése előtt a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSZ) hét pontban követeli az akadémiai kutatóhálózat egységének és autonómiájának helyreállítását. Az április 19-én állásfoglalás szerint a 2019-ben kiszervezett, jelenleg HUN-REN előnéven működő 14 központnak és intézetnek, valamint az alig egy féléve Eötvös Lóránd Tudományegyetemhez (ELTE) csatolt további 4 kutatóbázisnak „minél előbb és egyszerre a Magyar Tudományos Akadémiához kell kerülnie”.

A legutóbb az Orbán-kormány gazdasági miniszterét felkérdező TDDSZ szerint az egységét visszanyerő kutatóhálózatnak akadémiai kutatóhálózatnak „autonóm módon, önálló irányítási struktúrában kell működnie, méghozzá olyan formában, hogy a döntéshozatal minden szintjén helyet kell kapniuk „az üzemi tanácsoknak és a reprezentatív szakszervezetnek”, a kutatóhálózat jövőjéről szóló tárgyalásokba pedig „be kell vonni a munkavállalói érdekképviseleteket”.

A TDDSZ szerint ezen felül

• a tudományos dolgozóknak olyan fizetést kell meghatározni, amely mellett nem kényszerülnek másodállásokra vagy egyéb kiegészítő jövedelmek keresésére;
• az új rendszer megalapozásának adminisztratív lebonyolításában folytatott tevékenységét külön erre a célra létrehozott forrásból, az alapbéren felül kell finanszírozni;
• mivel kutatóhálózat és a felsőoktatás ügye nem választható el egymástól, az elmúlt években felhalmozódott problémáikat egyszerre, az érintett munkavállalók képviseleteinek bevonásával kell megoldani.

Kisebb csodát hajtott végre az elmúlt évtizedekben az oktatás területén az USA legszegényebb állama, Mississippi. A sikertörténet, amiről április elején a New York Times podcastje is beszámolt, ráadásul az amerikai oktatás válságának kellős közepén történt meg és történik. Miközben az Egyesült Államok nagy részén romlanak az olvasási és matematikai eredmények az iskolákban, Mississippi hatalmas fordulatot hajtott végre, és 2024-re az USA átlaga fölé tornázta fel a diákok eredményeit. A szegénységgel küzdő állam stratégiája jó példa lehet a magyar oktatási rendszer előtt álló kihívások megoldásához is.

A Mississippi példáját követni igyekvő államok az Atlantic nemrég megjelent cikke szerint azt hiszik, hogy a javulás kulcsa pusztán az úgynevezett „reading science” (olvasástudomány, vagyis tudományosan megalapozott olvasástanítás) bevezetése volt. Valójában ez csak egy eleme a változásnak. A mississippi oktatási rendszer sikerének titka, hogy szigorú elszámoltathatósági rendszert épített ki: nemcsak a diákoktól, hanem a tanároktól, az iskoláktól és a döntéshozóktól is következetesen jobb teljesítményt követelt. A lap szerint ennek kiépítése és betartatása politikailag nehéznek bizonyult, és gyakran népszerűtlen lépésekhez vezetett, például egyes gyengén teljesítő iskolák állami átvételéhez és olyan világos, mérhető követelmények bevezetéséhez, amelyeknek az érintett tanárok nem feltétlenül örültek.

A Progressive Policy Institute (PPI) amerikai think-tank oktatáspolitikai igazgatója, Rachel Canter szerint négy kulcsfontosságú elem adja a 2008-ban elindított oktatási reform lényegét. Az első a magas elvárásokon alapuló oktatási rendszer: a világos tanulási sztenderdek, a hozzájuk igazított mérések és a következetes elszámoltathatóság együttese. A hangsúly azon van, hogy ezeket nem külön-külön kell kezelni, hanem egységes rendszerként: csak így lehet elérni, hogy az oktatás valóban a diákok fejlődését szolgálja.

A második pillér a következmények érvényesítése. Mississippi nemcsak mérte az iskolák teljesítményét, hanem valódi következményeket is rendelt a tartósan gyenge eredményekhez, például úgy, hogy az állam átvette a gyengén teljesítő körzetek irányítását. A tapasztalatok azt mutatták, hogy már a szankciók lehetősége is erős ösztönzőként működött.

A harmadik pillér az evidence-based, vagyis a bizonyíték alapú oktatáspolitika: a döntéshozók a tudományosan bizonyított, működő módszerekre támaszkodtak, és központi kérdéssé tették, hogy mi működik, kinél és hogyan. Ez alapján tanítják például olvasni is a gyereket már az iskola előtt.

A 21. század elvárásai

Kaderják Anita közgazdász, aki az oktatás teljesítményével foglalkozik, azt mondja, számos jó pedagógiai módszertan létezik. Ami közös bennük, az a szemlélet: olyan gyermekközpontú programok, amelyekben a diákok aktív cselekvői a tanulási és felfedezési folyamatnak. Ez a tanulási forma támogatja leginkább a 21. századi kompetenciák, például a kritikai gondolkodás, a kreativitás és az együttműködés fejlődését. Kaderják szerint kiemelten fontos a tapasztalati tanulás megjelenése: a padban ülős, a gyerekeket passzív befogadó szerepre károztató oktatást a középosztálybeli tanulók még csak-csak kibírják – bár számukra sem ideális –, a kevesebb eséllyel induló diákokat azonban ezzel a módszerrel nagyon gyorsan elveszítjük. Ennek egyik következménye hogy extrém magas a funkcionális analfabéták aránya, mondja a kutató, aki szerint akármilyen remek is legyen egy módszertan, az csak jó helyzetben lévő, alaposan felkészült, hiteles pedagógusokkal és segítő szakemberekkel valósítható meg sikeresen.

Épp ezt támogatja a Mississippi állambeli modell negyedik pillére. A reformok sikere nemcsak a jó szabályokon múlik, hanem azon is, hogy miként hajtják végre őket. Mississippi ezért olyan állami kapacitásokat épített ki, amelyekkel aktívan képes segíteni, támogatni és ellenőrizni az iskolákat és az ott dolgozó tanárokat. Különösen fontos volt ez abban az államban, ahol sok olyan iskola van, amelyik önmagában nem tudná kiépíteni a modern pedagógiához és oktatáshoz szükséges szükséges szakmai hátteret.

Rachel Canter, aki maga is Mississippi államban él, az Antlanticban nemrég megjelent cikkében azt írja, hogy más államok valószínűleg azért vallanak kudarcot, amikor szeretnének hasonló programot megvalósítani, mert csak a könnyebben bevezethető elemeket (pl. új tantervek) veszik át, miközben nem állnak bele a keményebb, politikailag kockázatos elszámoltathatósági intézkedésekbe. Canter példákon keresztül mutatja be, hogy a félmegoldások és a gyenge végrehajtás alááshatják a reformokat. A „csoda” kifejezés ezért félrevezető: Mississippi sikere inkább egy hosszú, következetes maraton eredménye volt.

Mit lehet ebből megvalósítani Magyarországon?

Mississippi példája arra mutat rá, hogy a társadalmilag nagyon elmaradott körzetekben is lehet pedagógiai reformot végrehajtani. Célzottan be lehet avatkozni olyan régiókban, ahol példáuljelenleg nagyon rosszak a 15 éves diákok szövegértési, matematikai és természettudományos ismereteit mérő teszt, a PISA eredményei. Ez pedig kifejezetten releváns Magyarországon, hiszen a Covid-járvány óta egyértelműen romlik a diákok teljesítménye, és olyan speciális problémák is vannak az oktatásban, mint a pedagógushiány.

A Mississippi-modell Magyarországon is inspiráló lehet – különös tekintettel a szegényebb térségekben működő iskolákra, ahol gyakori a szegregáció, vagyis a diákok etnikai vagy társadalmi hátterük alapján történő elkülönítése. Mint azt néhány éve Hermann Zoltán oktatáskutatással is foglalkozó közgazdász elmondta, „nincs egyetlen csodafegyver, amivel az iskolán belüli szelekciót fel lehetne számolni”. Szerinte „akár attól is függhetne egy tankerületi vezető bónusza vagy a szerződésének meghosszabbítása, hogy a többi hasonló tankerülethez képest hogyan teljesítenek az alá tartozó iskolák diákjai. Jelenleg a tankerületek működése teljesen bürokratikus, ami nemcsak azért probléma, mert rengeteg időt emészt fel az adminisztratív feladatok elvégzése, hanem még súlyosabb, hogy ez olyan szemléletet eredményez, ami szerint ha valaki minden előírást kipipál, már jól végezte dolgát. Így a cél nem az iskolák eredményessége, hanem a bürokratikus előírások teljesítése lesz.”

Erre a problémára kínál egyfajta megoldást a Mississippi modell, amelynek alapelvei szerint az iskolákban gyakran kell teljesítményt mérni, és magasra kell tenni az elvárásokat, nemcsak a diákok, hanem a tanárok felé is. Az ő bérük részben függhet attól is, hogy mennyire tudják javítani a diákok eredményeit. Ha jobban sikerül a fejlődés, az magasabb bónuszhoz vezethet a tanároknál és az intézményvezetőknél.

Ez azonban kevés, mert hiába az ösztönző, ha nincsenek hozzá eszközök. Az elmaradott településeken lévő iskolákban módszertani támogatásra, kisebb létszámú osztályokra és a feladathoz jól képzett munkaerőre, pszichológusokra, fejlesztő és gyógypedagógusokra is szükség lehet. Ezt az államnak tudnia kell biztosítania, ha nem is állandó jelenléttel, de stabil elérhetőséggel.

Mindemellett szükség van arra is, hogy a tanárok a legmodernebb, tudományosan igazolt pedagógiai és pszichológiai módszereket alkalmazzák. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a kutatóműhelyekből, az egyetemek közvetítésével a megbízhatóan működő módszereknek a lehető leghamarabb be kell kerülnie a tanárok eszköztárába.

Kaderják Anita a modell alkalmazhatóságáról azt mondja, hogy a magyar közoktatási rendszerben első lépésként nem szankciókra, hanem a bizalom helyreállítására lenne szükség. Azt emeli ki, hogy az elmúlt 16 évben a pedagógusok elvesztették autonómiájukat, „a nemzet napszámosaivá” váltak, amit tovább súlyosbított a státusztörvény, valamint a káoszt, visszaéléseket és újabb felesleges adminisztrációt generáló teljesítményértékelési rendszer. A fejlődést támogató, adatalapú visszajelzés természetesen nagyon hasznos, mondja a kutató, hozzátéve, hogy eredetileg a kompetenciamérésnek is volt ilyen funkciója. Kaderják szerint azonban fontos lenne, hogy bármilyen reformot ne a büntetés vagy a szankcionálás, hanem a fejlődés és a hibákból való tanulás mentén hajtsanak végre. Szerinte az iskolai érdemjegyeknek sem büntetniük kellene, hanem használható visszajelzést adni arról, miben szükséges még fejlődnünk a diákoknak.

Mississippi példája azt mutatja meg, hogy lehet nagy mértékben fejleszteni az oktatási rendszert vagy akár annak egyes pontjait, de csak akkor, ha emögött átgondolt, tudatos, megfelelő erőforrásokkal ellátott és a tudományos szemlélet képviselő állami szerepvállalás áll. Azt is érdemes számba venni, hogy Mississippi államban 2008-ban indították el a reformot, és 2024-re sikerült elérni azokat az eredményeket, amelyeket a többi állam most példamutatónak tart. Ezzel együtt is az biztos tanulság, hogy lehet leghátulról is előre lehet lépni, és nem lehet kifogás az, hogy szegény és hátrányos helyzetből induló tanulókról van szó.

A soha nem látott ellenzéki sikert hozó, a NER számára pedig megsemmisítő erejű április 12-ei országgyűlési választások utáni időszak gazdasági szempontból is rendkívül izgalmas. Most szinte mindent újra lehet és kell gondolni, amiben az elmúlt években biztosak lehettünk. Az egyik központi kérdés, hogy milyen egyensúlyt sikerül kialakítani a költségvetési fegyelem és a növekedésösztönzés között: szükség van-e megszorításokra az államháztartási hiány és az államadósság kordában tartása érdekében, vagy inkább beruházásösztönző, keresletélénkítő politikák kerülnek előtérbe. Ehhez szorosan kapcsolódik az infláció kezelése, amely az elmúlt években különösen érzékeny társadalmi és politikai kérdéssé vált, és amelynek letörése gyakran ütközik a gazdasági növekedés fenntartásának szempontjaival.

További dilemmát jelent az uniós forrásokhoz való hozzáférés alakulása: ezek nemcsak közvetlen költségvetési hatással bírnak, hanem a beruházási környezet és a hosszú távú növekedési kilátások szempontjából is kulcsfontosságúak. Emellett a forint árfolyamának stabilitása, az euró bevezetésének ígérete, a külföldi működőtőke beáramlásának fenntartása, valamint az energiafüggőség csökkentése mind olyan tényezők, amelyekben a politikai döntések gyorsan visszaköszönnek a gazdasági mutatókban. A következő hetekben, hónapokban dől el, hogy a gazdaságpolitika mennyire képes egyszerre kezelni az Orbán-rendszer okozta rövid-közép távú stabilizációs problémákat és a hosszú távú versenyképességi kihívásokat.

A Dollárpapában 2025 őszén beszélgettünk utoljára Szabó Balázzsal, a HOLD Alapkezelő vezérigazgatójával a magyar és a globális gazdasági gondokról. A mostani helyzet jó apropót kínált arra, hogy újra megkérdezzük Szabót, mit gondol a hirtelen a nyakunkba szakadt politikai és gazdasági rendszerváltozásról és a részvény- és kötvénypiacokon kialakult hurráoptimista hangulatról. A beszélgetésben számtalan új dilemma, lehetőség és nehézség bomlott ki a magyar gazdaságot és gazdaságpolitikát illetően.

• Mik a legnagyobb globális és európai nehézségek, amelyek a magyar gazdaságot is sújtják? Milyen eszközökkel lehet ezeket kezelni? Vannak-e már biztató jelek?

• Hol lesz a legnagyobb mozgástere az új kormánynak? Milyen dilemmák állnak az MNB előtt?

• Merre megy az infláció, mi lesz a kamatokkal, és van-e esély nagy gazdasági növekedesre?

• Most Ausztriát vagy Lengyelországot próbaljuk-e inkább utolérni?

• Megállhat-e a NER-cégek tőzsdei zuhanása?

Hallgasd alább:

A beszélgetést Szabó Attila, a Qubit állandó szerzője vezette. Az epizód elérhető Spotify-on, Apple Podcasts-on, sőt RSS-ben és egyre több csatornán, iratkozz fel!

Hallgass bele ezekbe is:

Az április 12-i választási eredmények megszületése óta nehéz szabadulni attól az érzéstől, hogy amit az elmúlt két évben megfigyeltünk, az nem pusztán politikatörténeti esemény volt. Valami régebbi és mélyebb is zajlott bennünk, körülöttünk – valami, amire a neves amerikai irodalmár, Joseph Campbell már 1949-ben adott értelmezési keretet. Campbell Az ezerarcú hős (The Hero with a Thousand Faces) című művében azt a felismerést fogalmazta meg, hogy a mítoszok, vallási történetek és népmesék mélyén újra és újra ugyanaz az alapszerkezet bukkan fel: a hős kilép az ismert világból, átlép egy küszöböt, próbatételeken megy keresztül, majd átalakulva tér vissza a jutalommal a kezében. Campbell James Joyce-tól kölcsönözve a szót monomítosznak nevezte ezt a szerkezetet.

Ennek a szerkezetnek a maradandó ereje azonban nem pusztán narratív eleganciájából fakad. Mélyebb értelemben arról van szó, amire Jung pszichológiája is rámutatott: bizonyos történetek azért hatnak ránk minden korban és minden kultúrában különös erővel, mert az emberi lélek ősi mintázatait szólítják meg. A hős útja ebben az értelemben nem egyszerűen irodalmi séma, hanem archetipikus tapasztalat: elszakadás a megszokott világtól, alászállás a bizonytalanságba, próbatétel, átalakulás, majd visszatérés. Campbell monomítosza ennek a belső drámának mitológiai formája.

Talán ez magyarázza, hogy olykor a modern politika világában is felbukkan egy-egy olyan pálya, amely többnek látszik puszta politikai karriernél: történetté válik. Magyar Péter felemelkedése feltűnően sok ponton illeszkedik ehhez a szerkezethez. Nem azért, mintha a politika tényleg mítosz volna, vagy mintha egy választási küzdelem leírható lenne pusztán archetipikus képletek nyelvén. A politikát intézmények, érdekek, szervezetek, erőforrások és véletlenek is alakítják. De ettől még igaz marad, hogy bizonyos történetek túlmutatnak önmagukon, és olyan érzelmi energiákat szabadítanak fel, amelyek a józan ész politikai fogalmaival csak részben ragadhatók meg.

A választás estéjén és éjszakáján átélt, szinte országos örömérzés – különösen a fiatalok körében tapasztalható felszabadultság – aligha magyarázható kizárólag programokkal, kampánytechnikával vagy mandátumkalkulációval. Itt valami más is történt. A politikai esemény egy ponton történetté vált, a történet pedig sokak szemében hőstörténetté. Nem azért, mert a közönség Campbellt olvasott volna, hanem azért, mert talán tudattalanul rezonált egy mélyen ismerős mintázatra: valaki kilép a rendszer belsejéből, vállalja a szakítást, próbákon megy keresztül, támadások érik, majd a végén olyan győzelmet arat, amely túlmutat a saját személyén. A kollektív katarzis egyik forrása, azt hiszem, ez a felismerés volt.

Campbell hőse nem rendkívüliként kezdi történetét. Először ő is csak közülünk való ember: beágyazódva az ismerős világ rendjébe, a megszokott szerepek, feladatok és lojalitások hálójába. Ez a világ nem feltétlenül rossz; sokkal inkább lakható, kényelmes és otthonos. Éppen ezért nehéz elhagyni. A hétköznapi világ lényege nem az, hogy elviselhetetlen, hanem az, hogy sokáig természetesnek látszik – egészen addig, amíg repedés nem támad rajta.

Magyar Péter hétköznapi világa a rendszer belső normalitása volt. Jogászként és állami vezetőként a NER világán belül mozgott: nem kívülről szemlélte, hanem belülről ismerte annak nyelvét, reflexeit és önigazolásait. Ebben az értelemben nem ellenfele, hanem része volt a fennálló rendnek. A későbbi igazságügyi miniszterrel, Varga Judittal kötött házasság sem pusztán magánéleti kapcsolat volt, hanem szimbolikus összefonódás is a hatalommal. Visszanézve úgy tűnik, hogy e hétköznapi világ megbomlása nem a nyilvános politikai szakítással kezdődött, hanem korábban: azzal, hogy megrepedtek azok a személyes és hatalmi keretek, amelyek addig természetesnek és szilárdnak látszottak.

A hívás rendszerint akkor érkezik, amikor a megszokott világ többé nem tűnik változatlanul fenntarthatónak. Ez lehet botrány, veszteség, leleplezés vagy személyes megrendülés: a forma változhat, a szerkezet ugyanaz marad. Valami, ami addig háttérben maradt, hirtelen láthatóvá válik és új megvilágításba kerül minden, ami korábban magától értetődő volt.

Magyar Péter történetében ez a pillanat 2024 februárjában érkezett el. A kegyelmi botrány nem egyszerűen újabb politikai ügy volt, hanem olyan esemény, amelyben a rendszer önvédelmi reflexei nyíltan ütköztek az elemi igazságérzettel. A nyilvánosság számára ez a botrány a hatalom erkölcsi hitelvesztésének pillanata lett, Magyar számára pedig alighanem annak a belső világnak a megrendülése, amelyet addig belülről ismert. Ez adta megszólalásának különös súlyát. Nem kívülről érkező bírálat volt, hanem olyan ember fellépése, aki belülről ismerte a rendszer nyelvét, logikáját és önigazolásait. Campbell nyelvén szólva a hívás itt nem ideológiai, hanem erkölcsi természetű volt. Nem egy új tanítás hívta útra a hőst. A régi világ vált vállalhatatlanná.

Campbellnél a hívást gyakran nem az azonnali indulás, hanem a habozás követi. A hős mérlegel, késlekedik, kibúvókat keres. Nem azért, mert gyáva, hanem mert érzi a feladat súlyát, és sejti az árát is. A visszautasítás ezért nem a jellem gyengeségének, hanem a helyzet komolyságának a jele: annak a pillanatnak, amikor valaki még megpróbál benne maradni a régi világban, noha már tudja, hogy az többé már nem ugyanaz.

Magyar Péter esetében ez a habozás aligha volt pusztán taktikai természetű. A bennfentes tudása arról, hogyan működik a rendszer, egyben azt is jelentette, hogy pontosabban felmérhette a szembefordulás kockázatait. Egy ilyen világból kilépni nem elvont erkölcsi gesztus, hanem egzisztenciális döntés személyes, politikai és anyagi következményekkel. Éppen ezért ennek a stációnak a lényege nem az, hogy hosszú ideig visszautasította volna a hívást, hanem az, hogy a döntés pillanatát megelőzte a mérlegelés. A történet itt még nyitott volt. És éppen ettől tűnt hitelesnek.

A hős útján ezután rendszerint megjelenik valamilyen mentori segítség. Campbell történeteiben a mentor nem azért fontos, mert megoldja a hős helyett a feladatot, hanem azért, mert átsegíti az első bizonytalan lépéseken. Nem viszi végig az úton, csak ad valamit, ami nélkül az út talán el sem kezdődne: egy eszközt, egy figyelmeztetést, egy mondatot, egy gesztust. A modern történetekben ez a szerep ritkán testesül meg egyetlen személyben; inkább helyzetek, kapcsolatok és részleges segítségek hálózatában jelenik meg.

Magyar Péter pályáján nem egyetlen jól azonosítható mentor alakja tűnt fel – helyette egy szétszórt, informális segítői kör töltötte be ezt a szerepet, amelynek tagjai más-más ponton és más-más módon váltak fontossá. Gulyás Márton és a Partizán nyilvánossága nem tanácsot adott, hanem fórumot: a kamera és a mikrofon itt nem technikai eszközök, hanem belépők voltak egy addig elérhetetlen politikai térbe. Mások inkább korlátozó jelleggel hatottak – azzal a tanáccsal, hogy ne vállaljon egyszerre minden csatát, hanem a reálisan megnyerhető küzdelemre összpontosítson. Campbell monomítoszában a mentor sem mindig buzdít: olykor éppen a visszafogás a döntő gesztus. Megint mások nem stratégiát hoztak, hanem jelenlétet és támaszt – gyakorlati segítséget egy olyan pillanatban, amikor ezek értéke felbecsülhetetlen volt.

A küszöb átlépése az a pillanat, amikor a mérlegelés ideje véget ér. Nem feltétlenül látványos tett; lényege inkább az, hogy a régi világhoz vezető visszaút hirtelen beszűkül. A hős belép egy új térbe, ahol már más szabályok érvényesek, és ahol önmagát sem értelmezheti többé ugyanúgy, mint korábban.

Magyar Péter történetében ez a küszöb a nyilvános megszólalás pillanatában rajzolódott ki. Amíg a kétely, a sérelem vagy az erkölcsi felháborodás a magánszférában marad, addig a régi világ még valamiképpen fenntartható. Attól a ponttól kezdve azonban, hogy országos nyilvánosság előtt, saját nevén és saját hangján lépett ki ebből a világból, a visszalépés lehetősége drámaian beszűkült. Nem pusztán azért, mert sokan hallották, hanem azért, mert a rendszer is azonnal érzékelte, hogy egy belső ember kifordult belőle. A küszöb átlépését éppen ez tette valóságossá. A megszólalást nem vita, hanem nyomás, támadás és lejáratási kísérlet követte. A hatalom ezzel mintegy maga is megerősítette, hogy itt több történt egyszeri interjúnál: a korábbi bennfentes immár nyilvános kihívóvá vált. A régi élet nem egyszerűen a múltba került, hanem politikailag is lezárult. Ami ezután következett – a szervezetépítés, a kampány, a szövetségesek és ellenfelek gyors kirajzolódása –, már nem a küszöb előtti habozás, hanem az új világ első próbatétele volt.

A küszöb átlépése után a hős már nem a régi világ védettségében mozog. Az új terepen gyorsan megmutatkoznak az ellenfelek, kirajzolódnak a lehetséges szövetségek, és egymást követik azok a próbák, amelyek eldöntik, hogy az első fellépésből valódi pálya lesz-e. Campbellnél ez az a szakasz, amikor a történet elveszíti a kezdet varázslatosságát, és belép a megmérettetés világába.

Magyar Péter esetében ez a szakasz egyszerre jelentett külső támadásokat és belső kényszereket. Kívülről gyorsan megindultak a lejáratási kísérletek, a személyes hitelességet romboló támadások és a politikai nyomásgyakorlás jól ismert formái. A rendszer itt is a bevált módszert követte: nem elsősorban vitatkozni próbált, hanem az üzenet hordozóját akarta hitelteleníteni. Ugyanakkor a próbatételek nem merültek ki a külső támadásokban. Egy új politikai erő felépítése, az országos jelenlét megszervezése, a hitelesség fenntartása és a kampány fegyelmének megteremtése legalább ekkora feladatot jelentett. Ebben a helyzetben kezdtek láthatóvá válni a szövetségesek: azok, akik nyilvánosságot, szervezőmunkát, stratégiai tanácsot vagy egyszerűen politikai bizalmat adtak a vállalkozásnak.

A történetben rendszerint van egy pont, ahol a konfliktus jellege megváltozik. A próbatétel többé nem pusztán külső: a sérülékenység, amely addig háttérben maradt, maga is a küzdelem részévé válik. Campbell ezt nevezi a legmélyebb barlangnak. Ez a szakasz azért különösen fontos, mert itt a konfliktus már nem áll meg a politika felszínén, hanem behatol a személyes élet védettebb szféráiba.

Magyar Péter esetében ez a szakasz akkor vált láthatóvá, amikor a politikai támadásokhoz a személyes közelségből eredő kitettség is társult. A volt házastárs nyilvános megszólalása és a bizalmi viszonyokból nyilvánosságra kerülő felvételek azt mutatták, hogy a konfliktus átlépte a szokásos politikai küzdelem határát. Ez a mozzanat nem azért fontos, mert közelebb visz a magánélethez, hanem mert megmutatja, hogy a politikai küzdelem egy ponton túl már nem áll meg a nyilvánosság szintjén: behatol a személyes kapcsolatok terébe is.

Campbellnél a jutalom nem csupán annyit jelent, hogy a hős megmenekült, hanem azt is, hogy megszerzett valamit, amivel korábban nem rendelkezett: tudást, lehetőséget, cselekvési teret. A jutalom ezért sohasem jelenti a történet végét, inkább a következő szakasz feltétele.

2026. április 12-én Magyar Péter és a Tisza Párt kétharmados győzelmet ért el a parlamenti választáson. Orbán Viktor elismerte vereségét. Ez a pillanat nem pusztán politikai fordulatot jelentett, hanem annak nyilvános beismerését is, hogy a kihívás valóságos volt, a kitűzött cél elérhetőnek bizonyult. A jutalom ebben az esetben nem maga a beteljesülés, hanem a megszerzett történelmi lehetőség: az, hogy a választási győzelem nyomán immár nemcsak tiltakozni vagy ígérni lehet, hanem kormányozni és újjáépíteni is.

Ám Campbell monomítoszában a győzelem pillanata nem lezárás, hanem egy újabb fordulat. A hős nem maradhat ott, ahol megszerezte a kincset: vissza kell térnie vele a közönséges világba. És gyakran éppen ez a visszaút a legnehezebb. Mert itt már nem a vállalkozás bátorsága, hanem a megszerzett erővel való bánás módja a döntő.

Magyar Péter esetében ez a szakasz most kezdődik. A választási győzelem nem tünteti el sem a régi rendszer örökségét, sem a gazdasági és intézményi nehézségeket, sem a saját tábor hatalmas várakozásait. A visszaút tétje ezért az, hogy lehet-e úgy élni a felhatalmazással, hogy közben ne ismétlődjenek meg azok a reflexek, amelyek ellen ez a politikai vállalkozás létrejött.

Campbell nyelvén szólva ez már az utolsó próba határvidéke. Itt elsősorban már nem egy külső ellenség fenyeget, hanem a hatalom belső logikája: a kivételesség önigazolása, a sürgősségre hivatkozó önfelmentés, a csábítás, hogy a „jó cél” érdekében egyszerre lehessen gyorsnak, keménynek és korlátlannak lenni. Egy kétharmados felhatalmazás mindig magában hordozza ezt a veszélyt. A kérdés ezért nem az, hogy a győztes akar-e változást, hanem az, hogy képes-e önmagára nézve is korlátokat szabni.

Hogy Magyar Péter végig tudja-e járni ezt a stációt, azt ma még senki sem tudhatja. Éppen ez különbözteti meg a politikai történetet a kész mítosztól: itt a befejezés még nincs megírva. Annyi azonban már most is látszik, hogy a történet legsúlyosabb fejezete nem feltétlenül a hatalom megszerzése volt, hanem az, hogy miként él vele.

Campbell monomítoszában a történet végső értelme nem maga a győzelem, hanem az, hogy a hős képes-e visszatérni valami olyasmivel, ami túlmutat a saját személyes sorsán. Az „elixír” nem trófea és nem jutalom a szó hétköznapi értelmében, hanem valami, ami csak akkor nyeri el az értelmét, ha a közösség számára is hozzáférhetővé válik. A hős útja ezért sohasem pusztán egyéni történet: végső próbája mindig az, hogy amit megszerzett, azt képes-e átfordítani közös haszonná.

Ha ezt a keretet alkalmazzuk Magyar Péter történetére, akkor az elixír sem egyszerűen a választási győzelem. Inkább annak a lehetősége, hogy egy hosszú ideje önbizalmát vesztett, intézményeiben megrendült ország újra elhiggye: van értelme a politikai cselekvésnek és van értelme a közös jövő fogalmának. Ebben az értelemben a győzelem nem lezárás, hanem esély. Nem bizonyíték arra, hogy a történet beteljesedett, hanem lehetőség arra, hogy beteljesedjen.

Magyar Péter történetének van azonban egy sajátos vonása, amely óvatosságra is int. A mítoszokat rendszerint utólag olvassuk, és a végkifejlet ismeretében rendezzük őket narratív egésszé. Itt viszont nem lezárt történetet értelmezünk, hanem egy még alakuló pályát. Éppen ezért a campbelli keret nem igazolásként, hanem értelmezési ajánlatként használható. Segít megérteni, miért hatott ez a történet ilyen elementáris erővel, de nem ment fel bennünket az alól, hogy a politikai valóságot józanul mérlegeljük. Nem az a kérdés, hogy a hős elindult-e az útján, és még csak nem is az, hogy megszerezte-e a kincset. A kérdés az, hogy képes lesz-e úgy visszatérni vele a közösséghez, hogy abból ne új kivételesség, hanem egy új, demokratikus politikai világ szülessen. Campbell mítoszának végső tanulsága talán éppen ez: nem a győzelem a legnehezebb, hanem az, ami utána következik.

Az esszé megírásában segítségemre voltak AI-asszisztenseim: Claude 4.6 és ChatGPT 5.2. modellek.

A szerző közgazdász, az MTA emeritus kutatója. Korábbi cikkei itt olvashatók.

Az enyhe kognitív károsodással vagy enyhe demenciával élő emberek állapotára elhanyagolható hatást gyakoroltak az eddig sorsfordító jelentőségűként ünnepelt anti-amiloid gyógyszerek egy, a Cochrane Library felületén megjelent friss tanulmány szerint. A 17 klinikai vizsgálaton alapuló kutatás eredménye komoly csapást mért az új generációs gyógyszerekre, amelyek feladata az agyban felhalmozódó amiloid fehérjecsomók eltávolítása volt, így lassítva az Alzheimer-kór előrehaladását. Az amiloid plakkok a neuronokban mérgező csomókat képező tau nevű fehérje mellett szintén az Alzheimer-kór jellegzetes tünetei.

Az átfogó tanulmányhoz a kutatók több mint 20 ezer résztvevő egészségügyi adatainak változását figyelték meg: a 70 és 74 év átlagéletkorú résztvevők kognitív károsodásának átlagos időtartama 17 és 52 hónap között volt. A 18 hónapig tartó kutatásban hét tanulmány kizárólag enyhe demenciában, egy kizárólag enyhe kognitív károsodásban szenvedő résztvevőkkel foglalkozott, a többi felmérés pedig a vegyes populációt vizsgálta. Edo Richard, a tanulmány társszerzője és a hollandiai Radboud Egyetem Orvosi Központjának neurológia professzora szerint nemcsak, hogy a hét vizsgált amiloidellenes gyógyszer hatására nem láttak jelentős javulást a betegeknél, hanem a gyógyszerek több agyi duzzanatot és vérzést is okoztak, mint a placebo.

Robert Howard, a University College London időskori pszichiátriai professzora szerint „a szomorú igazság az, hogy még a legjobban teljesítő gyógyszerek sem nyújtanak klinikailag jelentős előnyt”, ezért az amiloidellenes gyógyszerek Alzheimer-kór lefolyására gyakorolt hatását további vizsgálatokkal kell megerősíteni. Susan Kohlhaas, az Alzheimer’s Research UK jótékonysági szervezet munkatársa hozzátette, hogy „az amiloidellenes kezelések nem jelentik a teljes megoldást az Alzheimer-kór gyógyítására, és a kutatás már most szélesebb biológiai célpontok felé mozdul. De nem pontos az hatásukat »elhanyagolhatónak« minősíteni, különösen úgy, hogy az elemzésnek egyértelmű korlátai vannak.”

Kapcsolód cikk:

Egy sapkaként viselhető agy-számítógép interfész (BCI) képes az emberek belső monológját és gondolatait felismerni, majd azokat szavakká alakítani a számítógép képernyőjén – írja a Wired. Egy Szilícium-Völgyben működő kaliforniai startup, a Sabi „gondolatolvasó” sapkája EEG-re (elektroenkefalográfia) technológiára épül, amely a fejbőrre helyezett fémérzékelők segítségével méri az agy elektromos aktivitását. Bár az elképzelt beszéd dekódolása már lehetséges az eszközzel, egyelőre korlátozott szókincs és parancs feldolgozására képes.

Korábban már Elon Musk agyimplantátum-startupja, a Neuralink is kísérletezett a technológia bevezetésével, ugyanakkor ezt kizárólag invazív módon lehetett alkalmazni. Ez azt jelentette, hogy a kísérlethez az eszközt beültették egy válltól lefelé lebénult páciens agyába, aki így képes volt sakkozni is, de az eszköz időközben meghibásodott, és az agy, illetve a chip között csökkent a kommunikáció hatékonysága. Vinod Khosla a Sabi kockázati tőkebefektetője szerint „ha naponta egymilliárd ember használná ezt [a sapkát], akkor nem lehet invazív.” Ugyanakkor a külsőleg viselhető BCI-k hátránya, hogy mire az agyi jelek átjutnak a koponya és a fejbőr rétegein, a rezgések intenzitása lecsökken, így pontatlanabbak lesznek a számítógép interpretációi.

Ezt a hiányosságot a Sabi az érzékelők számának jelentős növelésével küszöbölné ki: míg a legtöbb EEG-eszköz körülbelül néhány tucat, és legfeljebb száz érzékelőt tartalmaz, a startup sapkája 70-100 ezer apró érzékelővel működne. A technológia pontosabbá és megbízhatóbbá tételéhez a Sabi egy úgynevezett „agyi alapmodellt” fejleszt ki, amihez eddig a fejlesztők száz önkéntestől 100 ezer órányi agyi adatot gyűjtöttek össze. Ez a folyamat azonban nem könnyű, ugyanis a képzeletbeli beszéd – még ha ugyanarra is gondol két ember – mindenkinél más agyi aktivitást eredményez. A technológia ráadásul adatvédelmi kérdéseket is felvet, de Rahul Chhabra a Sabi vezérigazgatója szerint cégük AI-modelljei titkosított adatokon tanulnak.

„A NATO nem volt ott, amikor szükségünk volt rájuk, és nem is lesznek ott, ha újra szükségünk lesz rájuk” – írta Donald Trump a Truth Socialon, miután a NATO (Észak-Atlanti Szerződés Szervezete) főtitkárával, Mark Rutte-vel tárgyalt április 8-án. A Fehér Házban tartott találkozót Trump április elején tett kijelentése előzte meg, amikor azzal fenyegetett, hogy az USA kilép a NATO-ból, mert a szövetséges országok nem támogatták sem az Iránnal szemben indított támadásait, sem a Hormuzi-szoros blokádjának megszüntetését.

Az Egyesült Államok és Izrael február 28-án támadta meg Iránt azzal a céllal, hogy megdöntsék a regnáló rezsimet, és megsemmisítsék az ország nukleáris és ballisztikus rakétaprogramját. Az offenzívára Irán Izrael és a térségben található amerikai katonai bázisok ellen indított támadásokkal reagált. A háború hatása továbbra is az egész világot sújtja gazdaságilag, és bár jogilag szinte lehetetlen, hogy az USA – a NATO alapító tagja – elhagyja a katonai szövetséget, Trump narratívája a tagországok védelemdiplomáciai szerepét is negatívan befolyásolhatja. Eközben az óvatosság sem alaptalan: az Európai Unió néhány tagállama egy Amerika nélküli, úgynevezett „európai NATO” tervének megvalósításán dolgozik, egyelőre informálisan.

Az USA és Izrael által kirobbantott konfliktus komoly feszültségeket szült a NATO-ban, holott a katonai szövetség célja épp a globális status quo fenntartása lenne. A NATO-t a második világháború után, 1949-ben alapította Belgium, Kanada, Dánia, Franciaország, Izland, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Norvégia, Portugália, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok. A katonai egyesülést a Szovjetunióval szembeni ellenpólusként és az európai országok védőpajzsaként hozták létre, amihez később több ország – köztük Magyarország is – csatlakozott: így érte el a jelenlegi, 32 tagállamból álló formáját. A NATO legfontosabb feladatát a szövetség alapchartájának ötödik cikkelye írja le, ami szerint ha a NATO egy tagállamát fegyveres támadás éri, a többi szövetséges ország ezt a mindannyiuk ellen intézett támadásként értékeli, és megteszi a szükségesnek ítélt lépéseket. Az alapcharta kikötéseit az amerikai kongresszus 2023-ban egy olyan törvénnyel bővítette, ami megtiltja az USA aktuális elnökének, hogy „felfüggessze, megszüntesse, felmondja vagy kiléptesse az Egyesült Államokat az Észak-atlanti Szerződésből” a szenátus vagy a kongresszus jóváhagyása és külön törvénye nélkül.

Az amerikaiak még mindig hisznek a NATO-ban

A Joe Biden ex-amerikai elnök kormányzása alatt elfogadott törvény komoly visszatartóerő Trump számára, ugyanis „a kongresszusnak ebben a folyamatban nagy szerepe lenne, és hiába van mindkét házban republikánus többség, a republikánusok között is jó néhányan úgy gondolják, hogy a NATO-nak erősnek kell lennie” – mondta kérdésünkre Tábor Áron kül- és biztonságpolitikai szakértő, aki ezt a belső, nézetbeli töredezettséget konkrét példával is szemléltette. Roger Frederick Wicker, a szenátus fegyveres erőket ellenőrző bizottságának elnöke „republikánus politikus, és a magyar választások eredménye kapcsán abban is eltért a Fehér Ház véleményétől, hogy míg a Fehér Ház hivatalosan még nem gratulált Magyar Péternek, ő már megtette, és közleményében kiemelte, hogy megerősíti a szövetséget és a barátságot az Egyesült Államok és a NATO-szövetségesek között”.

A jogi és politikai háttér mellett nem elhanyagolható a közvélemény álláspontja sem. A NATO ugyanis továbbra is népszerű az amerikaiak körében, bár a tavalyi statisztikákhoz képest a támogatók aránya megcsappant. A Pew 2025-ös felmérése szerint a válaszadó amerikaiak 66 százaléka szerint az USA profitál a NATO-tagságból, míg 32 százalék ennek az ellenkezőjét gondolta, ugyanakkor a 2026 áprilisi felmérés szerint a támogatók aránya tovább csökkent 59 százalékra. A Pew szerint az utóbbi öt évben erősen pártpreferencia alapú vélemények alakultak ki a NATO-tagsággal kapcsolatban. 2025-ben a válaszadó demokraták 83, míg a republikánusok 49 százaléka vélekedett pozitívan az USA szövetségi tagságáról, idén azonban tovább nyílt az olló a két politikai oldal szavazói között: a demokraták szinte változatlanul 82 százaléka, a republikánusoknak viszont csupán a 38 százaléka látja kamatozónak az Egyesült Államok NATO-tagságát.

Az amerikai közvélemény alakulása jelentős hatással van Trump belpolitikájára, még ha az elnök a nemzetközi színtéren hajthatatlannak is tűnik. Amerikában idén novemberben tartják az időközi választásokat, ami miatt nagy tétje van Trump döntéseinek. „Annak idején maga Trump kampányolt Biden ellen a magas benzinárakkal: ez most is emelkedett, és ha nem oldódik meg az iráni konfliktus, akkor még mindig emelkedni fog, vagy legalábbis magasan marad az időközi választásokig” – mondta Tábor. Mindez meglehetősen kedvezőtlenül hathat Trump népszerűségére, ezért a szakértő szerint európai vámok bevezetésére sem kell számítani, amikkel Trump büntethetné a tagállamokat katonai passzivitásuk miatt. Hozzátette ugyanakkor, hogy „Donald Trump esetén mindig lehet olyan döntéseket is látni, amiben nem biztos, hogy a logikát meg lehet találni, és [a vámok bevezetése] semmiképpen sem lenne észszerű”.

Folyamatos blokád alatt a Hormuzi-szoros, egekben az olajárak

Bár a katonai szövetség tagállamai konzisztensen elutasítják a közel-keleti konfliktusban való részvételt, a Hormuzi-szoros blokádja komoly gazdasági problémákat okozott világszerte, ugyanis az olajárak mindenhol kilőttek a háború kezdete óta. A Hormuzi-szoros geopolitikai és kereskedelmi szempontól is kiemelten fontos útvonal: Északon Irán, délen Omán és az Egyesült Arab Emírségek (UAE) határolják a vízi folyosót, ami a Perzsa-öblöt és az Arab-tengert köti össze.

A szoros vizén a világ legnagyobb nyersolaj-tankerei haladnak át, és a közel-keleti nagy olaj- és LNG-termelőknek (cseppfolyósított földgáz) is ez az alapvető közlekedési útvonala. Az amerikai Energiainformációs Hivatal (EIA) becslései szerint a globális LNG-szállítás 20 százaléka a szoroson keresztül történik; tavaly naponta körülbelül 20 millió hordó kőolajat és kőolajterméket szállítottak a szoroson keresztül, ami évente mintegy 600 milliárd dollár értékű energia-kereskedelmet jelent. Az EIA szerint ráadásul 2025 első negyedévében az USA naponta körülbelül 400 ezer hordó nyersolajat importált a szoroson keresztül.

A Hormuzi-szoros sorsa a háború kitörése óta hektikusan változott: miután Irán lezárta a tankerek előtt Hormuzt a Trump által indított katonai támadásokra válaszul, a két hadban álló ország kéthetes tűzszünetben egyezett meg. Irán azt a kikötést tette, hogy ha az USA betartja a tűzszünetet, akkor újranyitja a vízi folyosót, és béketárgyalásokat is kezdhet pakisztáni és kínai közreműködéssel. Ugyanakkor a hétvégi tárgyalás sikertelenül zárult: „az Egyesült Államok hivatalosan nem egyezett bele a fegyverszünet meghosszabbításába. Az Egyesült Államok és Irán között folytatódnak a tárgyalások a megállapodás elérése érdekében” – nyilatkozta egy magas rangú amerikai tisztviselő a CNN-nek, majd az USA hétfőn blokkolta a Hormuzi-szoros iráni fennhatóság alá tartozó területeit. A kivezényelt amerikai katonai erők a szankciókkal az Iránból induló vagy oda érkező tankerhajók mozgását korlátozzák, és az amerikai hadsereg információi szerint az első 24 órában egyetlen hajó sem jutott át a blokádon.

Nem véletlen, hogy az USA egyik fontos stratégiai lépése a szoros iráni kikötőinek blokkolása volt, ugyanis az arab félsziget országainak és Irán bevételeinek jelentős része a szoroson keresztül zajló energiaexportból származik. Ráadásul az ázsiai országok is megsínylették a háború miatt kialakult földgáz- és olajdeficitet: a kelet-afrikai Mauritus és Dél-Szudán is áramfogyasztást korlátozó intézkedésekhez folyamodott. Az emelkedő olajárak egyelőre az USA-t erőteljesebben érintik, mint Kínát, és bár az ország rendelkezik fosszilis tüzelőanyag-készlettel, az iráni kőolajexport globális piacra irányuló mennyiségének mintegy 90 százalékát vásárolja meg. Európában elsőként Szlovénia vezette be az üzemanyag-adagolásra vonatkozó szabályokat, így a magánszemélyek naponta legfeljebb 50, a mezőgazdasági termelők 200 liter üzemanyagot vásárolhatnak meg.

Trump fenyeget, de Európa ellenáll

Bár nem minden európai kormány folyamodott az energiaárakra reagáló új szabályok kialakításához, az Európai Unió több tagállama is egymás után reagált Trump NATO-t bíráló kijelentéseire. Keir Starmer, Nagy-Britannia miniszterelnöke elmondta, hogy az ország nem fogja támogatni az amerikai blokádot, és a BBC 5 Live műsorában kijelentette, hogy az energiaárak csökkentése miatt a szoros minél előbbi felszabadítása az érdeke. Ugyanakkor a britek továbbra sem távolítják el az aknakereső hajóikat és a drónellenes erőieket a térségből, de haditengerészeti hajókat és katonákat nem fognak az USA-nak biztosítani. Tábor szerint nem is ezen múlik a háború végkimenetele: „nem azért nem tudják ezt a háborút megoldani úgy, ahogy szeretnék, mert nincs ott még néhány európai hajó. Nem a technikai korlátok okozzák a problémát, hanem inkább az, hogy azokat a politikai célokat nem tudja elérni (az USA), például Iránban a rezsimváltozást, amit most szeretne”.

A briteken kívül a spanyol miniszterelnök, Pedro Sanchez március közepén „jogellenesnek, kegyetlennek és abszurdnak” nevezte a háborút, majd néhány héttel később Spanyolország lezárta a légterét az Iránban harci műveletekben részt vevő amerikai repülőgépek előtt. A Trump nézeteivel gyakran szimpatizáló konzervatív olasz miniszterelnök, Giorgia Meloni is felszólalt az amerikai agresszióval szemben. Meloni eleinte diplomatikusan kommentálta a geopolitikai eseményeket, azonban miután Trump nyilatkozatháborúba bocsátkozott a pápával és Jézusként ábrázolta magát, az olasz miniszterelnök kijelentette, hogy „Olaszország nem újítja meg a védelmi megállapodást Izraellel, amely Tel-Aviv harmadik legnagyobb fegyverexportőre”. Bár Trump Emmanuel Macron francia elnököt is megkörnyékezte katonai segítségkérésével, Macron egy sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, hogy az erőszak alkalmazása „irreális”, és Franciaország nem fog csapatokat küldeni az amerikai-izraeli műveletekhez.

A tagállamok ellenállása mellett az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen is határozottan kiállt az EU háborúba történő bevonásával szemben. Az elnök hétfőn az Európai Bizottság rendkívüli ülésén elmondta, hogy „a Hormuzi-szoros jelenlegi lezárása hatalmas károkat okoz. A hajózási szabadság helyreállítása kiemelt fontosságú számunkra”. Beszédében az EU védelmére fókuszált: összehangoljuk az olajkészletek kiadását is, hogy a lehető legnagyobb hatást érjük el, és gondoskodunk arról, hogy a tagállamok sürgősségi intézkedései ne befolyásolják az egységes piacot”. Az elnök bejelentette, hogy április 22-én az Európai Bizottság az energiaárak kezelésére vonatkozó javaslatcsomagot fog bemutatni egy, a jövő héten tartandó informális csúcstalálkozón.

Trump jelenleg is nyirbálja a NATO reputációját

Nemcsak az európai vezetők tartanak ellen az amerikai elnök követeléseinek, hanem a NATO is felvette a kesztyűt, bár jóval visszafogottabb formában. „Rutte egy ideig elég sikeres volt abban, hogy menedzselje Trump elvárásait is, és a feszültségeket valahogy kezelje, de arról lehetett hallani, hogy túlságosan megalázkodó Trumppal szemben” – mondta Tábor. Bár a Trump és Rutte közötti találkozóról a főtitkár úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy a tárgyalás nyílt és őszinte volt, az amerikai elnök erőteljesen bírálta a NATO korábbi döntéseit a Truth Social platformon: „EMLÉKEZZETEK GRÖNLANDRA, ARRA A NAGY, ROSSZUL IRÁNYÍTOTT JÉGDARABRA!!!”.

Ugyanakkor Tábor szerint ezek „olyan beszédaktusok, retorikai fordulatok, amikkel pont a hitelességét csökkenti annak a kötelezettségvállalásnak, amit az észak-atlanti szerződés jelent, és ami hosszú távon gyengíti a NATO erejét. Ez az európaiakat kénytelen arra ösztönözni, hogy gondolkodjanak abban, hogy hogyan tudják akár Amerika nélkül is a saját védelmüket biztosítani”. A szakértő szerint a NATO presztízsvesztése miatt odáig is fajulhatnak a geopolitikai feszültségek, hogy – bár nem kell nyílt orosz támadásra számítani – Oroszországnak alkalmat adhat arra, hogy elkezdje „tesztelni a határokat, akár provokációkkal bizonyos területeken – mondjuk Észtországban – akár berepülésekkel, amikre már volt is példa”.

Tábor szerint valószínűtlen az USA kilépése a NATO-ból, de ha ez mégis bekövetkezne, Európának alapvetően kellene átalakítania védelmi rendszerét, és újra szervezni a katonai erejét. Finnország elnöke, Alexander Stubb vezetésével európai vezetők egy olyan védelmi stratégián kezdtek el dolgozni, ami már az USA nélkül vizionál egy, a NATO szerepét betöltő katonai szövetséget. A kezdeményezés már tavaly elindult, amikor Friedrich Merz német kancellár kijelentette, hogy Trump már nem megbízható NATO-szövetséges. Bár egyelőre informális egyeztetések folynak a „hajlandók koalíciójaként” (Coalition of the Willing) emlegetett szövetség felépítéséről, a németeket és a finneket már az Egyesült Királyság, Franciaország, Lengyelország, az északi államok és Kanada is követte a tervek kidolgozásában. „Az alapüzenet amerikai barátainknak az, hogy ennyi évtized után eljött az idő: Európának nagyobb felelősséget kell vállalnia saját biztonságáért és védelméért” – nyilatkozta korábban Stubb.

„Bár nyilván az ukrajnai háború kapcsán és az előző években erőteljesebb európai fegyverkezés indult be, de azért még mindig azt szokták mondani – köztük Mark Rutte NATO-főtitkár is, akinek a feladata ezeket a konfliktusokat elboronálni –, hogy ez nem az az idő, hogy arról gondolkodjunk, hogy mit tudunk mi európaiak és Kanada önállóan csinálni – mondta Tábor. – Mások meg azt mondják, hogy ha viszont az amerikaiakban nem lehet megbízni, akkor Európának tényleg legyenek meg a megfelelő katonai képességei. Egyszerűen a NATO úgy épült ki, hogy ahol az amerikai védőháló jelen volt, ott nem volt szükség más védőhálóra”.

A Magyar Tudományos Akadémia május 4-én és 5-én tartja közgyűlését. Ezen tisztújításra is sor kerül, elnököt is választ a testület. Az új elnök, főtitkár és főtitkárhelyettes, az alelnökök és az elnökségi tagok személye minden bizonnyal már május 5-én eldől.

A tavaly év végén kezdődött jelölési folyamat márciusban lezárult, a hónap közepén napvilágot látott, kik a jelöltek, az elnöki pozíció négy jelöltje, ahogy ez a sajtóból már jó ideje tudható volt: Borhy László régész, Miklósi Ádám etológus, Perczel András kémikus és Pósfai Mihály geológus. A jelenlegi elnök, Freund Tamás neurobiológus 2020-ban váltotta Lovász László matematikust.

A Stádium 28 kör, az MTA köztestületi tagjaiból alakult társadalmi fórum még januárban, Quo vadis Academia? címmel hirdetett meg egy nyilvános beszélgetést az elnökjelöltekkel – Borhy, Miklósi és Pósfai akkor el is fogadták a meghívást, de az eseményt végül is lefújták. Februárban a Qubit interjújában az Akadémiai Dolgozók Fóruma egyik elnökségi tagja, Lőrincz Viktor a transzparencia hiánya miatt bírálta az elnökválasztási folyamatot.

Március közepén a négy elnökjelölt koncepciója nyilvánossá vált, jelenleg is elérhető az MTA weboldaláról.

A jelöltek, akik a jelölési folyamat során a koncepciójukkal kapcsolatban számos kérdést is kaptak, a programjukat április 8-án, zárt ülésen ismertették az MTA Közgyűlésének szavazati jogú tagjai előtt.

A közgyűlésre és az elnökválasztásra a parlamenti választásokat követően fordul rá az Akadémia, így már az országos eredmény ismeretében dönthet a tisztségviselők személyéről.

Ebből a szempontból nem mellékes, hogy a választások előtt pár nappal a Professzorok Batthyány Köre (PBK) egymás után egy állásfoglalást és egy felhívást is közzétett, amely egyértelműen a Fideszre való szavazásra szólít fel, az egyiknek ez a címe: „Orbán Viktor győzelme sorsdöntő!" Ugyan a szövegek alatt nincsenek név szerint feltüntetett aláírók, a PBK tagjai között az egyik elnökjelölt, Perczel András is ott van. Ennek alapján nem volna meglepő, ha az MTA tagjai kevésbé esélyesként tekintenének rá az elnökválasztási versenyben.

Már csak azért is, mert a választásokat követően az MTA április 16-án, csütörtökön kiadott egy közleményt, amely úgy fogalmaz, hogy az MTA „egyetért a Tisza Párt programjában megfogalmazott fő célokkal, kiemelten fontosnak tartja a magyar kutatók hozzáférését az európai uniós kutatási együttműködésekhez és forrásokhoz, valamint a hazai tudományos intézmények, köztük az egyetemek autonóm és transzparens működését”. A szöveg párbeszédet javasol és szorgalmaz a Tisza párt „vezetőivel és szakértőivel”. A közlemény világossá teszi az együttműködési szándékot annak érdekében, hogy „a tudományos közösség szakmai véleményével összhangban álló és többségének támogatásával megvalósítható tudománypolitikát” lehessen megalapozni.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

A lakossági aggályok ellenére szerdán újra üzembe helyezték a Kashiwazaki-Kariwa erőmű 6. reaktorának teljes kereskedelmi üzemét – írja az Asahi Shimbun. A Tokyo Electric Power Co. (TEPCO) tegnap indította el a Niigata prefektúrában (régiószintű közigazgatási egység) található 14 éve leállított reaktort, amire a japán tisztviselők szerint az amerikai-iráni háború és a Hormuzi-szoros blokádja miatt volt szükség. „Ha a 6-os reaktor folyamatosan működik, az évente körülbelül 30 százalékkal csökkentheti a Hormuzi-szoroson keresztül importált LNG mennyiségét” – mondta Ryosei Akazawa japán gazdasági miniszter egy április 14-i sajtótájékoztatón.

A TEPCO már 2020-ban bejelentette, hogy a 2011-ben Fukusimában történt atomerőmű-baleset után a 6-os és 7-es blokkok újraindítására fókuszál. A hatos reaktor újraindítását eredetileg február végére tervezték, azonban technikai problémák miatt eltolódott az újraindítása, és a TEPCO a blokkot a 2027 áprilisára tervezett ellenőrzésig tervezi üzemeltetni. Sanae Takaichi japán miniszterelnök kijelentette, hogy az atomerőművek gyorsított újraindítására fognak törekedni: a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint 2023-ban az ország atomerőművei az ország villamosenergia-termelésének csupán 5,5 százalékát adták, míg 2011 előtt ez az arány 30 százalék volt.

Japán célja, hogy az ország atomenergia-ellátása 20 százalékra emelkedjen, ami a jelenleg működő 15 reaktor kétszeresét, azaz 30 atomerőmű üzembe állítását jelentené. Bár a helyi lakosság fenntartásokkal kezeli a pusztító fukusimai események után az atomenergetikai visszarendeződést, a közel-keleti háború miatt megugró energiaárak is aggodalomra adtak okot. Ráadásul egyelőre a nukleáris hulladék tárolása is megoldatlan: egy helyi lakos 2025-ben egy nyilvános meghallgatáson elmondta, hogy „a Niigata prefektúra lakóira háruló kockázat túl nagy. Úgy érzem, hogy a vidéken élők életét nem veszik kellően komolyan.”

A következő háromszáz évben a tengerszint akár két méterrel – de a tizenhat méteres emelkedés sem kizárható – nőhet meg a Föld jégtakaróinak elolvadása miatt, ami súlyos következményekkel járna a „lebegő városként” is nevezett Velencében – írják a kutatók a Scientific Reports tudományos folyóiratban megjelent új tanulmányban. A probléma jelentőségét mutatja az a tizennyolc árvíz, ami az elmúlt 25 évben sújtotta a várost: ennek oka a folyamatosan süllyedő alapok és a vízszint emelkedése.

A kutatás szerint a jelenleg alkalmazott mobil gátak és szivattyúk használata korlátozott mértékben lenne képes megakadályozni a város víz alá kerülését. Erre a tanulmány több kiegészítő intézkedést is javasol: „a követő stratégiák között szerepelnek a várost a lagúna többi részétől elszigetelő gyűrűgátak, vagy egy állandó part menti gátakkal ellátott zárt lagúna. Extrém tengerszint-emelkedés esetén az egyetlen maradék stratégia a műemlékek megfelelő szárazföldi területekre történő áthelyezése és elhagyása lenne”.

Velence építészeti értékeinek megrongálódására már korábban is számos tragikus példa volt: a várost érintő legsúlyosabb árvíz 1966-ban történt, amikor a vízszint 194 centiméterrel emelkedett a tengerszint fölé, és becslések szerint a város üzleteinek háromnegyedét súlyosan megrongálta. A második legnagyobb áradás 2019-ben történt, amikor egy pusztító vihar után a vízszint 1,87 méterrel emelkedett meg, és még a Szent Márk-székesegyházba is beáramlott, amire az elmúlt 1200 évben összesen hatszor volt példa. Ráadásul a kutatók szerint 2100 előtt már 0,5 méteres, 2300 után pedig akár 4,5 méternél magasabb vízszint-emelkedés is bekövetkezhet.

A tanulmányban a kutatók az egyiptomi Abu Szimbel templomainak kisebb léptékű áthelyezését hozták fel példaként, ahol 1964 és 1968 között a templomokat több mint 1000 hatalmas, egyenként 20–30 tonnás tömbre vágták, majd 65 méterrel magasabbra és a szárazföldön 200 méterrel beljebb helyezték át. Az átépítésre az Asszuáni Nagy Gát és a Nasszer-tó miatti elárasztás megelőzése miatt volt szükség, ugyanakkor ez a monumentális intézkedés Velencében akár 100 milliárd dolláros költséggel is járhat.

Kapcsolódó cikk:

Magyar Péter, a Tisza Párt miniszterelnök-jelöltje az elmúlt hetekben többször is elmondta, mit fog tenni az új kormány annak érdekében, hogy az ország hozzájusson a befagyasztott uniós forrásokhoz. Legutóbb szerdai közmédiás interjújában ismételte ezt meg: csatlakozás az uniós ügyészséghez, a nyomozó hatóságok függetlenségének visszaállítása, a sajtószabadság helyreállítása, a propaganda támogatásának leállítása. A negyedik pontként az akadémiai szabadság és az egyetemi autonómia visszaállítását jelölte meg, ami azt jelenti, hogy a legfontosabb és vélhetően első intézkedések között ott vannak az oktatást és a kutatást érintő változások is.

Februárban már szemléztük a Tisza-program problémaleltárát és vállalásait a tudomány és a felsőoktatás terén. Most megnéztük, mi szerepel a párt programjában a legsürgősebb teendők között. Noha nincs feltétlenül fontossági sorrend illesztve az egyes vállalások mellé, a program fő célkitűzéseiből és irányaiból kirajzolódik, mik lehetnek a legelső teendők.

Ha pedig abból indulunk ki, hogy az uniós források felszabadítása a prioritás, akkor elég egyértelmű, hogy mely pontokkal kezdhetnek. Van ezen kívül három olyan nagy programelem, amely mindhárom területen visszaköszön:

• az autonómia visszaállítása,
• a forrásbővítés
• és a hatékonyságnövelés.

Autonómia

„Visszaállítjuk az egyetemek autonómiáját, megszüntetjük a KEKVA-modellt” – ígéri a program, bár azt nem részletezi, hogy miként. Mint emlékezetes, az Orbán-kormány mindössze két év leforgása alatt, 2019 és -21 között a legtöbb hazai egyetemen végigvitte az úgynevezett modellváltást. „Közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokba” (kekva) szerveztek 21 magyar egyetemet, összesen 1700 milliárd forint értékű közvagyont. Bár a modellváltás mérlegét még nem igazán lehet megvonni – erre vállalkozik például egy átfogó kutatás, amelyről a Qubiten is szó volt –, két dolog biztos.

Egyrészt nem egyöntetűen negatív vagy pozitív a mérleg. Ahány egyetem, annyi eset, az egyetemek több forráshoz jutottak, jobbára csökkentek az adminisztrációs terheik, ugyanakkor kizáródtak a nemzetközi hálózatokból. Másrészt a kekva-kuratóriumok tele vannak politikai kinevezettekkel, és jelentősen csorbult az intézményi autonómia – épp ezért és az átláthatóság hiánya miatt zárta ki az Európai Bizottság ezeket az egyetemeket az Erasmus programból. Nagy kérdés, hogy a kekvák megszüntetése mit jelent, a Tisza-kormány milyen működési modellt választ, hogyan vágja át a gordiuszi csomót. Nehezen eldönthető ugyanis, hogy ezek magán- vagy állami egyetemek-e, hiszen az állam az alapítványosítás után is benne maradt a finanszírozásban. Ráadásul például a BME ugyan tavaly modellt váltott, de nem kekva lett belőle, hanem cég.

Múlt hónapban letartóztattak egy virológust Brazíliában, akit azzal vádolnak, hogy vírusmintákat lopott ki az egyik vezető brazil egyetem magas biztonsági szintű laboratóriumából – írta meg hétfőn a Nature hírportálja.

Soledad Palameta Millert, a Campinasi Állami Egyetem (Unicamp) kutatóját, akit többek közt lopással vádolnak, március 24-én óvadék ellenében szabadlábra helyezték.

Az ellopott vírusminták között, amiket azóta a rendőrség az egyetem két másik laborjában megtalált, olyan kórokozók szerepeltek, mint az az Epstein-Barr-vírus, valamint a szúnyogok által terjesztett chikungunya-vírus és a dengue-vírus.

Az ország Nemzeti Egészségügyi Felügyeleti Hatósága (Anvisa) azt közölte, hogy az ellopott minták nem veszélyeztették emberek egészségét. Ugyanakkor a hír felkavarta a brazil virológus közösséget, aminek tagjai azon tűnődnek, miként fordulhatott elő hasonló mulasztás egy második legmagasabb biztonsági szintű, BSL–3-as laboratóriumban.

A közösség értetlenül áll a történtek előtt, mondta Paulo Sanches, a Sao Paulo-i Állami Egyetem virológusa. „Egy ilyen biztonsági besorolású laborból nem kerülhet ki minta engedély nélkül” – mondta.

A hír ráadásul akkor érkezett, amikor az ország éppen támogatást gyűjt az első, legmagasabb biztonsági szintű, különösen veszélyes kórokozókat vizsgáló BSL–4-es laborjának megépítéséhez, ami az Unicamp kampusztól néhány kilométerre kapna helyet.

70 olimpiai úszómedencét töltene meg az a víz mennyiség, amit a 3I/ATLAS csillagközi üstökös tavaly naponta kispriccelt, miután megközelítette a Napot – derül ki egy Jupiterhez tartó európai űrszonda méréseiből, amit most dolgoztak fel kutatók.

A Space.com űrkutatási portál szerdai beszámolója szerint az Európai Űrügynökség (ESA) Jupiter Icy Moons Explorer (Juice) űrszondája a csillagközi látogatóból távozó vízgőzt és szén-dioxid-molekulákat észlelt.

A megfigyelésekhez a kutatók az űrszonda JANUS teleszkópos kameráját, valamint MAJIS nevű látható és infravörös tartományban vizsgálódó spektrométerét használták.

A 2025 novemberi mérések, amiket a szonda idén februárban tudott csak a Földre juttatni, arról árulkodnak, hogy a csillagközi üstökös magjából a megfigyelések idején másodpercenként két tonna víz távozott. „A MAJIS adatok jobban feltárják az üstökös Nap megközelítése utáni aktvitását, és olyan anyagoknak a fizikai és kémiai tulajdonságait, amik egy másik csillag körül keletkeztek több milliárd évvel ezelőtt” – mondta Giuseppe Piccioni, az olaszországi Nemzeti Asztrofizikai Intézet kutatója.

„Sokáig vártunk, de megérte. A lenyűgöző felvételek, amiket begyűjtöttünk, most először tárják fel az üstökös perihélium környéki, intenzív aktivitását – mondta Pasquale Palumbo, a JANUS műszerért felelős vezető kutató. – A 3I/ATLAS kiterjedt kómát, csóvát és különféle morfológiai struktúrákat, köztük sugarakat, anyagkilövelléseket és filamentumokat mutatott.”

A Juice, ahogy korábbi összefoglalónkban írtuk, 2031-ben érkezik meg a Jupiterhez, ahol pályára áll majd a Ganymedes hold körül.

Az Amazon biztosítja majd a jövőben az iPhone-ok és az Apple Watch-ok műholdas kapcsolatát, miután a vállalat bejelentette a Globalstar műholdas szolgáltató felvásárlását – írta meg kedden az ArsTechnica.

Az iPhone 14 és újabb, valamint az Apple Watch Ultra 3 készülékekkel a Globalstar műholdjain keresztül mobilhálózati kapcsolat nélkül is tudunk segélyhívásokat indítani, családunknak és barátainknak üzeneteket küldeni, és helyzetünket is meg tudjuk osztani (a funkciók Magyarország területén egyelőre nem érhetők el).

A Jeff Bezos által alapított Amazon 11,6 milliárd dollárt költ a Globalstarra, ami lehetővé teszi a vállalatnak, hogy belépjen a Direct-to-Device (D2D) piacra, ahol a műholdak közvetlenül mobiltelefonoknak biztosítanak adatkapcsolatot.

Az Amazon továbbra is támogatja majd a műholdas funkcióval szerelt Apple eszközöket, és azt ígérik, hogy együtt dolgoznak majd jövőbeli szolgáltatásokon, amik a SpaceX Starlinkre hajazó Amazon Leo műhold konstellációját használják majd.

Az Amazon saját, műholdas internetet biztosító műhold konstellációja egyelőre 241 alacsony Föld körüli pályán keringő űreszközből áll, amiknek a száma idővel meghaladhatja majd a 3200-at is (a Starlink jelenleg több mint 10 ezer műholdból áll). A Globalstarnak ehhez képest 24 műholdja van, de ezek mind képesek közvetlenül mobiltelefonokkal kommunikálni.

Az évszázad végéig 50 százalékkal is lelassulhat az Atlanti-óceán fő áramlási rendszere, ami jelentős hatást gyakorol majd Európa és a Föld éghajlatára – írta meg szerdán a Guardian.

Valentin Portmann, a Bordeaux-i Egyetem Inria Kutatóközpontjának adattudósa és kollégái óceáni megfigyelések alapján jelezték előre, hogy miként változik majd meg a globális felmelegedéssel a következő évtizedekben az Atlanti-óceán meridionális áramlási cirkulációjának (AMOC) erőssége.

Az AMOC a Föld óceáni szállítószalagjának részeként az Atlanti-óceánban meleg, felszíni vizeket szállít északra, és hideg, mélységi vizeket délre – aminek eredményeként enyhébbé teszi Nyugat- és Észak-Európa éghajlatát.

„Arra jutottunk, hogy az AMOC ahhoz képest, amit a klímamodellek átlagából várnánk, nagyobb mértékben gyengül majd. Ez azt jelenti, hogy az AMOC közelebb van az átbillenési pontjához” – nyilatkozta Portmann.

Nem fog teljesen összeomlani, de épp elég baj a meggyengülése

A kutatók által használt adatok az Atlanti-óceán északi részébe telepített RAPID mérőrendszerből, valamint műholdas tengerfelszíni hőmérséklet (SST) és tengerfelszíni sótartalom (SSS) mérésekből származnak.

A Science Advances folyóiratban publikált eredményeik szerint az AMOC 2100-ig 51 százalékkal gyengülhet meg. Ez a jelenlegi klímapolitikai vállalásokkal elérhető SSP2-4.5 kibocsátási forgatókönyv esetén jön ki, ami az évszázad végéig nagyjából 2,7 Celsius-fokos felmelegedéssel számol.

A Qubitnek korábban Jonathan Baker, a brit Meteorológiai Hivatal éghajlatkutatója azt nyilatkozta, hogy az AMOC jelentős meggyengülésével megváltozhatnak a globális csapadékmintázatok, csökkenhet az óceán széntárolási képessége és felborulhatnak a tengeri ökoszisztémák.

Baker és kollégáinak tavalyi kutatása arra utalt, hogy a Déli-óceán folyamatai miatt nem várható az AMOC teljes összeomlása és leállása, meggyengülése azonban minden forgatókönyv szerint borítékolható.

Elkészült az univerzum eddigi legnagyobb háromdimenziós térképe, ami 47 millió galaxist és kvazárt tartalmaz. A sötétenergia-színképelemző műszer (DESI) öt éves égboltfelméréséből származó adatok hamarosan fényt deríthetnek arra, hogy univerzum gyorsulva tágulásáért felelős sötét energia erőssége időben változik-e.

Az arizónai Kitt Peak Nemzeti Obszervatóriumban található sötétenergia-színképelemző műszer 2021-ben kezdte meg égboltfelmérését. Az eredeti terv 34 millió galaxis és szupernehéz fekete lyukak által hajtott, extrém fényes kvazár megfigyelése volt, de a DESI a New Scientist szerint a vártnál hatékonyabbnak bizonyult – ráadásul még egy súlyos erdőtüzet is átvészelt.

„A DESI öt éves égboltfelmérése kiemelkedően sikeres volt – mondta Michael Levi, a Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratórium fizikusa. – A műszer jobban teljesített, mint vártuk. Az eredmények hihetetlenül izgalmasak. A térkép mérete és léptéke, valamint az, hogy milyen gyorsan tudtunk dolgozni, lenyűgöző”.

Az adatok, amiknek a feldolgozása még egy évig tart majd, lehetővé teszik a kutatóknak, hogy összehasonlítsák a galaxisok múltbeli és jelenlegi elrendeződését, amiből következtetni lehet majd arra, hogy a sötét energia erőssége időben változik-e.

2024-ben a DESI részleges adatai alapján komolyan felmerült a lehetősége, hogy az univerzum történetének korábbi szakaszában erősebb volt a sötét energia. Ha ez beigazolódna, akkor az univerzum távoli jövője is másként alakulna.

A humán területeken készített kutatások eredményeinek csak a háromnegyede reprodukálható, és két százalékuk teljesen ellentétes eredményeket mutat, ha megismétlik a kutatást, állítja egy április elején megjelent tanulmány. A kutatás hatalmas vihart kavart nemcsak tudományos körökben, hanem a mainstream sajtóban is, hiszen eredményeit úgy is lehet értékelni, hogy azok alapjaiban kérdőjelezik meg a társadalomtudományok módszereit és megbízhatóságát.

A rangos tudományos folyóiratban, a Nature-ben megjelent tanulmány alapjául szolgáló kutatás során több száz független szakember elemezte újra száz korábban publikált kutatás eredményeit az ELTE PPK Pszichológiai Intézetének és az Affektív Pszichológia Tanszék adjunktusa, a Budapesti Corvinus Egyetem docense, Szászi Barnabás, illetve az ELTE PPK Pedagógiai és Pszichológiai Kar egyetemi tanára, Aczél Balázs vezetésével. A két magyar kutatót a társadalom- és viselkedéstudományok analitikai megbízhatóságának vizsgálata című, nagy volumenű kutatás elkészítéséről és a társadalomtudományos kutatások pontosabbá tételének lehetőségeiről kérdeztük.

Miért éreztétek fontosnak öt évvel ezelőtt, hogy ezt a nagyszabású kutatást elkezdjétek?

Aczél Balázs: Barnabással és az ELTE kutatólaborjával együtt már régóta foglalkozunk a társadalomtudományok, főleg a pszichológia területének módszertani kérdéseivel: hogyan működik a tudomány, a kutatói közösség, hogyan lehet hatékonyabbá tenni és csökkenteni a hibázások esélyét. Ezen belül egyre nagyobb figyelmet kap az úgynevezett analitikus variabilitás, ami röviden azt jelenti, hogy ha alternatív elemzési módszereket használunk egy adatbázis vizsgálatakor, akkor más eredményeket is kaphatunk. Ugyanis ezekre az elemzésekre tradicionálisan csak egyféle eljárást szoktak használni a kutatók, ami alapján a tanulmányt publikálják. A kutatásunk előtt is volt már néhány vizsgálat, ami az analitikus variabilitással foglalkozott, ugyanakkor ezek elsősorban kisebb, demonstratív tanulmányok voltak.

Több mint kétszáz éve gyanítják, hogy a mai emlősök őseinek számító Lystosaurusok tojással szaporodtak, de erre egészen idáig nem találtak bizonyítékot – most egy fosszília szinkrotronos és CT-vizsgálata után megtalálták a nem egy tojáson belül megkövült képviselőjét. Az állat még a tojáson belül pusztult el, a tojás héja viszont nem maradt fenn – valószínűleg nem kemény, kalciumos héj volt, hanem puha, bőrszerű, a kemény tojáshéj ugyanis csak nagyjából 50 millió évvel később jelent meg.

Julien Benoit, a kutatás eredményeit összefoglaló tanulmány vezető szerzője szerint valódi mérföldkőről van szó a paleontológiában, ami magyarázatot adhat arra is, hogy hogyan vészelhették át a Lystrosaurusok a 252 millió évvel ezelőtti perm-triász kihalási eseményt, amelynek során a tengeri fajok 96, a szárazföldi gerincesek 70 százaléka kipusztult.

252 millió évvel ezelőtt a vulkáni tevékenység miatt megemelkedett a Föld átlaghőmérséklete, a légkörben pedig növekedett az üvegházhatású gázok kibocsátása. Egyre gyakoribbak lettek az erdőtüzek, a leégett erdők után maradt talajt pedig az esők belemosták a tengerbe, ahol a felhalmozódó tápanyagok miatt algavirágzás indult meg – ez pedig még mostohább körülményeket teremtett az élővilág számára.

Evolúciós előnyök

A kihalás persze nem volt teljes: más fajok mellett a Lystrosaurus nem egyes tagjai is képesek voltak alkalmazkodni a romló körülményekhez. Benoit szerint ennek az egyik kulcsa éppen a tojás lehetett: a Lystrosaurusok méretükhöz képest viszonylag nagy tojást raktak, ami azért is lehetett fontos, mert a tojás vastag, bőrszerű héja evolúciós előnyt jelenthetett a számukra, mert kevesebb vizet veszítettek rajta keresztül. A tojásból kikelt Lystrosaurusok valószínűleg viszonylag fejlettek is voltak – ahhoz mindenképpen elég fejlettek, hogy maguktól tudjanak táplálkozni, és el tudjanak menekülni a ragadozók elől. A korai fejlettség azt is jelentette, hogy hamarabb érték el az ivarérett kort, ami további evolúciós előnyt jelentett.

Az állatok ráadásul kiválóan alkalmazkodtak a forrósághoz és a szárazsághoz: valószínűleg a kiszáradt folyómedrekben kutattak élelem után, a hosszú aszályokat pedig a medrek mélyén, a sárba temetkezve vészelhették át.

Benoit szerint a fosszília további vizsgálatok után fényt deríthet a szoptatás kialakulásának rejtélyére is: a paleontológus úgy véli, hogy a lelet alátámaszthatja azt az elméletet is, amely szerint a tejkiválasztás eredetileg nem az utódok közvetlen táplálására szolgált, hanem arra, hogy az ehhez hasonló tojások héját nedvesen tartsák, és így védjék őket a kiszáradástól – a szoptatás csak valamikor a triász kor alatt, a nagy kihalás után jelent meg az állatvilágban, de hogy pontosan hogy és mikor, azt még mindig nem sikerült megfejteni, Benoit épp ezért a mostani tojáskutatás után ezzel a témával akar majd foglalkozni.

A 9. kerületi, Drégely utcai rendelőintézet január közepén végleg bezárt. A rendelés átköltözött a Mester utca 49-be, az ajtót lelakatolták, és megállt az idő. De mintha csak ideiglenes volna mindez, és a rendelés bármikor újraindulhatna, vagy az is lehet, hogy soha többé nem nyit be senki a sápadt színű csempékkel kirakott, hipószagú csarnokba. Nehéz itt másra gondolni, mint a modernizáció folyamatában megrekedt magyar egészségügyre, ahol csak szigetszerűen vannak korszerű helyek, és ami máig hurcolja magával a grandiózusnak szánt, de ingatag lábakon álló szocialista egészségügy örökségét, miközben még élnek benne a 19. századi hierarchiák és reflexek is.

A magyar egészségügyi rendszerbe bekerülve alapélmény önmagunk elvesztése: nem tudhatjuk mi, mikor, miért fog velünk történni. A rendszer amellett, hogy gyógyítja, újra is termeli a fájdalmakat, a látható és láthatatlan sebeket. „Addig jó amíg fáj, mert tudjuk, hogy élünk” – mondja az egyik idős asszony a másiknak Csorba Eszter festményén, és ez kép a jelképes nyitánya A puszta életen túl – Az intézményesített gondoskodás mellőzöttjei című művészeti projektnek itt, az egykori rendelőben.

Az egészséghez való jog, mint alapvető emberi jog csak 1978-ban jelenik meg egy nemzetközi dokumentumban, az ENSZ Alma Ata-i Nyilatkozatában.

„A kormányok felelősséggel tartoznak népük egészségéért, aminek csak megfelelő egészségügyi és társadalmi intézkedések révén felelhetnek meg.” A nyilatkozat 2000-re azt irányozta elő, hogy „minden ember olyan egészségi állapotba kerüljön, amely társadalmilag és gazdaságilag is termékeny életet tesz lehetővé számukra”. Most, 26 évvel a céldátum után nem nehéz megállapítanunk, hogy ezt a globális célkitűzést nem sikerült elérni.

A puszta életen túl című kiállítás és programsorozat az államszocialista múlt és posztszocialista jelen néhány intézményi példája alapján beszél arról az időszakról, amikor ezek az ideák megfogalmazódtak, a propaganda pedig magas színvonalú és ingyenes ellátást ígért – de persze nem biztosított – mindenki számára. És amikor kialakult az a kétarcú rendszer, amit állami egészségügynek nevezünk. A kiállításon megjelennek az intézményi spektrum végletei. Például az Éjszakai szanatórium Miskolc-Tapolcán, ahová a Lenin Kohászati Művek dolgozóit vitték el egy-egy fárasztó munkanap után (Budapesten is létezett ilyen, MÁV dolgozók vehették igénybe), mert a vállalatvezetés felismerte, hogy általános az alultápláltság, a kimerültség, a levertség a munkások között.

A szanatórium néhány napon át, az este és az éjszaka alatt nyugalmat, feltöltődést és rendes étkezéseket biztosított számukra, miközben a napi munka alól természetesen nem mentesültek. Ha a spektrum egyik szélén ez a modell tekinthető a jóléti intézkedések egyik, bár kissé torz csúcsának, akkor a másikon egész biztosan az NDK-s Tripperburgok hálózata áll, vagyis amikor az egészségügyi intézmény az állam fegyelmező eszközévé vált. A nők és férfiak számára létesített Venerológiai Klinikák elvben a nemi betegségek kivizsgálására és gyógyítására jöttek létre a II. világháború után, azonban az intézményesített diszkrimináció, a nők elleni szexuális erőszak és a börtönszerű elkülönítés helyei lettek belőlük.

A Tripperburgokról szóló kiállítási egységben Tina Bara fotográfus és filmkészítő munkájában egy egykori páciens (fogvatartott?), Harriet Wollert személyes emlékei is megjelennek, és végigkövethető, ahogyan a rendszer a deviánsnak tartott személyeket ezekbe az intézményekbe száműzte. A 19 éves Harriet megszökött egy Tripperburgból, ennek nyomán börtönbe, elmegyógyintézetbe is került. Azzal gyanúsította meg a Stasi, hogy titokban akarta tartani a terhességét, mert meg akarta ölni az újszülöttet. Gyermekét az állam elvette, őt magát folyamatos megfigyelés alatt tartották. Személyes küzdelmét nem adta fel, 1985-ben csatlakozott a Künstlerinnengruppe Erfurt nevű underground szervezethez (Erfurti Nőművészek Csoportja). Ügye végighúzódott a 80-as éveken; tárgyalása éppen 1989. november 9-re esett, amikor az NDK gyakorlatilag összeomlott. Harriet Svájcba menekült, azonban a rendszer bukása után sem rehabilitálták tisztességesen. Az alkotó és Harriet Wollert egyébként a március végi megnyitó előtt a Goethe Intézet vendége volt.

A két kurátor, Lázár Eszter és Nagy Edina tevékenységében nem új az érdeklődés az egészség, a testpolitika, a közép-európai múlt és az ezek összefüggéseire adott kortárs művészeti reflexiók iránt. Három éve már együtt dolgoztak (akkor még Gadó Flórával és Őze Eszterrel is) a Várószoba – női gyógyítók és páciensek az orvoslás perifériáján című projektben a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban, és az ott elindult közös gondolkodást folytatták. A mostani Drégely utcai kiállítás egy egyetemi kutatás és szeminárium közvetlen terméke.

Ez már A puszta életen túl címet viselte, és az ELTE, illetve a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói mellett kortárs alkotóművészek is részt vettek benne. A folytatást a német Humboldt Egyetem támogatja majd, és berlini eseményei is lesznek az intézmény híres Tieranatomisches Theater nevű helyszínén.

De most vissza a Drégely utcába, ahol egyforma erővel jelennek meg a dokumentumok és a művészi reflexiók, azaz a valóság és a fikció. Koltay Dorottya Szonja fiktív társadalmi esettanulmányt helyezett el a Fektető nevű részlegben. Az álomszanatóriumban álmatlanul pihennek az álombányászok című munka az elképzelt, ötvenes évekbeli, hazai álombányászok történetével foglalkozik (persze, ha bitcoint lehet bányászni a kibertér mélyéről, akkor ugyan miért ne lehetne álmokat is a tudat mélyrétegeiből?), lírai abszurdba fordítva át a szocializmus névleges hősei, a szénbányászok históriáját.

Az álombányászok természetesen inszomniában szenvedtek, ami mára a mű szerint népbetegséggé vált: mindannyian álmatlanok vagyunk.

A mű ellenpontja egy rendelővel arrébb Szebeni András fotósorozata, a Jelenetek a pszichiátriai intézetek életéből (1982-83) című széria. Szociofótónak is nevezték a tényfeltárásnak és a dokumentálásnak ezt a műfaját – miközben a mából nézve felforgató erejűek ezek a képek. A pszichiátriai ellátórendszer összeomlásáról ma sok szó esik, de a megbélyegzés, a marginalizáció, az erőszak, a gondoskodásra szorulók jogfosztásának és elítéltekként való kezelésének témája a szocializmusban hiába volt agyonhallgatva, olykor mégis felszínre tudott törni.

Benedek István Aranyketrec: Egy elmeosztály élete című munkája, amelynek első kiadása 1957-ben jelent meg, szinte kultuszmű lett. Bakonyi Péter feltáró erejű tényregénye, vagy inkább szociográfiája a Téboly, terápia, stigma (1983) pedig csak 25 ezer példányban ugyan, de megjelenhetett, és még a Magyar Rádió műsorában is felbukkant. Igaz, Szebeni András, aki a kötetet megelőző anyaggyűjtés során, 1979 és 1983 között Bakonyival együtt járta a zárt intézeteket és készítette fotóit, hosszú ideig nem állíthatta ki az egyébként valóban döbbenetesen erős képeit. „Figyelnem kellett, hogy hagyjam működni az érzelmeimet, de közben csak annyira legyek elfogult, amennyire a kép megkívánja. Ez pedig igazán megterheli a fotográfust” – mondta 2019-ben Szebeni a fotósorozatot bemutató Indexnek.

A rendelő mint fizikai valóság és hűlt hely egyszerre: Andreas Fogarasi a bécsi Allgemeines Krankenhaus helyén állt, lebontott intézet gyermekradiológiai központjának építőanyagait szedte össze, és ezekből formált kompozíciókat, mintha csak egy épület fizikai archiválásán dolgozna. Ez most egy másik rendelő csempéin jelenik meg, a budapesti Franzstadtban, és az eltérő rendszereken túl valamiképp felidézi a szemlélőben a közös monarchiabeli múltat is.

Izgalmas módon kerül egymás mellé a kelet-közép európai posztszocialista állapot a globális dél posztkolonialista történeteivel. Mohamed Bourouissa Párizsban élő algériai alkotó videójában a pszichiátria egyszerre börtönként és menedékként jelenik meg. A szellemek suttogása (2018-20) című dokumentumfilm főszereplője, Bourlem Mohamed az antikolonialista ellenállás résztvevője volt, aki 1953 és 1956 között egy elmegyógyintézetben élt az algériai Blidában. Miközben a francia rendfenntartó erők brutalitása a hétköznapok része volt, a represszív, elnyomó stratégiákkal szemben ezen a helyen humánus viszonyok uralkodtak, a bentlakók többek között egy botanikus kertet is létrehozhattak.

A kertet aztán Bourouissa gondolja tovább és valósítja meg egy közösségi kert formájában. Sammy Baloji és Filip de Boeck videója a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában, Kinshasában álló, befejezetlen toronyépületről szól. A házon a „Doktor” vezeti végig a nézőt – és a kamerát –, az alsó szintekre tervezett egészségügyi központtól a toronyház tetejéig. Nemcsak építészeti és városvízió, de valamiféle társadalmi utópia is ez, a modern társadalomszervezés különös, torzóban maradt emlékműve. Felemás, mint maga a modernizáció Afrikában, de közben futurisztikus is.

Az intézményi struktúrák és azokon keresztül az uralkodó kurzusok testpolitikája a bölcsőtől a sírig kísér el bennünket. Fátyol Viola Mit tud már a baba? című munkájában a több nemzedék számára irányadó Pikler Emmi-féle, hasonló című behaviorista gyereknevelési kézikönyvből indult ki. Fátyol Viola szó szerint szétszedi, dekonstruálja a könyvet, objekteket, térbeli kollázsokat formál a könyvtestből, és ezzel mintha elemeire bontaná a kötet nevelési elveit is.

Egy munka mintha kissé távolabbról kapcsolódna ide, és az egészségügy tágabb kontextusát hozza be – miközben azt is, amikor az egészség és a betegség az állam kezében a jutalmazás és büntetés eszköze lesz. A Prágában élő belarusz képzőművész, Rufina Bazlova a hagyományos keresztszemes hímzést használja narratív textiljeihez. A hímzés itt akár terápiás tevékenység is lehet, Bazlova a praxisát vyzhyvankának nevezi a hímzés és túlélés szavak összeolvasztásából.

A textíliák az ellenállás történeteit mesélik el, a motívumok a lázadásról, a belarusz nagyvárosi környezet szereplőiről és helyeiről szólnak, így a kórházról is, a megvert tüntetőkről, akiktől megtagadják az ellátást. A piros-fehér pedig közvetlenül a tiltakozó mozgalmakra utal. Az egész Lukasenka-rendszer metaforája pedig leginkább a zárt intézet lehetne, az átneveléssel, a mentális terrorral, a test kiszolgáltatottságával.

A puszta életen túl – Az intézményesített gondoskodás mellőzöttjei Budapest, 1097 Drégely utca 19. április 30-ig

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

A fluorid öl, butít és nyomorba dönt – valami hasonlót állított Robert F. Kennedy amerikai egészségügyi miniszter 2024-ben, amikor arra figyelmeztette a közvéleményt, hogy a túlzott fluoridbevitel csonttörésekhez, csontrákhoz vagy csontritkuláshoz vezethet. És ez még nem minden: a miniszter szerint a fluorid mindemellett (a védőoltásokhoz hasonlóan) autizmust okozhat, illetve drámaian csökkenti a gyermekek intelligenciahányadosát.

A sok vitát kiváltó tanulmány

Ez utóbbinak legalább van valami alapja is: egy 2025-ös ellentmondásos tanulmányt akár így is lehetett volna értelmezni, de ahogy erre többen is felhívták a figyelmet, a kutatás módszertana nem volt megfelelő, az adatok hiányosak voltak, a szerzők nem vették figyelembe a víz potenciális szennyezettségét, ráadásul olyan magas dózisok esetében találták csak kockázatosnak a fluorid fogyasztását, amilyen dózisban sehol sem adagolják az ivóvízhez (az más kérdés, hogy több adat is olyan országokból származott, ahol eleve magasabb fluoridbevitel jellemző, és nem adják hozzá az anyagot az ivóvízhez).

A kutatás többnyire kínai és indiai adatokon alapult, az alacsonyabb intelligenciaszint és a magasabb fluoridszint között pedig nem állapított meg ok-okozati kapcsolatot. Hiába tiltakoztak az orvosok, a gyermekfogászok és az amerikai járványügy is, amely egyenesen a huszadik század egyik legnagyobb orvosi vívmányának nevezte a fluoridos vizet, nemcsak a miniszter, a nép is gyanakvással tekintett a fluoridra, több államban, így például Utah-ban és Floridában pedig be is tiltották az ivóvízhez adagolását.

Minden eddiginél hosszabb távú kutatás

Egy hétfőn megjelent amerikai tanulmány minél eddiginél hosszabb távon és minden eddiginél nagyobb mintán vizsgálta a fluorid kognitív képességekre gyakorolt hatását. A kutatók a vizsgálathoz a Wisconsini Longitudinális Kutatás (WLS) adatait vették alapul, amelyben 10317 végzős középiskolai diák egészségügyi, szociális és kognitív mutatóit vizsgálták 1957 és 2021 között. A résztvevőknek 53, 64, 72 és 80 éves korukban megvizsgálták a kognitív képességeit, a lakcímük alapján pedig azt is megvizsgálták, hogy kútvizet ittak-e vagy fluoridosat, és ha ez utóbbit, akkor ahhoz hol mikor kezdték el adagolni az anyagot, és milyen dózisban.

A kutatás semmilyen összefüggést nem talált a fluoridos víz és az emberek kognitív állapota között, sőt, ami azt illeti, azok, akik fluoridos vizet ittak, valamivel jobban is teljesítettek a teszteken, mint azok, akik nem – igaz, ez az előny nagyjából 60 éves korig volt megfigyelhető. Míg a fluoridról nem derült ki, hogy negatívan befolyásolná az ember kognitív képességeit, a rossz fogakról már igen – márpedig éppen a fogak védelme miatt tesznek fluoridot az ivóvízhez. Ez persze nem túl valószínű, hogy túlzottan nagy hatást gyakorolna az oltástagadó, konteóhívő miniszterre, aki szerint kanyaróra elég A-vitamint szedni, az oltásokat messzire kerülni kell, a madárinfluenzát hagyni kell terjedni, és aki szerint vírusok és baktériumok egyszerűen nem is léteznek.

Új fajt fedeztek fel a kutatók Új-Dél-Walesben, a Mutawintji Nemzeti Parkban: az itt élő gyíkokat az őslakosok már ismerték, és kungakának, rejtőzködőnek nevezték, de a tudomány szemében ez nem számított külön fajnak – azt hitték, hogy csak White fehér szkinkjének (Liopholis whitii) egy elszigetelt populációjáról van szó.

Alaposabb vizsgálat után kiderült, hogy White szkinkje sem egy szkink, hanem rögtön kettő, sőt három: míg a Liopholis whitii és a Liopholis compressicauda Délkelet-Ausztrália nagy részén elterjedtnek számít, a harmadik újonnan azonosított faj, a Liopholis mutawintji csak a nemzeti parkban található meg, és a kutatók szerint alig húsz példány él belőle. Ezzel a kungaka lehet Ausztrália legritkább hüllőfaja.

A kungakákat a biológusok, a nemzeti park munkatársai és a helyi Wimpatja törzs tagjai 2000 óta figyelemmel kísérik, de a szkinkek alaposabb morfológiai és genetikai vizsgálata alapján csak most derült ki, hogy külön fajról van szó, amelynek a legközelebbi rokonai 500 kilométerre élnek tőle. Bár sosem nyüzsgött kungakáktól a nemzeti park, a kutatók szerint a faj egyre nagyobb bajban van: az élőhelyei pusztulnak, méghozzá leginkább a területen garázdálkodó elvadult kecskék miatt, amelyek egy másik állatra, a wangarrura (Petrogale xanthopus) is halálos veszélyt jelentenek.

Kecskék, rókák, macskák

Míg a wangarrura védelme annak ellenére, hogy az állatot még mindig sebezhető természetvédelmi státuszba sorolják, viszonylag sikeres volt az elmúlt években, a kungakának nem túl jók a kilátásai. A kutatók szerint a faj még akkor alakulhatott ki, amikor Ausztráliában még jóval nedvesebb éghajlat uralkodott, ezért az élőhelyei most már a Mutawintji néhány sziklahasadékában maradtak csak meg – erre jelentenek veszélyt a kecskék, amelyek lelegelik a növényzetet és letiporják a hasadékokat. A fajt leíró tanulmányban a kutatók a kecskék mellett a macskák és és a szintén behurcolt rókák okozta veszélyre is felhívják a figyelmet, mindent összevetve pedig azt javasolják, hogy a szkinket minősítsék súlyosan veszélyezetett fajnak – annál is inkább, mert a kungakákra a ragadozók mellett a hőség és a szárazság is halálos veszélyt jelent.

A gyíkok megóvása nemcsak természetvédelmi, hanem kulturális szempontból is fontos lenne: Warlpa Thompson wiimpatja őslakos szerint a területen egykor a kungakák népe élt, ugyanúgy, ahogy valamivel arrébb az emberek az erszényesnyúllal, mások pedig a dingóval álltak rokonságban. Ezek az emberek mostanra már eltűntek, de a kungaka egyelőre túlélte őket. Ha valóban csak húsz példány maradt belőle, a faj már így is a kihalás szélére sodródott, de Thompson szerint az őslakosok, a vadőrök és a biológusok közös erőfeszítésével talán még meg lehet menteni a rejtőzködő állatot – amihez első lépésként a faj leírása is elengedhetetlen volt.

Magyar Péter hétfői, a Tisza Párt választási győzelme utáni első sajtótájékoztatóját drámai jelenet szakította félbe. A színpad közepén álló leendő miniszterelnökhöz besétált egy munkatársa, aki átadott neki egy papírt, majd annak gyors áttekintése után Magyar elmondta: friss információk szerint a vasárnap este óta eltűnt Szijjártó Péter külügyminiszter megjelent a munkahelyén, és legközvetlenebb kollégáival elkezdték ledarálni az orosz szankcióval kapcsolatos dokumentumokat. A George W. Bush-i pillanat a lehető legteátrálisabban mutatta meg, milyen félelmek övezik a hatalom átadásának és átvételének folyamatát, főként egy rendszerváltásként aposztrofált esemény idején.

A kényes iratok megsemmisítése nemcsak történelmi kontextusban jól dokumentált jelenség, hogy ezzel a képzavarral éljünk, de gyakorlatilag minden választásnál csak idő kérdése, mikor kerül elő valaki, aki arról értesült, hogy „a hivatalban már zúgnak az iratmegsemmisítők” – legyen szó kormányváltásról vagy akár csak egy kistelepülés polgármesterének lecseréléséről. A bürokrácia és az adminisztrációs technikák bebetonozottsága miatt talán még a kvantumszámítógépek korában is papíron mennek majd a fontos ügyletek, és valószínűleg néhány generációváltásra szükség lesz még ahhoz, hogy a hivatali irodákra gondolva ne a kartonoktól és iratrendező mappáktól roskadozó polcok jussanak először az eszünkbe.

A Telex kedden arról írt, hogy a lap birtokába került egy videófelvétel, amelyen a Külgazdasági és Külügyminisztérium 523-as és 524-es szobájában valóban iratmegsemmisítés zajlott, ahol jelen volt Szijjártó mellett Balajthy Henrietta külügyi politikai igazgató és Gyarmati Eszter közigazgatási államtitkár is, de fotók szerint a minisztériumhoz közeli kukák is tele voltak ledarált papírokkal. A külügy a Telex kérdésére azt válaszolta: „Nonszensz, felháborító és minden határon túlmegy az ilyen híresztelés. Ilyen felvétel nem létezhet, mivel Szijjártó Péter és Gyarmati Eszter nem jártak azokban az irodákban. Mindösszesen annyi történt, hogy Balajthy Henrietta titkársága az elektronikus formában korábban eltárolt és így majd átadásra kerülő dokumentumok korábban kinyomtatott és így feleslegessé vált papíralapú verzióit dobták ki.”

Orbán Anita, a Tisza Párt külpolitikai szakértője a Facebookon reagált, és felszólította Szijjártót és kollégáit, hogy „azonnal hagyjanak fel minden iratmegsemmisítéssel. Emellett semmilyen elektronikus adat nyilvántartó rendszerből ne töröljenek adatokat, dokumentumokat.” Ugyanis mint írta, aki „ezzel ellentétesen cselekszik, vagy ezekben közreműködést kér, az jogellenes cselekményt követ el”, majd az esetlegesen darálásra kényszerített dolgozóknak azt üzente, hogy jogellenes utasítás megtagadásáért mostantól senkit nem érhet semmilyen hátrány.

És nemcsak a külügynél röppentek fel ilyen hírek: a hvg.hu információi szerint a Belügyminisztérium március 20-án, majd március 26-án – tehát még a választás előtt – két darab Rexel Momentum Extra XP418+ típusú iratmegsemmisítőt rendelt, ami a leírása szerint „egyszerre akár 18 A4-es lapot (80 g/m2) is felaprít 4x35 mm méretű konfettidarabokra”. A BM maga is elismerte a vásárlást, de arra hivatkozott, hogy csak a korábban használt, azonos típusú gépek javíthatatlan meghibásodása miatt kellett újakat beszerezni. Sőt, az új székházba való költözést éppen a választás hétvégéjére időzítő MÁV Szolgáltató Központ Zrt. korábbi irodájában is új iratmegsemmisítőket helyeztek ki márciusban, hogy a selejtezést még a költözés (és a választás) előtt elvégezhessék a MÁV szerződéseit kezelő cégnél.

De van-e egyáltalán értelme az iratmegsemmisítésnek 2026-ban?

Minél titkosabb az irat, annál jobban kell aprítani

Az Európai Unióban a DIN 66399 szabvány szerint zajlik az iratok darálása, amely a dokumentumok biztonsági szintje alapján határozza meg, milyen méretűre kell feldarabolni az adott papírokat, az egyszerű csíkoktól a porszemnyi pelyhecskékig. Ez természetesen azt is befolyásolja, hogy a végterméket mennyire hatékonyan és milyen minőségben lehet újra összeilleszteni. Értelemszerűen minél titkosabb egy dokumentum, annál kisebb darabokra kell szeletelni. A hétszintű rendszerben a P-1 és P-2 sima papírcsíkokat jelöl, de efölött már jóval kisebb darabkák keletkeznek. A P-3 szint a bizalmas dokumentumokra vonatkozik (számlák, személyes adatokat tartalmazó iratok), a szerződések, egészségügyi adatok vagy adózási dokumentumok szintjét takaró P-4 pedig már a maximum csíkszélességet is meghatározza, 6x25 milliméterben – ezt a szintet szokás irodai sztenderdnek tartani.

Innentől már a titkos iratokra vonatkozó méretek jönnek. A P-5 fokozat az úgynevezett stratégiai jelentőségű és titkos üzleti dokumentumok szintje, ahol a lapot legfeljebb 2x15 milliméteres darabokra aprítják, így ebben az esetben már meglehetősen nehéz az iratok rekonstruálása. A P-6 szint a szigorúan titkos iratokra vonatkozik, és az így létrejött 1x10 milliméteres pelyhekkel már nemcsak manuálisan, de szoftveresen is nehéz mit kezdeni, pláne a katonai és államtiktokra érvényes P-7 szinten, ahol legfeljebb 1x5 milliméteres, már-már porszerű papírhulladék keletkezik a darálás után, hogy az iratok tartalma még a legmodernebb képalkotó eljárásokkal is visszaállíthatatlan maradjon.

Ma már a mesterséges intelligencia is besegít

A ledarált dokumentumok visszaállítása már régóta egyszerre emberi és gépi feladat. A Virginia Tech amerikai egyetem kutatóinak 2012-ben bemutatott, Deshredder nevű rendszere például kifejezetten abból indul ki, hogy a két megközelítés önmagában kevés: a pusztán manuális, kirakósként összeillesztett módszerek csak egy bizonyos méretig életszerűek, a teljesen automatizált algoritmusok viszont könnyen elakadnak a zajos, sérült adatokon. Ezért a rendszer egyfajta „vizuális analitikai” megközelítést alkalmaz, ahol a szoftver először digitalizálja a papírfecniket, majd matematikai reprezentációvá alakítja őket, és hasonlósági alapon javaslatokat tesz arra, hogy mely darabok tartozhatnak egymás mellé – de a végső döntésben az emberi felhasználó is aktívan részt vesz.

A trükk többek között abban rejlik, hogy a rendszer nemcsak a papírdarabok széleit, hanem a rajtuk lévő mintázatokat és szövegtöredékeket is figyelembe veszi. A darabokat idősorként modellezik, majd úgynevezett „legközelebbi szomszéd” algoritmusokkal keresnek egyezéseket, amelyeket egy vizuális felületen, például hasonlósági mátrixok segítségével lehet áttekinteni és finomhangolni. Így a rekonstruálás valójában nem egyetlen nagy kirakós, hanem egy iteratív folyamat: a gép szűkíti a lehetőségeket, az ember pedig stratégiai döntéseket hoz arról, mely illesztések tűnnek értelmesnek. Ez a hibrid modell jól mutatja, hogy még viszonylag nagy darabokra vágott dokumentumok esetében is komoly technológiai és kognitív erőforrás kell a „megsemmisített” információ visszanyeréséhez.

A legújabb kutatások azonban már túl is lépnek az ilyen félig manuális rendszereken, és egyre inkább a mesterséges intelligencia és a mélytanulási algoritmusok felé mozdulnak el, amelyek már szénné égett papirusztekercsek tartalmát is képesek részlegesen felfedni. Egy 2020-as tanulmány például úgy közelíti meg a problémát, mintha minden papírfecni-pár esetében arra az egy egyszerű kérdésre kellene válaszolni, hogy egymás mellé tartoznak-e, vagy sem. Ahelyett, hogy teljes dokumentumokat próbálna egyben összeilleszteni, ez a modell lokális mintázatokat tanul meg – például a betűk, vonalak és vágási élek találkozását –, és ezek alapján dönti el, hogy két darab kompatibilis-e. A rendszert úgynevezett önfelügyelt tanulással (self-supervised training) tréningezik: mesterségesen felszeletelt dokumentumokból generálnak tanulóadatot, így nincs szükség kézi címkézésre.

Ez a megközelítés meglepően hatékonynak bizonyult: a kutatók szerint még több, különböző dokumentumból összekevert papírcsíkok esetében is 90 százalék feletti pontossággal képes rekonstruálni az eredeti oldalakat. Ugyanakkor a probléma magja változatlan marad: a rendszer valójában egy gigantikus kirakóst old meg, ahol a „helyes” illeszkedést egy matematikai kompatibilitási függvény írja le. Minél kisebbek és minél jobban sérültek a papírdarabok, annál nagyobb a zaj, és annál inkább nő a lehetséges kombinációk száma – vagyis hiába az egyre fejlettebb algoritmusok, a darálás hatékonysága továbbra is azon múlik, hogy sikerül-e elég információt eltüntetni ahhoz, hogy még a gépek számára is értelmezhetetlenné váljon a minta.

Irántól Ukrajnáig

A legérdekesebb történelmi példák egyike arra, hogy a ledarált dokumentumok hogyan térhetnek vissza kísérteni készítőiket, az 1979-es iráni túszválságból származik. Miután iráni diákok elfoglalták a teheráni amerikai nagykövetséget, évekig tartó, aprólékos munkával rekonstruálták az ezer számra ledarált amerikai diplomáciai táviratokat és titkosszolgálati jelentéseket. Nagy csapatokban dolgoztak, a darabokat papírtípus, textúra és tinta alapján válogatták ki. Kevesen tudják, hogy a módszerüket közvetlenül egy 1977-es amerikai oknyomozó könyv ihlette – ennek történetét maga a könyv szerzője, Lewis Perdue írta meg, az újságíró és csapata ugyanis éppen ugyanezt a technikát alkalmazta a Koreagate nevű nagy kongresszusi korrupciós botrány feltárásakor a Washington Connection című könyvükhöz. Amikor Perdue később sajtófotókon látta az irániakat dolgozni, felismerte, hogy saját könyve nyitva fekszik a háttérben – pontosan annál a fejezetnél, amely részletes fényképekkel mutatja be a darálás utáni rekonstrukció folyamatát. Később bevallotta, hogy szégyen és düh keverékét érezte, mert rájött: akaratlanul is gyakorlati kézikönyvet adott a militánsoknak.

A keletnémet Stasi-iratok megsemmisítése ennek a logikának egy másik, talán még nagyobb léptékű történelmi példája. A rendszer 1989 végén, a bukás közvetlen közelében hatalmas mennyiségű dokumentumot próbált eltüntetni: iratokat daráltak, kézzel téptek, zsákokba gyömöszöltek, sokszor szervezetlen, pánikszerű módon. A megsemmisítés azonban félbeszakadt, amikor civil aktivisták és új közigazgatási szereplők átvették az irattárak feletti kontrollt, így több millió oldalnyi, részben széttépett és fizikailag sérült dokumentum maradt vissza. A német szövetségi levéltár későbbi becslései szerint mintegy 16 ezer zsáknyi papírdarabot találtak, becslések szerint 40-55 millió oldalnyi töredékkel. A történet különlegessége, hogy a Stasi-iratok helyreállítása nemcsak archiválási feladat lett, hanem egyfajta technológiai és kriminalisztikai kihívás is. A német hatóságok először teljesen manuális módszerekkel próbálták összeilleszteni a fecniket – nagy asztalokon, kirakószerűen, a CIA jól bevált módszerével –, később pedig kísérletek indultak a folyamat digitalizálására is (például az ePuzzler nevű rendszerrel), de a munka így is évtizedekig tartó, lassú, részben még ma is zajló folyamat maradt.

Hasonló események kísérték Viktor Janukovics volt ukrán elnök bukását: a 2014-es események során a menekülő elnök és köre több helyszínen is megpróbálta eltüntetni a dokumentumait, így a mezsihirjai elnöki rezidencián és más kijevi ingatlanokban is tömegesen találtak széttépett, ledarált vagy vízbe dobott iratokat, amelyeket zsákokban hagytak hátra. Ezek nem egyszerű adminisztratív papírok voltak, hanem pénzügyi tranzakciók, offshore iratok és állami szerződések töredékei, amelyek a rendszer működésének belső logikáját dokumentálták. Újságírók, civil önkéntesek és oknyomozó szervezetek azonnal, közösen kezdtek neki a papírtenger feldolgozásának. A mezsihirjai komplexum környékéről és kijevi irodákból előkerült zsákok tartalmát először kézzel válogatták, szárították és ragasztották össze, majd digitalizálták és adatbázisokba rendezték.

Szabad-e darálni? És kukázni?

A ledarált iratok sorsa azonban nemcsak technikai, hanem jogi kérdéseket is felvet – különösen akkor, ha azok a minisztériumi kukákban vagy a kukák közelében landolnak. Magyarországon a 1995. évi LXVI. törvény (a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről) egyértelműen tiltja a köziratok önkényes megsemmisítését: csak szabályos selejtezési eljárással, selejtezési bizottság, jegyzőkönyv és az illetékes levéltár előzetes engedélye után szabad iratokat megsemmisíteni. Aki ezt megkerüli – különösen hatalomváltás idején, amikor az iratok bizonyítékként szolgálhatnak –, az közokirattal való visszaélés vagy hivatali visszaélés gyanújába keveredhet (Btk. 342. § és kapcsolódó szakaszok). A digitális másolatok és metaadatok miatt ráadásul a „papír darálása” gyakran csak félmegoldás: a központi rendszerekben gyakran marad nyoma a dokumentum létezésének és korábbi verzióinak.

Ráadásul 2026-ban egy modern minisztérium már nem papíralapon működik; a legtöbb dokumentumnak létezik digitális lábnyoma az elektronikus ügyintézési rendszerekben. A digitális törvényszéki szakértők munkája ma már rutinszerűen terjed ki a központi naplózó rendszerek, az elektronikus ügyintézési platformok és a felhőalapú biztonsági mentések elemzésére. Egy kinyomtatott és ledarált PDF-nek a metaadatai, a nyomtatás szoftveresen meghagyott nyomai vagy a szerveren tárolt korábbi verziói gyakran hamarabb kerülnek elő, mint ahogy egy Deshredder-féle algoritmus az első két fecnit össze tudná illeszteni.

Ami a kukák átkutatását illeti: ha a ledarált anyag már a közterületi szemétgyűjtőben van, az átkutatás nem minősül automatikusan lopásnak, de nem is teljesen kockázatmentes. Rendzavarás, közterület szennyezése vagy magánlaksértés miatt bírság járhat, ha valaki feltúrja a kukákat. Ugyanakkor ha valaki szabályosan, rendzavarás és károkozás nélkül gyűjti össze az elhagyott hulladékot, a gyakorlatban gyakran tolerálják – ahogy azt az 50 forintos palackok és italos dobozok kikukázása esetén tapasztalhatjuk. Mindenesetre a szemetesek feltúrása Magyarországon szürke zónának tűnik: a nyilvánosság érdeke védhető érv lehet, de a hatóságok eljárhatnak, ha titkos vagy személyes adatok kerülnek elő.

Az Egyesült Államokban a Legfelsőbb Bíróság 1988-ban hozott döntést hasonló témában: a California v. Greenwood ügyben született ítélet szerint az embereknek nincs „ésszerű elvárásuk a magánélet védelmére” a közterületen lévő kukákban elhelyezett szeméthez fűződően – magyarul az már nem áll a szemetet kidobók tulajdonában, így például rendőrök vagy újságírók is feltúrhatják a kukákat.

Technológiai versenyfutás

A digitális világ mindent látó szeme ellenére a fizikai iratmegsemmisítésnek is van olyan szintje, ahol a rekonstrukció esélye valóban a nullához közelít – de ez ritkán történik meg irodai gépekkel. Míg a Belügyminisztérium által rendelt Rexel típusú eszközök papírkonfettije egy elszánt kutatócsoportnak még kezelhető kihívás, a professzionális adatmegsemmisítő cégek már ipari léptékben gondolkodnak: a legmagasabb biztonsági elvárások esetén nem csupán darálnak, hanem vegyi úton történő pépesítést vagy magas hőmérsékletű égetést alkalmaznak. Ilyenkor a papír cellulózrostjait folyadékkal keverik és maró anyagokkal roncsolják, amíg a dokumentum eredeti szerkezete molekuláris szinten szét nem esik, végleg felszámolva az információt.

Az információ visszaszerzéséért folytatott harcban azonban a technológia kétélű fegyver: ahogy a darálók egyre kisebb szemcséket állítanak elő, úgy válnak a mesterséges intelligencia alapú képfeldolgozó rendszerek is egyre hatékonyabbá a mikroszkopikus töredékek azonosításában. A legújabb forenzikus kutatások már sztochasztikus optimalizálást és globális keresési algoritmusokat alkalmaznak nagy léptékű, heterogén dokumentumok rekonstrukciójára. Egy 2025-ben publikált tanulmány például egy olyan módszert mutat be, amely több ezer, tépett vagy konfettiszerűen darált dokumentumot képes nagy pontossággal rekonstruálni – még akkor is, ha azok irodai nyomtatványok, kézzel írott jegyzetek és képek keverékéből állnak.

Hasonló előrelépéseket látunk a herculaneumi papiruszok digitális felgöngyölítésénél látott technikák adaptálásánál: CT-szerű 3D-s képalkotás vagy spektrális elemzés segítségével még a fizikailag súlyosan sérült, rostjaiban roncsolt papírdarabokból is kiolvashatóvá válhat a szöveg. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy P-5 vagy P-6 szintű darálás (2x15 mm vagy 1x10 mm-es pelyhek) ma már nem feltétlenül jelenti a dokumentum végleges halálát, ha valaki elég motivált, elég sok darabot gyűjt össze, és megfelelő számítási kapacitással rendelkezik. A Belügyminisztérium által rendelt Rexel Momentum Extra XP418+ (4x35 mm konfetti) például egy elszánt kutatócsoport vagy újságírói, civil csapat számára még mindig kezelhető kihívás.

A darálás tehát 2026-ban inkább a politikai színház része, vagy pánikszerű reflex, mintsem valódi eszköz az információk eltüntetésére. Az irodai papírkonfetti összeillesztése egy elszánt csapat számára még mindig megoldható feladat, ha pedig modern AI-eszközöket is be tudnak vetni, a kisebb darabokat is össze lehet fűzni. Ma már inkább a digitális nyomok – metaadatok, naplózások, biztonsági mentések – teljes eltüntetése lehet a titkok eltemetésének leghatékonyabb módja – csakhogy ezeket sokszor könnyebb előbányászni, mint a szétdarált papírdarabokból rekonstruálni az eredeti dokumentumot.

Lezárult a szavazás a Laposföld-díj idei jelöltjeire, de az eredményhirdetésre április 22-ig még várni kell. A jelöltekre több mint 3100 szavazatot adtak le, kevesebbet, mint tavaly, de valószínűleg az országgyűlési választások miatt az idei mezőnyben szokatlanul sok politikai szereplő található. Első körben 40 jelöltet szavaztak meg, ezek közül mindössze 11 esetben találta úgy a díjat alapító és átadó Szkeptikus Társaság, hogy minden kritériumnak megfelelnek. A döntőbe végül öt jelölt jutott be.

Sulyok Tamás és a NER-gépezet

Az első jelölt Sulyok Tamás köztársasági elnök, valamint azok, akik Wieber Orsolya asztrológust terjesztették fel a Magyar Érdemrend lovagkeresztjére. A társaság indoklása szerint Wieber „egy marginális ismertségű, nem mellesleg NER-feleség asztrológus” (Rákay Philip felesége). A díjat az asztrológus „a magyarság küldetéséről, sorsfordulairól és szakrális jelképeiről publikált művei” miatt kapta meg, a Szkeptikus Társaság szerint viszont a lovagkereszt odaítélése jelentősen aláásta az állami kitüntetések megbecsültségét, ráadásul ezzel „sikerült az ezoterikus ostobaságot, az asztrológiát, a spirituális hablatyot” látszólag azonos szintre emelni a valódi tudományt művelő kutatók teljesítményével.

A NER propaganda-gépezete is kapott jelölést, az indoklás szerint azért, mert alaptörvénybe foglalták, hogy „az ember férfi vagy nő”, ezzel pedig fittyet hánytak a tudományos konszenzusra és az Alaptörvény X. cikkével is, ami szerint a tudományos igazságról az adott tudomány művelői hivatottak dönteni. Amikor az MTA állásfoglalásában kritizálta és elfogadhatatlannak minősítette a módosítást, össztűz zúdult az Akadémiára, amelyet Schmitt Mária sztálinista intézménynek nevezett – Freund Tamás elnök legnagyobb döbbenetére.

A Mi Hazánk és az oltásellenes brigád

A Mi Hazánk Mozgalom, a párton belül pedig Dúró Dóra és Novák Előd is kapott jelölést: az indoklás szerint a két politikus „az oltásellenes szegmens leghangosabb szószólója”, akik úgy ágálnak az oltások ellen, hogy a gyermekeik (legalábbis Novák Hunor gyermekorvos, Novák Előd testvére szerint) be vannak oltva.

Jelölték még Kertész Nikoletta Zita közgazdászt, oltásellenes aktivistát is, aki szerint a védőoltások egyértelműen autizmust okoznak, ezeket a nézeteit pedig az általa alapított és üzemeltetett „SOHA TÖBBÉ AUTIZMUS” nevű Facebook-csoportban terjeszti is. Egy másik jelölttel, Mihalik Angelika ügyvéddel közösen perek tucatjait indították az orvosok és az állam ellen, körútjaikon pedig megpróbálják minél szélesebb körben hirdetni az elképzeléseiket.

Mihalik szintén az oltásellenes propaganda miatt került be a döntősök közé, az ügyvéd az oltáskötelezettséget a Szkeptikus Társaság közleménye szerint rendszeresen „nácizmusnak” és „egészségügyi fasiszta terrornak” nevezi, oltásellenes csoportok jogi képviselőjeként pedig jogi eszközökkel lép fel közegészségügyi feladataikat ellátó gyermekorvosok és védőnők ellen. Ő az egyetlen jelölt, aki a díj történében először duplázhat: tavaly a Szkeptikus Társaság neki ítélte oda az „elismerést”.

A Laposföld-díjat 2021 óta ítélik oda azoknak a szereplőknek, akiknek az áltudományos vagy tudománytalan tevékenysége jelentős társadalmi károkat okozhat, és alkalmas arra, hogy aláássa a tudományba és a tényekbe vetett bizalmat. Az oklevél ceremoniális átadására 2026. április 22-én szerdán, a Föld napján kerül sor 15:00 órai kezdettel az ELTE BTK Múzeum körút 4/A épületének -150-es (alagsori) termében.

Rettenetesen aránytalan a reklámpiac Amerikában: míg a hagyományos tévéreklámokra a hirdetők tavaly 139 milliárd dollárt költöttek, a streamingszolgáltatásokban vagy a webes tévéadáson megjelenőkre mindössze 33 milliárdot. Az ember ez alapján azt hinné, hogy a hirdetőknek erre jó okuk van, és a hirdetők azért részesítik előnyben a hagyományos megoldásokat, mert így hatékonyabban tudják eladni az árujukat, de a University of Notre Dame marketingkutatója, Shije Lu szerint ez nem így van: az eddigiekben súlyosan túlbecsülték a platform hatékonyságát.

A kutatóknak a hagyományos tévézés vizsgálatához okostévék kellettek: Lu és társai azoknak az adatait vizsgálták, akik hozzájárultak, hogy az LG tévégyártó kutatási célokra használja az adataikat, majd összevetették ezeket egy olyan ételrendelő céghez befutó megrendelésekkel, amelyik reklámozott a vizsgált időszakban. A kísérlethez a kutatók az ABC és az NBC adatait vizsgálták négy hónapon keresztül, ezeken belül is a sportmérkőzések szüneteiben elhelyezett reklámok hatékonyságát.

Könnyebb fenntartani a figyelmet, mint megragadni

Ezek a tévétársaságok a reklámokat félig-meddig véletlenszerűen helyezik el az adott blokkon belül, így a pontos hatásukat eddig nehéz volt vizsgálni, az okostévék viszont másodpercről másodpercre pontos adatokat tudnak szolgáltatni arról, hogy melyik háztartásban mit néznek. Mint kiderült, a korábbi kutatásokban 55 százalékkal túlbecsülték a tévéreklámok hatékonyságát.

Lu szerint ez azt is jelenti, hogy a cégek eddig hihetetlenül sok pénzt égettek el olyan reklámokra, amiket a kutya se nézett, vagy ha nézett is, nem vásárolt miattuk semmit.

Mint kiderült, sokat számít a vásárlói előélet is: a reklámok azoknál találtak leginkább célba, akik már 2-4 alkalommal használták a szolgáltatást. Minél régebben történt az utolsó rendelés, annál kevésbé valószínű, hogy a reklám célba ér. Lu szerint a kutatás eredményei arra mutatnak, hogy a cégeknek érdemes figyelembe venniük a vásárlási előzményeket is, így hatékonyabban tudnának célzottan reklámokat elhelyezni – sportműsorok példájánál maradva az ételrendelős appoknak jellemzően a fiatalabb, rendszeres vásárlók érdeklődését érdemes fenntartaniuk ezzel a módszerrel.