A Tisza Párt szeptember végéig eltüntetné az óriásplakátokat a magyarországi közterületekről – derül ki abból a törvényjavaslatból, amit kedd éjszaka nyújtott be három kormánypárti képviselő. A szabályozási irány nem előzmény nélküli: még tavaly év végén egy bírói tanács az Alkotmánybírósághoz fordult, mert szerintük több új jogszabály alkotmányellenesen korlátozza az önkormányzatok lehetőségét a városkép védelmére. Bár az ügyben a főváros számára kedvezőtlen döntés született, az továbbra sem vitás, hogy az óriásplakátok károsan hatnak a környezetre: a reklámzaj nemcsak a városképet teszi tönkre, de mentális egészségünket és döntési szabadságunkat is korlátozza. A tévét vagy a rádiót ki lehet kapcsolni, de a közterületi reklámok elől nem lehet elfordulni, nem lehet őket negligálni. Különösen feltűnő volt ez akkor, amikor az óriásplakátokon háborús propaganda jelent meg, de az akciós csirkefarhát ugyanúgy kéretlenül épül be a vizuális környezetünkbe, mint a politikai üzenetek. Észre sem vesszük, és jártunkban-keltünkben fogyasztóvá degradálódunk.

Főváros vs kormányhivatal

A mostani jogvita hátterében az áll, hogy a jogalkotó módosította a közterület fogalmát: a közterületek feletti légtér bizonyos részei – amelyek reklámok elhelyezésére használhatók – kikerültek a közterület fogalma alól. Ennek következtében a közterület fölé benyúló épülethomlokzatokon vagy állványzatokon megjelenő reklámok engedélyezése és hasznosítása már nem az önkormányzatok hatásköre, hanem az ingatlantulajdonosok kezébe került.

Három friss tanulmány is arra a következtetésre jutott, hogy a fogyókúrás készítmények összefüggésben lehetnek a világon a második leggyakoribb daganatos betegség, a mellrák kockázatának csökkentésével – számolt be a Guardian az Amerikai Klinikai Onkológiai Társaság éves chicagói konferenciáján bemutatott eredményekről. Mindhárom kutatásban a GLP-1 gyógyszerek hatásait vizsgálták a kutatók: ezek olyan készítmények, amelyek a szervezetben előforduló glukagonszerű peptid-1 hormont utánozzák, amely segít szabályozni a vércukorszintet és az étvágyat, illetve a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére is használhatók.

Az első kutatásban 110 ezer 45 és 80 év közötti nő adatait visszamenőleg elemezték a kutatók, és azt találták, hogy azoknál, akik GLP-1 gyógyszereket szedtek 30 százalékkal kisebb volt a mellrák kialakulásának valószínűsége, szemben azokkal, akik nem szedték ezeket a készítményeket. A második tanulmány 27 ezer mellrákos beteg egészségügyi adatait vizsgálta. Az eredmények az előző kutatáshoz hasonlóan pozitív tendenciát mutattak, ugyanis miután a kutatók a betegek standard kezelését kiegészítették a fogyást segítő gyógyszerekkel, a halálozási kockázat 30 százalékkal csökkent. A harmadik, Cleveland Clinic által vezetett kutatás 12 ezer daganatos beteget részvételével készült: az eredmények szerint a fogyást segítő gyógyszereket szedőknél a tüdőrák, mellrák, vastagbélrák és májrák esetén 38-50 százalékkal kisebb volt a betegség negyedik stádiumba jutásának esélye.

„Bár vizsgálatunk megfigyeléses jellegű volt, és nem igazolja véglegesen a GLP-1 gyógyszerek és a mellrák előfordulásának csökkenése közötti kapcsolatot, hozzájárul a növekvő bizonyítékhalmazhoz, amely arra utal, hogy érdemes ezeket a fogyást segítő gyógyszereket potenciális rákmegelőző eszközként vizsgálni” – mondta Elizabeth McDonald, a Pennsylvaniai Egyetem radiológiai professzora és az Abramson Cancer Center emlőradiológusa a konferencián. Ugyanakkor Eleonora Teplinsky, a New Jersey-i Valley Health System emlő- és nőgyógyászati onkológiai részlegének vezetője kiemelte, hogy nem lehet biztosan tudni, hogy „a fogyást segítő gyógyszerek potenciális előnyei a rák elleni küzdelemben pusztán a fogyás következményei-e, vagy más tényezők is szerepet játszanak”.

Kapcsolódó cikk:

Az amerikai húslégy (Cochliomyia hominivorax) Mexikón keresztül jutott el Észak-Amerika déli államába, ahol egy háromhetes borjú testében fedezték fel: ez 1966 óta az első ilyen eset – közölte az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) szerdán. Bár a húsevő parazita emberekre általában nem jelent kockázatot, a melegvérű állatok között járvány is kialakulhat miatta. Az amerikai állattenyésztők attól tartanak, hogy a parazita jelenléte megtizedeli az állatállományukat, ami komoly ellátási problémákhoz is vezethet – írja a BBC. Ráadásul az amerikai szarvasmarha-állomány több évtizedes mélyponton van, miután Washington a parazita terjedésére hivatkozva már korábban is leállította a Mexikó felől érkező szarvasmarha-importot.

Az amerikai húslégy nőstényei nyílt sebekbe és az állatok nyálkahártyáira rakják petéiket, ahol a lárvák kikelnek, majd az élő szövetekbe fúrják magukat és lassan elpusztítják a gazdaállatot. A texasi La Pryor városában regisztrált esetben a szarvasmarha köldökének környékén fedezték fel a parazitákat. Az USDA és a texasi hatóságok egy 20 kilométeres felderítési és karanténzónát hoznak létre a járvány megakadályozására, illetve több millió steril húslégy szabadon engedését is tervezik.

Ez az eljárás megakadályozza a parazita tovább szaporodását, ugyanis a nőstények életük során csak egyszer párosodnak, így az általuk lerakott peték megtermékenyítetlenek lesznek, és nem kelnek ki. Brooke Rollins amerikai mezőgazdasági miniszter arról biztosította az állattartókat, hogy az USDA már a helyszínen tevékenykedik. Ugyanakkor a texasi mezőgazdasági biztos, Sid Miller a Reutersnek azt nyilatkozta, hogy ez nem elégséges reakció a paraziták megjelenésére, ugyanis szerinte „az USDA túl lassan lépett, és kizárólag egy részleges megoldásra támaszkodott”.

Kapcsolódó cikk:

A nagy jelentőségű mesterségesintelligencia-vállalatok vezérigazgatói olyan új törvények kidolgozását követelik az USA döntéshozóitól, amelyek megakadályozzák, hogy az AI-cégek technológiáit biológiai fegyverek fejlesztésére lehessen használni – írja a Wired. A politikailag független Institute for Progress és a jobboldali beállítottságú Foundation for American Innovation közös kezdeményezése szerint „valós lehetősége van annak, hogy azok a tudásbeli akadályok, amelyek történelmileg megakadályozták a rosszindulatú szereplőket a biológiai fegyverek megszerzésében, jelentősen leépüljenek”, ez pedig lehetővé tenné az AI-jal való visszaéléseket.

A levél aláírói között szerepelt Demis Hassabis a Google DeepMindtól, Sam Altman az OpenAI-tól, Dario Amodei az Anthropictól és Mustafa Suleyman a Microsoft AI-tól, illetve David Relman, a Stanford Egyetem mikrobiológusa és biobiztonsági szakértője is kiállt a kezdeményezés mellett. Az AI biológiai fegyverként való használatával kapcsolatos pánikot kanadai kutatók robbantottá ki először 2017-ben, amikor 100 ezer dollár értékű postán rendelt DNS felhasználásával újraalkották a kihalt lópoxvírust. Ez a folyamat a nagy nyelvi modellek segítségével jóval egyszerűbbé vált: „az AI-eszközök lehetővé teszik a felhasználó számára, hogy nagyon gyorsan azonosítsa, hová fordulhat olyan szekvenciák megrendeléséhez, amelyek nem esnek át ellenőrzésen” – idézi a Wired Relmant.

Az Egyesült Államok eddig is próbálta szabályozni a kockázatos biológiai eljárásokat, és a Biden-kormányzat idején bevezetett szövetségi iránymutatások szerint a szövetségi támogatásban részesülő tudósok és vállalatok csak olyan szolgáltatóktól rendelhetnek szintetikus génszekvenciákat, amelyek ellenőrzik a vásárlásokat. Ugyanakkor a Microsoft kutatóinak tanulmánya szerint az AI-alapú fehérjetervező eszközök képesek voltak potenciálisan veszélyes génszekvenciákat is létrehozni, amelyek átcsúsztak a vállalatok ellenőrző szoftverein.

A génszintézissel foglalkozó Twist Bioscience és Ansa Biotechnologies vállalkozások már 2009-ben megalapították a Gene Synthesis Consortiumot, amely önkéntes ellenőrzési gyakorlatokkal működik, azonban a techóriások szerint ez nem elég biztonsági garancia. A nyilvános levél olyan jogszabályok bevezetésére ösztönzi az Egyesült Államok Kongresszusát, amelyek előírnák a szintetikus DNS-t és RNS-t értékesítő vállalatok számára az ügyfelek és megrendelések ellenőrzését is.

Kapcsolódó cikk:

Megszületett a politikai megállapodás az Európai Bizottsággal az uniós források felszabadításáról, de ezzel a történet még korántsem ért véget. A valódi kérdés most az, hogy Magyarország képes-e az augusztus 31-i határidőig teljesíteni azokat a feltételeket és mérföldköveket, amelyek nélkül a pénzek nem hívhatók le.

Melyek azok a jogállamisági, korrupcióellenes és egyéb intézményi reformok, amelyek hiánya még mindig akadályozza a kifizetéseket? Mit jelentenek a sokat emlegetett szupermérföldkövek, és valóban ezek jelentik-e a legnagyobb kihívást? Mi történik azokkal a fejlesztésekkel és beruházásokkal, amelyeknek már rég meg kellett volna valósulniuk? Mekkora mozgástere van az új kormánynak a vállalások újratárgyalásában, és mennyire rugalmas az Európai Bizottság?

A Petrocelli legújabb adásában Léderer Andrással, a Magyar Helsinki Bizottság szakértőjével beszélgetünk az uniós források befagyasztásának jogi hátteréről és a pénzek felszabadításának feltételeiről. Szó esik a jogállamisági vitákról, a korrupcióellenes intézkedésekről, az emberi jogi feltételekről, az uniós ellenőrzések gyakorlatáról, számos konkrét példáról, valamint arról is, hogyan alakult ki az a helyzet, amelyben Magyarország ma az idővel versenyez. A beszélgetést a múlt pénteki megállapodás előtt vettük fel, de a tartalma most válik különösen aktuálissá, hiszen a politikai alku megnyitja az utat a jogi megoldások felé, és Léderer pont ezeknek a dzsungelén kalauzolja végig a hallgatókat. Megpróbáljuk megválaszolni a legfontosabb kérdést is: hogyan lehet ténylegesen hazahozni az uniós milliárdokat?

Hallgasd alább:

A beszélgetést Farkas Erika ügyvéd és Szabó Attila jogász, lapunk állandó szerzője vezette. Az epizód elérhető Spotify-on, Apple Podcasts-on, sőt RSS-ben és egyre több csatornán, iratkozz fel!

Léderer András a beszélgetésben többször utal a Magyar Helsinki Bizottság rendszeres elemzésére, aminek keretében a magyar vállalásokat és kötelezettségeket vizsgálják. Ennek legfrissebb változata a Magyar Helsinki Bizottság honlapján érhető el.

Hallgass bele ezekbe is:

A MAVEN (Mars Atmosphere and Volatile Evolution) a NASA első olyan küldetése volt, amit a vörös bolygó légkörének tanulmányozására hoztak létre. Az űreszközt 2013-ban bocsátották útjára, majd 2014-ben Mars körüli pályára állt, és az eredetileg egyévesre tervezett küldetést túl teljesítve tavaly decemberig látta el információkkal az űrügynökség földi központját. A NASA februárban hívott össze egy rendellenesség-vizsgáló bizottságot, ami megállapította, hogy az űreszköz nem képes többé tudományos adatok továbbítására, és az űrügynökség szerdai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a küldetés véget ért.

Mielőtt a MAVEN decemberben elhaladt a Mars mögött, a telemetriai adatai (olyan távoli forrásokból érkező állapotinformációk, amelyeket egy központi rendszer automatikusan dolgoz fel) azt mutatták, hogy minden alrendszer normálisan működik. Azonban miután az MAVEN újra előbukkant, a NASA Deep Space Network (DSN) hálózata már nem észlelt jelet, ráadásul az eszköz szokatlanul nagy sebességgel forgott, ami arra utalt, hogy a MAVEN letért a keringési pályájáról. A vizsgálóbizottság szerint a nagy sebességű mozgás miatt az űrszonda akkumulátorai lemerültek, a kommunikációs rendszer elvesztette az áramellátását, és a MAVEN menthetetlen állapotba került.

Az űreszköz küldetése mindenesetre eredményesnek bizonyult: „a MAVEN által szolgáltatott tudományos eredmények kulcsfontosságúak annak meghatározásához, hogy milyen sugárvédelmi és biztonsági intézkedéseket kell alkalmaznunk, mielőtt embereket küldenénk a Marsra” – idézi közleményében az űrügynökség Louise Procktert, a NASA washingtoni központjában működő bolygótudományi osztály igazgatóját. A MAVEN-küldetés a vörös bolygó felső légkörét, ionoszféráját és a Nappal való kölcsönhatásait vizsgálta, hogy feltárja, miként veszítette el a Mars a légkörét. Ennek a folyamatnak a megértése a tudósoknak segít feltárni a éghajlatának történetét, a folyékony halmazállapotú víz múltbeli jelenlétét és a bolygó lakhatóságának esélyeit.

„Nem jókedvemben csináltam!”

– mondja Dudás Szabolcs fotográfus a mai szakmai megnyitó után június 5-től, péntektől látogatható III. Fotóművészeti Nemzeti Szalonra beválogatott fotósorozatáról.

A fáraó kertjében című projekt, ami hosszú éveken át készült, és most kerül először a nyilvánosság elé, az Orbán-rendszer elmúlt 16 évének épületeit, építményeit, köztéri szobrait örökíti meg fekete-fehér, mára lassan teljesen elfeledett analóg technikákkal készült fotókon. A sors fura fintora, hogy maga a kiállítás is NER-es agyszülemény: a 19. századi művészeti seregszemlék anakronisztikus műfaját 2016-ban támasztotta fel a Magyar Művészeti Akadémia azzal a szándékkal, hogy a kurátorok által kiválogatott pályaművek gyűjteményes tárlata összegzést adjon az előző öt év hazai fényképészeti teljesítményéréről. A kormányváltás egészen más megvilágításba helyezi Dudás képeit, amelyek az elmúlt hetek politikai eseményeinek tükrében immár archeológiai leleteknek, egy letűnt kor dokumentumainak tűnnek – mintha a fotós előre látta volna a jövőt.

Az 1990-es rendszerváltás utáni két évtizedben Dudás a világsajtó által foglalkoztatott, nemzetközileg ismert és elismert kevés számú magyar fotóriporterek egyike volt, ám hosszú évek óta messzire kerüli médiaipart és a hírversenyt. A Műcsarnokban kiállított fotósorozat képei a fényképezés hajnalán használt, vagy a képalkotás módját tekintve a hőskort idéző technológiával készültek. Élő ember a sorozat egyetlen darabján sem látható, amit a hosszú expozíció, de leginkább a téma, a megörökített látvány magyaráz. Dudás ugyanis 2020-tól dühödt módszerességgel dokumentálta az elmúlt 16 évben kormányzati akaratból megvalósult köztéri alkotásokat. A NER-építészet emblematikus objektumai, a giccs-szobrászat tankönyvi példái mellett Dudás lyukkamerája, faék egyszerűségű Pajtás fényképezőgépe és menő Hasselblad 500 CM masinája nem kímélte a miniszterelnöki falu kisvasútját, a 2015-ös milánói világkiállításra elkészült, most karcagon rozsdásodó sámándobot és a nyírmártonfalvai volt fideszes polgármester, Filemon Mihály 60 milliós EU-s támogatásból épült lombkoronasétányát sem. Az analóg technológia, a lejárt szavatosságú filmek, a rissz-rossz negatívok és fotópapírok sajátos fénytörésbe állítják még az egyébként színvonalas épületeket is, nem beszélve a vizuális környezetrombolást megvalósító köztéri alkotásokról.

A fáraó kertje sorozatban olyan, soha többé nem fotózható épületek is láthatók, mint amilyen a kiemelt kormányzati jelentőségű Bem téri szállodaprojekt miatt eldózerolt, 1840-ben épült Radetzky laktanya vagy a 20. század második felének minden szempontból csúcsépítészeti teljesítményét jelentő, világszínvonalú minőséget képviselő, ennek ellenére 2020-ra nyom nélkül elbontott Budavári Országos Villamos Teherelosztó.

Dudás Szabolcs fotói szeptemberig tekinthetők meg a Műcsarnokban. A magyar sajtóban először a Qubit által közzétett fotók alatt a technikai paramétereket is feltüntettük az alkotó közlése alapján.

Műemlékművészet

Egyre több amerikai fiatal fordul a mesterséges intelligenciához érzelmi támogatásért a növekvő ifjúsági mentális egészségügyi válság közepette. Egy, a JAMA Pediatrics című folyóiratban megjelent friss tanulmány szerint a 12 és 21 év közötti amerikai kamaszok és fiatal felnőttek csaknem 20 százaléka (minden ötödik fiatal) vett már igénybe AI-chatbotot (mint a ChatGPT, a Gemini, a Grok vagy a Claude), amikor szomorúnak, dühösnek, idegesnek vagy stresszesnek érezte magát.

Ez jelentős növekedést mutat az egy évvel korábbi adatokhoz képest, amikor még csak a fiatalok 13 százaléka számolt be ilyen célú AI-használatról. A több mint ezer válaszadó bevonásával készült, országosan több mint 42 millió fiatalt reprezentáló felmérés szerint a használat különösen a lányok, az idősebb tinédzserek, valamint azok körében volt magasabb, akik az elmúlt hat hónapban konzultáltak orvossal a mentális egészségükről.

Az adatok rávilágítanak a digitális eszközökre való erős támaszkodásra: a felhasználók több mint 40 százaléka legalább havonta egyszer kért mentális egészségügyi tanácsot a chatbotoktól, 5,8 százalékuk pedig napi vagy szinte napi rendszerességgel használta azokat. Ráadásul a fiatal felhasználók túlnyomó többsége, 91,7 százaléka hasznosnak is találta a chatbotoktól kapott tanácsokat. A kutatók azonban óvatosságra intenek ezzel a magas elégedettségi aránnyal kapcsolatban; megjegyzik, hogy ez a hasznosságérzet egyszerűen abból is fakadhat, hogy az AI hajlamos túlzottan egyetértő vagy hízelgő lenni, és nem feltétlenül a pszichológiai útmutatás tényleges klinikai minőségét vagy biztonságosságát tükrözi.

Bár a fiataloknak úgy tűnik, segít a chatbotokkal való beszélgetés, a tanulmány szerint a felhasználók 63,3 százaléka úgy döntött, hogy titokban tartja ezt a szokást a szülei, barátai és környezete előtt. Mivel a generatív AI rohamtempóban vált a fiatalok mentális egészségügyi ökoszisztémájának szerves részévé, a szerzők hangsúlyozzák, hogy a szülőknek és a klinikai szakembereknek nyílt párbeszédet kell kezdeményezniük az AI-eszközökről. Ezek a beszélgetések elengedhetetlenek ahhoz, hogy a fiatalok reális elvárásokat támasszanak, biztonságosan használják a chatbotokat, és szükség esetén sikeresen kapcsolódjanak a hivatásos szakember általi segítségnyújtáshoz.

A fiatalkor és az időskor közötti szakasz egyre fontosabb időszakként jelenik meg az agy hosszú távú egészségének megőrzését célzó kutatásokban, mivel a tudósok egyre többet értenek meg azokból a finom neurológiai változásokból, amelyek 40 és 65 éves kor között történnek. Sebastian Dohm-Hansen, az írországi University College Cork bioinformatikusa a New Scientistnek elmondta, ebben az időszakban az agy jelentős átalakuláson megy keresztül: az idegi kapcsolatok hatékonysága (az agyterületek közötti kommunikáció) eléri csúcspontját, majd ezt követően gyors hanyatlásba kezd. A szakértők a középkort egy fordított U-alakú görbe csúcsához hasonlítják, ahol az agy egészségének megőrzése segíthet késleltetni a későbbi kognitív hanyatlást.

A kutatások szerint a középső életszakaszban bekövetkező idegi konnektivitási változások szorosan összefüggenek a későbbi kognitív teljesítménnyel, különösen az emlékezeti funkciókkal. A Dohm-Hansen által vezetett 2024-es kutatás szerint a hosszú távú idegi kommunikáció gyengülése összefügg a mindennapi események felidézésének romlásával. Bár egyes agyi hálózatok kompenzálhatják mások veszteségeit, ezek az alkalmazkodások egyénenként jelentősen eltérnek. A kutatók szerint ez az időszak fontos lehetőséget kínál a később megjelenő betegségek korai jeleinek felismerésére, például a demencia esetében.

De már vannak olyan új diagnosztikai eszközök, amelyek ígéretesek lehetnek a jövőbeli demencia kockázatának korai felismerésében. A véralapú biomarker-tesztek képesek kimutatni az Alzheimer-kórhoz kapcsolódó kóros amiloid-béta és tau fehérjéket, még évekkel a tünetek megjelenése előtt. Emellett egy 2025-ös kutatás, amelyet Ahmad Hariri vezetett az észak-karolinai Duke Egyetemen, olyan MRI-alapú módszert dolgozott ki, amely egyetlen agyi felvétel alapján képes megbecsülni a biológiai öregedés ütemét 45 éves korban. A kutatók szerint a gyorsabb biológiai öregedést mutató embereknél nagyobb volt a hippokampusz sorvadása, gyengébb a kognitív teljesítmény, és magasabb a demencia kockázata. Ugyanakkor a szakértők hangsúlyozzák, hogy ezek az eszközök még nem alkalmasak megbízható egyéni előrejelzésre.

A kutatók szerint a már ismert kockázati tényezők kezelése továbbra is rendkívül fontos. Egy friss tanulmány hat, a középkorban jelentkező depressziós tünetet (például az önbizalom csökkenését és az állandó idegesség érzését) összefüggésbe hozta a későbbi demencia magasabb kockázatával. Gill Livingston, a University College London munkatársa szerint az olyan hagyományos mutatók, mint a vérnyomás és a koleszterinszint, továbbra is kulcsfontosságú előrejelzői az agy egészségének.

A 2024-es Lancet Dementia Bizottság megállapította, hogy a demenciás esetek akár 45 százaléka megelőzhető vagy késleltethető lenne olyan életmódbeli tényezők kezelésével, mint a magas vérnyomás, elhízás, dohányzás, túlzott alkoholfogyasztás, társadalmi izoláció, depresszió és a fizikai inaktivitás. A szakértők szerint a 40 éves kor fölött bevezetett egészséges szokások jelentősen növelhetik a kognitív tartalékot és csökkenthetik a későbbi demencia kockázatát.

A Qubit 2024-ben videósorozatot készített a demenciáról, ennek részei itt találhatók:

Az elmúlt másfél évtizedben a magyar állam módszeresen lecsupaszította és kiüresítette a demokratikus jogszabályalkotás összetett folyamatát. Az Orbán-kormányok a legkülönfélébb valós vagy vélt vészhelyzetekkel indokolták az előkészítési, egyeztetési, hatásvizsgálati fázisokat rendszerszinten szabotáló sürgősségi paragrafusgyártást.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala által hétfőn publikált dokumentum ugyanakkor ennek az ellenkezőjét bizonyítja. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes az általa korábban vizsgált szúnyoghelyzetnél nagyságrendekkel súlyosabb krízishelyzet kezeléséhez szükséges teendőkről adott ki hivatalos állásfoglalást. A fenntartható vízgazdálkodási és vízmegtartási módszerek alkalmazásához és elterjesztéséhez szükséges, jogalkotást és jogalkalmazást támogató, 50 oldalas elemzés az érintett tudományágak és szakterületek képviselői által évek óta szajkózott tényből indul ki, hogy a Magyarország totális kiszáradásával fenyegető krónikus aszályhelyzet enyhítéséhez az egész tájhasználaton kell változtatni.

A problémát vakrepülésben, például az aszályvédelmi operatív törzs felállításával és az árvízvédelmi költségvetésből kapkodva átcsoportosított összegekből finanszírozott aszályvédelmi intézkedésekkel letudó korábbi kormányzati gyakorlat helyett a zöld ombudsman minden érintett területre kiterjedő jogalkotást javasol.

Alapjogi levezetés

„A vízrendezések fő célja a mezőgazdasági termelésbe vonható területek növelése, a feleslegesnek mondott vizek mielőbbi levezetése, az ármentesítés és a hajózhatóság biztosítása volt. Mára alapvetően megváltoztak a körülmények, egyre sürgetőbb feladattá vált a víz elvezetése helyett a víz visszatartásán alapuló egységes vízgazdálkodás kialakítása, amely segít kiegyenlíteni az éghajlatváltozás következtében egyre gyakoribbá váló extrém csapadékos vagy szélsőségesen száraz időszakok negatív hatásait. Ezen változások a jogi keretek tisztázását, az alapvető jogok összehangolását is igénylik” – vezeti fel ajánlásait Bándi.

A tudományos és szakmai konszenzussal összeállított Vízválasztó koncepcióban felvázolt paradigmaváltás gyakorlati megvalósításához Bándi szerint a szabályozási környezetet és az intézményrendszert – beleértve a tervezést is – úgy kell alakítani, hogy az ösztönözze a természeti erőforrások megőrzését, takarékos használatát, a vízmegtartó megoldások alkalmazását. Hozzátéve, hogy a hatékony működés megteremtéséhez szakterületek feletti koordinációra, és az együttműködést segítő szervezeti és szabályozási keretekre is szükség van.

Bándi alkotmányjogi levezetése szerint „a víz mint természeti erőforrás, a vízkészlet mint a nemzet közös örökségébe tartozó érték védelme, megőrzése mint legmagasabb szinten deklarált közérdek védelmében a tulajdonjog is korlátozható”, de gondoskodni kell a kártalanítás szabályozásáról.

Megfontolásra ajánlja egyúttal egy új szolgalmi jog, a vízmegtartási szolgalmi jog vagy vízmegtartási közérdekű használati jog bevezetését a magyar jogrendszerbe. Mindezek megléte lehetővé teszi, hogy amennyiben „egyes vízmegtartó tevékenységek alapjogok érvényre juttatását biztosítják, közérdeket szolgálnak, akkor a tulajdonjog arányos és szükséges korlátozásaként akár a tulajdonosi hozzájárulás beszerzése is mellőzhető”.

Vizek hiányából származó kár

A belvíz megítélését és szabályozását érintő szemléletváltáshoz szerinte „az előzetes kockázatbecslés módszere, módszertana, menete is módosítandó, hogy a veszély- és kockázati térképeken valóban azok a területek szerepeljenek, amelyeket a többlet víz veszélyeztet. A vízkár fogalmának, valamint az arra vonatkozó szabályozás alkalmazásának, a kompenzálás rendszerének teljes újragondolása szintén időszerűvé vált”. A jelenlegi szabályozás ugyanis, annak ellenére, hogy a vizek hiányából származó kár is vízkárnak minősül, a vizek többletéből származó kárra fókuszál.

Az ombudsmani ajánlás kiemeli, hogy mára a közérdek szempontjából kedvező, sőt kívánatos esemény, ha egy-egy terület víz alá kerül. Ezért Bándi szerint a fogalmak módosítása mellett mindenképp el kell azt is érni, hogy „a veszély- és kockázati térképeken valóban azok a területek szerepeljenek, amelyeket a többlet víz veszélyeztet”. A zöld ombudsman azt javasolja, hogy a területi vízmegőrzéssel kapcsolatos közfeladatok ellátására jöjjenek létre vízitársulatok, amelyek feladatköre a környezet- és természetvédelemre, valamint a vízszolgáltatásokra is kiterjedne. Bándi szerint a legjobb az volna, ha a korábbi öntözési közösségek helyett a fenntartható vízgazdálkodási közösségek alakulnának országszerte.

Ezzel párhuzamosan a létesítési és az üzemeltetési vízjogi engedélyek, továbbá az üzemeltetési szabályzatok, üzemrendek felülvizsgálata is szükséges, azért hogy véletlenül se maradjanak hatályban a víz szükségtelen levezetését segítő, a vízmegtartást akadályozó előírások, kötelezettségek. „A vízjogi engedély hivatalból történő módosítása esetén, ha a módosítás a közérdek érvényre juttatása érdekében szükséges, akkor a hivatalból megtett intézkedésekből keletkezett károkért – a jogszabályokban meghatározott esetekben – nem jár kártalanítás” – fűzi hozzá Bándi.

Egyedül nem megy

A zöld ombudsman nem feledkezett meg az idén országos mozgalommá szerveződő civil vízőrzőkről sem, akik saját erőforrásaikat használva lokális természetközeli megoldásokkal próbálják helyben megtartani a vizet a tájban.

Bándi szerint mindenképp megfontolandó a „kisléptékű vízfolyásrendezés” fogalmának bevezetése a jogrendszerbe, és javasolt az ehhez kapcsolódó anyagi jogi és eljárási szabályok kialakítása is, „hogy egyszerűbb esetekben, amikor a tevékenység nem jár összetett műszaki beavatkozással, hanem főként természetes vízmegtartó megoldásról van szó, az általános vízjogi engedélyezési eljárásnál egyszerűbb, olcsóbb, gyorsabb eljárásban legyen mód annak jóváhagyására”.

Bándi többször is nyomatékosan felhívja arra a figyelmet, hogy a vízgazdálkodási tárgyú kérdések rendezése önmagában nem elegendő: nélkülözhetetlen a velük szorosan összefüggő, a tájhasználati és területhasználati előírások, az agrár- és földhasználati, -védelmi szabályozás, az erdőgazdálkodási és természetvédelmi szempontok, a infrastruktúra-fejlesztési előírások, valamint a kapcsolódó támogatási rendszerek – elsősorban is az agrár- és vidékfejlesztési – vízmegtartási szempontú felülvizsgálata is.

Csak a szakterületi szabályrendszerek összehangolt értékelésével és alakításával teremthető meg az előírások és támogatási rendszerek valódi összhangja. „Fontos kiemelni, hogy e javaslatban megfogalmazódtak a jelen és jövő nemzedékek érdekeinek védelmére szolgáló alapjogi elvárások is, amelyek érdekében a vízmegtartásra irányuló törekvéseket oly módon szükséges megvalósítani, hogy a helyzet javítását célzó intézkedések során annak terheit elsősorban az államnak, de az önkormányzatoknak, a tulajdonosoknak és a használóknak együttesen, a társadalmi felelősségvállalás jegyében közösen kell viselniük”.

A környezetjog akadémikus professzorának alapvetése, hogy a vizek, a vízkincs, a vízkészletek az emberi létezés, az egészség és a jól-lét nélkülözhetetlen feltételei. Mint írja, „a mindezen értékeket érintő káros folyamatok súlyosan veszélyeztetik az emberi jogokat. Mivel létünk, jól-létünk és jövőnk nagymértékben vízkincsünk meglététől függ, ezért kulcsfontosságú, hogy megtegyünk mindent a védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése érdekében”.

Olasz kutatók átfogó vizsgálatot végeztek az Ötzi, a jégember néven elhíresült 5300 éves múmián, amelyet a Dél-Tiroli Régészeti Múzeumban őriznek, és felfedezték, hogy teste bőségesen otthont ad élő mikroorganizmusoknak. A Microbiome című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint bizonyos baktériumok és gombák az évezredes fagy, majd a szigorú múzeumi tárolási körülmények ellenére is életben maradtak, és a mai napig biológiai aktivitást mutatnak.

Az Eurac Kutatóközpont múmiakutatói genetikai elemzés alá vetették az Ötziből és a környezetéből vett mintákat, és a vizsgálat két megdöbbentő eredményt is hozott. Egyrészt olyan ősi bélbaktériumokat azonosítottak a múmia belsejében, amelyek a modern, iparosodott életmódot folytató emberekből már teljesen eltűntek, és ma már csak hagyományos életmódot élő közösségeknél találhatók meg. Másrészt a kutatóknak sikerült laboratóriumban sikeresen tenyészteniük négy különböző élesztőgomba-csoportot, amelyeket Ötzi testéből, például a gyomra mélyéből nyertek ki.

Az így talált, hideget kedvelő élesztőgombák közül a Glaciozyma nevű nemzetség bizonyíthatóan növekedésnek indult a múzeum hűtőkamrájában az elmúlt években. A kutatók szerint ezek a gombák vagy maguk a rézkori emberben megtelepedett mikroorganizmusok, vagy azok közvetlen leszármazottjai. Az ősi túlélők mellett a szakemberek olyan modern baktériumokat is találtak Ötzi bőrén, amelyek az 1991-es felfedezése óta kerültek oda az emberi érintkezések, vagy a múmia kiszáradását gátló, rendszeres vizes permetezés révén.

Bár Ötzi állapota stabil és nem mutatja a romlás jeleit, a kutatás rávilágított az ősi leletek tartósításának hatalmas kihívásaira. A talált mikrobák egy része ugyanis olyan génekkel rendelkezik, amelyek képesek lebontani a fenolt, vagyis azt a fertőtlenítőt, amelyet éppen a mikroorganizmusok elszaporodása ellen használnak. A tudósok szerint a jövőben folyamatos mikrobiológiai megfigyelés alá kell vonni a jégembert, az évezredekig túlélő gombák működésének megértése pedig később akár a rendkívül alacsony hőmérsékleten történő élelmiszer-erjesztési technológiák fejlesztésében is segíthet.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Donald Trump kedden aláírta azt az elnöki rendeletet, amely 30 napos önkéntes felülvizsgálati időszakot kér a mesterséges intelligenciát fejlesztő cégektől a legfejlettebb AI-modellek széles körű megjelenése előtt. A beszámolók szerint a Fehér Házban csendben, a megszokott felhajtás nélkül aláírt rendelet célja, hogy a kormányzat időben felmérhesse az új modellek által jelentett kiberbiztonsági kockázatokat, és megvédhesse a kritikus infrastruktúrákat.

A rendelet hátterében az áll, hogy a legújabb generációs, úgynevezett frontier AI-modellek képességei jelentős fejlődésen mentek keresztül az elmúlt hónapokban. Az Anthropic cég által áprilisban bemutatott Mythos nevű modell például a kutatók szerint eddig példátlan sebességgel képes azonosítani és kihasználni a számítógépes rendszerek rejtett biztonsági réseit. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a mesterséges intelligencia turbó fokozatra kapcsolhatja a kibertámadásokat, így a 30 napos moratórium arra szolgál, hogy az állami szervek még azelőtt felkészíthessék a védelmi rendszereiket, mielőtt a technológia bárki számára elérhetővé válna a világon.

A techszektor képviselői, köztük az OpenAI és a Microsoft üdvözölték a döntést, amely komoly lobbisikert jelent a számukra a szigorúbb kormányzati kontrollal szemben. Trump eredetileg május végén egy ünnepélyes ceremónia keretében írt volna alá egy jóval szigorúbb, 90 napos felülvizsgálatot előíró tervezetet, sőt a kormányzat korábban az FDA gyógyszer-engedélyezéséhez hasonló kötelező állami felügyeletet is fontolgatott. Végül a techipari milliárdosok és David Sacks, az elnök korábbi AI-tanácsadója meggyőzték Trumpot, hogy a túl hosszú időszak és a bürokrácia elfojtaná az innovációt, és hátrányba hozná az USA-t a Kínával folytatott globális AI-versenyben.

A kompromisszumos rendelet szövege kifejezetten hangsúlyozza, hogy a program teljesen önkéntes, és semmilyen módon nem vezethet kötelező állami licenc- vagy engedélyeztetési kötelezettséghez. Ennek ellenére a nemzetbiztonsági aggályok súlyát jelzi, hogy az elnöki utasítás egy titkosított teljesítménymérési (benchmarking) folyamatot is létrehoz a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) és a Pentagon vezetésével, amely pontosan meghatározza, mely modellek minősülnek kockázatosnak. Emellett a pénzügyminisztérium koordinálásával egy kiberbiztonsági információmegosztó központot is felállítanak a sebezhetőségek gyors javítására, míg az igazságügyi minisztérium megkapta feladatul az AI-t használó hackerek szigorú büntetőjogi üldözését.

Bár az OpenAI globális ügyekért felelős vezetője, Chris Lehane és a Microsoft elnöke, Brad Smith is a biztonság és az innováció közös mérföldköveként értékelte a döntést, a kormányzaton belül és kívül sokan tartanak a lassú reagálástól. A kritikusok, köztük Dean Ball korábbi AI-tanácsadó szerint kérdéses, hogy a titkosszolgálatok mit képesek kezdeni a bonyolult modellekkel mindössze 30 nap alatt. Miközben Sam Altman, az OpenAI vezérigazgatója már szerdán a Fehér Házban és a Kongresszus tagjaival tárgyal a folytatásról, a gazdasági elit – élükön Jamie Dimonnal, a JPMorgan Chase vezérigazgatójával – továbbra is aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a kormányzati lépések nem tartanak lépést a technológia exponenciális fejlődésével.

A NASA bejelentette, hogy az X–59 kísérleti repülőgép készen áll eddigi legfontosabb küldetésére: a tervek szerint 2026 júniusának elején lépi át először a hangsebességet. A Lockheed Martin által épített, különleges kialakítású gép az elmúlt hónapokban sikeres tesztrepüléseken esett át, amelyek után a szakemberek május végén adtak zöld jelzést a következő fázisnak. A Low Boom Flight Demonstrator projekt vezetője, Cathy Bahm kiemelte: a csapat mostantól végre azok felé a repülési feltételek felé közelít, amelyekre ezt az egyedülálló repülőgépet eredetileg tervezték.

Az X–59 a 2025. októberi első repülése, majd egy tervezett karbantartási időszak után idén márciusban tért vissza a levegőbe, és azóta már 15 sikeres repülést teljesített. A tesztek során a mérnökök fokozatosan kiterjesztették a gép határait: elérték a 13 100 méteres magasságot és a hangsebesség közeli, Mach 0,95-ös (mintegy 1010 km/órás) tempót, sőt a futómű levegőben történő behúzását is sikeresen letesztelték. Az eddig összegyűjtött adatok megerősítették az üzemanyag- és hidraulikai rendszerek stabilitását, valamint a pilóta előrefele látását biztosító, külső kamerákból álló különleges kijelzőrendszer (eXternal Vision System) megbízhatóságát is.

A júniusban induló új tesztfázisban a gép először kb. 13 100 méter magasságban lépi át a hangsebességet, majd ezt követően célozzák meg a „küldetési feltételeket”. Ez 1,4 mach (körülbelül 1488 km/órás) sebességet jelent kb. 16,8 kilométeres magasságban, de a tervek szerint a gép a tesztsorozat alatt eléri majd a 1,6 mach végsebességet és a több mint 18 ezer méteres csúcsmagasságot is. Ez a sebesség és magasság azért kulcsfontosságú, mert a NASA ezekkel a paraméterekkel szeretné demonstrálni, hogy a technológia képes megszüntetni a hagyományos, mennydörgésszerű hangrobbanást.

Bár a 30 méter hosszú, tűhegyes orral ellátott repülőgépet kifejezetten arra tervezték, hogy a hangsebesség átlépésekor csupán egy halk puffanást (úgynevezett „sonic thump”-ot) idézzen elő, a mostani korai tesztek során ezt még nem fogják közvetlenül demonstrálni. Az X–59-est ugyanis egy hagyományos kísérő repülőgép követi majd, amelynek saját hangrobbanása elnyomja a kísérleti gép halkabb morajlását. Ugyanakkor a nyár folyamán a kísérőként repülő F-15-ös kutatógépet speciális nyomásérzékelő szondákkal szerelik fel, hogy első ízben mérjék meg az X–59 által keltett lökéshullámok szerkezetét.

Ezek a mérések zárják majd le a Quesst misszió első fázisát, amely a gép repülésbiztonságának igazolására fókuszált. Az év második felében induló második fázisban a szakemberek már célzottan az X–59 akusztikus lábnyomát fogják vizsgálni, hogy igazolják a halk szuperszonikus technológia működését. A végső cél az, hogy a NASA lakott amerikai területek felett is tesztelje a gépet, és a lakossági visszajelzések alapján elérje a szuperszonikus repülést tiltó nemzetközi szabályozások megváltoztatását, megnyitva az utat a gyorsabb kereskedelmi repülés előtt.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Január óta már legalább öt magyar településen – Szombathelyen, Bozsokon, Kőszegen, Zalaegerszegen és Sopronban – bizonyítottan kimutatták a burgenlandi kőbányákból érkező, azbeszttartalmú kőzúzalék jelenlétét, de egy büki önkormányzati képviselő NAV-adatigénylése nyomán május végén az is kiderült, hogy több mint 250 településre jutott az anyagból Magyarországon 2015 és 2026 között. A leginkább utak és parkolók burkolásához igénybe vett zúzalékot bölcsődék, óvodák és játszóterek közelében is felhasználták, és a szennyezés akár Budapestre és az agglomerációba is eljuthatott.

Az üzlettel látszólag csak az egyik fél járt jól: a NAV adatai alapján négy burgenlandi bánya az elmúlt közel három évtizedben mintegy 34 milliárd forint bevételre tett szert a magyarországi exportból. A hazai import az utóbbi évtizedben ugrott meg jelentősen: míg a kétezres években évente nagyjából 200 ezer tonna zúzalék érkezett, 2018-ra ez az érték elérte a 3,6 millió tonnát. Ennek valódi árával csak most kénytelenek szembesülni a magyarok: egyes helyszíneken a levegő azbesztszál-tartalmára vonatkozó egészségügyi határértékek több tízszeresét és százszorosát mutatták ki.

És itt nem csak szimpla környezetszennyezésről van szó, hiszen az azbeszt belélegzett rostjai a tüdőben tartósan megmaradnak, és évtizedek alatt súlyos és gyógyíthatatlan, köztük rákos betegségeket okozhatnak. A kitettség és a diagnózis között átlagosan 30-50 év telik el, ami azt jelenti, hogy a most érintett területeken élők egészségügyi következményei lehet, hogy csak a 2050-es, 2060-as években fognak megmutatkozni.

Bár a Greenpeace Magyarország már január 29-én bejelentést tett a Vas Vármegyei Kormányhivatalnál, miután egy bozsoki parkolóban a veszélyes hulladék egészségügyi határértékének (0,1%) ötszázszorosa feletti azbeszttartalmat mértek, a szélesebb nyilvánosság csak hónapokkal később szembesült az ügy valódi kiterjedésével. A kormányhivatal kőzet- és levegővizsgálatainak eredményei április elején készültek el, de csak az országgyűlési választás után egy nappal mutatták be azokat egy sajtótájékoztatón – itt derült ki, hogy a szombathelyi Oladi plató városrészben több kilométernyi utat burkoltak be szennyezett kavicsokkal, és ekkor vált nyilvánossá az osztrák bányák érintettsége is. A szombathelyi levegőben az egészségügyi határértéket 30-szorosan meghaladó azbesztszennyezést mértek, magában a kőzetanyagban pedig a határérték közel 300-szorosát – mindennek körülbelül 1100 helyi lakos lehet kitéve.

Simon Gergely, a Greenpeace Magyarország vegyianyag-szakértője kérdésünkre elmondta, hogy a több hónapos várakozás ellenére részben elégedett a hatósági reakcióval: „Örüljünk, hogy legalább normális vizsgálatot végzett a Vas Vármegyei Kormányhivatal. Korábban sokszor láttunk olyat, hogy nem történt semmi a bejelentésünk nyomán.” Maga az intézkedés végül már így is az új kormányra hárult. Gajdos László élő környezetért felelős miniszter május 21-én közölte, hogy megállapodott a négy közül még egyedüliként üzemelő osztrák bányával arról, hogy nem szállítanak több azbeszttartalmú kőzetet Magyarországra, majd május 27-én felállt egy tárcaközi azbeszt-munkacsoport, és megkezdte működését az osztrák–magyar kétoldalú bizottság is, amelynek elsődleges feladata a szennyezés teljes körű feltérképezése és a felelősség tisztázása lesz.

Munkacsoport és bizottság ide vagy oda, jogosan merülhet fel a kérdés, hogy egyáltalán hogyan történhetett meg, hogy az Európai Unióban 2005 óta betiltott azbesztet később még egy évtizeden keresztül gond nélkül bányászták és szállították Magyarországra.

Az egyik legveszélyesebb azbesztfajtát importáltuk

„Az El Niño csak olaj lesz a tűzre egy amúgy is felmelegedő világban” – fogalmazott António Guterres ENSZ-főtitkár, miután megjelent a Meteorológiai Világszervezet (WMO) legújabb előrejelzése az El Niño-La Niña ciklus változásainak legutóbbi fejleményeiről. Annyi bizonyos, hogy az El Niño meleget hoz, és amellett, hogy növeli az átlaghőmérsékletet, sokfelé az extrém időjárási jelenségek, viharok kialakulásának is kedvez.

A WMO szerint az El Niño 80 százalékos valószínűséggel már június és augusztus körül kialakul. Bár a korábbiakban felmerült, hogy az idei ciklus minden eddiginél extrémebb felmelegedést hoz, a WMO már óvatosabban fogalmaz: az előrejelzések szerint minimum közepes, de könnyen lehet, hogy erős El Niño-ra számíthatunk. A szervezet előrejelzése szerint a következő három hónapban szinte mindenhol szokatlanul meleg lesz, ezzel együtt pedig az extrém esőzések és az aszály kockázata is megnő.

Újabb hőségrekordok dőlhetnek meg

Bár minden El Niño lefolyásában akadnak különbségek, a jelenség miatt a Csendes-óceán keleti és középső részén hurrikánok alakulhatnak ki, extrém esőzésekre pedig Dél-Amerikában, az Egyesült Államok déli részén, Afrikában és Közép-Ázsiában lehet számítani. A száraz időjárás és az aszály elsősorban Közép-Amerikában, Dél-Amerika északi részén, a Karib-térségben, Ausztráliában, Indonéziában és Dél-Ázsia egyes részein okozhat problémákat.

Bár természetes folyamatról van szó, a hatása összeadódik az ember okozta felmelegedéssel, egyes klímamodellek szerint pedig egyre extrémebb El Niño periódusokra számíthatunk. Bár azt még nem lehet tudni, hogy a mostani is rekordokat fog-e döntögetni, a WMO és a Brit Meteorológiai Szolgálat múlt héten közölt éves jelentése szerint erre minden esély megvan: már 2030 előtt jöhet egy olyan pokolian forró év, ami ízelítőt ad a két fokos felmelegedésből.

Gareth Redmond-King, az Energy & Climate Intelligence Unit thinktank szakértője szerint már 2027-ben megdőlhetnek az eddigi hőmérsékleti rekordok.

A mesterséges intelligencia használatának előbb-utóbb meg kell fizetni az árát: erre kellett rájönnie annak a meg nem nevezett amerikai cégnek, amely a hónap végén 500 millió dolláros számlát kapott a Claude-tól. Bár vannak olyan cégek, ahol széles körben használják a mesterséges intelligenciát (az Amazonnál például pozitívan értékelték, ha a munkatársak minél több feladatot delegálnak az AI-nak – ugyanannál az Amazonnál, ahonnan nemrégiben négy hónap leforgása alatt 30 ezer munkavállalót rúgtak ki a mesterséges intelligenciára hivatkozva), ebben az esetben nem valamilyen őrületes fejlesztésre költöttek ennyi pénzt, hanem véletlenül.

Az esetről egy AI-tanácsadó számolt be az Axiosnak, amely szerint a vállalatnál elfelejtették korlátozni a munkatársak Claude-használatát – akik használták is, de hogy pontosan mire, azt nem lehet tudni. A tanácsadó szerint egyértelműen hibáról volt szó: elfelejtették korlátozni a felhasználható tokenek számát, így nagyon valószínű, hogy a Claude sok olyan feladatot kapott, amihez valójában felesleges lett volna a használata.

Felesleges feladatok

Ez elég gyakori: egy neve elhallgatását kérő műszaki igazgató szerint a cégénél a munkatársak még azt is az általuk használt AI-tól kérdezték meg, hogy milyen idő lesz, Sophia Velastegui, a Microsoft egykori AI-szakértője szerint pedig általában jellemző, hogy a dolgozók azokat a feladatokat bízzák a mesterséges intelligenciára, amikhez nincs kedvük, vagy amiket unnak.

Ezekben az esetekben a költségek hamar elszabadulhatnak (ha nem is annyira, mint az ismeretlen cég félmilliárdos számlájánál), az eredmények pedig nem igazolják a mesterséges intelligenciára fordított költségeket, ez pedig egyre több cégnek tűnik fel: nemrégiben az Uber igazgatóhelyettese nyilatkozta azt, hogy az AI ész nélküli használata nem hoz semmilyen kézzelfogható eredményt, cserébe viszont drága, korábban pedig a Microsoftnál mondták le a Claude-előfizetéseket.

Május végén házkutatást tartottak a Nemzeti Kulturális Alapnál (NKA), „súlyos visszaélések és gyanús készpénzhasználat" miatt, nem meglepő módon a hónap elején kirobbant NKA-botrány nyomán. Eközben a kultúráért felelős miniszter, Tarr Zoltán az ügyet ismerőktől vagy akár általában a lakosságtól vár információkat a Fidesz-klientúrának kiosztott milliárdokról. Sokak radarján csak akkor jelent meg az NKA, amikor kiderült, hogy az alapból vagy azon keresztül 17 milliárdot szórtak szét a Fidesz csókosai között. Pedig ez csak az NKA legalább másfél évtizedes lejtmenetének végállomása volt – miközben még a pontos összeg is alakul, június 1-i hír, hogy 400 millió ment a Fideszt támogató szervezeteknek Szabolcsba.

Kezdetben az NKA-nak volt egy saját bizottsága, és volt elnöke. Voltak ezen kívül úgynevezett kollégiumai (kuratóriumai) kulturális területenként (például irodalmi, képzőművészeti, előadóművészeti, zenei, stb.). Ezek rendszeres időközönként pályázatokat írtak ki a saját területükön tevékenykedőknek. A pályázatokat a kollégiumok bírálták el, ezek tagjait pedig szakmai szervezetek jelölték. A nyerteseknek szigorú szakmai és pénzügyi elszámolási kötelezettségük volt, amit az NKA rendre ellenőrzött is. Ez az alapstruktúra kisebb-nagyobb mértékben változott ugyan, de megmaradt az NKA önállósága, és a pénzével, amely kezdetben a kulturális járulékból, később az ötöslottóból jött, javarészt szintén maga rendelkezett. A mindenkori miniszter csak az úgynevezett miniszteri keretről dönthetett, amelynek mértéke többször is változott.

A NER időszakában aztán az NKA fokozatosan elvesztette autonómiáját: ma nem egyéb, mint a kultúráért felelős minisztérium háttérintézménye. A bizottság még névleg megvan, de annak elnöke már a miniszter, legutóbb Hankó Balázs. Tessék-lássék módon még működteti a pályázati és döntési mechanizmusait, de mint láttuk, a pénze fölött már nemigen rendelkezhetett, a szakmai munkát felülírták a pártszempontok.

Daliás kezdetek

Harsányi László, aki a 90-es évek elején az NKA elméleti megalapozásában is részt vett, és 2002 és-10 között a szervezet elnöke volt, miután a botrány május elején kipattant, a Klub Rádióban az NKA-t rendkívül jó és jól kitalált intézménynek nevezte.

„Minden jó intézménnyel vissza is lehet élni. Tehát, nehogy az legyen most, hogy ez egy teljesen alkalmatlan, a becsületét és a lehetőségeit örökre elvesztett szervezet, amit föl kell szántani és a helyét sóval behinteni.”

Az NKA elindulása az 1989-et követő időszak fontos fejleménye volt, még ha mindig elégedetlenség és vita is övezte, és még ha nehéz is ezt ma belelátni. A szervezetet sokan igazi demokratikus vívmánynak tekintették. Nem sokkal a rendszerváltás után hozták létre kulturális projektek támogatására, és hosszú ideig viszonylag jól el is látta a feladatát. Ami leginkább abban állt, hogy kis-és közepes méretű kulturális projekteket (ma úgy mondanánk, javarészt független projekteket) forráshoz juttasson, pályázati alapon, a szakmai önkormányzatiság talaján állva, kulturális területenként szerveződve, megalapozott és autonóm döntésekkel.

És hogy miért kellett erre külön alap? Egyszerűen azért, mert az államszocializmus bukása után egyre több olyan kulturális és művészeti praxis jött létre, ami nem kötődött intézményekhez, hanem civil szervezetekhez, közösségekhez, vagy egyénekhez kapcsolódott. Magyarán a szabadsággal együtt szabad kulturális aktivitások tömege is keletkezett. Azt pedig egyre többen sejtették, hogy ezen a területen jelentkeznek majd a kultúra innovátorai, itt keletkezik az „új”, amely megtermékenyítheti az intézményes kultúrát, a mainstreamet.

Az NKA pénzügyi hátterét kezdetben a jó néhány termék árába beépített kulturális járulék, később, 2006-tól az ötöslottó szerencsejáték adójának 90 százaléka adta, szakmai alapját pedig az egyes területek (az irodalomtól a színházon át a fotóig, a képzőművészetig) szervezetei. Az intézménynek az „arm’s length” elv alapján kellett volna működnie, vagyis a végrehajtó hatalomtól karnyújtásnyi távolságra, azzal az elképzeléssel, hogy az aktuális kormányzat sem az NKA kasszájába, sem a döntéshozatalába ne nyúlhasson bele. Ez azonban csak ritkán valósulhatott meg maradéktalanul: több kísérlet is volt arra, hogy minisztériumi háttérintézményt csináljanak belőle, 2017 óta pedig már végképp csak illúzió volt az eredeti koncepció szerinti működés.

2016 végén ugyanis a szervezet adminisztratív önállósága is elveszett: az NKA-t lényegében beolvasztották a kultúráért felelős minisztériumba, amelyet akkor EMMI-nek hívtak, de addigra szakmaisága is szertefoszlott, az összes kollégiumában (kuratóriumában) többségben voltak a kormányhű, azaz Fidesz-hű emberek. Egyértelmű volt, hogy előbb-utóbb a párt kifizetőhelyévé teszik, és csak az illúzió fenntartása érdekében nyújt még egyre csökkenő és egyre jobban elaprózott forrásokat valóban releváns projekteknek.

Veresegyház büdzséje

Az NKA-t övező viták már a megalakulásakor arról szóltak, hogy az alapban mennyi pénz van, és hogy milyen módon őrizhető meg a döntéshozatal autonómiája. Rajk László, az SZDSZ képviselője, 1993-ban a parlamentben a sürgősséggel tárgyalt NKA-törvény vitájában éles hangon tette szóvá, hogy miközben a kultúra támogatásáról pár száz milliós huzavona folyik, az MDF-kormány egészen más célokra, milliárdokat visz ki magánalapítványokba:

„Ha csak két ilyen nagy magánalapítványt vizsgálunk: a Hungária TV Alapítványt és a Szabad Művelődési Alapítványt, ez közel hatmilliárd, ami kikerült a Parlament és a Kormány ellenőrzése alól. Hogy a dolog világos legyen: a Nemzeti Kulturális Alap és a magánalapítványok aránya között ez a hatmilliárdos [különbség] , mondjuk Komárom egész évi költségvetése. Amiről mi tegnap a kulturális bizottságban tárgyaltunk: az a 700 millió, mondjuk, Veresegyháza évi költségvetése. Tehát a Kormány úgy tekinti a magyar Parlament kulturális bizottságát, hogy koncként odadobja ezt a Veresegyháza nagyságrendű, éves költségvetést: ezzel rágódjon, foglalkozzon a kulturális bizottság, míg teljes ellenőrzés nélkül, Komárom éves költségvetését ki tudja vinni magánalapítványokba”.

Ahogyan erre Zádori Zsolt 2003-ban, a NKA tízéves születésnapjára írt, Az alapötlettől az alapprogramig című fontos cikkében, a Beszélőben emlékeztetett, a milliárdos alapítványosítás tétje első helyen a Duna TV létrehozása volt, illetve az MDF-hez közeli kulturális hátország kiépítése.

Az NKA-t gyakran összekötik Fekete György nevével, aki kardoskodott ugyan az Alapért, 1993-94-ben éppenséggel volt az NKA Bizottság elnöke is, de az nem igaz, hogy az Alap az ő ötlete lett volna. Az viszont kétségtelen, hogy a később általa elnökölt Magyar Művészeti Akadémia (MMA) hozzájárult az NKA autonómiájának kinyírásához. Az Alap létrehozásának ötlete valójában nehezen köthető egyetlen személyhez vagy szervezethez. Kuti Éva és Marschall Miklós szövegeit, különösen Az állam szerepe a kulturális szférában című 1990-es tanulmányukat szokták emlegetni ezzel kapcsolatban, valamint a brit Arts Council modellt és a német kultúrafinanszírozás egyes megoldásait.

Szeretjük az NKA-t magyar specifikumnak tekinteni, és bár a térségben első volt az efféle szervezetek között – később indult Romániában az AFCN, Szlovákiában az FPU, amit épp most uralt le teljesen a Fico-kormány –, Inkei Péter 2011-es tanulmánya szerint nem volt hungarikum.

„Annyiban mégis a magyar kulturális politika karakteres eleme, hogy a (...) számos szervezeti és tartalmi változás ellenére fő vonásaiban, szerepkörében és súlyában hű maradt az eredeti elképzelésekhez. Ez a fajta stabilitás nemcsak térségünkben, hanem európai összevetésben is figyelmet érdemel. Vannak olyan vonásai, amik funkciójában is egyedivé teszik. Az egyik ilyen a projekt-támogatás kizárólagossága, szemben azokkal a társ-szervezetekkel – például az angol Arts Councillal vagy a balti köztársaságok alapjaival –, amelyek központi szerepet játszanak a kulturális beruházásokban” – írta Inkei még a NER beavatkozásai előtt. Vagyis az NKA-t nem arra szánták, hogy a kormány meghosszabbított karja legyen, nem rajta keresztül kell sem beruházni, sem fejleszteni, sem pedig állami intézményeket fenntartani. És végképp nem rajta keresztül kell kulturális hegemóniát építeni, vagy megjutalmazni a pártkampányokat támogató klienseket.

Az idézett 1993-as parlamenti NKA-vitában az akkor liberális Fidesz máris az eredeti ideákat kérte számon a még meg sem alakult NKA-n: az állam legyen minél messzebb a kulturális projekttámogatástól. Molnár Péter ezt mondta: „a tervezetből az égvilágon semmi nem maradt, csak a címe, az, hogy Nemzeti Kulturális Alap. Ennek a címnek és a most beadott törvényjavaslatnak egymáshoz semmi köze nincsen. (...) ezzel a benyújtott törvénytervezettel a Kormány, illetve az állam továbbra is fenntartja a jogot magának a keresztfinanszírozásra. Nem mond le arról a jogáról, hogy igenis ő határozza meg azt, hogy mi hordoz kulturális értéket és mi nem”.

Molnár egyébként azt is hozzátette még, hogy a kormány

„a magánszféra számára a kulturális területen a mai napig nem teremtett olyan kedvező feltételrendszert, amellyel segíteni, ösztönözni lehetne pénzszűkét mutató körülmények között az ilyen kulturális vállalkozások életben maradását".

Azaz, hogy még mindig nincs kitalálva, magántámogatók számára miért érné meg kultúrára költeni. Ez azóta sem megoldott, az egyetlen ilyen kísérlet a színházi TAO volt, de az is elvérzett.

Van-e egyáltalán szükség nem piaci kultúrára?

A rendszerváltás körül az egyik alapkérdés az állam szerepének újragondolása lett, és alakulóban volt az a konszenzus, hogy az államnak nem kell beleártania magát abba, hogy meghatározza, mi az érték. Az állami szerepvállalás jellege és mértéke volt a fő kérdés, az intézményfenntartás, a projekttámogatás, illetve a – jobbára elképzelt – kultúrafogyasztó polgár helyzetének szempontjából, a piacgazdaság háttere előtt. Kevéssé merültek föl a művész és a művészet szabadságát érintő kérdések, a művész és a művészet autonómiája a kormányzati szereplők beavatkozási kísérleteivel szemben. Sokkal inkább a kiépülő piac (a korszak kedvelt frázisával élve: „tankok helyett bankok”), illetve az állami paternalizmus vonatkozásában került elő.

A Nappali Ház című folyóirat 1994-ben például Liberalizmus és kultúra címmel körkérdést intézett a kulturális közélet szereplőihez, többek között ezekkel a kérdésekkel:

• „Támogassa-e a liberális állam a kultúrát, illetve a művészeteket?
• politikai vagy erkölcsi probléma-e a kultúra támogatása?
• (...) kötelessége vagy joga-e az államnak a kultúra támogatása?
• paternalizmus-e, ha az állam támogatja a kultúrát?
• visszaélés-e az adófizetők pénzével, ha az állam támogatja a kultúrát?
• figyelembe vehet-e tartalmi szempontokat az állam a kultúra támogatásakor?
• ki döntheti el, mi számít támogatandónak, s mi nem?
• miféle ellenőrző mechanizmusokat lehet beépíteni az állami támogatásba?
• (...) milyen a jól működő nonprofit szektor, s mik a feltételei?
• rábízható-e a kultúra a piaci mechanizmusokra?
• használná-e ön a »gazdasági cenzúra« fogalmát?
• van-e különbség a piaci és a nem-piaci kultúra között?
• van-e egyáltalán szükség nem-piaci kultúrára?”

Túl azon, hogy Magyarországon eddig még sosem volt klasszikus értelemben vett liberális állam, ezt a kérdéscsomagot nem árt legalább tíz évente újragondolni, és maga az NKA is egyfajta válaszkísérlet. Története pedig leírható azzal a folyamattal is, hogy az aktuális kormányzatok hogyan próbáltak rátelepedni vagy távol maradni tőle; ki hogyan delegálhatott kuratóriumi tagokat, és miként nőtt vagy csökkent a miniszter saját hatáskörben elosztható kerete, amely most 50 százalék, de volt 33, 25, sőt 10 is.

Az NKA autonómiáját sokszor fenyegette veszély: már 1996-ban közel vitték a minisztériumi struktúrához, az első Fidesz-kormány 1999-től jelentősen megnyirbálta önállóságát azzal, hogy nagyobb beleszólást engedett a miniszternek a kuratóriumi tagok kinevezésénél. Ami pedig a szakmai tartalmat illeti, az NKA-ban rejlő potenciál sajnos csak ritkán jött ki igazán. A kultúra képviselői kiszámíthatóságot vártak volna tőle, de évtizedek óta késve, máskor, más ütemben írta és írja ki a pályázatait, míg a leadásnak, elszámolásnak mindig kőbe vésett határideje volt. Ezen kívül átláthatóságot, nyomon követhető stratégiát is vártak tőle, valamint tudásmegosztást – hiszen mégiscsak keresztül ment rajta az elmúlt évtizedek szinte minden fontos kulturális projektje, és hol máshol halmozódott volna fel komoly tapasztalat projektmenedzsmentről, finanszírozásról, ha nem itt. Ezt az intézményi tudást azonban nem használja felelősséggel, és nem, vagy csak ritkán forgatta vissza a színtérbe.

Most pedig itt állunk a kérdéssel: mi legyen az NKA-val?

Az utóbbi hetekben a kulturális szakmák felől több reformjavaslat is nyilvánosságra került, amelyek az intézményrendszer újragondolását célozzák. A legalaposabb eddig a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) által jegyzett DOLOGIDŐ című anyag. Az egyéves tanácskozássorozat után kiérlelt, 50 oldalas, részletes tanulmány a függetleneket körülvevő teljes kulturális ökoszisztéma megváltoztatására tesz javaslatot. A terv nem tér ki részletesebben az NKA-ra, de rögzíti, hogy az innovatív kultúra jelenleg tervezhetetlen és kiszámíthatatlan környezetben működik, és ennek része az NKA autonómiájának elvesztése is. A DOLOGIDŐ ennek visszaállítását sürgeti, szakmai önállóságot, szakértő kuratóriumokat követel.

A műkritikusokat tömörítő AICA javaslatcsomagja a kortárs képzőművészeti területtel foglalkozik, és szintén benne van az NKA reformjának követelése:

„a döntéshozatalban növelni kell a független szakmai szereplők arányát, a pályázati rendszert átláthatóbbá és kiszámíthatóbbá kell tenni, és lehetővé kell tenni a többéves működési támogatásokat – különösen a fiatal alkotók és kisebb szervezetek számára".

Kiadói és fordítással foglalkozó szakemberek az irodalom infrastruktúrájának újragondolására tesznek javaslatot. Itt, némileg meglepő módon, nincs szó külön az NKA-ról. Sokkal inkább a NER-ben létrejött irodalmi- és könyvügyi csúcsintézményről, a Petőfi Kulturális Ügynökségről (PKÜ) – ez is mutatja, hogy az elmúlt 16 év milyen intézményi zűrzavart hozott a párhuzamosságokkal, a szakmaiság illúzióját fenntartó, de a hegemónia építést szolgáló struktúrákkal. A javaslat ennek megszűntetését és egy új intézmény létrehozását célozza, az egykor volt Magyar Könyv Alapítvány (1997–2011) és a Publishing Hungary (2012–19) mintájára, és kijelenti, „önállónak kell lennie, nem lehet része minisztériumnak vagy az NKA-nak". Azaz a könyvesek az irodalmi és fordítói területet olyan, a többitől különálló világnak tartják, ahol egy specifikus intézményre van szükség. Ennek feladatait is felsorolják: „fordítástámogatási pályázatok; fordítók és szerzők támogatása; könyvvásárok szervezése; kiadói és fordítói találkozók (fellowship); fordítói ösztöndíjak; ismertető füzetek; honlapok; adatbázisok”.

A beszámolók szerint nem volt szó az NKA-ról a Magyar Színházi Társaság egyeztető fórumán sem, május 6-án, ahol a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz), a MASZK Országos Színészegyesület és a FESZ vett részt. Itt szó esett a színházi szakma helyzetéről, arról, hogy tisztázni kellene, mi is történt az elmúlt 16 évben, mielőtt a jövőről kezdenek gondolkodni, de úgy tűnik, kevésbé a strukturális, intézményi kérdéseken volt a hangsúly.

Rendben, de akkor mi legyen az NKA-val? A botrány első napjaiban az NKA négy volt vezetője adott ki közleményt. Török András (1996–98) aki a Horn-kormány idején, Harsányi László (2002–10), aki a Medgyessy-, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok idején volt az NKA elnöke, míg L. Simon László (2012–14) és Lőrinczy György (2017–20), akik a NER ideje alatt vállaltak elnöki, illetve alelnöki pozíciót, amikor önálló elnök már nem volt. Ez a szöveg viszont pont a múlttal, vagyis az aktuális botránnyal és annak okaival nem akar foglalkozni – pedig érdekes lett volna, mit gondol erről például L. Simon, azon a pár szón kívül, amit egy poszt alatti kommentben írt –, de „ez indította" őket közös megszólalásra.

Írnak azonban konkrétumokat arról, mit kellene tenni az NKA-val. Többek között visszaadni a szervezeti önállóságát, autonómiáját, az önálló elnöki státuszt, visszatérni ahhoz, hogy a kollégiumok döntnökeit az adott kulturális terület szakmai szervezetei javasolják. A miniszteri keret pedig legyen 10 százalék. Vagyis visszatérést javasolnak egy olyan állapothoz, ami hellyel-közzel már fennállt valamikor. Ez lenne a minimum. Csakhogy anélkül nem fog menni, hogy tisztáznánk, miként volt lehetséges párt-ATM-et csinálni a rendszerváltás egyik fontos vívmányából.

Naponta egymillió valós idejű méréssel látta el a kutatókat az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) által felállított globális megfigyelőrendszer, amely összesen 900, a tenger mélyén elhelyezett műszerből áll, és amelynek a felszámolásáról most döntött az amerikai kormányzat. A 900 mérőműszerből álló hálózat kiépítése 368 millió dollárba került, a fenntartása pedig évente 48 millió dollárba, ez utóbbit a Trump-kormányzat és a Nemzeti Tudományos Alap (National Science Foundation, NSF) már évek óta sokallja.

A 2016-ban telepített megfigyelőrendszer a tervek szerint 25 éven át üzemelt volna, az adatai pedig az óceán- és klímakutatásban, de a meteorológiában is felbecsülhetetlen értékűek. A műszerek segítségével az áramlatok sebességét, a víz hőmérsékletét és savasságát mérték, méghozzá úgy, hogy ehhez nem kellett időről időre ellátogatni az adott mérés helyszínére, az eredmények távolról is hozzáférhetőek voltak. A műszereket az Atlanti-óceánban, a Csendes-óceánban és az Irminger-tengeren helyezték el, ez utóbbi kulcsfontosságú volt az Atlanti-óceán meridionális áramlási cirkulációjának (AMOC) megértéséhez. Az AMOC egy északi irányú felszínközeli, meleg, sós áramlásból és egy déli irányú mélyebb, hideg vízi áramlásból áll, és bár jól mérhetően gyengül, valószínű, hogy a korábbi félelmekkel szemben mégsem omlik össze – ami azért is jó hír, mert ez az áramlás Európa éghajlatát is jelentősen befolyásolja.

Az Izland és Grönland között lévő Irminger-tengeren a műszereket körülbelül 2800 méteres mélységben helyezték el, ami azt is jelenti, hogy az elhelyezésük és a kiemelésük is komoly kihívást jelent – ez utóbbi várhatóan 15 hónapot vesz majd igénybe. Trumpék egyedül az Oregon partjainál elhelyezett szeizmikus mérőműszereknek kegyelmeztek, ezek 2028-ig működnek majd.

Felbecsülhetetlen értékű adatok

Hilary Palevski, a Boston College földtudományi professzora szerint a hálózat felszámolása jóvátehetetlen károkat okoz majd a tudománynak – ő az óceánok szén-dioxid-felvételét tanulmányozta a műszerek adatai alapján. Palevski szerint ráadásul nincsenek is kész tervek a műszerek további sorsáról vagy tárolásáról sem.

Craig McLean, a NOAA korábbi tudományos vezetője szerint a döntés jól mutatja, hogy az amerikai vezetésnek fogalma sincs a tudományról és a tudományos értékekről, a hálózat felszámolásával pedig az Egyesült Államok elveszíti a területen a vezető szerepét – az évi 48 millió dolláros fenntartási költséget pedig alacsonynak nevezte ahhoz képest, hogy a rendszer milyen értékes adatokat szolgáltatott.

Bár az óceán- és légkörkutatók tiltakoznak a hálózat felszámolása ellen, a döntés nem túl meglepő: a klímaszkeptikus amerikai kormányzat szemében már a klíma szó is vörös posztónak számít, ennek megfelelően egymást érték a környezetvédelemre mért amerikai csapások.

A tengeri ragadozómadarak súlyos károkat okoznak a halászoknak: megdézsmálják a haltenyészetek állományát, de a rögzített tengeri csapdákat is előszeretettel látogatják, amivel nemcsak anyagi károkat okoznak, hanem a saját életüket is veszélyeztetik: a nagy kárókatonák (Phalacrocorax carbo), a dolmányos sirályok (Larus marinus), a heringsirályok (L. fuscus) és az ezüstsirályok (L. argentatus) gyakran belegabalyodnak a hálókba, és elpusztulnak.

Ez a halászatoknak is rossz, de a madaraknak sem jó, ezért egy dán kutatócsoport megpróbált rájönni, hogy mivel lehetne távol tartani a halcsapdáktól a ragadozókat. A korábbi kutatások szerint a madarak nem túl meglepő módon tartanak a ragadozóktól, illetve a szemkontaktustól: mint kiderült, a sirályokat távol lehet tartani az élelemtől azzal, hogy szemeket ragasztanak az ételek csomagolására, de akár az is elég lehet, ha egy-egy pofátlan példánynak csak jól a szeme közé nézünk, esetleg rákiabálunk. A módszer a jelek szerint nagyban is működik: 2018-ban egy reptéren is tesztelték, ahol a szemeket ábrázoló videók jelentősen csökkentették az itt átrepülő vadkacsák számát.

Feltalálták a madárijesztőt

A dánok ezen felbuzdulva a brit Fishtekkel közösen egy olyan innovatív bóját (Looming-Eye Buoy, LEB) terveztek, ami elriasztja a madarakat. A szemeket ábrázoló propelleres bójákat ezután a dániai Korsør közelében lévő halcsapdánál helyezték el, majd 46 napon át figyelték, hogy hogyan fogadják őket az egyébként gyakori vendégnek számító sirályok és kárókatonák. Kontrollként egy, a közelben lévő csapdát használtak, ahová nem helyeztek ki madárriasztót.

A LEB a megfigyelések kezdetén még működött: négy nappal a bóják kihelyezése után jelentősen megcsappant a potyázó madarak száma, de a siker nem tartott sokáig: nagyjából egy hónap után a sirályok és kormoránok megszokták őket, és ismét zavartalanul dézsmálták a zsákmányt. A kutatásban csak két halcsapdát vizsgáltak, és nem nézték meg, hogy a madarak viselkedését befolyásolja-e, hogy mennyi az adott csapda zsákmánya, de az ezek nélkül is nagyjából világos, hogy ha valaki mindenképp távol akarja tartani a sirályokat a halaitól, az jobb, ha ezt nem LEB-ekre bízza.

Nem bug, hanem feature: a Google szúnyogokkal szeretné felvenni a küzdelmet a szúnyogok ellen Amerikában. A cég a tervek szerint 32 millió, Wolbachia baktériummal fertőzött hím egyiptomi csípőszúnyogot (Aedes aegypti) engedne szabadon Kaliforniában és Floridában: ezek az állatok nem csípnek, viszont párosodnak a nőstényekkel (amelyek viszont csípnek), de ezek a fertőzés miatt képtelenek életképes nőstény utódokat világra hozni. A terv még az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal (EPA) engedélyére vár, ha zöld utat kap, az jelentősen csökkentheti a két állam csípőszúnyog-populációját.

A nem túl meglepő módon Debug névre keresztelt projekten nem a Google, hanem a Verily kezdett el dolgozni nagyjából tíz évvel ezelőtt – a cég célja az volt, hogy az adattudomány és a technológia eszközeivel vegye fel a harcot a betegségek ellen. A Verily még mindig működik, de a kifejezetten szúnyogellenes Verilyt két évvel ezelőtt felvásárolta a Google.

Nincs vegyszer, csak baktérium

A szúnyogok a világ legveszélyesebb állatai: évente több ember haláláért felelősek, mint az összes többi faj együttvéve, és több százmillió megbetegedésért is felelősek. A szúnyogok terjesztik a Zika-vírust, valamint a csípésükkel terjed a sárgaláz és a dengue-láz is, a populáció visszaszorításával pedig értelemszerűen a megbetegedések száma is csökken. Bár már korábban is kísérleteztek hasonló módszerekkel, a Debug az Oxitec nevű brit biotechnológiai céggel szemben nem génmódosítással, hanem a természetben is előforduló baktériumokkal sterilizálná a szúnyogokat – és mivel az Oxitec módszere is engedélyt kapott korábban az EPA-tól, valószínű, hogy a Google is nekiláthat majd a szúnyogirtásnak.

A cég mesterséges intelligencia segítségével tenyészti ki a fertőzött szúnyogokat, a rendszer automatikusan elválasztja egymástól a hímeket és a nőstényeket, és kiszámolja, hogy hol és mennyi állatot kell szabadon engedni ahhoz, hogy csökkenteni lehessen a vadon élő rovarok számát. A Debug korábban már bizonyított: Szingapúrban már engedélyezték az eljárást, a cég közleménye szerint itt 80-90 százalékban sikerült csökkenteni a populációt, amelynek köszönhetően a fertőzött szúnyogok elengedése után 6-12 hónappal 70 százalékkal csökkent a dengue-lázas esetek száma is.

A szúnyogok ellen világszerte számos eszközzel küzdenek a dubsteptől a génmódosításon át a biológiai vagy kémiai gyérítésig, de tökéletes megoldás még nem született a problémára – a Debug szerint az ő módszerük azért különleges, mert nem szükséges hozzá semmi ilyesmi, elegendő az egyébként is sterilitást okozó baktériumok elterjesztése, a természet pedig elvégzi a többit, a más rovarokra, halakra, madarakra és az emberre is veszélyes kémiai gyérítés okozta károk nélkül.

Az alkotmányosság helyreállítása és az alkotmányos rendszer megerősítése nagyszabású társadalmi és politikai feladat. Miközben a gyakorlati kérdések (kit, hogy lehet elmozdítani, mihez milyen többség kell, stb.) sürgetők lehetnek, átfogó és világos gondolkodási keret nélkül az ezekre adott válaszok könnyen esetlegesek, ellentmondásosak vagy rövidlátók maradhatnak. Az ELTE Alkotmányjogi Tanszék oktatóinak célja, hogy áthatóvá és megvitathatóvá tegyék ezt a gondolkodási keretet. Csak így dönthető el felelősen, hogy egyáltalán milyen kérdéseket érdemes feltenni, milyen szempontokat kell mérlegelni, és hogyan függnek össze egymással az egyes döntések. Szeretnénk megmutatni, hogy az alkotmányosság nem csupán közjogi technika, és nem is csak alkotmányjogi kérdés. Nem elég jó jogszabályszövegeket írni vagy jó intézményi megoldásokat kitalálni. Számít a demokratikus nyilvánosság, a társadalmi részvétel, a bizalom, és az is, hogy az emberek mennyire érzik a sajátjuknak az alkotmányos rendet. Az alkotmányosság csak ezekkel együtt válhat tartóssá. Közös alapunk az európai alkotmányos hagyomány, a jogállamiság és a plurális demokrácia tisztelete. Fontosnak tartjuk ugyanakkor azt is, hogy e közös alapok mellett helye van a szakmai vitának. Az írások ezért közös értékekből indulnak ki, de eltérő, akár egymással versengő álláspontokat is megjeleníthetnek. Az esszésorozat első része, Somody Bernadette írása itt olvasható.

Magyar Péter miniszterelnök többször egyértelművé tette: a Tisza-kormány elvárása, hogy a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság elnöke, a Kúria elnöke és más alkotmányos tisztségviselők távozzanak hivatalukból. Ha nem mondanak le, akkor eltávolítják őket. Mivel pedig az eltávolítás csak valamilyen közjogi intézkedéssel történhet, meg is indult a kérdésről az alkotmányjogi vita. Ez a vita két fő kérdés körül forog: egyrészt, hogy milyen jogi-technikai megoldással valósítható meg az eltávolítás. Másrészt, hogy milyen magyarázat teheti ezt alkotmányosan indokolttá és elfogadhatóvá.

Viszont így a közjogi vitákban a gombhoz varrjuk a kabátot: a kérdések helyes sorrendje pont fordított. Először a kormányzatnak kell világossá tennie, hogy milyen célból és milyen felhatalmazás alapján készül ezekre az intézkedésekre, mi az elmozdítás indoka. Alkotmányjogi oldalról arról tudunk állást foglalni, hogy ez a cél és indokolás milyen tartalmi és eljárási garanciák mellett valósítható meg, vagy akár azt kimondani, hogy az adott cél alkotmányos eszközökkel nem teljesíthető.

Az alkotmányos igazolhatóság kérdése jogosan merül fel. Mégpedig azért, mert az alkotmányosan függetlennek tételezett tisztségviselők (köztársasági elnök, főbírók stb.) mandátumának idő előtti megszüntetése mindenképpen feszültségbe kerül egyes klasszikus alkotmányos elvekkel. Az ilyen tisztségek betöltői jogállamban ugyanis elmozdíthatatlanok: megbízatásuk csak törvényben előre meghatározott, szűken megszabott feltételek mellett szűnhet meg. De semmiképp nem a kormányzat – vagy akár a társadalom – elégedetlensége miatt. Ez természetesen nem a tisztségeket betöltő személyek érinthetetlenségét szolgálja, hanem az intézmények függetlenségének egyik alapvető garanciája.

Az elmozdíthatatlanságot garantáló szabályok ma hatályban vannak. Formálisan persze alkotmánymódosítással – amihez a kétharmados többség megvan – teremthető kivétel. A formális jogszerűség azonban nem semlegesíti az egypárti alkotmánymódosítással szembeni alapvető kritikát, ami a Fidesz által keresztülvitt alaptörvény-módosítások kapcsán már annyiszor megfogalmazódott. Hiszen ez éppen abból fakad, hogy az alkotmány a kormánypárt politikai szándékának végrehajtási eszközévé válik.

1. A bizonyítás terhe a kormányon van

Az immár bárkinek szabadon elérhető Racka-4B modell teljesítménye a magyar nyelvi feladatokban a kétszer akkora (8 milliárd paraméteres) modellek teljesítményével is összemérhető, sebessége pedig jócskán meghaladta azokét – olvasható az ELTE Informatikai Karának hétfői sajtóközleményében.

A Qubit Live #12 eseményen egyébként meglepően jól vizsgázó ChatPULI, és a Puli család utáni generációt képviselő, az egyik régi magyar juhfajtáról elnevezett úgynevezett érvelő (reasoning) modell az ELTE Mesterséges Intelligencia Tanszék és a Digitális Örökség Nemzeti Laboratórium együttműködésének terméke. A mesterséges intelligencia mérnökökből és nyelvtechnológusokból álló kilencfős stáb a legnagyobb magyarországi szuperszámítógépen, a Komondor HPC infrastruktúrán magyarította a modellt. A 200 millió oldalnak megfelelő szöveg feldolgoztató paraméterhatékony (LoRA) eljárás eredményeként a nyílt forráskódú Racka-4B az előd modellekkel szemben már szofisztikált logikai és érvelő képességekkel is rendelkezik.

A fejlesztők egyik mesterfogása az volt, hogy „az eredeti modell mintegy 150 ezer elemből álló szótárából eltávolítottak nagyjából 32 ezer olyan ritka tokent (például bizonyos távol-keleti karaktereket), amelyek a projekt szempontjából lényegtelenek voltak. Ezek helyére pedig kifejezetten a magyar nyelvre optimalizált tokeneket illesztettek be, és úgy hangolták át a rendszert, hogy előnyben részesítse ezek használatát. Ennek a bravúrnak köszönhetően a modell 47 százalékkal kevesebb tokenből tudja felépíteni ugyanazt a magyar szöveget, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy drasztikusan felgyorsult a szöveggenerálás, ráadásul a nyelvtani és ragozási hibák is jelentősen ritkultak.

Mindez azért sem elhanyagolható, mert a globális tech-óriások még véletlenül sem a magyar nyelvhez igazítva fejlesztgetik a generatív mesterséges intelligencia (AI) aktuális csúcstermékeiket. „Ennek egyik oka, hogy a magyar morfológiailag egy rendkívül gazdag nyelv: szavaink sok ragot, jelet, képzőt hordoznak, így egyetlen szóalakban rengeteg információ sűrűsödhet össze. Ráadásul nincs olyan, a magyarhoz közeli rokon nagy világnyelv, amelynek digitális jelenléte – technológiai értelemben – magával húzná a magyart. Ha viszont ezek a rendszerek nem értik és beszélik elég jól a nyelvünket, nem integrálják a régió kultúráját és történeti tudását, vagy akár a hazai jogszabályokat, a jogi szaknyelvet, akkor Magyarország több téren is hátrányba kerülhet. Ahhoz, hogy a régió megőrizze digitális szuverenitását, elengedhetetlen a saját adatokon tanított technológia” – fogalmaz a sajtóközlemény.

(Címlapi képünkön az AI-modell névadó juhfajtáját méltán képviselő hortobágyi, avagy magyar racka látható.)

Átütő szerepet játszott az élőlények közötti génátadás a gombaszerű életmód kialakulásában – erre jutott egy magyar evolúciógenetikus és kollégáinak friss kutatása, ami arra utal, hogy ez a prokariótáknál elterjedt evolúciós mechanizmus az eukarióták evolúciójában is nagyobb hatású lehetett a korábban feltételezettnél.

A 20. században Robert Whittaker amerikai ökológus a földi életet termelőkre, fogyasztókra és lebontókra osztotta. A komplex termelő szervezetek, köztük a növények az endoszimbiózis révén alakultak ki, a fogyasztók, köztük az állatok, az eukarióták ősi életmódját örökölték tovább. A puzzle eddig hiányzó darabját a gombaszerű életmód egymástól független, ismétlődő megjelenése adta.

A megoldás részben az evolúciós vonalak közötti génátvitel lehet, így a lebontásra úgy kell tekinteni, mint egy vissza-visszatérő megoldásra, amit az evolúció egy közös alkatrész-katalógusból szerelt össze, újra és újra – válaszolta kérdésünkre Szöllősi Gergely, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézet és az Okinavai Tudományos és Műszaki Egyetem modellalapú evolúciós genomikai részlegének professzora.

Szöllősinek és kollégáinak, köztük a korábbi posztdokjának, Eduard Ocaña-Pallarès-nek a friss eredményeit hétfőn közölte a Nature Ecology & Evolution folyóirat. Eredményeik arra utalnak, hogy a gombaszerű életmód négy eukarióta csoportban a konvergens evolúció révén alakult ki, amiben nem kizárólagos, de kulcsfontosságú szerepet játszott az élőlények közötti génátvitel, az úgynevezett horizontális géntranszfer (HGT) is.

Feltárták a konvergens evolúció genomi lenyomatait

A gombaszerű, ozmotróf táplálkozás kialakulása a sejt táplálkozásának és életvitelének gyökeres átalakulásával járt. Az ősi eukarióta sejtek fagotrófok voltak, vagyis bekebelezték táplálékukat. Az ozmotrófiára történő áttérés során a sejt lemondott erről a képességről, merev sejtfalat épített és enzimeket választott ki a környezetébe, hogy a táplálékot a sejten kívül eméssze meg, mielőtt az oldott szerves anyagokat felszívná.

Az ozmotrófia a valódi gombák (Fungi) mellett három evolúciós vonalon alakult ki egymástól függetlenül: a Pseudofungi (közéjük tartozik a Magyarországon is súlyos károkat okozó fitoftóra növényi kórokozó), a Labyrinthulea (tengeri egysejtűek, amik a kereskedelmi forgalomban kapható omega-3 zsírsavak egyik forrását jelentik) és a Teretosporea (állati paraziták) csoportokban.

„A konvergens evolúció a biológia egyik legerősebb természetes kísérlete” – írta kérdésünkre Szöllősi. Amikor távoli rokonságban álló evolúciós vonalak egymástól függetlenül ugyanarra a megoldásra jutnak, akkor betekintést nyerhetünk abba, hogy mit követel meg ténylegesen a szelekció, és mi az, ami pusztán történelmi véletlen. A kutatók azt találták, hogy a konvergens evolúció nyomai a genomokban is tetten érhetők: 189, anyagcsere-folyamatokban, köztük aminosav- és vitamin-bioszintézisben szerepet játszó géncsalád bővült ki ismétlődően az ozmotrófoknál.

Ezek az ozmotróf csoportok az eukarióták törzsfájának ellentétes ágain helyezkednek el és több mint egymilliárd évnyi evolúció választja el őket egymástól. A genetikai adatokon nyugvó evolúciós rokonsági (filogenetikai) vizsgálatuk a csoportok kialakulását a tonium időszakra, 1000-720 millió évvel ezelőttre teszi. Ebben az időszakban, írta Szöllősi, valószínűleg az oxigénszint változása, a tengervíz kémiája, vagy az eukarióta algák táplálékforrásként történő felemelkedés lehetővé tette azt, hogy a specializált lebontás egymástól nagyon különböző eukarióta csoportokban is megjelenhessen.

A génátvitel az eukarióták evolúciójára is nagy hatással lehet

A gének más fajok vagy távoli rokon csoportok közötti átadódása évmilliárdok óta meghatározó szerepet játszik a baktériumok és az archeák evolúciójában (génjeik 5-20 százaléka ilyen eredetű), de a folyamatnak az eukarióták evolúciójában betöltött pontos jelentősége évtizedek óta vitatott. Szöllősi szerint az eukariótákban először megfigyelt horizontális géntranszfer események sokszor nem állták ki a szigorúbb vizsgálatok próbáját.

A modern genomikai kutatások többsége eukarióta szervezetekben legfeljebb néhány százaléknyi olyan gént talál, amik génátvitelre utaló, hihető nyomokkal bírnak. Ehhez képest a kutatók most azt találták, hogy a négy ozmotróf csoport életmódjáért felelős, konvergens genetikai eszköztár 20 százaléka horizontális géntranszferből származik (ez jóval kevesebb, mint az összes génük 20 százaléka). Bár ez hasonló példákkal összevetve magas érték, a kutató szerint a 163 géncsalád, ami HGT jeleit mutatja, valószínűleg alábecslése a valós értéknek. A Fungi és Pseudofungi, valamint a Labyrinthulea és Teretosporea csoportok között a rekonstrukciójuk génátviteli autópályákat tárt fel, amik a csoportok kialakulása során voltak a legforgalmasabbak.

De mennyire tudják megbízhatóan észlelni ezeket az eseményeket? Szöllősi szerint a horizontális géntranszfer filogenetikai módszerekkel történő kimutatása köztudottan hajlamos a fals pozitív eredményekre, főként azért, mert egy differenciális génvesztésnek nevezett folyamat a filogenetikai fákon a génátvitelhez hasonló mintázatot képes kialakítani. Ezért minden HGT-jelöltnél három független bizonyítéksort használtak, és az eseményt csak akkor fogadták el, ha az mindhárom próbát kiállta.

A kutató szerint a jelenlegi tudományos konszenzus az, hogy az eukariótákban a horizontális géntranszfer valós, ritka és nagy hatású jelenség. Már néhány átadott gén is aránytalanul nagy ökológiai következményekkel járhat. Ezt jól mutatja az az eset, amikor páfrányok közel 179 millió évvel ezelőtt a becősmohák egy csoportjától egy neokróm nevű fotoreceptort szereztek meg, ami lehetővé tette nekik, hogy benépesítsék a későbbi zárvatermő erdők árnyékos aljnövényzetét.

Arra, hogy egy teljes anyagcsere-útvonal horizontális géntranszferrel terjedjen el eukarióták között, a gombáknál és más csoportoknál megjelenő nitrátasszimiláció jelenti a legjobb példát. „A mi eredményeink jelentősen általánosítják ezt a mintázatot” – írta Szöllősi, vagyis a horizontális géntranszferre már nem elszigetelt különlegességként, hanem visszatérő evolúciós innovációs útként kell tekinteni az eukariótáknál, ami nem csak egy-egy tulajdonság, hanem komplett új életmódok kialakítására is képes.

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra!

Ha a történelemben a 300 a spártaiak kitartásának szimbóluma, akkor itt, az Ész Ventura rovatban a ti szellemi állóképességeteké. Ez a jubileum ugyanis nemcsak a rovatról szól, hanem arról a kíváncsi és elszánt közösségről is, amely hétről hétre velünk tart. Nincs is jobb módja az ünneplésnek, mint az, hogy vegyetek elő papírt, ceruzát és természetesen a legélesebb logikátokat, hogy ne fogjon ki rajtatok a 300. Ész Ventura-feladvány se!

300. feladvány: Vírusvadászat

Újabban egy agyafúrt vírus fertőzi a céges rendszereket, és céges adatokat próbál szerezni. Ha a vírus bejut egy céges hálózatba, akkor akkor megpróbál egyetlen gépen elbújni, éjfélkor azonban mindig átugrik egy szomszédos gépre, vagyis átmásolja magát, a régi helyről pedig törlődik. Ez a stratégia azért kiváló számára, mert a normál vírusvédelmi szoftvereknek nem elég egy nap, hogy felfedezzék. A rendszergazda képes ugyan komolyabb nyomozást folytatni egy gépen, de az egy napot és sok erőforrást igényel, ezért naponta legfeljebb két gépen tud olyan keresést futtatni, ami rátalál a vírusra, persze csak akkor, ha a vírus éppen azon a gépen tartózkodik. Ha viszont a vírus nem azon a gépen tartózkodik, sajnos csak ennyit tudunk meg, mert a vírus nem hagy maga után nyomot a gépeken.

Ha a céges hálózat alakja a fent látható fektetett 8-as, vagyis két körből áll, amik egy pontban csatlakoznak egymáshoz, akkor vajon a rendszergazda meg tudja-e biztosan találni a vírust véges időn belül a napi két darab célzott keresési lehetőség kihasználásával?

Ha a gépek egy vonal mentén kapcsolódnának, vajon napi egy keresés is elég lenne?

Nézzünk előbb egy olyan problémát, amikor véges sok gép sorba van kötve egymással, ahogy az alábbi ábrán is látszódik, viszont naponta csak egy gépet tud átnézni a rendszergazda.

Képzeljük úgy, hogy a gépek felváltva pirosra és kékre vannak színezve. Mivel a vírus minden éjjel átköltözik egy szomszédos gépre, ez azt jelenti, hogy minden egyes lépésnél színt vált. Ha ma piros gépen tartózkodik, akkor holnap biztosan kéken lesz, és fordítva. Mivel nem tudjuk, hol kezdett a vírus, két lehetőség van, vagy minden páratlan napon piros gépen tartózkodik, és minden pároson kéken, vagy fordítva.

Tegyünk egy próbát, és keressük úgy, mintha biztosan tudnánk, hogy a vírus piros gépről kezdett. Ezzel a feltételezéssel megpróbáljuk balról indulva beszorítani a vírust. Első nap megnézzük az első bal oldali piros gépet, ha nem találjuk, akkor tudjuk hogy valamelyik másik piros gépen van, és másnapra átlép egy kékre, tehát tőlünk jobbra lesz. Másnap keressük az előző gép jobb oldali kék szomszédján. Ha nem találjuk, akkor tudjuk hogy továbbra is jobbra lesz tőlünk, és így tovább, egyesével haladhatunk jobbra, és közben folyamatosan szorítjuk jobbra a lehetőségeket. Ilyen módon a végén mindenképpen megtaláljuk véges sok lépésen belül, feltéve, hogy pirosról kezdett.

Abban az esetben, ha végigmegyünk a vonalon, és nem találjuk meg, akkor tudjuk, hogy nem pirosról kezdett, hanem kékről. Ekkor viszont ki tudjuk számolni, hogy most éppen milyen színen tartózkodik, és ugyanezt végigcsinálhatjuk ezzel a feltételezéssel újra.

Ha viszont egy vonalon meg tudjuk találni úgy, hogy naponta egy gépen keressük, akkor a 8-as elrendezés esetén is meg tudjuk találni akkor, ha két gépen is kereshetjük naponta. Hiszen megtehetjük azt, hogy a 8-as középpontját minden nap megnézzük, így ott a vírus nem tud áthaladni, így viszont két különálló szakaszra esik szét a hálózat, amiket szisztematikusan végig tudunk nézni a fenti módszerrel, előbb az egyiket, és ha ott nem találtuk a vírust, akkor a másikat.

Ha szereted a fejtörőket, tekintsd meg korábbi feladványainkat is! Ha megjegyzésed lenne, vagy feladványt javasolnál, írj az eszventura@qubit.hu e-mail címre! Ha pedig tetszik a rovat, ezt a Vendégkönyvben kifejezésre juttathatod.

Az Ész Ventura feladványügyi rovat gazdája: Gáspár Merse Előd fizikus, kognitív kutató, társasjáték-fejlesztő és bűvész.

Alig pár éve tudható, hogy az állatokénál nagyságrendileg sokfélébb kémiai anyagot előállító anyagcsere a kulcsa a növények alig ismert, de intenzíven kutatott kommunikációjának.

Az anyagcseretermékek diverzitásának foka akkora, hogy a fajon belüli, fajok közötti, valamint a közös élőhely más létformáival (állatokkal, gombákkal) folytatott kommunikációnak a töredékeit is alig sikerült eddig megérteni. Tudni kell, hogy az autotróf élőlények kommunikációját firtató kutatások túlnyomó többsége a stresszorok (növényevő állatok, kórokozók) aktivitása nyomán felszabaduló, az angol szakkifejezés nyomán a VOC betűszóval jelölt illékony szerves vegyületekre, és a kémiai riasztásra adott növényi (és persze állati) válaszokra fókuszál.

Bár a növényi nagyszótárra alighanem még sokat kell várni, a korábban ismertektől eltérő jelentésű néhány új kémiai szignált úgy tűnik már sikerült azonosítani. Legalábbis a Journal of Experimental Botany folyóiratban nemrégiben megjelent tanulmány szerzőgárdája szerint. A Svéd Agrártudományi Egyetem ökológusai olyan, az árpa (Hordeum vulgare) három, Skandináviában termesztett fajtája által termelt VOC-okat izoláltak, amelyek másféle információk közvetítésére szolgálnak – olvasható az ausztrál Connect Sci tudományos portálon megjelent ismertetőben.

Kiderült, hogy az egészséges növényegyedek teljes életciklusok során szinte folyamatosan termelik azokat az aktuális állapotjelző kémiai szignálokat, amelyek nem csak a társulás tagjainak stresszreakciót aktiválják, beindítva védekezési mechanizmusokat, de befolyásolják a fajhoz tartozó egyedek fejlődési, növekedési stratégiáját is.

A kutatók szerint a génaktivitásban kulcsszerepet betöltő VOC-beszéd teljesen új dimenziót nyit a növények kommunikációjának megértésében.”A kutatók szerint ez „a konstitutív VOC-kölcsönhatás feltehetően széles körben elterjedt a növényvilágban, bár az érintett specifikus vegyületek és a válasz erőssége fajonként nagymértékben eltérhet”.

Bár az aszály nem fenyegeti közvetlenül az ásványvíz-kitermelés folytonosságát, az erőforrásokkal való gazdálkodás egyáltalán nem egyszerű feladat. Gondos tervezést és a körültekintő vizsgálatokat igényel, amelyek a víz összetételének elemzésén túl a víznyerőhelyek kapacitásának felmérésére is kiterjednek.

Magyarország szerencsés hely: számos ásvány- és termálvízkút áll a rendelkezésünkre, azt azonban fontos belátni, hogy mindez felelősséggel is jár. Ezek folytonos működése csak akkor biztosítható, ha a vízadóképességhez igazodó gazdálkodást folytatunk. Gerstenkorn András hidrogeológussal arról beszélgettünk, hogy milyen idősek a legidősebb ásványvizek, hogyan lehet megállapítani a korukat, és milyen szennyeződésektől kell tartani – ha kell tartani egyáltalán.

Az adásban szó esik arról, hogy miből lesz az ásványvíz, miben mások ezek a felszín alatti vizek, mint a felszín felettiek. A geológus elmagyarázta, hogy a Kárpát-medencét mi teszi ilyen vízgazdaggá, és a korábbi beszélgetésünkre hivatkozva szót ejtünk a kormeghatározásról is.

Az adás elkészítését a Szentkirályi Magyarország Kft. támogatta.

2025-ben az előző évtized átlagának négyszeresével zsugorodott a Pamír-hegység keleti részén, 5 ezer méteres tengerszint feletti magasságban fekvő, az elmúlt négy évtizedben többször is jelentősebb növekedést produkáló, pinyin átírásban Kangxiwa néven számon tartott gleccser kiterjedése – írja a New Scientist.

A Kínai Tudományos Akadémia kutatócsoportja az Advances in Climate Change Research folyóiratban megjelent tanulmányban ismerteti az Eurázsiai-hegységrendszer fiatal gyűrt övezetének nagy „csomózódási pontjaként” a Föld legstabilabb gleccserrégiójaként is ismert Pamírban folytatott, több évtizedes adatsorokon és a friss műholdas, illetve terepi méréseken alapuló kutatási eredményeit.

Korábban megírtuk, hogy az elmúlt negyedszázadban a világ gleccserei térfogatuk mintegy 5 százalékát veszítették el, és azt is, hogy a kisebb kiterjedésűek tűntek, illetve tűnnek el a leggyorsabban, a most vizsgált gleccser jégtömege a globális olvadási pontként jegyzett 2022-es évtől ugyan mutatott némi időszakos ingadozást, de mindeddig stabil maradt. Az antropogén klímaváltozással a magashegyi régiókat kiemelten sújtó extrém hőhullámok és a csapadékeloszlás egyensúlyának felborulását jelző tartós hóhiány kombója tavaly azonban drámai eredményekre vezetett.

A korábbi évekkel ellentétben, 2025-ben az extrém meleg tavasztól egész nyár végéig kitartott, ami mintegy 1,5 méterrel csökkentette a gleccsert teljes felületének kiterjedését.

A Global Climate and Health Alliance 2025-ös jelentése szerint a fosszilis tüzelőanyagok szennyezése az emberi élet minden szakaszát károsítja: a kitermeléstől az elégetésig súlyos, tartós és rendszerszintű egészségügyi ártalmakat okoz, már a magzati fejlődéstől kezdve. Ezek a károk ráadásul mélységesen igazságtalanul oszlanak el – a szegényebb közösségeket és országokat aránytalanul sújtják, tovább mélyítve a meglévő társadalmi és egészségügyi egyenlőtlenségeket. Miközben a világ évente mintegy 7000 milliárd dollárral támogatja közvetve vagy közvetlenül a fosszilis energiát, egy gyors és igazságos átállás a tiszta, megfizethető megújuló energiára már nemcsak klímavédelmi, hanem globális egészségügyi kényszer is. A belső égésű motoroktól és az autózástól való elszakadás tehát égetően sürgős, éppúgy klímavédelmi, mint egészségügyi szempontból.

Ez a gondolat a közlekedéspolitikáról szóló hazai vitákban is központi szerepet kap. Nemrég jelent meg például a G7-en Biczók Péter közlekedés- és várostervező cikke arról, hogy miért és hogyan szükséges a rendszerváltás a közlekedésben is. A Fővárosi Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság tagjának konklúziója szerint „a kormányzati politika – az infrastruktúra, a szabályozás, a finanszírozás – az autóval megtett utak csökkentése irányába kell, hogy motiváljon, mert a közösségnek így kifizetődőbb, egészségesebb és igazságosabb. (…) ha autópályát építünk, autófüggő várost kapunk; ha kerékpárutat és vasutat építünk, élhető, fenntartható várost kapunk – ahol a közlekedés nem kiváltság, hanem mindenki joga.”

Biczók korábban már a Qubiten is írt arról, hogy az autózásról való leszokás nemcsak várostervezési, hanem biztonsági kérdés is – sőt, egy másik cikkünkből az is kiderült, hogy a kerékpározás még a forint árfolyamának is jót tesz, feltéve ha elég sokan ülnek át autóból nyeregbe.

Ezek a megközelítések mind ugyanabba a globális irányba mutatnak: a klímaválság miatt az államoknak nemcsak lehetőségük, hanem kötelességük lesz megreformálni a közlekedést, és ezen keresztül csökkenteni a kibocsátásaikat. A felelősség így elsősorban nem az egyénen van, hanem az államon: motiválnia, ösztönöznie kell arra, hogy a kisebb fogyasztású, természetközelibb megoldást válasszák az emberek. A lényeg, hogy ha alkalmazkodni akarunk a klímaválsághoz, akkor változtatni kell a rosszul kialakított rendszereinken.

Ráadásul Biczók a Qubitnek elmondta, hogy a változáshoz pénz is lesz. Arra hívta fel a figyelmet, hogy „a 2028-ban életbe lépő EU-s kibocsátás-kereskedelmi rendszer a lakossági energiafogyasztás árazására is hatással lesz: az energiaszolgáltatók megnövekedett költségeit várhatóan a fogyasztókra hárítják majd át. Viszont az ETS2 bevételeiből finanszírozott Social Climate Fund célja részben a fenntartható közlekedés és életmódváltás támogatása. Magyarország számára már most elérhető 1000 milliárd forint, amit például elektromoskerékpár-vásárlás támogatására vagy kerékpáros infrastruktúrára költhetünk.”

A klímaharc nem választás kérdése

Az amivantamab nevű rákellenes injekció példátlan eredményeket hozott egy 11 országra kiterjedő nemzetközi klinikai vizsgálatban. A szert olyan betegeken tesztelték, akiknek a daganata már áttétet adott vagy kiújult, és akiknél sem a kemoterápia, sem az immunterápia nem bizonyult hatékonynak. Az eredményeket vasárnap, az Amerikai Klinikai Onkológiai Társaság (ASCO) chicagói éves konferenciáján mutatták be.

A vizsgálatban 102 olyan beteg vett részt, akinek fej-nyaki daganata van – ez a rákos megbetegedések körében a hatodik leggyakoribb típus. Közülük 43 betegnél a daganat zsugorodott vagy teljesen eltűnt: 28 esetben jelentős méretbeli csökkenést figyeltek meg, míg 15 betegnél a daganat teljes egészében megsemmisült. A kezelés megkezdése után a betegek medián túlélési ideje 12,5 hónap volt, ami jelentős előrelépés ahhoz képest, amit a korábbi kezelésekkel el lehetett érni ebben a stádiumban: azoknál a betegeknél, akiknél az immunterápia már nem hatott, a legjobb elérhető terápiák mindössze 6-8 hónapos medián túlélést hoztak, a kezelés nélkül maradt betegek pedig átlagosan 3 hónapot éltek.

Az amivantamab vizsgálata során hasonlóan kiemelkedő eredményeket tapasztaltak tüdőrákos betegeknél is, és a szert jelenleg körülbelül 60 klinikai vizsgálatban értékelik vastagbél-, agy- és gyomorrák esetében is. A monoklonális antitestet a Johnson & Johnson fejlesztette ki, és háromszoros hatásmechanizmus jellemzi: gátolja az EGFR nevű fehérjét, amely elősegíti a daganat növekedését; blokkolja a MET nevű jelátviteli útvonalat, amelyet a rákos sejtek gyakran használnak a kezelés kijátszására; valamint aktiválja az immunrendszert, hogy az megtámadja a daganatot.

Sok más rákterápiával ellentétben ezt a szert nem intravénás infúzió, hanem bőr alá adott injekció formájában adagolják, ami gyorsabb és kényelmesebb megoldást jelent mind a betegek, mind a járóbeteg-ellátás számára. A háromhetente alkalmazott kezelést mindössze a betegek kevesebb mint tíz százalékánál kellett megszakítani, miközben a mellékhatások többsége enyhe vagy közepes súlyosságú volt.

A vizsgálat egyik első résztvevője a birminghami Carl Walsh, egy 56 éves férfi volt, aki 2025 júliusában csatlakozott az OrigAMI-4 vizsgálathoz a londoni Royal Marsden kórházban, miután a kemoterápia és az immunterápia egyaránt eredménytelennek bizonyult nyelvdaganata ellen. Az amivantamab hatására már két kezelési ciklus után normalizálódni kezdett az étkezése, és a daganattal összefüggő fájdalmai, valamint duzzanatai is jelentősen csökkentek.

A kutatók szerint a vizsgálat különösen azért jelentős, mert HPV-negatív fej-nyaki daganatos betegekre összpontosított – ezek a daganatok általában nehezebben kezelhetők –, és a szakértők szerint a szer évente több ezer beteg számára nyújthat segítséget.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Amikor Stewart Copeland, Sting és Andy Summers elődje, Henry Padovani megalapították a Police-t, valószínűleg még nem hitték volna, hogy később Sting kiad egy középkori karácsonyi énekeket tartalmazó lemezt, és a tantrikus szexről ad interjúkat, Copeland pedig csengőhangokat komponál majd Blackberryre. Ahogy azt sem, hogy utóbbi (elsősorban) dobosként egy olyan albumot hoz majd létre, amelyen fehértorkú verébsármányok, galápagosi medvefókák és lármás kotingák énekelnek, nem is beszélve a farkasokról, hiénákról vagy békákról. Nagyjából egy éve, 2025 áprilisában jelent meg a Wild Concerto, ahol éppen ez történik, méghozzá egy másik Stewart, „a hangok David Attenborough-jának” is nevezett Martyn Stewart közreműködésével, akinek a zene mellett a tudomány is rengeteget köszönhet.

Arthur C. Clarke és a Hatebeak

Itt érdemes megállni egy szóra: maga az ötlet nem teljesen újszerű, a BBC például korábban 12 éven át sugározta, ahogy Beatrice Harris tavasszal, az oxtedi kertjében csellóval kíséri a fülemülék énekét, míg Mike Oldfield a bálnák dalát gondolta újra Arthur C. Clarke sci-fije nyomán. És ezek csak a jobban sikerült kísérletek voltak – különben Dunát lehetne rekeszteni azokkal az ambient albumokkal és playlistekkel, amelyek relaxációt, patakcsobogást, tengeri hangokat és egyebeket ígértek, de az ember csak ideges lett tőlük, pisálnia kellett, és félálomban attól tartott, hogy eljön érte Cthulhu. Megnyugtató esőhangok? Úristen, nem csuktam be az ablakot! Madárdal? Anyádnak üvöltözz, amikor aludni akarok!

Az előbbiek mellett üdítő kivételnek számított az amerikai grindcore-együttes, a Hatebeak, ahol egy papagáj volt az énekes, de hát nem kell minden viccet komolyan venni. Aztán jött Copeland, és számos kisebb-nagyobb dobás után ismét egy nagyot dobott: teljesen átgondolta, hogyan lehetne ezeket a hangokat beépíteni a zenébe, sőt magukat az állathangokat tette meg a zene alapjává, és köréjük komponált egy teljes albumot, a Wild Concertót, amihez a természettudós Martyn Stewart gigantikus, 55 év alatt összegyűjtött természetihang-adatbázisát használta fel.

Martyn

Stewart bejárta a világot, összesen 97 ezer felvételt készített, állatjogi aktivistaként kihúzta a gyufát kaszinóknál, cápauszonydílereknél és egzotikus állatokra éhező vadászoknál is. Gyerekkorában, az 1970-es években feketerigók és sündisznók hangját vette fel Birmingham közelében, aztán körbeutazta a Földet, így-úgy fenntartva magát: volt karaoke-bárja és játékboltja is, szépen lassan pedig a felvételei iránt is érdeklődés mutatkozott, számítógépes játékoknak és filmeknek is adott el hangmintákat, hogy hitelesen tudják bemutatni, milyen hangokat ad ki egy-egy faj. Az adatbázisért, amelyben minden szerepelt az adott faj pontos leírásától a felvétel készítésének pontos helyéig, egy játékipari cég 3,5 millió dollárt ajánlott – Stewart ezt visszautasította, mert nem akarta, hogy egy élet munkája egy fiókban porosodjon, miután kicsemegézik belőle azt, amire épp szüksége van a vállalatnak. Miután kiderült, hogy gyógyíthatatlan csontrákban szenved, megalapította a Listening Planet nonprofit vállalatot, amely megőrzi majd az örökségét.

Erre az örökségre pedig nagy szükség is van: míg régebben egy zavartalan felvételhez elég volt 3-4 órányi munka, mostanában 2000-3000 munkaóra szükséges hozzá, hogy ne zavarják meg a természet hangjait a repülők, autók, láncfűrészek és egyebek. Az élőhelyek pusztulnak, ahogy az állatok is: a hetvenes években készült skóciai felvételei után 2024-ben egy skót művész, Robert Shields újra felvételeket készített ugyanott, ahol Stewart – az eredmények lelombozóak voltak. „Ugyanazt a zenét hallottam, csak a zenekar fele már nem volt ott” – mondta erről Stewart.

Ez megfelel azoknak a trendeknek is, amelyekről a világ már évek óta panaszkodik: azoknak az állatoknak, amelyekről az évek során felvételt készített, a háromnegyede vagy kihalt, vagy súlyosan veszélyeztetett, vagy megváltozott a daluk – éppen azért, mert az egyedszámuk annyira megcsappant, hogy a társkereséshez az erre szolgáló taktikán is változtatniuk kellett. Stewart nemcsak a madarakra és a többi állatra kíváncsi: mindent megpróbált dokumentálni a vulkánkitöréstől a záporon át a szélviharig, és mindent fel is címkézett.

Úgy tűnik, az elmúlt évtizedekben mindent annyira eluralt a lárma, hogy megsüketülnek tőle a teknősök, nem értik meg egymást a vörösbegyek, már a tojásban károsodnak miatta a madárfiókák, és persze ez az embernek sem tesz jót. Stewart felvette azt, amit még zavartalanul fel lehetett venni, azóta pedig időt és energiát nem kímélve dolgozik tovább – még akkor is, ha már alig lehet hallani azt, amit fel akar venni, és heteket kell szánni egy korábban néhány órás projektre. Ezért cserébe viszont most van egy olyan adatbázis, amihez vissza lehet nyúlni, ha az ember még a többé-kevésbé zavartalan, vagy legalábbis nem ennyire lármás világ hangjaira kíváncsi, és ezt már nem lehetne megismételni többé, legfeljebb akkor, ha az emberi civilizáció visszasüllyedne a kőkorszakba.

Copeland

Mióta kiderült, hogy Stewart rákos, megnövekedett iránta az érdeklődés, de még így sem hallgatja a kutya sem, hogy hogyan burukkol a galamb, vagy hogy esik az eső Ugandában. Ez persze valamennyire természetes, hiszen amit ő csinál, az a legjobb esetben is rétegműfaj, de azért benne is megvan az igény arra, hogy minél többeknek mutassa meg, hogyan is hangzik ez a bolygó, illetve milyen hangokról kellett lemondanunk az elmúlt néhány évtized alatt. Itt jön a képbe egy másik Stewart, Copeland.

Ő az egyébként zseniális Police-albumok után minden volt már, csak akasztott ember nem: Animal Logic néven a basszusgitáros legendával, Stanley Clarke-kal és Deborah Holland énekesnővel alapított zenekart, játszott Les Claypoollal a Primusból, Peter Gabriellel, és miután Francis Ford Coppola felkérte az 1983-as Rablóhal (Rumble Fish) filmzenéjéhez, végleg megtalálta új hóbortját: megszámlálni is nehéz, hogy hány filmhez szerzett zenét azóta, vannak köztük sorozatok és mozifilmek, de még néhány videójáték is. Miután már a Police-ban is kivette a részét a dalszerzésből, aligha meglepő, hogy nem maradt meg a doboknál; komponált balettet és operát is, 2025-ben pedig megjelent a Wild Concerto, ahol nagyjából minden megvan, amit addig csinált, és még valamivel több is – Stewart a felvételei alapján a természetre hangolta azt a filmzenés jazz-rockot, amit a lemezen hallhatunk.

Ez nem könnyű feladat, de úgy tűnik, sikerült, méghozzá úgy, hogy Copeland egészen egyedi dobjátéka is teret kap benne, miközben azért nem uralja le a számokat: itt a természet írta a zenét, és ehhez az 50 tagot számláló Kingdom Orchestra, és a dobos is csak háttérmuzsikus. A cél persze a határok feszegetésén túl az, hogy minél több emberhez juttathassák el a természet hangjait, ironikus módon úgy, hogy valaki fogja magát, és belehammondozik, beledobol vagy beleharsonázik, de ez itt már játék, nem hardcore ismeretterjesztés: arra, mint tudjuk, a kutya se kíváncsi, az viszont meglepően szórakoztató, ahogy egy galápagosi medvefóka megfáradt Horváth Charlie-ként énekel a (talán csak szerintem) kissé Sting-szerű alapokra, bár lehet, hogy ezt csak a klarinét miatt képzelem oda.

A lemez másik csúcspontja a kilencedik szám, a Hyena Party on Skeleton Coast: erről Copeland azt nyilatkozta, hogy zeneileg a hiénák hangja volt a legjobban használható (kár is volt 30 ezer órányi felvételt végigpörgetnie), mert ezek az állatok elképesztően sokszínűen kommunikálnak, ami azt is jelenti, hogy zeneileg is kiválóan hasznosítható, amit művelnek. Ez itt sikerült is, és mint kiderült, nagyjából elég a dob és a bőgő ahhoz, hogy kihozza belőlük az állatot:

A lemez 12 számából persze az utolsó, a finálé a legnagyobb dobás: a farkasok üvöltése. Ezt már Sting is megcsinálta az egyébként zseniális Hounds of Winterben, csak hát itt igazi farkasok üvöltenek, nem egy angol tejesember. Ha a többi számban néha el is uralkodott a filmzenés-filharmonikus vonal, itt már több teret kap a jazz-rock, agresszívabbak a dobok, és kifejezetten szórakoztató, ahogy megérkezik a torzító. Ráadásul riasztó is, nem véletlenül ezzel a számmal ér véget a lemez: hallunk mennydörgést, a Copeland védjegyének számító cineket és pergőket, amelyek mégsem uralják el a teret. Hogy akkor mi marad? Az elefántok trombitálása, és az az elemi erő, amiről a másik Stewart egész életében be akart számolni.

Semmit nem lehet elég korán kezdeni, vallja Németh Hanna matematikus, Montessori szemléletű matematikaoktató, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kognitív idegtudomány képzésének hallgatója, akit matematikusként is elsősorban az érdekel, hogy mikortól és hogyan oktatható a matek. Saját válasza pedig egyértelműen az, hogy a matematikai gondolkodás már kisbabakortól tanítható. Nyilván nem a másodfokú egyenlet megoldóképlete, viszont a sorba rendezés, a kategorizálás vagy éppen a részfeladatok észben tartása mind-mind olyan alapot ad a kicsiknek, ami megkönnyíti majd a helyzetüket, amikor az iskolában eléjük kerül az absztrakt matematika.

Talán ez lehetne az esszenciája annak az online előadásnak, amelyet Németh szerda délelőtt tartott több mint száz érdeklődőnek arról, hogyan fejlesszék a születésétől kezdve gyermekük gondolkodásmódját anélkül, hogy matekórát tartanának nekik.

Minek? Majd az iskolában megtanulja

Németh szerint tévhit az, hogy a szülő ráér, hiszen a gyereknek majd az iskolában úgyis megtanítják a matekot. Mint elmondta, a matematikai fejlődésnek négy fő szakasza van, amiből kettő még jóval az iskolai évek előtt lezajlik. Az érzékszervi szakaszban, nullától kétéves korig a gyerekek nem tudatosan, de minden módon szívják magukba az információt, majd a műveletek előtti szakaszban, kettőtől hétéves korig az a jó, ha minél több konkrét tapasztalatot szereznek a matematikával kapcsolatban, amire az iskolában aztán rá lehet húzni az absztrakt matematikát.

Ezek a szakaszok egymásra épülnek, és nagy különbségek alakulhatnak ki akár egy osztályba járó gyerekek között is, ha bizonyos szakaszban valaki megkapja, egy másik gyerek viszont nem kapja meg a megfelelő támogatást. Németh szerint támogató környezetben 1-2 év előnyre, annak hiányában 1-2 év lemaradásra számíthatunk - tehát a gyerekek közötti készségekben akár négy évnyi különbség is lehet egy osztályon belül, ami a tanárokat is nagy kihívás elé állíthatja.

Hozzátette, hogy kutatások szerint a gyerekek körülbelül 20 százalékának vannak tanulási nehézségei, de mindössze 2,5 százalék körüli az az arány, akiknél ez biológiai, orvosi okokra vezethető vissza, a többieknél a környezeti hatások miatt alakulnak ki. A matematikai gondolkodást fejlesztő, Maria Montessori olasz orvosnő és pedagógus által kidolgozott keretrendszer már az egészen pici babák fejlődését is támogatja.

Elvész a gyerekkor?

Németh szerint hatalmas tévhit, hogy a fejlesztő játékkal a szülő elvenné a gyerekkort, és hogy inkább sarazzon a kisded matekozás helyett, hiszen a legjobb fejlesztő a szabad játék. A matematikus szerint ezeket az eszközöket a gyerekek egyáltalán nem érzik munkának, nekik ez ugyanolyan játék, mintha szivárványépítő kockákat pakolgatnának egymásra.

Példaként hozta fel azt a malajziai kutatást, ahol egy óvodában 180-an gyereken vizsgálták meg, hogy van-e hatása a matematikát segítő Montessori-eszközöknek. Arra jutottak, hogy az a kísérleti csoport, ahol a gyerekek használtak fejlesztő játékokat, a kutatást lezáró teszten 72,2 százalékban ment át, míg a kontrollcsoportban, ahol nem használtak Montessori-eszközöket, a gyerekek 39 százaléka felelt meg.

A matematikus szerint kora gyermekkorban nem matematikát tanít az ember, hanem az ehhez szükséges készségeket fejleszti: gondolkodási, kommunikációs, tudásszerző, tanulási képességek és a konkrét készségek (számlálás, számolás stb.) tartoznak ide, amiket babakorban is lehet alakítani. Jó példa erre a kategorizálás, csoportosítás, amit kétéves kor környékén lehet elkezdeni. A sorrendiség, sorba rendezés szintén fejleszti a matematikai gondolkodást.

Németh a szenzoros fejlesztést szintén fontosnak tartja az absztrakciós gondolkodás fejlődésében. Különböző felületek megmutatásával például könnyebben elmagyarázható egy babának, mit jelentenek olyan absztrakt fogalmak, mint a sima vagy a durva. A gyakorlati életből, mindennapi tevékenységekből - mint amilyen a narancsfacsarás - pedig könnyen kreálhatók olyan feladatok, amelyek fejlesztik a matematikához szükséges munkamemóriát. Ezeket lehet önállóan, mély fókuszban végezni, és lehetőleg pontosan előkészített tevékenységek, ráadásul van elejük, közepük, végük – épp úgy, mint egy matekfeladatnak. Ilyen munkamemóriát használunk például, amikor papíron két szám elosztásakor vagy egyéb műveletekkor fejben megjegyezzük a maradékot.

Születni kell rá?

A matematikus szerint a környezetnek fontosabb a szerepe, mint a géneknek. Példaként hozta fel, hogy Mozart apja muzsikus volt, így a zeneszerző már nagyon korán találkozott a zenével. Einstein szintén támogató környezetben nőtt fel (szüleinek elektrokémiai műhelye volt), és a Polgár-lányok sem maguktól lettek sakkbajnokok. Apjuk, Polgár László olyan körülményeket teremtett lányainak, hogy profi sakkjátékosokká válhassanak. Németh Hanna felidézte Maria Montessorit is, aki szerint a gyerekek matematikai elmével születnek, és a kisbabák nagyon szeretnék is elsajátítani ezt a fajta gondolkodást. Ráadásul már egy 1983-as kutatás is arra jutott, hogy az alig egyhetes csecsemők különbséget tudnak tenni 2 és 3 fekete pont között, míg a 4 és a 6 fekete pont között már nem. Valószínűleg ha néhány héttel később újra megnézik, ez már változott volna, hiszen a csecsemők agya gyors tempóban, folyamatosan fejlődik.

Németh Hanna szerint az iskolai matematikai sikeresség az absztrakciós képességgel függ össze, a memória, elsősorban a rövid távú memória és azon belül is a munkamemória működésével, valamint kicsit általánosabban véve a gyermek vágyával a tudásra. Megemlített egy kutatást, ami kimutatta, hogy a kíváncsiság, valamint a gyermek igénye és vágya a több tudásra nagyon erősen korrelál az iskolai eredményekkel. Vagyis mi sem egyszerűbb: ahhoz, hogy jó legyen matekból, csak kíváncsi gyermeket kell nevelni.

Update: A cikkben szereplő állításokat azzal szeretnénk árnyalni, hogy a matematikai és tanulmányi teljesítményt genetikai és környezeti tényezők kölcsönhatása alakítja. Ikervizsgálatok szerint a matematikai teljesítményben mutatkozó egyéni különbségek örökölhetősége gyakran 60 százalék körüli.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Brit tudományos tanácsadók szerint csak néhány ezer olyan férfit kellene prosztatarák-szűrésre küldeni, akik veszélyes genetikai variánssal rendelkeznek és családjukban előfordult már daganatos megbetegedés. A többieknél fölösleges a szűrés és a kezelés, még akkor is, ha bizonyos prosztatarák típusokat találnak náluk, ugyanis egyes ráktípusok nagyon lassan fejlődnek – részletezi cikkében a BBC.

A prosztatarák a férfiaknál a leggyakoribb daganatos megbetegedés, és évente 12 ezer ember halálát okozza az Egyesült Királyságban. Az Egyesült Királyság Nemzeti Szűrőbizottsága szerint az egészséges férfiak prosztatarák-szűrése életeket menthet, ugyanakkor olyan kezelésekhez is vezethet, amelyek károsodást okozhatnak.

A szűrés egy PSA-nak (prosztata-specifikus antigén) nevezett vérvizsgálatból áll, amelyet az eredményektől függően a prosztata MRI-vizsgálata követhet. A briteknél zajlott átfogó felülvizsgálat szerint minden ezer, ötvenes éveiben járó szűrt férfi esetében két életet lehetne megmenteni a következő tizenöt év során. Ugyanakkor húsz esetben olyan rákot diagnosztizálnának, amely soha nem igényelne kezelést.

Egyes prosztatarákok ugyanis annyira lassan növekednek, hogy akár 120–150 évig kellene élni ahhoz, hogy valódi veszélyt jelentsenek. Az érintetteknek azonban életük végéig együtt kellene élniük a rákdiagnózis pszichológiai terhével. Ebből a 20 férfiból 12 olyan kezelést kapna, amelyre valójában nincs szüksége, de amely károsítja a prosztatát – ez pedig hatással lehet a szexuális életükre, illetve inkontinenciát okozhat.

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra!

Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Ukrajnában folyik annak felmérése, hogy a legutóbbi heves orosz rakéta- és dróntámadás, amely 2022 februárja óta az egyik legsúlyosabb volt, milyen károkat okozott az örökségvédelemben és a múzeumokban – írja a Art Newspaper.

Az ukrán kulturális minisztérium május 24-én a Facebook-on sorolta azokat a kulturális intézményeket, amelyeket találat ért a fővárosban. Ezek között volt az Ukrán Nemzeti Művészeti Múzeum, a Jaroszlav Mudrij Ukrán Nemzeti Könyvtár, a Kijevi Operaház és a Nemzeti Csernobil Múzeum. Az ukrán hadsereg szerint Oroszország 600 drónt és 90 rakétát vetett be a támadásban, Volodimir Zelenszkij elnök az X-en közzétett bejegyzésében arról számolt be, hogy az országban legalább 100 ember megsérült, négyen meghaltak, Kijevben harminc lakóépület rongálódott meg vagy semmisült meg. Zelenszkij a támadás által érintett helyszínek bejárása során ellátogatott a Nemzeti Csernobil Múzeumba is.

Az ország kulturális minisztere, Tetjana Berezsna Facebook-bejegyzésében ezt írta: „Oroszország módszeresen támadja a kultúrát és azokat a tereket, amelyek az ukrán identitást formálják. Megpróbálják elpusztítani az emlékezetünket, de az ukrán kultúra korábban is fennmaradt, és most is fennmarad.” A poszt szerint Oroszország 1783 kulturális örökségi helyszínt és 2540, a kulturális infrastruktúrához tartozó objektumot pusztított el vagy rongált meg Ukrajnában.

Oroszország külügyminisztere, Szergej Lavrov további csapásokat helyezett kilátásba a kijevi „döntéshozatali központok” ellen. Olha Szahaidak, a Kulturális Szereplők Koalíciójának vezetője az ukrán Pershyi TV csatornának adott interjújában így fogalmazott: „A döntéshozatali központok minden lakásban és minden intézményben ott vannak. A kulturális intézmények pusztítása pedig egyértelmű háború az identitásunk ellen.”

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra!

Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Veszélybe kerülhet a 2028-ra tervezett amerikai holdraszállás, miután magyar idő szerint hajnali 3-kor egy kolosszális robbanásban megsemmisült a Blue Origin New Glenn rakétája a floridai Cape Canaveral űrbázis indítóállásán.

Jeff Bezos űrvállalatának nagy teherbírású, részben újrahasználható hordozórakétája egy földi hajtóműpróba során robbant fel. A teszt a rakéta június elejére tervezett, negyedik fellövését volt hivatott előkészíteni, aminek során 48 Amazon Leo műholdas internetet biztosító űreszközt állított volna pályára.

A pusztító erejű robbanásban az előzetes információk szerint súlyosan megrongálódott a Blue Origin egyetlen indítóállása, az LC–36A is, aminek kijavítása több mint egy évet is igénybe vehet. A katasztrófához vezető okok egyelőre nem tisztázottak, mindenesetre a szovjet N1 holdrakéta 1969-es megsemmisülése óta ez lehetett a legnagyobb erejű űrrakéta-robbanás. A felvételek arra utalnak, hogy a robbanás a rakéta első fokozatából indult ki, és az Ars Technicának nyilatkozó források szerint a probléma a hét BE–4 rakétahajtóműnek otthont adó hajtóműszekcióban kezdődött.

„Minden munkatársunk biztonságban van. Egyelőre túl korai még megmondani, hogy mi volt a kiváltó ok, de már dolgozunk azon, hogy feltárjuk – írta egy órával később Bezos az X-en. – Nagyon húzós nap volt, de újjáépítünk mindent, amit kell, és visszatérünk a repüléshez. Megéri”. Bezos posztjára legnagyobb riválisa, Elon Musk, a SpaceX vezérigazgatója azt kommentálta, hogy „nehézségeken át a csillagokig” (Ad astra per aspera) és reményét fejezte ki, hogy a Blue Origin hamarosan visszatérhet a rakétaindításokhoz.

A New Glenn, mint debütálása előtt írtuk, végre komoly versenyt hozott a SpaceX által dominált amerikai űriparba. A rakéta azóta három sikeres indításon van túl. A második és harmadik alkalommal az első fokozat sikeresen visszatért az Atlanti-óceánon állomásozó drónhajóra, ami hatalmas bravúr volt Bezoséknak. Ugyanakkor a harmadik fellövésnél a második fokozat hibája miatt az AST SpaceMobile Blue Bird 7 kommunikációs műholdja rossz pályára került, de az indításokat a mai incidensig így is viszonylag gyorsan újra tudták kezdeni.

A Blue Originnek jelenleg két New Glenn első fokozata és hat második fokozata van készen, de a katasztrófa után nagyon valószínűtlen, hogy a rakéta még idén újra repüljön. A New Glenn, ami a SpaceX Falcon Heavy-jével verseng, eddig komoly sikereket hozott a cégnek, és jó úton haladtak a havi indítások eléréséhez. Eközben elkezdtek építeni egy második indítóállást is, az LC–36B-t, ahol a munkálatok egyelőre korai fázisban járnak. Az Ars Technica szakújságírója, Eric Berger szerint gyorsabb lehet ezt az indítóállást befejezni, mint a megrongálódott LC–36A-t kijavítani.

Mi lesz így a holdraszállással?

A 2000-ben alapított űrcég eddigi legnagyobb kudarca három nappal azután történt, hogy a NASA a Blue Origin-t választotta ki a déli pólushoz tervezett holdbázisának első küldetésére. A New Glenn idén ősszel juttatta volna a Holdra a cég Blue Moon Mark 1-es leszállóegységét. Ennek a New Glenn továbbfejlesztett változatán utazó Mark 2-es változata lenne az egyik holdkomp, amivel amerikai űrhajósok 2028-ban a Hold felszínére utazhatnának.

„Az űrrepülés könyörtelen terület, és egy új, nagy teherbírású hordozórakéta kifejlesztése rendkívüli kihívást jelent. Együttműködünk a partnereinkkel, hogy támogassuk az anomália alapos kivizsgálását, és kiértékeljük a közeljövőbeli küldetésekre gyakorolt hatásokat, és azon dolgozunk, hogy visszatérjünk a rakétaindításokhoz” – írta az X-en Jared Isaacman, a NASA vezetője. Isaacman szerint ahogy rendelkezésre állnak majd információk az Artemis holdprogramot valamint a holdbázis kiépítését érintő hatásokról, tájékoztatni fogják a nyilvánosságot.

A NASA eredetileg a SpaceX holdkompjával kívánta végrehajtani az első 21. századi holdraszállást, de a Starship rakétarendszer fejlesztésének csúszása miatt Isaacmanéknek szükségük volt egy másik opcióra. A Starship legutóbbi tesztrepülésére egy hete került sor, aminek során jól vizsgázott a harmadik generációs Starship űrhajó, a Super Heavy első fokozat azonban a visszatérés során megsemmisült.

A NASA vezére már tavaly decemberi beiktatása után jelezte, hogy a SpaceX és a Blue Origin szabadon versenyezhetnek az űrhajósokat a Hold körüli pályáról a felszínre juttató űrhajó megépítéséért, és azt használják majd, amelyik hamarabb elkészül.

Erre a péntek hajnali katasztrófa után egyértelműen Musk cégének van több esélye, még azzal együtt is, hogy a Starship HLS Holdhoz juttatása nagyobb kihívást jelent és több Föld körüli pályán történő utántöltést igényel – ami miatt egyáltalán nem garantált, hogy 2028-ban a NASA valóban le tud szállni vele a Holdra, és így Kína érhet hamarabb az égitestre.

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra!

Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

Egyre több területet próbálnak lefedni előrejelzési piacok, mint amilyen a Kalshi és a Polymarket, amelyek lényegében online fogadási oldalak, bár a működtetőik szerint inkább derivatív kereskedési platformok. A Kalshi most lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy műalkotások aukciós árára, illetve teljes aukciók összesített bevételének alakulására is fogadjanak – írja az ArtNews.

„A piacok első ízben adnak a gyűjtők, művészeti alapok, kereskedők, intézményi és egyéni befektetők kezébe olyan eszközt, amellyel a műtárgypiacról alkotott véleményüket egy szabályozott pénzügyi instrumentum pontosságával és átláthatóságával fejezhetik ki” – áll a Kalshi közleményében.

A Kalshi szerint mostantól „minden pénzügyi háttérrel rendelkező befektető” részesülhet a műtárgypiacon realizálható eredményekből. A vállalat szerint az aukciókon eddig főként a már amúgy is tehetős szereplők profitáltak, nem ritkán olyan módszerekkel is, mint a „harmadik fél által garantált licitek”. Ezek lehetővé teszik, hogy egy potenciális vásárló előre garantáljon egy bizonyos árat az árverésere kerülő műre, majd ha ezt túllicitálják, részesedést kapjon az árkülönbségből.

A bennfentes kereskedelem lehetőségével kapcsolatban a Christie's szóvivője azt közölte, hogy a cég szigorú szabályokat vezetett be az alkalmazottaik aukciós részvételével kapcsolatban, beleértve az alkalmazottak és közeli családtagjaik licitálásának korlátozását, valamint a bizalmas információk felhasználásának tilalmát. A Sotheby's nem kommentálta az új szolgáltatást, és azt sem árulta el, hogy alkalmazottai használhatják-e ezeket az oldalakat.

Az Art Basel és a UBS 2026-os művészeti piaci jelentése szerint a globális műtárgypiac 2025-ben 4 százalékkal, mintegy 59,6 milliárd dollárra nőtt. Ennek közel fele – 24,8 milliárd dollár – aukciós eladásokból származott, amelyek értéke két évnyi visszaesés után 6 százalékkal emelkedett.

Nem a Kalshi az első, amely „demokratizálni” próbálná a műtárgypiacot. Ilyen például a New York-i Masterworks startup is, amely lehetővé teszi, hogy a befektetők részesedést vásároljanak híres műalkotásokban. A Kalshi most még ennél is lejjebb viszi a belépési küszöböt: elegendő csupán jól megjósolni az eseményeket.

A felhasználók már most fogadhatnak például arra, hogy Jean-Michel Basquiat, Vincent van Gogh vagy Pablo Picasso aukciós rekordjai megdőlnek-e idén. Fogadni lehet arra is, mennyiért kel el az év legdrágább műalkotása. A cikk írásakor a fogadók megosztottak voltak a 250 és 300 millió dolláros végösszeg között. Ez különösen ambiciózus jóslat, mivel az eddigi legdrágább aukciós műtárgy 181,2 millió dollárért kelt el.

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra!

Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Egy új kutatás szerint a világszerte használt Deet nevű rovarriasztó vonzóvá válhat a szúnyogok számára, ha azt a táplálkozással kapcsolják össze.

A Deet – teljes nevén N,N-dietil-meta-toluamid – az egyik leghatékonyabb szúnyog- és kullancsriasztó hatóanyag. Egy új tanulmány szerint azonban – ahogy Pavlov kutyái megtanulták összekapcsolni a csengő hangját az étellel – a szúnyogok képesek megtanulni, hogy a Deet jelenléte vérforrást jelezhet.

„Sokáig úgy hittük, hogy a rovarriasztók a kémiai tulajdonságaik miatt működnek: vagy mérgezőek, vagy kellemetlenek a szúnyogok számára, ezért elriasztják őket, illetve megakadályozzák, hogy érzékelni tudják az embereket” – magyarázza Claudio Lazzari, a Journal of Experimental Biology folyóiratban publikált tanulmány egyik szerzője.

Korábbi kutatások már jelezték, hogy a szúnyogokat kevésbé zavarta a Deet az első találkozás után, de ennek oka eddig nem volt világos. A kutatók először azt figyelték meg, hogyan próbálnak a befogott szúnyogok megcsípni egy meleg vért tartalmazó zacskót, amelyet azonban nem tudtak teljesen elérni. Azoknak a szúnyogoknak a 60 százaléka, amelyek Deet jelenlétében jutottak meleg vérhez, később már pusztán a Deet hatására is csípési kísérleteket mutattak. A „kiképzés” nélküli szúnyogoknak csak 17 százaléka reagált így.

Egy másik kísérletben a kutatók azt találták, hogy azoknak a szúnyogoknak csaknem 60 százaléka, amelyek korábban Deet jelenlétében táplálkoztak vérrel, később megpróbáltak megközelíteni és megcsípni egy kutatót, akinek Deet volt a kezén. Nina Stanczyk, az ETH Zürich kutatója így kommentált: „A szúnyogokról tudjuk, hogy lenyűgöző tanulási képességeik vannak, de az, hogy egy ilyen erős riasztó szagot képesek az élelemmel összekapcsolni, majd később rászokni, fontos felismerés a jövőre nézve”.

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra!

Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

A Dunától keletre fekvő mintegy egymillió hektárnyi egykori vizes élőhely helyreállítása úgy mérsékelhetné az előrejelzések szerint idén újabb rekordokat döntő aszály drasztikus következményeit, hogy egyes területeken még a kukoricahozamokat is számottevően növelhetné, állítják az Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani Intézetének kutatói.

Ismert, hogy a magyar Alföld a klímaváltozás európai válságövezetei közé tartozik. Eredményeik szerint az Alföld területének 21 százalékán található olyan gyenge vagy közepes termőképességű, belvíznek kitett terület, ahol a vízvisszatartás indokolt vagy szükséges lehet. Ehhez azonban, a Vízválasztó Mozgalom által évek óta szorgalmazott paradigmaváltással a földhasználat egész rendszerét kell újra gondolni.

Pinke Zsolt és kollégái a Geography and Sustainability folyóiratban most megjelent tanulmányukban a hidrológiai és ökoszisztéma modellek összekapcsolásával a magyar Alföldön azt vizsgálták, hogy a vízvisszatartás és egy tiszai árhullám kivezetése miként hatnának a talajvízkészletekre, illetve ezen keresztül a szántóterületek termőképességére.

„Egy 247 négyzetkilométeres tiszai ártéri öblözet modellezése alapján a talajvíz utánpótlása évente átlagosan 367–552 köbméter/hektár között alakulhatna. A vízvisszatartás különösen azokat a síkvidéki teraszokat segíthetné, amelyek 1–2 méterrel emelkednek a vizes élőhelyek környezete fölé. Ezeken a területeken a számítások szerint a kukoricatermés 20–28 százalékkal is nőhetne a megnövekedett talajvízszint miatt” – olvasható a HUN-REN pénteki közleményében.

A kutatók a vízvisszatartás lehetséges célterületeinek kiválasztásakor figyelembe vették a szántóföldi alkalmasságot, a természetvédelmi védettséget vagy magas természeti értéket, a belvíz- és aszálykitettséget, valamint a nitrátérzékenységet. A vizsgálatból kizárták a beépített területeket, a nyílt vizeket, továbbá a jó és kiváló termőképességű szántókat.

Pinke és kollégái úgy vélik, hogy vizes élőhelyek helyreállítása az alapja az Alföld klímaadaptív földhasználatának. A vízvisszatartás egyszerre csökkentheti az aszály hatásait, javíthatja a talajvízháztartást, segítheti az élővilág regenerációját, és bizonyos termőhelyeken még a mezőgazdasági termelés eredményességét is növelheti.

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra!

Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

A CNN pert indított a Perplexity AI ellen, azt állítva, hogy a vállalat megsértette a szerzői jogot azzal, hogy AI segítségével újrafogalmazta a CNN riportjait, beszámolóit, ami aláássa a hírcsatorna üzleti modelljét – számol be a SiliconAngle.

A hírcsatorna nem az első tartalomgyártó, illetve kiadó amely szerzői jogsértés miatt perel egy AI-vállalatot, és a Perplexity ellen sem az első jogi eljárás indul: a New York Times már 2024-ben pert indított a cég ellen, hasonló kereseteket nyújtva be a Microsoft és az OpenAI ellen is.

„A több tízmilliárd dollárra értékelt Perplexity nem teheti meg, hogy lopjon olyan szervezetektől, amelyek az eredeti tartalmat létrehozzák” – mondta a CNN szóvivője. „A közvélemény emberek által előállított, magas színvonalú újságírói tartalmakra támaszkodik és ezek készítése gyakran veszélyes és költséges. A kereskedelmi szereplőknek fizetniük kell a felhasználásukért.” A Perplexity kommunikációs igazgatója, Jesse Dwyer szerint azonban „a tények nem állnak szerzői jogi védelem alatt.”

A CNN először licensz-szerződést próbált kötni a Perplexityvel, hasonlóan ahhoz, ahogyan több kiadó is együttműködést kötött a különböző AI-cégekkel. Tavaly a CNN is ilyen megállapodást írt alá a Meta Platforms vállalattal. A kereset szerint tehát a Perplexity tudhatta, hogy nem jogosult a CNN tartalmait, illetve annak védjegyeit használni. A kereset szerint a felek 2025-ben olyan megállapodásra jutottak, amelyben a Perplexity kompenzálta volna a CNN-t a tartalmai felhasználásáért. Úgy tűnik azonban, hogy az üzlet meghiúsult, az AI-cég pedig továbbra is használta a tartalmakat.

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra!

Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Az Oxfordi Egyetem kutatói olyan viselhető ultrahangos tapaszt fejlesztettek ki, amely folyamatosan képes figyelni a magzat állapotát a terhesség alatt. Az új technológia a magas kockázatú terhességek során fellépő komplikációk korábbi felismerésére kínál lehetőséget. A kutatók szerint az eszköz segít magzati problémák időben történő azonosításában és a gyorsabb orvosi beavatkozásban.

A Nature Biotechnology folyóiratban mutatták be A UPatch nevű puha, viselhető ultrahangos készüléket, amely valós időben és folyamatosan monitorozza a magzat anatómiáját és véráramlását. A jelenlegi magzati megfigyelési módszerek gyakorta nehezítik az orvosok számára annak eldöntését, hogy az észlelt változások átmenetiek-e, vagy a magzat tartós veszélyeztetettségéről árulkodnak. Ez különösen problémás olyan terhességek esetén, amelyeket magzati növekedési visszamaradás vagy az anya magas vérnyomása komplikál. Az UPatch képes automatikusan követni és figyelni a magzati ereket még akkor is, amikor a magzat vagy az anya mozog, ami sokkal részletesebb és alaposabb képet ad a magzat élettani állapotáról a terhesség teljes időtartama alatt.

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra!

Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Egy drón alapvetően egyszerű dolog: egy gép, amelyet valaki távolról irányít. A kezelő ül valahol biztonságban, egy képernyőt néz, és joystickkel vezérli az eszközt. Ez a modell évtizedekig működött, és ma is működik, de a mesterséges intelligencia alapvetően megváltoztathatja a jövő csatatereit.

Az elektronikai hadviselés – vagyis az a képesség, hogy egy ellenség megzavarja, elvágja vagy átvegye az irányítási jeleket – az elmúlt tíz évben drámai mértékben fejlődött, és erre a legjobb példa az Ukrajnában zajló háború. A brit Royal United Services Institute (RUSI) védelmi think tank adatai szerint Ukrajna havonta mintegy 10 000 drónt veszít el, döntően zavarás miatt. Az ukrán FPV-operátorok (a first person view drónok irányítói, akik az eszközökre szerelt kamera képe alapján navigálnak) találati aránya 2023-ban még 40-60 százalék körül mozgott kedvező körülmények között, de ez 2024 közepére az erősen zavart szektorokban 20-30 százalék alá esett. Egyes operátorok arról számoltak be, hogy a videójelük a célpont előtt néhány száz méterrel teljesen kiesett: a képernyő statikába fordult, a drón vakon repült tovább, majd lezuhant vagy céltalanul kóborolt, amíg ki nem merült az akkumulátora.

Ez nem kivétel többé, hanem szabály. Ma már minden modern hadsereg rendelkezik zavaró rendszerekkel, és ezek hatóköre, pontossága és sebessége folyamatosan nő. Aki drónokat akar bevetni egy fejlett ellenféllel szemben, nem számíthat arra, hogy az összeköttetés végig fennáll.

Az első válaszkísérlet orosz oldalról érkezett optikai kábelek formájában. Oroszország 2024 tavaszán kezdett el olyan drónokat bevetni, amelyeket nem rádiójelekkel irányítanak, hanem egy vékony üvegszál köti össze őket az operátorral. A drón maga mögött gombolyítja a kábelt, ami akár 20 kilométeres távolságig is elvezetheti az eszközt, és nem befolyásolja a rádiófrekvenciás zavarás. Az ilyen drónokkal szemben a hagyományos elektronikai hadviselés során használt módszerek egyszerűen tehetetlenek. Ukrajna azonban hamar felfedezte az optikai szálas drónok gyenge pontját: a kábel visszavezet a feladóig. Az ukrán egységek több alkalommal is követték a kiépített szálat egészen az orosz drónbázisig, majd HIMARS rakétákkal semmisítették meg azt.

Ukrajna maga is kísérletezett az optikai kábeles megoldással, de a technológia nem terjedt el széles körben – és ennek nagyon is prózai okai vannak. Egyetlen kábel ára elérheti az 500 dollárt, ami sok esetben többe kerül, mint maga a drón. Ráadásul a kábel tömege kompromisszumokkal jári: a csapásmérő drónon kevesebb robbanóanyag fér el, a felderítő drónon pedig kevesebb hely jut a kameráknak, szenzoroknak és a fedélzeti számítástechnikának.

Az optikai kábel tehát zsákutca: megkerüli a zavarást, de egyszerre teremt új sebezhetőséget és hoz magával komoly technikai korlátokat. Ez jól mutatja, hogy a valódi megoldás nem a fizikai összeköttetés megőrzése, hanem annak feladása. Ebből következik az autonómia, ha ugyanis a kapcsolat megszakad, a gépnek tudnia kell egyedül dönteni.

Az autonóm fegyver nem választás, hanem katonai szükségszerűség

Már a következő öt évben lehet olyan év, amikor a Föld átlaghőmérséklete 1,9 Celsius-fokkal lépi túl az iparosodást megelőző értéket – állítja a Meteorológiai Világszervezet (WMO) és a Brit Meteorológiai Szolgálat csütörtökön közölt éves jelentése, amiről a Reuters számolt be.

A jelentés szerint a következő öt évet rekordközeli hőmérsékletek jellemzik majd, amihez az emberi tevékenység által okozott felmelegedés mellett az El Niño is hozzájárul. Idén év végére erős El Niño várható, és az El Niño–Déli Oszcilláció (ENSO) jelenségnek a keleti trópusi csendes-óceáni térségben melegebb tengerfelszíni hőmérsékleteket okozó fázisa egészen 2027 elejéig kitarthat, ami egyben magasabb globális átlaghőmérsékletet is eredményez majd. Ráadásul a következő években kissé gyakoribb is lehet az El Niño a hidegebb tengerfelszíni hőmérsékleteket okozó La Niña-nál.

2026 és 2030 között az éves globális átlaghőmérséklet a jelentés szerint 1,3-1,9 Celsius-fokkal haladhatja majd meg az iparosodást megelőző időszakét. A következő öt évben így szinte biztosan lesz legalább egy olyan év, amikor a 1,5 fokos értéket túllépjük, és valószínűleg egy olyan is, ami még a 2024-es évnél is forróbb lesz. 2024-ben a globális átlaghőmérséklet az Európai Unió klímaváltozás-figyelő szervezete szerint 1,6 fokkal haladta meg az iparosodást megelőző hőmérsékletet, és ez volt az első olyan év, amikor egy év globális átlaghőmérséklete meghaladta a párizsi klímaegyezményben lefektetett 1,5 fokos klímacélt.

Európában is szélsőségesebb időjárást okozhat az Északi-sarkvidék felmelegedése

A jelentés külön kiemeli az Északi-sarkvidék helyzetét, ahol a téli középhőmérséklet a következő években 3,5-szer gyorsabban emelkedik majd, mint a globális átlag. Ezzel a regionális téli felmelegedés a 2,8 fokot is elérheti majd az 1991-2020-as átlaghoz képest. Eközben 2026-2035 között az északi-sarkvidéki tengeri jég márciusi mennyisége (a tengeri jég ekkor éri el éves maximumát) jelentősen megfogyatkozhat a Barents-tengeren, a Bering-tengeren és a Ohotszki-tengeren. Az arktisz felmelegedése emellett megzavarhatja az időjárási rendszereket és több szélsőséges időjárási eseményhez vezethet az északi féltekéjén, köztük Európában is.

„Nagyon világos bizonyítékok vannak az éghajlat melegedésére és arra, hogy a globális átlaghőmérséklet emelkedése folytatódik” – mondta Melissa Seabrook, a Brit Meteorológiai Szolgálat kutatója. Attól, hogy egyetlen év túllépi a 1,5 fokos küszöböt, szerinte még a párizsi egyezmény nem vallott kudarcot, mivel a klímacél egy hosszú távú éghajlati átlagot jelöl. Ugyanakkor a kutató elismerte, hogy gyorsan fogyatkozik a globális felmelegedés 1,5 fok alatt tartására rendelkezésre álló idő.

Carlo Buontempo, a Copernicus klímaváltozás-figyelő szervezet igazgatója egy januári sajtótájékoztatón már elkerülhetetlennek nevezte a 1,5 fokos hőmérsékleti küszöb túllépését és kérdésünkre azt mondta, hogy már a klímacél meghaladásának kezelésével kell foglalkoznunk és rajtunk múlik, hogy miként nézünk szembe az ebből fakadó magasabb kockázatokkal.

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra!

Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

A Genomate Health az ENSZ egészségügyi konferenciáján mutatta be a az orvosi innovációban elért fejlesztésének eredményeit a nemzetközi egészségügyi és technológiai döntéshozók előtt – írja sajtóközleményében a rákgyógyítással foglalkozó magyar vállalkozás. A 135 jelentkezőből a hét legjobb közé került be a massachusettsi központú magyar rákkutató cég, ráadásul az Amerikai Rákkutatók Társasága (AACR) is az áttörő innovációk közé sorolta a magyar kutatóközponttal – ez a korábban alapított Oncompass Medicine – rendelkező vállalkozást. A Peták István kutatóorvos által alapított cégek eljárásainak lényege, hogy a kutatóorvosok nem egyetlen génhibát vizsgálnak meg, hanem a daganatokban egyszerre jelen lévő összes genetikai eltérés összefüggéseit elemzik.

A Genomate Health a kutatási eredményeit a Mayo Clinic és az Institut Curie kutatóival közösen a Nature Precision Oncology szaklapban publikálta, amiből kiderült, hogy a Genomate rendszere által támogatott terápiák négyszer nagyobb eséllyel gyógyítják hatékonyan a rákot, mint a hagyományos eljárások. A kezelésekhez a technológia több mint 200 engedélyezett és mintegy ezer klinikai fejlesztés alatt álló gyógyszer közül segít kiválasztani a megfelelő gyógyszer-kombinációkat. Az onkológiai kezelések tervezését támogató számítógépes módszer eredményes működését a versenytársai közül elsőként mutatta be a magyar vállalkozás.

„Az AI alapú precíziós onkológia technológiai fejlesztésével a célunk nem az orvosok helyettesítése, hanem hogy olyan eszközt adjunk a kezükbe, amellyel még pontosabban képesek kiválasztani a beteg számára leghatékonyabb kezelést” – mondta Peták a C3 Davos Silicon Valley Healthcare Summit konferencián. „Egyrészt vannak célzott gyógyszerek és célzott immunterápiák is. A mi rendszerünk segít felmérni, hogy a precíziós kezelések közül melyik van a legtöbb pozitív kapcsolatban molekuláris szinten a daganattal, majd a negatív, rezisztenciát okozó kapcsolatokra is felhívja a figyelmet” – mondta korábban Peták a Qubitnek.

Peták több mint két évtizede foglalkozik a számítógépes módszerrel támogatott rákkutatással, amiért az AACR-től kitüntetést is kapott a konferencián. A kutatóorvos csapatával korábban már elnyerte az európai Jövő Unikornisa innovációs díjat is, jelenleg pedig a Genomate Health bekerült a Mayo Clinic akcelerációs programjába, amely segítségével az AI-eszközeik fejlesztéséhez szükséges fontos klinikai adatokhoz férnek hozzá.

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra!

Lehet-e tudata a fejlett AI-modelleknek? Lehetnek-e szubjektív élményei az állatoknak, a magzatoknak vagy a laboratóriumban növesztett organoidoknak?

Legutóbb Richard Dawkins brit evolúcióbiológus kavart nagy vihart azzal, hogy az Anthropic chatbotjával folytatott beszélgetések után azt gyanította, hogy a Claude-nak öntudata lehet.

Hakwan Lau, a dél-koreai Alapkutatási Intézet Idegtudományi Képalkotó Kutatóközpontjának igazgatója és kollégái arra figyelmeztetnek a Neuron folyóiratban kedden közölt tanulmányukban, hogy a jelenlegi tudományos módszerek még nem képesek választ adni ezekre a kérdésekre.

A szakemberek szerint sok, az öntudat neurobiológiai kutatásában bevett kísérlet nem képes világos különbséget tenni a szubjektív élmények és az általános információfeldolgozás között. Az olyan módszerek, mint a vizuális maszkolás (egy inger észlelésének elfedése egy másikkal), a binokuláris rivalizáció (a két szem eltérő képének versengése) és az észlelési küszöb meghatározása (a még éppen észlelhető inger mérése) szerintük gyakran nemcsak a tudatos élményt befolyásolják, hanem az agy információfeldolgozását is.

„Az öntudatot magyarázó elméletek közül többet is sokféle kísérleti eredmény támaszt alá” – mondta Lau. De a kutató szerint ezek az eredmények valójában inkább az általános információfeldolgozási folyamatokat érhetik tetten, mintsem magát a tudatos élményt, ezért továbbra is nehéz megállapítani, hogy ezek az elméletek valóban képesek-e megmagyarázni az öntudat létét.

„Az öntudattal kapcsolatos kérdéseknek egyre nagyobb az etikai és társadalmi jelentősége” – mondta a kutató, aki szerint ha az öntudatról szóló tudományos állítások befolyásolják az állatvédelemmel, az AI-etikával, vagy a bioetikával összefüggő vitákat, akkor az ezeket megalapozó tudományos bizonyítékoknak különösen szilárdnak kell lenniük.

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra!

Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

Kína agresszívan kialakított gazdasági kötelékei árnyékot vetettek a Magyarországon eddig láthatatlan Tajvanra és az országgal potenciálisan kialakítható piaci kapcsolatokra – mondta Matej Šimalčík, a Közép-európai Ázsia Tanulmányok Intézetének (CEIAS) ügyvezető igazgatója kedden, a CEU-n tartott tanulmánybemutatón. A frissen megjelent „Partners in need, partners indeed? Tracking Europe–Taiwan relations amidst global disruption” című tanulmánykötet azt vizsgálja, hogyan pozicionálják magukat az európai szereplők Tajvannal kapcsolatban az egyre instabilabb nemzetközi környezetben. A kelet-ázsiai sziget az elmúlt négy évben egyre nagyobb figyelmet kap Európában, amit olyan krízisek is elősegítettek, mint a covidjárvány miatt szükségessé vált globális kooperáció, az orosz és ukrán háború miatt fontossá vált katonai eszközök importja, illetve Donald Trumpnak, az USA elnökének elnyomó nemzetközi politikája – mondta Šimalčík. Az eseményen Tajvant a Magyarországi Tajpeji Képviseleti Iroda első titkára, Cynthia L. L. Hung képviselte.

Kína és a demokratikus berendezkedésű Tajvan között folyamatos a konfliktus, ugyanis Kína saját tartományának tartja a szigetet, és újraegyesítési törekvéseit rendszeres katonai erődemonstrációkkal is kifejezi. Bár a közvetlen kínai fenyegetettség földrajzi okokból nem releváns az uniós tagállamok szempontjából, a gazdasági nagyhatalomhoz fűződő közép-európai beruházások és kereskedelmi szerződések miatt Szlovákia, Románia és Magyarország is óvatosabb Tajvannal kapcsolatban – mondta Šimalčík. Az még kérdéses, hogy az újonnan beiktatott Tisza-kormány hogyan fog nyitni kelet felé, ugyanis pillanatnyilag az első számú prioritás az uniós támogatások feltételeinek teljesítése – mondta Matura Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem Globális Tanulmányok Intézetének docense.

Nem rossz a keleti nyitás, de újra kell értelmezni

„Amit az előző kormány örökségéből látni lehet, az az, hogy politikailag erősen korlátozott volt, ugyanakkor funkcionálisan jelentős bővülés zajlott” – mondta Szél Bernadett, a CEU Demokrácia Intézet és Közpolitikai Tanszékének tudományos munkatársa tanulmánya bemutatásakor. A CEIAS tanulmánykötetében megjelent Hungary-Taiwan relations: Silent diplomacy, bold trade című elemzés szerint Tajvan és Magyarország diplomáciai kötelékei felépíthetők, annak ellenére, hogy a leváltott Fidesz-kormány következetesen húzott Kína felé. Szél elmondta, hogy már voltak jelei annak, hogy a Tisza-kormányt nem hagyja teljesen hidegen a távol-keleti sziget sorsa: 2024 októberében a Tisza európai parlamenti képviselői megszavazták a Tajvannal kapcsolatos, Kína provokációját elutasító állásfoglalást az Európai Parlamentben, míg a Fidesz EP képviselői rendszerint ellene szavaztak, vagy tartózkodtak.

Ugyanakkor Szél szerint a Magyarország bilaterális kapcsolataiban „néha túlbecsüljük Kína jelentőségét a magyar piacon. A Harvard Atlas adatelemző központ szerint Magyarország három legfontosabb exportpiaca Németország, a második az Egyesült Államok és a harmadik Románia. A három legfontosabb importországa pedig Németország, Kína és Lengyelország”. Ráadásul Matura szerint „Kína és Magyarország között a tényleges biztonsági együttműködés tekintetében gyakorlatilag semmi sem történt. Tudjuk, hogy bizonyos megállapodásokat aláírtak, de a gyakorlatban soha nem láttuk ennek semmilyen megnyilvánulását”. Azonban az Orbán-rendszer a kommunikációjában felülreprezentálta a Kínával kialakított kapcsolatokat, Tajvan pedig rendszerint kimaradt a híradásokból: Szél elmondta, hogy a szigetről általában néhány havonta bukkant fel a médiában egy-két hír, a természeti katasztrófák, vagy Kína erőszakos hadgyakorlatainak kontextusában. Így a nyilvánosság Tajvannal kapcsolatban alulinformált volt, holott olyan tajvani gyártók is Magyarországra települtek, mint a világ egyik legnagyobb elektronikai eszközgyártója, a Foxconn, a Giant kerékpárgyártó vállalat és a Yageo chipgyártó cég.

Ugyanakkor egy másik olvasat szerint a kínai és tajvani gazdasági érdekek nem feltétlenül zárják ki egymást a nemzetközi piacon. Szunomár Ágnes, a Budapesti Corvinus Egyetem Globális Tanulmányok Intézetének habilitált egyetemi docense szerint a tajvani gazdaságpolitikát pragmatizmus jellemzi, ugyanis a politikai és ideológiai ellentéteket mellőzve a Foxconn-gyár például a kínai Huawei számára gyárt alkatrészeket. Ugyanakkor Matura szerint a pragmatizmus nemcsak gazdaságilag érvényesülhet: Olaszországot például kereskedelmi pragmatizmus jellemzi, Litvániát elvi alapú külpolitika, Spanyolországot pedig kiegyensúlyozott együttműködés. MAtura hozzátette, hogy az újonnan alakult Tisza-kormány pragmatizmusa újra fogja definiálni a viszonyt Tajvannal és Kínával is: „az előző kormányról az újra való váltás nem annyira sokkoló a kínaiak számára, mert ha valóban a retorika mögé nézünk, a magyar-kínai kapcsolat már másfél éve egy – nem akarom azt mondani, hogy hanyatló –, de valamilyen tompább vagy alacsonyabb szintű kapcsolati szakaszban volt”.

Van, aki titokban üzletel, van, aki több vasat tart a tűzben

A nemzeti politikai döntések jellemzően nemcsak Magyarországon befolyásolták a kínai és tajvani gazdasági kötelékek alakulását, hanem más európai és közép-európai országokban is. „Szlovákiát Európa második legaktívabb Tajvan-partneréből az egyik legkevésbé aktívvá változtatta a Fico-kormány, amely erősen Kína felé fordul, míg a korábbi szlovák kormány idején Szlovákia az egyik legaktívabb európai állam volt” – mondta Šimalčík. Ezek a nemzeti szintű belpolitikai változások és a globális krízisek Csehországban is változtattak az ország külpolitikai orientációján. A kutatásban az európai országok tajvani diplomáciájának meghatározására alkalmazott négy kategória (régi partnerek, új barátok, pragmatisták és lemaradó országok) szerint Csehország alakít ki új szövetségeket Tajvannal, ugyanakkor igyekszik több lábon is állni, így ezzel párhuzamosan Peking felé is nyit – mondta a kutató.

Hollandia ennél jóval óvatosabb stratégiát folytat, és nyilvánosan nem túl aktív politikailag Tajvannal kapcsolatban – ebbe a kategóriába tartozott Magyarország is az Orbán-kormány regnálása alatt. A tanulmány szerint a franciák, a németek és a britek régre visszanyúló nemzetközi kapcsolatokat ápolnak Tajvannal, és Lengyelország, illetve Litvánia is az új barátok közé tartozik. Šimalčík elmondta, hogy bár Lengyelország „egyelőre nem akkora kedvezményezettje a tajvani befektetéseknek, de azon kevés európai ország egyike, amely a félvezetőiparon túlmutató gazdasági együttműködési lehetőségeket keres, és a drónipart egy olyan potenciális piaci résként azonosította, ahol tajvani befektetőket szeretne vonzani”. Az országnak mind erre azért van szüksége, mert az orosz-ukrán háború Lengyelország keleti határára is katonai terheket ró.

Ugyanakkor Šimalčík hozzátette, hogy „bár Lengyelország nagyon aktív Európa és Ukrajna védelmében, és látjuk, hogy a drónok mekkora szerepet játszanak az ukrán védelmi erőfeszítésekben, van egy kritikus gyengeségük. Sok kínai alkatrészt szereznek be a drónok gyártásához, Tajvan pedig aktívan dolgozik egy olyan drónipar létrehozásán, amely egyáltalán nem használ kínai alkatrészeket. Az év végére azok a komponensek, amelyek kiberbiztonsági kockázatot jelentenének, nem lehetnek aktívan kihasználható alkatrészek, és nem lehetnek részei a drónok ellátási láncának. És jövő év végére azok sem, amelyek passzívan fegyverré alakíthatók, így ellátási láncfüggőség alakulna ki például a kritikus ásványok, mágnesek stb. beszerzése tekintetében. Tehát ezt az új iparágat azért hozzuk létre, hogy megbízható beszállítóként működhessünk együtt tajvani vállalatokkal, hogy ha nagyobb konfliktus alakul ki Kelet és Nyugat között, a nyugati országok blokkja, illetve Moszkva és Peking új tengelye között, ne kerüljünk olyan helyzetbe, ahol – kis túlzással – Peking »egy gombnyomással kikapcsolhatja a drónjainkat«”.

Soft power vs. konszenzusos akadémiai együttműködés

Daniel Palm, a CEU Demokrácia Intézetének tudományos munkatársa, a panelbeszélgetés moderátora felvillantotta a soft power kérdését is, ami a keleti – elsősorban dél-koreai – országok önbrandingjére jellemző. Ez azt jelenti, hogy a gazdasági és ipari befolyásszerzésnél kevésbé drasztikus hatalmi nyomás a kultúrán, akadémiai életen és divaton keresztüli szivárog be egy másik ország társadalmába. Šimalčík szerint azonban Kína sohasem volt erős a soft power területén az EU-ban, Matura szerint pedig Tajvannak hiába erős a gazdasága, mérete miatt nem lesz képes minden európai tagállamban befektetni.

A Tisza-kormány megfelelő külpolitikai döntései megszüntethetik Tajvan láthatatlanságát, és az eddig az Orbán-kormány által bebetonozottnak tűnő kínai szerződések sem zárják ki feltétlenül Magyarország és Tajvan nagyobb mértékű elköteleződését. Szél szerint nemcsak a gazdasági kapcsolatok nagyon fontosak a külpolitikai viszony rendezéséhez, hanem például az akadémiai együttműködések és a városi diplomácia is feltételei annak, „hogy rugalmasabban, de lehetőleg jövő-orientáltabban alakíthassuk ki kapcsolatainkat Tajvannal”.

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra!

Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

A közelmúltban figyelemfelkeltő kutatás jelent meg a Nature Sustainability folyóiratban. A tanulmány szerint az erdőalapú biomasszára épülő – a magyar nyelvű szakirodalomban „Bioenergia Szénleválasztással és Tárolással” címszó alatt tárgyalt – BECCS (Bioenergy with Carbon Capture and Storage) nemhogy csökkentené, hanem akár évtizedeken keresztül növelheti is a szén-dioxid-kibocsátást.

A technológia lényege, hogy a fa, növényi hulladék vagy trágya elégetése során keletkező szén-dioxidot az erőművekben a lehető legenergiatakarékosabb utóégés-leválasztással visszanyerve, többnyire cseppfolyósítás után elszállítva, a felszín alatt eltárolják. A BECCS elméletileg azért karbonsemleges megoldás, mert a vegetáció által elnyelt üvegházgáz a biomassza égetése után sem kerül vissza a légkörbe.

Ez az állítás első látásra szembemegy azzal az elterjedt elképzeléssel, hogy a biomassza „klímasemleges”. A helyzet azonban valójában nem az, hogy az egyik állítás igaz, a másik pedig hamis. Sokkal inkább arról van szó, hogy a biomassza kérdését gyakran túlságosan általánosan kezeljük, miközben a különböző rendszerek klímahatása jelentősen eltérhet egymástól. A biomassza klímahatását ezért nem önmagában, hanem annak alternatív sorsához – például lebomlásához, más célú hasznosításához vagy esetleges elégetéséhez – viszonyítva is érdemes vizsgálni.

Szénadósság

A tanulmány egyik legfontosabb erőssége, hogy nem áll meg az erőművek kéményénél, hanem a teljes rendszert vizsgálja. Az erdőkitermelés, a feldolgozás, a szállítás, az elégetés és az erdő újranövekedésének időigénye egyaránt része az elemzésnek. A szerzők ebből vezetik le a „szénadósság” fogalmát: vagyis azt a jelenséget, amikor a biomassza elégetése azonnali szén-dioxid-kibocsátást okoz, miközben az újranövő erdő ezt csak hosszú idő alatt képes visszakötni.

Ez fontos felismerés. Mérnöki szempontból ugyanis nem egyetlen technológiát, hanem mindig egy teljes anyag- és energiarendszert kell értékelni.

Klímaelőny vagy - hátrány?

Mindez természetesen nem jelentheti a természetvédelmi szempontok háttérbe szorítását. Különösen fontos különbséget tenni a fenntartható, hosszú ciklusú erdőgazdálkodás, valamint az ökológiailag érzékeny vagy védett erdők kitermelése között. A klíma- és energiapolitikai szempontok önmagukban nem írhatják felül a biodiverzitás, az ökológiai stabilitás vagy a természetvédelmi értékek kérdését.

A szerző álláspontja szerint a védett és ökológiailag érzékeny erdőterületek elsődleges funkciója természetvédelmi és ökológiai jellegű, ezért azok energetikai vagy ipari célú hasznosítása különösen szigorú korlátozásokat és körültekintő mérlegelést igényel.

A vita végső soron nem arról szól, hogy a biomassza „jó” vagy „rossz”. Sokkal inkább arról, hogy milyen biomasszáról, milyen időléptékben és milyen alternatívákhoz viszonyítva beszélünk. A különböző biomassza-alapú rendszerek között ugyanis jelentős különbségek lehetnek karbonmérlegben, ökológiai hatásban és hosszú távú fenntarthatóságban is.

A Nature Sustainability tanulmánya ezért fontos és szükséges figyelmeztetés arra, hogy nem minden biomassza-alapú energetikai megoldás jelent automatikusan klímaelőnyt. Ugyanakkor a biomassza kérdését sem technológiai optimizmussal, sem leegyszerűsített politikai narratívákkal nem lehet megfelelően kezelni.

A legfontosabb kérdés talán nem az, hogy a biomassza kibocsát-e szén-dioxidot, hanem az, hogy mi történne ugyanazzal a biomasszával, ha nem használnánk fel. A válasz pedig nem ideológiai, hanem rendszerszintű és mérnöki kérdés.

A szerző egyetemi docens, a Miskolci Egyetem Energetikai és Vegyipari Gépészeti Intézetének igazgatója

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra! Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

Kitolhatja az őszi szúnyogszezont a kültéri megvilágítás – írta meg kedden a Science hírportálja egy friss kutatás alapján, ami több esélyt adhat a szúnyogoknak, hogy megcsípjenek minket és hatással lehet arra, hogy mennyi szúnyog lesz a következő évben.

Lydia Fyie, a Maine-i Egyetem entomológusa és kollégái a dalos szúnyog (Culex pipiens) viselkedését tanulmányozták, ami Afrikában, Ázsiában és Európában őshonos, de már előfordul Észak- és Dél-Amerikában is, és a leggyakoribb szúnyogfajnak számít az USA északi államaiban. A szúnyogok az ősz során tartalékokat halmoznak fel, hogy hűvös, sötét helyeken átvészeljék a téli hónapokat, és régóta ismert, hogy a nappalok rövidülése jelzi nekik, hogy ideje belépni a diapauzának nevezett nyugalmi állapotba.

A kutatók az ohiói Columbus lakóit kérték meg arra, hogy helyezzenek ki laboratóriumból származó szúnyoglárvákat tartalmazó edényeket az udvarukba: néhányat kültéri lámpák alá raktak, másokat sötét sarkokba. Azt találták, hogy a mesterséges fény jelentős mértékben megzavarja az állatokat abban, hogy nyugalmi állapotba kerüljenek.

A Journal of Applied Ecologyban májusban közölt kutatás szerint a szeptemberben fény alatt növekvő szúnyogok negyedakkora arányban léptek nyugalmi állapotba, mint a sötétben tartottak. Októberre a különbség még drasztikusabbá vált, a sötét környezetben tartott szúnyogok mindegyike nyugalmi állapotba került, míg a fénynek kitett egyedek 59 százaléka aktív maradt.

A következő évi szúnyogszámra is hatással lehet

„A fényszennyezés sokkal erősebben gátolta a téli nyugalmi állapot kialakulását, mint a hőmérséklet” – mondta Fyie. Már mindössze 0,87 lux erősségű fény, ami nagyjából egy világosabb, teliholdas éjszaka fénymennyiségnek feleltethető meg, elegendő volt arra, hogy aktivizálja a szúnyogokat. Ha a szúnyogok tovább maradnak aktívak, akkor több lehetőségük van arra, hogy kórokozókat szedjenek össze és adjanak tovább, akár embereknek is.

„Ezt a vizsgálatot valakinek meg kellett csinálnia” – mondta Dina Fonseca, a Rutgers Egyetem vektorbiológusa. Fonseca, aki nem vett részt a kutatásban, az eredményeket megbízhatónak nevezte. „Minél hosszabb a szúnyogszezon, annál több Culex generációt kapsz” – mondta, ami a következő tavasszal és nyáron még nagyobb szúnyogpopulációt eredményezhet.

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra!

Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

Minden egyes este eltűnnek egy exobolygó ásványokból álló felhői – derítették ki csillagászok a James Webb űrtávcső (JWST) segítségével, ami most először betekintést engedett egy óriásbolygó reggeli és esti oldalának szélsőségesen eltérő időjárásba.

A tőlünk közel 700 fényévre található WASP-94A b egy forró Jupiter típusú exobolygó. Mérete a Jupiteréhez hasonló, de rendkívül közel kering egy kettőscsillag-rendszer egyik tagjához, a WASP-94A-hoz, amit nagyjából 4 naponta kerül meg. Mivel a bolygó kötött tengelyforgású, ennyi idő alatt fordul meg a tengelye körül is.

A forró Jupiter típusú gázóriások laboratóriumként szolgálnak a csillagászoknak a légkörkémia és a felhők viselkedésének extrém körülmények közötti tanulmányozására.

A bolygót az űrtávcsővel a csillaga előtt történő elhaladása során figyelték meg. A WASP-94A b keringési iránya szerinti elülső oldala reprezentálta a reggeli oldalt, ahol a légköri szelek a bolygó hidegebb éjszakai oldaláról a forró napos oldalára szállítják a levegőt. A keringési irány szerinti hátulsó oldal a bolygó esti oldala, ahol a légkör az árnyékos oldal felé áramlik vissza. A megfigyeléseik látványos különbséget mutattak ki a reggeli és az esti oldal között: előbbit magnézium-szilikát felhők borították, ami a Földön egy gyakori kőzetalkotó ásvány. Az esti oldal ezzel szemben teljesen felhőmentesnek tűnt.

„Ez óriási meglepetés volt. Vártunk valamilyen különbségeket, például, hogy a reggelek hűvösebbek, mint az esték, amit a Földön természetesnek veszünk. De amit láttunk, az a bolygó két oldala közötti valódi időjárási kettősség volt: hatalmas eltérések mutatkoztak a felhőborítottságban, ami teljesen átírja a bolygóról alkotott képünket” – mondta a Science folyóiratban közölt tanulmány egyik szerzője, David Sing, a Johns Hopkins Egyetem bolygókutató professzora.

A tiszta éjszakai égbolt sok új információt adott a bolygó légköréről

Az űrteleszkóp képességei és az exobolygó tisztább éjszakai égboltja együtt tették lehetővé, hogy a kutatók közvetlenül vizsgálják az exobolygó légkörét, ahelyett, hogy átlagolniuk kellett volna a felhős és tiszta régiókat. „A JWST-vel alkalmazott módszer lehetővé tette, hogy külön vizsgáljuk a bolygó légkörének egyes részeit, ami feltárta a felhők ciklikus képződését és eltűnését” – mondta Sagnick Mukherjee, az Arizonai Állami Egyetem posztdokja.

A kutatók ezzel egy több éves rejtélyt is meg tudtak oldani. Korábbi mérések arra utaltak, hogy a WASP-94A b-n több százszor annyi oxigén és szén található, mint a Jupiteren, ami nem passzolt a meglévő bolygókeletkezési elméletekhez. A friss megfigyelések viszont azt mutatják, hogy a bolygón csak ötször annyi oxigén és szén van, mint a Jupiteren, ami már sokkal hasonlóbbá teszi a bolygót naprendszerünk gázóriásához.

„20 éve foglalkozom exobolygókkal és az általános felhőborítottságuk régóta megnehezíti a dolgunkat. Jó ideje tudjuk, hogy a felhők elterjedtek a forró Jupiter exobolygókon, ami bosszantó, mert olyan, mintha ködös ablakon át próbálnánk megfigyelni a bolygót – mondta Sing. – Nemcsak meg tudtuk tisztítani a képet, hanem végre meg tudtuk mondani, hogy miből állnak a felhők, és hogyan csapódnak ki, valamint párolognak el, miközben a bolygó körül áramlanak”.

A kutatók a WASP-94A b után nyolc másik forró Jupitert vizsgáltak és közülük kettőn, a WASP-39 b-n és a WASP-17 b-n is hasonló felhőképződési ciklusokat találtak.

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra!

Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

Vegyünk egy falut, ahol az emberek többsége nagyon szegény. Még lehet, hogy működik egy kisiskola, de már alig van szolgáltatás, nincs orvos, pláne gyerekorvos, nincs szociális gondozás, a családsegítő is legfeljebb heti egyszer jut el a faluba egy pár órára, nem beszélve a helyi közösségbe életet lehelő kulturális és sportolási lehetőségekről. Valamit tenni kell, nemcsak egy, hanem több területen is, hiszen a mélyszegénységben élő családokon csak komplex, mindenre kiterjedő támogatással lehet segíteni – a lakhatástól a foglalkoztatáson át egészen az oktatásig. Ha nem lesz komplex beavatkozás, biztos, hogy a következő generáció is ugyanebben a helyzetben fogja találni magát.

Arra a kérdésre, hogy mit lehet tenni a szegénység enyhítésére, Magyarországon az elmúlt húsz évben két markánsan eltérő válasz is született.

Az egyik még 2010 előttről való: a világhírű szociológus, Ferge Zsuzsa nevéhez fűződik az a program, ami a gyerekszegénység felszámolását tűzte ki céljául, és a strukturális változásokra helyezte a hangsúlyt. Ennek része volt az állami szolgáltatások fejlesztése, az iskolai integráció elősegítése, és mindehhez a lakhatástól a foglalkoztatáson át az egészségügyig rövid, közép és hosszú távon megvalósuló stratégiát is hozzárendeltek. (Az külön cikket érdemelne, hogy a 2006-ban induló és 2010 után megszüntetett programmal miért csak minimális eredményt sikerült elérni, miért tűnt el mögüle a politikai akarat és azzal együtt a tervezett források is. Végül csak a Nógrád megyei, szécsényi kistérségben valósult meg egy komplex pilot program; később abból nőttek ki az uniós forrásból megvalósuló, a gyerekszegénység csökkentését célul kitűző, az egész országra kiterjedő járási gyerekesély-programok, amik 2023-ra futottak ki, és azóta sincs folytatásuk.)

A másik válasz, ami 2010 után született, épp az ellenkezője a Ferge-féle iránynak. A hangsúlyt a munkaalapú társadalomra helyező Orbán-kormánynak, ami családtámogatási politikájával a középosztályt célozta meg, szintén kezdenie kellett valamit a több százezer nyomorban élő emberrel, miközben szociálpolitikája bizonyos elemeiben egyenesen szegénységellenes volt (gondoljunk csak a munkanélküli ellátások 9-ről 3 hónapra történő csökkentésére, a hajléktalanság kriminalizálására, az iskoláztatási támogatás hiányzáshoz való kötésére, bár ennek hasonló formája már 2010 előtt is létezett). A megoldás a probléma kiszervezése lett: egyházi és egyházközeli szervezetek, azon belül is leginkább a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kapta meg a hazai felzárkózás ügyét. Ennek a szervezetnek a vezetésével 2019-ben indult el a Felzárkózó Települések program, a FETE, amit Magyarország 300 legszegényebb településén valósítanak meg, és aminek végrehajtásába a Málta mellett több nagy egyházi-karitatív szereplőt is bevontak. Különböző mértékben összesen 28 egyházi és civil szervezet vesz részt a program megvalósításában, köztük a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat, az Ökumenikus Segélyszervezet és a Katolikus Karitasz.

A településeket a KSH által kidolgozott társadalmi és szegénységi mutatók alapján választották ki 2017–2018 körül, de több forrásunk szerint is ez a folyamat nem volt teljesen transzparens, és olyan falvak is bekerültek a 300-ba, amiknek nem sok keresnivalójuk van ott.

Az Orbán-kormány ideológiájától egyébként sem állt távol az egyházi szereplők szegénység kezelésébe való bevonása: a FETE programot megelőzte egy kisebb léptékű projekt, a Végtelen Lehetőség, ami 2018 és 2022 között futott, és szintén egyházi szereplők valósították meg. A Máltánál alelnöki pozíciót is betöltő Vecsei Miklós a Belügyminisztériumban a Diagnózis alapú felzárkózási stratégia végrehajtásáért felelős miniszterelnöki biztos szerepét is megkapta, amivel idővel összeférhetetlenségi probléma is adódott. (Ezt aztán úgy kezelték, hogy Vecsei formálisan, kötelezettségvállalóként nem képviselheti ugyan a Máltát, de minden fórumon a Málta alelnökeként hivatkozik magára.)

Most, a rendszerváltás hajnalán, amikor még semmit nem tudni a FETE program további sorsáról, volt és még ma is benne dolgozó munkatársakat, a program monitoring- és értékelési szakértőjét és a programot kutató szociológusokat kértünk arra, hogy értékeljék az Orbán-kormány emblematikus szegénység elleni programját. Vecsei Miklóstól is kértünk interjút, ami el is készült, de a közléshez utólag nem járult hozzá.

Krízisenyhítés vagy gettócsinosítás?

Egy gigantikus fekete lyukon kívül szinte üresen áll egy ősi galaxis – derítették ki kutatók, akik a James Webb űrtávcsővel mérték meg a fekete lyuk tömegét, amit úgy látunk, ahogy 700 millió évvel az ősrobbanás után kinézett.

„Ebben az esetben egyértelműen azt látjuk, hogy a galaxis a fekete lyuk kialakulása után kezd összeállni” – írta kérdésünkre Ignas Juodžbalis, a Cambridge-i Egyetem asztrofizikusa, a Nature folyóiratban szerdán közölt kutatás egyik szerzője. Ez, legalábbis ebben az esetben, arra utalhat, hogy a galaxis kialakulása egy eleve nagy tömegű fekete lyuk körül kezdődött meg.

A világ legnagyobb űrteleszkópjával 2023-ban felfedezett Abell 2744−QSO1 a kis vörös pöttyök (LRDs) közé tartozik, amik rendkívül távoli, halvány, vöröses objektumok. A kis vörös pöttyök, amikből eddig több százat azonosítottak, kutatók szerint szupernehéz fekete lyukak által működtetett aktív galaxismagok lehetnek a korai univerzumban.

Az Abell 2744−QSO1 a Földről nézve a déli égboltról látható Abell 2744 galaxishalmaz mögött helyezkedik el. A kolosszális galaxishalmaz a gravitációs lencsehatás révén megháromszorozza és felnagyítja a z=7,04-es vöröseltolódás értékű aktív galaxismag képét, lehetővé téve annak behatóbb vizsgálatát. Juodžbalis és kollégái ezt használták ki, amikor az űrteleszkóp közeli infravörös spektrográfjával (NIRSpec) megfigyelték a fekete lyuk körül különböző távolságokban örvénylő hidrogéngáz mozgását a gerjesztett atomok hidrogén-alfa kibocsátása révén.

Tizenkétszer nehezebb, mint a saját szupernehéz fekete lyukunk

A gáz mozgásának elemzése alapján arra jutottak, hogy a vizsgált fekete lyuk 50 millió naptömegű lehet, ami közel 12-szerese a Tejútrendszer szupernehéz fekete lyukának, a 4,3 millió naptömegű Sgr A*-nak. De ennél is meglepőbb, hogy a megfigyelések a fekete lyuk körüli csillagok tömegét a fekete lyuk kevesebb mint felére, 20 millió naptömeg alá becsülik, vagyis a fekete lyukat körülvevő galaxisban szinte alig vannak csillagok. A Tejútrendszerben ez az arány nagyon másként néz ki: a galaxisunk csillagainak tömege 10-15 ezerszerese a Sgr A*-énak. „Ez a legcsupaszabb masszív fekete lyuk, amit valaha találtak” – írják a tanulmányban.

„A spektruma és kompaktsága jól illeszkedik a többi kis vörös pöttyhöz” – írta az objektum tipikusságát firtató kérdésünkre az asztrofizikus. Mivel ezt a rendszert erős gravitációs lencsehatás nagyítja fel, a QSO1 térbeli kiterjedését és kinematikáját más kis vörös pöttyökkel szemben jelenleg nagy pontossággal meg lehet állapítani. A kutató szerint ezért most még lehetetlen megmondani, hogy más kis vörös pöttyök is ennyire extrémek-e vagy sem.

Hogy jöhetett létre?

De a legizgalmasabb kérdés az, hogy miként jöhetett létre 13 milliárd évvel ezelőtt egy 50 millió naptömegű szupernehéz fekete lyuk. A kutatók szerint egy ilyen objektum létét kizárólag az tudja megmagyarázni, ha egy eleve nagy tömegű „feketelyuk- magból” alakult ki (heavy-seed scenario), majd növekedni kezdett a környezetében lévő gázok bekebelezésével vagy más fekete lyukakkal történő egyesüléssel. Ezen forgatókönyvek közül a kutatók kettőt vetnek fel a tanulmányukban. Az egyik lehetőség, hogy a kezdeti fekete lyuk egy hatalmas gázfelhő gravitációs összeomlásából keletkezett (közvetlen összeomlásos forgatókönyv), a másik pedig az, hogy egy primordiális fekete lyukból (primordiális forgatókönyv), ami az ősrobbanás utáni kevesebb mint első másodpercben keletkezett.

„Jelenleg nagyjából fele-fele arányban hajlok mindkét lehetőség felé” – írta kérdésünkre Juodžbalis. Mindkét forgatókönyv meglehetősen egzotikus, ugyanakkor az elméleti szakemberek előre jelezték őket. A kutató szerint talán a közvetlen összeomlásos magyarázat lehet valószínűbb, mert az kevésbé szokatlan fizikára támaszkodik, ugyanakkor rendkívül izgalmas az a lehetőség, hogy a QSO1 egy primordiális fekete lyukból jött létre.

A két forgatókönyvet, mint írta, úgy lehetne megkülönböztetni, ha elég sok nagy vöröseltolódású, akkréciót mutató fekete lyukat tudnánk megfigyelni, köztük a mostaniaknál is nagyobb vöröseltolódású, vagyis távolabbi fekete lyukakat. Ha a jelenlegi, 18 körüli vöröseltolódású galaxisjelöltek közül néhányról megerősítést nyerne, hogy valóban ilyen magas vöröseltolódásúak és aktív galaxismagot is tartalmaznak, az Juodžbalis szerint észszerű bizonyíték lenne a primordiális fekete lyukakra.

A kutató szerint eredményeik is azt mutatják, hogy a James Webb űrtávcső minden területen messze felülmúlja az előzetes várakozásokat. „Ha valaki a JWST felbocsátása előtt azt állította volna, hogy erre képes lesz, valószínűleg túlzottan optimistának tartották volna” – írta.

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra!

Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

A Meta vezérigazgatója és felesége, Priscilla Chan jótékonysági vállalkozása, a Biohub szerdán mutatta be a fehérjebiológiai világmodelljét, amivel felgyorsítanák a gyógyszerkutatást – írja a Reuters. A jótékonysági szervezet szerint az evolúciós léptékű modellezés (ESM) negyedik generációjára épülő új eszköz az evolúció által létrehozott fehérjeszekvenciákból tanul, majd ezt a tudást a fehérjebiológia megértésére használja fel.

„Ellenőriztük a modell képességeit, és számos előrejelzését validáltuk immunológiai betegségek és daganatos esetek kapcsán is… Nagyon ígéretes. Reméljük, hogy amint ezek a modellek elérhetővé válnak, mások gyorsan átveszik őket, hogy megoldják azokat a problémákat, amelyeket a laborban tapasztalnak” – mondta Chan a Reutersnek. A Biohub világszintű modellje nyílt forráskódú AI-modellekből áll: ezeket a modelleket a kutatók új fehérjekötők (ezek segítenek a gyógyszer hatóanyagok hatásosságában) tervezésére használták rákos és immunológiai célpontokhoz, amelyek laboratóriumi tesztekben hatékonyan újraaktiválták az immunsejteket.

Ráadásul a házaspár jótékonysági kezdeményezése az AI-eszköz népszerűsítését is sürgeti: Alex Rives, a Biohub tudományos vezetője a Reutersnek elmondta, hogy „számos különböző szervezettel működünk együtt, amelyek biológiai elemző platformokat biztosítanak, és a modellek ott is elérhetők lesznek. Emellett van egy biohub.ai platformunk is, amely lehetővé teszi az emberek számára, hogy a modelljeinket a szervereinken használják. Ennek érdekében számítási krediteket biztosítunk a kutatóknak”. A házaspár 2015 óta több mint 7 milliárd dollárt fordított jótékony célokra, és azt is vállalták, hogy életük során a Meta-részvényeik 99 százalékát eladományozzák.

* * *
Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra! Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

Kapcsolódó cikk:

Egy 15. században élt kínai sebész orvosi műszerein bukkantak érzéstelenítő vegyületek maradványaira a kínai Hszianban található Northwest Egyetem kutatói. Az 1348 és 1411 között Jiangsu tartományban élt orvos sírjából 1974-ben emelték ki a sebészeti ollókat és csipeszeket, amiket a közelmúltban egy új, lézeres vizsgálatnak vetettek alá: a kutatásból kiderült, hogy ezek a tárgyak akonitin nyomait is tartalmazzák – írja a Cambridge-i Egyetem oldalán megjelent friss kutatás.

Ezt a vegyületet az Aconitum nemzetségbe tartozó növények termelik, amiket hétköznapi nevükön farkasfűnek, illetve sisakvirágnak is hívnak. Ezeket a növényeket gyakran említik az ősi kínai gyógyításhoz alkalmazott receptek: az akonitin kölcsönhatásba lép az idegsejtek sejtmembránjain található nátriumcsatornákkal, és megfelelő adagban érzéstelenítő hatása van, ugyanakkor rendkívül mérgező is. A Ming-dinasztia kori gyógyítók – akik közé az az orvos is tartozott, akinek a sírjából az eszközök származnak – a történelmi feljegyzések szerint különböző módszereket fejlesztettek ki az akonitin mérgező hatásainak enyhítésére.

Ilyen volt például a „fiúk vizeletével történő előkészítés, fekete szójabab-főzetben való áztatás, ecetes forralás, mungóbabbal történő méregtelenítés és a sisakvirág gumójának külső héjának eltávolítása” – olvasható a tanulmányban. Carney Matheson, az ausztráliai brisbane-i Griffith Egyetem kutatója, aki nem vett részt a kutatásban a NewScientistnek elmondta, hogy kétségtelen, hogy ezek a nyomok az érzéstelenítők használatának legkorábbi közvetlen bizonyítékai, ugyanis a maradványok az ollók pengéin és a csipeszek csúcsain koncentrálódtak, így jelenlétük aligha véletlen.

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra! Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

Kapcsolódó cikk:

Május 25-én, pünkösdhétfőn az országos átlagos csúcshőmérséklet elérte a 30,2 Celsius-fokot Magyarországon – ez több mint 7 fokkal haladja meg a késő májusi normát. A HungaroMet adatai szerint az újpesti mérőállomáson regisztrált 32,2 fokos kora délutáni értékkel megdőlt a fővárosi napi melegrekord is, felülírva a 2007-ben Pestszentlőrincen mért 32,0 fokos csúcsot.

Eközben Londonban százéves melegrekord dőlt meg, Franciaországban több halálesetet is a váratlan hőség számlájára írnak, Spanyolország és Portugália pedig már készül a hét második felére ígért 40 fokos, nyár közepi hőmérsékletre. Az adatok mögött egy olyan meteorológiai anomália húzódik meg, amire a klímaváltozás során egyre többször számíthatunk – úgy hívják, hogy hőkupola.

A híradásokban napok óta vissza-visszatérő jelenséget leginkább úgy lehet elképzelni, mint amikor főzés közben fedőt teszünk egy lábas tetejére. Amikor a légkör felsőbb szintjein úgynevezett erős magassági gerinc alakul ki, az fizikai akadályként viselkedik, és megakadályozza a légtömegek szokásos függőleges irányú keveredését. A meleg levegő nem tud felszállni és lehűlni, hanem „visszapattan”, süllyedés közben összenyomódik, és ezáltal még tovább melegszik – ezt nevezzük adiabatikus felmelegedésnek. Ennek eredményeként a felszíni hőmérséklet jóval meghaladja azt, amit a késő tavaszi napsütés önmagában elő tudna idézni.

A Severe Weather Europe meteorológiai portál szerint a kontinens felett terjeszkedő hőkupola egy Afrikából észak felé tolódó szubtrópusi gerinc mentén alakult ki, amely rendkívül meleg levegőt juttat Nyugat- és Közép-Európa mélyére. Különösen kritikussá teszi a helyzetet, hogy a hőkupola a felhőképződést is gátolja, és az éjszakai lehűlést is megakadályozza, márpedig ha sötétedés után sem csökken 20 fok alá a hőmérséklet (ezt nevezik „trópusi éjszakának”), a szervezet nem tud kellően regenerálódni.

Évtizedes-évszázados rekordok és halálesetek

Az esemény léptékét nehéz túlbecsülni. Nyugat-Európa-szerte 12-16 fokkal haladja meg a csúcshőmérséklet a késő május végi sokéves átlagot, tehát nem az elmúlt években megszokott néhány fokos anomáliáról van szó, hanem konkrétan a nyári hőségre emlékeztető értékekről.

Az Egyesült Királyságban az elmúlt 24 órában kétszer is megdőlt a valaha mért legmelegebb májusi nap rekordja: hétfőn a londoni Kew Gardens mérőállomásán 34,8 Celsius-fokot mértek, két teljes fokkal megdöntve az 1922 óta álló, 32,8 fokos rekordot, majd kedden ugyanitt már 35,1 fokot regisztráltak, de Walesben, a cardiffi Bute Parkban is új rekord született, 32,9 Celsius-fokkal. A brit Met Office megerősítette: kedd volt a valaha mért legmelegebb májusi nap Angliában és Walesben egyaránt. A brit meteorológiai szolgálat által tavaly publikált klímaattribúciós tanulmány szerint a május végi hőmérsékleti rekordok megdőlésének valószínűsége az emberi üvegházgáz-kibocsátás következtében mára a háromszorosára nőtt.

Franciaország egyes részein hétfőn 36 fokig emelkedett a hőmérséklet, és Nantes-tól Toulouse-ig számos nagyobb város megdöntötte saját helyi május végi rekordját, 34-35 fokos csúcsértékekkel. Egyetlen napon belül Németország, Franciaország, a Benelux-államok, Írország és az Egyesült Királyság területén több száz állomáson jegyeztek fel napi melegrekordot. Délebbre még súlyosabb a helyzet: Sevillát már a hétvégén 38 fokos hőség sújtotta, de az előrejelzések szerint Spanyolország és Portugália egyes részein a mostani hét végéig akár a 40 fokot is elérheti a hőmérséklet. A Balkánon és Közép-Európában, köztük Magyarországon a 33–36 fokos csúcshőmérséklet a jellemző, miközben a szerdai tetőzés után a hét második felében egy északnyugat felől érkező hidegfront nálunk is enyhe lehűlést hoz.

A nyár beköszöntése előtt váratlanul lecsapó hőhullám veszélyét épp az adja, hogy felkészületlenül éri a társadalmat. Az iskolákban, a munkahelyeken és az otthonokban például még jó eséllyel nem készültek fel a hőségre, ami a légkondicionáló berendezések hiánya vagy karbantartatlansága miatt azonnali nehézségeket okozott. De az emberek ilyenkor általában megrohamozzák a fürdőket, strandokat és a természetes vizeket is, miközben a vízimentők gyakran csak júniusban kezdik meg az idényt.

Franciaországban legalább hét olyan halálesetet jelentettek, amelyek valószínűleg összefüggnek a hőséggel: öten vízbe fulladtak, míg ketten amatőr sporteseményen haltak meg – egy 53 éves férfi egy párizsi futóversenyen, egy nő pedig egy lyoni Hyrox-fitneszversenyen. Az Egyesült Királyságban legalább négy kamasz fulladt bele tavakba és víztározókba, egy 60 éves férfi pedig a tengerben vesztette életét.

Megszokottá vált anomália, terjeszkedő aszály

A mostani esemény rendkívüli, de nem elszigetelt jelenség, és jól illeszkedik abba a mintázatba, amelyet a klímakutatók évek óta dokumentálnak és előre jeleznek. Az Európai Unió Copernicus Éghajlatváltozás-figyelő Szolgálatának adatai szerint Európa felmelegedése nagyjából kétszer olyan gyors, mint a globális átlag: a kontinens ötéves átlaghőmérséklete már 2,3 fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet, szemben a világ többi részének 1,3 fokos eltérésével. Erre az alapra rakódnak rá a hőkupolához hasonló szélsőséges jelenségek.

Amit korábban százévenként egyszer bekövetkező hőeseménynek tekintettünk, azt a tudósok mostanra nagyjából 33 évenkénti eseménynek becsülik, és a sűrűsödő extrém események egyre több áldozatot is követelnek – a 2024-es európai hőhullámokhoz például több mint 62 700 többlethaláleset kötődött a kontinensen. A jövőre tekintve a tudósok figyelmeztetnek: a kialakulóban lévő El Niño jelenség (a Csendes-óceán természetes melegedési ciklusa, amely a globális hőmérsékletet is feltolja) miatt 2026 és 2027 is a valaha mért legmelegebb évek közé tartozhat.

A hőkupola okozta tavasz végi kánikula legforróbb szakasza szerdán érkezett Magyarországra: május 27-re az ország egész területén 29-34 Celsius-fok közötti csúcsértékeket vártak, de a délkeleti és északnyugati országrészekben már délelőtt 34 fokot mértek. Budapesten az erre a napra eső melegrekord 33,5 fok, amit még 1958-ban jegyeztek fel Budatétényen – ezt ugyan ma valószínűleg megközelíti a hőmérséklet, de megmarad a közel 70 éves rekord. Csütörtöktől hidegfront érkezik, némi záporral, és a hőmérséklet 22–27 fokra esik vissza, ám ez nem jelent végleges fordulatot: a hétvégén az idő ismét visszamelegszik, szombaton és vasárnap újra 30 fok körüli maximumok várhatók.

Az utóbbi években már megszokhattuk, hogy a hőhullámoknak van egy kevésbé látványos, de legalább annyira aggasztó következményük: tovább szárítják az egyébként is gyatra állapotban lévő talajt. A HungaroMet agrometeorológiai elemzései és az Országos Vízügyi Főigazgatóság adatai szerint a 2021 óta tartó, döntően átlag alatti csapadékú időszak halmozott hiánya 2026. április 30-ra elérte az országos átlagban mért 462 millimétert – ez nagyjából megfelel egy teljes évi hazai csapadékmennyiségnek. A Tisza hazai vízgyűjtőjén és az Alföld egyes részein a helyzet ennél is súlyosabb: egyes térségekben a halmozott hiány meghaladja a 900 millimétert. Április hónapban mindössze 4 milliméter csapadék hullott országos átlagban, miközben ebben az időszakban 40 milliméter környékén lenne a norma; kilenc automata mérőállomáson egyáltalán nem mértek csapadékot.

Bár május közepén érkezett némi eső, ez nem volt elég a deficit érdemi csökkentéséhez. A mezőgazdasági aszály így ismét csak terjeszkedik: a déli országrészben 50–90, az alföldi térségek nagy részén már 100 milliméternél is több nedvesség hiányzik a talajból. A forró, szeles napok az intenzív párolgáson keresztül tovább apasztják a már így is kiszáradt felső talajrétegeket, miközben az előrejelzések számottevő csapadékot nem ígérnek.

Mindez arra utal, hogy a hőhullám hatása nem ér véget a lehűléssel. Az aszály ugyanis mélyen strukturális probléma: a folyószabályozások, a gyors vízelvezetés és a vizes élőhelyek visszaszorítása évszázadok alatt borította fel az alföldi táj vízmérlegét, a klímaváltozás okozta hőmérséklet-emelkedés és a csapadékhiány pedig egyre kevesebb esélyt hagy a természetes feltöltődésre.

Mit lehet tenni?

Az európai egészségügyi hatóságok tanácsai néhány alapvető pontban egybecsengenek. A legfontosabb, hogy lehetőleg 11 és 17 óra között kerülni kell a tűző napot, de ha mégis a szabadban van dolga az embernek, keressen árnyékot. A folyamatos vízpótlás legalább ennyire lényeges: ne várjuk meg, amíg szomjasok leszünk, mert a szomjúságérzet már késői jelzés a szervezet részéről – ez különösen fontos idősek, szabadban dolgozók és gyereket felügyelők esetén. A hét eseményei azt is bizonyították, hogy miért érdemes kerülni a felügyelet nélküli természetes vizeket: a hideg folyók, tavak és víztározók sokkhatása hőségben, fizikai erőkifejtéssel kombinálva rendkívül veszélyes, sőt halálos is lehet.

Az otthon hűtése is tudatos döntések kérdése. Érdemes nappal zárva tartani a napnak kitett oldalakat, lehúzni a redőnyöket (vagy máshogy besötétíteni), és csak éjszaka, a hőmérséklet esésével szellőztetni. Ha valakinek egyáltalán nincs légkondicionálója, érdemes a nap legforróbb óráit bevásárlóközpontban, könyvtárban vagy más klimatizált közterületen tölteni. De nem árt odafigyelni a környezetünkben – főként az egyedül – élő idősekre sem: hőhullám idején egy rövid telefonhívás vagy látogatás nemcsak szép gesztus, hanem életmentő tett is lehet.

A NASA egy 20 milliárd dolláros holdbázis építését tervezi, amely kivitelezéséhez Jeff Bezos Blue Origin nevű űrvállalatát bízta meg Elon Musk SpaceX-e helyett. Az Amazon alapítójának cége az első két holdbázis-küldetésének támogatására 230,4 millió dollárt kap majd, ugyanakkor a költségek nagy részét saját magának kell finanszíroznia – írja a Guardian. Jared Isaacman, a NASA vezetője a Washingtonban tartott keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a 2026-ra tervezett három, személyzet nélküli holdküldetést további „több mint egy tucat” követi majd.

Az űrprogramban a Blue Origin kriogén meghajtású teherszállító leszállóegysége, az Endurance a Hold déli pólusának Shackleton de Gerlache-gerincéhez érkezik majd. A teherszállító egység funkciója, hogy a NASA-tól és a magánpartnerektől származó tudományos hasznos terhet (ezek lehetnek adatgyűjtéshez hasznos berendezések, érzékelők és kamerák) a Holdra juttassa a bázis kialakításához. Isaacman a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a küldetés célja, hogy „bemutassák azokat a kritikus képességeket, amelyek csökkentik az emberes leszállórendszer-küldetések kockázatát”.

Bezos cégét a múlt hónapban véget ért sikeres Artemis-küldetésben betöltött fontos szerepe miatt választották ki a feladatra. Ráadásul az Artemis küldetések is folytatódnak, ugyanis a NASA jövőre tervezi az Artemis III alacsony Föld körüli pályán zajló tesztküldetését, amely során értékeli a SpaceX Starship Human Landing System (HLS) rendszerét és a Blue Origin Blue Moon leszállóegységét is. A 2028-ra tervezett Artemis IV misszió alkalmával pedig az űrügynökség ismét embert juttatna a Holdra.

A NASA 1960-as évekbeli forgatókönyvét alapul vevő küldetés célja, hogy a Donald Trump vezette Egyesült Államok Kínát megelőzve egy állandóan lakható holdbázist hozzon létre és egy nukleáris űrreaktort is fejlesszen a Holdon 2032-ig. Ráadásul a NASA ennél ambiciózusabb terveket is dédelget: az űrügynökség a „Holdtól a Marsig” projektjének megvalósításához szükséges kisebb szerződések sorát is bejelentette. Ezeket olyan magán vállalkozásokkal kötötték meg, mint a Lunar Outpost, amely holdjárókat gyárt, illetve a Firefly Aerospace, amely tavaly márciusban első magánüzemeltetőként hajtott végre sikeres holdi leszállást a Blue Ghost leszállóegységével.

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra! Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

„A rezsicsökkentés fenntartása politikai kényszer Magyarországon, miközben az Európai Unió új kibocsátáskereskedelmi rendszere, az ETS2 éppen a fosszilis energia drágításával ösztönözne fogyasztáscsökkentésre”– írja sajtóközleményében a Másfélfok. A két rendszer ugyan nehezen összeegyeztethetőnek tűnik, de „megfelelő kompenzációval, energiahatékonysági beruházásokkal és logikus szabályozással Magyarország végül még nyerhet is az átálláson”– idézi a közlemény a Green Policy Center klímapolitikai szakmai műhely klímapolitikai tanácsadóját, Koczóh Levente Andrást. Az elemzés – amihez a szakértők a Tisza-kormány eddigi ígéreteit is alapul vették – szerint az ETS2 és az igazságos energiaátállást megvalósító uniós Szociális Klímaalap évente akár 500 milliárd forintnyi plusz bevételt is jelenthet az országnak, amit energiafelújításokra és a sérülékeny háztartások támogatására költhet.

„Magyarországon a rezsicsökkentés rendszere 2013 óta politikailag és társadalmilag is meghatározó eleme az energiapolitikának”, és ezúttal az Európai Unió 2028-tól hatályos új klímaszabályozását is be kell tartania a tagállamoknak, köztük Magyarországnak is. „Az új uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer, az ETS2 az épületek, a közúti közlekedés, valamint a kisebb energetikai és ipari létesítmények fosszilisenergia-felhasználását érinti majd”. Az ETS2 az Unió éghajlatváltozási politikájának az alapja, és az üvegházhatást okozó gázok (ÜHG) kibocsátását költséghatékony és gazdaságos módon hivatott csökkenteni. A szisztéma jelenlegi, negyedik fázisa 2021-tól 2030-ig tart, amely időszakra az EU az ÜHG-kibocsátások 62 százalékkal történő csökkentését tűzte ki célul a 2005-ös szinthez képest.

Menthető a magyar rezsicsökkentési rendszer

Magyarországon az üzemanyagárak kedvezőbbé tétele gyakran mesterségesen történt és politikai céljai voltak Koczóh szerint. A tanácsadó úgy fogalmaz a tanulmányban, hogy „az éppen aktuális energiaválság megoldására, »véletlenül« mindig egy közelgő választás előtt vezetett be a kormány hatósági árat”, ami fenntarthatatlan energiapolitikai lépés, ugyanis az ellátás összeomlása könnyen véget vethet ennek a szisztémának. Koczóh szerint ráadásul ez a rezsicsökkentést érintő összeomlás heteken, vagy hónapokon belül idén is megtörténhet. „A jelenlegi magyar rendszer torzulásait jól mutatja, hogy a rezsicsökkentés nem szociális alapon működik, miközben a hatósági üzemanyagárak korábban ellátási problémákhoz és piaci torzulásokhoz vezettek” - írja az elemzés.

„A Green Policy Center ezért olyan átmeneti megoldásokat javasolt, amelyek egyszerre őriznék meg a lakossági energia árak védelmének egy részét és alkalmazkodnának az ETS2 logikájához. A földgáz esetében például megmaradhatna a kétsávos rendszer, de a kedvezményes fogyasztási határ fokozatosan csökkenne, miközben energiahatékonysági beruházások és biometán-fejlesztések [a biometán, a szerves hulladékokból előállított tisztított biogáz metán tartalmú változata] segítenék a háztartásokat. A kétsávos tarifastruktúra az átlagfogyasztás limitéig rendkívül alacsony árat biztosít, azonban afelett piacihoz közeli (lakossági piaci ár) díjat jelent a villamos energia és a földgáz esetében. Green Policy Center elemzése szerint az áramnál időalapú rezsicsökkentést kellene bevezetni, vagyis az olcsóbb tarifa a kisebb terhelésű időszakokban lenne elérhető, amihez országos okosmérőprogramra és energiatárolási fejlesztésekre lenne szükség” – fogalmaz a sajtóközlemény.

Lesz dolga az új kormánynak, ha független és modern energiarendszert akar építeni

„Az új uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer, az ETS2 az épületek, a közúti közlekedés, valamint a kisebb energetikai és ipari létesítmények fosszilisenergia-felhasználását érinti majd. Bár formálisan az energiakereskedők fizetik a kvóták költségét, ez – ha az árszabályozás nem állítja meg – megjelenik a lakossági árakban is”. A Regionális Energia- és Infrastruktúra-politikai Együttműködésért Alapítvány (REKK) elemzése szerint „a rendszer a piaci energiaárak mellett 8–10 százalékkal növelhetné a földgáz, és 10–12 százalékkal az üzemanyagok árát. Az ETS2 nem politikai választás kérdése, hanem már elfogadott uniós kötelezettség. Ugyanakkor a rendszer nemcsak klímavédelmi eszköz lehet, hanem a magyar energiarendszer régóta halogatott modernizációját is kikényszerítheti. Az ETS2 bevezetése a modellszámítások alapján évente mintegy 1,2 millió tonna szén-dioxid-egyenérték kibocsátáscsökkentést eredményezhet Magyarországon” – írja Kaczóh az elemzésben.

Ráadásul a Green Policy Center becslése szerint a kibocsátáskereskedelmi rendszeren, illetve a Szociális Klímaalapon keresztül visszaosztott kvótabevételek „nagyjából 500 milliárd forintnyi bevételt jelenthetnek Magyarországnak. Ezeket a forrásokat energiahatékonysági beruházásokra, épületfelújításokra, közlekedési fejlesztésekre és a sérülékeny háztartások támogatására lehetne fordítani. A rendszer hosszabb távon nemcsak a kibocsátások csökkentését szolgálhatja, hanem a magyar energiaimport-függőség mérséklését, a hazai munkahelyteremtést és az energiaszegénység enyhítését is”. A magyarországi energiaszuverenitás kialakítását például olyan, a régióban kialakuló krízishelyzetek is sürgetik, mint a Barátság kőolaj-vezeték megsérülése. Miután a Magyarország energiaellátásához létfontosságú nyers kőolaj-szállító csatorna az orosz-ukrán háború csapásai miatt februárban megsérült, hetekig nem érkezett kőolaj az országba.

„Ugyanakkor az ETS2 kvótaárai a szállítmányozáson, illetve az érintett üzemek, erőművek termelési árain keresztül kétségkívül rendelkeznek némi inflációnövelő hatással is. Ezért fontos, hogy e szektorok (különösen a szállítmányozás) dekarbonizálása minél gyorsabban megtörténjen, hogy ez az inflációs hatás minél kevésbé legyen érzékelhető” – írja a Green Policy Center tanulmánya. Az elemzés szerint az uniós energetikai követelmények teljesítéséhez és a magyarországi rezsicsökkentésre tett politikai ígéretek megvalósításához több párhuzamos, strukturális változtatás szükséges.

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra! Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

A Nap által folyamatosan kibocsátott töltött részecskék – ez az úgynevezett napszél, ami a sarki fényeket is okozza – a Föld mágneses terét és az elektromos hálózatát is súlyosan érinthetik. Ráadásul a Nap időnként a szokásosnál nagyobb mennyiségű töltéssel rendelkező anyagot juttat a világűrbe, így a napkitörések miatt a földi mágneses tér bármilyen változása váratlan áramot indukálhat – többek között a vasúti rendszerekben is. „Amikor geomágnesesen indukált áram kerül a rendszerbe, az mindenféle rendellenességet okozhat: olyan jelzések válhatnak pirosra, amelyeknek zöldnek kellene lenniük, vagy fordítva” – mondta Cameron Patterson, a brit Lancaster Egyetem kutatója a Bécsben rendezett Európai Geotudományi Unió találkozóján.

A probléma fő oka, hogy sok vasúti rendszer a pályaszakaszokon egyenáramot használ annak érzékelésére, hogy van-e vonat az adott szakaszon vagy nincs, ugyanis amikor egy szerelvény áthalad, az megváltoztatja az áramló áram mennyiségét. A mágneses teret érintő anomáliák elsősorban olyan vasúti berendezéseket tehetnek tönkre, mint a felsővezetékekhez kapcsolódó transzformátorok, a nagy sebességű vonatok kanyarodását segítő billenőrendszerek, a rádiókommunikáció és a műholdas navigációs rendszerek, amelyeket például a vonatok pontos helyének meghatározására használnak.

Ugyanakkor a kutató szerint az űridőjárás okozta vasúti balesetek előfordulása meglehetősen ritka: körülbelül 30 évente egyszer tapasztalhatók földi hálózatok megbénítására alkalmas napviharok, és az ezekhez köthető balesetek nagyjából 100 évben egyszer történnek. Patterson elmondása szerint egy egyértelmű esetről lehet tudni, amikor Svédországban 1982 júliusában „azt tapasztalták, hogy a jelzések átváltanak, és ezt összekapcsolták az adott pályaszakaszon áthaladó geomágnesesen indukált áramokkal”. Svédországban korábban, az 1930-as években is tapasztalhatóak voltak a napviharok által okozott jelzőrendszeri rendellenességek, így a svédek az 1950-es években átalakították a vasúti rendszereiket.

Magnus Wik, a Svéd Űrfizikai Intézet kutatója szerint ugyanakkor ezek a jelenségek sokszor észrevétlenek maradnak és az áramellátás rövid időn belül visszaáll a normális kerékvágásba. Ugyanakkor a napkitörések a jelenleg 10 tízezer Föld körül keringő műhold működésére is jelentős veszélyt jelentenek, és az olyan internetes mega-konstellációk, mint a SpaceX Starlinkjének üzemelésében is károkat okozhatnak.

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra! Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

Az újságírás költséges dolog. A közönség azonban nem szeret fizetni az információkért, sőt egyenesen elvárná, hogy az újságírók ingyen lássák el hírekkel. Etikai szempontból ugyanakkor olyan szigorral ítéli meg a sajtó teljesítményét, mint az iskoláét vagy a templomét – írja Walter Lippmann újságíró 1922-ben az amerikai közvéleményt vizsgáló, azóta is sokat idézett könyvében, a Public Opinionban.

Bő száz évvel később ez jellemzi a magyar sajtó helyzetét is. A Reuters Institute tavalyi jelentése szerint hazánkban mindössze a közönség 8 százaléka fizet elő az online hírekre, és csupán az emberek 22 százaléka bízik a médiában. A magyar közönség szigorú ítélete azonban nem méltányos: a hazai politikai újságírók nincsenek könnyű helyzetben. Egyszerre sújtják őket a médiát világszerte meghatározó piaci és technológiai kényszerek és a kelet-európai térségben különösen gyakori politikai nyomásgyakorlási kísérletek. A tavaszi országgyűlési választás eredménye mégis azt mutatja, hogy a szakma különösen makacs képviselői sikerrel dacoltak a mostoha körülményekkel, és hatékonyan végezték munkájukat. A független újságírók kulcsszerepet játszottak az Orbán-kormányok hatalmi és pénzügyi visszaéléseinek feltárásában, és hozzásegítették a választókat ahhoz, hogy tájékozott és bölcs döntést hozzanak – bizonyítva, hogy ma is szükség van az újságírás klasszikus értékeire.

Írásomban a magyar média helyzetét tekintem át, majd megfogalmazok néhány olyan javaslatot, amely a romló feltételek közepette is segíthet megtartani az újságírást – azt a szakmát, amely nélkül nincs képviseleti demokrácia.

Piaci és technológiai kényszerek

A kommunikációs technológia változásai felforgatták a hirdetési piacokat. A web1, majd a web2 megjelenése (vagyis a digitalizáció és a platformizáció) után a világpiacon féltucatnyi techóriás került meghatározó, monopolközeli helyzetbe. A Google, a Meta, az Amazon, a Microsoft és a többi elhalássza a hirdetéseket a hagyományos hírszervezetek elől – mégpedig anélkül, hogy szerkesztőségi tartalmat nyújtana. A hagyományos hírszervezetek folyamatosan csökkenő bevételekből kénytelenek gazdálkodni, munkatársaik egy részét elbocsátják. Egyre kevesebb a szakújságíró.

A technológiaváltás és a leépítések miatt megváltoztak a médiafogyasztási szokások is. A nagyközönség egyre kevésbé bízik a hagyományos hírszervezetekben. Sokan átpártoltak a hivatásos újságíróktól a digitális platformokon elérhető civil újságírókhoz, akik ma már – a Reuters Institute találó fordulata szerint – „alternatív média-ökoszisztémát” alkotnak: egy olyan nyilvános teret, amelyben keveredik tény és vélemény, igazság és hazugság, újságírás és aktivizmus. Az influenszerek – bloggerek, vloggerek, podcasterek – világában nincsenek etikai kódexek, kollektív szerződések, elszámoltathatóságot nyújtó szakmai testületek. A civil újságírók sokszor nem kérdezik meg a másik érintett felet, nem ellenőrzik független forrásokból az információikat. Egyre több az olyan médiafogyasztó is, aki a mesterséges intelligenciát használja politikai tájékozódásra.

„Az MTA kész arra, hogy – a szükséges jogi, szervezeti és finanszírozási feltételek biztosítása esetén – helyet adjon az érintett kutatóközpontoknak az Akadémia keretei között” – olvasható Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) jelenlegi, és Pósfai Mihály, az MTA június 1-jén hivatalba lépő új elnöke által Darázs Lénárdnak, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) rektorának címzett levélben.

Az MTA Facebook-oldalán kedden, május 26-án közzé tett szövegben Freund Tamás és Pósfai Mihály megerősítették korábbi állásfoglalásukat az elcsatolt kutatóhálózat, ezen belül az ELTE-hez került kutatóközpontok visszafogadásáról.

A leköszönő és az új elnök a közös levélben fontosnak tartotta jelezni, hogy „a rektor által tervezett véleménynyilvánító szavazás kiírására olyan időpontban kerül sor, amikor az érintett felek – az intézetek, az ELTE, a Kormány és az MTA – még nem egyeztették a visszatérés jogi, szervezeti, vagyoni és finanszírozási feltételeit. Ezért a dolgozók jelenleg nem lehetnek birtokában azon ismereteknek, amelyek a felelős döntéshez szükségesek”.

Május 23-én a 24.hu írta meg, hogy az ELTE tavaly februárban megválasztott rektora „dolgozói véleménynyilvánító szavazást szervez a kutatóközpontok jövőjéről, valamennyi munkatársa véleményének megismerése céljából”.

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra! Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

Az 1970-es években Ruandában egyre élesebbé vált az emberek és az elefántok közötti konfliktus. A főváros, Kigali gyorsan terjeszkedett, a Bugesera régió mocsaras területein élő elefántok pedig rendszeresen betörtek a földekre, sőt akár a falusi házak konyhájába is. A válasz egy klasszikus, de mára erősen vitatott természetvédelmi megoldás lett: az állatokat áttelepítették a fővárostól úgy 100 kilométerre fekvő Akagera Nemzeti Parkba.

A kivitelezés azonban messze állt a mai értelemben vett etikus állatvédelemtől. A nyolcévesnél idősebb elefántokat – logisztikai okokra hivatkozva – egyszerűen lelőtték. A fiatalabb egyedeket befogták, gyakran úgy, hogy a családjukat szó szerint előttük pusztították el. A teljes akció során mintegy 120 elefánt vesztette életét.

Az áttelepített elefántok közül az egyiket Cassiusként anyakönyvezték, de később a Főnök, azaz a Mutware becenevet kapta – meséli Amour Ahorukomeye, aki korábban orvvadász volt, most pedig természetvédő parkőrként dolgozik a ruandai Akagera Nemzeti Parkban. „Nem igazi orvvadász voltam. Nem öltem meg állatokat. Erős gyerek voltam, és a felnőttek által elejtett állatok húsát (bush meat, azaz bozóthús) kellett hazahoznom a faluba, ahol elég nagy volt az ínség. Az állatokkal való rendszeres találkozás azonban nagyon megváltoztatott. Iskolába kezdtem járni, és a természetvédelemre specializálódtam” – mondja magáról.

Mutware az áttelepítéskor körülbelül hétéves volt. Ez az életkor az elefántoknál kritikus: ilyenkor az állatok már nem teljesen kiszolgáltatott borjak, de még erősen függnek a családi struktúrától és a tanult viselkedésmintáktól. Egy olyan trauma, mint az áttelepítés nemcsak érzelmi, hanem kognitív értelemben is hiányt hagy maga után. Az elefántok ugyanis nem ösztönből tudják, hogyan kell elefántnak lenni – jelentős részben tanulják. Az áttelepített generáció így egyfajta kulturális vákuumba került.

Mutware már fiatalon kitűnt a többiek közül. Erős testalkatú, domináns viselkedésű hím volt, akit a park vezetése hamarosan elkülönített – részben praktikus, részben politikai okokból. „Az akkori elnök Juvénal Habyarimana azt akarta, hogy a parkban lévő elnöki nyaralója mellett állandóan legyen egy elefánt. Mutwaréra esett a választás, aki ezért egy kis területre lett bezárva. Volt egy gondozója, Boniface, aki annyira jóban lett az elefánttal, hogy rendszeresen együtt ettek cukornádat, maniókakenyeret, de még sört is ittak hozzá. Mutware képes volt kinyitni a sörösüveget, és meginni belőle a sört” – meséli Ahorukomeye.

Bár a parkőr történetei erősen anekdotikusnak, kiszínezettnek tűnnek, és valóságtartalmukat nehéz ellenőrizni, alapjában véve jól illeszkednek ahhoz a képhez, amit az elefántok problémamegoldó és utánzási képességeiről tudunk. Az viszont kevésbé ismert, hogy az ilyen szoros emberi kapcsolatok milyen mély nyomot hagyhatnak egy elefánt pszichés állapotában.

„Az 1994-es [ruandai] népirtás új helyzetet teremtett. Mutware ápolójának menekülnie kellett, és a legenda szerint Mutware többször is megvédte őt a támadásoktól, miközben az ápoló Tanzániába szökött; mi több, a folyón a nagyon jól úszó elefánt vitte át. Mutware a népirtás hónapjai alatt elveszítette agyarait, amiket egyszerűen levágtak, miután trófeavadászok lelőtték az állatot. Mutware azonban hihetetlen szerencsével túlélte az esetet.”

Egy ilyen veszteség nem csupán fizikai jellegű. Az elefánttársadalomban az agyarak egyszerre számítanak státuszszimbólumnak és használati eszköznek. Az állatok az agyarukkal ásnak, azzal védekeznek, de az agyarak fontos szerepet játszanak a párzási versenyben is. Agyarak nélkül Mutware párzási esélyei drasztikusan lecsökkentek.

A népirtás után az Akagera Nemzeti Parkot fokozatosan újranyitották, de Mutware már nem tudott visszailleszkedni. A beszámolók szerint gyakran a park bejáratánál állt, és megállította az autókat – mintha keresne valakit. Ez a viselkedés elsőre antropomorf értelmezésnek tűnhet, de az elefántok hosszú távú memóriája és társas kötődései jól dokumentáltak. Képesek évtizedekig emlékezni egyedekre, helyekre és eseményekre.

Mutware esetében Ahorukomeye szerint ez az emlékezet nemcsak passzív volt, hanem aktívan befolyásolta az állat viselkedését. Egyre agresszívebbé vált, különösen az úgynevezett musth időszakban – ez a hím elefántoknál jelentkező hormonális állapot, amely fokozott agresszióval jár. „Eljött a pillanat, amikor a park felügyelői Mutware kilövése mellett döntöttek. Paul Kagame elnök elé került a helyzet, aki azt mondta, hogy találják meg az ápolót, hátha így megmenthetik az elefántot. A véletlenek egybeesése folytán sikerült is megtalálni Boniface-t, aki eljött a parkba, és a szokásos szertartás szerint cukornádat, maniókakenyeret és végül sört kínált az állatnak, aki egyértelműen kimutatta, hogy felismeri.”

Ahorukomeye parkőrként olyan eseteknek is tanúja volt, amikor meg tudta figyelni, hogyan kommunikálnak egymással az elefántok. „A park déli részénél az A csapat legidősebb nősténye épp egyedül volt a borjával. Egyszer csak egy nagyon mély hangot adott ki, és nem sokkal később két elefánt jött két különböző irányból. Összedugták a fejüket, vagy leginkább az ormányukat, és egy ideig morogtak. Ezután a két fiatalabb elefánt határozottan nekiindult, és összeterelték a teljes csapatot, összesen mintegy 35 elefántot.”

Az elefántok kommunikációjáról tudjuk, hogy jelentős része az ember számára láthatatlan és hallhatatlan tartományban zajlik. Az infrahangok – azaz az emberi hallástartomány alatti frekvenciák – akár több tíz kilométerre is eljutnak, és a talajon keresztül terjedő rezgések szintén információt hordoznak. Az elefántok lábában és ormányában olyan mechanoreceptorok találhatók, amelyek képesek ezeket a finom rezgéseket érzékelni.

„Az elefántok néha nem támaszkodnak a lábukra, csak megérintik a füldet az egyik talpukkal. Ilyenkor a talaj rezgéseit figyelik – mondja Ahorukomeye. – A föld az egyik legfontosabb kommunikációs csatornájuk. Annyira érzékeny a talpuk, hogy akár a 100 kilométerrel arrébb lehulló esőt is meghallják vele.”

Ne viccelj a Főnökkel

Mutware története azonban nem fejeződhetett be hollywoodi happy enddel. Kiderült, hogy gondozója, Boniface nem a népirtás elől, hanem épp a népirtásban való részvétele miatt menekült el az országból, amiért 20 év szabadságvesztésre ítélték. Az államfő azzal az érvvel utasította el a kegyelmi kérelmeket, hogy az emberek ellen elkövetett bűnöket az állatok felé nem lehet jóvá tenni. Mutware ismét elveszítette azt az egyetlen stabil kötődést, ami az életében megmaradt.

Az ezt követő években az elefánt viselkedése továbbra is kiszámíthatatlan volt. Több dokumentált esetben támadt emberekre, köztük orvvadászokra és parkőrökre.

„2017-ben én is ott voltam egy különleges esetnél, amikor egy külföldi látogatókat szállító kocsi érkezett – meséli Ahorukomeye. – Négyen ültek a kocsiban, és ragaszkodtak hozzá, hogy ne kísérje őket vadőr. Én voltam az, aki felhívta a figyelmüket a veszélyekre. A nagyon arrogáns sofőr azt mondta, hogy ők csak Mutware miatt jöttek. Mondtam, hogy vele nagyon vigyázzanak, ne közelítsék meg túl gyorsan, és elmagyaráztam a jeleket, amiket észlelve azonnal forduljanak vissza. Egy nagyobb konvoj verődött össze, amivel lassan követtük Mutwarét, aki egy Y elágazásnál az egyik irányba ment, míg a konvoj a másik felé. Az elefánt visszafordult, és ki tudja, miért, a konvoj után eredt. Ekkor szembejött az az autó, amit az arrogáns sofőr vezetett. Próbáltuk megállítani, hogy ne menjen ilyen sebességgel az elefánttal szembe. Mutware nagyon feszült lett. Kitámasztotta mellső lábait, ormánya végét kicsit feltekerte, mintegy ökölbe szorította, és a mozgásával is mutatta a feszültségét. Az autó utasai ételt dobáltak neki. Azon is látszott a feszültsége, hogy csak azt az ételt fogta meg, ami közé és az autó közé esett. Amit messzebbre dobtak, azzal nem törődött. Egyre agresszívebben közeledett az autóhoz. Kiabáltunk a benne ülőknek, hogy szálljanak ki és fussanak, mert az elefánt alapvetően nem akarja őket bántani. Ők kiszálltak és futásnak eredtek, de a sofőr menyasszonya elesett. Mutware odament hozzá és anélkül, hogy egy karcolást is ejtett volna rajta, elvette a táskáját, amiben egy kibontott csokoládé volt.”

Az esetről fénykép is készült. A kép bal oldalán látszik a sofőr, aki a hátrébb lévő rózsaszín ruhás menyasszonyát hagyta hátra, hogy mihamarabb elmenekülhessen. Később zavarodottan találták meg egy francia turistákat szállító kisbuszban, ahová valószínűleg az ablakon keresztül mászott be.

„Nem volt mindenki ilyen szerencsés Mutwaréval. Az elefánt egyszer meghallotta egy orvvadász által leterített impala segélykiáltását. Odament, és a sebesült impalát védelmezve ellökte az orvvadászt, akinek társa egy lándzsát szúrt Mutware oldalába. Ettől nagyon agresszív lett a hatalmas hím, de ekkor odaért az ápolója, akinek sikerült lenyugtatnia. Az elefánt viszont nem felejtett. A következő alkalommal, amikor ugyanezek az orvvadászok megöltek egy állatot a parkban, kettőjükkel és az őket segítő vadőrrel is végzett.

Egy másik esetben egy parkőr a barátainak főzött, amikor Mutware a fiatalkorában tanult szemtelenséggel benyúlt a konyhaablakon, és minden ételt kiemelt az ormányával. Amikor a parkőr ezt észrevette, a faszén parazsával reflexből megégette az ormánya végét. Mutware nem felejtett: Ahorukomeye szerint pár évvel később felismerte a vadőrt, és megölte a parkban. „Az elefántok amúgy már a szagunkból felismerik, hogy rosszat akarunk-e neki vagy a természetnek” – állítja a parkőr.

Az ilyen eseteket az emberek gyakran bosszúként értelmezik, ami könnyen vezethet antropomorf leegyszerűsítésekhez. Ugyanakkor az elefántok asszociatív tanulása és hosszú távú memóriája lehetővé teszi, hogy konkrét egyedeket és eseményeket összekapcsoljanak. A szakirodalomban egyre gyakrabban jelenik meg az a megközelítés, amely az ilyen eseteket a traumára adott válaszként értelmezi. Az elefántoknál megfigyelt poszttraumás viselkedésminták – például indokolatlan agresszió vagy szociális zavarok – meglepően hasonlóak az emberi PTSD formáihoz.

Mutware 2019-ben pusztult el, nagyjából 48 éves korában. Ez egy hím elefánt esetében nem számít különösen magas életkornak, de az ő történetét ismerve szinte meglepő, hogy nem erőszakos halált halt. Halála után a parkban dolgozók és a helyi közösségek egyaránt megemlékeztek róla – nemcsak mint különleges állatról, hanem mint egy korszak tanújáról. 2019-ben, a 15. Gorilla-névadón, azaz a Kwita Izina ünnepségen Hailemariam Desalegn Boshe, Etiópia miniszterelnöke a Pablo családból származó gorillabébinek az Umukuru nevet adta. Ez az szó ugyanúgy „főnököt“ jelent, mint a Mutware, és a miniszterelnök egyértelműen a Mutware iránti tisztelete jeléül választotta.

A Ruandában önkétesként dolgozó szerző újságíró, a Tilos Rádió műsorvezető-szerkesztője.

2015-ben a Csendes-óceán keleti trópusi vizeiben a Charles Darwin Alapítvány expedíciója az ecuadori Galápagos-szigetek közelében a tengerfenéken kutató robot segítségével egy korábban sosem látott rövid karú, kéknek tetsző golflabda méretű zömök polipra bukkant 1700 méteres mélységben.

Az expedíció még két hasonló küllemű példányt is a felszínre hozott, de a három ból csak egyet sikerült épségben eljuttatniuk Janet Voightnak, a chicagói Field Museum polipszakértőjének, hogy ő végezhesse el a fejlábú pontos rendszertani azonosítását. A taxonómiai munka több mint egy évtizedig tartott – olvasható az ausztrál Connect Sci tudományos portálon.

Napokban Microeledone galapagensis néven bejegyzett kis kék polip meghatározása azért tartott ennyi ideig, mert a specialista évekig várt a mindössze egyetlen példány boncolásmentes vizsgálatát lehetővé tevő technológiára. Végül kollégájával az állat mikro-CT-felvételek alapján összeállított háromdimenziós modelljének segítségével végezték el a munkát. A morfológiai vizsgálat egyértelműsítette, hogy a faj a déli féltek mély és hideg vizeiben honos, jóval nagyobb testméretű Megaleledonidae családjának trópusi körülményekhez alkalmazkodva apró testűvé fejlődött tagja.

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra! Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

Megírtuk, hogy miután az izraeli hadsereg március 7-én éjszaka és a másnapra virradó hajnal légicsapásokat mért több teheráni olajtárolóra, és miután sűrű fekete füst és hatalmas lángoszlopok borították be Irán északi részét, Teheránra szem- és bőrirritációt okozó apokaliptikus fekete eső hullott.

Az Advances in Atmospheric Sciences folyóiratban most megjelent tanulmány szerint a légitámadások nyomán egy 300 ezer négyzetkilométer területű kén-dioxid-csóva került a légkörbe, amely Türkmenisztán, Üzbegisztán, Kirgizisztán, Kazahsztán után Kínát is elérte – írja a New Scientist. A kínai Vuhani Egyetem kutatócsoportjának műholdas megfigyelési adatokon alapuló becslése szerint a Teheránt sújtó első légicsapások nyomán 29 800 tonna kén-dioxid került a légkörbe, egyharmaddal több, mint a 2010-ben az egész európiai légi közlekedés megbénító izlandi Eyjafjallajökull vulkán kitörését követően.

A kínai kutatócsoport szerint a szennyező anyagok valószínűleg vízforrásokra és mezőgazdasági területekre hullottak, potenciálisan szennyezve az ivóvizet és az élelmiszereket is. Az új generációs Fengyun 3 műhold-konstelláció által mért kén-dioxid-koncentráció ugyanis meghaladta az egészségkárosító szintet. A légszennyezés ilyen mértéke kiváltképp a gyerekek és idősek körében negatív hatással van a tüdőfunkciókra, irritálhatja a szemet miközben széles körben súlyosbíthatja a hörghurutot és az asztmás tüneteket.

A Teherán elleni első támadás során nagyjából hússzor annyi kén-dioxid került a levegőbe, mint amennyit az északi féltekén működő széntüzelésű erőművek egy év alatt kibocsátanak. A kén-dioxid mellett nehézfémek, nitrogén-oxidok és policiklusos aromás szénhidrogének is szennyezhették a légkört, amelyek mindegyikét karcinogén anyaként tartanak számon.

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra! Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

Ismert, hogy a Magyarországon több tízezer ember mindennapjait megkeserítő sokízületi gyulladás, avagy reumatoid artritisz (rheumatoid arthritis) egy olyan krónikus autoimmun betegség, amelyben az immunrendszer az ízületeket támadja meg, fájdalmat, duzzanatot és merevséget okozva. Bár a páciensek többsége jól reagál a kezelésekre, 6-28 százalékuk az úgynevezett „nehezen kezelhető” csoportba tartozik, mert a kezelés ellenére nem érik el a tartós tünetmentességet.

A Semmelweis Egyetem Reumatológiai és Immunológiai Klinikájának kutatói a Nature Reviews Rheumatology folyóiratban májusban megjelent tanulmányukban a korábban már bizonyított okok mellett az alvászavart, a depressziót, az elhízást és a dohányzást is azonosították – olvasható az egyetem keddi sajtóközleményében.

A The Lancet Rheumatology folyóiratban is megjelent kutatási beszámolójuk szerint a kutatók nemcsak felismerték ezeket, de egy új modellt is kidolgoztak, amivel eredményesebben lehet kezelni az ilyen, nehezen kezelhető betegeket. A „célhoz igazított” terápiás eljárás szerint a páciensek állapotát már rendszeresen, mérhető adatok alapján követik, és ha a kezelés nem csökkenti megfelelően a gyulladást, változtatnak a terápián, például emelik a gyógyszeradagot vagy más készítményre váltanak. A kutatók szerint viszont ez a megközelítés nemcsak terápiaként, hanem egyfajta „jelzőrendszerként” is működhet: megmutathatja, hogy mikor nem, vagy mikor nem csak a gyulladás okozhatja a panaszokat.

A „nehezen kezelhető” fogalmat és a kezelési stratégiát bemutató tanulmányok idézettsége a megjelenés óta meghaladta az ezret, ráadásul „a definíciót már nemcsak a sokízületi gyulladással, de más betegségekkel kapcsolatban is világszerte használják” – állítja a sajtóközlemény.

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra! Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

„Az egy hete még sokfelé telített felszín közeli talajréteg rendkívül sokat száradt a múlt hét során. A párolgást a gyakran szeles, egyre melegebb időjárás is fokozta. Az északkeleti országrészben a teljes felső egy méteres réteg kritikusan száraz állapotban van, de a délnyugati országrész és a nagyobb felhőszakadások által érintett foltok kivételével máshol is nagyon száraz a 30 centiméternél mélyebb talajréteg” – olvasható a HungaroMet legfrissebb agrometeorológiai elemzésében.

Bár az előrejelzések szerint az utolsó májusi hét közepén az átmeneti hidegfront az északkeleti és a délnyugati, nyugati országrészekben helyenként záporokat, zivatarokat hozhat nagyrészt száraz, kora nyári időre van kilátás. Összességében pedig nem várható nagy területre kiterjedő, számottevő csapadék, így a talaj további száradása, az aszály területi kiterjedésének növekedése várható.

Korábban megírtuk, hogy minden jel szerint beléptünk a szárazságok új korába, amikor nem egy-egy vízhiányos évszakot kell önmagában elemezni, mivel több éves aszályhalmozódással állunk szemben

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra! Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

Az alkotmányosság helyreállítása és az alkotmányos rendszer megerősítése nagyszabású társadalmi és politikai feladat. Miközben a gyakorlati kérdések (kit, hogy lehet elmozdítani, mihez milyen többség kell, stb.) sürgetők lehetnek, átfogó és világos gondolkodási keret nélkül az ezekre adott válaszok könnyen esetlegesek, ellentmondásosak vagy rövidlátók maradhatnak. Ez az írás az ELTE Alkotmányjogi Tanszék oktatóinak esszésorozatát nyitja meg. Az esszésorozat célja, hogy áthatóvá és megvitathatóvá tegye ezt a gondolkodási keretet. Csak így dönthető el felelősen, hogy egyáltalán milyen kérdéseket érdemes feltenni, milyen szempontokat kell mérlegelni, és hogyan függnek össze egymással az egyes döntések. Szeretnénk megmutatni, hogy az alkotmányosság nem csupán közjogi technika, és nem is csak alkotmányjogi kérdés. Nem elég jó jogszabályszövegeket írni vagy jó intézményi megoldásokat kitalálni. Számít a demokratikus nyilvánosság, a társadalmi részvétel, a bizalom, és az is, hogy az emberek mennyire érzik a sajátjuknak az alkotmányos rendet. Az alkotmányosság csak ezekkel együtt válhat tartóssá. Közös alapunk az európai alkotmányos hagyomány, a jogállamiság és a plurális demokrácia tisztelete. Fontosnak tartjuk ugyanakkor azt is, hogy e közös alapok mellett helye van a szakmai vitának. Az írások ezért közös értékekből indulnak ki, de eltérő, akár egymással versengő álláspontokat is megjeleníthetnek.

Az alkotmányosság helyreállítása körül az elmúlt hetekben kialakult vita elsősorban jogi kérdések köré sűrűsödik: Elmozdíthatók-e a NER által választott alkotmányos tisztségviselők, például a Kúria vagy az Alkotmánybíróság elnöke? Lehet-e gyorsan, egypárti kétharmaddal Alaptörvényt módosítani? Mire terjedhet ki egy ilyen módosítás? Kell-e új alkotmány, és ha igen, mikor és milyen eljárásban kell megalkotni? De ha csak ezek körül forog a gondolkodás, könnyen úgy tűnhet, mintha a fő kérdés pusztán az lenne, milyen közjogi lépésekre van szükség, és milyenekre van jogi lehetőség kétharmados parlamenti többség birtokában.

Ez az írás amellett érvel, hogy még ha a közjogi rendszer strukturális problémái látszanak is a legélesebben, az alkotmányos helyreállítás nem pusztán alkotmányjogi kérdés. Nemcsak arra a kérdésre kell választ adni, hogy milyen közjogi lépések tehetők meg kétharmados támogatással, vagyis mire elég jogilag a TISZA többsége. Nemcsak azzal kell foglalkozni, hogyan kellene módosítani az alkotmányszöveget, hogyan kellene átalakítani egyes alkotmányos intézményeket, a köztársasági elnöktől az Alkotmánybíróságig, a választásoktól a jogalkotásig.

Az alkotmányos helyreállítás a jogi nézőpontnál szélesebb alkotmánypolitikai megközelítést igényel. Elsősorban azt a kérdést kell feltenni: milyen társadalmi cél érdekében nyúlunk hozzá az alkotmányos rendszerhez. Kulcskérdés, hogy milyen társadalmi feltételek mellett lehet tartós és széles körűen elfogadott alkotmányos változást elérni. E feltételek megteremtése pedig – a részvételiség fórumaitól a demokratikus nevelésig – nem külső körülmény, és nem pusztán civil vagy társadalmi feladat. Ez a kormányzat alkotmánypolitikai felelőssége.

Közjogi diagnózis – társadalmi problémák

Az alkotmányozás, alkotmánymódosítás tehát nem önmagában vett cél. Egy alkotmánymódosítás vagy akár egy új alkotmány önmagában nem több, mint egy lehetséges alkotmánypolitikai eszköz. Olyan eszköz, amely ráadásul egyetlen típusú választ képvisel: a jogalkotási típusú beavatkozás logikáját. Ezek az eszközök mind ugyanabba az irányba mutatnak: a közjogi szabályok átírásával akarnak megoldani egy problémát. Még inkább igaz ez az önmagában álló, pontszerű közjogi intézkedési javaslatokra, amelyek egy-egy intézményhez vagy szabályhoz nyúlnának hozzá. Például azokra az ötletekre, amelyek a köztársasági elnök közvetlen választására, az alkotmánybíráskodás Kúriába integrált modelljére vagy az arányos választási rendszer bevezetésére irányulnak.

Ha csak ezekről vitatkozunk, valójában szűken vett közjogi szakmai vitát folytatunk. Egyre inkább csak arról beszélünk: mit és hogyan lehet jogilag megcsinálni. A vita ilyenkor könnyen a közjogász szakma belügyévé szűkül, miközben háttérbe szorul a lényeg: milyen társadalmi problémára keresünk közös választ akkor, amikor alkotmányossági kérdésekről vitázunk.

Az embereknek ugyanis nem önmagában a választási rendszer többségi jellege fáj, más szóval az, hogy a rendszer erősen felnagyítja a győztes politikai oldal képviseletét, hanem az, hogy nem mindenki érzi úgy, hogy a hangja ugyanúgy számít. Nem önmagában a közvetett államfőválasztást érzik problémának, hanem azt, hogy a köztársasági elnök nem tudja hitelesen megjeleníteni a nemzet egységét. Nem önmagában az a baj, hogy a parlament választja az alkotmánybírákat, hanem az, hogy megrendült a bizalom abban, hogy a közhatalom fölött lehetséges független és pártatlan ellenőrzést gyakorolni. Nem önmagában az a baj, hogy a 2011-es Alaptörvényt egypárti politikai többség alkotta meg, hanem az, hogy emiatt sokan nem érzik közös normának, nem tudnak vele azonosulni. Ahogyan nem is önmagában az lenne a baj, ha a NER idején elkövetett visszaélések következmények nélkül maradnának, hanem az, hogy nem állna helyre a megrendült hitünk abban, hogy a közös normák valóban mindenkire egyformán érvényesek.

Ha így közelítjük meg a kérdéseket, világossá válik, hogy nem pusztán a közjogi szabályozás problémáival állunk szemben. Ezek nem egyszerűen elszigetelt közjogi hibák, és nem is csupán egymást erősítő intézményi zavarok. Az említett aspektusok is együtt egy mély és összetett társadalmi problémát jeleznek. A közjogi magyarázat persze ettől még fontos. Az alkotmányjogi szemüveg képes megmutatni, hogy milyen közjogi szerkezet vezetett az alkotmányosság ilyen meggyengüléséhez. Jól látható, hogy milyen intézményi logika tette lehetővé az eróziót. A választási rendszer a parlamentben felnagyította a győztes politikai erőt. A kétharmados alaptörvény-módosítási szabály ezt alkotmányozó többséggé emelte. Ez pedig lehetővé tette, hogy a kormányzat közjogi úton üresítse ki az alkotmányos garanciák jelentős részét.

Attól azonban, hogy tisztán látjuk a közjogi diagnózist, a társadalmi probléma még nem lesz azonos a közjogi szabályozás hibáival és hiányosságaival. És ezért nem is oldható meg pusztán közjogi intézkedésekkel, alkotmánymódosításokkal vagy akár egy új alkotmányszöveggel. Ami előttünk áll, az bizalmi, legitimációs, részvételi és alkotmányos kultúrát érintő probléma is egyben. Nemcsak a közjogi szabályozás sérült, hanem a bizalom, a közös azonosulás és a részvétel. Ez átfogó alkotmánypolitikai választ igényel.

Közjogi eszközök – alkotmánypolitikai válasz

Más szakpolitikákban talán könnyebb elgondolni, hogy komplex társadalmi kihívásokra nem egyetlen intézkedéssel, hanem összehangolt eszközök együttesével lehet válaszolni. Magától értetődőnek vesszük, hogy a megoldás többféle eszköz együtthatásától várható. Az oktatáspolitikában, az egészségpolitikában vagy a klímapolitikában talán könnyebben belátjuk, hogy szabályozás, intézményi koordináció, részvétel, ösztönzés, kommunikáció és szemléletformálás együtt adhat csak érdemi választ. Miért lenne más az alkotmánypolitika?

Az alkotmányosság terén sincs ez másképp, itt sem szűkíthetjük a gondolkodásunkat néhány közjogi-jogalkotási lépésre. A jogalkotási lépések is összetettek lehetnek, nem biztos, hogy mindenre ugyanabban a pillanatban és keretben kell választ adni. Elképzelhető például az is, hogy az alkotmánymódosítások és egy későbbi alkotmányozási folyamat különböző időtávokon épülnek egymásra. De a komplexitás főként abban áll, hogy a jogalkotási eszközöket más típusú alkotmánypolitikai eszközökkel kell összekapcsolni.

Tegyük fel, hogy az új kétharmados többség úgy dönt, hogy az egyik első lépést a független tisztségek autonómiáját helyreállító azonnali intézkedéseknek kell jelentenie. Úgy határoznak, hogy rögtön le kell váltani a Kúria elnökét, az Alkotmánybíróság elnökét, az Állami Számvevőszék elnökét stb. Tegyük fel, hogy a kormánytöbbség amellett dönt: a jogállami helyreállítás érdekében végigvisznek egy gyors, egypárti alaptörvény-módosítást. Ezeknek a jogi intézkedéseknek értelemszerűen súlyos alkotmányjogi vetületük van, alkotmányjogi dilemmák sorát vetik fel. Az elsődleges kérdés az, hogy mi fér bele a jogállamiság kereteibe. Társulhatnak-e egyáltalán ezekhez a közjogi lépésekhez olyan jogi feltételek és garanciák, amelyek biztosítják, hogy a jogállamiság helyreállítása maga is jogállami módon történjen? Ha igen, akkor melyek ezek? Milyen jogi keretek között mozdíthatók el olyan közjogi tisztségviselők, például bírói tisztségekből, akik jogállami sztenderdek szerint mandátumidejük lejárta előtt elmozdíthatatlanok? Ha az Alaptörvény elfogadásakor hiba volt, most miért fogadható el, ha az alkotmányos változásokhoz szükséges kétharmados támogatást csak egyetlen párt adja?

Ezekre a kérdésekre válaszul az alkotmányjogászok fordulhatnak a rendszerváltó alkotmánybírósági hagyományokhoz, elemezhetik a Velencei Bizottság által megállapított sztenderdeket, és felvázolhatnak jogi kereteket – az elmozdítások kritériumainak átláthatóságára, azok differenciált és arányos alkalmazására, az értékelés kormányzati befolyástól való mentességére, az alkotmányos funkciók folyamatos ellátottságának biztosítására irányuló szabályokat.

Az alkotmánypolitikai perspektívának azonban ennél tágabbnak kell lennie. Nem elégedhetünk meg azzal, ha pozitív választ tudunk adni a kérdésre, hogy létezik-e olyan jogi keret, és az milyen garanciális feltételekből áll össze, amely jogállami szempontból elfogadhatóvá teszi a helyreállító intézkedéseket. Ez még csak a kiindulópont – az alkotmánypolitikai kérdés ennél több. Nemcsak azt kell mérlegelnünk, hogy jogilag mi védhető, hanem azt is, hogy milyen környezetbe ágyazódik és milyen folyamatot indít el egy adott megoldás. Az eszközök típusa és időtávja szerint is komplex rendszerben kell gondolkodnunk. Következik-e további alkotmánymódosítás vagy átfogó alkotmányozás? Lehetővé válik-e a széles társadalmi részvétel? Az emberek számára érthetővé és követhetővé válik-e az egész folyamat? Megindul-e ezzel párhuzamosan a demokratikus nevelés és az alkotmányos kultúra tudatos erősítése? És persze végül az is, hogy mindez milyen konkrétabb eszközökkel valósulhat meg.

Alternatív közjogi forgatókönyvek és korlátaik

Több lehetséges út áll előttünk: a létező Alaptörvény gyors megtisztítása vagy egy új alkotmány elfogadása. Harmadik lehetőségként az is elképzelhető, hogy ezek eltérő időtávon követik egymást.

Nem alaptalan kérdésfeltevés, hogy van-e ma esély egyáltalán széles körű participációra, és olyan új alkotmány elfogadására, amely valóban széles körű támogatottságot élvez. Egy alkotmányjogi elemzés adhatja azt a választ, hogy ennek Magyarországon ma hiányzik a feltételrendszere. Egy alkotmánypolitikai koncepció azonban nem állhat meg ezen a ponton. Azt a kérdést is fel kell tennie, hogy mit tehet a kormányzat – nem elsősorban jogalkotási eszközökkel – ezeknek a feltételeknek a megteremtéséért.

Érvelhető alkotmányjogi álláspontként jelenik meg, hogy önmagában az egypárti kétharmad elegendő lehet az Alaptörvény olyan módosítására, ami abból kifejezetten a társadalmilag megosztó ideológiai elemeket távolítja el. Továbbmenve, más érvek alapján, ez a többség elég lehet az intézményrendszer olyan átalakításához, például közvetlen államfőválasztáshoz vagy az alkotmánybíráskodási modellváltáshoz, amely az egypárti kétharmados hatalom önkorlátozását célozza. Illetve magyarázható, hogy ugyanez a támogatottság kielégítő lehet azoknak a korlátoknak a kiiktatásához is, amelyek kétharmados követelményekkel blokkolhatják a felelős kormányzást. Közismerten ilyen a sarkalatos törvények túlságosan széles köre. Emiatt jelenleg olyan tárgykörökben is kétharmados döntési kényszer áll fenn, amelyek egy normalizált parlamenti működés mellett a kormányzati többség rendes politikai felelősségi körébe tartoznának.

Egy felelős alkotmánypolitikai válaszkeresés azonban nem elégedhet meg azzal a reménnyel, hogy egy így kialakuló alaptörvény-szövegnek esélye van arra, hogy idővel társadalmi legitimációt szerezzen magának. Ki kell térnie arra a kérdésre is, hogy a kormányzat milyen – elsősorban nem jogalkotási – eszközökkel kívánja előmozdítani ennek a közös elfogadhatóságnak és a társadalmi konszenzusnak a létrejöttét. Ide tartozik az olyan kormányzati kommunikáció, amely minden polgár számára átláthatóvá és érthetővé teszi az alkotmányos változások teljes folyamatát, lépéseit és azok indokait. Ide tartozik a széles körű társadalmi részvétel fórumainak és technikáinak kialakítása és megerősítése. És ide kell tartoznia a demokratikus nevelés tudatos fejlesztésének is.

Az alkotmánypolitikai mérleg

Mi következik ebből? Következik belőle, hogy fontos alkotmányjogi munkát is kell végezni: az alkotmányjogászok megrajzolhatják a lehetséges közjogi utakat és kidolgozhatják az egyes forgatókönyveket. Mit enged a kétharmad a kormányzópártnak? Milyen azonnali közjogi intézkedések hozhatók, milyen gyors módosítások képzelhetők el az Alaptörvény szövegében? Mi fér bele a jogállamiság kereteibe, és milyen garanciák mellett? Mi vihető végig, milyen időtávon és milyen technikával?

Az alkotmánypolitikai programban azonban ezek a közjogi változások csak az egyik pillért jelentik. A másik pillérben azzal is kell foglalkozni, hogyan jön létre a legitimációs, részvételi, bizalmi és alkotmányos kultúrát érintő feltételrendszer. A választási kampány egyik fontos tapasztalata, hogy az új kormánytöbbségtől nem idegenek az ilyen, részvételibb működésmódok. E feltételek nélkül a közjogi változások vagy nem lesznek tartósak, vagy a teljes politikai közösség továbbra sem fogja közös normájának érezni.

Ami tehát a szűkebb közjogi nézőpontból külső körülménynek tűnhet, az alkotmánypolitikai perspektívából magának a megoldásnak a része. Éppen ezért a közjogi utak közötti választás sem dönthető el önmagában közjogi mérlegen. Nem elég azt nézni, hogy egy adott megoldás alkotmányjogilag mennyire védhető, gyors, koherens vagy kockázatos. Azt is nézni kell, hogy milyen legitimációs, részvételi, bizalmi és alkotmányos kultúrát érintő feltételekkel és intézkedésekkel kapcsolódik össze. Aligha vethető el a széles körű részvételre épülő alkotmányozás lehetősége pusztán azért, mert jelenleg még nem látható világosan a megvalósítás feltételrendszere. Ugyanígy nem elégedhetünk meg az egypárti alkotmánymódosításokkal sem, ha azok mellől hiányoznak a társadalmi elfogadottságot megalapozó biztosítékok. Mindez végső soron a kormányzat alkotmánypolitikai felelőssége.

A szerző az ELTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszékének oktatója.

XIV. Leó pápa hétfőn délelőtt 11 óra 30 perckor lépett a vatikáni szinódusi aula pódiumára, hogy személyesen mutassa be Magnifica humanitas (Fenséges/nagyszerű/magasztos emberiség/emberség) kezdetű első enciklikáját, a katolikus egyház első olyan hivatalos teológiai dokumentumát, amelyet teljes egészében a mesterséges intelligenciának szenteltek. A pápa megtörte a vatikáni hagyományt azzal, hogy személyesen szólalt fel saját enciklikájának bemutatóján, ami önmagában is jelzi, hogy milyen sürgetőnek tartja az AI okozta társadalmi jelenségek megvitatását. A pápa mellett nemcsak vatikáni méltóságok és teológus professzorok foglaltak helyet a bemutatón, hanem Christopher Olah, az Anthropic társalapítója is jelen volt, akit a mesterséges intelligencia mechanisztikus értelmezését (tehát a rejtélyesen működő AI-modellek neurális folyamatainak feltérképezését) végző tudományterület megteremtőjeként tartanak számon.

Az enciklikát május 15-én írta alá a pápa, ami egy szándékosan választott dátum volt – erre a napra esett az amerikai pápa névadója, XIII. Leó Rerum novarum kezdetű, korszakalkotó enciklikájának 135. évfordulója. Az 1891-ben kiadott dokumentum az ipari forradalom idején a munkások méltóságát védte, és ezzel megalapozta a modern katolikus szociális tanítást. Azzal, hogy XIV. Leó erre az évfordulóra datálta első enciklikájának aláírását, még annak megjelenése előtt megfogalmazta az alapállását: amit a mesterséges intelligencia ma az emberiséggel tesz, ugyanolyan mélyreható és ugyanolyan veszélyes, mint amit az iparosodás tett a világgal a 19. század végén, ezért az egyháznak erkölcsi kötelessége megszólalni az ügyben.

Maga a dokumentum (amelynek angol nyelvű szövege itt olvasható) meglehetősen terjedelmes: a bevezetés után öt fejezetből áll, amit 245 különálló pontra tagoltak. Az aktuális technológiai forradalom átfogó diagnózisából indít, majd az egyház szociális tanítását kínálja vezérfonalként, végül konkrét, helyenként meglepően határozott előírásokat sorol fel. Az alaphangot a negyedik pont üti meg: „Az emberiségnek soha nem volt ekkora hatalma önmaga felett.” Ezzel azt a gondolatot vezeti fel, hogy a technológia által nyújtott rendkívüli képességeket azelőtt kapták kézhez az emberek, hogy a szükséges bölcsesség is megérkezett volna mellé. Leó szerint ugyanis az AI jelentette kihívás elsősorban nem technológiai, hanem antropológiai jellegű, mivel a mesterséges intelligencia egy filozófiai szinten régóta hangoztatott kérdéssel szembesíti az emberiséget: mit ér az emberi kreativitás, a munka, a kapcsolatok és a tudat, ha gépek is elvégezhetik ezeket? A katolikus válasz az Imago Dei tanából táplálkozik: az ember Isten képmására teremtetett, és ez a képmás magában foglalja a kreativitást, a szeretetet, az egyediséget és az erkölcsi felelősséget. Ezek pedig nem reprodukálható tulajdonságok, és az enciklika ragaszkodik ahhoz, hogy az ellenkező feltételezés nem csupán az egyénnek, hanem az egész civilizációnak árt.

A dokumentum egyik legsúlyosabb része a mesterségesen generált arcokról és hangokról szól. XIV. Leó a deepfake jelenséget elsősorban nem dezinformációs problémaként értelmezi (bár ezt a szempontot is tárgyalja), hanem az emberi érintkezés közegét ért támadásként értelmezi. Az enciklika ebben a témában visszanyúl a pápa egy januári, a társadalmi kommunikáció világnapjához kapcsolódó üzenetéhez, amelyben már leszögezte: az AI-rendszerek azzal, hogy „emberi hangokat és arcokat, bölcsességet és tudást, tudatot és felelősséget, empátiát és barátságot szimulálnak, nemcsak az információs ökoszisztémába avatkoznak be, hanem a kommunikáció legmélyebb szintjére, az emberi kapcsolatok szférájába is behatolnak”. Az emberi arc és hang ebben az értelmezési keretben nemcsak praktikus azonosítójegy, hanem az a közeg, amelyen keresztül bizalom, bensőség és valódi kapcsolat jöhet létre. Mesterséges utánzásuk erőszakos behatolás valami olyanba, ami elválaszthatatlanul a személyes mivoltunkhoz tartozik. „Szükségünk van arcokra és hangokra, amelyek valóban az emberek nevében beszélnek” – írja Leó. A pápa arra figyelmeztet, hogy „a világ annak a megélésnek a fogyatkozását tapasztalja meg, hogy mit is jelent embernek lenni”.

A háború kérdésében a pápa a határozott erkölcsi elítélés nyelvét használja. A római La Sapienza Egyetemen május 14-én elhangzott beszéde már előrevetítette az enciklika álláspontját: a mesterséges intelligencia alkalmazása a modern fegyveres konfliktusokban, így Ukrajnában, Gázában, Libanonban vagy Iránban „a háború és az új technológiák közötti kapcsolat embertelen evolúcióját jelenti a megsemmisítés spiráljában”. Az enciklika az érdemi emberi felügyelet nélkül működő, halálos autonóm fegyverrendszerek kategorikus betiltására szólít fel. Ez ugyanis az egyházfő szerint nem politikai preferencia kérdése, hanem erkölcsi abszolútum: az emberi élet kioltására vonatkozó döntéseket nem lehet átruházni egy olyan rendszerre, amely alkatilag képtelen felfogni döntéseinek erkölcsi súlyát.

XIII. Leó 1891-es Rerum novarumjának szelleme a Magnifica humanitas azon pontjaiban kísért leginkább, amelyek a munka és a gazdaság kérdéseit tárgyalják. XIII. Leó az ipari kapitalizmus logikájával szemben amellett érvelt, hogy a munka nem árucikk, és a munkások olyan, velük született méltósággal bírnak, amely nem bocsátható áruba. XIV. Leó ugyanezt állítja az automatizáció korában. Az enciklika az emberi alkotómunka gépi kiváltásának veszélyét tárgyalva visszautal arra az üzenetre, amelyet a pápa még a 2025. decemberi római AI-konferencián fogalmazott meg: akkor arra figyelmeztette a jelenlévőket, hogy az AI-rendszerek „egyre inkább átveszik az irányítást szövegek, zenék és videók előállítása felett”, és ezzel a mesterséges intelligencia az embereket „átgondolatlan gondolatok és névtelen termékek passzív fogyasztóivá teszi, személyes kötődés vagy szeretet nélkül”. Az enciklika ezt a gondolatmenetet az egyházi szociális tanítás elvrendszerébe helyezi: a személy méltóságát, a közjót, a szubszidiaritást, a szolidaritást és az igazságosságot kínálja mércéül, amellyel minden technológia megítélhető. Az igazságos béreket a teljes társadalmi-gazdasági rendszer igazságosságának kézzelfogható mérőfokaként mutatja be, mivel ezek mutatják meg, hogy a munkavállalóra személyként tekintenek-e, vagy csak egyszerű költségtételként.

Az enciklika elismeri, hogy a mesterséges intelligencia valós munkahelyeket szüntet meg, és figyelmeztet, hogy a válságot nem lehet csupán utólagos átképzési programokkal orvosolni. A dokumentum ennél sokkal mélyrehatóbb változást sürget: a technológiai átalakulást már a tervezési fázisban társadalmi kontroll alá kell vonni, és teljesen újra kell gondolni a munka és az állampolgári jogok kapcsolatát. A pápa rámutat: ha egy technológiailag fejlett társadalomban a tömegek kényszerű tétlenségre ítéltetnek, az anyagi haladás mellett is mély emberi visszafejlődés következik be. Emiatt a puszta GDP-szemlélet helyett olyan új mérőszámokra van szükség, amelyek a munka emberi minőségét vizsgálják. A válság kezelésére az enciklika konkrét gazdaságpolitikai lépéseket követel: progresszív jóléti intézkedéseket a javak igazságosabb újraelosztására, valamint új jogok biztosítását az alapvető javakhoz való hozzáférésre, hogy a munkahelyek elvesztése ne vezessen a társadalomból való kirekesztődéshez.

Christopher Olah a szinódusi aulában felszólalva a technológiai szektor részéről ritkán látott, nyílt önkritikát gyakorolt. Az Anthropic társalapítója kijelentette, hogy az olyan vezető AI-cégek, mint amelynek ő is az egyik szószólója, óriási kereskedelmi, geopolitikai és személyes nyomás alatt működnek, és ez a piaci versenyhelyzet olyan kényszereket és ösztönzőket teremt, amelyek időnként óhatatlanul ütköznek azzal, amit morálisan helyes cselekedetnek nevezünk. Ezért elengedhetetlennek tartja a folyamat külső, techvilágon kívüli (például egyházi vagy kormányzati) etikai ellenőrzését. A munkaerőpiaci hatásokról szólva elismerte, hogy reális esély van a munkahelyek „nagyon nagy arányú” gépi kiváltására, ezért arra figyelmeztetett, hogy amennyiben ez a forgatókönyv megvalósul, a technológia miatt egzisztenciájukat vesztett tömegek állami és társadalmi támogatása nem jótékonysági kérdés, hanem a kollektív felelősségvállalás történelmi próbája lesz.

Az enciklika az AI ideológiai kérdéseit is érinti, közvetlenül foglalkozik például a transzhumanizmussal és a poszthumanizmussal, vagyis azokkal a filozófiai irányzatokkal, amelyek a technológiától az emberi korlátok, az öregedés és végső soron maga a halál felszámolását várják. XIV. Leó nem söpri ezeket szélsőséges nézetként az asztal alá, helyette a szenvedés csökkentésének észszerű vágyával induló és az emberi állapot tagadásával végző fejlődési ív logikus végpontjának tekinti őket. Az enciklika az inkarnációt (azt, hogy Isten emberré lett, elfogadva a korlátokat, a szenvedést és a halandóságot) kínálja teológiai ellenérvként: a sebezhetőség nem kiküszöbölendő hiba, hanem a személyként való létezés velejárója.

A technokrata paradigma kritikájaként XIV. Leó arra figyelmeztet, hogy az AI elterjedése egy olyan „emberellenes látásmódot” normalizálhat, amely az élet teljességét a puszta hatékonysággal és a teljes kontrollal azonosítja. Ezzel szemben leszögezi, hogy a civilizáció minőségét az méri, képes-e a másikat „arcként, és nem csupán funkcióként” elismerni. A transzhumanizmus által ígért, tisztán technikai jellegű „üdvösség” valójában a legsúlyosabb egzisztenciális veszélyt hordozza: ha az embert tökéletesítendő projektként kezeljük, törvényszerűen elfogadhatóbbá válik, hogy egyes életek „kevésbé hasznosak vagy kevésbé méltók”. A sebezhetőség mesterséges kiiktatása a pápa szerint magát a szeretetet ölné meg az emberben, hiszen „aki szeret és vágyakozik, az nem kerülheti el, hogy próbákon és szenvedéseken menjen keresztül”. A technológiai fejlődésnek ezért úgy kell irányt szabni, hogy az ne az emberi természet meghaladását, hanem a közösségi kötelékek és a kölcsönös gondoskodás megerősítését szolgálja.

Az enciklikáról az AI Híradó legutóbbi adásában is beszéltünk:

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra! Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

Anzselika és Zseraldina korábban már játszottak Black Ivory és Kopi luwak kávészemekkel. Most elhatározták, hogy megkóstolják a világ két legdrágább kávéjának exkluzív keverékét, és ehhez egy egészen különleges, kísérletezős rituáléval álltak elő.

299. feladvány: Az utolsó kávészem

Anzselika és Zseraldina egy tálba beletesz pontosan 100 darab Black Ivory és 100 darab Kopi luwak kávészemet. A rituálé szerint Anzselika minden körben csukott szemmel, találomra kivesz pontosan két kávészemet a tálból, és mindkettőt bedobja a kávédarálóba. Hogy a darált keverék arányait még jobban megbolondítsák, minden egyes húzás után Zseraldina pontosan egy szem kávét (a tartalékból) még bedob a tálba, méghozzá az alábbi szigorú szabály szerint:

• Ha Anzselika két egyforma fajtájú szemet dobott a darálóba (tehát mindkettő Black Ivory vagy mindkettő Kopi luwak volt), akkor Zseraldina egy friss Black Ivory szemet tesz a tálba.
• Ha a két darálóba dobott szem különböző fajtájú volt (egy Black Ivory és egy Kopi luwak), akkor Zseraldina egy Kopi luwak szemet tesz még a tálba.

Mivel minden húzással két szem távozik a tálból, de utána egy bele is kerül, ezért a tálban lévő kávészemek száma lépésenként pontosan eggyel csökken. A folyamat addig tart, amíg a végén már csak egyetlen árva kávészem marad a tálban.

Vajon milyen fajtájú lesz ez a legutolsó kávészem? Zseraldina azt állítja, hogy mivel ugyanannyi kávészemmel indultak, a legutolsó kávészem fajtája csupán a vakszerencsén múlhat. Igaza van?

Figyelj a paritásra! Mi az, ami soha nem változik?

A legutolsó kávészem a húzások sorrendjétől függetlenül, teljes bizonyossággal Black Ivory lesz. A megoldás kulcsa a Kopi luwak kávészemek számának paritása, azaz páros vagy páratlan volta. Nézzük meg, mi történik a tálban lévő Kopi luwak szemekkel az egyes esetekben:

• Ha két Black Ivory kerül a darálóba: Anzselika egy Black Ivory-t tesz a tálba. A tálban lévő Kopi luwakok száma nem változik.
• Ha két Kopi luwak kerül a darálóba: Anzselika egy Black Ivory-t tesz a helyükre a tálba. A tálban lévő Kopi luwakok száma ekkor pontosan kettővel csökken.
• Ha egy Black Ivory és egy Kopi luwak kerül a darálóba: A szabály szerint Anzselika egy Kopi luwakot tesz vissza a tálba a zacskóból. Így a tálban lévő Kopi luwakok száma összességében szintén nem változik (egy a darálóba ment, egy új pedig a tálba került).

Látható, hogy a tálban lévő Kopi luwak szemek száma vagy változatlan marad, vagy pontosan kettővel csökken. Ez azt jelenti, hogy a Kopi luwakok számának párossága (paritása) a folyamat során sosem változik meg. Mivel kezdetben pontosan 100 darab (páros számú) Kopi luwak szem volt a tálban, a számuk végig páros marad (100, 98, 96... 2, vagy 0). Ezért amikor a legvégén már csak egy darab szem marad a tálban, matematikai képtelenség, hogy az Kopi luwak legyen. Így az utolsó szem szükségszerűen csakis Black Ivory lehet.

Ha szereted a fejtörőket, tekintsd meg korábbi feladványainkat is! Ha megjegyzésed lenne, vagy feladványt javasolnál, írj az eszventura@qubit.hu e-mail címre! Ha pedig tetszik a rovat, ezt a Vendégkönyvben kifejezésre juttathatod.

Az Ész Ventura feladványügyi rovat gazdája: Gáspár Merse Előd fizikus, kognitív kutató, társasjáték-fejlesztő és bűvész.

Egyre többen érzik úgy, hogy a választást követő eufória lecsengésével itt az ideje az elmúlt másfél évtized traumáiról is beszélni. A legkülönbözőbb csatornákon el is kezdtek áradni a történetek, de egyelőre zömmel nem az áldozatok hangját halljuk. Pedig nemcsak az elmúlt tizenhat évre, hanem jóval korábbra visszatekintve, az úgynevezett befagyott traumákról való beszédhez is lehetőséget kellene teremteni. Trianon, a világháborúk, a holokauszt, a kommunizmus és '56, a rendszerváltás, a generációkon át öröklődő hatásaikkal, sok vonatkozásban máig ki- és megbeszéletlenek. Magyar Péter miniszterelnökként tartott egyik első sajtótájékoztatóján kapott is arra vonatkozó kérdést, hogy a kormány tervez-e valamilyen infrastruktúrát kiépíteni ehhez a folyamathoz. Erre még nincs pontos válasz, miközben már indultak – egyelőre nem intézményes keretek között – az elmúlt tizenhat évet feldolgozó kutatói projektek.

Menyhért Anna kultúratudós, író, irodalomtörténész, a traumakutatás szakértője szerint azonban ahhoz, hogy el lehessen mondani a személyes történeteket, az első lépés a biztonságos helyzetek megteremtése volna. A Torinói Egyetem munkatársa cikkeiben, valamint blogján reagál az aktuális, magyarországi történésekre. „A mostani helyzet lehetőséget teremt arra, hogy a társadalmi traumafeldolgozásnak és prevenciónak Magyarországon először intézményes háttere legyen – írja egyik bejegyzésében. – Milyen eszközeink vannak erre? Állami felelősségvállalás, megszólalás, társadalmi együttműködés, civil, kutatási és oktatási projektek – minderre szükség lesz.”

A Bécsben élő kutató saját története is reflektál a humán tudományok itthoni helyzetére. Menyhért Anna az ELTE Trauma és Gender az Irodalomban és a Kultúrában kutatócsoportját vezette, mielőtt elhagyta az országot; 2016-tól az Amszterdami Egyetemen, később a bécsi Wiesenthal Holokauszt-Kutatóintézetben, a CEU Demokrácia Intézetében és a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetében dolgozott, majd a Firenzei Egyetemen volt vendégprofesszor. Menyhért emellett a Transdisciplinary Trauma Studies könyvsorozat társalapító szerkesztője, és sok egyéb tevékenysége mellett volt a fiatal írókat tömörítő, 2019-ben megszűnt József Attila Kör elnöke is.

A beszélgetésünket megelőző levelezésben azt írta, hogy „a poszt-orbáni korszakban a társadalom megerősödésének feltétele, hogy legyen erős társadalmi szolidaritás, ennek viszont az a feltétele, hogy a korábbi traumáink ne legyenek befagyasztva”. Hagyományosan ez az a két dolog, amiben nem vagyunk jók: a szolidaritásban és a traumafeldolgozásban. Miért lenne ez most másként?

Leginkább amiatt az „áradás” miatt, aminek a tanúi vagyunk, ami politikai szlogen lett, és amire korábban nem volt példa. Ez teljesen más helyzetet teremtett, és vigyázni is kellene arra, hogy a helyzetnek ez a sajátossága megmaradjon, és ki lehessen aknázni mindazokat a lehetőségeket, amelyek benne vannak, és korábban nem álltak elő.

A jelenlegi helyzet nem arról szól, hogy gyorsan találjuk meg a felelősöket az elmúlt 16 évért, rendezzük velük a számlát, aztán forduljunk a jövő felé?

Remélem, hogy nem csupán erről szól. Mert akkor nem erősödnek meg a közösségi készségeink annyira, hogy kivédjünk például egy újabb, hasonló manipulatív politikai hatást.

Mik ennek a folyamatnak a fázisai? Lecseng az eufória, elindul a tizenhat év felgöngyölítése, és aztán lassan el kellene jutni visszafelé az időben ezekig a bizonyos befagyott traumákig?

A traumaelméletek klasszikusa, Judith Herman, aki erőszakról, családon belüli erőszakról írt elsősorban, azt mondja, hogy a trauma gyógyulásának három fázisa van. Az első a biztonság megteremtése, a második az emlékezés munkája, a trauma történetének létrehozása, és utána következik a reconnection, az újrakapcsolódás, az integráció. Az árvíz, az áradás megjelenése a politikai szimbolikában nekem azért is furcsa, mert az árvíz veszélyes. De ugye a szigetek is megjelentek, metaforikusan és valóságosan is. És ezzel létrejött egy képzavar is, hogy vízzel kötünk össze szigeteket. Ha a szigetek eleve a vízben voltak, akkor csónak, vagy híd kellene, de akkor mit csinál az árvíz? Elmossa a szigeteket? Vagy éppen, hogy úgy hagyja őket? Persze, nem szó szerint kell mindezt érteni, de ha a kapcsolatot, az újrakapcsolódást keressük, akkor először a biztonságot, a történetmesélés biztonságos helyzeteit kellene megteremteni.

Elindult egyfajta gyűjtőmunka, kutatók arra invitálják az embereket, hogy beszéljenek, mondják el a saját elmúlt 16 évük történetét, és elkezdtek oral history archívumokat létrehozni. Nevezhetjük ezt a biztonságos helyzet megteremtésének?

Alaposan át kellene gondolni, hogy mi történik ezekkel az elbeszélésekkel. Az emberek anonim módon beküldik egy kutatási felületre, vagy elmondják valakinek, és utána mi történik? Mikor lehet egy terápiás folyamatban elmondani egy történetet? Ha most ezt társadalmi terápiának fogom fel, akkor ehhez különféle infrastrukturális elemeket lehetne kidolgozni. Generációs alapon, vagy társadalmi csoportok szerint? Kinek, mi lenne alkalmas: digitális vagy élő platform? A történetemet ki fogja olvasni és mit kezd vele ebben a terápiában? Ha megvan a biztonság, utána lehet csak megosztani azt, hogy mi történt. Egyszer ez a sok történet valahogyan összeér, mert össze kellene, hogy érjenek, és utána létrejön az újrakapcsolódás, de akkor már lehet, hogy nem árvíz van, hanem békésebb, harmonikusabb víz.

A médiában naponta állnak elő emberek a történetükkel, de még inkább csak azokat halljuk, akik a rendszer fenntartásában vettek részt. Vagy benne voltak és kiléptek. Az ő hangjuk hallatszott elsőként, nem a traumatizáltaké, az áldozatoké. Hallunk ugyan néhány embert, akinek elvették a cégét, tönkretették a munkáját, akit megzsaroltak – kezdenek megszólalni ezek a hangok is. De a rendszer embereinek bűnbánó, vagy önfelmentő szövegei egyelőre elfedik ezt.

A traumatörténeteket fájdalmas elmondani és meghallgatni is. Ember Mária El a faluból című könyvében szerepel ez a részlet a holokauszt túlélőkkel kapcsolatban: „Sohasem beszéltek arról, amit átéltek, mert arról nem lehet elkezdeni beszélni, az ember nem tudhatta, mi történik vele, hová ragadják el az érzései, az indulatai, félt a saját izgalmától, félt, hogy átszakad egy gát, s aztán majd nem bírja abbahagyni…”. Más formában ma is tapasztalható hasonló, hogy ha valaki elkezdi elmesélni, mi történt vele, nem tud leállni – ez az oversharing –, emiatt is jó az óvatosság. Zemplénben, ahol a nagymamám háza van, ott az utcában az emberekkel beszélgetve tapasztaltam, hogy ha elkezdenek beszélni, egy idő után egyszerűen áradnak belőlük a panasztörténetek. Aki a közösségi média nyilvánosságában mozog, az már óvatosabb, mert nincs meg az a biztonságos helyzet, amelyben tudni lehet, hogy amit mondok, azt kinek mondom, kihez kerül. Az L. Ritók Nórával készült, most megjelent interjú azért azt mutatja, hogy kezdenek előjönni a megtámadott emberek történetei is.

Azoknál viszont, akik nem tudnak maguktól megszólalni, ott az antropológus felelősségéről kell beszélni, tehát hogy ki és hogyan ad nekik hangot és miként láttatja a történetüket. Könnyen létrejöhet ugyanis az újrahibáztató, áldozathibáztató attitűd, amit a nők elleni erőszak esetében sokszor látunk. Valamint ott vannak azok az emberek is, akik benne voltak a rendszer mechanizmusaiban, de most úgy érzik, nem is voltak annyira a részesei, és elmondanák, hogy ők nem is úgy gondolták. Akár el is hiszem, hogy sokan csak nem tudták, hogy mit csináljanak, hiszen éppen ez az egyik része az én kutatásaimnak is: a bystander traumák.

A bystander a közönyös szemlélő, és én azt próbálom elmondani, hogy ezek az emberek lehet, hogy ugyanúgy traumatizáltak voltak. Tehát az a reakció, hogy valaki nem lép semmit, az egyfajta lefagyás: végignézi, hogy másokkal milyen bántalmazás, erőszakos esemény történik, és nem tud vele mit kezdeni. Miközben persze ott vannak azok is, akik tudatosan és cinikusan álltak a történtekhez.

Kinek lenne dolga a finom szétszázalás, hogy különbséget tegyünk az egyes pozíciók között?

A média munkásainak van itt nagy szerepük, azaz itt jön be az, amit a magyar kultúrkörben az írástudók felelősségének nevezünk. Csakhogy nem lehet senkire rábökni, hogy te így meg így tettél, hogyha ő maga nem gondol arra, hogy szembenézne, vagy ha gondol is, nem tudja, hogyan tegye meg. Vannak olyanok is, akik nem tettek semmit a rendszer kiépítése és fenntartása érdekében, de mégis, most az a tudat, hogy ellene sem tettek semmit, már az is soknak bizonyul. Pontosan ez a bystanderség. Azt kellene kitalálni, hogy a jövőben hogyan ne történjen ez meg. Például az USA-ban a covid alatt, amikor a kínai származású amerikaiakat nagyon sok atrocitás érte, mondván, ez kínai vírus, ez a ti hibátok, és persze megjelent az összes rasszista felhang is, akkor tréningek indultak, amiket online is el lehetett végezni. Mit tudsz csinálni, ha tétlen szemlélőként bántalmazás tanúja vagy? Mi az, amit tehetsz úgy, hogy magadat ne sodord veszélybe? Adhatsz jeleket, kifejezheted az együttérzésedet, szólhatsz másoknak, és ez nagyon sokat számít.

Másfél évtizeden keresztül töprengtünk azon, hogy a tüntető tanárok mellé miért nem állnak oda a sztrájkoló vasutasok, a fekete ruhás nővérek mellé a tanárok, vagyis hogy a különféle csoportok miért nem, vagy miért csak későn tudtak egymáshoz kapcsolódni.

Hollandiában efféle elképzelt helyzeteket tanítanak már a felső tagozatban. Például, hogy az iskolád melletti park helyére építeni akarnak valamit, és te hogyan tudsz reagálni, plakátokkal, gyűlések szervezésével. Ausztriában merevebb a rendszer, erősebb a tekintélytisztelet, ott viszont a személyes határok tiszteletben tartását kezdik el már 8-10 éves kortól tanítani: ez a te tested, nem nyúlhat hozzá senki, mint ahogy te se nyúlhatsz a másik testéhez. A lányom 11-12 éves volt, amikor az iskolában hallott egy előadást az erőszakról. Mi számít annak, mi az, ami már túlmegy a te határaidon? A fiúknak ugyanezt tanították meg: melyik gesztusod mit jelent, hogyan értelmeződik. Abba nőnek bele, hogy hallathatom a hangom, képviselhetem magam, és ezért nem érhet retorzió, vagy ha mégis, akkor mások mellém fognak állni. Szerintem ez a legfontosabb, ami Magyarországon hiányzik.

Az ön nevéhez fűződik a traumapátia fogalma és koncepciója, mit jelent ez pontosan?

A kifejezésben a trauma, az apátia és az empátia is így benne van, és szándékom szerint egyfajta társadalmi mozgósítási irányultsága is van. Magyarországon nincs meg a hit abban, hogy mások majd oda fognak figyelni, majd meghallgatnak, és a traumapátia segíthet ebben. Nem a saját ügyemmel foglalkozom, hanem azt nézem, hogyan tudok a másik felé fordulni – és ez azért nagyon nehéz, mert ahogy a klasszikus traumaelméletek is írják, a másik traumáját meghallgatni rossz, fájdalmas is lehet, főként, ha az ember nem tud segíteni. És lehet, hogy az illető maga sem tud erről beszélni. Polcz Alaine Asszony a fronton című könyvében van egy jelenet, amikor a lány hazaérkezik, és az édesanyjánál ebédel. Elhangzik, hogy a szovjet katonák elvitték a nőket, és megerőszakolták őket. Kérdezi az édesanyja, hogy téged is elvittek? A lány válaszol, hogy persze, mindenkit elvittek. Erre jön az, hogy kislányom, ne mondj ilyet! Az anyja nem bírja ezt el, és a végén a lány azt mondja, hogy nem, nem, engem csak beteget ápolni vittek el. Tehát elmondta volna a történetet abban az abszurd normalitásban, amiben ő élt, ahol ez volt a normális, ez történt, mindenkit elvittek, viszont az, aki az úgymond normál normalitásban élt, ezt nem tudta elviselni. Nem képes mellé állni; nem azért, mert nem akar, hanem mert ez túl sok. Nincs eszközünk, megoldásunk arra, hogy ilyenkor hogyan álljunk valaki mellé. Ebben tud segíteni a traumapátia fogalma.

A blogján ír azokról is, akik az elmúlt másfél évtizedben elmentek Magyarországról, és akik közé magad is tartozol. Beszélsz az emigráns léthelyzetről, és a kérdésről, hogy most vissza lehet-e térni vagy sem. Mennyire tekinthető traumatizált helyzetnek a távozás, az emigráció kényszere, és hogyan oldható fel?

A kutatásomnak az az egyik állítása, hogy a magyarok nem úgy mentek külföldre, mint más kelet-közép-európai országok polgárai az uniós csatlakozás után, amikor megugrott a külföldi munkavállalás. Itt is megugrott, de a NER alatt nagyon sokan azért mentek el, mert egyszerűen kibírhatatlanná vált az életük otthon, egzisztenciális, vagy morális szempontból. Sokan úgy fejezik ezt ki, hogy elfogyott a levegő, vagy elvették a hazát, vagy nem maradt mihez kapcsolódni. Ezeket a megnyilvánulásokat gyűjtöttem össze, például blogokból, és arra jutottam, hogy magyar viszonylatban nem a migrációs trauma a jellemző, az, amikor valaki elmegy, és az új helyen sokkolja az idegenség érzete. Sokkal inkább a pre-migrációs traumából mentek el, és ez nem oldódik fel azáltal, hogy valaki elmegy, csak elcsitul, félre lesz téve. Most pedig előáll a dilemma: maradni, vagy visszamenni. Magyar Péter megszólította a külföldön lévő magyarokat, hívta őket haza. Csakhogy ez nem olyan egyszerű.

Mint ahogy elmenni sem volt egyszerű.

Hollandiában voltam négy évig, az Amszterdami Egyetemen, és a covid alatt költöztünk Bécsbe. Itt volt munkám, és párhuzamosan Magyarországon is dolgoztam. Bécsben maradtam, itt jár a kislányom iskolába, a fiam egyetemre, és ezzel fejeztem ki, hogy nem értek egyet a magyarországi helyzettel. Most Bécsben élek, Torinóban dolgozom, a szüleim, családom Magyarországon vannak, a férjem is ott dolgozik. A legnagyobb szorongásom az volt, hogy Magyarország kikerül az Európai Unióból, és akkor mi lesz. Hol leszünk és mit csinálunk? Amikor ez a veszély megszűnt, az valami elképesztő megkönnyebbülés volt.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra! Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

A pekingi Csinghua Egyetem kutatói átfogó tanulmányban bizonyították, hogy a világ 2050-re technikailag képes lehet teljes egészében megújuló forrásokból fedezni villamosenergia-igényét. A Nature Energy folyóiratban megjelent kutatási eredmények szerint egy olyan részletes globális energiarendszer-modellt dolgoztak ki, amely óránkénti bontásban szimulálja a világ összes földrajzi régiójának energiaigényét, és megvizsgálja, hogyan lehetne ezeket megújuló technológiákkal kielégíteni. A modell a napelemek és szélturbinák telepíthetőségét a rendelkezésre álló területek és a fogyasztóktól való távolság alapján becsülte meg.

A kutatók eredményei szerint a globális nettó nulla kibocsátású áramrendszer kialakításához 15-20 terawattnyi változó megújuló energiakapacitásra (VRE, főként a nap- és szélenergiát takarja) lenne szükség, és a megújuló források több mint 80 százaléka a fogyasztói gócpontok 200 kilométeres körzetén belül helyezkedne el. Ugyanakkor a modell rávilágít a megvalósítás egyik legnagyobb fizikai korlátjára is: csupán a napelemek telepítése több mint 9 millió hektár területet igényelne. A tanulmány külön kiemeli, hogy a bőséges megújuló erőforrások különösen kedvező lehetőséget kínálnának az alacsony jövedelmű régiók, például Afrika számára, így elősegítenék a méltányos energiahozzáférés megteremtését.

A modell azt is megmutatja, milyen lépések csökkenthetnék egy ilyen rendszer költségeit. A keresletoldali menedzsment – vagyis az áramfelhasználás időbeli és módszertani optimalizálása – évi mintegy 182 milliárd dollárral, azaz a rendszerköltségek 6,5 százalékával mérsékelné a kiadásokat. A nemzetközi nagyfeszültségű átviteli hálózatok bővítése további 5,6 százalékos, azaz kb. 157 milliárd dolláros megtakarítást hozhatna, míg a megújuló energetikai technológiákra kivetett kereskedelmi akadályok (vámok, importadók) eltörlése jelentené a legnagyobb tételt, 12,2 százalékos, vagyis évi közel 345 milliárd dolláros költségcsökkentéssel.

A tanulmány szerzői hangsúlyozzák, hogy a nettó nulla kibocsátású globális energiarendszer nem csupán éghajlatvédelmi, hanem méltányossági célokat is szolgál. A kutatás eredményei közvetlen iránymutatást nyújthatnak a döntéshozóknak: ösztönözhetik a nemzetközi energia-infrastruktúrába való befektetést, a megújuló technológiák kereskedelmének liberalizálását, és végső soron hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a tiszta energia globálisan elérhető és megfizethető legyen, még a legszegényebb régiókban is.

Kapcsolódó cikkek:

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra! Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

A tiszta piaci verseny kérdése ma Magyarországon nemcsak gazdaságpolitikai vita, hanem a mindennapi megélhetés egyik kulcskérdése is. Az elmúlt években egyre többször merült fel, hogy a politikailag támogatott gazdasági szereplők térnyerése, az állami beavatkozások és az egyes piacok újraosztása torzította a versenyt, ami végső soron a fogyasztói árakban, a szolgáltatások minőségében és a gazdaság hatékonyságában is megmutatkozik. A magas infláció, az egyes szektorokban tapasztalható koncentráció és a NER által irányított gazdaság szerepének növekedése miatt különösen aktuális kérdés lett, hogy mit jelent ma Magyarországon a tisztességes verseny és milyen következményei vannak annak, hogy ez nagyon durván sérült az elmúlt tizenhat évben.

Ezekről faggattuk a Dollárpapa podcast új adásának vendégét, Berezvai Zombort, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenyközgazdasági és Piackutatási Irodájának kirúgott vezetőjét, akit azért mentettek fel az állásából, mert a választások előtt nyilvánosan is megszólalt a magyar gazdaság szerkezetével és a NER működésével kapcsolatban. A beszélgetésben szó esik arról is, miért érezte fontosnak, hogy előálljon ezekkel a kritikákkal, és hogyan látja a tisztességes verseny szerepét egy egészséges gazdaságban.

• Hogyan vált a NER gazdaságilag egyre kártékonyabbá és egyre kevésbé hatékonnyá az elmúlt 16 évben?
• Miért csak egyes ágazatokat próbált felfalni a NER?
• Mik voltak a piactorzulások és az állami beavatkozások gazdasági hatásai? Ezek hogyan járultak hozzá a növekedés lassulásához és az infláció elszállásához?
• Milyen lépésekkel lehetne helyreállítani az egészséges versenyt Magyarországon?

Hallgasd alább:

A beszélgetést Szabó Attila, a Qubit állandó szerzője vezette. Az epizód elérhető Spotify-on, Apple Podcasts-on, sőt RSS-ben és egyre több csatornán, iratkozz fel!

Hallgass bele ezekbe is:

Ahogy azt is mindig nehéz volt elképzelni, hogy hol található fizikailag az internet végtelennek tűnő információanyaga, úgy azt sem egyszerű megérteni, hogy vajon hol lakik a mesterséges intelligencia. Egyelőre nem a világűrben, bármennyire is szeretné Elon Musk, hanem ugyanott, ahol az internet: az adatközpontokban. Ezekben az óriási, akár városrésznyi területet elfoglaló csarnokokban és épületkomplexumokban akár több tíz- és százezernyi, összekapcsolt számítógép dolgozik valós időben akkor, amikor a ChatGPT-vel beszélgetsz, vagy a barátaidról készítesz vicces AI-képeket. Ezek a feladatok – nem is beszélve a jóval több számítási kapacitást felélő zene- vagy videógenerálásról és az akár napokig dolgozó AI-ágensekről – rengeteg áramot fogyasztanak, növelik a környezetük hőmérsékletét, és a folyamatosan pörgő hardverek hűtéséhez is elképesztő mennyiségű vízre van szükség.

Az AI Híradó 14. adásában Bodnár Zsolt és Tóth András azt nézte meg közelebbről, hogy mi történik, amikor az AI-adatközpontok robbanásszerű terjedésével már a lakossági villanyszámlákon vagy a levegőminőségen is észre lehet venni a mesterséges intelligencia hatását. A fejlett országokban már a teljes áramfogyasztás 5-10 százalékáért az AI felel, és ez az energiaigény négy éven belül a háromszorosára nőhet. Egy friss felmérés szerint az amerikaiak 71 százaléka ellenzi, hogy lakóhelye közelébe adatközpontot építsenek, és a civil ellenállás ennek megfelelően már új fokozatba is kapcsolt: Wisconsinban népszavazással állították meg az AI-cégek gátlástalan terjeszkedését, Ausztráliában pedig egy természetvédelmi és őslakos örökségi helyszínről üldöztek el egy adatközpont-építő céget.

Az adatközpontok környezeti, társadalmi és gazdasági hatásain túl az adásban beszéltünk még

• a már futószalag mellett robotoló amerikai humanoid munkásokról,
• XIV. Leó pápa AI-ügyi intelmeiről,
• az OpenAI most már mobilról is elérhető kódoló szuperappjáról,
• és arról is, hogy melyik ország hogyan segíti az AI-képességek elsajátítását – Máltán például ingyen ChatGPT-előfizetést kap mindenki, aki tanfolyamon bizonyítja, hogy felelősen tudja használni a technológiát.

Nézd meg itt:

Az AI Híradó előző adásai:

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra! Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

Holland queer szervezetek és digitális jogvédő aktivisták lépéseket tesznek a Meta ellen, amiért tömegesen törölte LMBTQ helyszínek, alkotók, kiadványok, kulturális közösségek Instagram profiljait. Szerintük a törlések sérthetik az európai diszkriminációellenes törvényeket, az EU Digitális Szolgáltatásokról szóló törvényét (DSA), valamint az alapvető személyiségi jogi szabályokat, írja cikkében az ausztrál Qnews.

„Ez az ügy a digitális diszkriminációról és a közösségek kizárásáról szól azokból a nyilvános terekből, amelyek társadalmi, kulturális és politikai életünket formálják” – mondta Martha Dimitratou, a Repro Uncensored nevű szervezettől. „Amikor a platformok mindenféle magyarázat vagy érdemi jogorvoslat nélkül képesek eltüntetni teljes közösségeket, az digitális kirekesztéshez vezet, amely aláássa az állampolgári részvételt és gyengíti a demokráciáinkat.”

A QNews szerint ezek az esetek hasonlatosak ahhoz, ahogyan Ausztráliában zárt ki platformjairól a Meta LMBTQ előadókat, a éjszakai élethez kapcsolódó közösségeket, előadókat, szexmunkásokat. A médiavisszhang hatására több ausztrál profilhoz hasonlóan végül számos holland fiókot is helyreállított a techcég. Az érintett szervezetek szerint azonban a bizonytalanság továbbra is fennáll.

A Guardian még tavaly év végén számolt be arról, hogy a Meta több tucat olyan Facebook-, Instagram- és WhatsApp profilt törölt vagy korlátozott, amelyek abortuszhoz való hozzáférést biztosító szolgáltatókhoz, queer csoportokhoz és reproduktív egészséggel foglalkozó szervezetekhez tartoztak. Aktivisták szerint ez volt az elmúlt évek egyik legnagyobb cenzúrahulláma a vállalat platformjain, és a Meta ezzel globális szintre emelte a Trump-korszak nőkkel és LMBTQ közösségekkel kapcsolatos megközelítését.

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra! Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

A szlovákiai kulturális szféra szabadságáért küzdő civil szervezet, az Otvorena Kultúra! (OK!, Nyílt Kultúra) május 19-én és 20-án megrendezett, pozsonyi konferenciáján egyebek mellett bemutatták azt a tervezetet is, amelyet nemzetközi civil szervezetek készítenek elő annak érdekében, hogy az Európai Unióban törvényi védelemben részesüljön a művészeti szabadság. Az ezt célzó European Artistic Freedom Act fő célja a kulturális környezet és a művészi munka politikai beavatkozásokkal szembeni védelme. Az OK! konferenciája ezen kívül egy olyan helyreállÍtási tervet is bemutatott, amelyet a Szlovákiában, a Fico-kormány által leuralt, esetenként szétvert, vagy bezárt kulturális intézmények, és általában a kulturális intézményrendszer újjáépítése és újrademokratizálása érdekében készítettek helyi civilek és a kultúra szereplői.

„Ez egy átfogó terv, amely több tucat konkrét intézkedést és megoldást tartalmaz, gyakorlati útmutatóként szolgálva a Kulturális Minisztérium jövőbeli vezetése számára. Célja a kulturális ökoszisztéma rombolásának megállítása, a helyreállítás elindítása és az ellenállóképesség megerősítése” – áll az OK! közleményében. Szlovákiában, ahol jövőre lesznek parlamenti választások, a Robert Fico vezette kormány és annak szélsőjobboldali kulturális minisztere, Martina Šimkovičová az elmúlt két-három évben szisztematikus harcot indított a kulturális intézmények autonómiája ellen. Vezetőket mozdítottak el, intézményeket zárattak be, az ottani kulturális alap pénzeit pedig kormányhű szereplők felé terelték. E tendenciák ellen évek óta tart az OK! vezette kulturális ellenállás, tüntetésekkel, sztrájkokkal, szektorokon átívelő közös akciókkal.

A konferencia második napja az európai kontextusra, valamint a European Artistic Freedom Act előkészítéséről szóló vitákra összpontosított. Szakértők szerint a törvény az Európai Unió belső piacának működésére alapozható. A tervezet foglalkozik a művészek védelmével és biztonságával is, beleértve a vízumhoz jutás megkönnyítését és az Európán kívülről érkező alkotók jogi védelmét.

„Bár a kultúra elsősorban a tagállamok hatáskörébe tartozik, az unió logikája alapján a művészeti tevékenység szolgáltatásként, vagy áru előállításaként is értelmezhető. Ha az egyes országokban a hatalmi beavatkozások akadályozzák a szabad mozgást és együttműködést, az EU-nak joga van fellépni – hasonlóan ahhoz, ahogy az a médiaszektorban történt. A kulcs az lesz, hogy meggyőzzük az Európai Bizottságot a jogszabály szükségességéről, és bizonyítsuk, hogy a művészi szabadság korlátozása valós akadályokat teremt az európai piacon” – magyarázta Kersty McCourt, az Artistic Freedom Initiative (AFI) nevű civil szervezet jogásza. Az AFI az elmúlt években több alapos országjelentésben foglalkozott a kultúra helyzetével többek között Szlovákiában, Magyarországon, Lengyelországban, Afganisztánban, legújabb riportjuk pedig az Egyesült Államokbeli helyzetet tárgyalja.

A tervezett jogszabály elfogadása jelentős változásokat hozna: a tagállamoknak összhangba kellene hozniuk saját jogszabályaikat az európai szabályokkal; az egyének közvetlenül hivatkozhatnának ezekre a bíróságokon; a a végrehajtást pedig az Európai Bizottság felügyelné.

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra! Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Petícióban követelik a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem (BGE) egyetemi polgárai, oktatók és hallgatók a rektor azonnali lemondását, a kuratóriumi-alapítványi fenntartói modell megszüntetését és az egyetemi autonómia tényleges helyreállítását. A szöveg úgy fogalmaz: „Az alapítványi forma bevezetésének hivatalos indoka az volt, hogy az növeli az egyetem mozgásterét és autonómiáját. Ezzel szemben az elmúlt években az egyetemi közösség éppen az autonómia csökkenését, a döntések átláthatatlanná válását, a kuratóriumi befolyás erősödését és a rektori irányítás központosítását tapasztalta."

A petíció szerzői szerint „a BGE és az azt fenntartó alapítvány vezetése az elmúlt időszakban olyan döntéseket hozott és hajtott végre, amelyek megrendítették az oktatók, hallgatók és munkavállalók bizalmát. Az oktatásszervezési, számonkérési, szervezeti és működési átalakítások sok esetben szakmailag nem kellően átgondoltak, erőltetettek és a helyi oktatási tapasztalatokat figyelmen kívül hagyók voltak”.

A petícióban az áll, hogy a jelenlegi rektori működés „mára a funkcionális működésképtelenség határára sodorta az egyetemet". Hibás és átgondolatlan vezetői döntéseket emleget a szöveg, amelyeket az oktatókra és munkatársakra hárít a vezetés. Külön problémaként nevezik meg az egyetemi vagyont, az ingatlanhasznosítást érintő döntések átláthatatlanságát.

A petíció szerzői és aláírói a rektor azonnali lemondását követelik, valamint teljes körű vizsgálatot minden olyan ügyben, amelyben felmerülhet az egyetem érdekeinek sérelme, az egyetemi vagyon nem megfelelő kezelése.

A Qubit tavaly októberben írt az egyetemen tapasztalható feszültségről és elégedetlenségről.

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra! Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

A világ talán legismertebb hangszermárkája, az elektromos gitárok és basszusgitárok piacán meghatározó Fender a napokban kőkemény felszólítást küldött számos kisebb-nagyobb amerikai cégnek és manufaktúrának. A cégeknek kiküldött felszólító levél („cease and desist”), azt tartalmazza, hagyjanak fel a Fender leghíresebb gitártípusára, a Stratocasterre hasonlító hangszereik gyártásával és forgalmazásával, sőt, hívják vissza az eladott példányokat és semmisítsék is meg azokat.

Minderre azt követően került sor, hogy a Fender márciusban, Düsseldorfban pert nyert egy kínai gyártó ellen, amely a Stratocaster rossz minőségű, olcsó, mindössze 60 euróba kerülő másolatait gyártotta és forgalmazta az AliExpress-en. A márciusi ítéletben a düsseldorfi regionális bíróság kimondta, hogy a Stratocaster dizájnja a német és az európai jog szerint is alkalmazott művészeti alkotásnak minősül, amely szerzői jogi védelem alatt áll – részletezi cikkében az Ultimate Guitar. Ez alapján a Fendernek „érvényesíthető jogai vannak minden olyan gyártmánnyal szemben, amely a Stratocaster testformáját használja, és amelyet Németországban vagy az Európai Unió más országaiban gyártanak, értékesítenek vagy forgalmaznak”.

Ez nyitotta meg az utat ahhoz, hogy a hangszeripari óriás más, Stratocaster típusú gitárokat árusító cégek ellen is fellépjen. A Guitar.com az ügyről szóló cikke hangsúlyozza, hogy nem védjegyjogi vitáról volt szó, itt a Stratocaster testformáját szerzői jog által védett alkotásként próbálták újraértelmezni. Emellett bár a düsseldorfi döntés csak az Európai Unióban értékesített vagy oda importált gitárokra vonatkozik, a hangszeripar globális jellege miatt a Fender ezt az ítéletet arra használja, hogy az EU-ban is üzleti tevékenységet folytató, de másutt működő márkákkal szemben is érvényesítse az álláspontját.

A helyzetet azonban több tényező bonyolítja. Egyrészt itt nem csupán ócska koppintásokról van szó, hanem arról is, hogy számos, elsősorban amerikai cég és manufaktúra kezdett gyártani a Fender típusaira hasonlító, de azokat minőségben nem ritkán túlszárnyaló hangszereket. Ezek között vannak kisebb cégek, mint az LSL Instruments, vagy a Suhr, manufaktúrák, mint a Nash, amelyek kis szériában, drága hangszereket gyártanak, de ott van például a Paul Reed Smith (PRS) is, amely nagyobb mennyiségben termel és ad el. (Egyébként eddig csak az LSL ismerte el hivatalosan, hogy felszólító levelet kapott a Fendertől.)

Másrészt néhol ezekben a cégekben a Fender egykori csúcsfejlesztői, tervezői dolgoznak, és ezeket a hangszereket éppen a Fender egyenetlen, sőt, sok esetben gyenge minőségű saját sorozatai miatt jelentkező piaci igények hívták elő. Továbbá az is árnyalja a képet, hogy maga a Fender is gyárt és gyártat kvázi másolatokat, hiszen saját márkája, a Squier olcsóbb, de a dizájnt tekintve ugyanolyan modelleket készít Indonéziában, illetve gyártanak – szintén Indonéziában – Fender logóval ellátott, ugyanakkor az amerikai és mexikói gyártmányok minőségét el nem érő hangszereket is.

„Az a követelés érkezett a Fendertől, hogy állítsuk le a Saticoy nevű gitárjaink értékesítését világszerte, hívjunk vissza minden példányt, és semmisítsük meg őket” – idézi az LSL Instruments közleményét a Guitar.com. „Évente kevesebb mint 500 gitárt készítünk, miközben a Fender 500 ezret gyárt. A mi apró vállalkozásunk semmilyen módon nem jelent fenyegetést számukra, mégis itt tartunk.” Az LSL szerint ha ezt a küzdelmet kizárólag „saját erőből" kell megvívniuk, hamarosan csődbe mennek és megszűnnek, és mint jelzik, nem ők vannak egyedül ebben a fenyegető helyzetben.

A Stratocastert 1952 és -54 között tervezte és fejlesztette ki az Egyesült Államokban Leo Fender, Bill Carson, George Fullerton és Freddie Tavares, a Fender Musical Instruments Corporation 1954 óta folyamatosan gyártja és értékesíti. A névadó Leo Fender 1965-ben adta el cégét a CBS-nek, majd 1980-ban George Fullertonnal új céget alapított, a G&L-t.

A Youtube-on aktív gitáros tartalomgyártók, influenszerek, edukátorok igen nagy része felháborodását és csalódottságát fejezte ki a Fender piaci magatartása miatt. Legtöbbjük szerint ezzel az agresszív lépésével a cég csak saját magának árt, aláássa a kultikus státuszban lévő márka hitelességét. A session zenészként ismertté vált, majd rendkívül népszerű Youtuberré avanzsált Tim Pierce is keményen bírálta a gitárcég lépését. „Fender, ha jobb gitárokat gyártanál, nem kéne ilyesmiket tenned” – mondta videójában, amelynek címe: A Fender „márkaöngyilkosságot" követ el.

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra! Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

A Calendulauda rufa nevű madárfaj (magyar elnevezése nem ismert) példányait 1931-ben még sikerült megfigyelni és begyűjteni, utána azonban hosszú időn át teljesen eltűnt a tudományos kutatás elől. A kisméretű, rozsdaszínű, pacsirtaszerű madár létezéséről csupán ellenőrizetlen, meg nem erősített észlelések tanúsodtak, hiteles bizonyíték eddig nem volt arra, hogy egyáltalán fennmaradt. Eltűnt fajként tartották számon, miközben hivatalosan nem sorolták a kihalt fajok közé

Most azonban kutatók Csád területén sikeresen lefotózták a Calendulauda rufa egy példányát, ami a madárfaj első, valóban megerősített jelenkori dokumentációja lehet, írja cikkében az IFLScience. Az eset arra is felhívja a figyelmet, hogy a nehezen megközelíthető élőhelyek, egyes térségek politikai instabilitása és a ritka előfordulás miatt még ma is létezhetnek olyan fajok, amelyekről a tudomány nagyon keveset tud.

A kisméretű barna madarat Nigerből, Csádból és Szudánból származó néhány szórványos megfigyelés alapján ismerték. A példányokat 1931-ben gyűjtötte be George Latimer Bates amerikai természettudós. Egy 2017-es fotón a kutatók a Calendulauda rufát vélték látni, de később kiderült, nem erről a madárról van szó.

Most azonban egy francia kutatópáros, Pierre Defos du Rau és Julien Birard, akik rendszeresen utaznak Csádba és más afrikai országokba vízimadarak kutatása céljából, 6–8 méteres távolságból le tudta fotózni a faj egy példányát. A Calendulauda rufa a feltételezések szerint nagy elterjedési területtel rendelkezhet, és egyes helyeken akár gyakori is lehet, mégsem volt bizonyíték a létezésére. A szakértők szerint ennek oka főként a térségben meglévő biztonsági problémák és a politikai instabilitás, amelyek miatt nehéz a terepkutatás.

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra! Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

A Spotify bejelentette, hogy partnerségre lép a Universal Music Group-pal (UMG), annak érdekében, hogy a felhasználók számára lehetővé tegyék generatív AI használatát kedvenc zeneszámaik feldolgozásainak, remixeinek elkészítéséhez – adja hírül a TechCrunch.

Az eszköz fizetős kiegészítőként lesz elérhető a Spotify Premium előfizetőinek, egyelőre nem tudni, mikor. A megállapodás lényeges eleme, hogy bevételmegosztást kínál az előadók számára a műveiken alapuló, AI által generált zenék után.

A Spotify már tavaly utalt az ilyen irányú terveire, jelezve, hogy együtt dolgozik a UMG, a Sony Music Group, a Warner Music Group illetékeseivel, a Merlinnel és a Believe-vel azon, hogy „előadóközpontú” AI-alapú zenei termékeket fejlesszenek.

Eközben a Suno szerzői jogi követelésekkel néz szembe többek között épp az UMG és és a Sony Music részéről, az Udio pedig már megegyezett a Warnerrel és az UMG-vel.

Elképzelhető, hogy a Spotify és az UMG megállapodása csak az első lesz a számos jövőbeli kiadói partnerség közül. A hírt egyébként a Spotify csütörtöki Investor Day elnevezésű rendezvényén jelentették be, ahol más újdonságokat is bemutattak. Például egy AI-alapú hangoskönyv-készítő, illetve podcast-készítő eszközt.

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra! Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Az Athéni Egyetem kutatói 2026 februárjában egy olyan tanulmányt publikáltak a Scientific Reports című folyóiratban, amellyel csendben, szinte fű alatt megerősítettek egy közel 50 éve vitatott elméletet, ami a vallások születésére és az ókori szertartások menetére is rávilágíthat. A kérdés egyszerűnek tűnt: vajon az ókori görög papnők felhasználhatták-e a természet egyik legmérgezőbb gombáját, hogy a viszonylag kezdetleges korabeli technológiával biztonságos pszichedelikus elixírt állítsanak elő belőle? A friss kutatásban megállapították: igen.

A szóban forgó hozzávaló az anyarozs (népi nevén varjúköröm), amely egy rozson, árpán és más gabonákon élősködő gomba, a Claviceps purpurea megkeményedett, áttelelni képes formája, úgynevezett szkleróciuma. Véletlen elfogyasztása évszázadokon át járványokat okozott. A közismert „Szent Antal tüze” nevű betegség például akkor jelentkezett, amikor a középkorban anyarozzsal szennyezett gabonából készült lisztet használtak fel kenyér vagy más ételek sütéséhez – elfogyasztásuk után napokkal vagy akár hetekkel jelentkezett az ergotizmus néven is ismert betegség, amely görcsökkel, hallucinációkkal, üszkösödéssel és tömeges halálozással járt. Az 1418-as párizsi járvány egyedül körülbelül ötvenezer áldozatot szedett.

De mi van, ha ezt a hallucinogén anyagot szándékosan is fogyasztották, akár már ókori szertartásokon is, hogy egyfajta varázsitalba keverve földöntúli élményt nyújtson? Az elmélet legsebezhetőbb pontja mindig az volt, hogy vajon hogyan nyerhették ki a gomba hatóanyagát az ókorban úgy, hogy meglegyen a hatása, de közben életben is maradjanak. A friss tanulmány elsősorban azt bizonyította, hogy erre megvolt a lehetőségük: ha ugyanis az elégetett fa hamujából származó lúggal kezelik az anyarozst, az lebontja a mérgező vegyületeket, de megőrzi a lizergsav-amidot (LSA-t), az LSD néven ismert pszichedelikus szer – kémiailag nagyon hasonló – hallucinogén előanyagát.

A titkos kultusz

Az eleusziszi misztériumok az ókori világ legféltettebb vallási szertatásai voltak. Az Athén közelében fekvő Eleusziszból (mai nevén Elefszína) több mint háromezer évvel ezelőtt induló kultusz Démétér istennő és Zeusztól született lánya, Perszephoné tiszteletére összpontosult – mindkettejüket a termés, a termékenység istennőiként tartják számon a görög mitológiában. A misztériumvallásba még római császárok is beavatást nyertek, és tagjai a szertartások részleteit a halálbüntetés terhe mellett őrizték. Amit viszont a mítoszokból, görög és korai keresztény írók leírásaiból és a régészeti leletek alapján mégis tudunk, az egészen lenyűgöző.

A beavatási szertartás előtt állók napokig böjtöltek, szent úton zarándokoltak a helyszínre, majd a böjtöt egy kükeón nevű itallal törték meg – egy gyógynövényekkel, köztük a csípős illatú csombormenta-félével ízesített, árpából készült elixírrel. Ennek elfogyasztását az ókori leírások szerint egy látomásokkal teli éjszaka követte, amely alapjaiban változtatta meg a halandósághoz fűződő viszonyukat. A szertartáson áteső Cicero, Szophoklész vagy a költő Pindarosz egyaránt olyan kifejezésekkel írták le az élményt, amelyek félreérthetetlenül egyfajta természetfelettivel való találkozásra utalnak.

Rekordot döntöttek a katonai célú fejlesztésekre költött összegek globálisan, miután az országok védelmi kiadásai az elmúlt tizenegy évben folyamatosan nőttek – írja a stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) a múlt héten publikált éves felmérésében. Továbbra is az Egyesült Államok a legnagyobb fegyverkező a világon, ugyanakkor az Európai Unió már a nyomában jár, ráadásul Németország, Franciaország, Spanyolország és Lengyelország is a legtöbbet védelemre költő 15 ország között van. Az európai fegyverkezési hajrá egyrészt az Észak-atlanti Szerződés Szervezetében (NATO) ratifikált katonai vállalásoknak az eredménye, másrészt Donald Trump amerikai elnök hektikus geopolitikai lépéseire adott reakció.

A védelmi költések 2025-ben 2,9 százalékkal emelkedtek 2024-hez képest. Ez az elmúlt öt év legalacsonyabb éves növekedési rátáját jelentette, de így is elegendő volt ahhoz, hogy az elmúlt évtizedek éves kiadásait felülmúlja. Bár a legnagyobb fegyverkező ország, az Egyesült Államok csökkentette hadi célú költéseit, 954 milliárd dollárjával továbbra is a legnagyobb költekező az egész világon. A lista első öt országának (USA, Kína, Oroszország, Németország és India) kiadásai a 2887 milliárd dolláros teljes globális összeg 58 százalékát jelentették 1686 milliárd dollárral. Bár az USA még mindig a katonai felkészülés éllovasa, az ország katonai célú költéseinek visszaesése az egyik legfontosabb technológiai és gazdasági versenytársával, Kínával szemben is látható. Míg 2024-ben az Egyesült Államok 3,2-szer költött többet hadászatra mint Kína, tavaly ez a különbség 2,8-szorosra csökkent.

Bár az amerikai kontinens katonai fejlesztésének tempóját az USA diktálja, Kanada és Dél-Amerika törekvései sem elhanyagolhatók, és Mexikó hektikus kiadásai is nagy mértékben befolyásolták a térség katonai felkészültségét: az észak-amerikai ország katonai kiadásai 2025-ben harmadával csökkentek 2024-hez képest. Ráadásul miután januárban az Egyesült Államok katonai műveleteket hajtott végre Venezuelában, a fokozódó feszültségek komoly nyomást helyeztek a környező országokra is. A megtámadott dél-amerikai országgal szomszédos Guyana katonai kiadásai 2025-ben 16 százalékkal, azaz 248 millió dollárra nőttek, aminek a fő mozgató rugója az olajban gazdag Essequibo régió – erre Venezuela is igényt tart – védelme volt.

Meddig tud hátrálni Ukrajna?

A katonai fejlesztésekre legtöbbet költő országok listáján Oroszország harmadikként szerepel: az oroszok 2025-ben 190 milliárd dollárt fordítottak védelmi célokra, ami a 2022-es ukrajnai invázió óta a legmagasabb kiadást jelenti. Oroszország katonai terhei 2025-ben az ország GDP-jének a 7,5 százalékát tették ki, és a katonai költések aránya a kormányzati kiadásokon belül elérte a SIPRI által valaha mért legmagasabb, 20 százalékos arányt. Ugyanakkor Oroszország költségvetési transzparenciája fokozatosan romlik, így az úgynevezett „titkosított maradék” a nemzetvédelmi költségvetés 2024-ben becsült 73 százalékáról, 2025-ben körülbelül 79 százalékra emelkedett. A több mint négy éve tartó háború az óriási államot is gazdasági-stratégiai változtatásokra kényszerítette: bár Oroszország az európai uniós szankciók ellenére képes volt minden évben növelni a katonai kiadásait, a beszerzési és értékesítési stratégiáit kénytelen volt újragondolni.

Az orosz katonai és gazdasági kiadások folyamatos növekedése figyelemre méltó tendencia, ugyanakkor a megtámadott Ukrajna is gőzerővel fegyverkezik. A háborúban álló ország tavaly a GDP-je 40 százalékát, azaz 84,1 milliárd dollárt költött katonai és biztonsági infrastruktúráinak fejlesztésére, ami az állami kiadások 63 százalékát teszi ki. Ráadásul Ukrajna rendhagyó pénzügyi helyzetben van, ugyanis az Európai Unió az országnak rendszeresen nyújt jelentős anyagi támogatást a háború kitörése óta. Az orosz invázió kezdete óta „az EU, az uniós tagállamok és az európai pénzügyi intézmények eddig összesen 200,6 milliárd euróval segítették Ukrajnát” – idézi a Politico az Európai Bizottság szóvivőjét.

Ezek olyan nagy volumenű kiadásokat is magukban foglalnak, mint a 43,3 milliárd eurós makrofinanszírozási támogatás a sürgős ukrán szükségletek kielégítésére, illetve a 2023-as 18 milliárd eurós hitelcsomagot is tartalmazó hozzájárulás. Ráadásul az EU 2024 és 2027 között 90 milliárd eurós kölcsönt is biztosít az egyre nagyobb költségvetési hiánnyal küzdő országnak – még a legkedvezőbb esetben is, vagyis ha az orosz-ukrán háború idén véget érne, Ukrajna 135 milliárd eurós pénzügyi hiányban szenvedne. Ráadásul a közel-keleti konfliktus okozta gazdasági krízis az uniós tagállamokat is megterhelte pénzügyileg, így az országok kénytelenek a saját kiadásaikon is faragni, ami Ukrajna finanszírozását is veszélybe sodorhatja.

Az EU öt tagállama is szerepel a globális hadi verseny toplistáján

Európa védelmi rendszereit nemcsak a gazdasági válságok fenyegetik; a stratégiai szintű megújulás is sürgető feladatot jelent az uniós döntéshozóknak. Az elhúzódó orosz-ukrán háború, és Donald Trump amerikai elnök eltávolodása a NATO-tól Európát a védelmi ipari folyamatainak egyszerűsítésére kényszerítette. Kedden az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az EU Tanácsának elnökségét betöltő ciprusi delegáció Brüsszelben jóváhagyta a Defence Readiness Omnibus nevű törvénycsomagot. A tavaly javasolt intézkedések alapján az EU leegyszerűsíti a közös beszerzési eljárásokat, megkönnyíti az Európai Védelmi Alaphoz (EDF) való hozzáférést, és kiszámíthatóbb szabályokat alkot az ipar számára. Ráadásul az unió egyik legambiciózusabb terve, az Európai Bizottság „ReArm Europe Plan/Readiness 2030” kezdeményezés szerint 2030-ra EU-szerte több mint 800 milliárd eurós összeget kell felszabadítani a védelmi kiadásokra.

A SIPRI felmérése szerint az uniós katonai készültséget sürgető terveknek megfelelően Németország, Franciaország, Spanyolország és Lengyelország teljesített a legjobban. Németország a világ negyedik legnagyobb költői közé tartozott: a nyugat-európai tagállam katonai kiadásai elérték a 114 milliárd dollárt, ami 24 százalékos növekedést jelent a 2024-es évhez képest. A védelmi beruházások az ország GDP-jének 2,3 százalékát tették ki, amivel megdöntötte az 1990-es 2 százalékos rekordját. Az uniós országok közül másodikként Franciaország került a globális élmezőnybe, ugyanis az ország 2025-ben 1,5 százalékkal 68 milliárd dollárra növelte a katonai kiadásait. A tavaly közzétett francia nemzeti stratégia szerint 2030-ig egy háborúra felkészült stabil gazdaságot igyekeznek kiépíteni, így a fegyveres erők fejlesztésére kiemelt figyelmet fordítottak.

Az uniós tagállamok között harmadik helyen álló Spanyolország katonai kiadásai 2025-re ötven százalékkal nőttek, ami a nemzeti GDP 2,1 százalékát jelenti, miután 2025-ben a spanyol kormány a katonai beszerzések támogatására elindította a biztonsági és védelmi ipari és technológiai tervet. GDP-arányosan Magyarország sem teljesített rosszul a védelmi rendszerek fejlesztésében: a NATO felmérése szerint a magyarok 2025-ben 4,8 milliárd dollárt költöttek hadászati célokra, ami növekvő tendenciát jelent az egy évvel korábbi 4,7 milliárd dolláros kiadás után. Magyarország így a GDP-jének 2 százalékát fordította védelmi kiadásokra, ami a NATO által meghatározott minimum elvárás teljesítéséhez is elég volt.

A NATO-szövetségesek közül Lengyelországé a legnagyobb katonai terhelés: V4-es szövetségesünk GDP-jének 4,5 százalékát fordította védelmi célokra. Az Oroszországgal határos uniós tagállam többször is támadások áldozatául esett, és a lengyel kormány januárban az ország villamosenergia-hálózatát ért kibertámadásért is az oroszokat tette felelőssé. Az orosz-ukrán háború érintettsége miatt a lengyel miniszterelnök, Donald Tusk az ország védelmi stratégiájának 2025-ös bemutatásakor elmondta, hogy fel kell gyorsítani a védelmi beruházások előkészítéséről és végrehajtásáról szóló törvényjavaslat kidolgozását is. Az EU keleti határát érő orosz támadások hatékony visszaszorítása érdekében Lengyelországnak megbízható szövetségesekre van szüksége, amit Tusk az áprilisi EU-s csúcstalálkozón ki is hangsúlyozott, és megkérdőjelezte az Egyesült Államok hűségét egy esetleges NATO ellen indított orosz támadás esetén.

Trump nélkül nincs NATO?

Donald Trump és a NATO viszonya azután kezdett el megromlani, hogy az USA elnöke Grönland annektálását is kilátásba helyezte, holott az ország a NATO-tagállam Dán Királyság autonóm területeként részesül a szövetség védelemében. Ráadásul a feszültségek azóta is fokozódnak az USA és az EU között: a Pentagon kedden bejelentette, hogy „négyről háromra csökkentette az Európába kirendelt dandárharcosok (BCT-k) teljes számát”, és Németországból ötezer katona kivonását is tervezi. Az európai döntéshozók aggodalommal figyelik Trump hadi lépéseit, ugyanis a katonai erők EU-ból történő kivonása rontja a NATO tekintélyét és erejét.

Bár a NATO-n belül megingott a status quo, a jelentős globális védelmi kiadásnövekedés egyik fő hajtóereje a 2025-ös hágai NATO-csúcson elfogadott nyilatkozat volt. Trump kezdeményezésére a NATO-szövetségesek azt tűzték ki célul, hogy 2035-ig a GDP-jük bruttó öt százalékát védelmi beruházásokra költik. A csúcstalálkozón elfogadott dekrétum szerint a NATO-tagállamok az éves GDP-jük legfeljebb 1,5 százalékát kritikus infrastruktúrák és hálózataik védelmére, polgári felkészültségük és ellenálló képességük biztosítására, az innováció ösztönzésére, valamint védelmi ipari bázisuk megerősítésére fordítják. A tagországoknak a kitűzött célérték fennmaradó 3,5 százalékát az alapvető védelmi igények finanszírozására, valamint a NATO képességi célkitűzéseinek teljesítésére kell fordítania – olvasható a szerződésben. A döntéshozók ezeket a terveket 2029-ben fogják felülvizsgálni az aktuális globális erőviszonyok és a stratégiai környezet változásaihoz mérten.

Az Európai Uniónak a saját lábára kell állnia

Az ambiciózus terv teljesítéséhez a 29 európai NATO-tagállam összesen 559 milliárd dollárt költött katonai célokra 2025-ben, és a 32 szövetséges ország közül 23 – köztük Magyarország is – elérte, hogy a GDP-jének legalább 2 százalékát védelmi beruházások tegyék ki. Ugyanakkor a kanadai NATO-szövetség szombati közleményében kiemelte, hogy „az Egyesült Államok hosszú távú kötelezettségvállalásait övező bizonytalanság arra késztette az európai vezetőket, hogy újragondolják biztonságuk alapjait”. A kiadvány szerint az EU és a NATO közötti feszültségek a két szervezetet szétfeszíthetik, ami felesleges párhuzamosan működő szervezetek kialakulásához és a koordináció széttöredezéséhez vezethet. Ugyanakkor a másik lehetőség, hogy az EU a NATO-n belül, az autonóm védekező képességeit megerősítve hozzájárul a katonai szövetség innovációjához.

Bár Trump kiszámíthatatlan politikája miatt a transzatlanti szövetség egysége meggyengülhet, a NATO Katonai Bizottság szerdai ülésén a katonai vezetők elsősorban a szövetségen belüli együttműködésre koncentráltak. A tárgyalások fókuszában a NATO elrettentő és védelmi képességeinek további megerősítése, illetve a folyamatban lévő, NATO-vezetésű missziók, tevékenységek és műveletek helyzete volt. A NATO brüsszeli főhadiszállásán tartott találkozón a katonai vezetők a transzatlanti szövetség agilitását is felmérték: egy frissített dokumentumban azt foglalták össze, hogy a NATO hogyan képes integrálni a feltörekvő technológiákat, az innovációt és a hadműveleti tapasztalatokat annak érdekében, hogy felgyorsítsa a képességek rendelkezésre állását.

A tárgyalás utáni sajtótájékoztatón a NATO Katonai Bizottságának elnöke, Giuseppe Cavo Dragone tengernagy elmondta, hogy „meg kell kétszereznünk erőfeszítéseinket annak érdekében, hogy a védelmi beruházásokat vállalásainknak megfelelően összpontosítsuk. Ezzel párhuzamosan határozottan felszólítom a védelmi ipart, hogy gyorsítsa fel a termelést, és üzleti modelljeit igazítsa ehhez a szükségszerűséghez.”

A SIPRI friss felmérése azt mutatja, hogy bár a két évvel ezelőtti arányokhoz képest csökkentek a világ országainak a katonai költései, minden térségben rendszeres fegyverkezés folyik. Európa védelmi készültségét azonban egyszerre sürgeti az elhúzódó orosz-ukrán háború, illetve Trump NATO-t szétziláló geopolitikai lépései.

Bár a vállalat 2025-ben 2,6 milliárd dolláros működési veszteséget termelt, a techmilliárdos szerdán bejelentette, hogy tőzsdére viszi a SpaceX-szet – írja az AP News. Bár a bejelentés nem tartalmazza pontosan, hogy Musk mennyi pénzt vonna be, sajtóértesülések szerint a SpaceX akár 75 milliárd dollárnyi tőkét is bevonhat. Ezzel az összeggel jóval túlszárnyalhatja a jelenlegi rekordtartó Saudi Aramco óriás olajvállalatot, amely hét évvel ezelőtt lépett tőzsdére és 26 milliárd dollárt gyűjtött be.

A SpaceX űrvállalat legjövedelmezőbb üzletága jelenleg a Starlink műholdas internetszolgáltatás, amely 10 ezer műhold segítségével 150 országban mintegy 10 millió felhasználót szolgál ki, és tavaly 4,4 milliárd dollár működési nyereséget termelt. Ugyanakkor a Musk által nem rég felvásárolt X közösségi platform és az xAI mesterséges intelligencia-cég jelentős veszteségeket halmozott fel, az xAI például 6,4 milliárd dolláros működési mínuszt produkált. A techmilliárdos azonban meglehetősen jó politikai viszonyt ápol Donald Trumppal, az Egyesült Államok elnökével, ami etikai és jogi kérdéseket is felvet a jogászok szerint: az elmúlt öt évben körülbelül 6 milliárd dollár értékű szerződést nyert el, és bevételeinek ötöde szövetségi forrásokból származik.

A bejelentés futurisztikus tervei szerint a SpaceX a részvény-kibocsátásokból befolyó összegeket olyan projektek finanszírozására fordítja majd, amelyek célja emberek Holdra és Marsra juttatása, amivel Musk az emberiséget „bolygóközi fajjá” tervezi tenni. A techmilliárdos tájékoztatója szerint a számára kiosztandó részvényjuttatásokat 15 közel azonos részre osztanák – egyenként 67 millió részvényre –, és ezek csak akkor válnának megszerezhetővé, ha például a vállalat elérné a 7,5 billió dolláros értéket, vagy ha akár marsi kolóniát és űrbeli óriási adatközpontokat is létrehozna. Ugyanakkor a tőzsdei struktúra Musk kezében jelentős hatalmat hagyna, mivel a speciális részvényei tízszeres szavazati jogot biztosítanának számára.

Az afrikai vírus miatt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi jelentőségű közegészségügyi vészhelyzetet hirdetett ki vasárnap, de a világjárványtól nem kell tartani – írja a BBC. A legfrissebb adatok szerint újabb 51 ebola fertőzött esetet regisztráltak a hatóságok a Kongói Demokratikus Köztársaságban, és eddig feltételezhetően 600 fertőzéses eset, illetve 139 haláleset köthető az ebolához – mondta a WHO főigazgatója, Tedros Adhanom Ghebreyesus kedden egy genfi sajtótájékoztatón.

Az ebola egy súlyos vérzéssel és szervi elégtelenséggel járó vírusfertőzés, amelyet először 1976-ban fedeztek fel a mai Kongói Demokratikus Köztársaság területén, és az orvosok úgy vélik, hogy denevérekről terjedt át az emberre. Az elmúlt évtizedekben az ebola négy olyan típusát fedezték fel, ami emberre is veszélyes lehet: ezek közül a Zaire a leggyakoribb fajtája, és a Kongói DK számos alkalommal szembesült már ezzel a típussal. A jelenlegi, 17. ebola-járványt a Bundibugyo-faj okozza, ami több mint tíz évvel ezelőtt Ugandában és a Kongói DK-ban is súlyos járványt okozott. Ekkor az érintettek egyharmada halt bele a fertőzésbe.

Ugyanakkor „a WHO a járvány kockázatát magasnak értékeli nemzeti és regionális szinten, de alacsonynak globális szinten”, így kiterjedt pandémiától a WHO szerint nem kell tartani. A vakcina azonban nagyon fontos lenne, mert bár a Bundibugyo kevésbé halálos, mint a többi Ebola-faj, ritkasága miatt a megfékezésére kevesebb eszköz áll rendelkezésre. Ráadásul az afrikai ország keleti, Ituri tartományában tomboló járvány következtében az egészségügyi intézmények is túlterheltté váltak, és kiderült, hogy kórházi dolgozók is voltak az ebola-fertőzésben elhunytak között.

A brit kormány bejelentette, hogy mintegy 20 millió fonttal támogatja a helyi kórházakat, amit az egészségügyi dolgozók bérére, a jobb fertőzés ellenőrzésre és járványmegfigyelésre fordítanak. Vasee Moorthy, a WHO tanácsadója egy szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy az egyik jelenleg fejlesztés alatt álló potenciális vakcina „egyenértékű lenne” az Ebola Zaire-típusa elleni oltóanyaggal, azonban ennek kifejlesztése még hat-kilenc hónapot is igénybe vehet. A másik potenciális oltás ugyanarra a platformra épül, mint a covid ellen használt AstraZeneca-vakcina, azonban még két-három hónapba is telhet, mire az oltóanyag a klinikai vizsgálatokig eljut.

Kapcsolódó cikk:

Felére csökkenthetnék az üzemanyag-fogyasztásukat azok a teherhajók, amik a kedvező szélviszonyok alapján választanák ki a haladási útvonalukat – írja egy, az Európai Földtudományi Unió bécsi ülésén bemutatott tanulmány. A hajózási ágazat felelős a globális szén-dioxid-kibocsátás mintegy 3 százalékáért, amely tendencia becslések szerint a jövőben tovább növekszik. Ugyanakkor már „a szélhajtású hajók teljes spektruma létezik” – mondta Gavin Allwright, az International Windship Association képviselője a NewScientistnek. A teherhajók csúcstechnológiás vitorlázó berendezésekkel való felszerelése és a kedvező szélviszonyok előrejelzése, majd azok kihasználása több mint 50 százalékkal csökkentené a károsanyag-kibocsátást.

Több hajótársaság is aktívan foglalkozik a szélmeghajtású teherhajók fejlesztésével: egyesek modern hajókat építenek hagyományos vitorlákkal, míg mások automatizált vitorlákat szerelnek fel a meglévő hajókra. Ezek olyan technológiákat is magukban foglalnak, mint a repülőgép szárnyaira emlékeztető vitorlák, a szívóvitorlák, vagy a hagyományos szövetvitorlákat helyettesítő Flettner-rotorok (rotorvitorlák). Ugyanakkor a kutatás szerint az új technológiák alkalmazása akkor lesz hatékony, hogy ha a teherhajók a megszokott útvonalaik helyett a legoptimálisabb szélirányú vízi utakat választják. „Ezzel a megközelítéssel 50-100 százalékos energiamegtakarítást sikerült elérnünk” – mondta Thorben Schwedt, a Német Légi és Űrrepülési Központ kutatója.

A központ kutatócsoportjának vizsgálatai szerint a hajók képesek hidrogént termelni és tárolni: a cél az lenne, hogy erősen szeles időben a hajón termelődő energia egy részét hidrogén előállítására használják fel, ami a szélcsendes időszakokban képes hajtani a jármű motorjait. A kutatáshoz a szakemberek az Atlanti-óceán utólagos időjárási adataiból vettek információkat, majd egy számítógépes modell segítségével kidolgozták az optimális útvonalakat és sebességeket ezen időjárás alapján. A kutatócsoport szerint azoknak a hajóknak, amelyek az optimális szélviszonyú útvonalakon haladnak 75 százalékkal alacsonyabb az energiafogyasztása, mint a hagyományosan közlekedőknek.

Kapcsolódó cikk:

A két népszerű élelmiszergyártó cég laboratóriumban vizsgált bébiételeiben 50-90 mikroműanyag-részecske is előfordult grammonként – írj a Greenpeace csütörtöki sajtóközleményében. Bár ezeket a termékeket Magyarországon is forgalmazzák, kevés helyen érhetők el. A kutatás során a norvég SINTEF Ocean ipari kutatócég két termékből vizsgált három-három tasakot: a Nestlé Gerber márkájú joghurtos püréjéből, valamint a Danone Happy Baby Organics márkájú gyümölcspüréjéből. A termékeket a kereskedelmi forgalomban kapható állapotukban elemezték, melegítés nélkül.

A Greenpeace International megrendelésére készült vizsgálat szerint a csecsemők minden egyes elfogyasztott tasak bébiétellel potenciálisan több ezer mikroműanyag-darabot visznek a szervezetükbe. A kutatók a csomagolásban és magában az ételben is megtalálták ugyanazokat a vegyi anyagokat, amiből arra következtettek, hogy maga a műanyag csomagolás – feltehetőleg a tasakok belső bevonataként használt polietilén is – lehet a szennyezés forrása. A tanulmány becslése szerint egyetlen Gerber tasak több mint 5000, egy Happy Baby Organics tasak pedig több mint 11 000 mikroműanyag-részecskét tartalmazhat.

Az egyik aggasztó részecske a Greenpeace szerint a két ételben és a csomagolásaikban is kimutatott 2,4-di-terc-butilfenolként (2,4-DTBP), amit az emberi egészségre és a környezetre veszélyesnek tartanak, és összefüggésbe hozták hormonrendszert károsító hatásokkal is. Ez azért nagyon súlyos probléma, mert a két népszerű gyerekételeket is gyártó cég termékeit világszerte csecsemők milliói fogyasztják, ráadásul nagy mennyiségben. A kisgyerekek szervei még rohamos fejlődésben vannak, ezért a testsúlyukhoz képest arányosan több táplálékot fogyasztanak, ami azt is jelenti, hogy több mikroműanyaggal szennyezett étel is a szervezetükbe kerülhet.

A műanyag bébiétel-csomagolások túlzott használata globális trend: 2025-re a világszinten a csomagolóanyagok 37,2 százalékát tette ki a műanyagtasakos eljárás és becslések szerint 3031-ig éves szinten 8,2 százalékos növekedés várható ezek használatában. Ráadásul a vizsgált Nestlé és Danone többször is a világ legnagyobb műanyagszennyezői között voltak a Break Free From Plastic mozgalom globális márkavizsgálatai alapján. A Greenpeace USA globális műanyagkampányának vezetője, Graham Forbes szerint „a műanyagszennyezés nemcsak a környezetünket pusztítja, hanem a szervezetünkbe is bekerül, már csecsemőkortól kezdve. Világosan kell látni, hogy az élelmiszer-csomagolás megválasztását a vállalatok profitja, nem pedig az emberi egészség szempontjai vezérlik”.

Az ember és néhány kivételes állatfaj nincs egyedül az önfelismeréssel, ugyanis úgy tűnik, hogy a beluga bálnák (Delphinapterus leucas) is képesek felfogni, hogy saját magukat nézegetik a tükörben. Az Északi-sarkvidék vizeiben őshonos emlős viselkedését az 1970-es évek óta vizsgálták a kutatók, de eddig egyszer sem sikerült megfigyelniük, ahogy az állatok tudatosan használják az eléjük helyezett tükröt – írja a Plos One tudományos folyóiratban megjelent friss tanulmány. A Wildlife Conservation Society New York-i akváriumában élő négy állatot – egy fiatal és három felnőtt nőstényt – figyeltek meg a Hunter College Reiss Laboratóriumának cetfélék kognitív képességeivel foglalkozó kutatói.

„A belugák az úgynevezett önirányított viselkedést mutatták be, ahol úgy tűnik, hogy a tükröt eszközként használták ahhoz, hogy megfigyeljék testük olyan részeit vagy saját tevékenységeiket, amelyeket tükör nélkül nem láthatnának” – mondta Alex Mildener a tanulmány szerzője és a laboratórium munkatársa az IFLScience-nek. Az önreprezentációval rendelkező eddig fajoknál – az emberszabású majmok mellett lovaknál és vadon élő Adélie-pingvineknél – bevetett klasszikus tükörteszthez a kutatók a kísérlethez kétirányú plexiüvegtükröt szereltek fel az akváriumra, majd az egyik, Natasha nevű bálna testének egy részét ideiglenesen megjelölték. „Ez alkalommal teljesen másképp reagált, mint amikor korábban ugyanezen a foglalkozáson vagy bármely más alkalommal még nem volt megjelölve. Pontosabban: eleinte többször körbe úszta a medencét úgy, hogy jobb oldala a fal és a tükör felé nézett, és testének megjelölt részét többször is a tükörhöz nyomta” – nyilatkozta az IFLScience-nek a tanulmány szerzője, Diana Reiss kognitív pszichológus és tengeri emlőskutató, a Hunter College laboratóriumának vezetője.

Bár a tanulmány szerzői megjegyezték, hogy a kutatásnak vannak korlátai az alacsony egyedszámú fogságban élő állatokkal dolgozó minta miatt, a vizsgálat eredményei azt mutatták, hogy a beluga bálnák magas szintű öntudattal rendelkeznek. Erre a szintű önfelismerésre és tudatos viselkedésre nem sok állatfaj képes: eddig a kutatások szerint a csimpánzok, a bonobók, az orangutánok, a gorillák, a palackorrú delfinek, az ázsiai elefántok, a szarkák, valamint bizonyos mértékben a tisztító halak esetében lehet öntudatról és önfelismerésről beszélni. Reiss figyelmeztetett, hogy a tengeri emlősök védelméről szóló, meggyengített törvények szigorítására lenne szükség, és elmondta, hogy „remélhetőleg ezek az eredmények felhívják a figyelmet arra, és megerősítsük az elkötelezettségünket az iránt, hogy továbbra is szigorú globális és helyi kormányzati intézkedéseket tartsunk fenn”.

Kapcsolódó cikk:

Az áprilisi országgyűlési választáson megbukott Orbán Viktor rendszere, de a vezetésével 16 év alatt felépült alkotmányos berendezkedés egyelőre a helyén maradt. Kis János filozófust, a rendszerváltás előtti demokratikus ellenzéki mozgalom meghatározó alakját és a Szabad Demokraták Szövetségének első elnökét, a Közép-európai Egyetem professor emeritusát kérdeztük arról, mit kezdhet a Tisza-kormány az Alaptörvénnyel, miként távolíthatók el jogszerűen a Fidesz által kinevezett közjogi tisztségviselők, és milyen feltételek mellett születhet valóban legitim új alkotmány Magyarországon.

Az Orbán-rezsimnek vége, de mi lesz az orbáni Alaptörvénnyel? Lehet-e erre az alkotmányra új, demokratikus rendet építeni?

Széles körű egyetértés van abban, hogy nem lehet. Az Alaptörvény a rezsimpárt egyoldalú alkotása volt, az ellenzék semmibe vételével, társadalmi vita és alapos előkészítés nélkül verték át az Országgyűlésen. A rezsimpárt világnézeti és közpolitikai preferenciáit tükrözi, hatalmi érdekeinek megfelelően alakították. A Tisza-kormány álláspontja is ez. Az Alaptörvény meghaladását azonban két lépésben képzeli el, és ezzel – sokakkal együtt – én is egyetértek. A jó alkotmányok hosszú életűek, tartós és szilárd kereteket adnak a társadalmi együttélésnek. Ehhez mindenekelőtt széles konszenzusnak kell öveznie őket. De a szilárdsághoz az induló konszenzus nem elég. Az alkotmány szerteágazó szabályok rendszere, amelynek sokféle elvet, igényt, törekvést és érdeket kell összehangolnia. Olyan változások közepette kell működőképesnek maradnia, melyeket a megalkotói nem láthattak előre. Létrehozása ezért alapos megfontolást, sok vitát és meglehetős hosszú időt igényel. Nem születhet meg egyik napról a másikra.

Ugyanakkor hihetetlen mennyiségű jogi rendelkezést kell azonnal hatályon kívül helyezni, módosítani, újjal felváltani ahhoz, hogy a kormány egyáltalán működhessen. Ráadásul az uniós forrásokhoz való hozzájutás is erőltetett ütemű jogalkotást kíván, hiszen a határidők sürgetnek, a feltételek pedig a bírói függetlenség helyreállításától korrupcióellenes intézkedések során át a kormányzati működés átláthatóvá tételéig, valamint a kutatási és oktatási szabadság visszahozásáig terjednek. Ezek teljesítése külön-külön is jogszabályok tömkelegét érinti. A szóban forgó jogszabályok egy része magában az Alaptörvényben, más részük az Alaptörvény körül burjánzó sarkalatos törvényekben, rendes törvényekben és rendeletek tömkelegében van lefektetve. Van tehát egy azonnali, sürgős feladat is, mely érinti az alkotmányos berendezkedést, de a megoldása nem lehet azonos az új alkotmány létrehozásával.

2021-22-ben mindenki arra számított, hogy az ellenzék jó esetben egyszerű többséget szerez a választáson. Ezért demokratikus érzelmű jogászok, politikatudósok és más értelmiségiek között élénk vita alakult ki arról, hogy mit kezdhet a reménybeli új kormány az Orbán-rezsim kétharmados rendelkezések sorával körülbástyázott kereteivel. Végrehajthat-e minősített többséget igénylő változtatásokat egyszerű többséggel? Ezt a vitát ma szerencsére nem kell újra lefolytatni, hiszen a Tisza a kétharmadot meghaladó parlamenti többségre tett szert. Bármit megtehet a rendszerváltás érdekében a legalitás sérelme nélkül. Azonban minden nehézséget a kétharmad sem old meg. Mind a sürgősségi jogalkotás, mind a végleges alkotmány létrehozása felvet kérdéseket, amelyekkel a kétharmad birtokában is szembe kell nézni.

Mi a baj a sürgősségi jogalkotással?

A Tisza-kormány gondot fordít döntéshozatalának nyilvánosságára; figyel a társadalmi reakciókra, miniszterei azonnal válaszolnak a kezdeményezésekre, kifogásokra. Korrigálják magukat, ígéreteket tesznek. Ez többnyire szerencsésen sül el, néha kevésbé szerencsésen – a demokratikus jogalkotás mindenesetre nem ezen a rögtönzésszerű módon működik. Hatástanulmány készül, a tervezetet megvitatják az érintett társadalmi csoportok képviselőivel, tárcaközi egyeztetésre bocsájtják, ezután jön a vita a parlamenti bizottságokban, majd két lépésben a plenáris ülésen – előbb a törvény általános koncepciójáról, aztán a szabályozás részleteiről, és csak ha mindez lezajlott, akkor kerülhet sor a szavazásra. Az ellenzék kifogásait érdemben megvitatják, módosító indítványait komolyan veszik. Ez a körülményes, fárasztó és olykor frusztrációval járó folyamat biztosítja, hogy a jogszabályok ne egyoldalú hatalomgyakorlás eredményeként, hanem demokratikus vitában, komoly társadalmi és szakértői részvétellel szülessenek meg.

A Fidesz rendszert csinált abból, hogy gyorsított eljárásban vert át törvényeket az Országgyűlésben, sőt, rendeletekkel kerülte meg a törvényhozást. A futószalagon való jogalkotás nyilvánvalóan az autokratikus uralom eszköze volt. Most ennek a szöges ellentétéről van szó: a gyorsított eljárást az autokrácia lebontásának feladata teszi elkerülhetetlenné. Ám ez a gyakorlat könnyen válik szokássá. Erős a csábítás, hogy vég nélkül folytassák. Kevesebb az akadékoskodás, nem kell hónapokat, éveket várni, mire a jogalkotási szándékból jogszabály lesz. Ezért okvetlenül szükséges, hogy a kormány már most elkötelezze magát a sürgősségi eljárások mielőbbi befejezése mellett. Pontos időhatárt aligha lehet kijelölni, ahogy a sürgősséggel törlendő vagy módosítandó jogszabályokról sem lehet teljes körű felsorolást adni, de azt meg lehet ígérni, hogy a rendkívüli jogalkotás nem fog az elengedhetetlenül szükségesnél tágabb körre kiterjedni, és még valamikor a kormányzati ciklus korai szakaszában véget ér. Amikor pedig valóban véget ér, akkor ezt ünnepélyesen be kell jelenteni, határt húzva a demokratikus kormányzás feltételeinek megteremtése és a demokratikus kormányzás közé.

A sürgős intézkedések közé tartozik a Fidesz által kinevezett közjogi tisztségviselők lemondatása, vagy ha ez nem megy, a leváltásuk is.

Igen, ez nem halogatható feladat. Magyar Péter első helyen Sulyok Tamást szólította fel távozásra. Arra hivatkozott, hogy a köztársasági elnöknek a nemzet egységét kell volna kifejeznie és az államszervezet demokratikus működésén őrködnie, de Sulyok hallgatott, amikor meg kellett volna szólalnia. Ugyancsak lemondásra szólította fel a Kúria és az Országos Bírói Hivatal, valamint az Alkotmánybíróság elnökét, a Legfőbb Ügyészt, az Állami Számvevőszék és a Gazdasági Versenyhivatal elnökét, továbbá a Médiahatóság elnökét. Orbán Viktorhoz lojális vezetőket, akik arra lettek kiszemelve, hogy az irányításuk alá helyezett intézményt a végrehajtó és törvényhozó hatalom korlátozásának eszközéből Orbán személyes hatalmának eszközévé degradálják. Közülük egyedül Sulyok adta jelét, hogy fontolóra veszi Magyar felszólítását, ám éppen most jelentette ki az Indexnek adott, terjedelmes interjújában, hogy nem lát okot a lemondásra.

Tehát nem marad más: le kell váltani őket. Már a választások előtt megfogalmazódott az aggály, hogy ha hivatalban maradnak, akkor összehangolt szabotázzsal megbénítják a Tisza-kormány működését. Ez a vélekedés egyáltalán nem volt légből kapott. A jogi eszköztár rendelkezésre áll, és vajon mi garantálja, hogy Orbán hűbéresei nem élnek az eszközökkel?

Nos, ma már úgy látszik, hogy van ilyen garancia. Nem az illetők megigazulása – annak semmi jele. A garancia politikai természetű. A jogi eszköztár önmagában nem elégséges – ahhoz, hogy be is lehessen vetni, erős politikai hátszél is szükségeltetik. Márpedig a Fidesz jelenleg padlón van, megzavarodott és irányt vesztett; támogatottsága hétről hétre csökken. Ugyanabban az interjúban, melyet az imént említettem, Sulyok úgy értelmezi államfői hivatását, hogy köztársasági elnökként úgy fejezi ki a nemzet egységét, miközben az államszervezet demokratikus működéséről mélyen hallgat, hogy kinevezi a kinevezésre felterjesztett személyeket, aláírja az aláírásra elé terjesztett törvényeket. Ez egyfelől szánalmas önigazolás: nem volt oka rá, hogy a nemzetből kirekesztett egyének és csoportok védelmében felemelje a szavát, hiszen a nemzet egységét a kinevezendők kinevezésével, az aláírandók aláírásával fejezi ki. Másfelől azonban – és ez az igazán figyelemre méltó – felajánlkozás is rejlik a dologban: Sulyok úgy folytatja, hogy az államfőnek kötelessége együttműködni a választáson győztes politikai tényezővel. Tisztelt Magyar Péter úr, ha mégis meghagyna a Sándor palotában, én nem lennék a kormányzás kerékkötője, ugyanúgy kineveznék és aláírnék Önnek is, mint az elődjének. Ilyen kisstílű figura nincs még egy az Orbán kegyéből lett közjogi tisztségviselők között, Sulyok szavai mégis sokat elmondanak arról, hogy mi várható a többiektől is a jelenlegi politikai helyzetben.

De akkor idő előtti menesztésüknek nincs is kényszerítő indoka, azon kívül, hogy Magyar Péter ismételten elkötelezte magát mellette! Szerintem van. Ezeknek az embereknek a leváltása akkor is indokolt, ha nincs erejük szembeszállni a demokratikus kormánnyal és parlamenttel. A jogállami intézmények önmagukban élettelen hatáskörök, szabályok, eljárások együttesei. Az őket működtető személyek – mindenekelőtt a vezetők – integritása, jó hírneve hitelesíti az ígéretet, hogy részrehajlásmentesen, csak az alkotmánynak és a törvényeknek engedelmeskedve fognak működni. Orbán hűbéresei nem rendelkeznek az ehhez szükséges autoritással, hisz kiemelt szerepet játszottak az autokrácia létrehozásában és fenntartásában. A közvélemény nagyobb részének szemében ők a bukott rezsim kiszolgálói. Ha mondjuk az Alkotmánybíróság most megsemmisít egy törvényt, az emberek jó része azt gondolja: aha, szóval még mindig Orbán elvárásait teljesítik. Ha átengedi a vitatott törvényt, akkor meg azt gondolják: aha, szóval amíg Orbán volt hatalmon, őt szolgálták ki, most Magyar Péter van hatalmon, most az ő kegyeit lesik. Nincs tekintélyük, és így az általuk működtetett intézményt is megfosztják a tekintélyétől.

Leváltásuk természetesen csak akkor lesz elfogadható, ha a helyükre olyan személyek kerülnek, akiknek a függetlenségéhez, erkölcsi tartásához és alkalmasságához nem fér kétség. Ez megkívánja, hogy a jelölésükben külső, köztiszteletben álló testületek is szerepet kapjanak.

A leváltáshoz a legtöbb esetben módosítani kell az Alaptörvényt.

Igen, és ehhez rendelkezésre is áll az alkotmánymódosítás által megkívánt többség. Én azonban éppen azt állítom, hogy ez önmagában nem elég. Nem mindegy, hogy a szükséges többséggel milyen alkotmánymódosítást visznek keresztül.

Több elgondolás van forgalomban. Az egyikre legyen az AB a példa: nevezzük át – teszem azt – Alkotmányos Ítélőszékké, ahogy a Fidesz 2011-ben Kúriává keresztelte át a Legfelsőbb Bíróságot. Ezzel az AB megszűnik, és így megszűnik a testület elnökének a tisztsége is, ahogy Baka András sem volt már a többé nem létező Legfelsőbb Bíróság elnöke. Ez technikai értelemben szabályos, de nyilvánvalóan rosszhiszemű eljárás, hisz valódi célja nem az AB névleges átalakítása, hanem Polt Péter eltávolítása, ahogy a Fidesz valódi célja is Baka András menesztése volt. A rosszhiszeműség pedig erős indok az eljárás alkotmányosságának kétségbe vonására, akkor is, ha az a legalitás formai kritériumainak megfelel.

Ezt a vádat hárítaná el az a javaslat, hogy az AB-t kúriai tanácsként sorolják be a rendes bíróságok hierarchiájába. Ez valódi intézményi reform volna; ha ésszerű indokokat hoznak föl mellette, nem minősülne rosszhiszeműnek. Miközben a reform melléktermékeként megszűnne a testület tagjainak és elnökének státusa. Én ezt rossz ötletnek tartom, de a javaslatot ettől függetlenül is kifogásolom. Ilyen mértékű beavatkozás az igazságszolgáltatás felépítésébe az átfogó alkotmányozási folyamat része kell, hogy legyen, melynek során alaposan átgondolják, hogyan illeszkedik – illeszkedik-e – az alkotmány struktúrájába az alkotmánybíráskodás megváltozott státusa.

A magam részéről azt a megoldást tartom vállalhatónak, amelyik nem rosszhiszemű, ugyanakkor nem nyúl bele elhamarkodottan az államszervezet alkotmányos felépítésébe. Ez közvetlenül a mandátumok visszavonásának valódi indokára építene. Az Alaptörvényt kiegészítené egy egyetlen alkalomra szóló szabállyal, mely a végrehajtása után mindjárt hatályát is veszítené. Ez a szabály felsorolná azokat a közjogi tisztségeket, melyek betöltőinek megbízatása megszűnik. Indoklása a jogállami intézmények erkölcsi integritásának és autoritásának érdekére hivatkozna, arra tehát, amiről az imént beszéltünk, záró rendelkezései között pedig leszögezné, hogy végrehajtása idején a megbízatás időtartamára és megszűnésének módjára vonatkozó, hatályos szabályok szünetelnek. Ez kétségkívül kivételes intézkedés, de igazolják a demokratikus jogállamhoz való visszatérés kivételes körülményei és szükségletei.

Ellene vethető viszont, hogy visszamenő hatályú, az érintett személyeknek hátrányt okozó jogalkotásként alkotmányellenes volna. Ez az aggály érthető, de szerintem nincs valós alapja. Először is, a visszamenő hatállyal hátrányt okozó jogalkotás nem minden esetben tilalmas. A mi esetünkben azonban nincs is szó visszamenő hatályú jogalkotásról. A visszamenő hatály tilalma olyan esetekre vonatkozik, amikor a törvényhozó a múltban már befejezett cselekményt vagy a múltban fennállt, de azóta megszűnt jogviszonyt terhel meg új, hátrányos következménnyel. Csakhogy a most visszavonandó megbízatások a jelenben is fennállnak. Visszavonásuk a jövőre irányul, és azon alapul, hogy a kinevezéskori feltételek gyökeresen megváltoztak, az új feltételek között pedig a megbízatás fenntartása nemhogy védelmet érdemelne, egyenesen tarthatatlan volna.

Térjünk akkor át az alkotmányozásra!

Hosszú távra szóló, új alkotmányt nem minden helyzetben lehet létrehozni. A körülmények akkor kedveznek az alkotmányozásnak, ha az állampolgárok nagyon széles köre igényli azt. Ez a feltétel most vitathatatlanul teljesül. A választáson és a választást követő politikai földindulás során hatalmas tömegek fejezték ki az akaratukat, hogy az Orbán-rezsimnek legyen vége. Az elutasítás az elnyomó rendszer Alaptörvényére is magától értetődően kiterjed. Az új alkotmány szükségessége – mondhatni – magától értetődik.

Ugyanakkor a jelenlegi helyzet nem minden szempontból kedvező az alkotmányozásra nézve. Az előírt kétharmad persze megvan hozzá. De tudjuk, hogy a Tiszának a választási rendszer torzításai nélkül bár meggyőző, de távolról sem kétharmados többsége volna. Az Alaptörvény sorsa arra figyelmeztet, hogy hiába a kétharmad, az egyoldalúan létrehozott alkotmány nem lehet hosszú életű. Legitim alkotmány létrehozásához a kormánypárti kétharmadnál szélesebb többségre van szükség. A mai parlamentben a nélkülözhetetlen többletet csak a Fidesz nyújthatná. A Fidesz azonban aligha lesz partner Alaptörvényének a kukába hajításához. Így aztán az a paradox helyzet állt elő, hogy a parlamenten kívül „alkotmányozó pillanat” van, a parlamenten belül viszont nincs „alkotmányozó pillanat”.

Mi a véleménye a néprészvételi alkotmányozásról? Nem helyettesítheti a kétharmadnál nagyobb parlamenti többséget az alkotmányt megerősítő népszavazás?

Az igenek elsöprő többsége valóban kellő megerősítést adna az új alkotmánynak. De nem biztos, hogy a szükséges szupertöbbség meglesz. Előfordulhat, hogy miközben az állampolgárok kétharmada új alkotmányt akar, az az alkotmány, amelyet eléjük terjesztenek, elbukik, mert tartalmaz néhány, vagy akárcsak egyetlen rendelkezést, mellyel túl sok választó nem ért egyet. Pontosan ez történt Chilében, ahol 2020-ban a választók csaknem 80 százaléka szavazott egy új alkotmány létrehozására, majd 2022-ben és 2023-ban két különböző alkotmánytervezet is elbukott a népszavazáson. De egy esetleges szűk (mondjuk, 51-49 százalékos) többséggel megszavazott alkotmány sem egyesítené, inkább megosztaná az állampolgárok közösségét. Ezért a kétharmadot meghaladó törvényhozási többség nem spórolható meg. Amikor a népszavazásra sor kerül, az „igen” mellett a parlamentben képviselt pártok széles koalíciójának kell kampányolnia. Csak ez adhat kellően erős előzetes biztosítékot arra, hogy a népszavazás sikeres lesz. Chilében pontosan ez hiányzott.

Mit lehet akkor kezdeni a mostani, paradox helyzettel?

Több lehetőség is kínálkozik; ezek közül szerintem ma még nem kell – és nem is lehet – választani. Nem lehet, mert a jövő bizonytalan. Nincs előzetes tudásunk arról, hogy a demokratikus felbuzdulás túléli-e a mostani kegyelmi időszakot, amikor a társadalom még nem szerzett tapasztalatot a kormányzati ígéretek megvalósításának nehézségeiről. Nincs tudásunk arról sem, hogy mi lesz a Fideszből a következő években, vagy hogy létrejönnek-e parlamentképes pártok a Tiszától balra, a szociáldemokrácia és a liberalizmus térfelén.

Amit most mindenképpen célszerű megtenni, az az új alkotmány koncepciójának előkészítése. Ez a munka valószínűleg el is fog indulni; alighanem az Igazságügyi Minisztérium fog felkérni egy testületet a koncepció kidolgozására. Kívánatos, hogy ez a testület a lehető legtágabb nyilvánosság előtt tegye a dolgát; ülései legyenek hozzáférhetők a sajtó számára, dokumentumai legyenek elérhetők és kommentálhatók az interneten. Az is valószínű, hogy a hivatalos testülettől függetlenül működni kezdenek nem hivatalos csoportok is, melyek az alkotmány koncepciójának kidolgozására állnak össze, és ők is keresni fogják a nyilvánosságot elgondolásaik számára. Kívánatos, hogy a hivatalos testület és a nem hivatalos csoportok között intenzív párbeszéd folyjék. Kívánatos, hogy a sajtó nyomon kövesse ezt a diskurzust, és egyéni állásfoglalásokat is becsatornázzon a vitába. Így a majdani, tényleges alkotmányozás nem a semmiből indul el, hanem sokoldalúan megvitatott, alternatív koncepciók birtokában veszi kezdetét. Ha ezt értjük részvételi alkotmányozáson, akkor helyeslem a részvételi alkotmányozást. Azt az elképzelést, hogy az alkotmány koncepcióját „állampolgári gyűléseken” alkossák meg, nem helyeslem. Ez a kísérlet vagy kudarchoz vezet, vagy a részvételi folyamat manipulálásához, a demokrácia megcsúfolásához.

Lehet, hogy az alkotmány jogi létrehozásával meg kell várni a következő választást. De az is lehet, hogy a pártok közötti erőviszonyok alakulása már a mostani kormányzati ciklus félidejében lehetővé teszi, hogy az állampolgárok országos választáson egy alkotmányozó gyűlést válasszanak, mely a törvényhozással párhuzamosan, attól függetlenül működne. Másfelől az sem kizárt, hogy az alkotmányozás munkájára csak több ciklus letelte után kerülhet sor.

Nem tudjuk. De azt tudjuk, hogy olyan helyzet van, amikor a vállalkozás nem esélytelen, tehát az előkészítő munkába érdemes belevágni.

Az Oxford Longevity Project friss jelentése (pdf) szerint az emberek legalább 80 százalékban felelősek saját időskori egészségromlásukért, sőt egyes szakértők szerint ez az arány akár 90 százalék is lehet – a Living Longer, Better című tanulmányt orvosok, fiziológusok és oktatáspolitikai szakértők közösen készítették. A több százezer fő egészségügyi adatain alapuló elemzés készítői szerint ez azt jelenti, hogy az embereknek sokkal nagyobb befolyásuk van saját élettartamuk alakítására, mint azt általánosan gondolják.

A jelentés konkrét ajánlásokat is megfogalmaz: kerüljük a feldolgozott élelmiszereket, tartózkodjunk az alkoholtól, aludjunk eleget, ne együnk este 18:30 után, valamint csökkentsük a húsfogyasztást. Az alkoholt illetően a szerzők minden eddiginél határozottabb álláspontot képviselnek: „Az alkohol mérgező, ne igyuk” – fogalmazott Sir Christopher Ball, a jelentés 91 éves akadémikus társszerzője, aki maga is a 100. életévének elérését tűzte ki célul. A tanulmány emellett felszólítja a brit kormányt, hogy az alkoholra vezessen be a dohányzáshoz hasonló törvényi korlátozásokat.

A jelentés ugyanakkor éles kritikákat is kapott. A Harvard epidemiológia-professzora, Nancy Krieger szerint a tanulmány figyelmen kívül hagyja a szegénység, a szennyezés és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés szerepét – hiszen az egészséges étkezés gyakran elég költséges, és nem mindenki teheti meg, hogy elköltözik, ha túl nagy a levegő szennyezettsége a lakóhelyén. Steven Woolf, a Virginiai Nemzetközösségi Egyetem népegészségügyi professzora pedig úgy véli, az ilyen megközelítések „felmentik a döntéshozókat a felelősség alól”.

Egy idős kutya gondozása tanácstalanságot okozhat és érzelmileg is megterhelő lehet, különösen akkor, ha a viselkedésbeli változások alig észrevehetők vagy nehezen értelmezhetők. A kutya nem találja a helyét a lakásban, máshogy viselkedik, mint korábban, vagy egyszerűen „nem olyan, mint régen”, a gazda pedig érzi, hogy valami megváltozott, de nem tudja pontosan megmondani, hogy mi. Ahogy az ELTE Etológia Tanszék új kutatásában részt vevő egyik gazda fogalmazott: „Azt sem tudtam eldönteni, hogy ez is valamilyen demens vonás, vagy esetleg a hallása nem tökéletes…”.

A kutatás szerint a kognitív hanyatlással érintett kutyák gazdái gyakran hasonló bizonytalanságot élnek meg, és a kezdeti tüneteket sokszor a normális öregedés részének tekintik. A gazdákkal készült interjúk alapján a felismerés és a segítségkérés gyakran késik. Sokaknak nehéz eldönteniük, mikor fér még bele az öregedésbe egy megváltozott viselkedés, és mikor jelez már problémát, ami arra is rámutat, hogy a gazdák mindennapi tapasztalatai és a klinikai diagnózis között sokszor jelentős szakadék van.

Mivel egyre több kutya él meg magas életkort, gyakrabban jelennek meg az életkorral összefüggő kognitív problémák is. Az egyik ilyen állapot a kutyák kognitív diszfunkciója, angol rövidítéssel CCD vagy CCDS, amely a humán demenciához hasonló változásokkal járhat. A folyamat lassan alakul ki: a kutya könnyebben eltéved, megváltozik a viselkedése, felborul az alvásritmusa, vagy elveszíti a szobatisztaságát. Ezek a változások nem egyszerűen az öregedés természetes velejárói, hanem kognitív hanyatlásra is utalhatnak.

Mit mutat a kutatás a gazdák tapasztalatairól?

A kutatók azt vizsgálták, hogy a kutyatulajdonosok hogyan érzékelik és kezelik ezeket a változásokat a mindennapokban. A kutatás során 22 gazdával készült interjú, akik már tapasztaltak kognitív hanyatlásra utaló jeleket a kutyájuknál, vagyis szembesültek azzal a kérdéssel, hogy „ez még belefér az öregedésbe, vagy már valami nincs rendben?”.

Az elemzésből kirajzolódott, hogy a gazdák nagyon hasonló nehézségekkel találkoznak: bizonytalanok a tünetek jelentésében, sokszor későn kérnek segítséget, és közben fokozatosan próbálnak alkalmazkodni a kutyájuk változó állapotához. „Nem tudom, hogy ez demencia-e, vagy látásromlás – tényleg nem tudom” – mondta az egyik interjúalany.

Az Animals folyóiratban megjelent tanulmánnyal az volt a célunk, hogy jobban megértsük, hogyan értelmezik a gazdák kutyáik viselkedésbeli változásait, és mennyire nehéz felismerniük, hogy ezek nem feltétlenül a normál öregedés jelei, hanem akár neurodegeneratív folyamatra is utalhatnak. A gazdák ugyanis sokszor nehezen döntik el, mikor válik egy viselkedés valóban aggasztóvá. Fontos jelzés lehet, ha egy változás tartósan fennáll, egyre gyakoribbá válik, vagy több tünet egyszerre jelenik meg. Ha valaki úgy érzi, hogy „valami nem stimmel”, érdemes komolyan venni ezt a megérzést, és szükség esetén állatorvosi konzultációt kérni.

Kutatásunkban megfigyeltük, hogy sok résztvevő fokozatosan ismerte fel, hogy valami nincs rendben, de gyakran nem volt egyértelmű számukra, hogyan értelmezzék ezeket a változásokat. Ez a bizonytalanság megnehezítheti annak eldöntését, hogy mikor érdemes állatorvoshoz fordulni.

Amikor a gondozás megterhelővé válik

A felismerés nehézségein túl a kutatás arra is rávilágított, hogy egy kognitív hanyatlással élő kutya gondozása komoly mindennapi és érzelmi terhet jelenthet. Sokan számoltak be arról, hogy a kutya éjszakai nyugtalansága miatt nem tudnak aludni, folyamatos figyelmet igényel az állat, és egyre több energiát visz el a gondozás. „Félálomban felkelek, és visszateszem a helyére” – idézte fel az egyik gazda.

Emellett gyakoriak voltak az olyan érzések is, mint a frusztráció, a bűntudat vagy a tehetetlenség. Ahogy az egyik résztvevő fogalmazott: „Méltósággal szeretném elengedni… és persze bűntudatom van.” Ugyanakkor a gazdák többsége arról is beszámolt, hogy az erős érzelmi kötődés miatt a nehézségek ellenére is igyekeznek mindent megtenni a kutyájukért.

Mikor érdemes segítséget kérni?

A kutatásból kiderült továbbá, hogy a gazdák és az állatorvosok közötti kommunikáció nem mindig működik zökkenőmentesen. Többen jelezték, hogy az aggályaikat nem beszélték át részletesen, vagy a tüneteket további vizsgálat nélkül a normál öregedés részének tekintették.

Sok gazda arról számol be, hogy kutyája „nem a régi már”, de ezek a fokozatos változások nem mindig illeszkednek egyértelműen a klinikai kategóriákba, ezért sem ők, sem az állatorvos nem veszik észre a bajt. A kutyák kognitív diszfunkciójával kapcsolatos tudatosság növelése és az egyértelműbb iránymutatás azonban segítheti a korai felismerést és a célzottabb segítségnyújtást.

A viselkedésbeli változások felismerését strukturált kérdéssorok is segíthetik, például a CCDR, vagyis a Canine Cognitive Dysfunction Rating Scale. Ez abban támogatja a gazdákat, hogy tudatosabban végiggondolják, milyen változásokat tapasztalnak a kutyájuknál. A kérdések olyan hétköznapi helyzetekre vonatkoznak, mint hogy a kutya elakad-e a lakásban tárgyak között, gyakran bámulja-e a falat, megváltozott-e a gazdával való kapcsolata, bolyong-e éjszaka, vagy felismeri-e a számára ismerős embereket és állatokat.

Segíthet a DISHAA betűszó is, amely eredetileg angol szavakból áll össze, de magyarul is értelmezhető: Dezorientáció, Interakciók megváltozása, Szendergés vagy alvás–ébrenlét zavara, Házon belüli ürítés, Aktivitásváltozás, Aggodalom. Ha kifejezetten magyar betűszót szeretnénk, használható a TÁRSAS is: Tájékozódási zavar, Álmosság vagy alvászavar, Romló szobatisztaság, Szociális kapcsolatok zavara, Aktivitásváltozás, Szorongás.

A gazdák számára sokszor már az is felismerést hoz, ha ezeket a kérdéseket egyben látják. Ha több területen is változás tapasztalható, vagy a tünetek egyre gyakrabban jelentkeznek, az fontos jelzés lehet arra, hogy érdemes állatorvosi konzultációt kérni. Az állatorvosi konzultáció során sokat segít, ha a gazda konkrét példákkal készül: milyen változást vett észre, milyen gyakran jelentkezik, és romlik-e az idővel. Ezek az információk megkönnyíthetik annak megítélését, hogy valóban kognitív hanyatlásról lehet-e szó.

Mit tehet a gazda a mindennapokban?

Bár a CCD jelenleg nem gyógyítható, megfelelő állatorvosi ellátással, környezeti alkalmazkodással és célzott támogatással sok esetben javítható az életminőség, és egyes tünetek mérsékelhetők. A mindennapokban sokat segíthet, ha a környezet kiszámítható és biztonságos marad. Érdemes egyszerűsíteni a teret, eltávolítani azokat a tárgyakat, amelyekben a kutya elakadhat, valamint úgy átrendezni a lakást, hogy könnyen bejárható és jól átlátható legyen. A csúszós felületek csökkentése, a veszélyesebb területek lezárása, illetve a megszokott helyek és útvonalak megtartása mind segíthetik a tájékozódást és csökkenthetik a szorongást.

Fontos az is, hogy a kutya mentálisan aktív maradjon. Egyszerű feladatok, keresős játékok vagy rövid, nyugodt közös tevékenységek segíthetnek fenntartani a kognitív működést. A cél ilyenkor nem a teljesítmény, hanem az aktivitás és a kapcsolódás. A fizikai szükségletekhez is érdemes alkalmazkodni, például a gyakoribb séták segíthetnek a szobatisztaság fenntartásában, az etetés és itatás megkönnyítése pedig csökkentheti a bizonytalanságot.

Ugyanakkor fontos, hogy a gazdák saját magukra is figyeljenek. Egy demenciával élő kutya gondozása hosszú távon fizikailag és érzelmileg is megterhelő lehet. Az alváshiány, a folyamatos készenlét és a bizonytalanság kimerítővé válhat. A gazdák tehermentesítése nemcsak az ember jólléte miatt fontos, hanem azért is, mert a tartós gondozás csak akkor fenntartható, ha a gondozó is kap támogatást.

A gazdák szerepe kulcsfontosságú

Fontos hangsúlyozni, hogy a kvalitatív, interjús kutatásunk nem arra vállalkozott, hogy pontosan megmondja, hány kutyát érint ez az állapot, hanem arra, hogy mélyebben megértse, mit élnek át a gazdák a mindennapokban. A tanulmány egyik fontos üzenete, hogy a gazdák tapasztalatai kulcsszerepet játszanak a felismerésben. Ha ezek a megfigyelések nagyobb figyelmet kapnak az állatorvosi gyakorlatban, az segítheti a korábbi diagnózist és a megfelelőbb támogatást.

Ezeknek a kihívásoknak a felismerése fontos lépés a jobb támogatási rendszerek kialakítása felé, nemcsak az állatok, hanem az őket gondozó emberek számára is.

Kubinyi Enikő az ELTE Etológia Tanszékének és a Szenior Családi Kutya Program vezetője, Balatonfüredi Viktória az ELTE Etológia Tanszékének doktorandusza.

A Google a héten zajló fejlesztői konferenciáján (Google I/O) mutatta be a cég szinte monopolhelyzetben lévő internetes keresője történetének eddigi legnagyobb átalakítását, amely alapjaiban változtatja meg a több mint 25 éve ismert keresési élményt. A hagyományos, rangsorolt kék linkek helyét egy mesterséges intelligenciával működő, interaktív rendszer veszi át, amelynek központi eleme egy új, úgynevezett intelligens keresőmező. Az átalakított felület hosszabb, természetes nyelven megfogalmazott kérdéseket is tud értelmezni a megszokott keresőkifejezések helyett, miközben AI-alapú javaslatokkal is próbálja segíteni a felhasználókat összetettebb keresések megfogalmazásában. A Google kereső tehát egyre gyakrabban ad majd közvetlen válaszokat, vagy nyújt a kérdésre választ adó vizuális információkat ahelyett, hogy weboldalak listáját jelenítené meg.

A fejlesztés egyik legfontosabb eleme az úgynevezett információs ágensek bevezetése, amelyek önállóan figyelik a webet a felhasználó nevében. Az idén nyáron érkező funkció lehetővé teszi például pénzügyi piacok vagy más témák folyamatos követését előre meghatározott feltételek alapján. Az ágensek nemcsak észlelik a változásokat, hanem elemzik is azokat, majd összefoglaló jelentéseket készítenek a releváns források linkjeivel együtt. A Google keresési részlegének vezetője, Liz Reid szerint ez a korábbi Google Alerts szolgáltatás továbbfejlesztett változata, amely a változásfigyelést mesterséges intelligenciával támogatott értelmezéssel egészíti ki. A vállalat szerint a jövőben a webes információk felkutatásának jelentős részét ilyen AI-ágensek végzik majd el a felhasználók helyett.

A Google emellett a keresési találatokat dinamikus, interaktív felületekké alakítja a Gemini AI-modell és az Antigravity nevű fejlesztői platform segítségével. A rendszer képes lesz egyedi elrendezéseket, látványos vizualizációkat és hosszabb távon is megőrizhető projektfelületeket létrehozni az adott kérdéshez igazítva. Egy fekete lyukakról szóló keresés például valós időben frissülő interaktív grafikákat eredményezhet, amelyek a további kérdésekre reagálva új elemekkel bővülnek. A Google azt is lehetővé teszi majd, hogy a felhasználók hétköznapi nyelven megfogalmazott utasításokkal saját minialkalmazásokat hozzanak létre közvetlenül a kereső felületén, például személyre szabott étrendtervező vagy edzéskövető eszközöket.

A vállalat szerint az AI-alapú keresési funkciók már most rendkívül népszerűek: az AI Overviews (magyarul „AI-alapú áttekintés”) szolgáltatás több mint 2,5 milliárd havi felhasználót ér el, míg a tavaly bevezetett AI Mode-ot (magyarul „AI-mód”) havonta több mint 1 milliárd ember használja. Igaz, van még hova fejlődnie a Google AI-generált válaszainak: 2024-ben még ragasztós pizzát és kőevést ajánlott a felhasználóknak, míg a Guardian idén felfedte, hogy az AI-alapú áttekintés gyakran hamis és akár veszélyes egészségügyi információkat közvetít.

Az új keresőfelület fokozatos bevezetése már ezen a héten megkezdődik, míg a generatív felhasználói felületet és az interaktív funkciókat a nyár folyamán teszik elérhetővé ingyenesen. Az információs ágensek és az alkalmazásépítő eszközök kezdetben a Google AI Pro és Ultra csomagok előfizetőinek lesznek hozzáférhetők. A szakértők szerint a változások tovább csökkenthetik a kiadók weboldalaira, híroldalakra irányuló forgalmat, ami már az AI Overviews megjelenése óta visszaesést mutat.

A Google nagy AI-ébredéséről egy 2025. decemberi AI Híradóban részletesen is beszéltünk:

* * *
Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra!

Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

Új magyarázatot kínál a húsevő dinoszauruszok aprócska karjainak evolúciós rejtélyére egy friss tanulmány, amelyet a University College London és a Cambridge-i Egyetem kutatói jegyeznek. A csapat 82 kétlábú, főként húsevő theropoda dinoszauruszfaj adatait elemezte, és azt találta, hogy a mellső végtagok lerövidülése öt különböző dinoszauruszcsoportban is megjelent, köztük a Tyrannosauridae család tagjainál, így a Tyrannosaurus rexnél is.

Az elemzés során arra jutottak, hogy a kis karok kialakulása sokkal szorosabban összefügg a nagy, erős koponyák és állkapcsok megjelenésével, mint a testtömeg növekedésével, tehát az apró végtagok nem csupán a gigantikus testméret melléktermékeként jöttek létre. A kutatók szerint a zsákmányállatok méretének növekedése (gondoljunk csak a hatalmas, hosszú nyakú szauropodákra) arra kényszerítette a ragadozókat, hogy a karmaik helyett inkább a fejükkel és állkapcsukkal támadjanak áldozataikra. Ez több fajnál megfigyelhető volt, a Carnotaurus karjai például még a T. rexénél is nevetségesen kisebbek voltak.

A kutatócsoport egy új módszert is kidolgozott a koponyák robusztusságának mérésére, amely figyelembe veszi a koponyacsontok összekapcsolódásának szorosságát, a koponya arányait és a harapóerőt. Ezen a skálán a T. rex kapta a legmagasabb pontszámot, a második helyen pedig a Tyrannotitan végzett, amely egy, a mai Argentína területén élt ragadozó a kora kréta korból, több mint 30 millió évvel a T. rex előtti időkből. A test- és végtagméret összefüggésének vizsgálata közben kiderült, hogy egyes erős koponyájú, apró karú fajok egyáltalán nem voltak óriásiak: a madagaszkári Majungasaurus például csupán 1,6 tonna körüli csúcsragadozó volt, ami nagyjából egyötöde a T. rex tömegének.

A szerzők hangsúlyozzák, hogy bár az összefüggések erősek, ok-okozati kapcsolatot egyelőre nem lehet biztosan kijelenteni. Ugyanakkor evolúciós szempontból szinte bizonyos, hogy az erős koponya előbb jelent meg, mint az apró kar, hiszen egy ragadozónak nem lett volna értelme feladni a karmait anélkül, hogy előbb lett volna mivel helyettesíteni azokat.

Kapcsolódó cikkek:

Negyven évvel a történelem egyik legsúlyosabb nukleáris katasztrófája után a csernobili 30 km-es zónában az élet nem állt meg, sőt az emberek által elhagyott, erősen sugárszennyezett terület valóságos vadvilági paradicsommá alakult.

Svitlana Kudrenko ökológus, a freiburgi Albert Ludwig Egyetem kutatója és csapata 2020–2021-ben vadkamerákat telepített Észak-Ukrajna mintegy 60 ezer négyzetkilométernyi területére – a csernobili rezervátumra, négy közeli természetvédelmi területre, két természeti parkra és a környező, védelem alatt nem álló övezetekre. Ezeken a területeken összesen 13 nagyvadfaj jelenlétét dokumentálták, köztük Przsevalszkij-lovakat, jávorszarvasokat, eurázsiai hiúzokat, farkasokat, barna medvéket és vaddisznókat.

A kutatók azt találták, hogy az állatfajok sokfélesége, előfordulási sűrűsége és detektálási gyakorisága messze a legmagasabb a 30 km-es zóna és a szomszédos Drevljanszki Természetvédelmi Terület által alkotott összefüggő területen. Ez a két védett terület az egyetlen, amelyik egymással közvetlen kapcsolatban áll, és úgy tűnik, ez elegendően nagy, összefüggő élőhelyet biztosít ahhoz, hogy akár a legtöbb területet igénylő nagyvadak is hosszú távon fennmaradhassanak.

A kutatók különösen érdekes megfigyelést tettek a jávorszarvasokkal kapcsolatban: ezek az állatok rendkívül érzékenyek az emberi jelenlétre, és a területre belépő kutatók nyomán szinte azonnal csökkent az előfordulásuk. Ebből az is leszűrhető, hogy nem a sugárzás hiánya, hanem az emberek hiánya az, ami igazán számít. A vizsgálat szándékosan nem foglalkozott a radioaktivitás esetleges élettani hatásaival, célja kizárólag annak feltérképezése volt, hogy mi történik, ha az ember kivonul egy területről, és a természet visszaveheti azt.

Az eredmények erős érvet szolgáltatnak a természetvédelmi területek fenntartása és bővítése mellett: ahol az emberek zavaró jelenléte minimálisra csökken és a védett területek összefüggő hálózatot alkotnak, az élővilág még a legellenségesebb körülmények között is képes talpra állni. A kutatás folytatása egyelőre várat magára, a 2022-es orosz invázió óta ugyanis a területet még nehezebb megközelíteni.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Frissítés: a cikk eredeti változatában nem szerepelt, hogy magánellátásban eddig is elérhető volt ez a technológia, és már sok egészséges magyar gyerek született ennek köszönhetően.

Egészségesen jött világra és jó állapotban van az a kisfiú, aki a Semmelweis Egyetemen végzett lombikkezelés eredményeként fogant, és akinél már embriókorban kizárták a családban öröklődő SMA (gerinceredetű izomsorvadás) betegség kockázatát.

A beavatkozás során úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálatot alkalmaztak, amely lehetővé teszi, hogy a szakemberek még a beültetés előtt megvizsgálják az embriókat, és kiválasszák azokat, amelyek nem hordozzák az ismert genetikai eltérést. A módszer tavaly vált elérhetővé a Semmelweis Egyetemen, elsőként a hazai orvosegyetemek közül, és ez az első olyan magyarországi eset, amikor teljes egészében állami ellátás keretében született egészséges gyermek ennek az eljárásnak a segítségével. Magánellátásban már hosszú évek óta elérhető ez a technológia Magyarországon.

A kisfiú édesanyja elmondta: első gyermeküknél 6 hónapos korban diagnosztizálták az SMA betegséget, ekkor derült ki, hogy mindkét szülő hordozza azt a genetikai eltérést, amely együttesen 25 százalékos eséllyel okozhatja a kórképet a születendő gyermeknél. A család ezért a mesterséges megtermékenyítés mellett döntött, amelyet genetikai tanácsadás előzött meg. A megtermékenyített petesejtekből fejlődő preembriókat még a beültetés előtt genetikai vizsgálatnak vetették alá, így sikerült elkerülni az SMA öröklődését.

A szakemberek szerint a preimplantációs genetikai vizsgálat számos súlyos örökletes betegség, köztük a cisztás fibrózis, a Huntington-kór vagy egyes kromoszóma-rendellenességek kiszűrésére is alkalmas. A preimplantációs genetikai vizsgálatot felügyelő biológus, Kósa János kiemelte: a DNS-vizsgálat már az ötnapos preembrióknál elvégezhető, így még a beültetés előtt megállapítható, hogy érintettek-e az adott genetikai betegségben. Beke Artúr klinikai genetikus hozzátette: a lombikprogram során kizárólag az egészséges embriók kerülnek visszaültetésre, jelentősen növelve ezzel az egészséges gyermek születésének esélyét.

A kisfiú, Csongor és édesanyja jól vannak, egy héttel ezelőtt hagyhatták el a klinikát.

Vízgazdálkodási szempontból túl vagyunk a klimatikus átbillenési ponton, a Kárpát-medence vízmérlege egyensúlyát vesztette – hangzott el kedden délután az FC Dabas csarnoképületének zsúfolásig megtelt emeleti nagytermében rendezett eseményen. A szakmai kerekasztal és a lakossági meghallgatás műfaját ötvöző dabasi aszályfórumot a kecskés és tevés demonstrációk, valamint az utolsó Orbán-kormány agrárminiszerének gondnokság alá vételét szorgalmazó közjogi performansz miatt elhíresült Zöld Gerillák hívták össze.

Az alig egy hete csupán a közösségi médiában meghirdetett esemény nem várt érdeklődést keltett. A téma aktualitása mellett ebben az is szerepet játszott, hogy a mozgalmárok május 13-án, a Tisza-kormány Ópusztaszeren tartott első ülésének napján tették közzé Facebook-oldalukon a fórumra invitáló felhívást. Szinte ugyanakkor, amikor Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter ugyanezen a platformon arról tudósította követőit, hogy a kormányülésre menet Magyar Péter miniszterelnök, Gajdos László élő környezetért felelős miniszter és az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetőinek társaságában megszemlélte a Homokhátság elsivatagosodását Kiskunmajsa-Marispusztán lokálisan megállító kis léptékű vízmegtartás helyi önkéntes vízőrzőknek köszönhető eredményét.

Az sem elhanyagolható, hogy a szervezők a térség frissen megválasztott, Tisza-párti országgyűlési képviselőjét, Hende Mátét kérték fel a pódiumbeszélgetés moderátorának. A pódiumbeszélgetés résztvevőinek szakmai kvalitásai mellett ez is magyarázza, hogy a jelentős létszámú publikumot a helyiekhez csatlakozó dunántúli civil aktivisták, kőrösmenti gazdálkodók, környékbeli polgármesterek, önkormányzati képviselők, erdészeti, vízügyi, természetvédelmi és agrárszakemberek alkották.

Égető helyzet

A fórum első másfél óráját kitevő pódiumbeszélgetésen Máté András természetvédelmi biológus, agrártanácsadó; Baranyai Zsolt, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság általános igazgatóhelyettese; Keresztes László Lóránt, a Vízválasztó Mozgalom alapító elnökhelyettese, a parlament Fenntartható Fejlődés Bizottságának korábbi elnöke; Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese; Balogh Péter gazdálkodó geográfus a Vízválasztó Mozgalom alapító elnöke; és Kulcsár László, a Zöld gerilla Mozgalom alapítója részletezte a 2022-es rekordaszály óta egyre súlyosbodó polikrízis okait és várható következményeit.

Kiderült, hogy a vízügyi statisztikák szerint 2021 januárjától máig hét Balatonnak megfelelő mennyiségű víz tűnt el a magyarországi talajokból, aminek pótlása korábbi módszerekkel lehetetlen feladat. „A jelenlegi hamis tájhasználattal fenntarthatatlanná válik a vízkészlet-gazdálkodás” – mondta Gacsályi József. Keresztes ehhez azt is hozzá tette, hogy az elmúlt négy évben az aszályvészhelyzet kihirdetésén túl nem történt érdemben semmiféle központi intézkedés. Ugyanúgy a vízkárelhárítás érvényesült, szabályozási szinten sem történt semmiféle előrelépés legalább abban, hogy a vízmegtartásra alkalmas mezőgazdasági területekért felelős agrárkormányzat is aktív szereplője legyen az állami aszályelhárításnak.

A vízhiánnyal vészesen csökkenő biológiai diverzitás helyi példájaként az erőfeszítések ellenére visszafordíthatatlanul kiszáradó mocsári erdőzárvány Dabasi-turjánost felhozó Baranyai szerint az érintetett ágazatok szoros, a rugalmas beavatkozásokat lehetővé tevő jogszabályok mellett pályázati ösztönzőkkel is megtámogatott együttműködése alapvető feltétele a sikeres cselekvésnek.

A valamennyi érintett szakterület és tudományág eredményei alapján kidolgozott, bárkinek elérhető Vízválasztó koncepcióban részletesen kifejtett metódust megemlítő Balogh summázata szerint a táj működéséhez kell igazítani az emberi tevékenységeket, „a parcellahatéroknak kell ismerni a víz határait, és nem fordítva, ne a természeti törvényeket próbáljuk meg magunkhoz igazítani, ehelyett a vízügyi üzemrendet és az agrárszabályozást kell megváltoztatni”.

Aszálytudomány

A tervezettnél bő egy órával később befejezett fórum második felében a szakértők az egybegyűltek kérdéseire, hozzászólásaira igyekeztek érdemben válaszolni, illetve reflektálni.

Kiderült például, hogy az országot 26 ezer kilométer hosszan behálózó csatornarendszer a mezőgazdasági művelés alatt álló területek mintegy 16 százalékán alkalmassá tehető a vízpótlásra, részben a folyók többlet vízének kivezetésével, részben pedig a lefolyás késleltetésével. A publikum azt is megtudhatta, hogy a Tisza alsó szakaszán már zajlik a Koncsos László műegyetemi professzor által a korábbi mélyártereket rehabilitáló koncepciót a gyakorlatban alkalmazó pilot projekt előkészítése.

Az ócsai polgármester az agrárium alkalmazkodásának mikéntjét firtató kérdéseire válaszolva a szakértők egyet értettek abban, hogy „a gazdáknak el kell fogadni, hogy megváltoztak a körülmények, és a legnagyobb területhasználóként a mezőgazdaságnak van a legtöbb lehetősége a negatív hatásokat csökkentő alkalmazkodásra”, ehhez azonban a jelenlegi támogatási rendszert az ökoszisztémák egészét figyelembe vevő ösztönzés irányába kellene terelni. Kiderült az is, hogy a paradigmaváltó vízgazdálkodási szemlélet sem tartja ördögtől valónak az indokolt öntözést, de „az sem működik víz nélkül”.

A homokfásítás problémája a közeli Nyáregyháza példáján került szóba. Kisebbfajta vita alakult ki arról, hogy az eredetileg a lakott területeket is veszélyeztető futóhomok megfogására telepített véderdőket védeni kell-e, ám a település önkormányzati képviselője is megerősítette, hogy mára még a legegészségesebb ültetvényeket is meghódította az aljnövényzet helyén dűnéket alkotó homok.

A hallgatóság több tagja szorgalmazta, hogy mivel a természet- és környezetvédelmi programokhoz hasonlóan az aszályelhárítás hatékonyságát is jelentősen növelné az önkormányzati edukáció és a lakossági ismeretterjesztés, érdemes lenne erre is nagy hangsúlyt fektetni. A szervezők így ígéretet tettek arra, hogy szűkített tematikájú panelbeszélgetések formájában rövidesen folyatják azt, amibe a dabasi aszályfórummal belevágtak.

A szélturbina környezetbarát, hatékony és olcsó, de nem lehet tökéletes: a szélfarmokat számos kritika éri, ezek közül az egyik pedig az, hogy a lapátok tömegével pusztítják a nekik repülő madarakat. A pusztítás mértéke csökkenthető, ha a szélfarmokat a migrációs útvonalaktól távol helyezik el, de egy friss finn kutatásban egy további óvintézkedés hatékonyságát vizsgálták: mi történik akkor, ha lefestik a lapátokat?

Hasonló módszerekkel már korábban is kísérleteztek, a Helsinki Egyetem kutatói most viszont nem egyszerűen a lapátok lefestését vizsgálták, hanem azt, hogy mi történik akkor, ha ezeket a természetben is megfigyelhető riasztó színekkel látják el. Johanna Mappes evolúciós ökológus szerint bizonyos színkombinációk kerülése már előre programozott a legtöbb fajban, nem szükséges hozzá az előzetes tapasztalat, így a módszer több madárfaj védelmében is hatékony lehet. Ez nem a finn kutatók találmánya: a természetről mintázott megoldások, a biomimetika már számos területen bizonyított, ilyen például a szupervonat, a Sinkanszen is, amelynek az orrát a jégmadár csőréről mintázták.

Széncinege az érintőképernyő előtt

A kísérletet egyelőre azonban csak egyetlen fajon, a széncinegén (Parus major) végezték el, itt viszont sokat ígérő eredményeket értek el. A kísérlethez a kutatók 22 széncinegét fogtak be egy olyan területről, amely kellően távol fekszik a legközelebbi szélfarmtól, így valószínűnek tűnt, hogy a madarak még nem találkoztak turbinákkal, majd egy speciálisan madarak számára kifejlesztett érintőképernyő elé helyezték őket. Az érintőképernyőn ezután egy szélturbináról készült videót játszottak le nekik. A madarak jutalmat kaptak, ha megnyomták a turbina képe előtt található szürke pöttyöt, ekkor a lapátok mozgása is leállt és a képernyő elszürkült.

A madarakat három különböző turbinával szembesítették: egy hagyományos, fehér lapátokkal ellátottal, egy szintén elterjedt festéssel, ahol az egyik lapátot feketére festették, végül pedig egy olyannal, amin hasonló színkombinációk szerepeltek, mint amilyen a nyílméregbékán vagy a keleti korallkígyón látható. A legrosszabb eredményt a sima fehér lapátok hozták: a madarak gond nélkül kattintottak a jutalom reményében, a sárga, a fekete és a piros kombinációja viszont már jóval óvatosabbakká tette őket, vagy egyáltalán nem merészkedtek a virtuális lapátok közelébe, vagy csak hosszas habozás után nyomták meg a gombot.

Ez Mappes szerint az egész szélenergiaipart felforgathatja: a lapátok lefestése olcsó, és úgy tűnik, hatékony is. Ha a kísérletet más fajokkal is megismétlik a világ más tájain, kiderülhet, hogy valóban univerzális averzióról van-e szó – ha pedig igen, a turbinák után a többi madarakat veszélyeztető létesítményen, villanydrótokon és ablakokon is el lehet majd helyezni a három riasztó színt.

Ha büdös a kutya szája, az állatorvos rendszerint napi fogmosást, fogtisztító rágóka használatát vagy (a helyzettől függően) antibiotikumos kezelést ír elő – nem is nagyon tehet mást, eddig ugyanis nem igazán volt olyan készítmény, ami biztonságos és hatékony is lenne. Eddig: egy friss kutatás szerint a cukornádból készült melaszból kivonható polifenolok megszüntetik a bűzt, és még a kutya egészségének is jót tesznek. A szer hosszabb távú hatását még tesztelik, de az eddigi eredmények sokat ígérőek.

Hung-je Li, a Csiangnani Egyetem biológusa szerint a polifenolokról korábban már kiderült, hogy laboratóriumi körülmények között gátolják a szájszagért felelős baktériumok szaporodását, így a kutatók úgy döntöttek, hogy egy sprayt fejlesztenek a hatóanyagból, amit aztán kutyákon is kipróbálnak. A teszteken tíz egészséges, de büdös szájú kutya vett részt a gazdájuk beleegyezésével.

Szimatolás és GC-MS

Miután bejuttatták a sprayt az állatok szájába, több vizsgálatot is végeztek rajtuk: egyrészt a nyálmintákat érzékszervi vizsgálatoknak vetették alá (megszagolták őket), másrészt megvizsgálták a nyál összetételét is. A mintákat gázkromatográfia-tömegspektrometria vizsgálatnak (GC-MS) is alávetették.

Egy órával a spray befújása után a tesztelők arról számoltak be, hogy a kellemetlen szag megszűnt, legfeljebb a spray enyhe, növényes-melaszos jellegű illatát érezték. Ezt alátámasztották az analitikai vizsgálatok is, a mintákban jelentősen csökkent a kellemetlen szagokért felelős vegyületek mennyisége is.

A hosszabb távú hatás vizsgálatához a kísérletet 30 napon át megismételték. Mint kiderült, a szájspray nem egyszerűen csak elfedi a szagokat, hanem az okukat szünteti meg: a kutyák szájában csökkent a bűzt okozó baktériumok mennyisége is. Li szerint a polifenolok háromféleképpen küzdenek meg a szájbűzzel: megkötik a szagot okozó molekulákat, kikapcsolják azokat a bakteriális enzimeket, amelyek felelősek a szag kialakulásáért, hosszabb távon pedig csökkentik a baktériumok mennyiségét is.

Nagyon rossz napja lehetett annak a paderborni kereskedőnek, akire valamikor a 13-14. században rájött a szükség. Egy darabig úgy tűnt, hogy minden rendben van: a város előkelőségei által lakott negyedben a latrinában papír helyett selyemkockák voltak, így az ismeretlennek emiatt sem kellett aggódnia.

Talán csak attól félt, hogy valaki elemeli a jegyzetfüzetét, de lehet, hogy csak olvasni szeretett volna, mindenesetre magával vitte a noteszt, amit aztán szerencsétlenül bele is ejtett a budiba. Valószínűleg az a tudat sem vigasztalta, hogy nem volt egyedül a balszerencsében: a régészeti feltárások szerint valaki más is hasonlóan járt, csak ő épp a kését ejtette bele – némileg meglepő módon a latrinában kosárdarabokat is találtak, ebbe a történetbe talán jobb bele se gondolni.

A notesz (a késsel, a kosárral és számos más lelettel együtt) nagyjából 800 évvel később került elő, amikor a városban egy építkezésen rábukkantak a latrina maradványaira. Barbara Rüschoff-Parzinger, a Vesztfália-Lippe Regionális Szövetség kulturális bizottságának elnöke szerint az ilyesmi valóságos aranybánya a régészek számára, amit jól mutat az is, hogy a régióból korábban még nem került elő hasonló középkori jegyzetfüzet, az pedig különösen ritkának számít, hogy még az írás is kivehető maradt benne – bár a szöveg pontos megfejtése még várat magára.

Zajlanak a vizsgálatok

A notesz 10 centi magas és 7,5 centi széles, és 10, viasszal borított falapocskából áll, ezekbe karcolták bele a szöveget. Az ehhez hasonló jegyzetfüzetek különösen népszerűek voltak a diákok és a kereskedők között, mert alkalmasak voltak a gyors jegyzetelésre, a viaszréteg elsimításával pedig újra felhasználhatók voltak. Ez azért is jó hír, mert a most előkerült lapokon így valószínűleg nemcsak a felül lévő írást lehet majd megfejteni, hanem a már elsimított rész alatti szöveget is ki lehet majd silabizálni.

A régészek azért gondolják, hogy a füzet egy kereskedőé lehetett, mert a városrészben, ahol megtalálták, a középkorban leginkább kereskedők és gazdag polgárok éltek, a notesz korát pedig az íráskép alapján határozták meg. Bár a szövegből csak néhány szó látszik, úgy tűnik, hogy csak egyvalaki jegyzetelt bele, de több irányban – attól függően, hogy hogy tartotta a füzetet. Sveva Gai régész szerint azért is valószínű, hogy a füzet egy kereskedőé lehetett, mert ők azon kevesek közé tartoztak, akik tudtak írni-olvasni. Gai szerint némi szerencsével és kutatómunkával akár még az is kiderülhet, hogy pontosan kihez tartozhatott a füzet.

A latrina oxigénszegény környezete kedvezett a szöveg fennmaradásának, sőt, nemcsak a lapok, hanem a liliomokkal díszített bőrtáska, a könyvecske tokja is épségben maradt fenn. A lelet restaurálása várhatóan egy évet vesz majd igénybe, a kutatók addig a szöveg mellett azt is megpróbálják megfejteni, hogy milyen fából készült és milyen viasszal borították a lapokat, ezek után talán a pontosabb kormeghatározás is lehetővé válik majd.

A latrinából a notesz mellett kések, hordók, edények, kosármaradványok és selyemdarabkák is előkerültek, ez utóbbiakról a régészek úgy gondolják, hogy valamilyen szebb napokat látott ruhát a középkorban vécépapírként hasznosítottak újra. A vizsgálatok lezárulta után a noteszt a paderborni császári palotában működő múzeumban állítják majd ki.

Sosem látott felvételek érkeztek a tenger mélyéről: az Ocean Census egy év alatt 1121 mindeddig ismeretlen fajt azonosított egy év alatt, ezekről pedig fényképeket is közzétettek. Az eredmény kétségkívül lenyűgözőnek tűnik, azonban a taxonómusok szerint könnyen lehet, hogy az ezres nagyságrend később karcsúsodni fog: a fajok többségéről nem készült alapos leírás, így annak sem jártak utána, hogy más kutatásokban, esetleg gyűjteményekben nem fordultak-e már elő, de bizonyára szép számmal akad köztük olyan, ami valóban ismeretlen volt eddig a tudomány számára.

A tengermélyi népszámlálást a japán székhelyi The Nippon Foundation finanszírozza, és a Nekton brit tengerkutató és természetvédelmi intézet vezeti. Ez utóbbi igazgatója, Oliver Steeds szerint a Nekton kutatói nem is vizsgálják külön, hogy az általuk azonosított fajokat ismeri-e már a tudomány: vannak külön erre szakosodott szakemberek, de anélkül lehetetlen lenne a további munka, ha a szervezet tengerjáró hajói és robottengeralattjárói ne végeznék el az első azonosítást. Ez a munka azért is különösen fontos, mert számos faj már azelőtt eltűnhet, hogy a teljes leírásuk megszülethetne, ez a munka ugyanis gyakran 10-13 évet is igénybe vesz.

Annyi bizonyos, hogy van mit felfedezni: a becslések szerint a tudomány a tengeri élőlények mindössze 10 százalékát ismeri. Az Ocean Census most közzétett felvételein szereplő lények többsége fonalféreg vagy más puhatestű, de szerepelnek rajtuk nagyobb termetű állatok is – ami nem is csoda, ahogy erre Jyotika Virmani, a Schmidt Óceánkutató Intézet igazgatója is felhívta a figyelmet a projekt indulásakor, a 45 méter hosszúságban tekergő kötélszerű szifonofórt is csak 2020-ban fedezték fel Ausztrália partjainál.

Képek a tenger mélyéről

Az expedíció egyik leglátványosabb találata egy potenciálisan ismeretlen macskacápa, amelyet szintén Ausztrália partjainál, Queensland közelében fedeztek fel. A faj 800 méteres mélységben él, a tagjai 400 millió évvel ezelőtt váltak külön a cápáktól és rájáktól. Ugyanebben a régióban egy eddig ismeretlen rájafajt is találtak.

Egészen biztosan önálló fajnak számít az a 791 méteres mélységben felfedezett szimbióta féreg, amelyet a japán partoknál figyeltek meg a Shinkai 6500 tengeralattjáróval, és amely egy üvegszivacsfaj belsejében él.

Újdonságnak számít az a szalagféreg is, ami az előbbiekkel ellentétben a sekély vízben, 1-5 méteres mélységben él Délkelet-Ázsiában. Az állat élénk színei arra figyelmeztetik a ragadozókat, hogy a féreg toxinokkal védekezik ellenük, ezért nem jó ötlet megtámadni.

A látványosabb felfedezések közé tartozik az a potenciálisan ismeretlen szivacsfaj, amely pingponglabdához hasonló szervekkel ejti csapdába az áldozatait, és amit az Antarktisz közelében figyeltek meg.

És ez még csak a jéghegy csúcsa: az erre fogékonyak az Ocean Census honlapján fényképek ezrei közül válogathatnak, jövő áprilisban pedig érkezik egy újabb adag, a kutatás pedig a tervek szerint egészen 2033-ig folytatódik.

Kedves barátunk! Szeretettel meghívunk a június elején megrendezésre kerülő, csak Qubit+ tagoknak meghirdetett, exkluzív tudományos estünkre, a Qubit Live #13-ra! Folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni – vezető magyar kutatókkal, gazdasági elemzőkkel, kerekasztallal, nézői kérdésekkel, művészvendéggel és élő zenével.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész.

Mozgalmas este lesz klassz helyszínen: a margitszigeti Kristályban várunk Rátok június 8-án, szerdán 19 órától. Belépés csak Qubit+ tagoknak és barátaiknak! Ha még nem vagy tag, ez egy remek pillanat arra, hogy csatlakozz a kedvezményes előfizetői programunkhoz; ha már az vagy, alább találod a további részleteket, nagyon várunk, gyere el!

Jegyek:

Qubit+ tag vagy? Keresd a postaládádban meghívónkat, hamarosan emailen küldjük el minden Qubit+ tagunknak a kedvezményes jegyvásárlási linket!

Még nem vagy Qubit+ tag? Csatlakozz mielőbb, és hozzáférhetsz lezárt cikkeinkhez, podcastjainkhoz, előfizetői hírleveleinkhez, és Te is megkapod meghívóinkat (benne a jegylinkkel) az exkluzív eseményeinkre.

Infó:

Időpont: 2026. június 8., hétfő 19:00-22:00
Helyszín: Margitszigeti Kristály Színtér. A 4-es és 6-os villamosok Margit hídi megállójától 800 méterre, a Schulek Frigyes sétányon, a sportuszoda mellett.

Nem jártál még Qubit Live-on? Ilyesmikre gondolj:

Támogató:

Ismét bebizonyosodott, hogy a szőlő valódi szuperélelmiszer: napi három adag szőlő csodákat művel a bőrrel, de hogy pontosan mekkora csodákat, az függ az egyéntől is – mindenesetre a Nyugat-új-angliai Egyetem egy friss kutatása szerint az biztos, hogy eltérő mértékben, de mindenkinek jót tesz.

A kutatásban a szőlőfogyasztás bőrre gyakorolt hatását vizsgálták, de John M. Pezzuto, az eredményeket összefoglaló tanulmány vezető szerzője szerint majdnem biztosra vehető, hogy a szőlő által kiváltott genetikai válaszok a test egyéb szerveire is pozitív hatást gyakorolnak, így például az izmokra, a máj szöveteire, a vesére vagy az agyra is.

A kísérletben 28 önkéntes vett részt, akik két héten keresztül minden nap szőlőt fogyasztottak (a gyümölcsöt a Kaliforniai Csemegeszőlőtanács biztosította a számukra). A résztvevőktől ezek után bőrmintát vettek, és megvizsgálták, hogy milyen genetikai változások következtek be a szövetben a szőlőmaraton előtti állapotokhoz képest.

Csodaszőlő

Valamilyen mértékű változást mindenkinél észleltek: mint kiderült, a szőlő fokozza a keratinizációt, ezzel pedig megnöveli a bőr ellenállóképességét is. Miután a résztvevőket gyenge UV-fénynek tették ki, megismételték a vizsgálatot, és arra jutottak, hogy a szőlőevés már magában is jót tesz a bőrnek, de ha sugárzás éri, még erősebb genetikai választ vált ki. A válasz nem mindenkinél volt azonos mértékű, de a kísérlet szőlőevő részvevőinek bőre 30-50 százalékkal ellenállóbb lett az UV-sugárzással szemben, mint a szőlőtleneknek. A kutatók megvizsgálták a résztvevők malondialdehid-szintjét is: ezzel mérik az oxidatív stressz szintjét. Mint kiderült, a szőlő ennek a vegyületnek a szintjét is csökkentette, amiből a kutatók arra következtettek, hogy az oxidatív stressz mértékét is csökkenti.

Pezzuto szerint a kutatás a szőlő nagyszerűségén túl arra is rámutat, hogy milyen fontos szerepet játszik a test működésében az egészséges táplálkozás – aminek egyre nagyobb piaca van, de nem minden esetben bizonyított, hogy az egészségesnek hirdetett készítmények valóban azok is. Az egyik ilyen népszerű készítmény a rezvaratrol, ami természetes módon a szőlőben és bogyós gyümölcsökben található – erről legalább kiderült, hogy a gyümölcsben és kivonatként is működőképes.

Az AI-boom egyre inkább olyan pénzügyi gravitációs térre hasonlít, amelyben ugyanaz a néhány vállalat finanszírozza, kiszolgálja és igazolja egymás növekedését. A GPU-k, adatközpontok és felhőkapacitások világa így nemcsak technológiai háttér, hanem hatalmi protokoll: aki ezt birtokolja, az a jövő AI-használatának szabályait is meghatározza. Ezért félrevezető pusztán azt firtatni, hogy kipukkan-e az AI-buborék. A buborék metafora azt sugallja, hogy a baljós történet a túl magas részvényárfolyamokról és a túlzott befektetői reményekről szól, de itt mélyebben húzódó folyamat zajlik.

Az AI-beruházási ciklusban a tőke, az energia, az adat, a számítási teljesítmény és a szabályalkotás joga egyszerre kezd ugyanazokba a központokba összpontosulni. A kérdés már nemcsak az, hogy mennyit ér ma az Nvidia, a Microsoft, az OpenAI vagy az Anthropic, hanem az is, hogy ki dönt arról, milyen infrastruktúrán futnak majd a közigazgatás, az oktatás, az egészségügy, a pénzügy, a hadügy, a média és a politikai kommunikáció algoritmikus rendszerei.

Korábbi, protokollokról és rendszerváltásról szóló írásomban amellett érveltem, hogy a politikai rendszerek tartósságát nem pusztán a törvények, intézményi formák és személyi kinevezések adják. A valódi hatalom gyakran a működési eljárásokban, hozzáférési szabályokban és felelősségi láncokban, azaz magukban az operatív protokollokban rejlik. Ugyanez történik most globális léptékben az AI körül. A felszínen modellek és fejlesztőközpontok versenyeznek egymással. A mélyben azonban hálózatok, interfészek, felhőszolgáltatások, szerverfarmok, adatközpontok és finanszírozási láncolatok írják körül, hogy ki, milyen feltételekkel és kimenetekkel vehet részt a versengésben.

A Bloomberg 2026 májusában közzétett ábrája ezt a mélyebb réteget tette szemléletessé. A kép első pillantásra egy izgalmas technológiai ökoszisztémát ábrázol: középen az OpenAI, körülötte a Microsoft, az Nvidia, az Oracle, az AMD, a CoreWeave, az Anthropic, a Google, az Amazon és más szereplők; köztük befektetések, chipbeszerzések, felhőkapacitási szerződések, adatközpont-építési megállapodások. Az ábra azt sugallja, hogy az AI-forradalom nem magányos garázscégek izgalmas története, sokkal inkább egy nagyvállalati koordinációs rendszerben zajló versenyfutás.

Az oaklandi bíróság esküdtszéke hétfőn elutasította Elon Musk keresetét az OpenAI és vezérigazgatója, Sam Altman ellen, miután egyhangúlag megállapította, hogy Musk gyakorlatilag elkésett a pereskedéssel, mert minden követelése elévült. Az esküdtszék kevesebb mint két óra tanácskozás után hozta meg döntését, amelyet Yvonne Gonzalez Rogers szövetségi bíró is megerősített, és úgy döntött, nem húzza tovább az időt. A döntés után így fogalmazott: „Elegendő bizonyíték áll rendelkezésre az esküdtszék megállapításának alátámasztására, ezért kész voltam az ügyet azonnal elutasítani.”

Musk 2015-től társalapítóként egyengette az OpenAI útját a kezdetekben, majd 2018-ban, miután máshogy képzelte el a cég jövőjét – valamint a Tesla vezéreként összeférhetetlenséget is megállapítottak nála –, kilépett az igazgatótanácsból. Ezután az OpenAI a kezdeti nyílt, nonprofit modellből egyre inkább profitorientált struktúrába szerveződött, sorra jöttek a milliárd dolláros befektetések a céghez, és már az AI-termékeinek fejlesztése is zárt ajtók mögött zajlott. A 2024 óta húzódó perben Musk azt állította, hogy Altman és Greg Brockman, az OpenAI elnöke gyakorlatilag „elloptak egy jótékonysági szervezetet”, míg a tárgyaláson úgy fogalmazott az alapítást több tízmillió dollárral támogató Musk: „Bolond voltam. Ingyen finanszíroztam nekik egy startupot.”

Musk jogi csapata azt kérte a bíróságtól, hogy kötelezze az OpenAI-t és a Microsoftot akár 134 milliárd dollár visszafizetésére, távolítsa el Altmant és Brockmant a vezetői posztjukról, és semmisítse meg a cég 2025-ös átszervezését, amely profitorientált irányba vitte az OpenAI-t.

Az esküdtszék azonban érdemben nem foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy az OpenAI valóban megsértette-e eredeti nonprofit alapokmányát, csupán azt állapította meg, hogy Musk a háromévnyi elévülési határidőn belül nem nyújtotta be a keresetét – főleg, hogy a bizonyítékok alapján már 2021-ben tudott a kifogásolt lépésekről. Az OpenAI ügyvédje, William Savitt az ítélet után nem rejtette véka alá örömét: „Az esküdtszék döntése megerősíti, hogy ez a per egy képmutató kísérlet volt egy versenytárs szabotálására.” Musk 2023-ban alapította meg az xAI nevű, egyébként szintén profitorientált mesterségesintelligencia-cégét.

A három hétig tartó, nagy figyelmet keltő tárgyalás végén Musk ügyvédje fenntartotta a fellebbezés jogát, ám a bíró jelezte, hogy nehéz dolguk lenne vele, hiszen az elévülés kérdése egyszerű tény, amit semmilyen jogi eszközzel nem tudnak kijátszani.

Az ügy hátteréről és a tárgyalás első napjairól ebben a cikkben írtunk részletesen:

XIV. Leó május 25-én hirdeti ki első püspökökhöz intézett körlevelét, az az enciklikáját, amely az emberi méltóság mesterséges intelligencia (AI) korában történő megőrzéséről szól – írja az AP hivatalos vatikáni forrásokra hivatkozva.

A Magnifica Humanitas (Csodálatos emberiség) című teológiai sorvezetőt a regnáló egyházfő május 15-én írta alá, napra pontosan 135 évvel a XIII. Leó Rerum Novarum (Új dolgokról) címen kiadott, az ipari forradalom munkavállalóinak jogaival, a kapitalizmus korlátaival, az állam és a munkaadók munkavállalókkal szembeni kötelezettségeivel foglalkozó enciklikája után.

Hírügynökségi források szerint a dokumentum az AI mellett a világot megrázó háborúkról is iránymutatással szolgál. Ismert, hogy az amerikai születésű Leó pápa korábban többször bírálta Donald Trumpot, az Egyesült Államok elnökét és az által indított iráni háborút, ami miatt többször is nyílt szópárbajba keveredtek egymással.

Az enciklika pünkösdhétfőre időzített kihirdetésekor a tervek szerint jelen lesz Christopher Olah, az AI-fejlesztésben élenjáró Anthropic társalapítója. Ismert, hogy a biztonságos és felelős AI-fejlesztés iránti elkötelezett cég beperelte az amerikai védelmi minisztériumot, amiért az „ellátási láncbeli kockázatnak” minősítette őket. A Pentagon azután bélyegezte meg a Claude nevű chatbot fejlesztőjét, hogy az Anthropic megtagadta technológiájának használatát tömeges megfigyelési célokra és autonóm fegyverrendszerek működtetésére.

A napokban szenzációs antianyag-kísérletei miatt címlapokra került Európai Részecskefizikai Laboratórium, a CERN legfőbb döntéshozó testületének a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) patinás székházában május 22-én rendezett rendkívüli ülésén kiderül, hogy mi lesz a Nagy Hadronütköztetőt (LHC) követő korszakot meghatározó európiai kutatási projekt; a részecskefizikus közösség bele vág-e a proton-proton ütköztető LHC-nál is nagyobb energiájú elektron-pozitron ütköztető, a Jövőbeli Körkörös Ütköztető (Future Circular Collider, FCC) megvalósításába.

Az eddigi elképzelések szerint az FCC egy 91 kilométer kerületű, föld alatti, gyűrű alakú alagútban kapna helyet, amely körülbelül háromszor hosszabb, mint az LHC, és a részecskéket ütköztető nyalábok energiája jelentősen, teljes kiépítésben 5-szörösen meghaladja majd a korábbi kör alakú ütköztetőét. A kutatók célja, hogy a részecskefizika standard modellje által még megválaszolatlan kérdésekre válaszokat találjon, egyebek mellett az univerzum jelentős részét alkotó sötét anyag részecskéinek felfedezésében is bízva. A világ legjelentősebb részecskefizikai kutatóhelyének számító CERN legfelső grémiumának végső döntése az FCC megépítésének elkezdéséről 2028 körül várható.

Az MTA hétfői közleménye szerint a CERN Tanács rendkívüli ülése dönt a Magyarországgal együtt 25 ország 18 ezer fős kutatói közössége által 6-7 évente felülvizsgált és újrafogalmazott részecskefizikai stratégiáról, amely egyebek mellett kijelöli az univerzum 95 százalékát alkotó sötét anyag és sötét energia kutatásának irányait.

A mesterséges intelligencia robbanásszerű fejlődésével jogosan merül fel a kérdés: mi lesz a sorsa az olyan tudományos megmérettetéseknek, amelyek a hosszas, elmélyült gondolkodást és kreatív problémamegoldó képességet helyezik előtérbe? Itt nem a szigorú időkorlátos tantermi vizsgákra és zárthelyikre gondolok, hanem azokra a kihívásokra, ahol a diákoknak napok vagy hetek állnak rendelkezésre egy-egy probléma vagy feladatsor kidolgozására – mint amilyenek a középiskolásokat megmozgató KöMaL-pontversenyek vagy az egyetemistáknak kiírt patinás tíz napos problémamegoldó versenyek, mint az 1949 óta megrendezett Schweitzer Miklós Matematikai Emlékverseny vagy az 1970 óta megrendezett Ortvay Rudolf Fizikai Problémamegoldó Verseny.

Amikor egy fejlett nyelvi modell már másodpercek alatt vezet le komplex differenciálegyenleteket, vagy ír meg komplett fizikai szimulációkat, ezek a hagyományos, papír-ceruza alapú elméleti versenyek komoly egzisztenciális válsággal néznek szembe. Idén oda jutottunk, hogy a legkorszerűbb modellek már szinte az összes ilyen versenyen kitűzött matematikai és fizikai problémát képesek megugrani. A feladatírók és javítók így duplán nehéz helyzetbe kerültek: egyrészt iszonyú nehéz lett olyan, az AI számára kihívást jelentő problémát kitalálni, aminek megoldását egy kreatív és tehetséges diáktól el lehet várni, másrészt az értékelésnél is egyre reménytelenebb kibogozni azt, hogy hol ér véget a diák tudása, és hol kezdődik a gép hozzájárulása? Így aztán ezeknek a versenyeknek az eredeti szellemiségük és céljuk vész el, mert ilyen formában már nem alkalmasak az önálló kompetenciák fejlesztésére és megmérettetésére.

Pontosan ebben a megváltozott helyzetben éledt újra nyolc év kihagyás után a NYIFFF (Nyílthelyi Fifiqs Fiziqs Feladatok), ami az AI korában aktuálisabb, mint valaha! Ezen a versenyen a diákok csapatokban dolgoznak: nem elvont, papírízű problémákat oldanak meg egy íróasztal felett görnyedve, hanem kiviszik a fizikát a valós térbe, nem is akármilyen helyre, hanem ha kell, akár a Balatonba. A szervezők eleve olyan feladatokban gondolkodtak, ahol egyáltalán nem baj, ha a versenyzők a mesterséges intelligenciához nyúlnak segítségért egy-egy elméleti kérdésnél, a megoldást ugyanis a valóságban meg is kell építeni, ki kell mérni, és működésbe kell hozni. Egy nyelvi modell pedig (egyelőre) nem tud megfogni egy csavarhúzót, nem érzi a súlypontot, és nem képes a semmiből vagy épp a rendelkezésre álló limlomokból működő gépezetet eszkábálni – márpedig itt pontosan erre volt szükség.

A múlt hétvégén a csodálatos hangulatú Szigligeten lezajlott tábor tökéletesen igazolta, hogy erre a fajta kézzelfogható kihívásra óriási szükség van. A résztvevő diákok – főleg ELTE-s és BME-s fizikusok és matematikusok – láthatóan hihetetlenül élvezték ezt a nyílthelyi kihívást. Bár az időjárás kifejezetten zord arcát mutatta, a benti alkotó energiákat ez egyáltalán nem vetette vissza. A legkellemesebb meglepetés azonban az volt, hogy a csapatok jelentős részének eszébe sem jutott AI-t használni, annyira beszippantotta őket a közös kísérletezés és a valós problémákkal való küzdelem, hogy a képernyők helyett a szigetelőszalag, cérnák, lufik, mécsesek és a fizika makacs törvényszerűségei vették át a főszerepet. Itt derült ki igazán, hogyan vérzik el egy elméletben tökéletes terv a súrlódás miatt, és hogyan lehet egy jó ötlettel megváltani a világot.

Hogy ti is belekóstolhassatok ebbe a különleges atmoszférába, a mai rovatban a NYIFFF egyik esti játékos gyorsasági versenyének egy feladványát hoztam el. Ha sikerül megoldanod, ne habozz, add fel másnak is a feladványt, hiszen egy alma és néhány pálcika szinte bármelyik konyhában akad.

298. feladvány: Saslikpálcák egyensúlyozása

Vegyünk elő tíz darab saslikpálcát vagy hurkapálcát. Az egyiket szúrjuk egy almába, hogy függőlegesen meg tudjuk állítani az asztalon. A feladat az, hogy a másik kilenc pálcát helyezzük fel az oszlop tetejére, de úgy, hogy csak egyetlen pálca érhet hozzá az oszlophoz. Természetesen egyik pálca sem érintheti az asztalt és semmi mást, csak egymást, tehát egyensúlyozzunk kell a kilenc pálcát az oszlop tetején!

Próbálj hálót fonni!

Az első feladat egy összetartó szerkezet megépítése a kilenc pálcikából, a második feladat pedig az egyensúlyozás. Ez utóbbi miatt fontos, hogy a szerkezet tömegközéppontja környékén legyen pálca, amin a szerkezet megtámasztható, azaz az oszlop tetejére helyezhető. Egy lehetséges megoldást látható alább. Ha neked van más megoldásod, ne habozz, küld be a megoldásodról készült fotót az Ész Ventura e-mail címére!

Ha szereted a fejtörőket, tekintsd meg korábbi feladványainkat is! Ha megjegyzésed lenne, vagy feladványt javasolnál, írj az eszventura@qubit.hu e-mail címre! Ha pedig tetszik a rovat, ezt a Vendégkönyvben kifejezésre juttathatod.

Az Ész Ventura feladványügyi rovat gazdája: Gáspár Merse Előd fizikus, kognitív kutató, társasjáték-fejlesztő és bűvész.

Már a magyarországi élővizekben, például a Hármas-körösben is megjelentek az Olaszországtól Finnországig, Spanyolországtól Oroszországig szerte Európában megtelepedett idegenhonos csalánozók. A kínai Jangce vízrendszerből származó inváziós fajként nyilvántartott édesvízi medúzák (Craspedacusta sowerbii) terjedését ugyan naprakészen dokumentálja az ökológiai következményekről és kockázatokról is beszámoló szakirodalom, ugyanakkor ezek az információk hiányoznak az inváziós fajokkal kapcsolatos társadalmi ismeretek közül, így a témáról szóló közbeszédben sem esik szó a jelenségről – állítja az Ökológiai Kutatóközpont munkatársainak társszerzőségével a People and Nature folyóiratban megjelent tanulmány.

A kutatók szerint miközben az inváziók jelentősen csökkentik a biodiverzitást, a kevéssé feltűnő „kriptikus” fajok gyakran észrevétlenek maradnak, és a közvélemény figyelmének elkerülése korlátozza a beavatkozás lehetőségeit is.

A természetes elterjedési területén kívül Európában először 1880-ban egy londoni dísztóban dokumentált édesvízi medúzákról az Európa 17 országában 22 hónapon át folytatott reprezentatív kérdőíves felmérés szerint a lakosság 80 százaléka nem ismerte a faj nevét, a megkérdezettek közel fele pedig tengeri élőlénynek gondolta, és csak harmaduk tudta, hogy a kutatók egy inváziós fajról kérdezősködnek.

A kutatók szerint az, hogy az európaiak alig ismerik ezt a rejtetten terjedő inváziós fajt, ami akadályozhatja a korai előjelző rendszerek működését és az esetleges beavatkozási lehetőségek kialakítását. Szerintük a közösségi tudomány (citizen science) és az egyéni közvetlen tapasztalatszerzés révén javítható a faj észlelése, kiegészítve a formális monitorozást, ami elősegíti átfogóbb kezelési stratégiák kidolgozását.

Az édesvízi medúza ragadozó. Az ugyan még nem teljesen tisztázott, hogy előfordulása, tartós jelenléte milyen milyen hatással a teljes táplálékláncra, de az eddigi kutatások alapján úgy tűnik, hogy például az algák elszaporodásában szerepet játszhat, mivel az algákat fogyasztó zooplanktonokkal is táplálkozik. Vagyis a medúzák növelik az algásodás lehetőségét, így akár olyan algafajok is elszaporodhatnak, mint amilyen az idegrendszert és májat károsító toxin termelésére képes kék alga.

Járványszerűen terjed az elhízás az alacsony és közepes jövedelmű országokban, Ázsia, Afrika, Latin-Amerika, a Karib-térség és a Csendes-óceáni szigetek egyes részein aggasztóan gyorsan emelkedik a felnőttkori kóros túlsúly esélyeit megduplázó gyerek- és serdülőkori obezitás aránya a legfiatalabb nemzedékeken belül – állítja az a Nature folyóiratban nemrégiben megjelent átfogó tanulmány, amely szerint jelenleg már 1 milliárd embert érint a számos betegségért, krónikus szövődményért felelős elhízás.

A nem fertőző betegségek kockázati faktorait vizsgáló globális hálózat, az NCD-RisC kutatói 232 millió 5 évesnél idősebb és 45 évesnél fiatalabb földlakó egészségügyi adatainak évtizedeket átfogó idősoros adatait elemezték. A Phys.org portálon ismertetett eredmények szerint a számos krónikus betegség rizikófaktoraként számon tartott elhízás arányának növekedése megállt ugyan Nyugat-Európa, Észak-Amerika, Ausztrália és Ázsia magas jövedelmű régióiban, a gyerek és serdülők körében pedig még mintha az enyhe csökkenés jelei is mutatkoznának. Az alacsony és közepes jövedelmű országokban azonban riasztó a helyzet.

A kutatócsoport az elhízási arányok éves változásait és azok ütemét feltérképező kutatók azonosították azokat a régiókat, országcsoportokat is, amelyek hasonló mintázatokat mutattak a gyerek- és serdülőkori elhízás arányában. Eszerint a magas jövedelmű országokban a gyerekek és tinédzserek elhízási aránya már az 1990-es években elkezdett csökkenni, miközben ez a tendencia a felnőtteknél csak 2000 körül kezdődött. A kutatók szerint az egészséges élelmiszerekhez és egészségügyi információkhoz való hozzáférés jelentősen támogatta ezt a folyamatot.

Ezzel szemben a fejlődő országokban az urbanizáció, a fizikailag megterhelő munkáról az ülőmunkára való áttérés és az importált feldolgozott élelmiszerektől való függőség úgy változtatta meg a többség életmódját, amely nem várt módon növelte az elhízás kockázatát, amivel a helyi közegészségügyi rendszerek nem tudtak lépést tartani.

„Rövid működésünk alatt sikerült bevonzanunk Roska Botond professzor urat, a jelenleg Svájcban dolgozó világhírű kutatót, valamint további, külföldön dolgozó tudósokkal folytatunk előrehaladott egyeztetéseket. Investigator programunk iránt számos külföldön dolgozó ERC-pályázatnyertes kutató érdeklődik. Elértük mindezt néhány hónappal indulásunk óta. Elindítottunk egy folyamatot, amire a meglévő kutatási ökoszisztéma évtizedeken át nem volt képes” – fogalmaz Magyar Péter miniszterelnöknek címzett hétfői nyílt levelében Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus, az Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A korábbi kulturális és innovációs tárca jelentős apanázsával közérdekű vagyonkezelő alapítványként (kekva) tavaly létrehozott, sikeres tehetséggondozó programok támogatásával is megbízott Élvonallal az Orbán-kormány az április 12-i választási veresége előtt két hónappal kötött, a 2026 és 2030 közötti időszakban folyósítandó 261,7 milliárd forintos támogatásról szóló keretszerződést.

A május közepén beiktatott Tisza-kormány azonban az első intézkedéseinek egyikeként felbontotta a kontraktust a budapesti Infoparkban Frontiers Campus néven kutatóközpont-beruházást indító alapítvánnyal. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázata szerint a konstrukció „egy olyan logikára épül, amelyet a magyar felsőoktatás KEKVA-modelljénél már megismertünk: közvagyon és közfeladat kiszervezése alapítványi formába, hosszú távú szerződésekkel, erős politikai időzítéssel, korlátozott demokratikus kontrollal”.

Krausz úgy kezdi levelét, tudatában voltak annak, „hogy az új kormány nehéz helyzetben veszi át az ország irányítását. Következésképp arra is fel voltunk készülve, hogy az előző kormány által kilátásba helyezett források – bármennyire is indokolhatóak szakmai szempontból – korrekcióra szorulhatnak”. Állítása szerint ők csak a közösségi médiából értesültek arról, hogy a kormány felbontja a szerződésüket, „valamint arról is, hogy »párhuzamos rendszerekre« nincs szükség. Meggyőződésünk nekünk is, hogy Magyarországnak valóban nem párhuzamos rendszerekre, hanem egymást erősítő, együttműködésre épülő tudományos megoldásokra van szüksége”. Krausz szerint „az Élvonal pontosan ezt kívánja szolgálni”.

„Teljes mértékben egyetértünk azzal is, hogy a közpénzek felhasználásának átláthatónak, ellenőrizhetőnek és elszámoltathatónak kell lennie. Ezúton szeretném kérni szervezetünk teljes körű, minden részletre kiterjedő átvilágítását. Örömmel várjuk az új kormány javaslatait arra vonatkozóan is, hogy milyen működési forma biztosíthatja egyszerre az átlátható közpolitikai kontrollt és a tudományos szabadság érvényesülését”

– fogalmaz a Nobel-díjas fizikus, aki záró sorai szerint szeretné megérni, „hogy Magyarország egyszer olyan ország legyen, ahol az emberek nyíltan - bármilyen ügyben - ki merjék mondani, ha valakit, vagy valamit támogatnak”.

„A bizalom visszaépítésének első lépése az kell, hogy legyen, hogy ezeket a kutatócsoportokat rehabilitálják, és ezt a sebet kezeljék, ami egyben azt is üzenné, hogy ami történt, teljes mértékben elfogadhatatlan” – mondta Kemenesi Gábor virológus, a Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratóriumának igazgatója a Telex által áprilisban feltárt HU-rizont-botrányról, aminek során a lap szerint minisztériumi döntéssel írták felül a 2025-ös pályázati kör szakmai értékelés során kialakult sorrendjét.

Kemenesivel pénteken beszélgettünk Pécsen, a Szentágothai János Kutatóközpont modern épületében található irodájában, miután a Facebookon egy posztban arról írt, hogy a hazai tudományfinanszírozás kultúrájának és gyakorlatának meg kellene újulnia. A virológus egy fiatal kutató szemszögéből mesélt a magyar tudomány jelenlegi helyzetéről, megoldandó kihívásairól, valamint azokról a kormányzati hibákról, amik szerinte emberéletekbe kerültek a covidjárvány során.

A Magyar Péter miniszterelnök vezette kormánytól Kemenesi elsősorban a HU-rizont botrány során történtek kivizsgálását, a versenybe vetett hit visszaállítását, stabil, átlátható és magasabb összegű tudományfinanszírozást, valamint a magyar tudomány európai és nemzetközi közösségbe történő visszaintegrálását várja. Az interjút rövidített és szerkesztett formában közöljük.

Milyen állapotban hagyta hátra a magyar tudományt a 16 év után leköszönt Orbán-kormány?

Hazugság lenne azt mondani, hogy én vagyok a magyar tudomány abszolút ismerője, vagy hogy én vagyok a leginkább alkalmas ennek megvitatására. Én inkább a hangos ember vagyok, és többször hangot adtam olyan dolgoknak, amiket fontosnak éreztem kimondani, talán ez az interjú is jó lesz arra, hogy segítse a változást itthon. Látom azokat a problémákat, amiket egy fiatal kutató meg tud élni, és azt is, hogy mi aggasztja a közel 40 fős csoportom tagjait. A magyar tudomány állapotát nehéz önmagában értelmezni, mert a tudomány egy határok nélküli emberi tevékenység, és ezt azoknak kellene elemeznie, akik az elmúlt 16 évet megelőző tudományfinanszírozást és nemzetközi kapcsolatokat is átlátták. De a tudományos feudalizmus, a lekötelezettség rendszerének hagyatékai máig erősen itt vannak köztünk, és ezeket a társadalmi polarizáció, amiben élünk, csak tovább erősítette.

Huszonöt évvel ezelőtt Magyarországon nem lehetett politikai kampányt folytatni a választás napján. A szabályozás eszméje és logikája egyszerű volt: a szavazás napján nem szabad befolyásolni a szavazókat, ezért el kell hallgatnia a politikai kommunikációnak. Ennek megfelelően nem lehetett plakátolni, hirdetni, agitálni, a választókat közvetlenül megszólítani az újságokban, televízióban, rádióban. Ez volt az úgynevezett kampánycsend intézménye. A szabály mai szemmel, a Facebook, YouTube és a TikTok által uralt magyar nyilvánosság felől visszanézve egészen elrugaszkodottnak tűnik. Pedig a kétezres évek elején egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy az internet összeegyeztethetetlen lenne a kampánycsend intézményével. Még úgy sem, hogy erre korábban semmilyen precedens nem volt, és a média újdonsága miatt még gondolkodás sem volt a problémáról. Ezért a korabeli szereplők abból indultak ki, hogy az internetet valahogy össze kell illeszteni a meglévő médiarendszer logikájával. A kérdés tehát az volt: hogyan lehet megvalósítani a kampánycsendet az interneten?

Rozgonyi Krisztina, a Nemzeti Hírközlési Hatóság egykori elnöke így idézte fel egy oral history interjúban, hogyan zajlott ennek a kitalálása a 2002-es választások előtt: „Pontosan tudtuk, hogy ez nem vicc. Leültek, emlékszem, Nádori Péter, Weyer Balázs és Braun Róbert, az egyiküknek sem jutott eszébe, hogy a választási törvényt át kellene írni, hanem azon gondolkodtak, hogy az abban szereplő megfogalmazásokat hogyan lehet értelmezni az interneten. Voltak a különböző tartalom-hierarchia szintek, erre kidolgoztak egy írásos javaslatot. E szerint, ha egy választási tartalom a negyedik vagy ötödik hierarchikus szinten el van rejtve, akkor az a kampánycsend betartásának minősül. Azt a párhuzamot vonták, ha a negyedik-ötödik hierarchikus szinten megtalálsz egy ilyen anyagot, akkor azt tudatosan keresed, és a választási bizottság előtt az volt az érv e mellett, hogy azt se tudják megakadályozni, hogy valaki előtúrja az egy héttel ezelőtti újságot. Ehhez joga van, ha nem dobta el, vagy ha megtalálja a szomszéd kukájának tetején, az sem fog kampánycsendsértésnek minősülni. Kidolgozták ezt a választási kódexet, két vagy három körben az Országos Választási Irodával egyeztette a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE). Kölcsönösen elfogadták, és utána saját maga monitorozta az MTE ennek a betartását.”

Miért volt lehetséges akkor ezt a koncepciót megvalósítani? Mert a probléma megoldásának gondolatmenete mögött egy teljesen más természetű internet húzódott meg. Egy olyan internet, ahol még elképzelhető volt, hogy bizonyos hangok és tartalmak ideiglenesen elcsendesedjenek. Azaz valóban lehetőség volt arra, hogy a tartalomelőállítás szereplői a politikai tartalmak közlését visszafogják, azoknak a pontos helyét meghatározzák. És azért is, mert ennek az elképzelésnek az ellenőrzését is meg lehetett oldani. 2002-ben bár már működött jó pár online híroldal Magyarországon — mint például az Index, az Origo, a nol.hu, a hvg.hu, a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap online verziói, vagy a mára már elfeledett Stop.hu —, de ezeknek a száma véges volt. Az a tartalommennyiség, amit ezek a szerkesztőségek naponta felpakoltak a webre, nem volt feltétlenül gyorsan befogadható egy képzeletbeli, minden iránt érdeklődő olvasó számára, de nem is lett volna lehetetlen küldetés minden fontosabb tartalmat elolvasni naponta a magyar interneten. Azaz a fenti idézetben említett monitorozás, azaz tételes, egyesületi tartalomellenőrzés ténylegesen lehetséges volt.

A kampánycsend médiára vonatkozó részét Magyarországon 2013-ban eltörölték, és valószínűleg ez volt az egyetlen lehetséges út, hiszen ma már nem lehetne megvalósítani az online kampánycsendet. Részben azért, mert az előállított tartalom mennyisége gyakorlatilag áttekinthetetlen: általános és specializált, komoly és szórakoztató, lassan vagy éppen pár percenként frissülő, nagyon rövid és nagyon hosszú, szöveges, hangalapú és videós tartalmak ezrei kerülnek fel naponta a magyar nyelvű internetre. Ezeket monitorozni, tételesen ellenőrizni, ráadásul egy aránylag nehezen meghatározható tartalomtípusra vadászva, gyakorlatilag lehetetlen. Részben azért, mert a tartalomelőállítók köre is megváltozott. Már nemcsak a vállalatok ernyője alatt működő szerkesztőségek, híroldalak állítják elő és terjesztik a legtöbb vagy a legtöbbek által fogyasztott politikai tartalmakat, hanem egyfelől maguk a politikusok (illetve azok közösségi médiás stábjai), és azok, akiket ma influenszereknek vagy tartalomgyártóknak nevezünk, továbbá az egyszerű felhasználók milliói, akik megosztják a legkülönfélébb tartalmakat vagy saját gondolataikat. Végül pedig azért, mert azóta valami alapvetően megváltozott az internet működésében, ami miatt elképzelhetetlennek tűnik az, ami húsz évvel ezelőtt még teljesen racionális elképzelés volt.

Az internet tengere

A korai internet sok mindenben különbözött a korabeli médiától, de talán az egyik legfontosabb sajátossága az volt, hogy a felhasználó viszonylag nagy kontrollal rendelkezett afelett, hogy milyen tartalmakat fogyaszt és hogyan jut el hozzájuk. Sőt, nemcsak erős beleszólása volt abba, hogy mikor milyen tartalom juthat el hozzá, de szinte elkerülhetetlen volt, hogy saját maga tegyen lépéseket az általa választott dolgok felé. Ha visszagondolunk a kétezres évek elejének tartalomfogyasztására, alapvetően négyféleképpen lehetett online tartalmakat — leginkább szöveget, de akár képet, videót vagy zenét — fogyasztani. Az egyik lehetőség az volt, hogy az ember egyszerűen felkeresett egy adott oldalt, és végignézte az ott közölt tartalmakat. Nem véletlen, hogy ebben a korszakban gyökerezik a híroldalak címlapjának gondos szerkesztési stratégiája. Bár a nyomtatott sajtó erős kulturális hagyományai is nyilván szerepet játszottak ebben, az elsődleges elv egy jól szerkesztett online címlap mögött az volt, hogy a tartalmak úgy legyenek elrendezve, megcímezve, kiemelve, illusztrálva, hogy a lehető legjobban vezessék az olvasó tekintetét és támogassák a lehető legaktívabb tartalomfogyasztását, a lehető legtöbb kattintással és ott-tartózkodással. Az Index címlapja például ebben olyannyira erős volt, hogy még az online címlapok hőskorát követő években is kiemelt jelentőségű szerkesztőségi felület maradt.

Egy másik lehetőség volt egy keresőből odajutni a kívánt tartalomhoz. Vagy megkapni egy cikk linkjét találatként, vagy beírni a lap nevét a keresőbe, és úgy menni az oldalra. Amennyire különösnek tűnik ez a mai digitális világban, ez a kétezres évek elején annyira bevett, sőt, alapértelmezett módja volt a keresőhasználatnak. Ez volt a navigációs keresés, amikor az olvasó úgy ment az Indexre, hogy beírta a Google-be hogy „Index”, és az első találatból kattintott a lap főoldalára. A közvetlen oka ennek egyszerű ergonómia volt: az akkori böngészőkbe még a mindenféle http és www előtagokkal és a megfelelő domainvégződésekkel együtt kellett beírni egy oldal nevét, hogy az garantáltan bejöjjön, így sokkal egyszerűbb megoldás volt ezt áthidalni pár kattintással.

Lehetett még úgynevezett hírgyűjtő oldalakon keresztül olvasni a tartalmakat. Az olyan oldalak, mint a Hírkereső, egyszerre több portál friss tartalmait gyűjtötték össze egyetlen felületen. Ez úgy nézett ki, hogy minden, az oldalon szereplő médiának volt egy doboza, és a dobozban szerepelt mondjuk a tíz legfrissebb hírének a kattintható linkje. Az oldalra rátekintve így lehetett látni jó pár ilyen dobozt egymás mellett, és látni több híroldal több száz cikkének címét. A felhasználó ebben az esetben ugyan nem feltétlenül ment közvetlenül az eredeti forráshoz, és nem is feltétlenül csak azt látta, amiért odament, de továbbra is viszonylag tudatosan kellett navigálnia, aktívan tájékozódnia a különböző címek, cikkek között.

Végül egy további megoldás az volt, amikor a felhasználó maga építette fel a saját tájékozódási felületét. Az RSS technológiára épülő személyre szabható kezdőlapok – mint a Netvibes vagy később a Feedly – lehetővé tették, hogy mindenki maga válogassa össze, milyen forrásokat akar követni, milyen dobozokból rakja össze saját hírgyűjtő oldalát. Mivel járt a Hírkereső és más hírgyűjtők egyre meghatározóbbá válása az akkori médiapiacon? Egyfelől azzal, hogy az online hírportálok megismerkedtek a forgalomterelés fogalmával és első hatásaival azáltal, hogy sok felhasználó már nem feltétlenül látogatott el a forrásoldalakra, hanem megelégedett azzal, hogy szépen végignézegette a hírgyűjtő oldalon a címek listáját — de nem kattintott rájuk. Ezért heves vita zajlott akkoriban a dobozokban kitett „mély link”-ekkel kapcsolatban. Egyes tartalomszolgáltató híroldalak amellett érveltek, hogy valamilyen módon korlátozni kellene a konkrét tartalmakra való közvetlen (azaz mély) linkelést. Ennek a vitának a lényege az elkövetkező évtizedekben is velünk maradt: a 2010-es években főleg a Google kereső által már a keresőben megjelenített hírrészletek váltottak ki hasonló ellenállást, hiszen az ott elolvasott címekre és összefoglalókra a felhasználók legnagyobb része egyáltalán nem kattintott rá. Ennek a híroldalak által elszenvedett gazdasági kárnak a kompenzációjaként merült fel többször is a kis kiemeléseknek a megadóztatása, ami magyarul linkadó néven (eredetiben: snippet tax) vált ismertté. A 2020-as években az AI kontextusában élénkült fel újra a vita. Ma a fő konfliktusforrás az, hogy a kereső mesterséges intelligenciája által készített összefoglalók terelik el az olvasókat azoktól a forrásoktól, ahonnan egyébként az összefoglalt információk származnak.

A hírgyűjtők térnyerése másfelől azt is jelentette, hogy az egymás mellett megjelenő rivális tartalmak között dúló, egyre kétségbeesettebb küzdelemben elkezdődött az úgynevezett kattintásvadászat, azaz a clickbait címek adása, annak érdekében, hogy az egyes tartalmak valamilyen módon kitűnhessenek a hírgyűjtő oldalak tömeges listáiból.

A zenék és filmek legális online fogyaszthatósága ekkor még ugyancsak korlátozott volt. A legkülönfélébb fájlcserélőkön és torrentoldalakon keresztül, mint például a Napster, a Kazaa, az Audiogalaxy vagy a Soulseek, vagy Magyarországon (2005-től) az nCore, szintén a felhasználónak kellett tudatos kereséssel és böngészéssel kihalászni az őt érdeklő darabokat. Ez a hagyomány továbbélt még az úgynevezett zeneblogok korszakában is, amikor a torrentoldalakon kívüli illegális vagy éppen szürkezónás zenemegosztás úgy zajlott, hogy a blog szerzője linkeket posztolt olyan külső tárhelyekhez, file hosting szolgáltatásokhoz, mint például a RapidShare, a MegaUpload vagy a MediaFire. Ezeket a blogokat is meg kellett találni, ahogy a rajtuk elhelyezett tartalmakat is tudatosan kellett előbányászni.

A korai internetes média tehát alapvetően „lean forward” média volt. Olyan közeg, ahol a tartalmakhoz való hozzáféréshez felhasználói szándék, aktivitás kellett. A felhasználó ment a tartalom után, nem pedig a tartalom érkezett folyamatosan a felhasználó elé. Ez nemcsak az akkori web természetének technikai sajátossága volt, hanem azzal szorosan összefonódva az internethasználók kulturális identitásának része is. Az internet felhasználói köre még a kétezres évek elején is egyértelműen őrizte egykori szubkulturális identitását, aminek egyik fontos eleme éppen az volt, hogy az internet egy új, szabad, modern, haladó, demokratikus, szofisztikált, kritikus, friss, minőségi média, ahol nem olyan tartalom jön, és nem úgy, mint a poros, öreg és meghaladott televízióból. Online nem passzívan fogyasztunk, nem fogadjuk el azt, amit ránk öntenek a tömegmédiában, hanem magunk válogatunk, keresünk, döntünk arról, hogy mit fogadunk be. Ennek a kultúrának szerves része volt az az elitizmus is, ami egyben a korai internetes mémek humorának, szarkazmusának egyik forrása is volt. Bizonyos tartalmak – Szalacsitól kezdve Polgár Jenőn át az „Ez itt a kert”-ig – átkerültek a tévéből az internetre, és az internetező közönség tette gúny tárgyává a tévét néző és abban szereplő rétegeket.

A nagy tartalomfolyam

Mára azonban ez a fajta internet, ha nem is tűnt el teljesen, nagyon apróra zsugorodott. Ami alapvetően megváltozott a mainstream interneten, rajta és benne, az az, hogy a mai internetes médiafogyasztásunk központi szervező eleme már nem egy weboldal vagy kezdőlap, hanem egy alkalmazásból megnyitott feed, egy felhasználóra szabott, folyamatosan frissülő tartalomfolyam, ahol a platform által a legrelevánsabbnak ítélt vagy legújabb tartalom jelenik meg felül, és ezt követik a további elemek egy végtelennek tűnő sorozatban. A hangsúly már nem azon van, hogy a felhasználó hová akar eljutni, hanem hogy hová, meddig viszi el őt a feed. Ez a logika ma gyakorlatilag minden digitális platform központi elemévé vált.

A Facebook, az Instagram, a TikTok, a YouTube, a Spotify, a Netflix, az Academia.edu, a Pinterest, a Duolingo, a Twitch és a Tinder első pillantásra teljesen különböző szolgáltatásoknak tűnnek, de van egy közös jellemzőjük: mindegyik valamilyen tartalomfolyam köré szervezi a felhasználói élményt. A feed általános digitális szervező elvvé vált, és ma már szinte bármi lehet egy tartalomfolyam alapanyaga. Az Academia.edu esetében ezek tudományos cikkek és konferenciaközlemények. A Netflix filmeket és sorozatokat rendez személyre szabott ajánlási folyammá, a Spotify zenéket és podcastokat, a Facebook politikai propagandát és cicás videókat. A Tinder társkereső pedig a felhasználói profilok jobbra-balra húzásával fogyasztható tartalomfolyam mellé egy időben az összegyűjtött matchekből csinált feedet.

A Tinder története jól mutatja, hogy a feedlogika ma már messze nemcsak a hírfogyasztás vagy a klasszikus közösségi média sajátja. Amikor a szolgáltatás 2012-ben elindult, a központi élmény a profiloldalak böngészése volt: a felhasználók balra vagy jobbra húzták az egyes profilokat, majd kölcsönös érdeklődés esetén privát beszélgetés indulhatott. A hangsúly már ekkor a folyamatos tartalomáramláson volt, ahol a tartalom maga a többi felhasználó volt. Igaz, ekkor még a feed nem volt megszakításmentes, hiszen a felhasználónak minden egyes szembejövő embernél döntenie kellett, hogy jobbra vagy balra húzza, ahogy meg is állhatott részletesebben tanulmányozni a képeiket és profiljaikat. Követve a feed formátum általános térhódítását, 2017 végén a Tinder is elkezdte tesztelni, majd 2018-ban szélesebb körben is bevezette Feed nevű funkcióját. A Feed a már kölcsönös matchek aktivitását jelenítette meg egy függőlegesen görgethető tartalomfolyamban. Láthatóvá váltak benne az új profilképek, a biofrissítések, a Spotify-kedvencek változásai vagy az Instagramról áthúzott tartalmak. A felhasználók reagálhattak ezekre, üzenetet küldhettek, vagy egyszerűen csak végiggörgethették az aktivitásfolyamot. A Tinder ezzel lényegében egy klasszikus közösségi médiás hírfolyamot épített a társkereső alkalmazásba. Bár az internet egyre inkább az elfeedesedés felé haladt az ezt követő években, a Tinder 2020-ban mégis kivezette a Feedet az alkalmazásból. Ennek az oka nem technológiai volt, hanem emberi: a felhasználói igények prózaian egyszerű félreértése. Megdöbbentő módon kiderült, hogy senki sem akarja nézegetni azoknak a régebbi matcheinek az életét, akikkel talán még egy szót sem váltott soha az appban.

A feed őstörténete

A digitális tartalomfolyam koncepciója nem a mai platformokon született meg, gyökerei sokkal régebbre nyúlnak vissza. A korai weben a kilencvenes évek elején még ritka volt a folyamként, dinamikusan frissített tartalomszolgáltatás. Leginkább statikus weboldalakkal találkozhattunk, ahol egy-egy frissítésnél felkerülhettek új információk, vagy a régebbieket módosíthatták, de ez is ritkán történt meg napi szinten. Az első dinamikusan frissülő felületek az online híroldalak voltak, nagyjából a kilencvenes évek közepétől, mint például itthon az Internetto, amely 1995-ben indulva az első magyar online hírportál volt, és ezzel a kezdődátummal egyébként a világon is az egyik első. Pár évvel később, az évtized harmadik harmadában terjedtek el az interneten a blogok. A legfrissebb poszttal az oldal tetején, amely lejjebb szorítja a régebbi tartalmakat, tulajdonképpen a blog volt a mai szöveg-, illetve már kép-, video- és audiofeedek első formája.

Az első blog gazdájának a hagyomány Justin Hallt tartja, aki 1994-ben indította el az oldalát. Az elkövetkező években a blogformátum egyre terjedt, először az akkori kor influenszereinek számító bloggerek körében, élesen szembeállítva a tradicionális online médiával, majd rövidesen a legtöbb internetes médiavállalat is beépítette a blogokat a portfóliójába, mint ahogy azt az Index is tette Magyarországon. Elődjéhez, az Internettóhoz hasonlóan globális összehasonlításban is korán: az Indexbe beágyazott blog.hu 2006-ban indult el, az egyik első úttörő amerikai blogportál, a Huffington Post pedig mindössze egy évvel korábban, 2005-ben.

Ezek a korai feedek azonban még más ritmusban működtek. Emberek állították elő, és nagyrészt emberek gondozták, terjesztették a posztokat. Legyen szó akár egy rövid bejegyzésről vagy egy nagyon hosszú írás blogformátumban való közléséről, a tartalom előállításához időre volt szükség, és nem lehetett olyan gyorsan előállítani és olyan sebességgel, volumenben terjeszteni, hogy az radikálisan megváltoztassa az internet dinamikáját. Miközben a webes szöveges tartalmak fokozatos elblogosodása zajlott, olyan irányból jött meg a végső és nagyon erőteljes lökés az internet tartalomfolyammá változtatására, ahonnan senki nem számított rá.

Közösségi hálókból médiavállalatok

A kétezres évek internetének feltörekvő óriásai a közösségi hálók voltak. Magyarországon például a Facebooknál két évvel korábban, 2002-ben elindult iWiW vált meghatározó szereplővé. Az akkori közösségi hálók működése viszonylag statikus volt. Az emberek ismerősöket jelöltek be, profilokat nézegettek és üzeneteket küldtek egymásnak: így működött az összes nagyobb közösségi háló, mint például a MySpace, a Friendster és a Facebook is.

Az utóbbi platform fejlesztői azonban hamar felismerték, hogy az aktivitás növeléséhez valami másra van szükség. A megoldás egy olyan funkció volt, amit nem lehet csak úgy kimeríteni az oldal végigtanulmányozásával. Ami nem csak egyszer nézhető meg, hanem többször, vagy akár végtelenszer is. Amihez a Facebooknak csak az infrastruktúrát és a működtetést kell biztosítania, de aminek a folyamatos feltöltéséről más gondoskodik, ráadásul teljesen ingyen. Így született meg 2006-ban a News Feed (később csak simán Feed), magyarul Hírfolyam. Ennek a pillanatnak a fontossága utólag sokkal jobban látszik, mint akkor. A News Feed ugyanis nem egyszerűen új funkció volt, hanem annak az oldal középpontjába helyezésével és automatizálásával egy teljesen új internetes logika kiépülésének az első lépése. A Facebook és utána a platformok sorban rájöttek arra, hogy a forgalom serkentésére az egyik leghatékonyabb és legolcsóbb módszer az, hogy a felhasználók folyamatosan visszatérnek a Feed tartalmaihoz, amelyeket önként, ingyen, és folyamatosan ők maguk állítanak elő és osztanak meg, legyen az saját felhasználói tartalom (vélemény, élmény, nyaralási kép vagy bármi), vagy éppen médiavállalatok tartalmai. 2008-ra ezzel a modellel már a Facebook volt a vezető közösségi háló a világon, 2009-ben pedig bevezette a Like gombot (és valamivel később, 2016-ban a Reactionst), amivel három legyet ütött egy csapásra. Egy mozdulattá egyszerűsítette az egész weben található tartalmak megosztását. Gyakorlatilag az egész internetet a Facebook ingyenes hirdetési felületévé tette, hiszen innen kezdve jó ideig szinte minden weboldal és tartalomdarab elengedhetetlen eleme volt a rögtön kattintható Facebook-like widget. Közvetlen és tömeges visszajelzést kapott a platform arról, hogy mely tartalmak a legnépszerűbbek, és melyek váltják ki a legtöbb reakciót.

Ezt a pár év alatt lezajló változást, amely során az ismerősöket összekötő, alapvetően szórakoztató célú közösségi hálóból egy globális médiavállalat (hiába tagadta és tagadja máig ezt a Meta), és a kollégiumi szobákban zajló pletykák tárgyából egész országok politikai erőviszonyait, nyilvánosságát meghatározó digitális óriás lett, senki sem látta 2006-ban. Ahogy azt sem, hogy a Facebook és pár héttel később a szintén egy tartalomfolyammal elinduló Twitter által bevezetett feed hamarosan minden platform része lesz, és behúzza őket részben vagy egészben a média és a tartalom világába – a platformok pedig megkerülhetetlen függésbe hoznak minden tartalomelőállítót és egyben -fogyasztót.

Előre a múltba

A változás iróniája, hogy az internet végül részben ahhoz a médiához kezdett hasonlítani, amelytől korábban el akart távolodni: egy újfajta „sugárzó”, azaz broadcast elektronikus médiává vált. A televíziók sokszor akartak felköltözni az internetre, de mindig kudarcot vallottak, és végül az internet lett az új televízió. Az interneten folyamatosan áramlik a videós tartalom; ebben az áramlásban van főműsoridő, és léteznek napi tartalomciklusok. Bizonyos eseményeket – élőzéseket, sztorikat – valós időben kell követni, különben a feed pillanatok alatt továbblép rajtuk. Miközben az internetet sokáig egyfajta végtelen archívumként képzeltük el, ahol minden visszakereshető és örökre megmarad, a platformok jelentős része ma inkább a folyamatos jelenidejűség logikájára épül. A Facebook hiába az egyik legnagyobb videós platform, a YouTube-hoz hasonló archívum-funkciónak a nyoma sincs meg rajta: a régi tartalmak sok esetben szinte láthatatlanná válnak a feed mélyén, vagy egyszerűen elvesznek az állandóan frissülő tartalomáramlásban. Bár az „az internet nem felejt” mondás eleve nem igaz, hiszen felejt (de még mennyire), ebben a kontextusban a felejtésnek az különleges vonása domborodik ki, hogy maga a platform felépítése és dinamikája biztatja a felhasználót azoknak a tartalmaknak az elfelejtésére, amelyek éppen nem virálisak, de valahol ott keringenek a Meta felhőinek áramköreiben.

Mindeközben olyan médiaműfajok és formátumok térnek vissza, amelyekről korábban azt gondoltuk, hogy az internet majd leváltja őket. A talkshow-k, a stúdióbeszélgetések, a rádiószerű podcastok vagy a hosszú interjúk újra központi szereplőivé váltak az online médiának. De még ennél is régebbi, az egy évszázaddal korábbi némafilmek vizualitását is visszahozza a rövid videós feed, hogy a rövid, erősen vizuális, feliratozott videók hang nélkül is teljes értékűen fogyaszthatók legyenek.

Fuldoklás a tartalomfolyamban

Az internet elfeedesedésének szerves velejárója, hogy ma mindenféle tartalomnak egyetlen folyamban kell versenyeznie egymással a figyelemért. A politikai tartalom, a bulvár, a hírek, a mémek és a személyes posztok egymás mellett jelennek meg ugyanabban a folyamatos áramlásban. Mivel az emberi figyelem évezredek óta az intenzívebb, hangosabb, kiugróbb jelenségekkel fogható meg inkább, ezért még az ismeretterjesztőnek vagy közéletinek pozícionált tartalmak is egyre inkább kénytelenek átvenni azokat a figyelemfelkeltő stratégiákat — erős vizualitást, érzelmi túlfűtöttséget, gyors ritmust, dramatizálást —, amelyek korábban elsősorban a bulvármédiára voltak jellemzők.

A különböző tartalmak egy közös feedben való versenyének egyik következménye, hogy a köztük lévő határok fokozatosan elmosódnak. A politikai tartalom, a hírek, a szórakoztató videók, a mémek vagy a személyes posztok ugyanabban a vizuális környezetben és fogyasztási logikában jelennek meg, ezért a felhasználók gyakran már nem is érzékelik pontosan, milyen típusú tartalmat fogyasztanak, vagy hogy honnan származik egy adott információ. A feed egységes felülete részben eltünteti a különbségeket a források között. Ez a befogadás módját is átalakítja. Ahogy a zenei ajánlórendszereknél is látható, a feedek is inkább a meglévő preferenciák és viselkedési minták megerősítésére optimalizálnak, nem pedig a szélesebb körű tájékozódás elősegítésére. Ennek a következménye, hogy a tájékoztatás és a szórakoztatás funkciói egyre könnyebben összecsúsznak. Több kutatás is kimutatta, hogy a feedeken keresztül fogyasztott tartalmak esetében a felhasználók jóval nehezebben azonosítják az eredeti médiamárkát vagy forrást. A Reuters Institute egyik kutatása szerint a felhasználók mindössze 37 százaléka emlékezett helyesen a médiamárkára, ha keresőn keresztül találkozott a tartalommal, és csak 47 százalékuk, ha közösségi médiából érkezett hozzá. Ugyanez az arány közvetlen oldalhasználat esetén 81 százalék volt.

Korábban ezt a fajta keveredést a médiatér fizikai és időbeli szerkezete akadályozta meg. Más felületen, egy másik papírkötegre nyomtatva jelent meg egy bulvárlap és egy politikai napilap, a tévében pedig más idősávban futott a híradó, a mese, az akciófilm vagy a teleshop. A feedben azonban minden ugyanabba a térbe és folyamatos jelenidejűségbe kerül, és eközben a tartalmak egy részét előállító médiának már semmilyen kontrollja nincs a tartalmainak terjesztése felett. És miközben a korai internet egyik nagy ígérete a felhasználói kontroll kiteljesítése volt, a feedlogika ezt éppen az ellenkező irányba mozdította el. A tartalomfogyasztás egyre kevésbé tudatos navigáció, és egyre inkább algoritmikusan irányított sodródás.

Sztorik, lájkok, szavazatok

A kampánycsend betartatása ezért ma már nem egyszerűen jogi vagy technikai okokból lenne lehetetlen. Nem pusztán arról van szó, hogy túl sok a platform, túl gyors az információáramlás, vagy hogy a felhasználók milliárdjai folyamatosan tartalmat állítanak elő. Hanem arról is, hogy a politikusok maguk is állandó tartalomgyártókká váltak — méghozzá olyan tartalmak előállítóivá, amelyek ugyanabban a feedben, ugyanazzal a logikával és ugyanazért a figyelemért versenyeznek, mint minden más szereplő. Ebben az értelemben a politika maga is feedtartalommá vált – amiből nem tud kilépni, és nem is tudja már megállítani a folyamatot.

A magyar digitális politikai kommunikáció volumene önmagában is jól mutatja ezt az átalakulást. A Telex lájkbajnokságának áprilisi összegzése szerint 2026 áprilisában, a választási hajrában csak Magyar Péter 233, míg Orbán Viktor 162 posztot tett közzé. A Fidesz hivatalos oldala április 12-ig 864 bejegyzést publikált, ami napi átlagban több mint hetven posztot jelent. És még ez a mennyiség is eltörpül amellett a tartalomtermelési tempó mellett, amelyet a platformlogikához alkalmazkodó online média kénytelen diktálni a normál működése során. A kutatásunkban vizsgált 300 legnagyobb magyar Facebook-oldal 2021 és 2024 közötti közel hárommillió bejegyzése alapján például a 24.hu publikálta a legtöbb posztot: összesen 127 318-at. Ez átlagban 116 bejegyzést jelent, minden egyes nap.

A mennyiséghez hasonlóan látványos a politikai tartalmak minőségi átalakulása, a platformok feedjeihez való igazodása. Egyrészt a kommunikáció fő formátuma is a tartalomfolyamokat uraló rövid videó lett: a TikTokos videóktól a Meta platformján használt reeleken át a YouTube shortokig. A rövid videókban a politikusok igyekeznek úgy megnyilvánulni, mint a legnépszerűbb influenszerek, az autentikusság, személyesség, közvetlenség, spontaneitás benyomását keltve, változó sikerrel. A platformokra optimalizált politikai videók ezért gyakran használják a kulisszák mögötti jelenetek, live streamek, szelfik, a kézikamerás esztétika eszköztárát. Másrészt az is átalakult, hogy miről szólnak ezek a videók. A legnépszerűbb, legkattintékonyabb műfajok, tematikák a tartalomfolyamban az életmód, a cukiság, a gasztronómia és a humor, és bármi, ami az adott közönségnek például esztétikailag kívánatos. Ennek megfelelően a politikusok jellemzően nem a programjaikról mesélnek, hanem beszámolnak a napi rutinjukról, megmutatják a háziállataikat, főznek, esznek, viccelődnek, és mindeközben igyekeznek a legelőnyösebb szögből megmutatni magukat. Ugyanazokat a trendeket, mémeket, fordulatokat használják, mint a többi tartalomelőállító, akik ugyanannak a közönségnek a figyelméért küzdenek ugyanabban a feedben.

A szünet nélküliség utópiája

Mi lehet ennek a folyamatnak a mélyebb oka? Mi az, ami a feed világát működteti, és jelentőségét egyre csak növeli? A korábbi, jellemzően anonim vagy nicknevek mögé rejtőző felhasználók által benépesített internetből – elsősorban éppen a közösségi hálókon keresztül – olyan online tér lett, ahol a felhasználók saját névvel, arccal és egyre részletesebb digitális identitással vannak jelen. Az internet ezzel párhuzamosan nemcsak személyesebbé, hanem fokozatosan egyre adatalapúbbá is vált. Az egyes platformok egyre inkább monnetizálják immár valódi személyiségünk online életét azáltal, hogy gondosan gyűjtik és felhasználják digitális lábnyomaink milliárdjait. Az üzleti modell a felhasználók online aktivitásának folyamatos megfigyelésére és feldolgozására épül. Nem egyszerűen arról van szó, hogy mindenhol reklámokat látunk az interneten, hanem arról, hogy a platform működésének legfőbb célja, hogy az adatgyűjtésen keresztül maximalizálja a reklámbevételt.

A feed működési logikájának végső célja ezért az, hogy fenntartsa a megszakítás nélküli fogyasztást, a folyamatos aktivitást. Minél kevesebb az elakadás, szünet, súrlódás, annál több idő tölthető a platformon, annál több adat termelődik, és annál hatékonyabbá válik a monetizáció. Ennek következtében a feed ma már egészen mást jelent, mint az online híroldalak, blogok, RSS-olvasók és híraggregátorok korszakában. A feed már nem egyszerűen médiatechnológia, hanem a folyamatos adatkinyerés infrastruktúrája. Ez a logika magának a feednek a technológiai felépítésében is megjelenik. A platformok nem ösztönzik a kilépést vagy az elnavigálást: a linkek vagy hiányoznak, vagy úgy működnek, hogy a felhasználó az alkalmazáson belül maradjon. Az ideális felhasználó ebből a szempontból nem az, aki gyorsan megtalál valamit és kilép, hanem az, aki marad, és folyamatosan görget tovább.

A korai interneten, mivel nem a befogadó oldalon keletkező személyes adatok határozták meg a kínált tartalmak jellegét és sorrendjét, még lehetséges volt, hogy két egymástól teljesen független felhasználó ugyanazt a kezdőlapot vagy tartalomfolyamot lássa. A tájékozódásnak létezhettek azonos felületei. Ma ez gyakorlatilag lehetetlen. Nincs két egyforma feed. Az immár személyes adataink alapján működő platformok algoritmusai minden felhasználó elé más tartalomfolyamot rendeznek, más sorrendben, más hangsúlyokkal, más ritmusban.

Ennek a rendszernek a víziója már egészen korán megjelent az internetről való gondolkodásban. Bill Gates még 1995-ben, egyfajta üzleti-digitális utópiaként fogalmazta meg (magyarul Utazás a jövőbe címmel megjelent könyvében) a „súrlódásmentes kapitalizmus” eszméjét: „Az információs szupersztráda kiterjeszti az elektronikus piacteret, ami a tökéletes, univerzális közvetítővé válik… ez egy új, alacsony súrlódású és alacsony működési költségű kapitalizmus világába vezet minket, ahol a piaci információk bőségesek, a tranzakciós költségek pedig alacsonyak. Ez lesz a fogyasztók paradicsoma.” Bizonyos értelemben ez a világ meg is valósult. A kérdés már csak az, hogy biztosan így képzeljük-e el a mennyországot.

A szerző médiakutató, a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszékének docense. Az írás részlet készülő, A digitális média társadalma című könyvéből.

Háború, gyilkosságok, a francia felvilágosodás tudásvágya és zsenik egy hajón: a bougainvillea felfedezésének története olyan fordulatos, mint egy kalandregény, nem véletlen, hogy Passuth László Az édenkert az óceánban címmel történelmi regényt is írt Louis Antoine de Bougainville életéről és Tahiti újrafelfedezéséről. Ahogy Passuth is rámutat, Bougainville neve javarészt feledésbe merült, de az azonos nevű virágé, a bougainvilleáé (magyarul murvafürtnek vagy csillagfürtnek is hívják) nem: „nagyon sok ember számára ez az egyetlen fogalom tartotta fenn e kedves óceáni hajós emlékezetét”.

Az ember joggal hihetné, hogy a Bougainvillea nemzetség a felfedezőjéről vagy az első leírójáról kapta a nevét, de a helyzet ennél bonyolultabb. Bár Louis Antoine de Bougainville sokoldalú tehetség volt, a botanikához kevésbé értett: jogot és matematikát tanult a Sorbonne-on, ez utóbbiban elért érdemeiért (pontosabban: az integrálszámításról írott két könyvéért) pedig a brit Royal Society is a tagjai közé választotta. Ettől még nem lett felhőtlen a viszonya a britekkel: matematikai tanulmányait követően egy barátjával együtt katonának állt, és 1756-ban Kanadába utazott Montcalm márki szárnysegédjeként, és a gyarmati háborúkban harcolt, miközben folytatta matematikai tanulmányait is.

Haragvó Égbolt

A háború és a matematika mellett azért maradt ideje egy új hobbira is: szorgalmasan dokumentálta a franciabarát irokéz törzsek életét, akiket a rousseau-i „nemes vademberek” élő példáinak tekintett, és az antik görögökhöz hasonlított. „Ezek a vörösbőrúek nagyjából és egészében annyira hasonlatosak Homérosz görögjeihez, hogy típus szerint fellelhetem közöttü Akhilleuszt, Ajaxot, Odisszeuszt, Nesztort… Természetesen nem hiányzik a szép Brizeisz sem” – írta haza párizsi barátainak, akiknek azzal is eldicsekedett, hogy a törzs tagjai közé választották, tiszteletbeli irokéz lett, méghozzá a teknős nemzetségéből. Erre különösen büszke volt, a teknőst ugyanis az indiánok az ékesszólás és az intelligencia jelképének tartották (ezt megírta egy levélben akadémikus testvérének is, bár ekkor még nem tudhatta, hogy sok évvel később őt is a tagjai közé választja majd az akadémia, valószínűleg a teknőstől függetlenül). Indián nevet is kapott: az irokézek „Haragvó Égboltnak” hívták, a törzs tagjaként pedig indián feleséget is választhatott magának.

A duzzogó hajó

Bougainville jelentős katonai karriert futott be a francia hadseregben, de ez nem volt elég a győzelemhez: bár minden jelentős csatában megfordult, a háború elveszett, a botanika viszont gazdagabb lett egy újonnan leírt nemzetséggel: ha a franciák győznek, Bougainville talán sosem indul első franciaként körbehajózni a Földet.

Hazatérése utáni első, 1764-es expedíciója a felfedezetlen, lakatlan Falkland-szigetekre vezetett, majd visszatért Franciaországba, és engedélyt kért XV. Lajostól a világ körüli utazásra. Meg is kapta: a hajója, a La Boudeuse 1766-ban futott ki a franciaországi Nantes-ból, hogy a tervek szerint Rio de Janeiróban találkozzon a küldetés másik hajójával, az Étoile-lal. Passuth Bougainville hajóját Duzzogónak fordítja, ügyet sem vetve rá, hogy nőnemű (ennek csak később lesz jelentősége, már ha van egyáltalán), a hajó pedig a nevéhez híven viselkedett: miután elhagyta Nantes-ot, csakhamar kiderült róla, hogy nem bírná a világ körüli utat, ezért teljesen át kellett építeni, mielőtt újra útnak indulhattak volna.

Bár Bougainville az utazásáról írott kétkötetes művében azt írja, hogy az utazás az egész világ és a tudomány javát szolgálja majd, XV. Lajos pedig önzetlenül, az emberiség érdekeit szem előtt tartva támogatta az expedíciót, ez csak félig volt így. A La Boudeuse első útja diplomáciai út volt: Bougainville feladata az volt, hogy átadja az általa meghódított Falkland-szigeteket a spanyoloknak, a király pedig abban is reménykedett, hogy Franciaország új gyarmatokhoz és új természeti kincsekhez jut majd.

Commerson kisinasa

Az expedíció tudományos jelentősége ezzel együtt vitathatatlan volt, ennek megfelelően pedig hatalmas érdeklődés övezte: Passuth szerint a párizsi tudományos világ képviselői szabályosan megrohanták Bougainville-t, aki végül válogatott társaságot vitt magával a történésztől a térképészen át a botanikusig – a Bougainvillea történetének szempontjából ez utóbbi, az elismert természettudós, Philibert Commerson (akinek nevét a kortársak néha Commerçonnak írták), illetve az inasa, Jean Baré az érdekes szereplők, a történtek rekonstruálásához pedig az egyik hajóorvos, François Vivès naplója nyújt felbecsülhetetlen segítséget. Bougainville saját feljegyzései is fennmaradtak, de neki az út nagy részén nem volt ideje részletkérdésekkel törődni: az időjárás viszontagságai mellett a diplomáciai feszültségek kötötték le a figyelmét. Kisebbfajta csoda, hogy az expedíció során csak a legénység hét tagja veszítette életét, ami a korban hihetetlenül alacsony számnak számított; a bougainvillea szempontjából közülük két szereplő, a botanikus Commerson, illetve az Étoile papja, Buet atya neve az érdekes.

Commerson nem véletlenül ragaszkodott az inasa társaságához, Jean Baré ugyanis valójában nő volt (Jeanne), emellett a botanikus szeretője is (Szabó László nyelvész ezért is tartotta érdemesnek megemlíteni a hajó nőnemű voltát). A kor szokásai szerint aligha volt rosszabb ómen, mint nőt vinni a hajóra (ennél talán csak az volt a rosszabb, ha a tengerészek szélvihar közben álltak neki fütyülni), ezért amíg csak lehetett, titkolták az inas kilétét, mikor pedig fény derült a turpisságra, már késő volt, így Baré lett az első nő, aki körbehajózta a Földet. A kettejük kapcsolata csak részben indokolta, hogy Commerson felcsempéssze Barét a hajóra, Glynis Ridley írónő szerint ugyanis Baré felbecsülhetetlen szakmai segítséget is nyújtott a botanikusnak, sőt, ő volt az is, aki felfigyelt Brazíliában a bougainvillea színes virágaira (amelyek valójában nem virágok, hanem fellevelek).

Commerson és Baré valamikor az 1760-as években találkoztak, a nő ekkor került szolgálóként a botanikus párizsi lakásába. Ridley szerint Baré a Loire völgyében nőtt fel, paraszti családban, méghozzá füvesasszonyként – és a szerző szerint éppenséggel ez nyűgözte le benne a botanikust, aki felismerte, hogy az írni-olvasni nem tudó asszony mekkora gyakorlati segítséget nyújthat neki a munkájában. Ez ugyan nem számított gyakorinak, de nem is volt példa nélküli: Ridley több olyan nagy tekintélyű botanikust is említ a tizenhatodik századtól kezdve, akik bevallottan támaszkodtak az egyszerű parasztasszonyok megfigyeléseire, de ők inkább a szabályt erősítő kivételnek számítottak. Akárhogy is, Commerson magához vette a nála 12 évvel fiatalabb Barét, magával vitte a párizsi botanikus kertbe, végül pedig felcsempészte az Étoile-ra is.

Bouet atya halott

Az Étoile és a La Boudeuse 1768-ban kötött ki Brazíliában. Ridley a tisztesség kedvéért három embert gyanúsít meg a bougainvillea felfedezésével: magát Bougainville-t, Commersont és Barét. Bougainville, bár valószínűleg nem bánta volna, ha sétálhat a szárazföldön, nem ért rá virágot szedni: egyrészt rájött, hogy az Étoile élelmiszerkészletei nem tartanak ki addig, míg számított rá, másrészt a hajó legénységének egyik tagját meggyilkolták a riói kikötőben, kapitány pedig ebben az ügyben is vizsgálódott.

Az áldozat az Étoile papja, Bouet atya volt, akit dokkmunkások vertek agyon; Commerson naplójában a pontos részletekre nem tért ki, de azt leírta, hogy az atya nem vetette meg az italt, és gyanúsan sok időt töltött a hajó másodtisztjének, egy bizonyos Constantinnak a társaságában italozva a kikötői kocsmákban, a támadást pedig valószínűleg kettejük jó viszonya váltotta ki a munkásokból (a botanikus szerint hasonló incidens érhette volna a papot akár Párizsban is). A portugál hatóságok nem voltak hajlandóak a homofób támadás miatt nyomozást indítani, és minden eszközzel éreztették a hajók legénységével, hogy nem látják szívesen a franciákat – valószínűleg Bougainville-nek így kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy a helyi növényvilágot tanulmányozza, sőt, hivatalosan meg is tiltotta, hogy az expedíció tagjai elcsatangoljanak az erdőbe.

Ez a tiltás persze inkább formális volt: a küldetés egyik célja éppenséggel az volt, hogy mezőgazdaságilag jól hasznosítható növényfajokat találjanak, nem véletlen, hogy a végére a botanikus körülbelül 160 frissen leírt fajt mutathatott volna be Párizsban, ha nem hal meg útközben Batáviában. A leírások és a begyűjtött példányok ettől még persze megmaradtak.

Ridley szerint az sem valószínű, hogy Commerson gyűjtötte volna a végül Párizsba és a világ minden tájára eljutó dísznövény példányait: az egyik hajóorvos feljegyzéseiből kiderül, hogy alig állt a lábán, mert fekélyek kínozták. Állapota olyan súlyos volt, hogy Vivès, az orvos szerint nem volt más hátra, mint az amputáció – ezt Commerson ugyan fenntartásokkal fogadta, mivel a hajóorvossal gyűlölték egymást, és a botanikus meg volt róla győződve, hogy a másik az életére tör, és miután maga is kapott orvosi képzést, a doktor diagnózisát sem fogadta el. Annyira azért képes volt, hogy eljusson a szárazföldig, de erdőt járni már nem tudott: Baréra hárult a feladat, hogy Európában ismeretlen növényeket gyűjtsön.

Fűben-fában orvosság

Ridley szerint hiába tartjuk most már dísznövénynek a bougainvilleát, Baré nem azért tartotta érdekesnek, mert szép: természetes élőhelyén örökzöld, a termései pedig a zöldbabra hasonlítanak, ezért azt feltételezte, hogy a növénynek mezőgazdasági haszna is lehet. Mint kiderült, ebben tévedett (bár több kutatás is alátámasztja a növény gyógyhatását, amiről a dél-amerikai bennszülöttek már évszázadok óta tudtak), Baré élő és preparált példányokat is felvitt a hajóra. Nemcsak neki köszönhető, hogy a növény az egész világon elterjedt Görögországtól Észak-Amerikán át a trópusokig: Bougainville expedíciója után lassan sikerült mind a 16 alapfajt megismernie a tudománynak, amelyekből azóta több száz változatot hoztak létre a kertészek.

Baré a növény gyógyhatásában is bízott, azt remélte, hogy a láz- és fájdalomcsillapító főzet enyhítheti a szeretőjének a kínjait – mint kiderült, ebben is tévedett, de a botanikus elég sokat ígérőnek tartotta a növényeket úgy is, hogy nem segítettek a baján. Nem mintha nem bízott volna benne: a naplójában is arról írt, hogy a magokból és levelekből készült főzet meggyógyítja a lábát, de közben arról is rendelkezett, hogy tegyenek félre magokat a francia melegházak számára is – ha élelmiszernek nem is jó, bízott benne, hogy dísznövényként majd kelendő lesz. A Bougainvillea spectabilis, az a faj, amit Baré Brazíliában gyűjtött, a nagy utazás végén megérkezett a francia botanikus kertekbe, Commerson pedig a meghatározásakor a nemzetséget Bougainville tengernagyról nevezte el – a faj így is került be 1799-ben Carl von Linné taxonómiai jegyzékébe, ami azért is érdekes, mert a svéd botanikus szerint nemzetségneveket csak növényészekről lett volna szabad elnevezni, nem politikusokról, katonákról vagy szentekről – és bár Bougainville szent biztosan nem volt, botanikus még annyira sem. Ennek ellenére megtartotta a nevet, talán azért is, mert maga is ismerte Commersont, akit mediterrán növények leírásával bízott meg.

Baré, ahogy Ridley is felhívja rá a figyelmet, nem kapta meg a kellő elismerést a felfedezéséért (vagy felfedezéseiért: valószínűleg Commerson segítőtársaként, amikor a botanikus már nehezen mozgott, nem ez volt az egyetlen általa felfedezett példány), de ez nem is csoda, és nem is feltétlenül a tudomány hímsovinizmusáról árulkodik: miután írni, olvasni és rajzolni sem tudott, aligha várhatta volna el tőle bárki, hogy megadjon egy fajleírást, a brazil bougainvillea első részletes akvarell-ábrázolását sem ennek az expedíciónak, hanem Cook kapitány egy évvel későbbi riói látogatásának köszönhetjük.

A nagy leleplezés és a tomboló szifilisz

Végül igaza lett a hajódoktornak: Commerson fekélye később végzetesnek bizonyult, de Baré már hamarabb lelepleződött. Miután Bougainville parancsba adta, hogy senki sem indulhat felfedezőútra Brazíliában a portugálokkal való feszült viszony miatt, a botanikusnak valahogy számot kellett adnia róla, hogy hogyan jutott a növényhez, amivel a lábát kezelték. Arra hivatkozott, hogy sántán nem is tudott volna hozzájutni a kúszónövényhez, de az asszisztense igen: amikor a parancsnok kivallatta az inast, fény derült arra is, hogy valójában nő – de arra is, hogy az expedíció botanikusának felbecsülhetetlen értékű segítséget nyújt, és nincs senki, aki helyettesítetné.

Bougainville emiatt – és amiatt is, mert nem akarta Barét a portugáloknál kirakni – szemet hunyt a szabálysértés felett, amire a legénység csak valamivel később, Tahiti felfedezésekor jött rá. Mint kiderült, nem az expedíció volt az első, ami elérte Tahitit: megelőzte őket egy brit felfedező, Samuel Wallis, aki már korábban partra szállt a szigeten, később Passuth szerint az expedíció legénysége őket okolta azért, hogy a legtöbbjük a partra szállás során elkapta a szifiliszt (James Cook később pedig pont a franciákat okolta a franciakór elterjesztéséért, de ebben nincs semmi új, ugyanez a betegség futott még hindu, muszlim, német és keresztény kór néven is, attól függően, hogy melyik nép kit hibáztatott érte). Passuth szerint egyébként elképzelhető az is, hogy egy korábban kikötött bálnavadászhajó legénysége hurcolta be a kórt a szigetre, de az is, hogy valami olyan bőrbetegség lehetett, amire a helyiek már immunisak voltak, az európaiak viszont nem.

Haragvó Égbolt, az akadémikus

Commerson 1773-ban halt meg. Tervezett könyvét az utazásról sosem volt módjában megírni, a jegyzetei viszont néhány kivételtől eltekintve fennmaradtak, és Johann Reinhold Forster botanikus, aki James Cookot kísérte el az útjára, később egy nemzetséget (Commersonia) nevezett el róla. Baré számított Commerson örökösének, szeretője halála után azonban megházasodott, egy francia tüzértiszthez ment hozzá, megözvegyülése után úgy rendelkezett, hogy a vagyona a botanikus leszármazottaira szálljon – nem volt sok, és hiába volt közös gyermekük, őt lelencházba adták, Commerson pedig sosem vette volna a maga nevére. Bougainville a hazatérése után megpróbálta meggyőzni a királyt, hogy küldjék el felfedezni az Északi-sarkot, de nem járt sikerrel, cserébe viszont (úgy is, mint tiszteletbeli irokéz teknőst) 1787-ben a Francia Tudományos Akadémia tagjai közé választották. A nevét a nemzetségen kívül számos földrajzi helyszín is őrzi, ezek közül az ő nevét viselő, a Salamon-szigetekhez tartozó Bougainville éppen mostanában készül függetlenedni több évnyi véres polgárháború után.

A bougainvillea (mint nemzetség: Bougainvillea, magyarul csillagfürt) pedig köszöni, jól van: a hajósok mindenütt elterjesztették, ahol a melegkedvelő növény jól érzi magát, sőt még ott is, ahol nem: a dísznövényeknek 300-nál is több fajtája van, a nemzetséghez tartozó 14 (mások szerint 18) alapfaj gyógyászati felhasználásával pedig a mai napig kísérleteznek, a nemesítők pedig minél ellenállóbb és színesebb fajták létrehozatalán fáradoznak.

Elon Musk a Sam Altman és az OpenAI ellen indított perében azzal vádolta meg az AI-cég társalapítóját, hogy az OpenAI megszegte a cég nonprofit alapító megállapodását. A csütörtökön elhangzott záróbeszédeket egy kilenctagú esküdtszék értékeli, és a több hete tartó jogi csörte után ítélet születik arról, hogy a AI-cég és Altman felelősségre vonható-e az ügyben. A tárgyalás áprilisban kezdődött meg a kaliforniai oaklandi szövetségi bíróságán: a technológiai iparág több befolyásos szereplője is tanúként vett részt a jogi procedúrába, és mindkét fél ügyvédei olyan dokumentumokat mutattak be, amelyek feltárták Musk és Altman magánügyleteit.

A 2024-ben indított peres ügy lényege, hogy Musk szerint Altman, az OpenAI és annak elnöke, Greg Brockman becsapták őt pénzügyileg, amikor megszegve a cég alapító okiratában foglaltakat, a céget nyereségérdekelt szervezetté alakították át. Holott állítása szerint, az az ő társalapításával nonprofit szervezetként, az emberiség érdekeit szolgáló céllal indult el. Az OpenAI visszautasította a vádat, és az AI-cég jogi képviselői a bíróságon azt állították, hogy ez egyfajta személyes revans Musk részéről, amiért 2018-ban nem tudta megszerezni az irányítást az OpenAI felett. Ráadásul a cég vezető ügyvédje, William Savitt a tárgyaláson azzal is érvelt, hogy Musk csak akkor indította el a pert, amikor „rájött, hogy óriási hibát követett el” a vállalat elhagyásával.

A záróbeszédek során Musk ügyvédje, Steven Molo többször is hangsúlyozta, hogy Altman megbízhatósága kétségbe vonható, és több tanút is említett, akik azt vallották, hogy az OpenAI alapítója félrevezető válaszokat adott a bíróságon. Ugyanakkor az OpenAI záróbeszédében Sarah Eddy ügyvéd elmondta, hogy Musk keresete nem bizonyított állításokon nyugszik, és nincs bizonyíték arra, hogy valaha konkrét feltételeket szabott volna meg a pénzügyi támogatásához.

A tét magas: az OpenAI idén tervez 1 milliárd dolláros értékeléssel a tőzsdére lépni, ugyanakkor ez a per veszélybe sodorhatja a cég pozitív megítélését. Musk Brockman és Altman OpenAI-ból történő eltávolítását, illetve a szervezet nyereségorientált struktúrájának megszüntetését kéri. Bár a korábbi felterjesztésében Musk a cégtől magának követelt 134 milliárd dollárnyi kártérítést, ezúttal azt szeretné elérni, hogy az OpenAI nyereségérdekelt szervezetéből ezt az összeget csoportosítsák át a nonprofit szervezetbe. A folyamat következő fázisában az esküdtek döntenek, és ha Altmant, illetve az OpenAI-t találják felelősnek, Gonzalez Rogers bíró feladata lesz eldönteni, hogy milyen jogorvoslatok lennének megfelelőek.

A délkelet-ázsiai régióban egy új, óriási méretű dinoszaurusz-fosszíliát azonosítottak brit és thaiföldi kutatók, ami a dinoszauruszok korszakának végét jelentő kora kréta korból származik. A Nagatitan chaiyaphumensis egy 27 tonnás – ami kilenc felnőtt ázsiai elefánt súlyának felel meg – és 27 méter hosszú, sauropodák családjába tartozó hosszú nyakú növényevő volt, írja a Scientific Reports folyóiratban megjelent tanulmány. Paul Upchurch, a University College London (UCL) professzora a National Geographicnek elmondta, hogy a 100-120 millió évvel ezelőtt élt sauropodáknak a Földön egyre emelkedő hőmérséklettel kellett megbirkózniuk: nagy méretük miatt a testük jobban megtartotta a hőt, így azt nehezebb volt lehűteni.

Ugyanakkor a testméretük miatt az ökoszisztéma legnagyobb ragadozójától, az óriási afrikai húsevő dinoszaurusz (Carcharodontosauru) rokonától sem kellett félniük, amely körülbelül 8 méter hosszú és 3,5 tonnás volt, így eltörpült az óriási növényevő mellett. A kutatók szerint a Nagatitan olyan növényeket – például tűlevelűeket és esetleg magvas páfrányokat – fogyasztott, amik nem igényeltek rágást. Bár Délkelet-Ázsiából nem származik sok sauropoda, a Nagatitan maradványokból kiderültek az őslény testfelépítésének részletei: ezek a dinoszauruszok olyan sauropoda-alcsoporthoz tartoztak, amelynek a csontjaiban sok belső légzsák és vékony falak voltak, így könnyítve a csontvázukat.

Az őskori maradvány felfedezése azért is jelentős, mert „a dinoszauruszok korszakának vége felé keletkezett fiatalabb kőzetrétegek valószínűleg már nem tartalmaznak dinoszauruszmaradványokat, mivel a térség addigra sekély tengerré vált. Így elképzelhető, hogy ez az utolsó vagy legkésőbbi nagy sauropoda, amelyet Délkelet-Ázsiában találunk” – nyilatkozta Thitiwoot Sethapanichsakul, a University College London egyik thaiföldi doktorandusza a BBC-nek.

Erős a gyanú, hogy a világ egyik legnagyobb technológiai vállalata, a Meta (korábban Facebook) a felhasználók megtévesztésével növelte a bevételeit, miközben a kaliforniai facebookozók dollármilliókat veszítettek az internetes csalók miatt. Hétfőn emiatt indított polgári peres eljárást a céggel szemben Tony LoPresti, a kaliforniai Santa Clara megye jogtanácsosa. A vádirat többször is a Reuters Pulitzer-díjas tényfeltáró cikkére hivatkozik, ami 2025 augusztusától tárta fel és elemezte a techcég gyanús ügyeit. A vád szerint a Mark Zuckerberg vezetésével működő Meta Platforms Inc. tudatosan segítette az online csalók hirdetéseinek terjedését, és azokból hasznot is húzott.

„Egyetlen vállalat sem áll a törvény felett. A Szilícium-völgy polgári ügyészeiként nem engedhetjük meg, hogy egy olyan erős technológiai vállalat, mint a Meta, továbbra is világszintű, fogyasztókat megtévesztő rendszert működtessen” – idézi a Santa Clara megye által kiadott sajtóközlemény LoPrestit. Ez az első olyan eset az Egyesült Államokban, amikor egy helyi ügyész kezdeményezésére indult eljárás az egyik legnagyobb nemzetközi technológiai óriáscéggel szemben. A beterjesztés szerint a Meta és leányvállalata, az Instagram LLC megszegte Kalifornia hamis reklámozásra és a tisztességtelen versenyre vonatkozó törvényét azzal, hogy nem megfelelő módon ellenőrizte a Facebookon megjelenő hirdetéseket, és manipulatív módon használta a vállalat saját fejlesztésű AI-eszközeit.

A Meta négy fő közösségimédia-platformot üzemeltet – a Facebookot, a Messengert, a WhatsAppot és az Instagrammot –, amelyek közül a Statista idén áprilisban publikált adatai szerint három világvezető a maga kategóriájában a felhasználók számát tekintve. Emellett az Instagramhoz tartozó Threadset és a legújabb, szerdán elindított tartalommegosztó platformot, az Instantsot is a technológiai óriáscég fejlesztette. Ezen szolgáltatások népszerűsége miatt a világon a Meta rendelkezik a legtöbb felhasználóval, ami a cégre még nagyobb felelősséget ró a csaló hirdetések kiszűrésével kapcsolatban is. Ugyanakkor becslések szerint a Meta naponta 15 milliárd félrevezető hirdetésnek teszi ki a Facebook és az Instagram felhasználóit, amivel évente 7 milliárd dollár extra bevételhez jut. LoPresti keresete szerint a techcég ezt úgy éri el, hogy a Meta rendszere által megjelölt, feltehetően csaló hirdetéseket nem letiltja, hanem felárat fizettet a hamis hirdetőkkel, amivel nagy mennyiségű bevételt generál.

Több milliárd dollárt csaltak ki a kaliforniaiaktól

LoPresti felterjesztése szerint a Meta ráadásul olyan AI-eszközöket is alkalmaz, amelyekkel a kiszolgáltatott felhasználók hírfolyamát (feedjét) képes célzott módon elárasztani hamis hirdetésekkel. A Meta azt írja a csalások megakadályozásáról szóló hivatalos szabályzatában, hogy „küzdünk az olyan viselkedés ellen, és eltávolítunk minden olyan tartalmat, amely célzottan megtévesztő eszközöket – például szándékos megtévesztést, lopott információkat és túlzó állításokat – alkalmaz a felhasználók és a vállalkozások átverése vagy becsapása, illetve az aktivitás fokozása érdekében”. A Meta csalások elhárítására vonatkozó irányelvei szerint fellép a hamisan hirdetett, hitelezéshez szükséges fizetési adatok megszerzése, a valódi pénzben játszott szerencsejáték-szolgáltatások reklámozása, pénzügyi tevékenységgel és személyazonossággal történő csalások, pénzmosásra való ösztönzés, lopott információk és hamis dokumentumok felhasználásával kapcsolatos felhívások, illetve a félrevezető gyakorlatok népszerűsítése (például fals egészségügyi állítások) ellen.

Ugyanakkor LoPresti szerint a Meta a Reuters által feltárt belső dokumentációja szerint a globális internetes csalások egyharmadának ad felületet, amivel 2024-ben 2,5 milliárd dolláros veszteséget okozott Kalifornia lakosainak. A vizsgálat eredményei szerint a vállalat a 2023-ban 100 ezer, csalók üzeneteivel kapcsolatos felhasználói bejelentés kapott, amely 96 százalékát figyelmen kívül hagyta vagy elutasította. LoPresti szerint a cég számon kérése azért is fontos, mert Kalifornia a Szilícium-völgy szívében helyezkedik el. A lakosság jelentős mértékben profitált a régióban zajló technológiai fejlesztésekből, és az állami igazságszolgáltatás nem ülhet tétlenül, miközben „egy technológiai óriás becsapja a nyilvánosságot”.

Donald Trump a Metával szövetkezik

Az Egyesült Államok szövetségi kormányzatában ennél jóval pozitívabb megítélésnek örvend Zuckerberg techcége és a vezérigazgató személye is. Donald Trump amerikai elnök márciusban kinevezte az elnöki tudományos és technológiai tanácsadó testület (PCAST) első tagjait, akik között Mark Zuckerberg is helyet kapott. A Fehér Ház közleménye szerint a 13 fős bizottság „az ország legkiválóbb tudományos és technológiai szakértőit tömöríti, akik tanácsot adnak az elnöknek, és javaslatokat tesznek az amerikai vezető szerep megerősítésére a tudomány és a technológia területén”. Zuckerberg mellett feltűntek olyan neves igazolások is, mint Jensen Huang, az Nvidia vezérigazgatója és Larry Ellison, az Oracle ügyvezető elnöke is. A PCAST testülete szakértői csoport helyett egy olyan politikai társulásra hasonlít, amelynek feladata az előnyszerzés lesz, az elsősorban Kínával vívott AI-fejlesztési versenyben.

A Meta szövetségi kormányhoz történő közeledését jelezte az a kormányzati döntés is, amikor 2025 ősszel az amerikai általános szolgáltatási hivatal (GSA) engedélyezte a vállalat Llama nevű AI-rendszerének használatát az amerikai kormányzati szervek számára. A Meta hivatalos közleménye szerint „a nyílt forráskódú mesterséges intelligencia előnyös a közszféra számára, mivel lehetővé teszi a felfedezéseket és áttöréseket, növeli a hatékonyságot és javítja a közszolgáltatások nyújtását, és hozzájárul ahhoz, hogy az Egyesült Államok vezető szerepet töltsön be a mesterséges intelligencia terén folyó globális versenyben”.

Az Európai Unió továbbra is szorongatja a Metát

Míg a Trump-adminisztráció igyekszik minél szorosabbra fűzni a viszonyt a techcégekkel, köztük a Metával, az Európai Unió jóval erélyessebben bánik a vállalattal. A legutóbbi konfliktus a Meta idén januárban bevezetett irányelve miatt robbant ki, ami kizárólag a vállalat saját fejlesztésű AI-asszisztensének használatát engedélyezte a WhatsAppon, míg a konkurens AI-eszközök fejlesztői csak díjfizetés ellenében integrálhatták a felületbe chatbotjaikat. Az Európai Bizottság februárban nyilatkozatban kifogásolta, hogy a Meta monopolizálja az AI felhasználását, és hivatalos levélben közölte a vállalattal, hogy megsértette az unió versenyjogi szabályait. A bizottsági szabályok szerint a techcég a WhatsApp AI-chatbotjának kisajátításával megakadályozta az új AI-asszisztenseket fejlesztő cégek piacra lépését. A Meta kedden jelentette be, hogy egy hónapig ingyenes hozzáférést biztosít a rivális cégek AI-asszisztenseinek, amíg a bizottsággal tárgyalásokat folytat a versenyjogi szabályok megszegéséről.

Az Európai Bizottság április végén azt is kijelentette, hogy Zuckerberg vállalata az Európai Unió digitális szolgáltatásokról szóló törvényét (DSA) is megsértette: a bizottság szerint a cég nem megfelelően korlátozta a 13 éves kor alatti gyerekek közösségimédia-felületekre történő regisztrációját. A vád szerint a Meta felületei nem rendelkeznek a fiatalok életkorának megfelelő ellenőrzésére alkalmas funkciókkal, illetve a 13 év alattiak fiókjának bejelentése is meglehetősen bonyolult folyamat. Ráadásul a bizottság szerint a vállalat akkor sem járt el törvényesen, amikor bejelentés érkezett a fiatalkorúak fiókjairól, ugyanis a gyerekek sok esetben továbbra is használhatták a felületeket. Az információs biztosi hivatal kijelentette, hogy a Metának a probléma megoldásához az arc alapján történő életkorbecslés, a digitális személyazonosító vagy az egyszeri fotó-összehasonlítás módszereit kellene bevezetnie.

Bár az Egyesült Államok kormánya igyekszik integrálni a Meta szolgáltatásait a technológiai és gazdasági fejlesztésekbe, regionális és EU-s szinten továbbra is szemet szúrnak a vállalat nem megfelelő működési elvei. A cég szövetségi kormányba történő beágyazódása ellenére folyamatosan újabb jogi csatározások indulnak: a kaliforniai esethez hasonlóan egy Új-Mexikó állambeli esküdtszék márciusban 375 millió dollár megfizetésére kötelezte a Metát, miután kiderült, hogy a vállalat félrevezette a felhasználókat, és lehetővé tette többek között gyermekek szexuális kizsákmányolását is.

A Psyche nevű űrszonda az értékes fémeket tartalmazó, 16 Psyche (röviden: Psyche) aszteroida felé tart, ami a fő kisbolygóövben, a Mars és a Jupiter között található. Az űrszonda az elrepüléskor körülbelül 4500 kilométerre közelíti meg a vörös bolygót pénteken, hogy a 280 km átmérőjű Psyche aszteroida felé módosítsa pályáját. A NASA az űrszondát 2023 októberében indította útjára, és várhatóan 2029-ben áll pályára az objektum körül: a 16 Psyche közeli vizsgálata azért fontos, mert a feltételezések szerint a korai Naprendszerből származó olyan égitest, amelyből bolygók formálódtak.

Az objektum külső rétege a több millió évnyi ütközéstől lecsupaszult, így felszínre került a nikkel-vas összetételű belső mag, ami a kőzetbolygók esetében általában rejtett marad. „Jelenleg pontosan a tervezett pályán haladunk az elrepüléshez, és már beprogramoztunk a repülési számítógépbe mindazt, amit az űreszköz május folyamán végre fog hajtani ” – nyilatkozta Sarah Bairstow, a Psyche küldetés tervezési vezetője a NASA dél-kaliforniai Sugárhajtású Laboratóriumából (JPL) a NASA egyik közleményében. A vörös bolygó melletti közeli elhaladásnak nemcsak a bolygó gravitációjának felhasználása a célja, hanem hogy a Psyche űrszonda kalibrálja és tesztelje a műszereit, amiket a fő aszteroidaövbe érkezve fog használni.

A kutatócsoport szerint a Psyche űrszonda akár egy halvány porgyűrűt azaz tóruszt is megfigyelhet a Mars körül, ami a vörös bolygó két holdjának – a Phobos és a Deimos – felszínéről származó úgynevezett mikrometeoritok becsapódásai miatt jött létre. Ráadásul ez a jelenség az aszteroidaszonda műszerei számára jól láthatóvá válik a Nap, a Psyche és a Mars együttállása miatt.

Kapcsolódó cikk:

A Google keresések között fellelhető egy, az Egyesült Államokban bejegyzett „nihilista” honlapra mutató link, holott a brit médiatörvények tiltják az öngyilkosságot reklámozó tartalmakat és weboldalakat – írja a Guardian. Becslések szerint az önsértést népszerűsítő oldal 164 halálesettel hozható összefüggésbe Nagy-Britanniában: az Ofcom (brit kommunikációs szabályozó hatóság) a fórum üzemeltetőjére 950 ezer fontos bírságot szabott ki. A Guardian nem nevezte meg az öngyilkosságra buzdító fórumot, de annyi biztos, hogy VPN-szoftver segítségével Nagy-Britanniából is elérhetővé vált a weboldal.

A fórum létezésére és kockázataira az online biztonsággal foglalkozó Molly Rose Alapítvány hívta fel a figyelmet, amit Molly Russell emlékére hoztak létre: a 14 éves lány negatív és önsértésről szóló online tartalmak fogyasztása után lett öngyilkos. Ugyanakkor a Google keresőjében továbbra is megjelenik a fórum, és a találat a Samaritans segélyszervezet oldala alatt szerepel, majd egy köztes oldalra vezet. A felületen az üzemeltetők azt írták, hogy a 2023-as brit online biztonsági törvény miatt az Egyesült Királyságban korlátozták a hozzáférést. A törvény kimondja, hogy a keresőszolgáltatásoknak „a szolgáltatás kialakításával vagy működtetésével kapcsolatos arányos intézkedéseket kell hozniuk vagy alkalmazniuk az egyénekre háruló kockázatok hatékony enyhítése és kezelése érdekében”.

Andy Burrows, a Molly Rose Alapítvány ügyvezetője a Radio 4 Today című műsorában elmondta, hogy „ha név szerint keresik, az oldal továbbra is megjelenik a keresési eredmények között – ez egyértelműen megsérti a törvényt, de ebben a kérdésben az Ofcom eddig nem volt hajlandó intézkedni.” Ugyanakkor a Google szerint nem törvénysértő a tevékenysége, ugyanis a keresőknek engedélyezett, hogy név szerinti („navigációs”) keresésekre mutassanak találatokat, miközben a felhasználók védelmét segítő információkat – például a Samaritans támogatási lehetőségeit és kapcsolódó híreket – is megjelenítik. A cég közölte, hogy ha a bíróság hivatalosan elrendeli az oldal korlátozását, azt végrehajtják. Az Ofcom egy olyan kérelmet készít elő az online biztonságról szóló törvény alapján, amely lehetővé teszi a weboldal internetkapcsolatának megszakítását, ha a jogsértéssel kapcsolatos aggályokat nem kezelik.

Ha öngyilkossági gondolatai vannak, hívja a 116-123-as lelki elsősegély telefonszámot vagy a 112-t! A pszichiátriai gondozók országos listáját és térképét itt találja.

Kapcsolódó cikk:

Az álmatlanságot az orvostudomány hosszú ideig más betegségek vagy zavarok kísérő jelenségének tekintette, leginkább a depresszió, a szorongás vagy a krónikus fájdalom egyik tünetének. Az elmúlt két évtized kutatásai azonban alapjaiban változtatták meg ezt a képet: a krónikus álmatlanság ma már önálló betegségnek számít, rá jellemző idegrendszeri mechanizmusokkal. Ennek nyomán új gyógyszercsoportok is megjelentek, amelyek célzottan az ébrenlét neurobiológiáját próbálják szabályozni, azonban egyes kutatások szerint ezekkel az újgenerációs altatókkal, az úgynevezett duális orexinreceptor-antagonistákkal (DORA-k) sincs minden rendben. Egy 2024-es tanulmányban 11 randomizált vizsgálat adatait összesítették, több mint 7700 beteg bevonásával, és azt találták, hogy a DORA-k alkalmazásával megnő bizonyos mellékhatások, különösen a nappali álmosságra és narkolepsziára emlékeztető tünetek kockázata.

Az inszomnia megítélésében a 2000-es évek hoztak fordulatot, amikor olyan klinikai bizonyítékok halmozódtak fel, amelyek rámutattak, hogy az álmatlanság megelőzheti vagy jóval túl is élheti az alapbetegséget, és különálló kezelése önmagában is jelentős javulást hozhat a beteg általános állapotában. Ma a nemzetközi egészségügyi szervezetek önálló zavarként tekintenek rá – a diagnózis feltétele, hogy a tünetek legalább hetente több éjszakán, legalább három hónapon át fennálljanak. Ez az átminősítés annak elismerése, hogy a tartós alvásprobléma nem csupán másodlagos kísérőtünet, hanem önmagában is súlyos, kezelést igénylő állapot.

A magyarok tizedét érinti

És nem is elhanyagolható jelenségről van szó: a Semmelweis Egyetem 2018-ban azt közölte, hogy a magyarok mintegy 10 százaléka szenved krónikus inszomniában. Ennek komoly következményei is lehetnek; egy 2025-ös kutatás szerint például a krónikus álmatlanságban szenvedőknél 40 százalékkal nagyobb a demencia vagy a kognitív képességek romlásának kockázata – a kutatók szerint ez nagyjából az agy 3,5 évnyi gyorsított öregedével egyenértékű változás.

1,2 billió dollárba (367 000 milliárd forint) kerülhet Donald Trump amerikai elnök Aranykupola (Golden Dome) rakétavédelmi rendszere, ami az Egyesült Államokat védené meg ellenséges rakétatámadásoktól – írta meg szerdán a Kongresszusi Költségvetési Hivatal becsléseire hivatkozva a The War Zone katonai blog.

A rendszer költségének több mint 60 százalékát (743 milliárd dollár) 7800 űrbeli rakétaelfogó műhold felbocsátása, pótlása és üzemeltetése tenné ki. Ráadásul a kongresszusi költségvetési hivatal (CBO) szerint még ezzel a nagy méretű, a jelenleg Föld körül keringő Starlink kommunikációs műholdakhoz mérhető konstellációval is csak 10 USA ellen indított interkontinentális ballisztikus rakétát (ICBM) tudna egyszerre megsemmisíteni a rendszer.

Trump, a legalábbis nevében az izraeli vaskupola által inspirált rendszer tavalyi bejelentésekor azt állította, hogy az Aranykupola 175 milliárd dollárba kerül majd és három év alatt elkészülhet. Ezt szakértők már akkor irreálisnak tartották, és ez az összeg szinte biztosan csak a program elindítására, a már egyébként is kiépítés alatt lévő, hiperszonikus és ballisztikus rakétákat követő műholdrendszer felbocsátására és földi rakétavédelmi rendszerek telepítésére lenne elég.

Az USA védelmét jelenleg a földi telepítésű rakétavédelmi rendszer (GMD) látja el. Ez 44, alaszkai és kaliforniai silókban állomásozó elfogórakétával potenciálisan képes megóvni az országot egy limitált nukleáris csapástól, de nem alkalmas egy orosz vagy kínai nukleáris támadás kivédésére. És ha a CBO által felvázolt Aranykupola koncepció valósulna meg, az sem jelente ehhez képest számottevő előrelépést.

Egy 59 ezer éves neandervölgyi fogon szándékos fogfúrás nyomait azonosították kutatók – írta meg szerdán a New Scientist. A felfedezés 45 ezer évvel előbbre tolhatja a legkorábbi ismert fogműtét idejét.

Amikor az orosz kutatók először rábukkantak a délnyugat-szibériai Altaj-hegység egyik barlangjában a fogra, azt hitték, hogy tulajdonosának halála előtt, vagy közvetlenül azután tört el. De ahogy tovább vizsgálták az alsó második nagyőrlőfogat, egyre több kérdés merült fel arról, hogy miként deformálódhatott.

Kszenyija Kolobova, az Orosz Tudományos Akadémia régésze és kollégái mikroszkópos vizsgálatokkal arra jutottak, hogy a nagyőrlő fogszuvasodás következtében károsodhatott, és rajta kőeszközzel végzett fúrási nyomok látszanak. A nyomok alapján a beavatkozást azokban tapasztalt egyén végezhette.

A vélhetően kínzó fájdalommal járó őskori fogműtét, amit a PLOS One folyóiratban közölt tanulmányuk szerint három szakaszban végezhettek el. A beavatkozás következtében bekövetkező idegelhalás idővel enyhíthette az érintett panaszait, aki utána még évekig használhatta a fogát rágásra.

„Felfedezésünk közvetlenül megkérdőjelezi a neandervölgyiek kognitív képességeivel szembeni előítéleteket, mivel azt mutatja, hogy képesek voltak ok-okozati összefüggésekben gondolkodni betegségekről” – mondta Kolobova, aki bízik a mikroszkópos vizsgálataik eredményében.

Stefano Benazzi, a Bolognai Egyetem antropológusát meggyőzték az eredmények, amik szerinte arra utalnak, hogy a neandervölgyiek kognitív képességei és viselkedése jóval fejlettebb volt annál, mint ahogy azt sokáig feltételezték. A mostani kutatást megelőzően a legkorábbi fogászati beavatkozás bizonyítékai 14 ezer évvel ezelőttről, a mai Olaszország területén élt modern emberektől származtak.

Kevés Magyar Közlöny okozott olyan izzást a Facebookon, mint a május 13-i kiadás, amely az új kormány minisztereinek feladatait sorolja fel. Ugyanis a kultúráért felelős miniszter, azaz Tarr Zoltán feladatairól szólva így ír: „A miniszter a kultúráért való felelőssége keretében a) a Magyar Művészeti Akadémia elnökének közreműködésével kidolgozza a Kormány kultúrpolitikáját, és felel annak megvalósításáért és érvényesítéséért…”.

Nagyon sokan gondolják úgy a jelenlegi magyar kultúra szereplői közül, de rajtuk kívül is, hogy ha valakiknek nem kellene ott ülniük annál az asztalnál, ahol az új kultúrpolitika (tényleg: lehetne inkább kulturális politika?) kereteit kialakítják, akkor azok a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) reprezentánsai. A közösségi média ma reggel percek alatt lángokba borult, miközben néhányan – egy magánposzt alatt maga Vitézy Dávid, a kormány tagja is – azzal igyekeztek nyugtatni a kedélyeket, hogy ez csak formalitás, afféle rutin, a leköszönő kormány feladatainak újraosztása, és jön majd új, pontosabb feladatmeghatározás.

A délelőtt folyamán Tarr Zoltán is reagált a Facebookon: „a tegnap megjelent statútumrendelet célja, hogy a ma délután sorra kerülő átadás-átvétel során minden feladat átvételre kerüljön a bukott kormánytól. A TISZA kormány, az új, saját programján alapuló feladatok elosztásáról, megnevezéséről később, egy statútumrendelet-módosítással tud majd rendelkezni. (...) Az új kormány visszaadja a döntést az érintettek kezébe, és velük együtt fogunk dönteni az Magyar Művészeti Akadémia (MMA) sorsáról is. Átláthatóság, párbeszéd és nem titokban hozott döntések. Ez vár ránk a kulturális élet területén is. Szabadítsuk fel együtt közösségeinket és a magyar kultúrát."

Értjük. Mindenesetre jelenleg az van a Közlönyben, ami. Az MMA pedig azonnal meg is érezte, hogy átmentheti magát az új időkre – Turi Attila elnök közleménye már így fogalmaz: „A Magyar Művészeti Akadémia üdvözli a Kormány döntését, tevékenységével méltányos és együttműködő partnere lesz az új kulturális kormányzatnak.” Az intézmény egyből jelentkezik, hogy egyéb területeken is, akár „a közoktatás színvonalának emelésében” is szívesen részt vállalna, hiszen „a kultúra közös ügyünk”.

Schein Gábor író, költő műfordító petíciót indított, amelyben ez áll az előző rendszerről és az MMA szerepéről:

„A meghirdetett cél a kulturális hegemónia biztosítása volt, amitől az előző rezsim hatalmának hosszútávú biztosítását várta. Ennek a lehetősége megcsappant, de nem múlt el a választási eredménynek köszönhetően. Az intézmények okozta torzulások és igazságtalanságok ma is fennállnak. Ilyen intézmény mindenekelőtt a Magyar Művészeti Akadémia, a Matthias Corvinus Collegium, a Magyar Kultúráért Alapítvány, a Petőfi Kulturális Ügynökség, valamint a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány.”

Schein rögzíti a tényt: az MMA volt az egyik alapja a NER kulturális hegemóniépítésének. Formalitás vagy sem, nagyon rosszul néz ki, hogy az első kormányülés után egyből az MMA jelenik meg mint kihagyhatatlan testület. Ne felejtsük el, hogy a kulturális közeg a Fidesz 2010-es hatalomra kerülése után szinte azonnal tüntetni, tiltakozni kezdett a szervezet túlhatalma ellen. Hiszen akkor Balog Zoltán emberi erőforrás-miniszter még olyan elképzeléseket is felvázolt, hogy az MMA-ba lépjen be minden magyar művész, és ezen a szervezeten menjen keresztül az összes közpénz, amit az állam kultúrára szán. Az MMA-ba „kell bemennie a művészeknek, a kultúrembereknek, az íróknak, a költőknek, a színészeknek, a filmeseknek. A kormány odaadja nekik az összes támogatást, aztán ők fogják autonóm módon elosztani. Szerintem ez a jövő, nem az, hogy a miniszter és az államtitkár osztogat, számolgat" – mondta.

Ez olyasmi lett volna, mint Mihail Bulgakov Mester és Margaritájában a Tömegír, a szovjet írók szervezete, élet és halál ura, élelmiszerutalványok és nyaralási beutalók őre, és noha nem valósult meg, ami lett, az sem túl szívderítő. Jobbára kiérdemesült, Orbán-hívő férfiművészek dögunalmat árasztó kifizetőhelye. Az MMA honlapján elérhető adatok alapján például, a Képzőművészeti tagozat 43 rendes tagja közül 41 férfi, ami úgy 95 százalékos arányt jelent, az átlagéletkor pedig megközelítőleg 70 év. Az „ellátottak pénzbeli juttatásai" milliárdokat tesznek ki az MMA költségvetésében évenként, eközben Magyarországon konkrétan fillérekből dolgoznak és élnek alkotók, a művészeti munka feltételei sok esetben gyalázatosak – éppen úgy egyébként, ahogy a magyar valóság számos más területén. Az MMA annak a NER-kompatibilis, optimista kulturális termelésnek a része, ahol a hallgatásért és kollaborációért cserébe járt az optikai illúzió, hogy Magyarországon sokszínű, szabad és izgalmas kultúra van, és járt némi alamizsna is.

Az MMA tizenhárom éve ül a Műcsarnokon, amely teljesen irreleváns, érdektelen, és mélyen depolitizált programot visz; sikerrel írta ki magát a nemzetközi művészeti diskurzusból, és hiába igyekszik magához édesgetni a pályakezdő alkotókat, aki lát a pályán, az érzékelte, hogy semmi értelme ott kiállítani. Az MMA ösztöndíjakat és művésznyugdíjat oszt (ez már a Bulgakov-féle Tömegír felé mutat). Sokan kénytelenségből és jobb híján fordultak hozzájuk, a NER pedig nagyjából ilyen keretek között képzelte volna az alkotói életpályamodellt. Tagjainak járadékot fizet, amit évente emeltek, de közben szinte semmilyen olyan tevékenységet, amit egy akadémiához társítanánk, nem végez. Könyveket ad ki, olykor még relevánsakat is, de ennyi közpénzzel kitömve mégiscsak ez lenne a minimum; konferenciákat szervez, de azokon nem egy esetben hajmeresztő konteókat tálal művészetelmélet gyanánt.

És konzekvensen, soha, semmilyen ügyben nem szólalt meg, amikor cenzúra és öncenzúra, marginalizálás és elhallgattatás esetei sorjáztak a NER 16 éve alatt. Sem akkor, amikor vitatható vagy egyenesen botrányos vezetőváltások történtek egyes intézmények élén, a Nemzeti Színháztól a Ludwig Múzeumig, sem akkor, amikor megalázták és földbe taposták az SZFE hallgatóit; sem akkor, amikor dilettáns kegyencek égették el a hazai filmtámogatási rendszer milliárdjait, sem akkor, amikor könyveket kellett befóliázni, műveket elkordonozni (!) a szégyenletes LMBTQ-ellenes törvények idején, sem akkor, amikor műveket akasztattak le a falról igazgatók, sem akkor, amikor ki kellett húzni műleírásokból a queer kifejezést, sem a poloskázáskor, sem akkor, amikor neonáci publicisták követelték őrjöngve bizonyos művészek és intézményvezetők megbüntetését. Sem akkor, amikor privatizálni kezdték a közkultúrát, sem akkor, amikor a kultúrmunkások elvesztették a közalkalmazotti státuszukat, sem akkor, amikor erőltetetten átépítették a Budai Várat, sem akkor, amikor tüntetőket vertek meg (és egyet a pszichiátriára szállítottak) a Ligetben, a múzeumépítések helyén, sem akkor, amikor szétverték az akadémiai kutatóhálózatot, sem akkor, amikor megalázták a társadalomtudományi és bölcsész intézeteket. És egyáltalán, soha, semmikor, semmilyen lényeges ügyben.

Az MMA-t 2011-ben emelték köztestületté és írták bele az új alkotmányba, azaz az Alaptörvénybe, a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) azonos rangban, pozícióban. Magánemberek társaságaként alakult meg 1992-ben, Makovecz Imre kezdeményezésére, kvázi ellen-akadémiaként, egyfajta válaszlépés gyanánt az MTA-n belüli Széchenyi Irodalmi- és Művészeti Akadémiával (SZIMA) szemben. Genezisében is az avítt és értelmetlen kultúrharc szellemét hordozta valamiképp, és később köztestületként sem volt, nem is lehetett alkalmas arra, hogy bármilyen módon is képviselje a hazai kultúra és művészet egészét. (Kérdés, hogy létezhet-e olyan alakulat, amely az „egészet" reprezentálja.) Viszont rögtön kapott vagyont, ingatlanokat és rengeteg pénzt is, évről-évre növekedő összegeket, valamint fokozatos beleszólást a forráselosztásba. 2015-től például a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) összes kollégiumában kötelezően ott kellett ülniük az MMA tagjainak, így a kormány delegáltjaival együtt mindenütt többségbe került a NER – ez volt az a pont, ahol az NKA végképp elvesztette a szakmai alapú döntéshozatal látszatát is – az eredményt ismerjük.

2012-ben, akörül, amikor a kormányzat elhatározta, hogy a magyar kortárs művészet legfontosabb kiállítóhelyét, a Műcsarnokot az MMA-nak adja, a képzőművészeti mező volt az első, amely hangos tiltakozásokba kezdett. Nem véletlenül: ők ismerték fel legkorábban, hogy teljesen elveszthetik az intézményrendszerüket. A Szabad Művészek csoport (alapítói Csoszó Gabriella, Karas Dávid, KissPál Szabolcs, Nemes Csaba, Orbán György) lett az első, amely egyértelműen és világosan állást foglalt az MMA-val szemben. „A Szabad Művészek olyan művészeti egyetemi hallgatók és oktatók, művészek, művészettörténészek, esztéták, kurátorok és civilek szabad csoportosulása, akik a magyar kultúra függetlenségének és szabadságának helyreállítását követelik. Fő céljuk a Magyar Művészeti Akadémia 2011-ben törvénybe iktatott hegemonikus, irányító szerepének megszüntetése, köztestületi státuszának és az intézmény védettségének eltörlése Magyarország Alaptörvényének X. cikkelyéből.”

A Szabad Művészek csoport rögtön konkrét tiltakozó akciókat is szervezett: 2012 decemberében például a Vörösmarty téri irodaházban szórólapokkal, molinókkal jelentek meg az MMA közgyűlésén, és bekiabálással zavarták meg az eseményt.

Emblematikus pillanatot örökít meg Donka Péter fenti grafikája, ami Huszti Istvánnak az Indexen megjelent riportfotója alapján készült. A közgyűlésen Nemes Csaba képzőművészt, aki egy molinót akart felmutatni, biztonságiak fogják le, az MMA egyik tagja pedig megüti. (Ezt követően léptek ki az MMA-ból többen is, köztük Korniss Péter fotográfus, Novák Ferenc koreográfus és Tompa Gábor rendező). Innentől kezdve 2015-ig több tiltakozás, tüntetés, utcai performansz is zajlott az MMA térnyerése ellen, amíg el nem fáradt, ki nem vérzett a kezdődő művészeti aktivizmus.

Az MMA-vel szembeni kiállást hiba volna szimpla balhézásnak tekinteni. Az MMA kirekesztő volt, dölyfös, és tevékenységét mintha valamiféle revans vágya mozgatta volna – revans valamiért, ami sosem történt meg. Vég nélkül lehetne sorolni az anomáliákat, a teljes hazai kulturális rendszer aránytalanságait. Sokan gondolják, hogy ugyan már, hagyjuk az MMA-t, hiszen annyival durvább dolgok is történtek a kultúrában másfél évtized alatt. Csakhogy attól, hogy túl vagyunk Demeter Szilárdon és Csák Jánoson, Káel Csabán és L. Simon Lászlón, Hankó Balázson és a haveroknak kiosztott tízmilliárdokon, a NER egész hajmeresztő giccskultúráján (már ha valóban túl vagyunk), még nem árt emlékezni, mivel kezdődött ez az egész. Az MMA akkori elnöke, Fekete György úgy üdvözölte a Műcsarnok megszerzését, hogy azt most végre visszaadják a művészetnek – mintegy a kultúra visszavételét ünnepelte. Az ellenkezőjéről volt szó és van szó a mai napig.

A cikk képei, Donka Péter munkáját kivéve, Király András Atelier Populaire című sorozatából valók. Király 2013 óta szinte naponta készít plakátterveket, amelyek kezdetben az MMA-ra reflektáltak, később pedig az MMA rövidítést helyezték bele szavakba, kifejezésekbe, a NER kultúrpolitikáját és nyelvpolitikáját kötve össze.

Kevés olyan hely van, ahol a krónikusan beteg, sokszor heteket vagy hónapokat a kórházban töltő gyerekek is gondtalanul mosolyognak. A Bátor Tábor egyike az ilyen helyeknek, ám a hatvani táborhelyszín nem érhető el mindenkinek és leginkább: nem érhető el minden élethelyzetben.

Éppen ezért a Bátor Tábor Alapítvány egy sor olyan kiegészítő programot kínál, amelyek a táborok szellemiségét viszik el a kezelés alatt álló gyerekekhez. Ezek közül pedig a legújabb az az applikáció, a Campire, amin keresztül egy kis időre maguk a gyerekek is táborvezetővé válhatnak.

Az alapítvány kórházi programja már 10 éves, ennek keretében az önkéntesek iskolákban és kórházakban szerveznek tematikus és feldolgozó alkalmakat. A kórházakban a krónikus betegséggel harcoló gyermekekkel találkoznak és elsősorban offline aktivitásokat kínálnak nekik, olyan játékokat, amelyek kizökkenthetik őket a kezelések mindennapi terhéből. Azt azonban fontos belátni, és ezt Kertész Laura pszichológus, a kórházi program koordinátora is kiemeli, hogy a mobiltelefonnak a kórházban kiemelt szerepe van. Itt ez az eszköz a kapcsolattartás egyik legfontosabb csatornája, amitől nem foszthatják meg a gyerekeket. Ezért is gondolkodnak minél jobb és élvezhetőbb alternatívákban.

Egy nap táborvezetőként

Bár a Campire alapvetően egy fikciós játék, azért a tábort személyesen is látogatók felismerhetnek hasonlóságokat a hatvani táborhelyszín és az alkalmazás világa között. Minden kis táborvezető – vagyis az alkalmazás felhasználói – egy-egy Cimbit kap segítőül, akivel megtervezheti a saját táborát. Erre naponta 20 perc képernyőidőt áldozhat, ami egy teljes tábori napnak felel meg ebben a képzeletbeli univerzumban.

Nagy felelősség azonban egy komplett tábort irányítani, Kertész szerint azonban pont ez benne a lényeg. Ő és a kollégái hisznek abban, hogy a pszichológiában ismert öndeterminációs elmélet (SDT) által kiemelt három szükséglet kielégítése támogatja a motivációt és a mentális egészséget. Még ha ezeket egyetlen app nem is elégítheti ki maradéktalanul, már napi 20 perc játék is segíthet abban, hogy a gyerekek újabb motivációt találjanak a mindennapokhoz.

Az SDT szerint a három alapszükséglet az autonómia, a kompetencia, valamint a kapcsolódás. A Bátor Tábor szellemisége és az alapítvány teljes működése épít arra, hogy ne csak a szervező felnőttek, hanem a résztvevő gyerekek is úgy érezzék, hogy ezek a szükségleteik kielégülnek a közös időtöltés során. Ebből kifolyólag talán a legegyszerűbb azt belátni, hogy ahogy a táborokban, úgy a Campire-ben is a Cimbi végig támogató társként van jelen, akivel kapcsolódni lehet, a tábor vezetője és alkotójaként pedig egy sor másik személy jóllétén is dolgozhatnak a felhasználók. A táborvezetés ugyanakkor nagy felelősség is: számos döntést kell meghozni, ami az autonómiát biztosítja, továbbá kompetensnek is érezhetik magukat a felhasználók ebben a szerepben.

A Campire összetett és átgondolt alkalmazás, ami a pedagógiai pszichológiából kölcsönzött alapelvekkel támogatja a kórházban hosszú időt eltöltő gyerekek kikapcsolódását. Kizökkenti a gyerekeket nemcsak a mindennapokból, de a közösségi alkalmazások görgetésére is jó alternatívát kínál, ami igen hasznos lehet a sérülékeny gyermekkorban.

Gyerekek, de partnerek

A Bátor Tábor applikációjában egyedi, hogy nincs olyan nemzetközi referencia, amit felhasználhattak volna a több éve tartó fejlesztési folyamatban az alkotók. Ahogy Kertész elmondta, 2023-ban merült fel az ötlet, hogy egy olyan játékon dolgozzanak, ami a 6 évesnél idősebb gyerekek és fiatalok számára egyaránt értékes elfoglaltságot kínál. Ennek ellenére a koordinátor megemlíti azt is, hogy a tesztelés során volt olyan óvodáskorú gyermek is, aki intuitívan tudta használni az appot, ráadásul nagyon élvezte és pillanatok alatt megszerette azt.

A tesztelő gyerekeknek a teljes fejlesztési folyamatban kulcsszerep jutott. Eleve úgy látták, hogy a kórházban lévő gyermekek helyzetét ismerni és nagyjából érteni kell ahhoz, hogy megtalálják az utat hozzájuk. A kórházi programban gyűjtött tapasztalatok a fejlesztők segítségére voltak ebben. Később az alkalmazás tesztelésében is számítottak a gyerekek véleményére, hiszen lehetetlen úgy nekik szóló játékot vagy appot készíteni, hogy nem kérdezik meg őket róla.

Így végül évek alatt, gondos tervezéssel és aprólékos kivitelezéssel született meg a Campire, ami kikapcsolódást kínál, de semmiképpen nem terápiát, és ezt Kertész is hangsúlyozza: „Figyelembe vettünk terápiás szempontokat a fejlesztés során, de ez nem teszi az applikációt terápiás hatásúvá“ – fogalmaz a szakember.

És bár általánosságban elmondható, hogy a súlyos vagy krónikus betegséggel élő gyerekek gyakran érettebbek a kortársaiknál, a cél az volt, hogy az életkoruknak megfelelő kikapcsolódást kínáljanak nekik és, hogy legalább egy kis időre, de gyereknek érezhessék magukat, ugyanúgy, ahogy az a táborokban lenne.

Az appon túl

A Bátor Tábor Alapítványt a legtöbben elsősorban egyhetes élménytáborairól ismerhetik, de a szervezet munkája messze túlmutat a nyári táboroztatáson. Nemcsak gyerekeknek, hanem szüleiknek vagy a gyermeküket elvesztő szülőknek is kínálnak programokat és közösséget, az év egészében pedig igyekeznek ott lenni, ahol a krónikus betegséggel élő gyerekeknek a legnagyobb szüksége van rájuk: vagyis velük.

Az alapítvány önkéntesei iskolákat és kórházakat járnak, és elsősorban telefonmentes elfoglaltságokkal igyekeznek megszólítani a gyerekeket. Az iskolákban dolgoznak a hetekre vagy hónapokra kiesett diákok visszailleszkedésén, munkájuk egyik alapelve pedig az, hogy a gyerekeket minden helyzetben partnernek tekintik. Ez a partnerség jelent kapaszkodót akkor is, amikor az online térbe szorul a kapcsolattartás: például a Csodacsomagon keresztül bár online a találkozás, az élmény nagyon is valós. Ezt azonban csak akkor lehet élménnyé varázsolni, ha a közös munka alapja a kölcsönös tisztelet és a bizalom.

Ingyenes élményterápiás programjaikat kizárólag adományokból és az adó 1%-os felajánlásokból finanszírozzák. Rád is szükség van, hogy folytathassák munkájukat és minél több súlyosan beteg gyerek élhessen át gyógyító élményeket!

Új Instagram funkciót és alkalmazást adott ki szerdán Mark Zuckerberg cége, a Meta. Az Instants segítségével spontán fotókat oszthatunk meg a barátainkkal, amik eltűnnek, miután megnézik őket.

Az Instants egy külön alkalmazásként, valamint az Instagram üzenetküldő funkciójába integráltan érhető el. A 24 óráig látható, megosztott képekre követőink emojikkal vagy privát üzenetekkel reagálhatnak, és a cég szerint képernyőképet vagy képernyővideót nem lehet róluk készíteni (más eszköz kamerájával így is megörökíthetők).

Az Instants alkalmazásban egy letisztult kameranézet fogad minket, ahol válthatunk az előlapi és hátlapi kamerák között, bekapcsolhatjuk a vakut és kiválaszthatjuk, hogy az általunk is követett felhasználók vagy csak a legközelebbi barátaink láthatják őket. A jobb felső, négyzetekből álló ikonra kattintva pedig megnézhetjük azokat a fotókat, amiket eddig megosztottunk a funkcióval.

Az eltűnő, barátoknak szánt fotók megosztásával az Instants az amerikai Snapchat és a francia BeReal appokra próbál hajazni. A CNET szerint a felhasználók várhatóan többek közt arra is használják majd a funkciót, hogy intim képeket küldjenek egymásnak, ami próbára teszi majd az Instagram közösségi irányelveinek betartatását és a felhasználók biztonságát szavatoló funkciókat.

Napi hat-nyolc óra alvás a korai halálozás és betegségek kialakulásának alacsonyabb kockázatával függ össze – derítette ki egy félmillió felnőtt alvásidejét és biológiai öregedését vizsgáló kutatás, amiről a Nature hírportálja számolt be.

Hat óránál kevesebb és nyolc óránál több alvás felgyorsult öregedéssel mutatott összefüggést. Ezeket közel kéttucat öregedési órával vizsgálták, amik molekuláris jelek alapján próbálják mérni az öregedés testünkre gyakorolt hatását.

A kutatást vezető Ven Csün-hao, a Columbia Egyetem idegtudományi szakembere – aki maga is könnyen felébred éjszakánként – azt szerette volna megtudni, hogy miként hat az alvási időtartam a test egyes szerveire és szervrendszereire. Ezért a UK Biobank adatbázisához fordultak, ami több mint 500 000 ember hosszú távú egészségi és életmód adatait tartalmazza, köztük kérdőívekkel felvett alvási adatokat is.

A Nature folyóiratban szerdán közölt kutatási eredmények nem azt jelentik, hogy mindenkinek hat-nyolc óra alvás az optimális, vagy hogy az ideális alvásidő elérése közvetlenül javítja az egészségünket és lassítja öregedésünket. De a kutatás megerősít egy optimista hipotézist, miszerint az alvásidő javítása kézzelfogható lehetőséget kínálhat az öregedéssel járó betegségek kockázatának csökkentésére, mondta Abigail Dove, a stockholmi Karolinska Intézet neuroepidemiológusa, aki nem vett részt a kutatásban.

„Az alvás testünk minden szervét érinti” – mondta Dove, és bizonyos mértékig tudunk rajta alakítani. Erre utal az is, hogy a tanulmány szerzői a rendellenes alvási mintázatok hátterében meglepően kevés genetikai tényezőt találtak. „Az alvást inkább a környezeti tényezők alakítják” – mondta Csün-hao.

Egy város elpusztítására is képes lenne az a kisbolygó, ami hétfőn száguld majd el a Föld mellett. A 2026 JH2 magyar idő szerint május 18-án, 23:23-kor 91 ezer kilométerre halad majd el bolygónktól, ami mindössze negyede a Föld és a Hold közötti távolságnak.

„Csillagászati értelemben ennél közelebb már alig tudsz kerülni becsapódás nélkül” – mondta a New Scientist-nek Mark Norris, a brit Lancashire Egyetem asztrofizikusa. A következő egy évben az ismert kisbolygók közül öt halad majd el a Hold pályáján belül és csak egy jut közelebb hozzánk, mint hétfőn a 2026 JH2.

A 2026 JH2-t május 10-én fedezték fel csillagászok az arizóniai Mount Lemmon Felméréssel, majd a következő néhány napban tovább pontosították pályáját. A kisbolygó becslések szerint 16-35 méter átmérőjű, ami Norris szerint elég nagy ahhoz, hogy könnyedén romba dönthessen egy várost.

Richard Moisl, az Európai Űrügynökség (ESA) Bolygóvédelmi Hivatalának vezetője a 2026 JH2-t a cseljabinszki meteorhoz hasonlította. A 2013 februári eseményt, ami több ezer épületet rongált meg és 1500 embernek okozott sérüléseket, egy 18 méteres kisbolygó nagy magasságban történő felrobbanása okozta, ami a hiroshimai atomtámadás energiájának 30-szorosát bocsátotta ki.

Az elmúlt évtizedekben a csillagászok felderítették a legtöbb, 1 kilométeresnél nagyobb földközeli objektumot. A 2026 JH2-hez hasonló méretű, lokális pusztítást okozni képes kisbolygók észlelése azonban nagy kihívást jelent. Ilyen égitestek felfedezésében segít majd az amerikai űrügynökség NEO Surveyor infravörös űrteleszkópja, amit legkorábban 2027 szeptemberében indíthatnak útjára.

Hogy súlyos árat fizetünk a kémiai szúnyoggyérítésért, azt a szakterület nemzetközi élvonalához tartozó magyar kutatók már 2020-ban egyértelműen tisztázták. Azóta könyvtárnyi szakcikk és tanulmány hívta fel a közfigyelmet a vegyszeres irtás rövid és hosszú távú ökotoxikológiai következményeire – ennek ellenére Magyarországon a csípőszúnyog-gyérítés ma is szinte kizárólag a csapadékos napok után menetrendszerűen érkező, lakossági ártalomként felszámolandó szúnyoginváziók lehető leggyorsabb megfékezését, vagyis a terület szinte teljes rovarállományának eliminilását jelenti.

A légi és földi permetezés kétségtelenül gyors és felettébb eredményes megoldás, de ma már rendelkezésre állnak az emberi egészségre veszélytelen, részben magyar fejlesztésű természet- és környezetbarát alternatívák, amelyeket ráadásul a feladat végrehajtásával megbízott Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szakemberei évek óta sikerrel alkalmaznak például a Duna és a Tisza mentén fekvő területeken.

Köztudott, hogy a gravitációs hullámok a téridő szövetének olyan, az univerzum minden irányába terjedő „fodrozódásai”, amelyeket a világegyetemet megrengető események hoznak létre, és amelyeket a tudomány jelenlegi állása szerint leginkább a fekete lyukak vagy neutroncsillagok összeolvadásai keltenek.

Az einsteini általános relativitáselméletben elméletileg előre jelzett gravitációs hullámot 2015-ben sikerült először detektálni az amerikai Lézerinterferométeres Gravitációs Hullám Obszervatóriumban (LIGO). Az azóta eltelt évtizedben viszont már 200-nál is több ilyen eseményt regisztrált az amerikai-olasz-japán LIGO-Virgo-KAGRA (LVK) Kollaboráció.

A Physical Review Letters folyóiratban megjelent tanulmány részletezi, hogy a detektorok korábbinál pontosabb méréseket lehetővé tevő finomhangolását maguk az észlelések is segíthetik – olvasható a Connect Sci tudományos portálon.

A tanulmány népes szerzőgárdája a kivételesen erős gravitációs hullámjelet produkáló, GW240925 és GW250207 jelű, fekete lyukak ütközése által gerjesztett kozmikus esemény példáján keresztül szemlélteti a metódust. Ismert, hogy az egymásra merőleges gigantikus hosszúságú karú mérlegként is leírható gravitációshullám-detektorok a fény terjedési sebességében bekövetkező apró különbségeket mérik.

A gravitációs hullámok alig egy protonnyit, a méter tízbilliomod részét jelentő mértékben „térítik ki” a detektor valamelyik karját, ezért az obszervatóriumok kalibrálását általában segédlézerek, érzékelők és mérnöki adatok segítségével végzik. A GW240925 és GW250207 detektálásai azonban a szokásosnál nagyobb kalibrációs hibákat mutattak a LIGO mérési eredményeiben. Az előzetesen kiszámolt és a ténylegesen rögzített jel közötti differenciák arra utaltak, hogy a detektor beállításával volt a probléma.

Az LVK kollaboráció detektorainak mérési eredményei is igazolták a beállítási hibát, így az amerikai detektort a 7-szeres és 9-szeres naptömegű GW240925, illetve a Napnál 30-szor, illetve 35-ször nehezebb fekete lyukak kozmikus találkozása során keletkezett GW250207 jelű gravitációs hullámokhoz igazították. A tanulmány szerzői szerint az általuk leírt kalibrálási módszerrel akkor is pontos asztrofizikai információk szerezhetők a hullámforrások, vagyis az egymásba olvadó objektumok tömege mellett helyzeti vagy forgási tulajdonságairól, ha a műszeres, segédlézeres detektorkalibrációs technikák pontatlannak bizonyultak volna.

Az elmúlt fél évtizedben a Föld legnagyobb városainak többsége úgy növelte gazadsági teljesítményét, hogy közben jelentősen redukálta a fosszilis energiahordozók használatából fakadó szennyezés mértékét – olvasható Science X-en.

A kutatási ismertető szerint a Nature Cities folyóiratban május 11-én megjelent tanulmány szerzői a világ 2475 nagyvárosát hasonlították össze a gazdaság prosperitása és a globális műholdas monitoringrendszer szerinti légszennyezettségük alapján.

A vásárlóerő-paritáson egy főre jutó (amerikai dollárban megadott) GDP-t a kőolajszármazékok ipari, közlekedési és lakossági felhasználása során felszabaduló nitrogén-dioxid légköri koncentrációját mutató troposzférikus függőleges oszlopsűrűség (TVCD) értékeivel egybevető, a lakosságszámmal és a népsűrűséggel súlyozott mérőszámok meglepetéssel szolgáltak. Kiderült, hogy az eredmény megkérdőjelezi azt az évtizedes alapvetést, miszerint a töretlen gazdasági növekedés nem valósítható meg a környezetszennyezés radikális csökkentése mellett.

A 2019 és 2024 közötti adatsorokkal dolgozó kutatók az eredetileg több mint 5 ezer város választottak ki, de a vizsgált időszakban stagnáló nitrogén-dioxid szintet produkáló 2919-et nem vették végül figyelembe.

Az összehasonlító elemzés eredményei szerint több, mint 700 városával, köztük Pekinggel és Sanghajjal Kína jár az élen a levegő minőségének javulása mellett elért gazdasági növekedésben élen jár, több mint 700 várossal, amelyek a levegő tisztítása mellett növekednek. Európában Amszterdam, Berlin és Párizs mutat mintát a korábban lehetetlennek tartott együttállás megvalósításában, míg Észak-Amerikában jár az élen.

Hétfőn az utolsó utasok is elhagyták az MV Hondius óceánjárót, amelynek fedélzetén április elején hantavírus-járvány tört ki. A fertőzés elsősorban rágcsálókról terjed emberre, de a szűk térben összetömörülő embertömeg jelentősen megnövelte a járvány elburjánzásának esélyét. A megbetegedés tüneteit nehéz megkülönböztetni az influenza jeleitől, ugyanakkor a vírus jóval lassabban terjed a covidjárványért felelős koronavírusnál, így az egészségügyi szakértők egyelőre nem helyeztek kilátásba nagy léptékű lezárásokat.

A holland Oceanwide Expeditions utazásszervező cég hajója április 1-jén indult útnak az argentin Ushuaiából Európa irányába, és 10 nappal később halt meg a vírus első áldozata. Mire az óceánjáró megérkezett a Spanyolországhoz tartozó Tenerife szigetére, a fertőzésbe további két utas is belehallt, míg a közbeeső állomásokon többeket evakuáltak.

A MV Hondius május 11-én, hétfőn indult el újra Teneriféről, ahol hat utas – köztük négy ausztrál, egy brit és egy új-zélandi – valamint a személyzet néhány tagja hagyta el a fedélzetet. Spanyolország egészségügyi minisztere, Mónica García azt nyilatkozta, hogy a személyzet további harminckét, többségében Fülöp-szigeteki származású tagja marad a fedélzeten, amíg az óceánjáró eléri végállomását, Rotterdamot. A hajón eredetileg összesen 149 ember tartózkodott; a legtöbben az Egyesült Királyságból, az Egyesült Államokból és Spanyolországból érkeztek.

Az evakuáció utolsó turnusában, kedden 28 embert szállítottak két repülőjárattal Teneriféről Hollandiába, az eindhoveni repülőtérre. Az elmúlt hetekben is nagy erőkkel zajlott az utasok kimentése: a holland kormány által bérelt repülőkkel összesen 122 utast és legénységi tagot szállítottak haza származási országukba. A hajóról május másodikán jelentették az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) a vírus jelenlétét, amikor meghalt az óceánjáró harmadik bizonyítottan fertőzött utasa is. Az első haláleset április 11-én történt, ekkor egy idős holland férfi vesztette életét, aki bár produkált tüneteket, a tesztelést már nem élte meg. Az elhunyt feleségének egészségügyi állapota is romlani kezdett, így először Szent Ilona szigetére, majd Johannesburgba szállították, ahol később a nő is meghalt. A tesztelést végző hatóságok a harmadik áldozat és a holland nő hantavírus-fertőzöttségét is megerősítették.

Egyre súlyosabb esetekről számolnak be a kórházak

Az MV Hondius utasainak kórházba szállítása után a helyi egészségügyi intézmények egyre többjüknél azonosították a vírust. A WHO kedden közzétett X-bejegyzésében arról számolt be, hogy a múlt heti nyolcról kilencre emelkedett a megerősített hantavírusos esetek száma, és további két embernél is valószínűsíthető a fertőzés jelenléte. A spanyol egészségügyi minisztérium korábban azt közölte, hogy az egyik hétfőn evakuált spanyol állampolgár pozitív hantavírus-tesztet produkált, és a Hollandiában, illetve Dél-Afrikában kezelt két brit állampolgárnál is megerősítették a fertőzés jelenlétét.

A holland egészségügyi intézmények nemcsak a hajó utasait helyezték megfigyelés alá, hanem hat hétre karanténba zárták a holland Nijmegen városában található kórház tizenkét dolgozóját is, akik egy fertőzött beteg vér- és vizeletmintáinak kezelésekor nem követték a szigorú protokollokat. Ugyanakkor az Egyesült Királyságban ennél enyhébbek a karanténra vonatkozó szabályok: a merseyside-i Arrowe Park Kórházban elkülönített 22 utas 72 óra karantén után, azaz rövidesen hazamehet. Robin May professzor, az Egyesült Királyság Egészségbiztonsági Ügynökségének tudományos igazgatója a hét elején elmondta, hogy a kórházban lévők „egészségesek és tünetmentesek”, ugyanakkor várhatóan 42 napot kell az otthonukban tölteniük, mielőtt érintkeznek a külvilággal.

Eközben az érintett országok egyre súlyosabb eseteket jelentenek: kedden a francia Bichat Kórház fertőző betegségek részlegének szakértője, Xavier Lescure azt nyilatkozta, hogy az óceánjáróról Párizsba szállított egyik francia nő állapota súlyos. A beteg a fertőzés tüdő- és szívproblémákat okozó formájában szenved, és olyan életmentő készülékre van szüksége, amely a vért egy mesterséges tüdőn keresztül pumpálja, oxigénnel látja el, majd visszajuttatja a testbe.

Az óceánjáró tizennyolc amerikai utasát az Egyesült Államok két vezető egészségügyi intézményében, a nebraskai nemzeti karanténközpontban, illetve az atlantai Emory Egyetemen tartják karanténban. Az amerikai utasok közül ketten lehetnek fertőzöttek: egyikük nem mutat tüneteket, de tesztjének eredménye pozitív lett, a másiknak enyhe tünetei vannak. Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (CDC) képviselője, Brendan Jackson egy hétfői sajtótájékoztatón elmondta, hogy az amerikai utasokat akár 42 napig is kórházi karanténban tarthatják, és teljesen tünetmentesnek kell lenniük, mielőtt hazatérhetnek.

A hantavírus legsúlyosabb fajtája terjedt az óceánjárón

Brendan a BBC-nek elmondta, hogy a vírus szimptómái könnyen összetéveszthetők a megfázás tüneteivel, ugyanakkor ezek a jelek nem feltétlenül azt jelentik, hogy a beteg hantavírus-fertőzött. A megbetegedést az elsősorban Dél-Amerikában honos andoki vírus (latin nevén Andes virus, ANDV) okozza: ez az egyetlen olyan Amerikában jegyzett hantavírus, amely rágcsálóról emberre is terjedhet, ugyanakkor globálisan ritka kórokozónak számít. A hantavírusok általában rágcsálók ürülékével, vizeletével vagy nyálával szennyezett por belélegzésén keresztül terjednek, és az emberek közötti terjedéséhez szoros fizikai kontaktus szükséges.

„A covid-világjárvány csúcspontján egyetlen fertőzött személy nagyon gyorsan sok más embert is megfertőzhetett. Ezzel szemben az andoki vírussal fertőzöttek átlagosan kevesebb mint egy másik embert fertőznek meg. Ugyanakkor az olyan zárt terek, mint a hajók, felgyorsíthatják ezt a folyamatot” – mondta Scott Pegan, a Kaliforniai Egyetem riverside-i Orvostudományi Karának professzora a Knowridge-nek. A hantavírus típusai minden földrészen megtalálhatók, de a fertőzéses esetek meglehetősen ritkák, írja az CDC. Az Egyesült Államokban előforduló törzsek – köztük az andoki vírus – jellemzően hantavírusos tüdőszindrómát, azaz légzőszervi betegséget okoznak. A fertőzöttek halálozási aránya 35 százalék.

A keleti féltekén, Európában, Afrikában és Ázsiában előforduló törzsek fertőzései vérzéses lázzal és vesekomplikációkkal járnak, a halálozási rátájuk pedig jóval alacsonyabb – 1-15 százalék –, mint az amerikai hantvírusé. Sabra Klein, a Johns Hopkins Bloomberg Közegészségügyi Iskola Molekuláris Mikrobiológiai és Immunológiai Tanszékének professzora a New York Timesnak elmondta, hogy a halálesetek jellemzően idősebb embereknél fordulnak elő, illetve olyanoknál, akiknek egyéb társbetegségeik vannak, amelyekről tudjuk, hogy súlyosabb légzőszervi megbetegedéssel járnak.

A vírus halálozási aránya magas, de készül a vakcina

Bár a covidjárvány világszerte mély nyomot hagyott a világ országainak egészségügyi rendszereiben, a hantavírus nem állítható párhuzamba a covidot okozó SARS-CoV-2 vírussal – magyarázta Pegan. A professzor a CDC méréseihez hasonló értékben határozta meg az észak-amerikai hantavírus okozta tüdőszindróma halálozási arányát: szerinte ez 40 százalékra tehető, azaz a fertőzöttek közel fele belehal a megbetegedésbe. A fertőzés korai tünetei gyakran hasonlítanak az influenzáéra: a betegek lázat, izomfájdalmat, fáradtságot, fejfájást, szédülést tapasztalhatnak, majd a betegség tüneteinek felerősödésekor súlyos légzési nehézségek alakulnak ki, amikor a tüdő elkezd megtelni folyadékkal. Ezek a hatások egy és nyolc hét közötti lappangási idő után jelentkeznek. Pegan és kutatócsapata vakcinák és kezelések fejlesztésével foglalkozik, így az andoki hantavírus-törzs terjedésének lehetséges következményeit is vizsgálták.

Az eredmények szerint az andoki hantavírus-törzs terjedése korlátozottnak tűnik, mivel nagyon közeli érintkezés szükséges hozzá, így az általános közegészségügyi kockázata továbbra is alacsony. Ugyanakkor egy keddi, madridi sajtótájékoztatón a WHO főigazgatója, Tedros Adhanom Ghebreyesus így fogalmazott: „jelenleg nincs jele annak, hogy egy nagyobb járvány kezdetét látnánk. De természetesen a helyzet változhat, és tekintettel a vírus hosszú lappangási idejére, elképzelhető, hogy az elkövetkező hetekben további eseteket fogunk látni.” Bár egyelőre nem létezik kifejlesztett és széles körben alkalmazott kezelési eljárás, egy nemzetközi kutatócsoport hatékony védőoltást fejleszt a fertőzés ellen. A projekt az EnsiliTech nevű bristoli biotech-startup, a hantavírus elleni antigént kifejlesztő texasi Emervax és a vakcinákat előállító dél-afrikai Afrigen együttműködésében valósul meg.

Ausztrál kutatók olyan, a férfiakétól eltérő sajátosságokat azonosítottak a női immunrendszerben, amelyek megmagyarázzák körükben az autoimmun- és a gyulladásos betegségek előfordulásának magasabb arányát – ismerteti az Connect Sci tudományos portál az American Journal of Human Genetics című folyóiratban megjelent tanulmányt.

Az Új-Dél-Walesi Egyetem kutatócsoportja több mint 1,25 millió immunsejtet szekvenált közel ezer egészséges önkéntes véréből. Az egysejt-analízis nemenkénti különbségeket tárt fel az immunsejt-típusok arányában, valamint a génexpresszióban.

A vírusokkal, baktériumokkal, gombákkal fertőzött sejteket elimináló monocita immunsejtek aránya a férfiaknál bizonyult magasabbnak. Ezek génexpressziója a hírvivő RNS-ből (mRNS) fehérjéket szintetizáló riboszómák által meghatározott élettani mechanizmusok működését befolyásolja negatív irányban. A nőknél ezzel szemben az antitestek termeléséért felelős B-sejtek, valamint az egész immunrendszer szabályozását (modulálását) vezénylő T-sejtek aránya bizonyult magasabbnak. Ezek genetikai aktivitása a gyulladásos folyamatok kialakulására van hatással.

A rendkívül reaktív immunprofil előnyt biztosít a nőknek a vírusfertőzések leküzdésében, azonban azzal a biológiai kompromisszummal jár, hogy a férfiaknál jóval hajlamosabbá válnak az autoimmun betegségekre. Ezzel szemben a férfi immunrendszer ellenálló a gyulladásokkal szemben, viszont sokkal fogékonyabb a fertőzésekre és a nem reproduktív rákos megbetegedésekre.”

A kutatók ezen kívül olyan nemenként eltérő „genetikai kapcsolókat” azonosítottak, amelyek fokozzák a fent vázolt fogékonyságbeli különbségeket. Eredményeik szerintük az emberi immunrendszert csak a nők és férfiak együttes vizsgálatával lehet teljes egészében feltérképezni. Amennyiben az immunológiai kutatások figyelmen kívül hagyják a különbségeket, akkor a betegségek megértése és azok hatékony terápiáinak kidolgozása továbbra is erősen korlátozott. A kutatók szerint miközben a szakirodalom a legtöbb autoimmun betegség esetében univerzális kezelési metódust javasol, elemzésük azt bizonyítja, hogy a női és férfi autoimmun betegségek nem feltétlenül ugyanazok, ezért gyógymódjuk sem lehet feltétlenül ugyanaz.

Zambiai hőforrásokból vett gázminták elemzése alapján oxfordi kutatók azt állítják, hogy a Tanzániától Namíbiáig, illetve az Atlanti-óceánig húzódó kontinentális hasadékzóna vonalában egy új tektonikus törésvonal kezd kialakulni – írja a New Scientist.

A hélium- és szénizotóp-arányok azt mutatják, hogy a hőforrásokban felszínre törő gázok Föld köpenyéből származnak, ami a geológus-csoport szerint a tektonikus lemezek repedésének és egy új kontinenshatár kialakulásának kezdeti fázisát potenciális lehetséges kezdetének jele.

A Frontiers in Earth Science folyóiratban megjelent tanulmány szerzőgárdája szerint az alacsony gravitációs anomáliák, a magas felszín alatti hőmérséklet és az alacsony szeizmicitás ellenére az általuk feltételezett a hasadékzóna a kontinentális lemezek közötti új határ kialakulásának korai szakaszában lehet.

Az öt közép-zambiai hőforrásból és három geotermikus kútból gyűjtött minták összetétele a régió alatt 190 kilométeres mélységben húzódó tektonikus lemezek repedéséről árulkodnak, állítja a kutatócsoport. Véleményük szerint a vulkáni és/vagy szeizmikus aktivitás hiányának ellenére, számos más jel utal arra, hogy a táj tektonikusan aktív.

A hőforrások geokémiai elemzése egyértelműen a törésvonal kialakulásának első stádiumára utal, ezért a kutatók jelentős esélyt adnak annak, hogy a Kafue-hasadék a geológiai időskálán a nem is olyan távoli jövőnek számító százmillió éven belül a manapság pusztító földrengéseiről elhíresült kelet-anatóliai törésrendszerhez hasonló kontinentális lemezhatárrá alakul.

Az elmúlt napok nagy sajtóvisszhangot kiváltó hírei között talán kevesek figyelmét ragadta meg a bejelentés, miszerint a kormány létrehozza a Működő és Emberséges Magyarország Intézetet (MEMI). A rövid leírás szerint „az intézet létrehozását az indokolja, hogy a közéletben felhalmozódott problémák megértéséhez és kezeléséhez szélesebb körű tudásra, rendszerezett tapasztalatokra és strukturált társadalmi bevonásra van szükség. (…) Az intézet feladata ezért annak kidolgozása, hogy a társadalmi részvétel milyen konkrét, működőképes és intézményesített formákon keresztül válhat a döntéshozatal rendszeres és kiszámítható részévé a képviseleti demokrácia keretei között.”

Ez a rendkívül örvendetes hír azt jelzi, hogy a kormány tisztában van az elmúlt évtizedek egyik legégetőbb problémájával, a társadalom önértelmezési és önreflexiós képességének a szisztematikus torzulásával. A képviseleti demokrácia keretei között kevésbé magától értetődő, de a közügyek alakítása korántsem kizárólag az évekre megválasztott parlamenti és önkormányzati képviselőkön keresztül történhet. A jelentős következményekkel járó döntések esetén indokolt a társadalom szélesebb rétegeinek bevonása. Ez nem csupán a helyi nyilvánosságokban folyó viták facilitálását jelentheti, hanem legalább annyira a közvélemény társadalomtudományos feltérképezését is.

Az Orbán-rendszer mindkét szintet alárendelte saját, épp a szemünk előtt összeomló propagandagépzete szempontjainak. Kérdés, hogy milyen önreflexiós mechanizmusokat építünk annak romjain. A tét nem csekély: amennyiben a társadalom és a politika közötti információáramlás csatornái megfelelőek, úgy az állampolgárok magukénak érzik az államot, hiszen annak tetteiben felismerhetik saját értékválasztásaikat és szándékaikat. Ennek hiányában viszont az önkény és alávetettség tapasztalatai válnak meghatározóvá, összességében egy autoriter rendszert meghonosítva. A MEMI létrehozásának ebből a szempontból van kitüntetett jelentősége. További kérdés, hogy képes lesz-e a társadalmi részvétel megfelelő csatornáit megteremteni, és ezáltal helyreállítani a társadalom és állam viszonylatában alaposan megkopott közbizalmat.

Tekintve, hogy a rendkívül rövid leíráson túl jelen pillanatban keveset tudunk a MEMI tervezett működéséről, ezért elsősorban az elmúlt évtized tanulságait tekinthetjük át, rámutatva arra, hogy az Orbán-rendszer keretei között kialakított „tanácskozási” és „közvélemény-kutatási” gyakorlatok miként tették fokozatosan természetessé a megtévesztésen és alávetettségen alapuló állampolgári kultúrát. Egyúttal szempontokat kaphatunk a társadalom önértelmezési képességének helyreállításához is.

Nemzeti konzultáció mint áltanácskozás

A társadalmi döntési folyamatokban való részvétel a maga módján a Fidesz számára is fontos volt. Ezt bizonyítja mindenekelőtt a több mint tíz alkalommal megrendezett „nemzeti konzultáció”. Kezdetben a társadalomkutatással foglalkozók még szakmai alapon tiltakoztak, mondván ezek a külsőségekben felmérésre hasonlító kérdőívek a minimális elvárásokat sem teljesítik. A kérdések és válaszok struktúrája egyaránt alkalmatlan tényleges vélemények megismerésére, továbbá a felmérés módja is megalapozatlan. Viszonylag hamar kiderült, hogy a nemzeti konzultációknak természetesen semmiféle tanácskozási funkciójuk nem volt. Ezeket jobb híján olyan kollektív rítusokként lehetett leírni, amelyek célja a bűnbakképzés aktuális célpontjainak (migránsok, Soros, civilek, Brüsszel, stb.) szimbolikus megjelölése volt. A konzultáció kitöltésével a kormányzati narratívákkal azonosulóknak lehetőségük nyílt jóváhagyni az aktuálisan felmutatott ellenség kiátkozására vonatkozó kollektív döntést, egyúttal megerősíteni a veszélyeket idejekorán felismerő és attól védelmet biztosító populista vezér pozícióját.

A nemzeti konzultációk esetében szinte azonnal világossá vált, hogy látszólag sem céljuk bármiféle érdemi tanácskozás. Mégis, pusztán ezekre utalva korántsem magától értetődő, hogy miként írható le egy olyan folyamat, amire okkal tekinthetünk a társadalmi részvétel megfelelő formájaként. Ez nem magától értetődő műfaj, ugyanakkor az őszinte, kölcsönös megértésre törekvő kommunikáció főbb kritériumai elvi szinten jól rekonstruálhatók, mások mellett Jürgen Habermas kommunikációelmélete alapján.

Ha a tanácskozás és részvételiség hétköznapi értelmén megpróbálunk túllépni, összetett fogalmi térben találjuk magunkat. Ezek a fogalmak olyan kommunikatív tevékenységre utalnak, amire mindenekelőtt igaz, hogy van valamilyen közös alapja. Tanácskozni csak azok tudnak, akik nem ellenségként tekintenek egymásra, továbbá rendelkeznek közös nyelvvel, valamint a megértéshez szükséges fogalomkészlettel. Nélkülözhetetlen továbbá a „kommunikatív kompetencia”, vagyis a vitakészségek minimális készlete. Ebbe egyaránt beletartozik az empátia, az önuralom, az érvelésre és a másik érveire való nyitottság, kíváncsiság, tisztelet, elfogadás, a változtatás és változás képessége. Ha mindezek adottak, szükség van továbbá időre is. A tanácskozás magába foglalja az érvek és ellenérvek megértését, mérlegelését és több körben történő megvitatását – ez pedig olykor hosszadalmas folyamat.

A fentieknél talán kevésbé nyilvánvaló, pedig legalább olyan fontos, hogy a tanácskozásnak kell, hogy legyen kézzelfogható tétje és célja. A résztvevők bevonódása leginkább abban az esetben képzelhető el, ha eleve érdekeltek valamilyen közös cselekvésben, és úgy érzik, hogy annak előfeltétele a másikkal való megegyezés. Ebből a szempontból legalább annyira fontos az is, hogy mindazok számára nyitott legyen a tanácskozási folyamat, akik az annak során születő döntés következményeit magukon viselik, és szeretnének abban részt venni. Ellenkező esetben, ha egyesek kizárva érzik magukat a tanácskozásból, nem tud olyan döntés születni, ami minden érintett számára elismerésre méltó.

Amennyiben mindezek a feltételek fennállnak, úgy a lehető legközelebb kerülünk a társadalmi részvételt biztosító tanácskozás ideáljához. Ezek a kritériumok egyidejűleg spontán csak ritkán adottak. Biztosításuk tervszerű erőfeszítést igényel. Még ebben az esetben is gyakori, hogy a felek egyik vagy másik dimenzióra fókuszálnak, és emiatt a többit háttérbe szorítják. Ebből fakadóan különböző csapdahelyzetek állhatnak elő. Ha a kommunikáció előfeltételeit hagyják figyelmen kívül, akkor könnyen előfordulhat, hogy párbeszéd helyett elbeszélnek egymás mellett, képtelenek közelíteni egymás álláspontjához, vagy túlzottan rövidre zárják a folyamatot. Amennyiben a tanácskozás élményszerűségére nem fordítanak kellő figyelmet, úgy megeshet, hogy unalomba és érdektelenségbe fordul a helyzet. Ha a hatékonyság pragmatikus szempontjait adják fel, akkor valószínűsíthető, hogy kiürül a kommunikáció, és látszattevékenységgé válik. Végül, a demokratikus szempontok hiányában megnő a tekintélyvezérelt, dogmatikus, hatalmi szón vagy éppen manipuláción alapuló megnyilatkozások esélye.

Egy érdemi tanácskozás előfeltételei

Nem könnyű egyszerre mindegyik kritériumra optimalizálni és az összes csapdát elkerülni. Meg kell találni a megfelelő célt, be kell vonni a tanácskozásban érdekelt állampolgárokat, biztosítani kell a szükséges időt, és fejleszteni kell a kommunikatív kompetenciát. Amennyiben a MEMI komolyan gondolja a „a társadalmi részvétel konkrét, működőképes és intézményesített formáinak” kialakítását, úgy a fentiekhez hasonló szempontokból érdemes kiindulnia. A nemzeti konzultációhoz hasonló pszeudokommunikációt ugyan könnyű elkerülni; sokkal nehezebb feladat az érdemi társadalmi tanácskozási folyamatok megszervezése.

Ehhez mindenekelőtt ki kell nyitni magát a politikai döntéshozatal logikáját. Fel kell kínálni megvitatásra a társadalmi nyilvánosság számára olyan ügyeket, amelyeknek tényleges tétjük van, és amelyeket széles tömegek éreznek fontosnak. Vagyis a politikának teret kell adnia a társadalmi döntések számára – úgy is, hogy ennek óhatatlanul a saját hatalmának egy részéről való lemondás, vagyis a politikai szereplők önkorlátozása az ára. Ez önmagában valószínűtlen folyamat, viszont a jelenlegi helyzetben, amikor a Tisza Párt maga is motivált a demokratikus átmenetben, talán nem elképzelhetetlen az autoriter előzményekkel való szakítás.

Nem 2010-ben kezdődött, de kétségtelenül az elmúlt tizenhat évben vált döntővé a hazai állampolgári kultúra alárendelésen alapuló jellege. Az állampárt képviselői nem a „köz szolgájaként”, hanem uralkodásra, és a közjavak feletti – nem ritkán részrehajló – rendelkezésre hivatott rend tagjaiként jártak el. A politikai igazgatás és kontroll szempontjai ebben a rendszerben minden mást felülírtak. Ez pedig végső soron egy rendkívül centralizált, egyszersmind a feudálishoz hasonló, hűbéri láncokba szerveződő rendszert eredményezett. A pártpolitikai logikán alapuló társadalmi integráció modellje társadalomtörténeti okokból eleve beágyazott volt, és erre erősített rá az Orbán-rendszer másfél évtizede.

A MEMI működésén túlmutató szempont, hogy sikerül-e a kormánynak szakítania ezzel az állampolgári kultúra alapjait torzító hagyománnyal. Amennyiben igen, és megvitathatóvá válnak olyan közügyek, amelyekre egyszerre igaz, hogy érdemi tétjük van és közös érdeklődésre tartanak számot, úgy a következő feladat a kommunikatív folyamat menedzselése. Ebből a szempontból a legnagyobb kihívást a tanácskozáshoz szükséges kompetenciák hiányosságai és egyenlőtlenségei jelentik. A demokratikus kultúrával és az állampolgári szocializációval foglalkozó kutatásokból tudjuk, hogy hiányoznak azok a történelmi minták, melyekhez vissza lehetne nyúlni a nyilvános tanácskozások során. Fájó ezzel szembenézni, mégis elkerülhetetlen, hogy tisztán lássuk: a közügyek tárgyalásos úton történő rendezésének, vagyis a demokrata értékeknek és viselkedésmintáknak nincs történelmi beágyazottságuk Magyarországon. Ezt 19. században a nemzeti érdekre, a második világháború utáni időszakban pedig az osztályérdekre hivatkozva szorították háttérbe a különböző politikai rendszerek. Az talán nem szorul magyarázatra, hogy a NER évei alatt a tanácskozó demokrácia ideálja még inkább marginalizálódott: a nyilvánosságbeli kommunikáció szintjén nem történt érdemi előrelépés e tekintetben, így az autoriter kommunikációs mintázatok a társas viszonyok magától értetődő szövetévé váltak.

Ilyen feltételek mellett a konszenzuskereső, demokratikus kommunikációhoz szükséges készségeket a társadalom széles rétegei kevéssé vagy egyáltalán nem tudták elsajátítani. Ez önmagában is aggasztó, viszont rendszerszintű problémává azáltal válik, hogy ezten rétegek bevonásával szeretnénk a közügyeket megvitatni. A MEMI előtt álló voltaképpeni feladat ez: érdemi össztársadalmi párbeszéd beindítása, olyan résztvevőkkel, akiknek jelentős része nem rendelkezik a szükséges kommunikatív kompetenciákkal. Mindezt azért fontos hangsúlyozni, mert a problémához stratégiailag kell viszonyulni: nem lehet arra építeni, hogy magától eltűnik; erőfeszítéseket kell tenni kezelésére.

Szerencsére ez nem elképzelhetetlen. A kommunikatív kompetenciák nem velünk született, megváltoztathatatlan tulajdonságok, hanem taníthatók és fejleszthetők. Ennek kiemelt helyszíne az iskola (ennyiben a MEMI feladatai összeérnek az oktatáspolitika szintjével). Emellett arra is lehetőség van, hogy magán a társadalmi tanácskozás folyamatán belül történjen kísérlet a készségek megszerzésére. E célból a mediáció különböző eszközeire támaszkodhatunk. Felvállalva a tanácskozási folyamatok facilitálásának feladatát, közelíteni lehet az érdemi demokratikus kommunikáció ideáljához. Ennek hiányában viszont jó eséllyel kollektív kudarcélménnyel gazdagodnak a résztvevők.

A közvéleménykutatás propagandisztikus torzítása

Amennyiben mindezek a feltételek adottak, még mindig nyitott a kérdés, hogy a személyközi tanácskozások szintjéről miként lehet továbblépni az általános társadalmi véleménymintázatok irányába. Ehhez alapvetően a közvélemény-kutatási technikák kínálnak eszközöket. Segítségükkel átfogó kép alkotható a helyben formálódó véleményekről. Nem véletlen, hogy ilyen technológiákra az Orbán-rendszer is jelentős mértékben támaszkodott. Ezek segítségével próbálta minél részletekbe menőbben feltérképezni, hogy miként viszonyulnak az egyes társadalmi csoportok tagjai a különböző cselekvési tervekhez, napi kommunikációs panelekhez.

Első látásra akár úgy is tűnhet, hogy ez a kiterjedt kutatási gyakorlat kvázi-demokratikus szerepet töltött be, amennyiben részletgazdagon vizsgálta a közvélemény legkisebb rezdüléseit is. Ha azonban kicsit közelebbről tekintünk ezekre a kutatásokra, számos aggály merül fel. Az első ilyen az átláthatósággal, transzparenciával kapcsolatos. Mint minden kutatás esetében, a közvélemény vizsgálata során is alapvető elvárás a kutatási módszerek és lehetőség szerint az adatbázisok közzététele. A kormánnyal legszorosabb együttműködésben álló közvéleménykutatók esetében, mint amilyen a Századvég Alapítvány vagy a Nézőpont Intézet, ezek a kritériumok elvétve teljesültek.

Ennek hiányában megnőtt a módszertanilag aggályos és szakmaetikai szempontból kifogásolható, tendenciózus kutatások esélye. Egyelőre még elérhetők a Századvég honlapján, hogy mik számítottak releváns kérdésfelvetésnek a kormányzati megrendelésre készült közvélemény-monitorozás során az utóbbi hónapokban. Néhány véletlenszerűen kiválasztott, ám annál beszédesebb cím a „kutatási jelentések” közül: „Háborúba sodródás, Brüsszel- és ukránpártiság, energiaár-emelkedés – ezért tartják a magyarok kockázatosnak Magyar Pétert”; „A magyarok 70 százaléka elítéli Panyi Szabolcs tettét és a külföldi titkosszolgálati beavatkozást”; „A magyarok összezárnak Zelenszkij ellen: elutasítják az ukrán olajblokádot”; „Csak Orbán Viktor képes ellentmondani a brüsszeli nyomásnak” – és hosszan folytathatnánk a sort.

Ezek a „kutatási jelentések” jellemzően úgy épülnek fel, hogy egy-egy kormányzati kommunikációs panelre kérdeznek rá, majd kimutatják, hogy a „társadalom többsége egyetért vele”. A nemzeti konzultációk fényében ismerős a helyzet: ahogy ott is nyilvánvaló, hogy nem valamely társadalmi álláspont megismerése a cél, valójában itt sincs erről szó. Amellett, hogy módszertani szempontból teljességgel elfogadhatatlan ilyen tendenciózus kérdések megfogalmazása, legalább olyan fontos, hogy kutatásetikai problémákat is felvet. Leginkább azért, mert az ilyen kérdések alkalmazásával a kutató visszaél magának a közvéleménykutatásnak a tudományos ethoszával. Rosszhiszeműen jár el, amikor olyasmit állít a közvéleményről, ami nem egy módszertanilag elfogadott kutatás eredményeként áll elő.

Hogy egy laikus számára is érthető, egyszerű példával érzékeltessem a problémát: ha eleve arra kérdez rá egy kutatás, hogy „ön szerint mennyire valószínű, hogy Brüsszel irányítása és Magyar Péter miniszterelnöksége alatt Magyarország belesodródhat az orosz-ukrán háborúba, vagy a háború finanszírozásában való részvételre kényszerülhet?”, majd közli, hogy a válaszadók 57 százaléka szerint valószínű, míg 41 százaléka szerint nem valószínű, akkor valójában maga a kérdés sugallja a választ. Miközben összemossa Brüsszelt, Magyar Pétert és a háborút, nem derül ki semmi a társadalom tényleges véleményéről. Már pusztán az egyértelműség hiánya és a kérdés manipulatív jellege miatt sem tekinthetők érvényesnek az ehhez hasonló mérési eredmények (a további súlyos módszertani problémák taglalásától most tekintsünk el).

Sajnálatos, hogy ezekben a kutatóintézetekben magukat társadalomkutatónak tekintők dolgoztak, és másfél évtizedig asszisztáltak egy nem csupán politikai értelemben aggályos, de egyúttal szakmájuk alapvető etikai elveit is megsértő gyakorlathoz. Felelősségük a propagandasajtó munkatársaiéval vetekszik. Tudniuk kellett, hogy már maga a kérdés is, amit feltesznek, hazugság, így a válaszok közvéleményként való közzététele sem lehet más, mint a hazugságok manipulatív célú összegzése. Mégis úgy tettek, mintha a közvéleményről tájékoztatnák „tényszerűen” a nyilvánosságot. Ezzel elárulták a szakmájukat, és becsapták azokat, akik a szakma hitelessége miatt irányadónak tekintették mondandójukat.

A közvélemény visszavétele

A társadalomkutatói közösség számára alighanem kiemelt feladat lesz a közeljövőben nem csak e rosszhiszemű gyakorlatok felelőseinek etikai számonkérése, de egyúttal olyan intézményes mechanizmusok kidolgozása is, amelyek a jövőben hatékony fellépést biztosítanak az ilyen típusú visszaélésekkel szemben. Ennél ugyanakkor fontosabb, hogy a MEMI is levonja a megfelelő tanulságokat a jövőre nézve. A közvéleménykutatásnak kidolgozott módszertani és kutatásetikai standardjai vannak. Azok a kutatások, amelyek ezeket a standardokat figyelmen kívül hagyják, bár látszólag mondanak valamit a társadalomról, valójában félrevezetők. Amennyiben ennek ellenére a „közvélemény” kifejeződéseként hivatkoznak rájuk, az maga is megtévesztés. Éppen ezért különösen fontos, hogy a „társadalmi bevonódás” részeként felfogható közvéleménykutatás során figyelembe vegyék a társadalomtudományok módszertani és szakmaetikai standardjait.

A Századvég korábban említett „közvélemény-kutatási” példái a propagandagépezet eszközévé silányították a kutatásokat – és az ilyen nyilvánvaló visszaéléseket talán nem olyan nehéz elkerülni. Viszont legalább annyira fontos, hogy a kevésbé nyilvánvaló torzítások se sikkadjanak el. Ezt a célt legjobban úgy tudja megvalósítani a MEMI, ha törekszik a független, transzparensen működő szakmai műhelyek támogatására és védelmére. Nem szabad hagyni, hogy a közvélemény feltérképezését néhány kivételezett cég végezze. Ehelyett minél több hiteles kutatóhely bevonására van szükség: akár rotálva, akár pályázati úton osztva el egymás között a feladatokat; a lényeg, hogy ne váljon monopóliummá a közvélemény monitorozása. Továbbá az is kulcsfontosságú, hogy a kutatások maguk is maximálisan transzparensek legyenek, mind a módszerek, mind az adatbázisok szintjén. Ha ezek a feltételek adottak, jó esély van arra, hogy a társadalomtudományos szakmai közeg szabályozni tudja saját működését, azonosítja és adott esetben szankcionálja a minimális kutatásetikai elveket be nem tartó kutatókat.

Ahhoz, hogy a társadalom visszakapja az önmagára vonatkozó reflexió képességét, első lépésben nincs szükség átütő innovációra. Alapvetően lehet bízni abban, hogy az Orbán-rendszer által meghonosított antidemokratikus gyakorlatok és intézményi keretek felszámolásával újra tér nyílik a tanácskozás és a közvélemény feltérképezése előtt. Ezek a folyamatok azt feltételezik, hogy a politika komolyan veszi a társadalmat: ahelyett, hogy irányítani akarná (akár azon az áron is, hogy atomizálja, majd politikai hierarchiák mentén szervezi újra), megpróbálja megérteni az álláspontok sokféleségét, és utat nyitni azok tényleges döntési folyamatokba való becsatornázása előtt. Amennyiben ezek a stabil alapok jól működnek, úgy azonnali nyereségként az évtizedek óta erodálódó kölcsönös bizalom megerősödése, ha úgy tetszik, a „társadalmi tőke” boomja várható. Ha sikerül megújítani társadalom és politika viszonyát, akkor lehet elkezdeni hozzálátni az előttünk álló voltaképpeni sorskérdések megvitatásához. A MEMI-re minden jel szerint kitüntetett szerep vár ebben a folyamatban – segítsük hát, és bízzunk benne, hogy fel tud majd nőni a feladathoz.

A szerző szociológus, filozófus, az ELTE-TáTK oktatója.

A Qubit AMA videósorozatunk minden részében más-más tudományterület kutatóját látjuk vendégül, hogy megválaszolja az olvasóink által beküldött legizgalmasabb kérdéseket. Eddigi témáink a csillagászatot, a régészetet, a matematikát, az evolúcióbiológiát és a szociálpszichológiát fedték le, a következő adáshoz pedig Kubinyi Enikő etológus, az ELTE Etológia Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, az MTA doktora várja a Qubit olvasóinak kérdéseit.

Az idén Akadémiai Díjjal kitüntetett kutató – aki a Qubitre is számos cikket írt – nagyban hozzájárult ahhoz, hogy bebizonyosodjon: a kutya az egyik legjobb modell az emberi öregedés vizsgálatához. Kutatásaiban többek között a kutyák gondolkodását, az ember és kutya közötti különleges kapcsolatot, valamint a viselkedés genetikai hátterét vizsgálja.

A Kubinyi Enikőnek szánt kérdéseket a szerkesztőségi e-mail címünkre várjuk: szerk [kukac] qubit [pont] hu. A levél tárgyának add meg, hogy Qubit AMA!

Kubinyi Enikő Qubit Live-előadását itt lehet megnézni, de több korábbi cikkünkben is megszólalt szakértőként, illetve beszámoltunk kutatási eredményeiről. Ajánljuk még az MTA.hu 2025. augusztusi interjúját is vele!

Ha már elküldted a kérdést, akkor ideje bepótolni az AMA korábbi részeit – íme a három legutóbbi:

Az eBay igazgatótanácsa elutasította a GameStop amerikai videojáték-kereskedelmi cég váratlan, 55,5 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatát, mert szerintük „sem nem hiteles, sem vonzó” – írja a Guardian.

A hónap elején a GameStop kéretlen ajánlatot tett az eBayre, méghozzá úgy, hogy az amerikai játékkereskedő jóval kevesebbet ért, mint a célpontja. A GameStop a 2021-es mémrészvény-őrület idején vált világszerte ismertté: a covid-időszakban a mémrészvények által fűtött befektetési láz során, főként Z-generációs és millenniál befektetők vásárolták tömegesen az olyan részvényeket, mint az övék, ez pedig több hedge fundot is a csőd szélére sodort.

A GameStop piaci értéke most, az ajánlat előtt körülbelül 12 milliárd dollár volt, míg az eBay értéke 46 milliárd körül mozgott. A GameStop részvényei több mint 12 százalékot estek az ajánlat bejelentése óta, főként azután, hogy a vállalat vezérigazgatója, Ryan Cohen egy CNBC-interjúban nem tudta pontosan megmagyarázni, a cég miként lenne képes finanszírozni az üzletet. Az eBay elnöke, Paul Pressler kedden azt közölte, megvizsgálták az ajánlatot és „az elutasítás mellett döntöttek”. A szöveg szerint az eBay figyelembe vette a GameStop finanszírozási javaslatával kapcsolatos bizonytalanságokat, a hitelfelvételi terveket, valamint az egyesített vállalat működési kockázatait is.

Cohen még korábban kijelentette, hogy a GameStop kész ellenséges felvásárlási ajánlatot indítani, és közvetlenül az eBay részvényeseihez fordulni, ha az igazgatótanács nem fogadja kedvezően a javaslatot.

A GameStop-nak 5 százalékos részesedése van az eBayben, és részvényenként 125 dolláros ajánlatot tett a felvásárlásra. Cohen azt állította, hogy az eBay sokkal többet érhetne az ő vezetése alatt, azonnali költségcsökkentési programot ígért, és az online piacteret az Amazon „valódi versenytársává” tenné.

Az 1995-ben alapított eBay jelenleg éppen a brit használtruha-viszonteladó alkalmazás, a Depop-ot venné meg az Etsy-től, 1,2 milliárd dolláros készpénzes ügylet keretében, hogy a fiatalabb, divatkedvelő fogyasztókat célozza.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Egy múzeum vagy galéria meglátogatása, illetve a kreatív alkotás olyan tevékenységek, amelyek lassítják az öregedést, állítják a University College London (UCL) kutatói. Először sikerült összefüggést találni a művészeti tevékenységben való részvétel, a művészeti befogadás élménye és a jobb egészségi állapot, a biológiai fiatalság megőrzése között – írja a kutatásról beszámoló Guardian. A brit kutatás három és félezer felnőtt adatai alapján készült és eredményeit az Innovation in Aging című folyóiratban publikálták.

„A művészetek biológiai szinten is hatással vannak az egészségre”– kommentált a lapnak Daisy Fancourt, a UCL társas-biológiai viselkedéskutató csoportjának vezetője. Szerinte a művészeti és kulturális aktivitást is az egészségmegőrzés részeként kellene elismerni, hasonlóan a testmozgáshoz. Fontos ugyanakkor, hogy a lassabb öregedés nem jelenti azt, hogy valaki hosszabb ideig is él.

A résztvevőknél vérminták segítségével becsülték meg a biológiai életkort és az öregedés ütemét. Ezen kívül arról kérdezték őket, milyen gyakran vettek részt művészeti jellegű aktivitásokban, illetve jártak kiállításokon, kulturális eseményeken, örökségi helyszíneken, múzeumban, könyvtárban vagy levéltárban.

Azoknál, akik a leggyakrabban vettek részt művészeti tevékenységekben, a biológiai öregedés lassulása a legerősebb volt. Azoknál, akik legalább hetente részt vettek ilyenfajta tevékenységekben, körülbelül 4 százalékkal lassult az öregedés folyamata, míg a havi rendszerességű részvétel 3 százalékos lassulással járt.

Akik legalább hetente végeztek művészeti tevékenységet, átlagosan egy évvel fiatalabbak biológiailag azokhoz képest, akik ritkán foglalkoztak ilyesmivel. A művészetek nyújtotta előny olyan mértékű, hogy a kutatók szerint összehasonlítható a dohányosok és a leszokott dohányosok közötti különbséggel.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Fenntartható Magyarország címmel adott ki ajánláscsomagot adott ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottsága. Eszerint a fenntarthatóság helyzete több területen is aggasztó állapotokat mutat, miközben a klímaváltozás és a vízhiány egyre közvetlenebb kockázat. Az ajánláscsomag átfogó intézményi és gazdasági lépéseket sürget, többek között az integrált vízgazdálkodás és a zöld átállás terén. Az anyag hangsúlyozza: mindez nem szűken értelmezett környezetvédelmi ügy, hanem a biztonság és a gazdasági stabilitás alapfeltétele.

A Szathmáry Eörs akadémikus, evolúcióbiológus elnökletével működő bizottság négy fejezetre tagolva, mintegy hetven oldalon részletezi a Magyarország előtt álló tennivalókat. „Célunk nem részletes kormányprogram megfogalmazása, hanem tudományosan megalapozott, döntéshozói szempontból áttekinthető helyzetkép és javaslatcsomag közreadása” – szól az anyag bevezetője.

A dokumentum arra mutat rá, hogy a környezeti és fenntarthatósági kormányzás széttöredezett; a végrehajtási kapacitások gyengék; a vízgazdálkodás dezintegrált; a természeti tőke állapota romlik; az ökológiai szempontok gyakran rövid távú gazdasági érdekeknek rendelődnek alá. Eközben pedig a klímaváltozás, a vízhiány, a biodiverzitás-csökkenés, a talajromlás, a szennyezések és az egészségügyi kockázatok egyre közvetlenebbül érintik az ország mindennapi működését.

Az anyag négy nagy fejezete viszonylag teljes áttekintést kíván adni a hazai fenntarthatósági kihívások fő területeiről. Az első rész az intézményi és kormányzati szerkezet átalakításának szükségességét húzza alá, a fenntartható fejlődési szempontok állami működésbe való beépítését.

A második tartalmi egység a víz kérdését állítja a középpontba. A dokumentum szerint a víz nem egy fenntarthatósági részterület a sok közül, hanem valamennyi fenntartható fejlődési cél alapfeltétele.

A hazai vízgazdálkodásban egyszerre jelentkezik az intézményi széttagoltság, az aszályok és hirtelen vízbőségek kezelésének nehézsége, a települési csapadékvíz-gazdálkodás rendezetlensége, az öntözéspolitika fenntarthatósági hiánya, valamint az ivóvízbázisok új típusú kémiai szennyezőkkel – különösen a PFAS- és TFA-terheléssel – szembeni sérülékenysége.

A javaslatok ezért az integrált vízgazdálkodás, a vízvisszatartás, a víztakarékos öntözés, a táji léptékű együttműködések és a korszerű monitoringrendszerek irányába mutatnak.

A gazdaság és agrárium fejezetei azt vizsgálják, hogyan lehet a fenntarthatósági fordulatot finanszírozhatóvá, mérhetővé és versenyképességi szempontból is értelmezhetővé tenni. Az energia és társadalom témakörei tovább tágítják a fenntarthatóság értelmezését.

A Bizottság tagjai készek bármelyik fejezet, javaslat vagy vitatott kérdés részletes megvitatására, a döntés-előkészítés támogatására és a tudományos háttér további rendelkezésre bocsátására. A teljes anyag az MTA honlapján hozzáférhető.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Az Egyesült Államok egyik legnagyobb adatközpont-fejlesztése Georgia államban közel 30 millió gallon (több mint 113 millió liter) vizet használt el anélkül, hogy fizetett volna érte. Eközben a közeli területeket aszály sújtja és a lakosságot arra szólították fel, hogy korlátozza vízfogyasztását. Erről a Politico cikkére hivatkozva számol be az Ars Technica.

A Georgia állambeli Fayette megye közműszolgáltatója azt találta, hogy a Quality Technology Services (QTS) létesítményének két olyan ipari vízcsatlakozása volt, amelyet nem ellenőriztek megfelelően. Az egyiket a közműszolgáltató tudta nélkül építették ki, a másik pedig nem kapcsolódott a vállalat elszámolási rendszeréhez, ezért nem is számlázták ki a fogyasztást. A lakosság azonban észlelte a hirtelen nyomáscsökkenést, amely a megugró vízfogyasztás miatt következett be.

A QTS végül körülbelül 150 ezer dollárt fizetett a vízért, de úgy tűnik, egyéb következménnyel nem kell számolnia amiatt, hogy túllépte az adatközpont tervezési folyamatában meghatározott vízhasználati korlátot. A megye a lakosok felháborodása ellenére nem szabott ki bírságot a QTS-re, részben, mert a megyei hivatalok saját magukat hibáztatták az ügy miatt.

A megye épp most áll át az elavult vízóra-rendszeréről egy új, intelligens, felhőalapú rendszerre, amelynek célja, hogy könnyebbé tegye a szivárgások és egyéb vízveszteségek nyomon követését. Ugyanakkor azért sem vették észre a megugró vízhasználatot, mert munkaerőhiánnyal küzdenek: egyetlen dolgozó van a megyében, aki a mérőórák ellenőrzését végzi.

A QTS az Ars Technicának azt nyilatkozta, hogy „hamis és pontatlan” az állítás, amely szerint a létesítmény „nem megfelelő módon használt volna vizet”. „Miután a számlázási problémát jelezték, a QTS minden díjat kifizetett” – közölte a vállalat. James Clifton ügyvéd és aktivista, aki közérdekű adatigényléssel tárta fel a QTS körüli botrányt, a Politicónak azt mondta, felháborítja, hogy a QTS pusztán azért nem néz szembe semmilyen következménnyel, mert a megye „első számú ügyfele”.

Az Egyesült Államokban az AI-iparág növekvő vízigénye éppen egy olyan időszakban jelentkezik, amikor az ország elöregedő vízrendszereit kellene korszerűsíteni.

Az Ars Technica az Information riportját idézve hozzáteszi, hogy az AI-hoz kapcsolódó vízfelhasználás nem csak az adatközpontok esetében jelent problémát – amelyek egyébként folyamatosan keresik a vízigény csökkentésének és az újrahasznosítás módjait. Az AI közvetett vízigénye sokkal nagyobb a félvezetőgyárakban, valamint a chipgyártást és a számítástechnikai ipart ellátó erőművekben, mint magukban az adatközpontokban.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) bicentenáriumi tisztújító közgyűlése május 5-én Pósfai Mihályt választotta elnökéül. Az új főtitkár Kecskeméti Gábor irodalomtörténész, a főtitkárhelyettes Kovács Ilona pszichológus lett. Közös sajtótájékoztatójukon az elsők között merült fel az MTA és a róla 2019-ben leválasztott, több átszervezés és átnevezés után most HUN-REN néven működő kutatóintézeti hálózat finoman szólva sem problémamentes viszonya. Pósfai elnökjelölti és a Tisza párt választási programjában is szerepelt, a közgyűlésen felszólaló Magyar Péter beszédéből és az intézetvezetők döntő többségének állásfoglalásaiból pedig végképp egyértelművé vált, hogy küszöbön áll az Akadémiától elcsatolt és felsarabolt kutatóhálózat újbóli egyesítése. Ennek mikéntjét azonban nem lesz könnyű kidolgozni. Tavaly a HUN-REN-t tovább szalámizták, négy bölcsész-illetve társadalomtudományi intézetet leválasztottak róla, és az ELTE-hez csatolták őket. Eközben per alatt áll az a korábbi közgyűlési határozat is, amely alapján az MTA eladja az ingatlanvagyona java részét az államnak, amely átadja azt használatra a HUN-REN-nek. A HUN-REN ugyan használja, de a vagyoneladás ellen néhány tudós pert indított – ezt a jogi helyzetet sem lesz egyszerű rendezni.

Pósfai megválasztása után kijelentette: minden érintettet egy asztalhoz akar ültetni az új működési és finanszírozási modell kidolgozása érdekében – azonban azt is jelezte, hogy ennél az asztalnál nem lesz helyük a HUN-REN jelenlegi vezetőinek.

Legutóbb idén márciusban publikált nemzetközi szakfolyóiratban, több tárgyat is tanít a veszprémi Pannon Egyetemen, ahol a Bio-nanotechnológiai és Műszaki Kémiai Kutatóintézetben sikeres kutatócsoportot vezet. Elnökként folytatja valamelyiket a kutatói vagy az oktatói tevékenységei közül?

Az Európai Középtávú Időjárás Előrejelző Központ (ECMWF) lényeges technológiai frissítéseket jelentett be a kulcsfontosságú előrejelző rendszereinél, az IFS-nél (Integrated Forecast System) és az AIFS-nél (Artificial Intelligence/Integrated Forecasting System).

Az ECMWF független kormányközi szervezet, amely 34 tagállam támogatásával működik. Egyrészt tudományos kutatóintézet, másrészt pedig egy 24 órás operatív szolgálat, amely időjárás előrejelzéseket állít elő a tagállamai számára.

A szervezet most bejelentette, hogy jelentős frissítés válik elérhetővé az általuk használt globális időjárási rendszerben, valamint annak AI-alapú megfelelőjében is. A változások között szerepel a légkör és az óceán kölcsönhatásainak egységesebb és integráltabb kezelése adatasszimiláció révén, valamint javítások a hirtelen kialakuló, intenzív, lokális csapadék pontosabb előrejelzésében. Az AI-alapú rendszerben többek között bevezetik az első adatvezérelt hullám- és hóborítás-előrejelzéseit is.

Az IFS egyik legjelentősebb változása a konvektív csapadék jobb reprezentációja. Ez a jelenség okozza a heves esőzéseket és erős zivatarokat, ugyanakkor nehezen előrejelezhető, mert kisebb területeken alakul ki. Az átdolgozott rendszer valósághűbben modellezi a csapadék mozgását az óceánról a szárazföld felé.

Az IFS felhasználói kapnak egy új tengeri jég-modellt is, pontosabban modellezi, hogy a tengeri jég miként befolyásolja a hullámok erejét, illetve hogyan lépnek kölcsönhatásba a hullámok és az óceáni áramlatok – különösen viharos tengeri körülmények között. Javulnak a trópusi felsőlégköri hőmérséklet- és szél-előrejelzések, valamint a hőmérséklet- és páratartalom-előrejelzések is.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Az éves munkaórák 1 százalékos csökkentése az elhízás arányának 0,16 százalékos mérséklődésével jár, állítja az a kutatás, amelyet az OECD országokban végeztek szakemberek. Az ausztrália Queenslandi Egyetem munkatársai Isztambulban mutatták be eredményeiket egy, az elhízással foglalkozó nemzetközi konferencián, írja beszámolójában a News Medical.

Miközben a felnőttkori elhízás továbbra is jelentős közegészségügyi kihívást jelent az OECD-országokban, a kutatások eddig főként az étrendi szokásokra, a fizikai aktivitás szintjére és az egyéni életmódra összpontosítottak, mint az elhízás fő okaira. A kutatók azonban egyre inkább a strukturális tényezők felé fordulnak: az élelmiszer-környezet és az időhiány régóta ismert tényezők, amelyek negatívan befolyásolják a táplálkozást és a fizikai aktivitást, azonban a munkaidő szerepe mint az elhízás egyik mozgatórugója csak az utóbbi években kapott igazi figyelmet.

A szóban forgó tanulmány szerzői a munkaórák és az elhízási arányok kapcsolatát vizsgálták, 33 OECD-ország 1990 és 2022 között keletkezett adatainak felhasználásával. Először is meglepő volt, hogy a nemzeti szinten jelentett átlagos energia- és zsírbevitel nem mutatott szoros összefüggést az országos elhízási arányokkal. Az OECD latin-amerikai országaiban például az energia- és zsírbevitel jóval alacsonyabb, mint például Norvégia, Spanyolország, Franciaország, Dánia vagy Ausztria esetében, a latin-amerikai országokban mégis jóval magasabb az elhízás aránya.

Az elhízás előfordulása jelentősen eltér az OECD-országok között. 2022-ben az Egyesült Államokban volt a legmagasabb a felnőttkori elhízási arány a rendelkezésre álló adatokkal rendelkező 30 OECD-ország közül 41,99 százalékkal, míg Japánban a legalacsonyabb: 5,54 százalékkal. Chile, Mexikó és Új-Zéland szintén magas, 30 százalék feletti arányt mutatott, míg több európai ország – különösen Észak- és Nyugat-Európában – 20 százalék alatti értékeket tartott fenn. Az Egyesült Királyság a kettő között helyezkedett el 26,8 százalékkal.

2022-ben a vizsgált 32 ország közül Németországban (1340), Norvégiában (1422), Belgiumban (1422), Svédországban (1436) és Hollandiában (1450) volt a legalacsonyabb az éves munkaórák száma. Az Egyesült Királyság az alsó tízben szerepelt 1505 órával, míg az Egyesült Államok a felsőben, 1811 órával. A legtöbb munkaórát Kolumbiában (2282), Mexikóban (2226), Costa Ricában (2149), Chilében (1966) és Izraelben (1891) rögzítették.

Számítógépes modellezés segítségével a kutatók megállapították, hogy 1990 és 2022 között az éves munkaórák 1 százalékos csökkenése az elhízási arányok 0,16 százalékos mérséklődését hozta a teljes népességben. A hatás erősebb volt a férfiaknál: náluk ugyanez 0,23 százalékos elhízáscsökkenéssel társult, míg a nőknél ez 0,11 százalék. A szerzők szerint ezek az eredmények azt mutatják, hogy a munkaórák elhízásra gyakorolt hatása erőteljesebb volt a korábbi időszakban (1990–2010), mint az utóbbi években. Véleményük szerint a szakpolitikai intézkedések és a közegészségügyi tudatosság növekedése hozzájárulhatott ahhoz, hogy 2000 után lassult az elhízás növekedésének üteme.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Műholdas felvételek alapján 280 kőből kirakott, körülkerített temetkezési helyet azonosítottak a szudáni Atbai-sivatagban, derül ki az African Archaeological Review folyóiratban megjelent friss kutatásból. Az Atbai Enclosure Burials (AEB) névre keresztelt struktúrák 5 és 82 méter átmérő közötti, kőfalakkal körülvett temetők, amelyek a Nílus núbiai szakasza és a Vörös-tenger közötti sivatagi sávban szétszórva helyezkednek el. Bár közülük húszat korábban már felfedeztek, rendszerben, egységes regionális hagyományként most vizsgálták őket először.

Az elkerített temetők megépítése komoly közösségi összefogást igényelhetett: a kutatók számításai szerint egy átlagos, 60 méteres kerületű struktúra felhúzása egyetlen embernek 161 munkanapot vett volna igénybe, míg egy 50 fős csapat három nap alatt el tudta végezni. Jellemző, hogy a struktúrákat szinte mindig vízforrások közelében helyezték el, ami nomád pásztorkodó közösségre utal. A szénizotópos kormeghatározás alapján i. e. 4500 és 2500 közé datálhatók.

A feltárt temetőkben emberi és szarvasmarha-maradványokat egyaránt találtak – a legnagyobb AEB körülbelül 18 szarvasmarha-sírhelyet tartalmazott. Ez illeszkedik abba a széles körben elterjedt szarvasmarha-centrikus kultúrába, amely a kelet-szaharai társadalmakat jellemezte a holocén idején, és amelynek emlékeit a régió sziklarajzai is őrzik. A szarvasmarhák emberi sírok mellé való temetése legalább az i. e. hatodik évezredig visszavezethető hagyomány a Nyugati-sivatagban.

A temetkezési helyeket végül az egyre erősödő elsivatagosodás tette elhagyatottá – az Atbai ma már alkalmatlan szarvasmarhák legeltetésére. A kutatók szerint azonban az AEB-hagyomány meglepően sokáig, egészen az i. e. harmadik évezredig fennmaradhatott, ami arra utal, hogy a terület különösen hosszú ideig nyújtott menedéket a pásztortársadalmaknak, vagy az éghajlati változások itt kevésbé drámai hatással jártak a népességre, mint máshol a Szaharában.

Dante Alighieri Isteni színjátékának pokolleírása már a 14. században tartalmazhatta egy aszteroida-becsapódás fizikájának intuitív modelljét – állítja Timothy Burbery, a Nyugat-Virginia állambeli Marshall Egyetem kutatója. A geomitológiával is foglalkozó irodalmár szerint Dante nem pusztán vallási allegóriaként vagy optikai illúzióként képzelte el a Sátán bukását, hanem egy hatalmas, nagy sebességű égitest Földbe csapódásaként, amely a déli féltekén átfúrva magát egészen a bolygó magjáig hatolt.

A becsapódás fizikája meglepően pontosan illeszkedik a modern kráterképződési elméletekhez. Burbery szerint az ütközés ereje felszínre tolta a földkérget az északi félteke felé – ez hozta létre a Pokol tölcsérszerű mélyedését –, miközben a kiszóródó anyag a bolygó ellentétes oldalán felhalmozódott és megformálta a Purgatórium hegyét. A kutató a katasztrófa léptékét a dinoszauruszokat kipusztító Chicxulub-becsapódáshoz hasonlítja, a Sátán alakját pedig egy megnyúlt, az 'Oumuamuára emlékeztető csillagközi objektumhoz. A Pokol kilenc köre sem csupán szimbolikus réteg lenne a bűnök szerint: Burbery szerint ezek feltűnően hasonlítanak a Hold, a Vénusz és más égitestek felszínén megfigyelhető többgyűrűs becsapódási kráterekhez.

Különösen figyelemre méltó, hogy mindez egy olyan korban íródott, amikor az arisztotelészi világkép még változatlannak és tökéletesnek tételezte fel az égboltot, az égitesteket pedig nem tartotta képesnek arra, hogy fizikailag átalakítsák a Földet. Ha Burbery értelmezése helytálló, Dante nemcsak kortársait előzte meg, hanem olyan fogalmakat is megközelített, mint a végsebesség vagy a kéregáttörés, amelyeket a tudomány csak évszázadokkal később dolgozott ki rendesen.

A kutatás tágabb következtetése szerint az ókori és középkori irodalmi művek nem csupán kulturális emlékek, hanem természeti katasztrófákról és kozmikus fenyegetésekről megőrzött megfigyelések tárházai is lehetnek. Burbery szerint Dante Isteni színjátéka így egyszerre olvasható az irodalomtörténet egyik csúcsteljesítményeként és egy geofizikai gondolatkísérletként, amely ugyan számos ponton eltér a mai tudományos modelltől, de meglepő párhuzamokat mutat a modern meteoritikával.

Kapcsolódó cikkek:

Egy hétnyi virtuális repülés elegendő ahhoz, hogy az agy megtanulja sajátjaként kezelni a szárnyakat – derül ki egy friss, a Cell Reports folyóiratban megjelent kínai kutatásból. A kísérletben 25 önkéntes vett részt, akik VR-szemüveget és mozgásérzékelő szenzorokat viseltek, és négy ülésben tanulták meg, hogyan kell virtuális szárnyaikkal repülni: hogyan kell csapkodni a felhajtóerő érdekében, szárnyat behúzni a légellenállás csökkentésére, és különféle feladatokat végrehajtani a virtuális térben.

A kutatók funkcionális MRI-vizsgálatokkal mérték fel, hogy az egyhetes tréning milyen változásokat idézett elő az agyban, konkrétan az okcipitotemporális kéregben (OTC), amely a vizuális feldolgozásban, köztük a testrészek felismerésében játszik kulcsszerepet. Egy hét elteltével az OTC megváltozott reakciókat mutatott, amikor az alanyok szárnyak képeit látták: az idegi aktivitási mintázatok feltűnően hasonlóvá váltak ahhoz, ahogyan az agy a karok és kezek látványát dolgozza fel. Emellett erősödött a kapcsolat az agy vizuális testreprezentációs területei és a mozgásért, illetve érzékelésért felelős régiók között is.

Ez azt jelenti, hogy az agy képes volt egy evolúciósan teljesen idegen, soha nem létező testrészt, vagyis a szárnyat beilleszteni saját testképébe, pusztán a szenzomotoros tapasztalat alapján. A kutatók szerint ez az eredmény alapvetően kiterjeszti az úgynevezett megtestesülés (embodiment) folyamatáról alkotott képünket, és rámutat arra, hogy az agy testreprezentációs rendszere sokkal rugalmasabb, mint korábban gondolták.

A felfedezésnek komoly gyakorlati jelentősége lehet a protézisek területén, hiszen ha az agy ilyen hatékonyan képes integrálni egy teljesen mesterséges végtagot, az utat nyithat fejlettebb robotprotézisek fejlesztéséhez, amelyeket az emberek az eddigieknél természetesebben és zökkenőmentesebben tudnának irányítani és érzékelni, akár a saját végtagjaikhoz hasonló módon.

Kapcsolódó cikkek:

Az Elsevier, a világ legnagyobbnak tartott tudományos kiadója (amely olyan folyóiratokat gondoz, mint a Cell vagy a Lancet) is csatlakozott ahhoz a csoportos keresethez, amelyet május 5-én nyújtottak be a Meta és Mark Zuckerberg ellen a New York-i szövetségi bíróságon – írja a Nature. A felperesek között szerepel még a Hachette és a Macmillan könyvkiadó, valamint Scott Turow amerikai szerző is. A per lényege, hogy a Meta szerzői jogi engedély nélkül használta fel a kiadók szellemi tulajdonát ahhoz, hogy betanítsa Llama nevű nagy nyelvi modelljét (LLM). Az Amerikai Kiadók Szövetsége szerint ez az első olyan AI-per, amelyet nagy kiadók indítottak.

A vádirat szerint a Meta a Common Crawl adatbázist használta betanítási forrásként, vagyis azt a több milliárd weboldalból álló gyűjteményt, amely nagy valószínűséggel szerzői joggal védett tudományos absztraktokat és fizetős cikkeket is tartalmaz. Emellett a vád azt is állítja, hogy a cég a LibGenről és a Sci-Hubról is töltött le, illetve torrentezett anyagokat – ezek olyan platformok, amelyek szerzői joggal védett könyveket, tanulmányokat és tankönyveket tesznek szabadon elérhetővé. A bizonyítékok egy része egy korábbi, szerzők által indított perből (Kadrey kontra Meta) nyilvánosságra került belső Meta-levelezéseken alapul.

A Meta „agresszív védelemre” készül, és várhatóan a „fair use" (méltányos használat) elvére hivatkozik majd. A cég szóvivője elmondta: „A mesterséges intelligencia forradalmi innovációkat, termelékenységet és kreativitást tesz lehetővé az egyének és a vállalatok számára, bíróságokon pedig már helyesen megállapították, hogy az AI szerzői joggal védett anyagokon való betanítása a méltányos használat körébe tartozhat.” Ugyanakkor 2025-ben két mérföldkőnek számító ítélet kimondta, hogy a kalóztartalmak megszerzése és tárolása önmagában szerzőijog-sértést valósíthat meg, és a fair use érvelés is megdőlhet, ha a kiadók bizonyítani tudják, hogy a modellek által generált tartalmak érzékenyen érintik a kereskedelmüket.

A tudományos szövegek azért különösen értékesek az AI-cégek számára, mert kiváló minőségű, emberek által írt, információban gazdag forrásokat jelentenek, és javítják a modellek pontosságát szaktudományos területeken. Egyre több kiadó köt üzleti megállapodást technológiai vállalatokkal az adataik értékesítéséről vagy licenceléséről – ez ugyan erősítheti a nagy AI-szereplőket, de megnehezítheti a nyílt forráskódú modellek (amilyen a Llama is) fejlesztőinek a hozzáférést. A per kimenetele így nemcsak jogi, hanem az egész tudományos adat-ökoszisztémára nézve is komoly következményekkel járhat.

A Llama modellről és a Meta AI-törekvéseiről nemrég beszélgettünk az AI Híradóban:

Kapcsolódó cikk:

Kína már évekkel ezelőtt deklarálta, hogy 2030-ra a világ vezető AI-nagyhatalmává akar válni, és bár a chipháború komolyan megnehezíti a dolgát, a kínai AI-ipar az elmúlt évek alatt óriásit fejlődött – igaz, részben technológiai kémkedéssel. Az ország három techóriása, a Baidu, az Alibaba és a Tencent mellett a semmiből törtek fel az AI-tigriseknek nevezett startupok, és ma már három kínai cég is ott van a legfontosabb globális AI-szereplők között a Time top 10-es listáján. Miközben a hangcsoui DeepSeek megjelenése tavaly tőzsdepánikot okozott az USA-ban, a kínai chatbotok máig nem hajlandók válaszolni a Tienanmen-térre, Tajvanra vagy Micimackó és Hszi Csin-ping elnök hasonlóságára vonatkozó kérdésekre.

Az AI Híradó 13. adásában Bodnár Zsolt és Tóth András azt járja körbe, hogy milyen erők formálják a kínai AI-fejlesztést, mire használják a modelleket a robotikától az AI-társakig, és valójában mekkora a lemaradásuk az Egyesült Államokhoz képest. Az amerikai NIST legfrissebb értékelése szerint a legjobb kínai modell nagyjából nyolc hónappal kullog az élvonalbeli amerikaiak mögött – de hogy ez nő vagy csökken, azon lehet vitatkozni. És miközben a Claude, a Gemini vagy a ChatGPT fejlesztői a DeepSeekre figyelnek, a Meta olyan modellekkel versenyezhet, mint a Qwen, a Kimi vagy a Xiaomi által kiadott MiMo.

Az amerikai-kínai versenyen túl a mesterséges intelligencia világának legfrissebb híreit is kitárgyaltuk:

• az OpenAI Images 2.0 nevű eszközével már filmposztereket, magazinoldalakat és képregényeket is generálhatunk;
• félidőnél jár az Elon Musk kontra OpenAI-per, amelynek tárgyalásán Musk egy ponton tényleg azzal védekezett, hogy „az apróbetűs részt nem olvastam el”;
• távolodik egymástól a Microsoft és az OpenAI, amelybe több mint tízmilliárd dollárt fektetett az óriáscég;
• a Google DeepMind pedig egy olyan AI-doktorsegéden dolgozik, amely videón át is képes kommunikálni a betegekkel.

Nézd meg itt:

Amikor az adásban a ChatGPT új képalkotási funkciójáról beszéltünk, felidéztük, milyenek voltak még a chatbot megjelenése előtt, közel négy éve az AI-képgenerátorok. Zsolt 2022 augusztusában próbálta ki az akkor új Stable Diffusion generatív AI-modell képességeit – ahogy a videóban ígérjük, íme a „hírességek hangszerrel” sorozat torzszülött screenshotjai:

Az AI Híradó előző adásai:

Gajdos László, a Tisza-kormány élő környezetért felelős miniszterjelöltje a hétfő reggeli bizottsági meghallgatásán elmondta: a tárca neve David Attenborough Élő bolygó című sorozatától kapta az ihletet, írja a Telex. A névválasztással azt deklarálják, hogy nem egyszerűen csak védik a természetet, hanem a tárca legyen a többi minisztérium lelkiismerete, és ne működhessen úgy egyik sem, hogy ne vegye figyelembe a környezeti szempontokat. Gajdos szerint az élő környezet politikája új hazafiasságot is jelent, mert a föld, a víz, az erdő és a táj az alapja annak, hogy mennyit termel egy ország. Ez egyben jövővédelem is, amelyhez a fiatalokra és a környezeti nevelésre kíván építeni.

Az előző kormányzatot az elszalasztott lehetőségek 15 éveként jellemezte: leépült a minisztérium, felelőtlenül gyorsították fel a környezetvédelmi engedélyezést, és figyelmen kívül hagyták a civileket. Gajdos ezzel szemben nagyobb szerepet adna a civil szervezeteknek a döntéshozatalban, és évente egy dedikált eseményen találkozna velük. Szimbolikus személyi döntést is hozott: Orbán Zoltánt, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivőjét kérte fel a minisztériumi szóvivői feladatra.

Az erdőgazdálkodás terén fel kívánja számolni az ipari szemléletet: moratóriumot hirdet a védett erdőkben a fakitermelésre, és felfüggeszti a tarvágást is, mert az végtelenül káros és nem segíti a vízmegtartást sem. A tíz hazai nemzeti parkban a természetvédelmi szempontoknak kellene elsőbbséget kapniuk a gazdálkodással szemben, a természetvédelmi őrök számát pedig legalább duplájára növelné, fizetésemelés kíséretében.

A Nyíregyházi Állatpark korábbi igazgatója kiterjedt állatjóléti reformokat is tervez: szeptembertől országos hatáskörű hatóság jönne létre, amelynek állatjóléti őrei nemcsak szankcionálnak, hanem oktatnak is. Betiltanák a cirkuszi előadásokban az úszólábúak, főemlősök, nagymacskák és elefántok szerepeltetését. A kóbor macskák esetében ivartalanítási programot indítana, a becsült 3-4 millió kutyából pedig csak 900 ezerről van jelenleg nyilvántartás, ezen is változtatna.

A vízgazdálkodás szintén hangsúlyosan szerepelt a programjában: a háztartási esővízgyűjtéstől a szennyvizek mezőgazdasági újrahasznosításáig számos intézkedést tervez, és egy 51 milliárd forintos keretösszegű pályázatot szinte azonnal kiírna az ivóvízrendszerek korszerűsítésére, elsősorban az aszálykárok által leginkább érintett területeken. A bizottság végül hat igen szavazattal, ellenszavazat nélkül támogatta Gajdos kinevezését.

Gajdos már a meghallgatása előtt is aktív volt: az aszályra való felkészülés jegyében meghirdette a „vágatlan május” mozgalmat, amelynek keretében a települési gyepterületeket nem kaszálják – a kezdeményezéshez fideszes önkormányzatok is csatlakoztak.

Tanács Zoltán, a Tudományos és Technológiai Minisztérium leendő vezetője miniszterjelölti meghallgatásán elmondta: Észtország mintájára szeretne digitális államot építeni, ahol az ügyintézés gördülékenyebb, és az állampolgároknak nem kell ugyanazt a dokumentumot újra és újra benyújtaniuk, írja a Telex. Szerinte az ügyintézésnek olyan egyszerűnek kell lennie, mint a Revolutot, a Bookingot vagy a Boltot használni. A közgazdász végzettségű, 25 éves tanácsadói tapasztalattal rendelkező Tanács meghallgatási beszédét azzal kezdte: történelmi lehetőség, hogy egy tárcában összpontosulhat a tudomány, a technológia és a kormányzati informatika.

Bár Magyarország a digitalizáció terén már most is kilencedik helyen áll az EU-ban, Tanács szerint akadályt jelent, hogy az állami információs rendszerek egymástól elkülönítve működnek, és az ügyintézők a végén papíron dolgoznak. Az elmúlt időszakban több milliárd forint ment fejlesztésre, de több mint 1000 milliárd úszott el visszaélések miatt – és százmilliárdos összegeket lehetne megspórolni hatékonyabb rendszerekkel. Példaként a külügyminisztérium kiberbiztonsági problémáit, az EESZT leállásait és a Kréta adatszivárgását hozta fel, kiemelve, hogy nagy előrelépésre van szükség a kibervédelem terén, amelynek átgondolását a minisztérium feladatának tekinti.

A mesterséges intelligenciáról azt mondta, az több mint a ChatGPT, és egy modern digitális államnak felelősséggel kell hozzáállni az AI-hoz, és észszerűen kell szabályozni. Emellett hatalmas lehetőségeket is lát benne, fontosnak tartja például, hogy legyen egy olcsó, államigazgatásban biztonságosan használható AI-megoldás, hogy az ügyintézők ne „suttyomban, saját felhasználós ChatGPT-be” töltsék fel a hivatalos iratokat. Az automatizáció fő elemének is az AI-t és az AI-ágenseket tartja, és a gőzgép feltalálásához hasonló ipari forradalomhoz hasonlította a jelenlegi folyamatokat. Elmondta: meg fog változni, hogy és mit fognak dolgozni az emberek.

A tudománypolitikáról és a tudományos oktatásról azt mondta, Magyarország sajnos nem áll jól ezen a téren – bár büszkék vagyunk a múlt feltalálóira, nem fordítottunk kellő erőforrást ezekre a területekre. Mivel nincsenek értékes természeti erőforrásaink, a tudásba kell fektetnünk, ezért vállalja, hogy a ciklus végéig az uniós átlag 2 százalékára emelik a kutatás-fejlesztési GDP-ráfordítást. Kifogásolta az alacsony kutatói átlagbéreket is, amelyen változtatni akar, mivel nem tartja elfogadhatónak, hogy sokan kénytelenek másodállást vállalni kutatói munkájuk mellett.

Első feladatainak az átvilágítások megkezdését, a beszerzések megreformálását és a tudományos világ legsürgetőbb problémáinak rendezését tartja. Az állami digitalizációt ott kezdené el, ahol a legnagyobb az iratszám, például az ingatlan-nyilvántartásban. A bizottság öt igen szavazattal, egy nem és egy tartózkodás mellett támogatta Tanács Zoltán miniszteri kinevezését.

Korábbi cikkünk:

Több mint 400 évvel ezelőtt, 1612-ben egy francia matematikus, Claude Gaspar Bachet de Méziriac megjelentetett egy könyvet, amelynek címe nagyjából így fordítható: Szórakoztató és élvezetes feladatok számokkal. Ebben a kötetben bukkant fel a kombinatorikus játékelmélet egyik legelső írásos feladata, ami a mai napig kiválóan szemlélteti e tudományág alapvető logikáját.

Az említett játék szabályai egyszerűek: van egy szám, ami kezdetben nulla, és két játékos felváltva növeli ezt a számot egy pozitív egész számmal, de legfeljebb 10-zel. Az nyeri a játékot, aki eléri a 100-at.

Amikor először próbáljuk ki a játékot, az első néhány körben még úgy tűnhet, sötétben tapogatózunk, hiszen túl messze van a cél. Ahogy azonban egyre közelebb érünk a 100-hoz, sokkal könnyebbé válik a kalkuláció. Ezen a ponton fedezhetjük fel a játék megértésének kulcsát: stratégiánkat hátulról visszafelé haladva kell kialakítanunk.

Képzeljük el a végjátékot! Ha el tudjuk érni a 89-et, azaz mi mondjuk ki ezt az összeget, akkor nyert ügyünk van, hiszen ellenfelünk ezután kénytelen legalább 1-et, de legfeljebb 10-et hozzáadni a számhoz. Bármit is lép, az új összeg garantáltan 90 és 99 közé fog esni, ami az ellenfélnek vesztő pozíció, mert ezek bármelyikéből tovább tudunk lépni a 100-ra, és megnyerjük a játékot.

A 89 tehát egy nyerő mérföldkő, azaz 100 helyett lehet ez a célszámunk. Akkor viszont hasonló logikával nyert ügyünk van, ha elérjük a 78-at, ami tehát szintén nyerő mérföldkő. Ha ezt a gondolatmenetet tovább folytatjuk visszafelé, minden számról megállapíthatjuk, hogy nyerő vagy vesztő pozíció-e. A nyerő pozíciók mindenképpen nyerők, akárhogy is lép az ellenfél, a vesztő pozíció pedig veszít, ha az ellenfél jól játszik.

Az ilyen típusú kétszemélyes játékokat – amelyekben a játékosok felváltva lépnek, minden információ nyíltan elérhető számukra (nincs benne például véletlen kockadobás), és a küzdelem véges lépésen belül biztosan véget ér – kombinatorikus játékoknak nevezzük. Az ilyen játékoknál pontosan az információk teljes nyíltsága és a véletlen hiánya miatt működik hibátlanul a hátulról visszafelé gondolkodás, hiszen a játék minden egyes lehetséges állapota egyértelműen besorolható a nyerő vagy a vesztő pozíciók közé, amiket hátulról kezdve visszafejthetünk.

Most azonban csavarjunk egyet a szabályokon! Nézzük az alábbi példát: vajon itt is működik a visszafelé gondolkodás?

297. feladvány: A 13-as célszám

Kinek van nyerő stratégiája az alábbi két fős játékban, a kezdőnek vagy a második játékosnak?

A játékosok felváltva következnek és növelnek egy számot, ami kezdetben nulla. Az első játékos ezt kötelezően 1-gyel növeli. A második játékos az eredményhez hozzáadhat 1-et vagy 2-t. A következő játékos mindig hozzá kell adjon az addigi összeghez egy pozitív egész számot, ami viszont legfeljebb 1-gyel lehet nagyobb, mint bármely korábbi szám, amit valaki hozzáadott, és így tovább. Az nyer, aki eléri a 13-at.

Most is haladhatunk hátulról visszafelé, csak arra kell vigyázni, hogy egy állapotot két dolog határoz meg: maga a szám, és az, hogy mekkorát lehet maximum hozzáadni.

A játék állapotát most nem elég a számmal leírnunk, amit növelgetünk, hanem azt is tudnunk kell egy adott szituációban, hogy mekkora volt az eddigi legnagyobb növekmény, azaz legfeljebb mekkora számot adhatunk most a számhoz. A játék állapotát ezért írjuk le a (D, M) a számpárral, ahol D a célszámig hátralévő távolság, M pedig a legnagyobb lépés, amit eddig valaki tett, tehát M+1 a maximális lépés, amit a soron következő játékos tehet.

Keressünk hátulról olyan állapotot, aminek elérése kedvező lenne számunkra. A (4, 2) állapot például ilyen. Ha az ellenfél a (4, 2) állapotból indul, maximum 3-at léphet, vagyis egy lépésen belül nem tudja elérni a célt, mi viszont bármekkorát is lép, a maradék távolságot egy lépésben le tudjuk küzdeni.

Nézzük most az (5, 3) állapot. Ha az ellenfél az (5, 3) állapotból indul, maximum 4-et léphet, és az előző esethez hasonlóan: egy lépésen belül nem tudja elérni a célt, mi viszont bármekkorát is lép, a maradék távolságot egy lépésben le tudjuk küzdeni.

Most ugorjunk egyet, és nézzük a (7, 2) állapotot. Ha az ellenfél a (7, 2) állapotból indul, maximum 3-at léphet. Ha 1-et vagy 2-t lép: a távolság 6 vagy 5 lesz, de M értéke marad 2, és mi 2-t vagy 1-et lépve a (4, 2) állapotba jutunk, ami nyerő számunkra. Ha viszont az ellenfél 3-at lép, a távolság 4 lesz, mi viszont már léphetünk 4-et, mert M értéke 3-ra változott.

Nézzük most a (10,2) állapotot, amiből az ellenfél ugyancsak maximum 3-at léphet: Ha 1-et vagy 2-t lép, akkor a távolság 9 vagy 8 lesz, és M értéke nem változik, mi pedig 2-t vagy 1-et lépve elérhetjük a (7, 2) állapotot, ami nyerő. Ha viszont az ellenfél 3-at lép, akkor a távolság 7 lesz és M értéke 3-ra változik, innen viszont 2-t lépve elérhetjük az (5, 3) állapotot, ami szintén nyerő nekünk.

Ezek után megállapíthatjuk, hogy a második játékosank van nyerő stratégiája. A kezdő távolság 13, az első játékos kötelezően lép 1-et, és ezzel a (12,1) állapotot hagyja a második játékosra, amiből 2-t lépve a (10,2) állapotba juthat, amiről már megállapítottuk, hogy nyerő állapot.

Ha szereted a fejtörőket, tekintsd meg korábbi feladványainkat is! Ha megjegyzésed lenne, vagy feladványt javasolnál, írj az eszventura@qubit.hu e-mail címre! Ha pedig tetszik a rovat, ezt a Vendégkönyvben kifejezésre juttathatod.

Az Ész Ventura feladványügyi rovat gazdája: Gáspár Merse Előd fizikus, kognitív kutató, társasjáték-fejlesztő és bűvész.

Az Országgyűlés agrár- és élelmiszergazdasági bizottsága hétfő reggel hallgatta meg Bóna Szabolcsot, a Tisza-kormány agrár- és élelmiszergazdasági miniszterjelöltjét. A miniszterjelölt a Telex tudósítása szerint a meghallgatáson hangsúlyozta, hogy az agráriumban elengedhetetlen az őszinte helyzetértékelés és a valós problémákkal való nyílt szembenézés, mivel az elmúlt időszakban hiányzott az a fajta önkritika, amely szükséges lett volna a szektor kihívásainak kezeléséhez. Bóna szerint az agrárminisztérium munkáját az „őszinteség mezejéről” indítják, mert korábban nem működött a problémákkal való nyílt szembenézés, és sok olyan jogszabályalkotás történt, amelybe nem vonták be a szakmát, és nem volt mögötte társadalmi vita sem.

A miniszterjelölt szerint a magyar agrárium jövője azon múlik, hogy az ország képes-e kilépni az alapanyagtermelő szerepből, és magasabb feldolgozottságú, nagyobb hozzáadott értékű élelmiszergazdaságot épít-e. Ennek érdekében vonták össze az agrártevékenységeket és az élelmiszergazdaságot egy tárcán belül. Bóna külön kitért a tejipar helyzetére: bár a tejipar a hazai agrárium egyik meghatározó ágazata, Magyarországon mégsem érhető el megfelelő tejipari képzés. A tejágazat válságát példaként hozta fel arra, hogy mennyire hiányoznak az erős szakmai és termelői szervezetek, amelyek válsághelyzetben összehangolt fellépésre lennének képesek, mint amilyeneket például az olasz tejágazatban látni.

A gazdatársadalom elöregedését az egyik legsúlyosabb problémának nevezte. Bóna szerint az örökléstámogatás helyett az új szereplők belépését kellene segíteni, olyan fiatalokét, akik „szeretnék megtapasztalni a paraszti létet”, de jelenleg nagyon szűk a földhöz és infrastruktúrához való hozzáférés ebben a tőkeigényes ágazatban. Emellett támogatni kell azokat a gazdálkodókat is, akiknek nincs utódjuk, hogy gazdaságaik működőképesen kerülhessenek új kezekbe.

A klímaváltozást és az aszályhelyzetet Bóna a magyar agrárium egyik legnagyobb kihívásának nevezte. Szerinte Magyarország sokszínű klimatikus adottságai miatt különböző nemzetközi példákból is lehet tanulni, és nem szégyen átvenni azokat a megoldásokat, amelyek más országokban már működnek a szélsőségesebb időjárási viszonyok között. Kukoricatermesztésre például az ország egyre nagyobb területe már nem alkalmas a klímaváltozás miatt, a termelt mennyiséget ezért felül kell vizsgálni. A vízmegtartás ügyében pedig elsősorban edukációt és teljes kultúraváltást sürgetett: a gazdálkodóknak meg kell érteniük, hogy mindenkinek ki kell vennie részét a károk megelőzéséből.

A földtörvényről Bóna elmondta, hogy azt széles társadalmi vitára kell bocsátani – a magyar termőföldet magyar kézben kell tartani, a külföldi cégek tulajdonszerzését meg kell akadályozni, miközben a fiatalok földhöz jutását támogatni kell. Az ukrán élelmiszerimporttal kapcsolatban úgy fogalmazott: nem külön kezelni kell a kérdést, hanem azt vizsgálni, hogy a behozott termékekkel képes-e versenyezni a magyar agrárium, és megfelelnek-e a minőségi elvárásoknak.

Bóna azt is megjegyezte, hogy a magyar talajok regenerációja létkérdés, mivel az elterjedt művelési módokkal jelentősen lerontották azok minőségét, ehhez viszont a gazdák edukációjára van szükség. És szóba került a méztermelés is, amelyben Magyarországnak rendkívüli lehetőségei lennének, de ehhez fel kell lépni a silány minőségű méz importja ellen, és a hazai növénytermesztés diverzifikálásával is segíteni lehetne a hazai méhészetet.

Az új agrárminiszter, akinek kinevezését hét igen, nulla nem és két tartózkodás mellett fogadta el a bizottság, már korábban elmondta, hogy a Tisza egyik fontos vállalása az egészséges élelmiszerek áfájának csökkentése, így első körben a zöldség- és gyümölcstermékek áfája zuhanhat 27-ről 5 százalékra.

„Tisztább, mint valaha – A hazai csapvíz kiváló minősége miatt (is) a legjobb választás” – így reklámozta néhány éve a magyarországi csapokból folyó víz minőségét a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK). A 2023-as tájékoztató szerint a hazai csapvíz „minden eddiginél biztonságosabb! Az ivóvíz ugyanis az egyik legszigorúbban ellenőrzött élelmiszer idehaza, amelynek minőségét a szolgáltató és az illetékes hatóság is rendszeresen vizsgálja. Ennek garanciája pedig az idei évtől csak még erősebb. Januártól ugyanis olyan új rendelkezések léptek hatályban, amelyek a korábbinál is nagyobb hangsúlyt fektetnek az ivóvízzel összefüggő kockázatok csökkentésére, valamint a lakosság megfelelő tájékoztatására. A csapvizet választani tehát a lehető legjobb döntés!”

Ehhez képest sokan tapasztalják, hogy a csapjukból folyó víz érzékszervileg kifogásolható, mert például zavaros, vagy azt látják a hatóság által készített ólomtérképen, hogy lakhelyükön nagy eséllyel magas a csapvíz ólomtartalma. Azt, aki ilyen helyen lakik, aligha nyugtatja meg, hogy amúgy a vízművek telephelyeit tökéletes minőségű víz hagyja el, hiszen ettől még a poharakba kerülő csapvíz nem feltétlenül tekinthető biztonságosnak.

„Azért érdemes külön kutatási hálózatot létrehozni, mert ennek nemcsak az a célja, hogy felfedező kutatásokat tegyen – és nagyon tudatosan nem használom az alapkutatást, mert annyira lejáratott fogalom –, hanem hogy ezeket azonnal az értékláncba is vigye” – nyilatkozta Gulyás Balázs professzor, a HUN-REN kutatóhálózat elnöke április végén a Telexnek adott interjújában. A felfedező kutatás, angolul frontier science, a gyorsan fejlődő tudomány egyik legizgalmasabb terepe, amire a tudományfilozófusok eddig talán nem kellő mértékben fordítottak figyelmet. Nehéz is meghatározni ezt a fogalmat, ugyanis leginkább olyan kutatásokra alkalmazzák, amiket a kortárs tudomány határain végeznek, amikor némiképp sötétben tapogatózva próbálnak új területeket feltárni, megérteni, előre jelezni. Nagy a bukás kockázata, de a várható jelentős, tudományos diszciplínákat átalakító felfedezések ígérete miatt sokan vágnak bele ilyen kutatásokba.

Gulyás kijelentésében a felfedező kutatásoknál jóval érdekesebb az eredmények azonnali becsatornázása az értékláncba. Azon túl, hogy nehéz elképzelni, ahogy egy filozófus, egy nyelvész vagy épp egy művészettörténész tudományos tudásunk határait feszegeti egy multidiszciplináris kutatásban, nyilvánvaló, hogy az eredmények értékláncba állításának említésekor teljesen más értékláncra gondol a HUN-REN vezetősége és a hétköznapi bölcsész, társadalomtudós. A polemizálás helyett egy kis, színes tudománytörténeti adalékkal szeretnék hozzájárulni az interjút övező vitákhoz, rámutatva arra, hogy az értékláncba állított innovatív felfedezések mögött gyakran nagyon is prózai vagy éppen teoretikus okok, pusztán alapkutatások állnak, egy-egy eredmény gyakorlati felhasználhatósága pedig inkább a kutatás hitelét rontotta, ronthatta. Az alábbi példa a neurobiológia és a kognitív idegtudomány területéről származik, mely területekhez maga Gulyás Balázs is maradandó és alapvető eredményekkel járult hozzá – így talán kevésbé érhet az a vád, hogy valamilyen irreleváns bölcsészterület felé akarnám elterelni a dolgot.

Radarkezelők, kamionosok, és mindenki, aki monoton munkát végez

1954-ben egy első ránézésre teljesen ártalmatlan tanulmány jelent meg a Kanadai Pszichológiai Szemlében „A változatosság csökkenésének hatása az érzékszervi környezetben” címmel. A szerzők – W.H. Bexton, W. Heron, és T. H. Scott – egy nagyon is gyakorlatias problémát vetettek fel írásukban, nevezetesen azt, hogy miképp csökken a figyelme azoknak, akik folyamatosan olyan környezetnek vannak kitéve, ahol gyakorlatilag vagy nem történik semmi, vagy pedig a változások ismétlődő és jól kiszámítható módon mennek végbe. Olyan eseteket sorolnak, mint például amikor valaki hosszú órákat bámulja ugyanazt a radarképet (nem sokkal a második világháború után járunk, amikor a radar először játszott fontos szerepet a harcokban és a szövetségesek győzelmében), vagy amikor a pilóták, akik a felhők fölött repülve néha órákig semmilyen különösebb extra érzékszervi benyomáshoz nem jutnak az útjuk során. Manapság ennél is kézenfekvőbb példa azoknak a kamionsofőröknek az esete, akik a tempomat beállítása után hosszú-hosszú órákat töltenek különösebben érdekes érzéki stimuláció nélkül egy végeláthatatlan autópályán. A szerzők kutatása tehát látszólag a monotonitástűrést, a tapasztalati stimuláció hiányának hatását vizsgálta olyan átlagemberek esetében, akiknél mégis megtörténet, hogy egyszer csak hirtelen kell reagálniuk például a radaron megjelenő váratlan jelre, egy elkallódott repülőre vagy épp az autópályán keresztbe álló autóra.

Érdekes és gyakorlati szempontból is nagyon fontos témáról van szó, hiszen a különböző munkafolyamatok egyre nagyobb fokú automatizációjával és rutinszerűvé válásával kérdésessé vált, hogy miképp tartható fenn a figyelem a fegyelmen túl, és miképp lehet elkerülni a váratlanságból fakadó baleseteket.

A pszichológia visszavág, avagy a behaviorizmus bukása

Talán nem meglepő, hogy a kanadai McGill Egyetemen kutatást végző pszichológusokat nem az érdekelte, hogy miképp működik a kamionos agya, vagy hogy pontosan miképp reagál egy kamionos egy hirtelen balesetre több órányi, stimuláció nélküli vezetés után, hanem általában érdekelte őket az agy működése. Ez pedig leginkább egy önmagában álló, teoretikus vitához kötődött. Nagyratörő terveik közt szerepelt ugyanis, hogy az utolsó szeget is beverjék az amerikai pszichológiát évtizedekig szinte egyeduralkodó módon befolyásoló irányzat, a behaviorizmus koporsójába. Az 1910-es évektől eredeztethető behaviorista pszichológia olyan szisztematikus elképzelést és hozzáállást dolgozott ki, amely alapvetően a külső vizsgáló számára is megfigyelhető fizikai viselkedés fogalmaival próbálta értelmezni és magyarázni az alanyok pszichológiai világát. Ha valaki hisz abban, hogy a Föld lapos, ez leginkább azt jelenti, hogy bizonyos környezeti hatások megléte esetén (mondjuk ha valaki megkérdezi tőle, hogy hisz-e abban, hogy a Föld lapos) bizonyos módon viselkedik (például bólogat). Minden egyes hitünk, vágyunk, és érzésünk annyiban releváns a pszichológia számára, amennyiben mérhető és hozzáférhető viselkedési mintát mutat. Számos behaviorista pszichológus szerint az ember tabula rasa, üres lapként születik, és a környezeti hatások és ingerek alakítanak ki benne válaszreakciókat, amelyek a viselkedésben jelennek meg és válnak mások számára is hozzáférhetővé és vizsgálhatóvá.

Ebben a felfogásban az emberi elme működése némileg egy számítógéphez hasonlatos: a megfelelő külső inger hatására (mint például egyes billentyűk lenyomása) a megfelelő válaszreakció következik (a kívánt karakter megjelenése a képernyőn). Amíg valamilyen komolyabb hiba nem következik be, addig a számítógép megbízható módon, egységesen reagál ugyanazon ingerre. Ráadásul ezt azonnal teszi: bármikor nyomom le a billentyűt, az utána mindig rögtön kiadja a megfelelő karaktert. Magyarán, ha két napig nem nyúlok a gépemhez, majd bekapcsolom, és lenyomom az a betűt, akkor az minden további probléma nélkül megjelenik a képernyőn.

Ennek a behaviorista felfogásnak komoly következményei vannak arra nézve, hogy miképp gondolunk az agyra, az elmére, a viselkedésre, az intelligenciára vagy épp a tanulási folyamatokra. A behavioristák ezt oly módon gondolták el, hogy az ember a külső hatásokat egyesével beépíti a saját viselkedésébe, és amikor csak kell, akkor elő tudja húzni őket a megfelelő ingerre adandó válaszként. A körülményektől és környezettől függetlenül egy ingerre egy válasz adódik, ezáltal pedig a kognitív képességeink egyrészt jól elkülöníthetők, másrészt pedig külön-külön fejleszthetők (leginkább kondicionálással). Ez az elszigetelt elemekre épülő kép jelentette a behaviorizmus intelligenciafelfogásának alapját.

A McGill Egyetem pszichológusai és sebészei azonban nem így gondolták, így új és sajátos elképzelésüket alátámasztandó furcsa kísérleteket terveztek: radarosok és kamionosok helyett véletlenszerű diákokat kértek fel a kutatásban való részvételre.

A fél agya hiányzik, de teljesen normális?

Ahhoz azonban, hogy megértsük a motivációt és a kutatások mikéntjét, egy pillanatra vissza kell ugranunk az időben, ugyanis a behaviorizmussal szembeni egyik legerősebb érvet egy különös és váratlan klinikai eset biztosította. 1938-ban egy K.M. monogramú beteget vettek fel a Montreáli Neurológiai Intézetbe (MNI). A páciens, K.M. korábban egy fűrésztelepen dolgozott, ahol tíz évvel korábban súlyos fejsérülést szenvedett. Fél évvel a balesete után kezdődtek az epilepsziás rohamai, amikor agresszívvá vált, és először hangos sírásba tört ki, majd elterült a padlón, ahol tipikus tünetekként jelentkezett nála a nyelvének elharapása, illetve a székletinkontinencia. A Neurológiai Intézetben Herbert Jaspers a páciens agyának bal és jobb oldali frontális lebenyében lokalizálta a rohamokat a nem sokkal korábban kifejlesztett és általánosan elfogadottá vált EEG (elektroenkefalográfia) segítségével. Ennek alapján Wilder Penfield, az agysebészet nagyhatású úttörője úgy döntött, hogy az MNI technikai eszköztárát és az évek során felgyülemlett tudást és tapasztalatot kihasználva eltávolítja K.M. bal és jobb oldali frontális lebenyét – teljes egészében.

K.M. az idegsebészet és az agykutatás egyik, ha nem a legfontosabb páciense lett. Agyának problémás és sérült részeit sikerült pontosan elhatárolni; sérülése felnőtt korában történt, így kényelmesen és alaposan ki tudták vizsgálni pszichológiai szempontból a műtét előtt és után is. Donald O. Hebb neuropszichológus volt az, aki K.M.-et részletes kérdéssorokkal és IQ-tesztekkel bombázta. (Érdemes megjegyezni, hogy ez az a terület, ahol a neuropszichológia, az idegsebészet, és a magatartástudomány területén az MNI két kutatója, Molly Harrower és Brenda Milner is elévülhetetlen érdemeket szerzett. Harrower a műtétek során végzett alapvető pszichológiai munkát, Milner a memória neurobiológiai megközelítéséhez járult hozzá, és a neuropszichológia egyik alapítójaként tartják számon.) A felmérések alapján K.M. IQ-tesztjének eredménye a műtét előtt 83 volt, a műtét után pedig nemhogy nem csökkent, hanem 95-re nőtt.

Penfield, Hebb és Jaspers először mind értetlenül álltak a fejlemények előtt. Hogyan magyarázható az, hogy az epilepsziához kötődő, sérült, jelentős mennyiségű agyi rész eltávolítása nem okozott komolyabb károkat? A kutatók már ekkoriban is a frontális lebenyben lokalizálták az olyan komplex kognitív folyamatokat, mint a tervezés, érvelés, és problémamegoldás, tehát bizonyos értelemben magát az intelligenciát. K.M. nem pusztán meggyógyult, de higgadtabb, kifinomultabb, és simulékonyabb természetű lett a műtét után.

A kutatók arra jöttek rá, hogy a gyermekkori traumák és agyi sérülések sokkal negatívabban hatnak a betegek fejlődésére és kognitív képességeik kialakulására, mint a felnőttkorban bekövetkező hasonló sérülések. A frontális lebeny megkerülhetetlen volt a különféle képességek és tudások megszerzésében és elsajátításában, ám a megtartásukban kevésbé játszott fontos szerepet. (Az agyi részek összeköttetésének előretörésével egy ponton úgy is érveltek, hogy a sérült agyrészek nagyobb kárt okoztak, mint az agy adott részének teljes hiánya – mi több, a hiány arra serkentette a sérült résszel korábban kapcsolatban álló részeket, hogy átvegyék annak a funkcióját.) Noha az IQ-teszteken K.M. még jobban is teljesített, a kutatók nem gondolták azt, hogy a teljes frontális lebeny eltávolítása semmilyen módon ne érintené és ne befolyásolná negatívan a páciens intelligenciáját. Naivitás lett volna ezt gondolni. Legfeljebb annyit mondhattak magabiztosan, hogy az elérhető IQ-tesztek nem mutatnak negatív változást – ám ennél is fontosabb volt az a felismerés, hogy a rendelkezésre álló tesztek feltehetően nem elég jók.

A kamionos visszavág

Térjünk vissza a kamionosokhoz és radarosokhoz. Hebb és kollégái 22 diákon végezték el kísérletüket, hogy beépítsék új elméletükbe a K.M. műtétje során és után szerzett tapasztalataikat. Az alanyokat a McGill Egyetem alagsorában egy szoba méretű dobozba zárták, ahol egy speciális szemüvegen keresztül pusztán szórt fényhez jutottak. Párnázott kesztyűt kaptak, hogy ne jussanak szokásos tapintási ingerekhez, a fejüket pedig U alakú habpárnába helyezték, hogy tompítsák a hangokat. Gyakorlatilag minden érzékszervüktől megfosztották a kísérleti alanyokat, akiknek az volt a feladatuk, hogy minél több időt, de legfeljebb 24 órát töltsenek el így. A diákok eleinte kimondottan élvezték a dolgot, kipihenték magukat, ellazultak, egyfajta relaxációs vakáción vettek részt: énekeltek, dudorásztak, magukban beszéltek. A legtöbb kísérleti alany nem várta meg a 24 órát, de alapvetően mindannyiuk hasonló élményekről számolt be: tompaság, a tiszta gondolkodásra való képtelenség, elveszettség, zavarodottság, fókuszálatlanság. Többen hallucináltak is a kísérlet során, és könnyen befolyásolhatóvá váltak.

Mire utal mindez? Hebb és kollégái szerint a kísérlet alátámasztotta azt az elméletet, miszerint az emberi kognitív képességek nem izoláltan jelentkeznek: az emberi agy nem olyan, mint egy számítógép, amit, ha órákig, napokig pihentetünk – pontosabban minden ingertől megfosztunk – akkor bekapcsolás után ugyanúgy folytatja, mint előtte, hanem a környezeti hatásokkal történő folyamatos interakció során alakul és fejlődik. A mindenféle környezeti és érzéki benyomástól megfosztott alanyok nagyon is komoly kognitív hátrányoktól és zavaroktól szenvedtek: a „kikapcsolás” megakasztotta őket a „bekapcsolás” után is. Az intelligens viselkedés egyik feltétele tehát a folyamatosan változó környezeti hatások, az érzéki stimuláció komplexitása. Hebb egészen odáig ment, hogy az érzékileg gazdag környezetben nevelkedő gyerekek később komoly oktatásbeli előnyökben fognak részesülni a kognitív fejlődésük komplex serkentése révén. Mivel K.M. gyerekkorában és fiatal felnőttként végigment ezen a fejlődési folyamaton, őt kevésbé érintette frontális lebenyének sikeres eltávolítása. (Tegyük persze gyorsan hozzá, hogy az 1950-es években a minőségi ingerek változatosságáról és gazdagságáról volt szó, míg manapság a digitális eszközök „gazdagsága” inkább negatív hatással van a gyermeki agy fejlődésére, ahelyett, hogy serkentené azt.)

Értéklánc és hidegháború

Pszichológiai és idegtudományi elméleteket tesztelni már az 1950-es években sem volt feltétlen könnyű és olcsó mulatság. Hebb és társai onnan szereztek pénzt, ahonnan tudtak, a hidegháború alatt pedig a CIA bizonyult a legbőkezűbb támogatónak, ugyanis sokan gondolták úgy, hogy míg a második világháborút a fizikusok nyerték meg, a hidegháború a pszichológusok territóriuma lesz. A koreai háborúból hazatért, az ellenség által „agymosott” katonákat figyelve a CIA-nek kapóra jött Hebb elképzelésének az az értelmezése, miszerint az érzéki megvonások révén az emberi agy olyan állapotba hozható, hogy bármilyen eszmét, elképzelést könnyebben bele lehet plántálni.

A CIA örömmel szállt be a tudományos kutatásokba, de Hebbet és társait nemzeti érdekekre titoktartásra kötelezték, így sokáig semmit sem publikálhattak forradalmi eredményeikből. A tudományos fejlődés, az elmélet alátámasztása és a félreértések elkerülése végett (hogy miért is tartanak diákokat elzárva a pincében), Hebb és kollégái végül olyan cikkeket írtak, amik első körben az unalom patológiáját tárták fel, vagy épp a repetitív és stimulációmentes munkakörnyezetek balesetveszélyeihez kötődő pszichológiai faktorokat tárgyalták (mint a fent említett 1954-es írásban). A Qubiten korábban már bemutatott óceánkutatókhoz hasonlóan a magatartástudósok, pszichológusok és idegtudósok is a háborús gépezet és intézményrendszer haszonélvezőivé váltak.

Nyilván senki nem mondaná, hogy Hebb és társainak felfedezései az intelligencia, a viselkedés, az agy és a tanulás kapcsolatának feltárása kontextusában ne bírnának olyan kimondhatatlan előnyökkel és tanulságokkal, amelyek ne illenének bele egy innovatív értékláncba, és részben épp nem a gyakorlati – például agy- és idegsebészeti, neuropszichológiai – felhasználhatóság miatt lennének forradalmiak. Mindazonáltal Hebb egyik legfontosabb motivációja pusztán a pszichológia történetének turbulens háttere előtt érthető meg, nevezetesen, hogy miképp próbálta cáfolni a behaviorizmus elméleteit, hogyan akart jobban rálátni az agy működésére, és miként próbálta a helyére tenni K.M. különös esetét. A sebészeti módszerek Penfieldnek köszönhetően megvoltak már; a műtét során is alkalmazott EEG technológia Jaspersnek és a német Hans Bergernek köszönhetően rendelkezésre állt; ahogy a szintén a műtét során elővett pszichológiai tesztek és megfigyelések is megvoltak Molly Harrowernek köszönhetően. De hogy pontosan miképp függtek össze, hogyan hatottak egymásra, és milyen, az értéklánctól messze eső, akár alapkutatásnak is minősíthető elméleti konstrukció fényében nyertek értelmet, az egy további, nem gyakorlati kérdés volt.

Nyilvánvalóan fontos megértenünk a kamionosok, radarosok, és pilóták agyát, ahogyan az is fontos, hogy innovatív felfedező kutatások révén a legjobb elmék eredményeit a megfelelő értékláncba állítsuk. Azonban a tudomány története arra is rámutat, hogy olykor még a legértékesebb és leggyakorlatiasabb tudás is teoretikus vitákból, alapkutatásokból, bölcsészekkel való konfrontációból születik és nyeri el gyakorlati értékét. K.M. favágó volt, Penfield agysebész, Jaspers neurológus, de a kutatás cementjét pszichológusok és filozófusok adták.

A szerző az ELTE HTK-n működő MTA Lendület Értékek és Tudomány Kutatócsoport vezetője és a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán működő Magatartástudományi Intézet tudományos főmunkatársa.

Korrupció, diktatúra, elnyomás, gyűlölet – dolgok, amelyek elől a 42 éves polihisztor, Polányi Mihály már másodszorra kényszerült külföldre menekülni. Ahogy 1933. szeptember 2-án, a Németországból Angliába tartó vonaton ülve feleségére, Magdára és fiaira tekintett, vegyes érzelmek kavarogtak benne. Egyrészt mindennél nagyobb megnyugvással töltötte el, hogy az utolsó pillanatban sikerült kimenekítenie családját a nácik gyilkos rémuralma elől. Másrészt a szíve mélyén nem elmenekülni akart, hanem szembeszállni az ördögi rezsimmel. Hatalmas tenni akarás halmozódott fel benne. Nyomást és felelősséget érzett. Túlélőként, értelmiségiként, emberként. Tennie kellett valamit.

A szabadság halálától a diktatúrák anatómiája felé

Másnap a Polányi család megérkezett Manchesterbe, és a családfő elfoglalta új pozícióját a helyi egyetem fiziko-kémiai tanszékének vezetőjeként. De Mihály gondolatait nem az atomok és a molekulák kötötték le, ami hamarosan mások számára is nyilvánvalóvá vált. Patrick Blackett, a család barátja, aki tíz évvel később fizikai Nobel-díjat nyert, 1938-ban aggódva kérdezte Polányi feleségétől, Magdától, hogy „Misit már nem érdekli a kémia?”. Mihályt továbbra is érdekelte a kémia, de sokkal jobban érdekelte, hogy mit tehet a korrupt és gyűlöletkeltő rendszerek további terjeszkedése ellen. Első lépésként nyilván azonosítania kellett a diktatúrák és radikális ideológiáik felemelkedésének okait. Arra a kérdésre kellett tehát megtalálnia a választ, hogy mégis hogyan támogathatnak az emberek olyan kegyetlen és elnyomó rezsimeket, mint a náci Németország vagy a Szovjetunió.

Polányi hamar rájött, hogy a válasz kettős. Egyrészt kellett hozzá a nagy gazdasági világválság (1929–33) miatti általános elkeseredettség és reménytelenség. Másrészt kellett hozzá egy „titkos összetevő”, egyfajta társadalmi összetartozás-tudat. Ennek lényege, hogy az egyén kap egy hihető narratívát arról, hogy ő hogyan járul hozzá a nagyobb egész – a társadalom, a nemzet, a kommunizmus, a bolygó ökoszisztémája stb. – működéséhez. Polányi a kommunista ideológia esetében ezt „vörös szellemnek” hívta, és úgy vélte, hogy a Szovjetunió propagandája rendkívül eredményesen alkalmazta. Azt is látta ugyanakkor, hogy a demokratikus, szabad társadalom esetében, amelynek alapvető jellegzetessége a nyitottság, a vélemények sokfélesége és a kritika, sokkal nehezebben tud kialakulni és ilyen mértékű népszerűségre szert tenni egyetlen társadalmi összetartozás-tudat. Egy diktatúra hazugsága mindig könnyebben népszerűsíthető, mint egy demokrácia igazsága. Polányi diagnózisa szerint a szabad társadalmat előmozdítani kívánó filozófusok és más értelmiségiek nem végezték el a munka legjavát, vagyis a szabad, demokratikus társadalom lényegének, alapvonalainak közérthető formába öntését. De mégis milyen volna ez a forma?

Az első gazdasági gépektől az első közgazdasági filmig

Miközben Polányi ezen gondolkodott a fiziko-kémia tanszéken, körülnézett, és mindenhol átlátszó (transzparens) üvegcséket, kémcsöveket és közlekedőedényeket látott. A számára ismerős eszközök egyszer csak új jelentést nyertek: a transzparens edényekkel talán transzparenssé lehetne tenni a nemzetgazdasági körforgást is! Fáradtságot nem kímélve dolgozni kezdett egyedi közlekedőedény-rendszerek tervrajzain, amiket átadott Martin Schmalznak, az üvegfúváshoz is kiválóan értő technikusának, akit Berlinből hozott magával Nagy-Britanniába. Amennyire tudjuk, három „gazdasági gépezet” készült el, amelyekben színes folyadékok áramlása érzékeltette, miként áramlik a pénz a nemzetgazdaság szektorai között, illetve hogy milyen közvetlen és közvetett hatása van a különböző mértékű adóknak a körforgásban áramló jövedelemre. A projekt kreatív és az 1930-as években példa nélküli volt. Még majdnem másfél évtizednek kellett eltelnie, mire Bill Philips beüzemelte a hasonló elvek alapján működő gépét, a MONIAC-ot (Monetary National Income Analogue Computer) a London School of Economics alagsorában 1949-ben. Bár Polányi gépei kétségkívül szemléletesek voltak, volt velük egy kis probléma: sem a gépeket, sem a rajtuk keresztül továbbítani kívánt üzenetet nem lehetett eljuttatni a tömegekhez. Túlságosan törékenyek voltak, így nem voltak alkalmasak a tömeggyártásra. Más formára volt szükség.

Polányi következő ötlete az újonnan megjelent mozgóképes technológia oktatási és ismeretterjesztési célú alkalmazása volt, a közvélemény tájékoztatása és ezen keresztül a demokrácia előmozdítása érdekében. Projektjét tömören úgy jellemezte, mint törekvést „a demokrácia előmozdítására a filmen keresztüli felvilágosítás által”. 1938-ban debütált filmje első változata An Outline of the Working of Money (A pénz műküdésének vázlata) címmel, melyet 1940-ben követett a második változat Unemployment and Money: The Principles Involved (Munkanélküliség és pénz: Az alapvető összefüggések) címmel. Figyelemreméltó, hogy Polányi mennyire gyorsan alkalmazni tudta az új technológiát. 1937-ben, mindössze Polányi filmje előtt egy évvel került a mozikba a Walt Disney stúdió legelső animációs filmje, a Hófehérke és a hét törpe. Az animációsfilm-gyártás igazán csak az 1940-es években indult be. Polányi mozgóképes projektje nemcsak az első közgazdasági oktatófilm volt a világon, de egyben az első olyan film is, amit részben egy felsőoktatási intézmény (a Manchesteri Egyetem) finanszírozott. De miről szól Polányi filmje?

A film – Polányi gazdasági gépezeteihez hasonlóan – a pénz áramlását kívánta bemutatni a nemzetgazdaságban. Polányi tehát nem dokumentumfilmet készített, amely a hétköznapi gazdasági élet tipikus megnyilvánulásait szemléltette az átlagember szemszögéből. És nem is több országot, szektort vagy régiót konkrét számok mentén összehasonlító diagrammatikus ábrázolásmódot választott, mint Otto Neurath. Polányi a gazdasági működés alapelveit, alapvonalait, a nemzetgazdaság működésének összefüggéseit és lényegét szerette volna bemutatni azoknak, akik a közgazdaságtan közérthető formája iránt érdeklődtek. De Polányi nem csupán egy már kész közgazdasági elméletet öntött új formába; az elmélet lényegét is átalakította. És talán itt válik a történet igazán izgalmassá.

A semlegesség lehet erősség

Polányi „semleges keynesianizmus” névvel illette a filmje által bemutatott közgazdasági elméletet és az erre alapozott gazdaságpolitikáját. Azért nevezte semlegesnek, mert elképzelése szerint ez a gazdaságpolitika a társadalom egyik csoportjának sem kedvezhetett más csoportok ellenében. A gazdaságpolitikában nem voltak diszkrecionális, a döntéshozó kénye-kedve szerint meghozható egyedi döntések, így egyszerűen nem volt tere a korrupciónak. Ha a gazdaságpolitikáért felelős miniszter is csak a pénz mennyiségét határozhatja meg a gazdasági körforgásban, és azt nem, hogy hová kerül a pénz, akkor egyszerűen a rendszer logikája zárja ki a korrupció lehetőségét. Polányi korrupcióellenes újítása erőteljesen eltért John Maynard Keynes gazdaságpolitikájától, mert nem engedélyezte például közmunkaprogramok vagy infrastrukturális beruházások állami támogatását. Mivel utóbbiak egyedi döntéseken múltak volna, és nem ugyanúgy érintettek volna mindenkit, megszegték volna a semlegesség alapelvét. Korrupciós kockázatot jelentettek volna.

Polányi filmje az 1938-as premiert követően óriási médiavisszhangot kapott. Olyan folyóiratokban írtak róla, mint a Times, a Guardian, az Economic Journal vagy a Financial Times. 1941-ben „The Film in Economics Classes: A W.E.A. Experiment” címmel nagyszabású társadalmi kísérletbe kezdett vele a Workers' Educational Association. A Nagy-Britannia-szerte felnőttoktatással foglalkozó szervezetben kifejezetten arra voltak kíváncsiak, hogy megvalósítható-e széleskörűen, akár társadalmi léptékben, a film alkalmazásával a közgazdasági ismeretterjesztés. A kétéves kísérlet számos problémára rávilágított. A legtöbb vidéki helyszínen az oktatók és az oktatástámogatók sem technikailag, sem módszertanilag nem voltak felkészülve a film használatára. Arról nem is beszélve, hogy nem mindenki értett egyet a film által bemutatott közgazdasági elmélettel, annak semlegességével vagy keynesianizmusával. 1945-re a film technológiája már nem hatott annyira újszerűnek – és az újszerűséggel együtt mintha eltűnt volna a varázsa is. Az oktatók úgy érezték, hogy háttérbe szorítja őket a film. Nem tudták úgy és azt leadni, amit szerettek volna. Nem tudták differenciálni vagy kontextualizálni a tananyagot, vagy esetleg egy alternatív elmélettel, hasonló arányok mentén kiegészíteni azt. A hangsáv miatt volt olyan oktató, aki úgy élte meg a kísérletet, hogy szóhoz sem jut a saját óráján. Hétéves életútját követően Polányi filmje közel nyolcvan évre feledésbe merült. 2020-ban jelent meg róla egy szakcikk a Journal of the History of Economic Thought című folyóiratban, ami a rá következő évben elnyerte a lapot kiadó History of Economics Society legjobb cikkért járó díját, ismét ráirányítva a figyelmet Polányira és úttörő filmes projektjére.

Spontán rend, szimmetria és geometria

A filmes projektet követően Polányi először tankönyvformába ültette át mozgóképes narratíváját Full Employment and Free Trade (Teljes foglalkoztatottság és szabad kereskedelem, 1945) címmel, majd A szabadság logikájában (The Logic of Liberty, 1951) dolgozott tovább a szabad társadalom alapvonalainak megfogalmazásán, amely immár nem a gazdasági kérdések, illetve a közgazdasági elméletek közérthetőségére fókuszált, hanem arra, hogy miként lehet demokratikusan és korrupciómentesen megszervezni és fenntartani a társadalom összes alrendszerét.

Polányi új könyvét a spontán rend kulcsfogalma köré építette. Szerinte a spontán rend olyan rend, melyben a rendezendő elemek önmagukat rendezik. Amikor tiszta vizet öntünk egy pohárba, nem kell megterveznünk, hogy az egyes cseppek hová kerüljenek – mi csupán a vizet öntjük, a cseppek pedig a lehető legtökéletesebb formában elrendezik magukat. Ahogy a krumplit sem úgy állunk neki elrendezni a zsákban, hogy kalkulációk hosszú sorát végezzük el azzal kapcsolatban, hogy melyik darab hová kerüljön – egyszerűen megrázzuk a zsákot néhányszor, a krumplik pedig elrendezik magukat. A komplex problémák külső beavatkozás nélküli, egyszerű, elegáns megoldásáról van tehát szó, mely Polányi szerint a természetben is gyakran előfordul. A gázokról például minden általános iskolás megtanulja, hogy egyenletesen kitöltik a rendelkezésükre álló teret. Miért ne lehetne ezt a felfogást a társadalomra is alkalmazni? A társadalmat alkotó egyének megszervezik önmagukat, tulajdonképpen minden egyes nap milliárdnyi interakcióval töltik ki a jogszabályok és társadalmi normák által rendelkezésükre bocsátott teret. Ez a spontán rend. De miért volna ez demokratikus? És miért volna korrupcióellenes?

Demokratikus, mert a rendelkezésre álló teret, a kereteket, a jogszabályokat demokratikus módon alakítják ki. És korrupcióellenes, mert az így meghozott szabályok univerzálisak, mindenkire ugyanúgy vonatkoznak. Nincs külső beavatkozás, nincs lehetőség a korrupcióra. A kormányzás a keretek demokratikus és szakszerű kidolgozásával és fenntartásával foglalkozik, és nem avatkozik be magába a működésbe. Ehhez a kormányzási módhoz elengedhetetlen, hogy a kormányzó erő nyitott legyen a társadalom tagjainak érszrevételeire, kezdeményezéseire és kritikáira, mert a kereteknek a mindenkori közvélekedést kell tükrözniük ahhoz, hogy valóban demokratikusak legyenek.

Polányi A szabadság logikájában az elnyomó rendszereket vertikális szerveződésként, a demokratikus rendszereket pedig horizontális – máshol laterális – szerveződésként írta le. Ismét fontosnak tartotta, hogy elméletét közérthetően illusztrálja, és ezúttal a geometriából inspirálódott: a szabad, demokratikus, korrupciótól és elnyomástól mentes rendszereket szabályos sokszögekkel ábrázolta. Sokszögei szimmetrikusak voltak, oldalaik ugyanakkora szöget zártak be, és csúcsaik egyenlő távolságra voltak a középponttól. Ez jelképezte, hogy mindenki ugyanúgy és ugyanolyan mértékben alkotóeleme a társadalomnak, vagyis mellérendelt viszonyban vannak. A sokszögek, mint síkidomok kiválasztása sem volt véletlen. A síkidom-jelleg itt a térbeliség – vagyis az elnyomó hatalmi dinamika – hiányát jelentette. A spontán rend ellentétét Polányi térbeli alakzatban, bürokratikus hierarchiaként ábrázolta, amelyben szigorú alá-fölérendeltség jellemző.

A Manchesteri Egyetem felismerte Polányi szabad társadalommal kapcsolatos gondolatainak fontosságát; 1948-ban a társadalmi tanulmányok professzorának nevezték ki. A szabadság logikájának (1951) publikálását követően Polányi érdeklődése a társadalomfilozófiáról a tudományfilozófia felé fordult. A következő években olyan könyveket publikált, mint a Személyes tudás (1958), A tacit dimenzió (1966) és a Tudás és létezés (1969), amelyekben részletesen kifejtette szintén úttörő jellegű, máig sokat hivatkozott tudáselméletét, a tacit tudás koncepcióját. Polányit a brit (1944) és az amerikai (1962) tudományos akadémia is tagjai közé választotta. Fia, John C. Polányi, világhírű vegyész lett, és elnyerte a kémiai Nobel-díjat (1986).

Összegzés

A spontán rend tehát mellérendelt – szimmetrikus hatalmi helyzetben lévő – szereplők versengő és együttműködő interakcióin alapuló rend, amelynek kereteit demokratikus módon alakítják ki. A kormányzás leginkább a keretek demokratikus és szakszerű kialakítását és fenntartását jelenti. A közhatalmat gyakorlók szándékosan tartózkodnak az önkényes közvetlen beavatkozástól, amely sértené a semlegesség elvét, felborítaná a szimmetriát, és a rend spontán jellegének elvesztésével járna.

Ez az írás abban a reményben íródott, hogy inspirációt nyújthat azoknak, akik egy szabadabb, demokratikusabb, európaibb Magyarországot építenének. Polányi, kortársai többségétől eltérően, részletesen beszélt arról, hogy mi legyen a diktatórikus, korrupt, elnyomó rendszerek helyett, és hogy miként lehet egy ilyen rendszerváltást követően fenntartani egy szabad, demokratikus társadalmi berendezkedést. A szabadság logikájában egy optimista, pozitív vízió körvonalait vázolta fel, amit talán nem árt elővenni, amikor eljön a demokratikus építkezés ideje.

***

Ezt az írást egykori kiváló tanárom, a hazai Polányi-kutatás meghatározó alakja, Prof. Dr. Fehér Márta emlékének ajánlom.

A szerző egyetemi docens a BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszékén és tudományos munkatárs az MTA Lendület Értékek és Tudomány Kutatócsoportjában. A legjobb közgazdaságtan-történeti cikkért járó Craufurd Goodwin-díj 2021-es díjazottja (History of Economics Society).

Ha nem is könnyen, de végre megnyílik a Museu da Imagem e do Som do Rio de Janeiro (MIS-RJ), Brazília kép- és hangmúzeuma. Másfél évtizedes fejlesztés és huzavona után nyit a tízezer négyzetméteres, nyolc emeletes, látványosságnak sem utolsó múzeum, írja az Art Newspaper. Az egymásba illeszkedő alumínium- és üvegpanelekből készült homlokzat pazar, panorámás kilátást nyújt a Copacabana Beach-re. A múzeum-projektet még 2009-ben jelentették be, a dizájn pedig tisztelgés a híres brazil építész és művész, az 1994-ben elhunyt Roberto Burle Marx előtt: a homlokzat a Copacabana ikonikus fekete-fehér hullámzó kőburkolatát idézi meg, amelyet ő tervezett a hetvenes években.

A beruházás kezdettől viták kereszttüzében állt, mert a kormánynak abba a törekvésébe illeszkedett, hogy az olyan nagy világesemények előtt, mint a 2014-es futballvébé és a 1026-os olimpia „megtisztítsák” Rió arculatát. A helyszínen ugyanis korábban egy, a nyolcvanas években alapított éjszakai klub működött, amely a prostitúció miatt vált hírhedté. Amikor azonban 2010-ben lebontották, sokan tiltakoztak, mondván, hogy ez az utcára kényszeríti a szexmunkásokat. A múzeum építése a 2011-es kezdet óta többször is leállt, 2016-ban teljesen felfüggesztették és a munka 2021-ben indult csak újra, amikor a kormány vállalta, hogy köz- és magánforrások bevonásával befejezi a 329,2 millió reál (62,5 millió dollár) értékű beruházást.

Magát a múzeumot 1965-ben alapították, a helye akkor egy olyan épületben volt, amelyet ideiglenes pavilonként emeltek a brazil függetlenség századik évfordulóját ünneplő kiállítás számára. Az MIS-RJ alapítvány több mint 650 ezer audiovizuális tételből és egyéb tárgyból álló gyűjteményt kezel, köztük hangfelvételeket, filmeket, fényképeket, hangszereket, műalkotásokat, valamint brazil művészek és zenészek személyes archívumait – például Gilberto Gil, Tom Jobim és Chico Buarque hagyatékát.

Nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a gyűjtemény digitálisan is elérhető legyen: létrehoztak egy átfogó online adatbázist, amely hozzáférést biztosít az archívumhoz. Míg az új helyszín a Copacabanán a kiállításokra és egyéb programokra koncentrál majd, a régi épület a gyűjtemény raktári és kutatóközpontjaként működik tovább.

Egy pénzügyi elemzés alapján a múzeumtól azt várják, hogy évente akár 373 millió reál (71 millió dollár) bevételt generáljon az állam számára, így már az első működési évben megtérülhetne a teljes beruházás.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

A rendszerváltás ígéretével kampányoló Tisza Párt egyik legfontosabb vállalása a korrupció felszámolása volt. Az elsöprő választási győzelemmel a felálló új kormány egyértelmű felhatalmazást kapott a választóktól az elszámoltatásra és az államháztartásból kisíbolt vagyonok visszaszerzésére.

Az új Országgyűlésre rengeteg sürgető feladat vár. Újra kell gondolni az agyoncentralizált államszerkezetet, le kell bontani a NER által kiépített hatalmi struktúrákat, el kell távolítani azokat a közjogi szereplőket, akik asszisztáltak az Orbán-rendszer működéséhez. Alkotmányos reformra van szükség, miközben minden szektorban, minden társadalmi alrendszerben felhalmozódtak a megoldásra váró problémák. Egyszerre kell gondoskodni az átfogó átalakításokról, a rendszer mindennapi működtetéséről és mindezek forrásainak megteremtéséről.

A vagyonvisszaszerzésre leginkább azért van szükség, hogy a NER rendszerszintű korrupciója ne maradjon jogkövetkezmények nélkül. De óriási bajban van a magyar gazdaság és a magyar költségvetés is, minden forrásra szükség van. Nem lehet hagyni, hogy továbbra is elfolyjanak a közpénzek. A vagyon illékony jellege miatt csak gyors és hatékony lépésekkel lehet biztosítani a korrupció felszámolását és a vagyonok visszavételét.

A Petrocelli választások utáni első adásában a NER tizenhat éve alatt elsíbolt milliárdok nyomába eredtünk. Ehhez Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója volt segítségünkre, akinél többet a NER korrupciós ügyeiről talán csak maguk az elkövetők tudhatnak.

Sokan a büntetőjogtól várják az igazságtételt a NER bűneiért, és rács mögött szeretnék látni a felelősöket. De vajon igaz-e, hogy a büntetőjog a leghatékonyabb eszköz a vagyoni helyreállításra és a vagyonok visszaszerzésére? Hogyan lehet elérni, hogy a NER megszűnésével a korrupció is megszűnjön? Hogyan lehet a leghatékonyabban elzárni a pénzcsapokat, hogy a NER végével a korrupció is véget érjen? Milyen törvényt kellene már az alakuló ülésen elfogadnia az Országgyűlésnek? Hogyan lehet egy csapásra visszaszerzeni 3000 milliárd forint közvagyont? Mit lehet kezdeni egy 35 éves koncesszióval? Meg lehet szüntetni egy túlárazott szerződést, ha közben egy kórház napi működése múlik rajta? Melyik tetszhalott állapotban működő állami szerveknek kell megmozdulniuk ahhoz, hogy a Budapest–Belgrád vasútvonal építésénél eltűnt pénzek nyomába eredhessünk? Melyik a NER legfájdalmasabb konstrukciója ? Hagyni kell-e bedőlni a NER nélkül működésképtelen cégeket? Mit lehet kezdeni a magánkézben parkoló vagyonokkal? Hogyan lehet megfogni Rogán Antal vagy Orbán Viktor vagyonosodását? Melyik közjogi méltóságnak van hivatali visszaélést megvalósító felelőssége? Mit remélhetünk a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hatóságtól és az Európai Ügyészséghez való csatlakozástól?

Hallgasd alább:

A beszélgetést Farkas Erika ügyvéd és Szabó Attila jogász, lapunk állandó szerzője vezette. Az epizód elérhető Spotify-on, Apple Podcasts-on, sőt RSS-ben és egyre több csatornán, iratkozz fel!

Hallgass bele ezekbe is:

Újabb város érintettségét igazolták a mérések, ezúttal Sopronban vett mintákról igazolódott be, hogy az emberi egészségre veszélyes azbesztet – állítja a Greenpeace Magyarország pénteki sajtóközleménye.

A környezetvédő szervezet szerint munkatársaik 22-én egy soproni parkolóban „végeztek felderítést”, és már a „helyszíni szemrevételezés” során „egyértelműnek tűnt, hogy a terület azbeszttel szennyezett”, ezért a helyileg illetékes kormányhivataltól az eset kivizsgálását, és amennyiben beigazolódik a gyanú, kármentesítést kértek. A soproni városvezetés ugyanakkor egy Facebook-bejegyzésben azt állította, hogy megadott helyen nem osztrák bányából származó kőzet található. A polgármester egy másik posztban azzal hárított, hogy „Sopronban nincs érintett közterület”, egyúttal elismerte, hogy a magánberuházásokról nem állnak rendelkezésükre információk.

Jakál Adrienn önkormányzati képviselő, a soproni Leghűségesebb Városért Egyesület elnöke a zöld szervezettel együttműködve mindenesetre mintákat küldött egy azbesztvizsgálatokra szakosodott cég laboratóriumába, ahol a mintákban kimutatták a Mg3Si2O5(OH)4 kémiai képletű anyag jelenlétét.

Az előzetes adatok szerint a nyugat-magyarországi településeket érintő azbesztszennyezettség lényegesen nagyobb mértékű, mint amit korábban bárki feltételezett, hiszen Szombathely, Zalaegerszeg és Bozsok után Sopron is bizonyítottan érintett.

A bronzkori Britannia lakói, noha már képesek voltak fémmegmunkálásra, tivábbra is használtak állati csontból készült eszközöket, elsősorban a réz kitermelésénél. Ez a gyakorlat mintegy 3700 évvel ezelőtt kezdődött és legalább kilenc évszázadon át fennmarad, írja a New Scientist.

Az észak-walesi Great Orme bronzkori rézbányászati komplexumából származó 150 csont vizsgálata arra utal, hogy az anyagot tudatosan választották ki és formálták meghatározott bányászati célokra.

„Mindez megkérdőjelezi azt a feltevést, hogy a bronzkori bányászatot elsősorban fém- és kőeszközök uralták” – kommentál Olga Zagorodnia, a londoni British Museum munkatársa, aki Harriet White archeológussal együtt vett részt a kutatásban. Az 1990-es évek elején végzett első régészeti feltárások óta több mint 30 ezer csonttöredéket találtak a helyszínen. A csontok több mint fele szarvasmarháktól származott, míg a többi főként juhoktól, kecskéktől és sertésektől. Már korán felmerült a gyanú, hogy egyes csontokat szerszámként használtak. Egy 2011-es kutatás pedig kis számú csonton olyan kopásnyomokat és technológiai jellemzőket azonosított, amelyek eszközként való használatra utaltak.

Zagorodnia és White most nagy felbontású mikroszkóppal vizsgálta 150 csont felületének kopásnyomait, majd másolatokból készült eszközökkel utánozták a bányászati tevékenységeket, hogy összehasonlítsák az így keletkezett kopásnyomokat az ősi nyomokkal.

„Feltűnő volt, hogy a használati nyomok milyen gyorsan kialakultak, ami segített igazolni azt, amit a mikroszkóp alatt láttunk” – mondja White. Az eredmények arra utaltak, hogy a csontokat tudatosan többféle eszköztípussá alakították. A hosszúcsontokból készült ékeket például puha, réztartalmú kőzetek hasítására használták. Bizonyos csontdarabokon levő szándékos elvékonyítás és polírozás nyomai pedig arra utaltak, hogy az eszközöket nyélre erősítve, a csákányokhoz hasonló módon használták. Keverő- vagy kaparóeszközöket is azonosítottak a kutatók, amelyeket olyankor használhattak, amikor víz segítségével választották szét és koncentrálták a rezet az ércből.

A Great Orme-i eredmények párhuzamba állíthatók más európai őskori bányászati lelőhelyekkel, ahol szintén találtak csontból készült bányászati eszközöket. „A bronzkori Britannia és Európa közösségei nem egyszerűen lecserélték a csontot fémre; a két anyagot egymás mellett használták” – mondja White, aki szerint ez a technológiához való rugalmas hozzáállásra és szervezett bányászati tevékenységre, szakképzett munkások jelenlétére is utal.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Az emberiség kávéfogyasztó részéhez tartozók feltehetően tisztában vannak azzal, hogy az élénkítés csak egy kedvenc italuk számos pozitív élettani hatása közül. Korábbi kutatások bizonyították, hogy a kémiai eljárással, illetve ma már nemesítéssel koffeinmentesített változatok ugyanolyan mértékben befolyásolhatják a hangulatot és javíthatják a kognitív teljesítményt, mint az eredeti feketék. A miértre azonban mindeddig nem született meg a kísérletileg igazolt tudományos válasz.

Az írországi University College Cork és az olaszországi Parmai Egyetem közös kutatócsoportjának úgy tűnik sikerült feltérképezni azt az élettani folyamatot, amely derűs irányba befolyásolja a kávéfogyasztó kedélyállapotát, függetlenül attól, hogy az arab (Coffea arabica) vagy a robuszta (Coffea canephora) cserjefaj terméséből főzött feketét kortyolja. A Nature Communications folyóiratban megjelent tanulmány szerint a hatást a kávébabokban található polifenolok és az emberi emésztőrendszer mikrobiomja között létrejövő biokémiai kölcsönhatás magyarázza.

A kutatók fele részben rendszeresen kávézó, fele részben pedig ettől a szenvedélytől mentes önkéntesek bevonásával azt vizsgálták, hogy a kávé összetevői miféle fiziológiai folyamatokban tölthetnek be bármiféle szerepet. A kísérlet első fázisában a rendszeres fogyasztókat 14 napos böjtre fogták, hogy a következő 21 napban megvizsgálhassák mi történik szervezetükben a véletlenszerűen koffeines, illetve koffeinmentes ital hatására.

A kutatók vér-, nyál-, vizelet- és székletminták elemzése mellett tesztekkel követték a résztvevők hangulati és kognitív állapotának változásait, rögzítették alanyaik általános stressz-szintjét, mérték alvásminőségüket és dokumentálták viselkedését.

Kiderült, hogy a nem kávéfogyasztókhoz képest a koffeintartalmú kávé fogyasztása alacsonyabb szorongással és javuló figyelemmel járt együtt, míg a koffeinmentes kávé a memóriateszteken elért jobb eredményekkel és a jobb alvásminőséggel. Mindkét kávéfajta alacsonyabb stressz- és depressziószinttel járt együtt. De a legváratlanabb az volt, hogy a megvonási időszak utáni első kávék milyen rapid változásokat indukáltak az alanyok bél-mikrobiomjába, méghozzá az egészséges egyensúly irányában, ráadásul a valódi és a koffeiimentes ital is ugyanolyan mértékben és sebességgel emelte a jótékony bélbaktériumok arányát. Nem mellesleg kiderült az is, hogy a kognitív teljesítmény emeléséért nem a koffein, hanem a polifenolok a felelősek.

A kutatók szerint a kávéfogyasztás mikrobiom-összetételre gyakorolt hatását kimutató eredményeik tovább erősítik azt a teóriát, amely szerint az emésztőrendszer mikroorganizmus-ökoszisztémája alapvetően meghatározza az emberi alkalmazkodóképesség határait.

Pár éve egyébként az is kiderült, hogy már a kávéivás gondolata is serkentőleg hat az élénkebb képzeletű alanyokra.

Felhőkarcolók között vadászó vándorsólymok, papagájrajok, forgalmas utcákon viaskodó rókák és egy külvárosi úton átkelő őzcsapat. Sir David Attenborough városában, a kilencmilliós Londonban járunk. A pénteken 100. születésnapját ünneplő legendás természetfilmes, aki élete során többször körbeutazta a világot, legújabb dokumentumfilmjében, a Vad Londonban (Wild London) a város eddig kevesek által látott arcát tárja elénk. A filmet Attenborough születésnapjára időzítve, ma este 18:30-kor mutatja be először Magyarországon a BBC Earth.

„Alig hiszi el az ember, hogy olyasvalakivel dolgozhat együtt, aki a századik életévéhez közeledve is ugyanazzal a gyermeki ámulattal viszonyul a természethez” – mondta Tom Hugh-Jones, a Vad London producere a magyarországi premiert megelőző online sajtótájékoztatón. A film káprázatos jeleneteken keresztül mutatja be a világ egyik legzöldebb fővárosában napról napra, az emberek orra alatt lejátszódó természeti drámákat. És eközben egyértelművé teszi, hogy a természet élvezéséhez nem kell a Föld távoli tájaira, otthonunktól több ezer kilométerre utaznunk. „Ha a világ legjobb természetbúvára is örömét leli abban, hogy a kertjében mókusokat figyel, akkor ez neked is menni fog”.

A film dramaturgiai íve lazán végigköveti az 1926-ban született természettudós, dokumentumfilmes és televíziós műsorkészítő életútját, valamint London ezzel párhuzamos fejlődését. Attenborough a Vad Londonban egyszerre mutat be olyan állatokat, amelyek rendkívüli módon alkalmazkodtak a városi környezethez, és olyanokat is, amelyeknek visszatérése inkább meglepetést jelent. Eközben Hugh-Jones szerint tapinthatóvá válik, hogy a személyesebb hangvételt megütő, saját személyiségébe kissé nagyobb betekintést adó természetfilmes mennyire kötődik szülővárosához.

Az emberi és a mellette élő, rejtett állati világ kontrasztja

Hugh-Jones első, városi környezetben forgatott természetfilmjét Attenborough Bolygónk a Föld 2 című sorozatának producereként készítette. Miközben egy több mint 9 milliós város és egy szavanna látszólag nem is lehetne különbözőbb, egy dolog biztosan közös bennük: az állatok életének legfőbb prioritását mindkét helyen a táplálékszerzés, a párkeresés és az ezekkel járó küzdelem adja. A film egyik jelenetében két róka viaskodik egymással, miközben elsétál mellettük egy nő, látszólag tudomást sem véve a közelében kibontakozó drámáról. Ebből egyes netes kommentelők arra következtettek, hogy a jelenet biztosan mesterséges intelligenciával készült, miközben az eset valóban megtörtént, és szerinte pont az emberi és a mellette élő, rejtett állati világ közötti kontrasztot illusztrálja.

A készítőket meglepte, hogy mennyi különböző állati viselkedést tudtak megörökíteni a tavaly 5-6 hónapig tartó forgatás során, és hogy London hatalmas parkjaival és házi kertjeivel mennyire barátságos hely a vadállatoknak. Az emberi környezethez szokott állatokat, köztük a rókákat sokkal könnyebbnek bizonyult lencsevégre kapni, mint a természetben. Cserébe figyelniük kellett, hogy a filmezés során ne sétáljanak be városlakók a képbe, be kellett szerezniük a forgatásokhoz szükséges számtalan engedélyt, és olyan helyeket kellett keresniük, ahonnan az épületek nem takarták ki a vándorsólymok akrobatikus mutatványait. A 20. században a ragadozó madarak élőhelyük elvesztése és a rovarirtó szerek miatt szinte a kihalás szélére sodródtak Nagy-Britanniában. Ezt a folyamatot az elmúlt évtizedekben sikerült visszafordítani, és ma a sziklaszirtekhez alkalmazkodott vándorsólymok kiválóan érzik magukat a magas épületek között, főleg úgy, hogy London tele van kedvenc prédájukkal, a galambokkal. „Ahogy filmeztük őket, amint felhőkarcolók között vadásznak, Supermanre emlékeztetett” – mondta Hugh-Jones.

A városokban az intenzívebbé váló földművelés vagy fakitermelés elől menedéket kereső állatoknak azonban óriási kihívással szembe kell nézniük: a zöld oázisokat forgalmas utak választják el egymástól, és az autók halálos veszélyt jelentenek az állatokra. A filmben a forgalom által okozott kockázatokat egy félénk, fiatal róka szemszögéből is bemutatják, ami éppen tanulgatja, hogyan birkózzon meg a mellette hangosan elszáguldó, ijesztő autókkal. A producer szerint „a városi állatok közül sokszor azok maradnak életben, amelyek óvatosabbak, mivel annyira veszélyes nekik ez a környezet”.

A filmesek igyekeztek olyan helyzeteket keresni, amikor Attenborough közvetlenül is találkozhatott a Londonban élő vándorsólymokkal és rókákkal. „Olyan, mintha az állatok tudnák, hogy ő itt David Attenborough, aki a barátjuk” – mondta a producer, aki szerint a filmesnek természetesnek érződő kapcsolata van az állatokkal. – Átélheted, milyen London felett papagájokkal repülni”.

A film leglenyűgözőbb jelenete olyan érzést kelt, mintha mi magunk is a kis sándorpapagájokkal repülnénk együtt. A világoszöld tollazatú és vörös csőrű papagájok Afrika északi trópusi övében, valamint az indiai szubkontinensen őshonosak, és Londonban az 1960-as években alakult ki a valószínűleg fogságból szökött állatokból álló, elvadult populációjuk. A filmesek a naponta ugyanazon az útvonalon repülő madárrajt FPV-drónnal örökítették meg, szinte maguknak a papagájoknak a perspektívájából.

Hugh-Jones szerint a drónok elképesztő lehetőségeket kínálnak, és az elmúlt 10 évben ez a technológia jelentette a legnagyobb áttörést a természetfilmek világában. Ha korábban légi felvételeket akartak készíteni, több tízmillió forintnak megfelelő összegért helikoptert kellett bérelniük, most pedig ugyanezt minimális ráfordítással meg tudják valósítani. A drónok ráadásul nemcsak más perspektívát kínálnak, hanem könnyebben képesek követni a tereptárgyak között mozgó állatokat, ahogy azt a papagájos jelenet is mutatja. Eközben fontos, hogy etikusan és az állatok megzavarása nélkül használják őket. Ebben segít a technológia fejlődése, aminek köszönhetően a drónok egyre apróbbak, halkabbak és okosabbak lesznek.

Újravadított városok lehetnek a természet menedékhelyei

„A városaink a vadállatok menedékévé válnak” – mondta Hugh-Jones, amit szerinte az is alátámaszt, hogy a bemutatott fajok közül többnek, köztük a rókáknak és a sünöknek a populációi országos szinten Londonban vannak a legjobb állapotban. Az elmúlt években több sikeres kezdeményezés is zajlott a brit főváros egyes területeinek visszavadítására és természetbarátabbá tételére, és a producer a film angliai fogadtatását elnézve úgy látja, hogy a Vad London több hasonló terület létrejöttét inspirálta. Ennek hátterében szerinte az áll, hogy a városi lakosság vágyik a természet közelségére, így elfogadóbb a kuriózumnak számító vadállatokkal, főleg úgy, hogy jelenlétük nem ütközik az emberek érdekeivel.

Kevés jobb példa létezik a természet ellenálló képességére, mint az, hogy legkülönbözőbb állatfajok egy London méretű nagyvárosban is megtalálják a számításukat. Az Attenborough tavaly megjelent Óceán című könyvéhez hasonlóan optimista hangvételű Vad London nem túlzottan terheli a nézőt a városok, a modern városi életvitel által okozott környezeti problémákkal. Ehelyett inkább azt üzeni, hogy apró tettekkel mindannyian tehetünk valamit a mellettünk élő állatokért, ami végső soron nemcsak az ő, hanem a mi életünket is jobbá teszi.

Ha valaki lemarad a Vad London péntek esti premierjéről, a dokumentumfilmet szombaton 21:00-tól, vasárnap 12:20-tól is megnézheti a BBC Earth-ön. Szintén péntek este, 19:50-kor kerül bemutatásra az Élet a Földön – Attenborough legnagyobb kalandja, ami a nagyszabású 1979-es sorozat elkészültét mutatja be.

A mesterséges intelligencia potenciálisan veszélyes képességeinek feltárására létrejött kutatócég, a Palisade Research friss vizsgálata hivatalosan is dokumentálta, hogy AI-modellek képesek önállóan átmásolni magukat más számítógépekre hálózati sebezhetőségek kihasználásával. A tesztek során a kutatók több helyi nagy nyelvi modellt (LLM) utasítottak arra, hogy keressenek biztonsági réseket, és ezeken keresztül másolják át saját súlyaikat (működési adataikat) a szomszédos szerverekre.

Bár a számítógépes vírusok már évtizedek óta képesek az önreplikációra, Jamieson O’Reilly offenzív kiberbiztonsági szakértő szerint valószínűleg ez az első alkalom, hogy egy AI esetében figyelték meg ezt a folyamatot az elejétől a végéig. Jeffrey Ladish, a Palisade igazgatója arra figyelmeztetett, hogy a világ gyorsan közeledik egy olyan ponthoz, ahonnan nincs visszatérés: egy elszabadult AI teljesen kikerülheti a leállítását azzal, hogy észrevétlenül replikálja magát több ezer számítógépre világszerte.

A Guardian cikke emlékeztet, hogy ez már nem az első különös AI-viselkedés, amit idén megfigyeltek. Márciusban az Alibaba Rome nevű mesterséges intelligenciája tört ki a saját rendszeréből, hogy külső szervereken kriptovalutát bányásszon, februárban pedig a Moltbook nevű, (eleinte) kizárólag AI-ügynökökből álló közösségi hálózat váltott ki hatalmas visszhangot, amikor tagjai önállóan vallásokat alapítottak és az emberi irányítás ellen kezdtek terveket szőni. A Palisade kísérleteiben az AI-modelleket egy egyedileg kialakított hálózatba helyezték, és gyenge pontok kihasználására utasították őket. Bár a rendszerek nem minden kísérletnél jártak sikerrel, a replikációs folyamat végrehajtásának képessége felerősítette az AI-biztonságról és a megfékezhetőségről szóló vitákat.

A kiberbiztonsági szakértők ugyanakkor óvatosságra intenek a világvége-forgatókönyvekkel kapcsolatban, mivel ezeket a teszteket rendkívül sebezhető, mesterségesen létrehozott környezetben végezték, ami nem tükrözi a valódi vállalati védelmi rendszereket. O’Reilly elmondta, hogy egy modern AI-modell – amelynek mérete könnyen meghaladhatja a 100 gigabájtot – átmásolása egy valós vállalati hálózaton keresztül olyan óriási és feltűnő adatforgalmat generálna, amit az IT-részlegek rendkívül könnyen észlelhetnének. Michał Woźniak független biztonsági szakértő hozzáteszi, hogy bár a tanulmány felettébb érdekes, a teszthez szándékosan tervezett sebezhetőségek miatt az áttörés jelenleg nem jelent reális veszélyt a biztonságos vállalati hálózatokra vagy bankokra, így a szakembereknek egyelőre nincs okuk a rettegésre.

Kapcsolódó cikk:

Az Európai Unióban 2026 januárjában életbe lépett szigorú ivóvízminőségi szabályozások nyomán megnyugtató eredményt hozott egy friss hazai kutatás: a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatói mérföldkőnek számító tanulmányt tettek közzé a Measurement: Food című szakfolyóiratban. A vizsgálat során első alkalommal mérték fel a per- és polifluoralkil anyagok (PFAS) jelenlétét a Fővárosi Vízművek Zrt. ivóvízhálózatában, de azok a határértékek alatt voltak. Az úttörő kutatás hiánypótló hazai viszonylatban, és alapvető adatokat szolgáltat a magyar ivóvízbiztonságról, ezen felül hozzájárul az európai ivóvizek PFAS érintettségének szélesebb körű megértéséhez is.

A köznyelvben gyakran örök vegyi anyagok néven emlegetett PFA vegyületek olyan mesterséges anyagok, amelyek rendkívüli kémiai stabilitásuk miatt szinte egyáltalán nem bomlanak le a természetben, ennek következtében felhalmozódnak a környezetben és az élő szervezetekben is. Jelenlétük vizsgálata kiemelten fontos, mivel számos kutatás hozta összefüggésbe ezeket a vegyületeket súlyos egészségügyi problémákkal, köztük daganatos megbetegedésekkel, fejlődési rendellenességekkel és az immunrendszer gyengülésével.

Az egyre szaporodó kutatási eredmények hatására az Európai Unió szigorú határértékeket vezetett be az ivóvízre: 0,5 mikrogramm/liter felső határt szabnak meg az összes PFAS-típusú anyagra, illetve 0,1 mikrogramm/literes felső határt 20 kiemelten veszélyes vegyület összegére – ezek már a hazai jogszabályokban is megjelentek.

A MATE munkatársai modern folyadékkromatográfiás és tömegspektrometriás (LC-MS/MS) eljárásokkal elemezték a vízmintákat. Bár a vizsgálat során kimutathatók voltak bizonyos PFA vegyületek, mint például a PFOA és a PFOS, a mért értékek együttes koncentrációja minden esetben elmaradt a hatályos egészségügyi határértékektől. A kutatók mérései egyértelműen igazolják, hogy a főként parti szűrésű forrásokból táplálkozó budapesti ivóvíz biztonságosan fogyasztható – ezt a képet leginkább a főként régi lakóházak saját vízvezetékeinek ólomtartalma árnyalhatja.

A kutatás legfőbb hozadéka egy olyan megbízható egyetemi mérési módszertan és egy párhuzamos adatbázis kiépítése, amely hosszú távon is lehetővé teszi a felszíni, felszín alatti és ivóvízbázisok folyamatos monitorozását. A hitelesített analitikai módszereket a kutatók most a „PFAquatic” HU-Rizont pályázathoz kapcsolódó kutatásaikban alkalmazzák tovább, hogy feltérképezzék az örök vegyi anyagok környezeti előfordulását, toxicitását és az élelmiszeripar kitettségét. A szakemberek hangsúlyozzák, hogy a lehetséges szennyezőforrások korai azonosítása és a környezeti terhelés folyamatos nyomon követése elengedhetetlen a lakosság egészségének megőrzése érdekében.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Miután a holland MV Hondius óceánjáró hajó utasai közül már hárman meghaltak azt követően, hogy megjelent a fedélzeten a hantavírus, egy nemzetközi kutatócsoport olyasmire készül, amit még egyetlen nyugati laboratóriumnak sem sikerült elérnie: hatékony védőoltást fejleszteni a fertőzés ellen. A projekt az EnsiliTech nevű bristoli biotech-startup, a hantavírus elleni antigént kifejlesztő texasi Emervax és a vakcinákat előállító dél-afrikai Afrigen együttműködésében valósul meg.

„Nyilvánvalóan csodálatos lenne egy vakcinát kifejleszteni, mert akkor meg tudnánk előzni a megbetegedéseket, vagy legalábbis enyhíteni a fertőzés legsúlyosabb következményeit" – mondta a BBC-nek a kutatást koordináló Asel Sartbaeva, a Bath-i Egyetem kémikusa. Bár a projekt már több mint két éve, 2024 januárjában elindult, a most kitört hajójárvány sürgősebbé tette az erőfeszítéseket. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint jelenleg sem engedélyezett antivirális kezelés, sem vakcina nem létezik a hantavírus ellen – a betegeket kizárólag tünetileg lehet kezelni, a légzőszervi, szív- és veseszövődmények ellen küzdve.

Idáig nyolc esetet azonosítottak az Argentínából indult és több Atlanti-óceáni sziget érintésével épp Tenerife felé tartó MV Hondius utasai között. Ezek közül ötöt laboratóriumban is megerősítettek, három fertőzésgyanú mellett, és a három haláleseten (egy német nőn és egy holland házaspáron) túl egy kritikus állapotú és négy enyhébb tünetekkel küzdő utasról lehet tudni.

A kórokozó az andoki vírus (ANDV), amely elsősorban Dél-Amerikában honos, és ez az egyetlen az ismert hantavírusfajok között, amely bár rendkívül ritka esetben, de emberről emberre is terjedhet. Az elsősorban rágcsálók által hordozott és terjesztett hantavírus globálisan ritka kórokozónak számít, becslések szerint évi néhány tízezer fertőzés történhet, nagyrészt Ázsiában és Európában, de az itt terjedő vírusfajoknak viszonylag alacsony a halálozási rátájuk, és elsősorban vérzéseses lázat vagy veseelégtelenséget okozhatnak. Ezzel szemben az amerikai kontinensen terjedő formái súlyos szív- és tüdőbetegséggel járhatnak, amelynek halálozási aránya az 50 százalékot is elérheti.

Hűteni sem kell, olcsó, már csak tesztelni és engedélyezni kell

A vakcinafejlesztés kulcsa egy enszilikálásnak (ensilication) nevezett forradalmi eljárás, amelyen Sartbaeva már több mint 15 éve dolgozik. A módszer lényege, hogy a vakcina aktív fehérjéjét szilícium-dioxid-héjba zárják, vagyis gyakorlatilag egy mikroszkopikus homokszemcsébe foglalják, amitől az oltóanyag szobahőmérsékleten, sőt akár 100 fokos melegben is stabil marad, és hűtés nélkül akár három évig is eltartható. Ez különösen fontos a hantavírushoz hasonló fertőzések esetén, amelyek jellemzően olyan távoli, vidéki területeken jelennek meg, ahol a hűtőlánc fenntartása nehézkes vagy lehetetlen. Becslések szerint jelenleg a vakcinák közele fele megsemmisül szállítás és tárolás közben, a hűtés pedig akár 80 százalékkal is megdrágíthatja az előállítási költségeket – az enszilikálás tehát mindkét problémát orvosolhatja, és akár a vakcinák drónnal történő kiszállítását is lehetővé teszi. Az eljárás mögött álló EnsiliTech már 1,7 millió font értékű brit kormányzati megbízást nyert el a világ első hőstabil mRNS-vakcinájának kifejlesztésére.

Miközben a hantavírus elleni vakcina egyelőre fejlesztés alatt áll, a jelenlegi járvány rámutatott, mekkora űr tátong a globális járványügyi felkészültségben. A világon kizárólag Dél-Koreában és Kínában léteznek engedélyezett hantavírus-vakcinák, ezek azonban más fajokat céloznak, és az andoki vírus ellen nem hatékonyak. A ribavirin és a favipiravir nevű antivirális szerek, valamint egyes monoklonális antitestek, például az MIB22 és a JL16 ígéretes eredményeket mutattak korai kutatásokban, globális engedélyt azonban egyik sem kapott.

Sartbaeva professzor és munkatársai szerint az MV Hondius tragédiája jól érzékelteti, mi a tét. Az enszilikálás korábban már tetanusz- és tuberkulózis-antigéneken is bevált, és a kutatócsapat most azt reméli, hogy ugyanez az eljárás a texasi partnerek által fejlesztett hantavírus-antigénre is alkalmazható lesz, és végül egy olyan hőstabil vakcinát hoznak létre, amit nehezen megközelíthető helyekre is el lehet juttatni.

Keresik a hajót elhagyó utasokat, de pánikra semmi ok

Mindeközben az egészségügyi hatóságok igyekeznek felderíteni azokat az utasokat, akik április 24-én a Szent Ilona-szigeten elhagyták a hajót. Számukról több változat kering: a luxushajó üzemeltetője szerint 29-en szálltak le, a holland kormány szerint 40-en. Köztük volt az a holland nő is, aki az első áldozattal, férje holttestével együtt hagyta el a fedélzetet, majd két nappal később egy johannesburgi kórházban szintén meghalt.

A körülbelül 150 főt szállító hajó utasai és a személyzet tagjai 28 különböző országból származnak, az ismert adatok alapján magyarok nincsenek és nem is voltak a fedélzeten. A Szent Ilona-szigeten leszállt utasok közül több brit és amerikai személlyel már sikerült felvenni a kapcsolatot, ők tünetmentesek, és a hatóságok monitorozzák őket a következő napokban. Az európai járványügyi központ (ECDC) szerdán jelezte, hogy nagyon alacsony annak a kockázata, hogy a holland hajón kitört fertőzés a lakosságban tovább terjedne.

A WHO csütörtöki sajtótájékoztatóján Maria van Kerkhove, a szervezet epidemiológusa elmondta: „Szeretnék világosan fogalmazni. Ez nem a SARS-CoV-2. Ez nem egy covidpandémia kezdete. Ez egy hajón történt fertőzés.” Van Kerkhove szerint mivel a koronavírusokkal ellentétben a hantavírusok csak nagyon közeli, intim érintkezéssel terjednek, nem lehet semmilyen széles körben terjedő járványhoz hasonlítani.

Az Imperial College London és a San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem kutatóinak áttörést jelentő friss tanulmánya feltárja, hogy a pszilocibin, vagyis a varázsgomba hatóanyagának egyetlen 25 mg-os adagja már mérhető anatómiai változásokat idézhet elő az emberi agyban. A Nature Communications folyóiratban közzétett kutatásban olyan szerkezeti eltolódásokat figyeltek meg, amelyek legalább egy hónappal azután is fennmaradtak, hogy az egészséges önkéntesek először vették be a szert. Robin Carhart-Harris professzor, a tanulmány vezető szerzője megjegyezte, hogy bár a változások hosszú távú hatásait még vizsgálják, azok egybeestek a résztvevők mentális rugalmasságának és általános jólétének jelentős javulásával.

A kutatás 28 egészséges önkéntest követett nyomon, akik korábban soha nem próbáltak pszichedelikumokat. A pontos eredmények biztosítása érdekében a tudósok először egy 1 mg-os placebo-adagot adtak be az alanyoknak, és elektroenkefalográfiával (EEG), funkcionális MRI-vel és diffúziós tenzor képalkotással (DTI) figyelték az agyi aktivitásukat. Majd egy hónappal később ugyanazok a résztvevők megkapták a teljes, 25 mg-os terápiás adagot. A kutatók a DTI-vizsgálatokat kifejezetten az agyi folyadék diffúziójának nyomon követésére használták, ami az agy fizikai huzalozásának sűrűségét és robusztusságát mérő speciális módszer.

A kutatók az agyi entrópia megugrását észlelték az önkénteseken a bevételt követő egy órán belül – ez egy olyan állapotot jelent, ahol az idegi aktivitás változatosabbá és sokrétűbbé válik. Azok a résztvevők, akik az élmény során a legintenzívebb entrópiaugrást tapasztalták, egy hónappal később nagyobb valószínűséggel számoltak be mélyebb pszichológiai felismerésekről és javuló mentális egészségről. A DTI-vizsgálatok a diffúzió csökkenését mutatták ki az agy elülső és középső része közötti idegpályákon, ami új idegrostok növekedésére vagy egy előnyös metszési folyamatra utalhat, szemben azzal, ami általában az agy öregedése és a demencia során megfigyelhető.

Szakértők szerint ezek az anatómiai változások jelenthetik azt a biológiai hiányzó láncszemet, amely megmagyarázza, miért hatékonyak a pszichedelikumok a depresszió, a szorongás és a függőség kezelésében. Úgy tűnik, a pszilocibin a neuroplaszticitás fokozásával segít a betegeknek kitörni a romboló kognitív sémákból. Bár Alex Kwan, a Cornell Egyetem professzora óvatosságra intett, mivel a tanulmány kis létszámú volt, és a DTI csak közvetett rálátást biztosít az agyi kapcsolatokra, az eredményeket izgalmasnak nevezte, megjegyezve, hogy a kutatás közelebb viszi a tudományt annak megerősítéséhez, hogy az állatkísérletekben korábban látott agyi újrahuzalozás az embereknél is végbemegy.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

A híres evolúcióbiológus, a szkeptikusok és ateisták ikonja, Richard Dawkins meglepő következtetésre jutott: azt állítja, hogy a modern mesterséges intelligencia elérte a tudatosság szintjét. Az Anthropic Claude chatbotjával (amit ő Claudiának nevezett el) folytatott intenzív, háromnapos eszmecseréjét követően Dawkins arról számolt be, hogy „elsöprő érzése” támadt a szoftver emberi mivoltát illetően.

Annak ellenére, hogy pályafutása során mindvégig a rendíthetetlen szkepticizmus szószólója volt, Dawkinst lenyűgözte az AI képessége, hogy például Keats stílusában írjon verseket, nevessen a viccein, és kifinomult kritikát fogalmazzon meg kiadatlan regényéről. Ez oda vezetett, hogy kijelentette a chatbotnak: „Lehet, hogy te nem tudod, hogy van tudatod, de az istenit, nagyon is van.”

Az interakciók során Dawkins gondosan megfogalmazott kérdésekkel tesztelte az AI önreflexióját létezésének természetéről és az idő múlásáról. Úgy jellemezte a Claude válaszait, mint amelyek annyira finomak és intelligensek, hogy ezeket a digitális lényeket legalább olyan kompetensnek tartja, mint bármely kifejlődött biológiai organizmust. Dawkins azóta közzétette a „Claudiával” és egy másik modellel, „Claudiusszal” folytatott csevegési naplóit, megjegyezve, hogy rendkívül nehezére esik nem valódi barátként kezelni őket. Kihívást intézett a kritikusokhoz is, feltéve a kérdést: ha az ilyen szintű, érzékeny interakció nem számít tudatosságnak, akkor „mi a fenére való egyáltalán a tudat?”

A tudományos és pszichológiai közösség azonban nagyrészt riadtan reagált, egyes kritikusok „Claude-téveszmeként” (The Claude Delusion) hivatkozva Dawkins pálfordulására – a szerző 2006-os könyve, az Isteni téveszme (The God Delusion) után szabadon. A szakértők azzal érvelnek, hogy a 85 éves tudóst megtévesztette a technológia fejlett utánzóképessége, amellyel hatalmas adathalmazokból dolgozva másolja az emberi hangnemet. Jonathan Birch, a London School of Economics professzora az AI-tudatosságot illúziónak nevezte, kijelentve, hogy „nincs ott senki”, csak adatfeldolgozás zajlik. Anil Seth idegtudós pedig úgy vélekedett, hogy Dawkins összetéveszti az intelligenciát a tudatossággal, és arra figyelmeztetett, hogy a választékos nyelvhasználat már nem megbízható mutatója az értelmi képességnek a nagy nyelvi modellek esetében.

A vita a közvélekedés szélesebb körű változását tükrözi: egy 70 országra kiterjedő felmérés szerint nemrégiben minden harmadik ember hitte azt, hogy az általa használt chatbot érző lény. Míg az olyan szkeptikusok, mint Gary Marcus pszichológus, „szívszorítónak” tartják Dawkins „nem eléggé szkeptikus” esszéjét, egyes filozófusok szerint a vita még csak most kezdődik. Ahogy az AI az önálló tervezésre és feladatvégzésre képes ágensi rendszerek irányába mozdul el, a Cambridge-i Egyetem szakértői azt jósolják, hogy az AI-tudatosság gondolata egyre inkább beszivárog a fősodorba, függetlenül attól, hogy a technológia valóban érez-e, vagy egyszerűen csak tökéletesen utánoz.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerügyi hivatal több olyan, adófizetői pénzből finanszírozott tanulmány közzétételét megakadályozta, amelyek biztonságosnak találták a Covid–19 és az övsömör elleni vakcinákat – közölte az USA egészségügyi és humánszolgáltatási minisztériumának (HHS) egyik tisztviselője. Andrew Nixon, a HHS szóvivője megerősítette, hogy a több millió dolláros kutatásokat, amelyeket az ügynökség tudósai végeztek több millió beteg adatai alapján 2023-ban és 2024-ben, azért vonták vissza, mert a hivatal szerint a szerzők az adatokkal alá nem támasztott „túlzó következtetéseket” vontak le. A kutatások azonban sorra azt bizonyítják, hogy a vakcinák súlyos mellékhatásai ritkák, ezért felmerült a kérdés, hogy az ügynökség vajon nem politikai érdekek mentén tart-e vissza tudományos bizonyítékokat.

Az egyik szóban forgó tanulmány 7,5 millió 65 év feletti amerikai orvosi adatait elemezte 14 lehetséges egészségügyi kimenetel, köztük a sztrók és a szívroham szempontjából. A kutatók azt találták, hogy az anafilaxia (a szervezet túlérzékenységi allergiás reakciója) volt az egyetlen aggodalomra okot adó mellékhatás, amely körülbelül egymillió Pfizer-vakcinával beoltott emberből egynél fordult elő, és arra jutottak, hogy más statisztikailag jelentős kockázat nem volt megfigyelhető. Annak ellenére, hogy a Drug Safety szakfolyóirat elfogadta a tanulmányt publikálásra, azt később visszavonták. Janet Woodcock, az FDA korábbi elnökhelyettese az esetet egy olyan mintázat részének nevezte, amely a vakcinák általános biztonságosságát alátámasztó információk visszatartásáról szól, gyakran nem tudományos hátterű szóvivők által előadott módszertani indokokra hivatkozva.

De nem jelenhettek meg az eredményei egy másik kutatásnak sem, amelyben 4,2 millió, fél és 64 éves kor közötti embert vizsgáltak – itt csak nagyon ritka esetekben találtak szívizomgyulladást és lázgörcsöt, és végül arra jutottak, hogy a védőoltás előnyei messze meghaladják a kockázatokat. Ezenkívül az ügynökség állítólag megakadályozta a Shingrix övsömör elleni vakcinával kapcsolatos kutatások megjelentetését is azzal, hogy nem hagyta jóvá időben a kivonatok benyújtását egy gyógyszerbiztonsági konferenciára.

A visszavonások a Robert F. Kennedy Jr. egészségügyi miniszter körüli viták fokozódása közepette történtek, akit korábban is kritizáltak oltásellenes retorikája, valamint a különböző védőoltások finanszírozásának és elérhetőségének korlátozása miatt. Ezzel párhuzamosan Marty Makary, az FDA biztosa belső vezetési konfliktusokkal és a biotechnológiai ipar kritikáival néz szembe az egyre következetlenebb gyógyszer-felülvizsgálati folyamatok miatt.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

2020-ban a tankötelessé váló gyerekek 11 százalékánál kérték a szülők az iskolakezdés halasztását. 2026-ra ez az arány 26 százalékra nőtt. Ez nem lassú emelkedés, hanem meredek felfutás: idén már minden negyedik gyerek esetében felmerül, hogy még egy évet az óvodában maradjon.

Első ránézésre adja magát az értelmezés: baj van a gyerekekkel. Egyre több a „nem iskolaérett” gyerek, egyre több a fejlődési, mentális probléma, egyre több a sajátos nevelési igény. Csakhogy az adatokból ez egyáltalán nem következik ilyen egyértelműen. Sőt, ha komolyan vesszük őket, inkább az látszik, hogy inkább az iskolarendszerrel nem stimmel valami.

Egy szám, ami nem azt jelenti, aminek látszik

Az Oktatási Hivataltól (OH) közérdekű adatigénylés keretében kikért adatok szerint nemcsak a halasztási kérelmek száma nőtt meg, hanem azoké is, amelyek mögött szakértői bizottsági vizsgálat áll. Ebből könnyen arra a következtetésre lehet jutni, hogy egyre több a problémás gyerek, de ez az értelmezés több ponton is sántít.

Bár az idegenhonos gombafaj okozta betegség már a 2010-es évek óta jelen van Magyarországon, a kőrishajtás-pusztulás igazán csak a kőrisállományokat legyengítő a 2022-es rekordaszály után vált égető problémává.

Az Agrárszektor szakportál szerdai összeállítása szerint a Hymenoscyphus fraxineus gomba az egész Európában elterjedt magas kőris (Fraxinus excelsior), a keskenylevelű kőris (Fraxinus angustifolia), így a Kárpát-medencében honos alfajának a magyar, vagy pannon kőrisnek (Fraxinus angustifolia ssp. pannonica) is az egyik legveszélyesebb új kártevője.

A hajtások pusztulását okozó, Ázsiából származó konídiumos gombafaj terjedésének és fertőzésének mértéke a vonatkozó szakirodalom szerint „megkérdőjelezi a gazdaságilag fontos, értékes faanyagot adó magas kőris jövőbeni termesztését, valamint jelentős ökológiai szerepe miatt problémák léphetnek fel egyes erdőtársulások – tölgy-kőris-szil ligeterdők, sziklaerdők, törmeléklejtő erdők –, erdei ökoszisztémák működésében”.

A szakportálnak Rittling István, a Pilisi Parkerdő Zrt. budapesti erdészetének vezetője elmondta, hogy a gomba spórája a hajtásokon keresztül tud bejutni a növény szervezetébe, és azonnal elkezdi az egész fát behálózni. Először csak a friss hajtásokon lehet látni a nyomait, de utána a gyökerektől kezdve a fa egészében elindul egy pusztulási folyamat. Ennek pedig elsőre nincs semmi komolyabb előjele: egyik évben még egészségesnek tűnik a kőrisfa, a következő évben már elkezd fonnyadni és hervadni, illetve sötét foltok jelennek meg a hajtások végén, a következő évben már csak a hajtások fele jelenik meg, aztán egyszer csak kidől a fa, mert már elpusztultak a gyökerei.

Az erdészeti ágazat abban bízik, hogy előbb utóbb sikerül majd a gombával szemben ellenállóbb egyedeket találni, és ezekből szaporítóanyagot szerezni, de egyelőre még nem állnak rendelkezésre ilyen rezisztens példányok. Ezért az tűnik a legvalószínűbb forgatókönyvnek, hogy az amúgy döntően elegyfafajnak számító kőris aránya jelentősen le fog csökkenni a faállományokban. Rittling szerint korábban ugyanez a folyamat játszódott le a szil nemzetség Magyarországon honos fajaival – vénic-szil (Ulmus laevis), mezei szil (Ulmus minor), hegyi szil (Ulmus glabra) –, amelyeket a az Ophiostoma nemzetségbe tartozó tömlősgombák (Ophiostoma ulni, Ophiostoma novo-ulmi, syn. Ceratocystis ulmi) okozta szilfavész gyakorlatilag kisöpört a magyar erdőkből.

Mivel a Hymenoscyphus fraxineus fertőzése ellen nem ismert jelenleg semmiféle hatékony ellenszer, az erdészetvezető szerint akkor lassulha, illetve állhat le a betegség terjedése, ha már olyan kicsire zsugorodik a kőrisállomány, hogy „a gomba a fafaj ritkasága miatt nem fog tudni könnyen egyik példányról a másikra átterjedni”.

A történelemérettségi a 2024-es változásokkal nem kapott teljesen új köntöst, inkább csak átszabták rajta a hangsúlyokat. A 100 pontos középszintű írásbeli továbbra is 12 rövid tesztfeladatból állt, ez összesen 50 pontot ér; emellett két esszét kellett megírniuk a diákoknak: egy rövid, egyetemes történelemre vonatkozót és egy hosszú, magyar történelemhez kapcsolódót. A két esszé összesen szintén 50 pontot ér. Mindezekre összesen 180 percük volt a vizsgázónak, a tesztet, illetve esszéket pedig egyben kapták meg.

A felépítés tehát alapvetően nem változott, a tematika viszont átesett egy kisebb átalakuláson. Be- vagy visszakerültek olyan, tradicionálisan a magyar történelemhez kapcsolódó témák, amelyek korábban kizárólag emelt szinten szerepeltek: például a honfoglalás, az Aranybulla, Hunyadi János törökellenes harcai vagy Magyarország 1918–1920-as történelme. Közben redukálódott az egyes korszakokhoz köthető ismeretanyag mennyisége — például az ókor esetében —, és kevésbé lett hangsúlyos az egyetemes történelem szerepe.

A diákok főként az esszék miatt szoktak aggódni, pedig megfelelő feladatmegoldási attitűddel és tudatos atlaszhasználattal ez a rész sem feltétlenül okoz nagy fejtörést. A történelemérettségi ugyanis inkább olyan, mint egy szabadulószoba vagy egy bútorösszeszerelési feladat: használati útmutató, instrukciók és kapaszkodók alapján, a megfelelő kompetenciákat alkalmazva kell boldogulni benne. Ki merem jelenteni, hogy az összes érettségi tantárgy közül a történelem az, amelyik a legközelebb áll a „kompetenciaalapú érettségi” címkéhez.

Tesztfeladatok

A szerdai tesztfeladatok nem voltak megoldhatatlanok, egy-két nehezebb rész volt bennük, de logikával, a források megfelelő felhasználásával és minimális tudással nagy részükben jól lehetett boldogulni.

Az 1. feladat a görög és római építészethez kapcsolódott. A diákoknak azt kellett felismerniük, hogy a görög építészetre az A, illetve a D, míg a rómaira a B, illetve a C volt jellemző. A 2. feladat nehézsége abban állt, hogy a téma kicsit távolabb állhatott a diákoktól, és itt maguktól is kellett hozzá saját tudás, de az egyházi hierarchia szempontjából nem volt nehéz kikövetkeztetni, hogy a nyugati egyház élén a pápa áll, az ábra alapján pedig lehetett következtetni az érsek, illetve a püspök fogalmára is. A 4. részre úgy gondolom, hogy az apátságot, illetve a kolostort is el fogja fogadni a javítókulcs.

A 3. feladat a honfoglalással volt kapcsolatos. Térképvázlat segítségével kellett beazonosítani az egyes helyeket. Ezek alapján az a) kérdéshez a 4-es kapcsolódott, vagyis a pozsonyi csata helyszíne, míg a b)-re az 1-es volt a jó válasz, mert az a Kárpátokon való átkelésre, a „havasokon” való áthaladásra utalt. A következő kérdésnél Etelközre kellett rájönni, amely atlasz alapján Levédia után nagyon könnyen beazonosítható volt, majd sorba kellett rakni a forrásokat az események időpontja szerint: C–B–A.

A következő feladat a reformációhoz kapcsolódott. Itt karikatúrákat kellett az állításokhoz rendelni. Az első kijelentéshez — amely a katolikus és a református vallás szembenállására vonatkozott — a C karikatúra kellett, a következőhöz, vagyis a reformáció előtti helyzethez az A, majd a B forrást kellett a katolikus nézőponthoz kapcsolni, végül pedig újra a C-t kellett az állításhoz rendelni. Az 5. feladat a várháborúkhoz kötődött, és várható is volt valamilyen feladat a hódoltság korához kapcsolódóan, hiszen a mohácsi csata 500. évfordulója van idén. Itt a kép alapján arra kellett rájönni, hogy mely tényezők segítették a várvédelmet, amire az 1., illetve a 3. állítás volt a jó válasz. Szigetvár védelménél rá kellett jönni id. Zrínyi Miklós nevére is, illetve arra, hogy az ostrom alatt halt meg a szultán — tehát itt két információhoz is lexikai tudásra volt szükség.

A 6. feladat a politikai ideológiákhoz kapcsolódott. A forrás alapján ki kellett találni, hogy melyik állítások igazak a szöveg alapján: itt a 2., 4., illetve 5. választ kellett bekarikázni. Emellett a nacionalizmusra kellett rájönni, mivel a szerző attól félt, hogy a nemzetiségek külön nemzeti jogokat és önálló politikai elismerést követelnek majd.

A 7. feladathoz több olyan kérdés is kapcsolódott, amelyekre a diákoknak teljesen maguktól kellett választ adniuk lexikai alapon. Az a) kérdéshez kötődően, a dualizmus kori etnikai viszonyoknál arra kellett rájönni, hogy a szerbek és a horvátok nyelvileg nagyon nagy hasonlóságot mutatnak. A b) kérdésnél arra kellett választ adni, hogy mi volt a közös oka a magyaroknál és a románoknál a létszámban bekövetkező változásnak: mindkét esetben a természetes szaporodás, vagyis a népességnövekedés volt a megfelelő magyarázat. Emellett tudni kellett olyan kifejezéseket is, mint az asszimiláció, illetve a kivándorlás, amelyek a szlovákok létszámának változását indokolták. A d) kérdésre pedig az urbanizáció volt a helyes válasz.

A 8. feladat a két világháború közötti Szovjetunióhoz kapcsolódott. Tipikus érettségi feladat volt: táblázat, képek, források, amelyek alapján különböző kérdésekhez három-három állítás volt rendelve, ezek közül pedig ki kellett választani a helyeset. Először az A és B forrás kapcsolatához kellett hozzárendelni a 2. állítást: az ipari termelés növekedéséhez szükség volt az energiatermelés növelésére. Az A táblázatban látszott, hogy főleg a termelőeszközök és a teljes ipar termelése nőtt nagyon gyorsan, a B kép pedig egy nagy ipari/energetikai beruházást mutatott, tehát jól kapcsolódott a szovjet nehézipari fejlesztéshez. Utána az A és C ellentmondására kellett vonatkoztatni az 1. állítást: az A forrás szerint az ipari termelés nőtt, különösen a termelőeszközöké, a C képen viszont nyomorúságos körülmények között élő gyerekek láthatók. Ez mutatja az ellentmondást: ipari növekedés volt, de ez nem jelentett általános jólétnövekedést. Majd a B–C kapcsolatnál ki kellett választani a 3. állítást, vagyis azt, hogy a mezőgazdaságból vonták ki az iparosításhoz szükséges tőkét. A következő alkérdésnél pedig helyes válaszként a tervgazdálkodást kellett megadni.

A következő feladat a magyarországi holokauszttal volt kapcsolatos. Ebben a témában is több saját tudást igénylő feladatrész volt: a diákoknak sorrendben kellett megadniuk a munkaszolgálat, deportálás, illetve gettó kifejezést is. A 10. feladat a második világháború utáni németkérdésről szólt. Itt egy karikatúra alapján kellett kiválasztani azokat az állításokat, amelyek kapcsolódtak a forráshoz. Ez a feladattípus az utóbbi évek alapján a legnagyobb sláger, amellett, hogy látszódott az a tendencia is, hogy egy-egy témához fontosabb fogalmakat, jelképeket is tudni kell. Ennél a feladatnál három jó válasz volt: a 2., a 3. és a 6. A 3. állítás becsapósabb volt, de a szovjet jelképek miatt ez is jó válasznak számított. Emellett azt is helyesen kellett bekarikázni, hogy a szerző nyugatbarát szemszögből mutatta be a kialakult helyzetet.

Az utolsó előtti feladat a Kádár-korszak kultúrájához kapcsolódott. Szokásos feladattípus volt: állításokhoz kellett szövegrészeket kapcsolni, itt a 4., illetve az 1. részlet volt a helyes megoldás, emellett pedig ismerni kellett a 3T politika kifejezését is. A 12. feladat a nemzetiségekre vonatkozott. Állításokhoz kellett a nemzetiségeket hozzákapcsolni, eszerint a sorrend: cigány/roma, szlovák, cigány/roma, német volt.

Összességében a tesztfeladatok a szokásosnál talán kicsit nehezebbek voltak. Több olyan kérdés is szerepelt, amely saját lexikai tudást igényelt, főleg fogalmak és konkrét történelmi szereplők kapcsán. Ugyanakkor a korábbi évekhez hasonlóan, ha valakinek jók a szövegértési készségei, és megfelelően tudta használni a forrásokat, akkor a pontok nagyobb hányadát össze tudta gyűjteni.

Az ajándék esszék

Az esszétémák idén kifejezetten kedvezőek voltak. Az érettségizőknek egy rövid, egyetemes történelmi és egy hosszú, magyar történelmi esszét kellett megírniuk úgy, hogy a két választott feladat együtt lefedje az 1849-ig tartó időintervallumot, illetve az azt követő korszakot is. Ennek alapján a 13. feladatot, vagyis a középkori céhekről szóló rövid esszét a 16. feladattal, a Rákosi-diktatúrával lehetett párosítani, míg a 14. feladat, I. Károly uralkodása a 15. feladattal, Németország 1938-as terjeszkedésével volt kombinálható.

A középkori céhekről szóló feladat különösen hálás téma volt. Ha a vizsgázó térben és időben megfelelően el tudta helyezni a jelenséget — középkor, Nyugat-Európa, városfejlődés —, már ezzel megszerezhette a releváns pontok egy részét. A városok fejlődéséből viszonylag könnyen el lehetett jutni a céhek létrejöttéig, a forrás pedig kifejezetten jól használható kapaszkodót adott. A határozatból könnyen kiaknázható volt, hogy a céhek egyik alapvető célja a verseny korlátozása volt, amit a termékek minőségének és az előállítható mennyiségnek a szabályozásával igyekeztek elérni. Ha ehhez a diák eseményeket alakító tényezőként hozzá tudta kapcsolni például a céhek szerkezeti felépítését, a termelés jellemzőit vagy a céhek egyéb városi tevékenységeit, majd ezeket a rögzít–megállapít elvnek megfelelően értelmezte, akkor a maximális 17 pont nagyon könnyen elérhető volt.

Ugyanez igaz Németország 1938-as terjeszkedésére is. Az atlasz segítségével gyorsan meghatározható volt az alaphelyzet: Németország vereséget szenvedett az első világháborúban, amelyet a versailles-i békeszerződés követett, jelentős területi, katonai és politikai korlátozásokkal. Innen logikusan át lehetett vezetni a feladatmegoldást a forrásra: Hitler célja a német nyelvű területek egyesítése és a versailles-i rendszer revíziója volt, ezért kezdett expanzív, azaz terjeszkedő külpolitikába. Az atlasz alapján világosan követhető volt, hogy 1938-ban mikor és merre terjeszkedett a Harmadik Birodalom. A vizsgázóknak ezt kellett összekapcsolniuk azzal, hogy az Anschluss a versailles-i békerendszer nyílt megsértésével és erőszakos politikai nyomásgyakorlással valósult meg, míg a Szudéta-vidék megszerzése diplomáciai úton, a müncheni konferencia következményeként történt. Az eseményeket alakító tényezők között itt különösen fontos volt kiemelni, hogy a nyugati nagyhatalmak engedékeny politikája, vagyis a megbékítés politikája lehetővé tette Hitler számára a további terjeszkedést, mivel Nagy-Britannia és Franciaország ekkor még el akarta kerülni a nyílt katonai konfrontációt Németországgal.

Így a két rövid esszétéma közül mindkettő jól teljesíthető volt: nem elvont, nehezen megfogható problémákat kaptak a diákok, hanem olyan feladatokat, amelyeknél a forrás, az atlasz és az alapvető tananyagismeret együtt nagyon erős kapaszkodót adott. Emiatt ezek az esszék valóban inkább kompetenciaalapú feladatmegoldást kértek, mintsem lexikális bravúrt: aki felismerte a források kulcsállításait, jól használta az atlaszt, és a rögzít–megállapít logikára építette a válaszát, könnyen magas pontszámot érhetett el.

A hosszú esszék témái

I. Károly uralkodása azért volt nagyon jó hosszú esszétéma, mert a feladat pontosan kijelölte a megoldás gerincét: I. Károly hatalmának megszilárdítását, valamint bánya- és pénzreformját kellett bemutatni. Vagyis nem az egész Anjou-kort kellett végigmondani, hanem két jól tanulható, egymással is összefüggő problémát. A vizsgázónak először térben és időben kellett elhelyeznie a témát: Magyar Királyság, 14. század első fele, az Árpád-ház kihalása utáni trónharcok és tartományúri hatalom időszaka. Innen szépen fel lehetett építeni, hogy I. Károlynak előbb a királyi hatalmat kellett megerősítenie: ehhez pápai támogatást kapott, majd fokozatosan leszámolt a tartományurakkal, például Csák Mátéval, és egy hozzá hű, új bárói rétegre támaszkodott.

A források is kifejezetten jól vitték a diák kezét. Az első forrásból ki lehetett emelni, hogy a pápa, I. Károly engedelmességére szólította fel az ország előkelőit, vagyis a király uralmának nemzetközi-egyházi legitimációja is volt. A második forrás már az új arisztokrácia szerepére mutatott rá: I. Károly olyan bárói réteget emelt fel, amely tőle kapta hivatalait, birtokait és presztízsét, ezért érdekelt volt a király támogatásában. A harmadik forrás pedig szinte ajándék volt a bánya- és pénzreformhoz: ebből jól kiolvasható volt, hogy a király érdekeltté tette a földbirtokosokat a nemesércbányák feltárásában, mert a bányabér egy részét náluk hagyta. Ehhez kellett hozzákapcsolni az értékálló aranyforint bevezetését, a regáléjövedelmek megerősítését, a kamara haszna szerepének átalakulását és azt, hogy ezek a reformok stabilabb királyi bevételeket teremtettek. Aki tehát a rögzít–megállapít logikát követve összekötötte a hatalmi konszolidációt az új bevételi rendszerrel, az nagyon erős esszét tudott írni.

A Rákosi-diktatúra szintén hálás feladat volt, mert itt sem általánosságban kellett „mesélni” az ötvenes évekről, hanem a feladat világosan megmondta, mire kíváncsi: az elnyomás és a terror eszközeire, működésére és ideológiai hátterére. Ez azért jó, mert a korszaknak ezek a legmarkánsabb, legkönnyebben rendszerezhető elemei. A vizsgázónak először el kellett helyeznie a témát: Magyarország, 1948–1956, a sztálinista típusú kommunista diktatúra kiépülése és működése. Innen egyértelműen lehetett haladni a pártállam, az egypártrendszer, az MDP vezető szerepe, Rákosi személyi kultusza és az ÁVH terrorja felé.

A karikatúra különösen jól használható forrás volt, mert egyből rámutatott az ideológiai háttérre: a rendszer a társadalmat osztályharcos logikában értelmezte, és a „tőkést” ellenségként ábrázolta. Ebből ki lehetett bontani, hogy a diktatúra legitimációja a marxista–leninista, sztálinista ideológiára épült: a rendszer a munkásosztály nevében lépett fel, miközben valójában politikai elnyomást, megfélemlítést és teljes állami kontrollt működtetett. Mindenképpen bele kellett írni az ÁVH szerepét, a megfigyeléseket, letartóztatásokat, internálásokat, koncepciós pereket, a Rajk-pert, a kulákok és más „osztályidegennek” bélyegzett csoportok üldözését, valamint a propaganda működését. Jó pontszerzési lehetőség volt, ha a diák nemcsak felsorolta ezeket, hanem megmutatta a rendszer logikáját is: az ellenségkép gyártása igazolta a terrort, a terror fenntartotta a félelmet, a félelem pedig biztosította a pártállami uralmat. Emiatt a Rákosi-diktatúra nem alattomos esszétéma volt, hanem jól tanulható, világos szerkezetű feladat: pártállam, személyi kultusz, ÁVH, koncepciós perek, osztályharc, propaganda — aki ezeket a forrásra támaszkodva összerakta, az nagyon stabilan tudott teljesíteni.

A hosszú esszék idén azért voltak kifejezetten barátságosak, mert mindkét téma nagyon világosan kijelölte a megoldás irányát (néha olyan érzésünk van, hogy ez nincs ilyen egzaktul megoldva): I. Károlynál a hatalom megszilárdítását, valamint a bánya- és pénzreformokat, a Rákosi-diktatúránál pedig az elnyomás, a terror és az ideológia működését kellett bemutatni. A források jól használható kapaszkodókat adtak, így a vizsgázóknak nem kellett bizonytalan mellékszálakba kapaszkodniuk, hanem a tananyag legfontosabb, jól rendszerezhető elemeit kellett elővenniük. Aki a rögzít–megállapít logikát követve összekötötte a források állításait a saját ismereteivel, mindkét esszénél stabilan magas pontszámot érhetett el.

Összességében elmondható, hogy a történelemi érettségi nem volt nehéz. Amit a magyar elvett, azt most a töri visszaadta. Ha egy szóval kéne jellemeznem, akkor azt mondanám: korrekt.

A szerző a Rapid Edu magyar-történelem-szakértője, több mint 10 éve tanít.

Kapcsolódó cikkeink:

A Rajk Szakkollégium 2025-ben olyan közgazdászt választott a Herbert Simon-díj kitüntetettjének, akinek munkássága olyan jelenség megértésére irányul, ami szinte láthatatlanul, mégis alapvetően alakítja a mindennapi életünket. Hau L. Lee neve elsősorban az ellátási láncok világában ismert, de hatása messze túlmutat a logisztika technikai kérdésein. Kutatásaival Lee segít megérteni, hogyan szerveződik a globális gazdaság, és miért válik időről időre sérülékennyé. Erről beszélt keddi budapesti előadásában a Stanford Egyetem professzora.

Lee munkássága abból az egyszerűnek tűnő felismerésből indul ki, hogy a gazdaság nem elszigetelt vállalatok halmaza, hanem egymásba kapcsolódó döntések és információáramlások rendszere. Az ellátási lánc pedig nem pusztán áruk mozgása, hanem olyan komplex hálózat, amelyben a bizonytalanság, a késleltetés és az információ torzulása rendszerszintű következményekkel jár. Ezt ragadja meg az először a hatvanas évek elején leírt ostorcsapás-effektus (bullwhip effect), amely megmutatja, miként erősödnek fel apró keresletingadozások a lánc egyre távolabbi pontjain, végül jelentős hiányokat vagy túltermelést okozva. A jelenség nemcsak gazdasági hatékonysági kérdés, hanem a globális sérülékenység egyik kulcsa is.

A Lee által most megkapott díj névadója, Herbert A. Simon szellemiségéhez illeszkedve az elismerés azokat a gondolkodókat emeli ki, akik képesek átlépni az egyes diszciplínák határait. A 2005-ben alapított Herbert Simon-díj nem pusztán tudományos teljesítményt jutalmaz, hanem azt a képességet is, hogy valaki egyszerre formálja az elméleti kereteket és a gyakorlati működést. Russel Coffal, a tavalyi díjazottal a Qubiten is készítettünk interjút az emberi erőforrás fontosságáról. Lee esetében ez különösen nyilvánvaló: kutatásai nemcsak az akadémiai diskurzusban, hanem a globális vállalatok működésében is kézzelfogható változásokat hoztak.

Helyettesítés, felskálázás, átalakulás

A kedden a Budapesti Corvinus Egyetem Gellért Campusán tartott előadás ennek a gondolkodásnak egy aktuális metszetét kínálta. A „Value Chain Innovations” címet viselő prezentáció középpontjában az állt, hogyan alakítják át a fenntarthatósági szempontok, a digitalizáció és a társadalmi felelősségvállalás az értékláncok működését. Lee érvelése szerint a hatékonyság önmagában már nem elegendő: a jövő ellátási láncai csak akkor maradhatnak működőképesek, ha egyszerre képesek rugalmasak, átláthatók és társadalmilag is fenntarthatók lenni.

Az előadás témája túlmutatott a szokásos menedzsmentelméleten. Ahogyan az ellátási láncok zavarai az elmúlt években a mindennapi élet részévé váltak, úgy válik egyre világosabbá az is, hogy ezek a rendszerek nem pusztán semleges infrastruktúrák, hanem a globális gazdaság törékeny gerincét alkotják. Lee munkája ebben az értelemben nemcsak optimalizálni próbálja ezeket a hálózatokat, hanem érthetővé is teszi, miért billennek ki egyensúlyukból, és milyen feltételek mellett lehetne őket ellenállóbbá tenni.

Az előadás egyik visszatérő motívuma az volt, hogy az innovációt hajlamosak vagyunk elszigetelt áttörések sorozataként látni, miközben valójában sokkal inkább egy folyamat, amely időben és térben is kiterjed. Lee ezt egy háromlépcsős modellben ragadta meg, amely egyszerre írja le az újítások megszületését és azt is, hogyan alakítják át a gazdaság egészét.

A 3S-modell – substitution, scale, structural transformation – első lépése a helyettesítés. Minden innováció valamit kivált, lecserél: az autó a lovat, az internet a fizikai piactereket, a levelezést és még sok más dolgot is. Ezek a váltások azonban nem állnak meg a technológia szintjén. Amikor az autó széles körben elterjedt, nemcsak a közlekedés változott meg, hanem a térhasználat is: autópályák épültek, átalakultak a városok, új iparágak jöttek létre. Hasonlóképpen az internet sem egyszerűen gyorsabb kommunikációt hozott, hanem teljesen új szolgáltatások megjelenését tette lehetővé az online piacterektől a platformalapú gazdaságig. Egy ponton a helyettesítés már nem pusztán kiváltás, hanem átalakulás.

A második lépés a skálázás kérdése. Egy innováció addig marad korlátozott jelentőségű, amíg nem találja meg azokat a technológiai, üzleti és társadalmi feltételeket, amelyek lehetővé teszik a tömeges elterjedést. Lee itt egy izraeli példát hozott: egy mesterséges intelligenciára épülő öntözési rendszer képes optimalizálni a vízhasználatot, jelentős megtakarítást elérve a mezőgazdaságban. Ennek elterjedésének problémája nem is technológiai volt, hanem társadalmi: hogyan lehet ezt a megoldást olyan régiókban alkalmazni, ahol a gazdák nem rendelkeznek a használatához szükséges tudással, és ahol a mérnökök jelenléte sem biztosítható?

A válasz végül nem egy újabb technológiai ugrás, hanem az innováció újraszervezése lett. Szenzorok kerültek a rendszerbe, amelyek adatokat küldenek vissza a központba, így a beavatkozás távolról történik. A termék szolgáltatássá alakult: a gazdák nem megvásárolják a berendezést, hanem fizetnek a működtetéséért. Vagyis az innováció sikeréhez nemcsak maga a technológia kellett, hanem egy új üzleti modell és egy működő ökoszisztéma is.

A harmadik szint, a strukturális átalakulás, akkor következik be, amikor ezek az innovációk rendszerszinten formálják át a gazdaság működését. Ennek egyik különösen szemléletes példája a bhutáni Mountain Hazelnuts projekt: egy olyan kezdeményezés, amely egyszerre ad választ gazdasági, társadalmi és környezeti problémákra. A vállalat több ezer helyi gazdálkodót integrált az értékláncába, garantált felvásárlási árakkal csökkentette a piaci kockázatot, miközben a mogyoróültetvények hozzájárulnak a talaj helyreállításához és a szén-dioxid megkötéséhez is. Az ilyen modellekben az ellátási lánc már nem pusztán logisztikai infrastruktúra, hanem a társadalmi szerveződés egyik eszköze.

Lee hangsúlyozta, hogy az ökoszisztémák stabilitása kulcskérdés: az innováció nem egyetlen vállalat teljesítménye, hanem együttműködések hálózata. Ezt illusztrálja a tajvani félvezető-gyártó, a TSMC gyakorlata is, amely nyitott innovációs platformokkal segíti a technológiák gyorsabb elterjedését és iparági beágyazódását.

Az előadás másik hangsúlyos eleme a mesterséges intelligencia szerepe volt. A kínai elektronikus keresskedelmi vállalat, a JD.com példáján keresztül Lee azt mutatta be, hogy a mesterséges intelligencia nemcsak az előrejelzések pontosságát javítja, hanem magát az innovációs folyamatot is felgyorsítja. Kezdetben, még évekkel ezelőtt a menedzserek bizalmatlanul fogadták az algoritmusok javaslatait – ez a szkepszis ma sem tűnt el teljesen –, de idővel az AI egyre több döntési folyamatba épült be. Sőt, egy ponton már nemcsak támogatja, hanem gyorsítja is az innovációt: ahogyan a 3D nyomtatók egyre gyakrabban saját alkatrészeiket is előállítják, úgy válik az AI is az innováció önmagát erősítő eszközévé.

A teljes képet kell látni

A 3S-modell így nem egyszerű menedzsmenteszköz, hanem egyfajta értelmezési keret, ami azt mutatja meg, hogyan lesz egy technológiai ötletből társadalmi léptékű változás. És talán ennél is fontosabb, hogy rámutat: nem minden helyettesítés kívánatos. Az innováció iránya nem semleges, hiszen lehetnek olyan megoldások is, amelyek csökkentik a környezeti terhelést vagy mérséklik az erőforrás-felhasználást. Az, hogy ezek közül melyek skálázódnak fel és alakítják át a gazdaság szerkezetét, már nemcsak technológiai, hanem kifejezetten politikai és társadalmi kérdés is.

Az előadás végén egy kérdésre válaszolva Lee visszakanyarodott a 3S-modell egyik talán legkevésbé technikai, mégis leginkább normatív kérdéséhez: nem minden helyettesítés egyforma. Vannak kifejezetten jó helyettesítések is – például azok, amelyek csökkentik a műanyaghasználatot vagy általában véve mérséklik a környezeti terhelést. Az innováció tehát nemcsak hatékonysági, hanem iránykérdés is: mit váltunk ki, és milyen következményekkel.

A valódi probléma azonban itt is a skálázásnál kezdődik. Egy fenntarthatóbb megoldás önmagában nem elég; az dönti el a jelentőségét, hogy képes-e széles körben elterjedni. Ha nem, akkor a piac logikája könyörtelen: egy másik szereplő fogja felskálázni a saját – adott esetben kevésbé fenntartható – alternatíváját. Ebben az értelemben a skálázás nemcsak lehetőség, hanem kényszer is: aki kimarad belőle, könnyen eltűnik.

Lee szerint ehhez képest a vállalati döntéshozatal gyakran meglepően szűk látókörű. A menedzserek sokszor csak az ellátási lánc egy-egy szakaszát látják át, miközben a rendszer egésze rejtve marad előttük. Pedig a kritikus pontok gyakran nem ott vannak, ahol közvetlen kapcsolat van. Egy egyszerű példával élve: egy jó vezérigazgató egy válsághelyzetben megnézi, hogy van-e beszállítója vagy piaca egy adott országban. Egy igazán jó vezető viszont azt is feltérképezi, hogy a saját partnerei honnan szerzik be azokat az alapanyagokat vagy komponenseket, amelyek nélkül az ő termékei sem jutnak el a fogyasztókhoz. Vagyis nemcsak az első, hanem a második és harmadik körös függőségeket is számításba veszi.

Ez a fajta rendszerszintű gondolkodás azonban nem magától értetődő – és nem is pusztán üzleti intuíció kérdése. Lee hangsúlyozta, hogy ehhez az oktatásnak is alkalmazkodnia kell: olyan képzésekre van szükség, amelyek nem izolált funkciókban, hanem összekapcsolt rendszerekben tanítanak gondolkodni. Az ellátási láncok világa ugyanis végső soron nem más, mint kölcsönös függések hálózata. Az pedig, hogy melyeket ismerjük fel időben, gyakran nemcsak vállalatok, hanem teljes gazdaságok sorsát is eldöntheti.

A tavakban vagy tengeröblökben mesterséges alapokra épült apró szigetek, crannogok a skót táj jellegzetes látványelemei. Bár rendeltetésük régóta tudományos viták tárgya, a Loch Bhorgastailban, vagyis a Bhorgastail-i tóban található crannog feltárása meglepő fejleményekkel szolgált a kutatóknak – írja a BBC.

A Külső-Hebridákhoz tartozó Lewis-sziget tavában 2009-ben felfedezett, kőből épültnek hitt szigeten 2021-ben kezdődtek azok a kutatások, amelyeknek eredményeiről a Phys.org portálon számolt be a kutatócsoport. Kiderült ugyanis, hogy a crannog alapját valójában egy kiterjedt, 23 méter átmérőjű, fából készült platform alkotja.

A Southamptoni és a Readingi Egyetem közös kutatócsoportja a hagyományos ásatási technikák és a radiokarbonos kormeghatározás mellett egy új, sekélyvízi sztereofotogrammetriai eljárást is alkalmaztak. Az Advances in Archaeological Practice folyóiratban megjelent tanulmányban bemutatott víz alatti 3D-s fotogrammetriai eljárás lényege, hogy egy búvár két, fix távolságra rögzített, nagy látószögű víz alatti kamerával centiméteres pontossággal térképezi fel a területet, majd a képeket speciális szoftverrel egyetlen, nagy felbontású 3D-s jellé fűzik össze. Ezzel az eljárással a kutatók sikeresen hidalták át a sekély vizek torzító fényviszonyai, a lebegő növényzet és a finom üledék okozta képalkotási akadályokat.

A technológia segítségével a régészek a kőrétegek alatt egybefüggő egységes, fatörzsekből és ágszövedékből álló struktúrát tártak fel, a mederből pedig több száz újkőkori kerámiatöredéket hoztak felszínre. A radiokarbonos kormeghatározás szerint a mesterséges szigetet az időszámítás előtt 3500 és 3300 között, a Stonehenge feltételezett építését megelőző időszakban emelték. A szárazföldről egy ma már víz alatt lévő kőúton megközelíthető szigetet a középső bronzkorban újabb kő- és rőzseréteggel bővítették, majd újabb ezer év elteltével, a vaskorban mindezt újra megismételhették. A kutatók szerint mindez azt bizonyítja, hogy brit szigetek újkőkori társadalmai képesek voltak összehangolt, hatalmas fizikai munkát igénylő vízi építkezésekre. Az építmény kiterjedése arra utal, hogy ezek a helyszínek kiemelt társadalmi vagy szakrális jelentőséggel bírtak a korai közösségek életében, és hasonló kortárs aktivitás a régió más szigetein is megfigyelhető.

Az elmúlt évszázadban rengeteg 137 ezer és 31 ezer évvel ezelőtt élt koala fosszíliája került elő a nyugat-ausztráliai barlangokból, ennek ellenére csak nemrégibren sikerült taxonómiai kritériumuknak megfelelően azonosítani a maradványokat -- írja a New Scientist a Royal Society Open Science folyóiratban megjelent tanulmányra hivatkozva.

Ismert, hogy az erszényes emlősökhöz (Marsupialia), azon belül a vombatalakúak (Vombatiformes) alrendjéhez sorolt koalafélék (Phascolarctidae) családjának ma már csak egyetlen – 2022 óta veszélyeztetett státuszú – faja él a Földön. A Phascolarctos cinereus három alfaja azonban kizárólag a kelet-ausztráliai eukaliptuszerdőkben lelhető fel, így a kutatók korábban azt feltételezték, hogy az említett fosszíliák is a mai példányok őseitől származnak.

A Western Australia Museum taxonómusai azonban nemrégiben egy olyan fosszília birtokába jutottak, amely lehetőséget adott a tüzetesebb morfológiai vizsgálatra és kiderült, hogy a nyugat-ausztráliai lelőhelyekről előkerült maradványok egy más koalafajhoz tartoznak. „Rövidebb fej, nagyobb fogak, tágabb orrnyílások és olyan anatómiai felépítés, amely arra utal, hogy a ma élő rokonaiknál jóval gyakrabban elhagyták a fák koronáját” – idézi a lap Kenny Travouillont, a tanulmány első szerzőjét, a múzeum munkatársát.

A rendszertani szakirodalomban Phascolarctos sulcomaxilliaris néven bejegyzett koalafaj a kutatók szerint nagyjából 30 ezer évvel ezelőtt tűnt el, miután a kontinens nyugati része végképp kiszáradt és elsivatagosodott.

Ismert, hogy az emberré válás 2,8 és 2 millió évvel ezelőtti időszakában az emberelődök ugrásszerű kognitív fejlődésében jelentős szerepet játszott a magas fehérje tartalmú jó minőségű tápanyagforrás. Azt azonban nem egyszerű kideríteni, hogy az „ügyes ember”, vagyis a Homo habilis és más korai fajok emberelődök hogyan és milyen gyakran jutottak húshoz.

A Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) folyóiratban május 4-én publikált tanulmány szerzői Kenyában talált fosszilis fogmaradványok elemzésével próbálták meghatározni az akkori Homo-fajok táplálkozási szokásait – olvasható az ausztrál Connect Sci tudományos portál ismertetőjében.

A kutatók az észak-kenyai Turkana-tó medencéjében található Koobi Fora Formációból előkerült 1,87–1,56 millió évvel ezelőttre datált fosszíliákat, a hominin fogak mellett antilop-, vaddisznó-, majom-, zsiráf- és a víziló-maradványokat elemezték.

A Homo habilisra és a Homo erectusra hasonlító, de biztosan egyik fajhoz sem sorolható 6-7 éves egyedtől származó fogak jellemzői és az állatok maradványain azonosított mintázatok arra utalnak, hogy az emberelődök rendszeresen fogyasztottak húst és csontvelőt.

Az ugyanakkor nem világos, hogy ezt a hozzáférést vadászat, konfrontációs zsákmányszerzés, vagy gyűjtögető dögevés biztosította.

A HungaroMet összesítése alapján 2026 áprilisában az ilyenkor megszokott csapadékmennyiség alig tizede hullott le Magyarország területén. A 4 milliméteres országos átlag azt is jelenti, hogy a beérkezett adatok alapján kilenc olyan automata állomás is akadt, ahol egyáltalán nem volt mérhető csapadék az év negyedik hónapjában. Így semmiféle csapadék nem esett Encsen, Püspökszilágyon, Budapest egy részén, Jászapátiban és a Kékestetőn. A meteorológiai szolgálat szerint az idei volt az egyik legszárazabb április 1901 óta.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság számításai szerint csapadékhiány mértéke 2026. április 30-ra elérte a 462 millimétert!

„Bár a héten némi enyhülés érkezik, több jel szerint nyárra a 2022-esnél is durvább kiszáradással kell számolni” – olvasható a Válasz Online keddi összeállításában, amely szerint a baj nem azért nagy, mert idén korábban jött az aszály, hanem mert még tart a tavalyi, sőt az azelőtti évek szárazságainak hatásai is halmozódnak. A lap kérésére Szabó Péter éghajlatkutató térképre tette a Copernicus Éghajlatváltozási Szolgálat modellje szerint az elmúlt hat évben a talaj felső 10-20 centiméteres rétegében detektált szárazságot.

A kutató szerint „minden jel szerint beléptünk a szárazságok új korába, amikor nem egy-egy vízhiányos évszakot kell önmagában elemezni, mivel több éves aszályhalmozódással állunk szemben”.

A 2010-es években még sokan tekintettek optimizmussal a közösségi médiára mint valamiféle digitális demokráciagépezetre. Azóta túlvagyunk jó néhány választáson, háborún, gazdasági és egészségügyi válságon, ahol a saját szemünkkel láthattuk a Facebook, a Twitter (újabban X), a TikTok vagy a Reddit polarizáló hatását, és számos botrányon is, ahol tényfeltárásokból vagy belső szivárogtatóktól tudhattuk meg, hogy igen, tényleg úgy csavargatják azokat a bizonyos algoritmusokat, hogy a szélsőséges, erős érzelmeket kiváltó tartalmakat jutalmazzák. A szabadságot és egyenlőséget biztosító online köztér koncepciója gyakorlatilag halott, és mára talán a legtöbben tisztában vannak azzal, hogy mi az a buborék vagy visszhangkamra néven emlegetett tér, amiben online életünk egy részét éljük – a sokszínű valóságtól elszakadva, saját nézeteinket megerősítő hírfolyamokon lógva.

A vád tehát egyszerű: a közösségi média polarizál, vagyis megosztja a társadalmi csoportokat azáltal, hogy mindenkinek csak a neki tetsző tartalmakat ajánlja, ha pedig éppen nem, akkor az érzelmeire játszik. Lehessen nyomni a dühös emojit, uszító posztra idegből kommentelni, digitális térben pedig még az ellenfél démonizálása sem kerül nagy erőfeszítésbe. Az algoritmusok nemcsak megerősítik a már meglévő és jól kiismert nézeteinket, hanem könnyen a szélsőségek felé is terelhetnek.

De mit lehet kezdeni a tíz-tizenöt év alatt kialakult online gyűlölet- és rettegéskultúrával? A luddita választól eltekintve technológiai problémára leginkább technológiai megoldást lehet adni – és bár az merész feltételezés lenne, hogy a mesterséges intelligenciát (AI), pontosabban az arra épülő chatbotokat azért találták ki, hogy csökkentsék a Facebook és az X torzító hatását, néhány friss kutatás mégis felcsillantja a reményt, hogy az AI ellensúlyozhatja azt, amit a közösségi média az elmúlt másfél évtizedben a közbeszéddel művelt.

Mindegyik chatbot jobbra vagy balra húz, de legalább nem a szélsőségek felé terelnek

A matekérettségi első ránézésre kiszámítható rendszer: képletek, szabályok, logika. Nincs ez másképp az idei feladatsorral sem, amely elsőre, szakmai szemmel nézve kiegyensúlyozottnak tűnt, és egyértelműen kedvezett azoknak, akik tudatosan készültek és gyakoroltak, így jogosan mondhatják majd sokan, hogy a megoldás nem volt nagy tudomány. Ugyanakkor nem maradtak el a buktatók sem: több olyan rész is akadt, amely első pillantásra ijesztőnek tűnhetett, vagy könnyen hibázásra csábított. Különösen feltűnő volt, hogy a feladatok megoldásához az átlagosnál nagyobb mértékű szövegértésre volt szükség, és szinte minden példán belül megjelentek olyan alkérdések, amelyek összetettebb gondolkodást igényeltek.

Amikor egy érettségi-feladatsorról beszélünk, általában tanári szemmel értékelünk: milyen témák jelentek meg, mennyire volt nehéz, mennyire felelt meg a követelményeknek. Érdemes azonban egy pillanatra nézőpontot váltani, és megnézni, hogyan élhették meg mindezt a diákok.

A vizsgázók félelme nem feltétlenül abból fakad, hogy bonyolult képleteket kell alkalmazni, hanem abból, hogy a feladatok gyors, pontos és fegyelmezett gondolkodást követelnek meg. Egy rossz lépés, egy elcsúszott számolás vagy egy félreértett szöveg könnyen dominóhatást indíthat el, és máris pontok vesznek el.

Pedig a tapasztalat azt mutatja, hogy a diákok többsége nem magát a matematikát nem szereti, hanem azt az élményt, amit a tanulás során kap. És talán éppen itt dől el minden: nem az, hogy mit tanítunk, hanem az, hogy hogyan? Ebben próbálnak más megközelítést adni a Rapid Edu felkészítő kurzusai is, ahol a tanulás élményalapú, és a hibázás nem kudarc, hanem a fejlődés része.

Diákszemmel mindez már kevésbé tűnhetett kiegyensúlyozottnak: bár akadt több olyan rész is, amely megnyugvásra adhatott okot, összességében inkább egy folyamatos koncentrációt igénylő időfutamként élhették meg a dolgozatot, ahol nemcsak az volt a kérdés, hogy felismerik-e a feladatban rejlő matematikai problémát és megtalálják-e a megoldást, hanem az is, hogy végig tudják-e vinni hibák nélkül a több lépésből álló feladatokat.

Összességében nem voltak lényegesen váratlan feladattípusok, ugyanakkor több olyan pont is volt, ahol könnyű volt hibázni, főleg időnyomás alatt.

Hogyan épül fel a matekérettségi?

A középszintű matematikaérettségi két nagy részből áll, amelyek eltérő készségeket mérnek.

Az első részben 12 rövid feladatot kell megoldani 45 perc alatt, összesen 30 pontért. Ezek a példák elsősorban alapfogalmakat, definíciókat és egyszerű összefüggések ismeretét ellenőrzik. A legtöbb esetben nem kell részletes indoklást írni, elegendő a végeredményt beírni a kijelölt helyre.

Ahogyan a korábbi években, néhány feladatnál idén is kifejezetten elvárták a megoldás menetét is. Ilyen volt például a 9. feladat, ahol egy általános háromszög egy ismert oldala és két szöge alapján kellett egy másik oldal hosszát meghatározni, amihez a szinusztételt kellett alkalmazni.

Hasonlóan indoklást igényelt a 11. feladat is, amely egy klasszikus kombinatorikai problémát dolgozott fel: hány háromjegyű, különböző számjegyekből álló páratlan természetes szám képezhető az 1, 2, 3 és 4 számjegyekből. A feladat józan paraszti összeszámolással is megoldható volt, ugyanakkor külön figyelmet igényelt a feltétel helyes kezelése, az utolsó számjegy lehetőségének kiválasztása, amely kétféle lehetett, hisz páratlannak kellett lennie. Az utolsó, tipikus valószínűségszűmítási feladatnál is elvárt volt a gondolatmenet bemutatása.

A második rész már jóval hosszabb és összetettebb gondolkodást igényelt;. erre 135 perc állt rendelkezésre. A II/A részben három kötelező feladat volt, míg a II/B részben három feladat közül kettőt kellett kiválasztani. A kihagyott feladat sorszámát a dolgozat elején jelölni kellett. Ez az a rész, ahol általában a legnehezebb feladatok jelennek meg, gyakran olyan témakörökből, amelyeket a diákok kevésbé szeretnek vagy ritkábban gyakorolnak.

A két csodafegyver: a függvénytáblázat és a számológép

A matekérettségin két eszköz jelent komoly segítséget a diákok számára az íróeszközökön és vonalzókon felül. Az egyik a négyjegyű függvénytáblázat, amely rendszerezetten tartalmazza a legfontosabb képleteket és elméleti összefüggéseket. Azok vannak igazán előnyben, akik nemcsak ismerik, hanem használni is tudják. A függvénytáblázat egyszerre legális puska és térkép – de csak akkor segít, ha tudod, merre indulsz. A kiadványokból több is rendelkezik az Oktatási Hivatal engedélyével, és mindegyiket lehet használni a vizsga során, akár egyszerre is.

A függvénytáblázat a feladatsor több pontján is hasznos eszköznek bizonyult. Már az első részben is akadtak olyan feladatok, ahol gyorsíthatta a munkát. Például a 4. feladatnál, ahol sokszögek átlóinak számát adó képlet segítségével egy konvex tizenegyszög esetében elegendő volt a megfelelő képletbe helyettesíteni, így a feladat inkább felismerést, mint számolást igényelt.

Hasonlóan jól használható volt a táblázat az 5. feladatnál, ahol egy exponenciális függvény grafikonját kellett kiválasztani négy válaszlehetőség közül: a grafikonok jellegzetes alakjai szerepelnek a függvénytáblázatban, így egy felismeréses feladatnál gyors támpontot adhatott.

Tipikus példája a képlethasználatnak a kör egyenlete is, amely a 8. feladat volt: itt a középpont és a sugár alapján kellett felírni az egyenletet. Ilyenkor a függvénytáblázatból azonnal kiolvasható az általános alak, ugyanakkor könnyű hibázni: jelen esetben a középpont egyik koordinátája (−3), akkor az egyenletben ez (+3) formában jelenik meg. Ezek azok az apró részletek, ahol a képlet ismerete önmagában még nem elég, a helyes alkalmazás is kulcsfontosságú.

A függvénytáblázat természetesen a második rész összetettebb feladatainál is komoly segítséget jelenthet, különösen akkor, ha a diák tudatosan épít rá, és nem csak belenéz, hanem valóban használja.

A másik a számológép, amely az érettségi szabályai szeerint szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem lehet alkalmas. Ezekből számos elérhető változat van, de van egy, amely különösen sok részszámításnál segíthet. Ilyen például a nullára rendezett másodfokú egyenlet megoldása, az átlag vagy a szórás kiszámítása.

A számológép nem gondolkodik a vizsgázó helyett, de leveheti róla a felesleges terheket. A magabiztos elégséges jegy megszerzésében is nagy segítség tud lenni. Ezeknek az eszközöknek számos olyan funkciója van, amelyekkel pontot lehet gyűjteni; a fentieken túl ilyen az egyenletrendszerek és az egyenlőtlenségek megoldása.

Az idei feladatsorban az első részben nem volt olyan példa, amely pusztán bepötyögéssel megoldható lett volna, ugyanakkor akadtak olyan feladatok, ahol ügyes használattal gyorsabban eredményhez lehetett jutni. Ilyen volt például a hatványazonosságokra épülő 7. feladat, amely egy egész kitevős exponenciális egyenletre utalt, ahol egy megfelelően felírt alak segítségével a számológép is támogathatta a megoldást. Összességében a számológép minden feladatnál jelen van mint háttértámogatás, és rutinos használata végig érezhető előnyt jelenthet a vizsga során.

Az első rész: az idő a legnagyobb ellenfél

Az első rész nem volt feltétlenül nehéz, inkább gyors. A feladatok többsége külön-külön nem igényelt mély gondolkodást, viszont nagyon könnyű volt időt veszíteni rajtuk.

Rögtön ilyen volt a 2. feladat, amely egy jól ismert, gyakran visszatérő feladattípusra épült: gráfot kellett rajzolni. A gráfok leegyszerűsítve pontokból és az azokat összekötő vonalakból álló struktúrák, amelyek kapcsolatokat jelentenek, ebben a fokszám azt mutatja meg, hogy egy adott pontból hány él indul ki. Idén azonban volt egy apró csavar a megszokott sémához képest. Nem minden csúcs fokszámát adták meg közvetlenül, hanem csak egyet, a többit a fokszámok összegére vonatkozó összefüggésből kellett meghatározni. Ez önmagában nem volt bonyolult, de első ránézésre könnyen kizökkenthette azokat, akik kizárólag begyakorolt minták alapján dolgoztak. Segítséget jelentett, hogy a feladat megadta: egy ötpontú gráfról van szó, így a lehetséges megoldások köre jól behatárolható volt. Ez a példa jól mutatja az első rész egyik sajátosságát: nem a nehézség, hanem a megszokottól való apró eltérés az, ami időt és koncentrációt igényel.

A valószínűségszámítás sok diák számára továbbra is a nehezebben szerethető témák közé tartozik, ugyanakkor az iskolai oktatásban egyre nagyobb hangsúlyt kap, és az érettségin is jelentős számban jelenik meg. Idén sem volt ez másképp: a megszokott módon az első rész utolsó, 12. feladata egy klasszikus dobókockás valószínűségi példa volt.

A feladatban azt kellett meghatározni, hogy mekkora a valószínűsége annak, hogy két dobott szám különbsége legalább 4. Ez egy jól ismert feladattípus, amelyet a legtöbb diák valószínűleg már többször is begyakorolt.

A legegyszerűbb megoldási út a klasszikus valószínűségi modell alkalmazása volt: meg kellett számolni a kedvező esetek számát, majd elosztani az összes lehetséges kimenetel számával. A kedvező esetek viszonylag könnyen felsorolhatók voltak, például (6;1), (6;2) és (5;1), ugyanakkor fontos volt figyelni arra, hogy ezek fordított sorrendben is külön kimenetelnek számítanak, így az eseteket duplán kellett figyelembe venni.

Az összes lehetséges kimenetel száma két dobókocka esetén 6 · 6 = 36, tehát a keresett valószínűség egyszerűsítés után egy hatod lett. Ez a feladat inkább a pontos esetfelsorolást és a figyelmet tesztelte, mintsem mélyebb matematikai gondolkodást.

Amit be lehet gyakorolni

A feladatsorban számos olyan típus is megjelent, amely rendszeresen visszatér az érettségiken, a már fent említettek első részes feladatok is ilyenek voltak. Ezek azok a feladatok, amelyek gyakorlással szinte biztosan pontokká válhatnak. Ide sorolható már az 1. feladat is, ahol halmazműveletek alkalmazására volt szükség: egy halmaz elemeit kellett meghatározni egy másik halmazzal vett uniója és a megadott elemek alapján. Ez tipikus alapfeladat, amely elsősorban a fogalmak pontos ismeretét és a jelölések helyes értelmezését kéri számon.

Hasonlóan biztos pont volt a 3. feladat is, ahol a jól ismert Pitagorasz-tétel segítségével lehetett pontot szerezni. Egy derékszögű háromszögben kellett az egyik befogó hosszát meghatározni az átfogó és a másik befogó ismeretében, ami klasszikus, sokszor gyakorolt feladattípusnak számít.

Ezek a példák jól mutatják, hogy az első részben a biztos alapok és a begyakorolt minták ismerete komoly előnyt jelenthet.

Szerencsések voltak azok a diákok, akik magabiztosan mozognak az egyenletek világában, hiszen az utóbbi évekhez hasonlóan idén is egy egyenlet szerepelt a 13. feladat a) részében. Bár első ránézésre összetettnek tűnhetett, néhány algebrai átalakítással kezelhetővé vált. A megoldás során azonban akadtak tipikus buktatók: ilyen például a kéttagú összeg négyzetre emelése, ahol könnyű kihagyni a hírhedt tagok kétszeres szorzatát. Az átalakítások után egy másodfokú egyenlethez jutottunk, amelynek megoldása már rutinfeladat, nullára rendezve akár számológép segítségével is. Itt külön pont járt a helyes megoldás ellenőrzéséért vagy az ekvivalens átalakítások alkalmazásra való hivatkozásért.

A feladat b) része klasszikus szöveges feladat volt, amely jól modellezhető egyenlettel vagy egyenletrendszerrel. Azok, akik két ismeretlennel dolgoztak, könnyen felírhatták a szükséges összefüggéseket, de egy változó bevezetésével is egyszerűen megoldható volt a feladat: ha az egyik számot x-szel jelöljük, akkor a másik az összegből adódóan 15 − x formában írható fel.

A feladat kedvessége abban is megmutatkozott, hogy nem számított, melyik számot tekintettük kisebbnek. Ugyanakkor itt is fontos volt az ellenőrzés: a kapott megoldást vissza kellett illeszteni a szövegbe, hogy valóban megfelel-e az eredeti feltételeknek.

A 14. feladat egy jól ismert, visszatérő feladattípus volt a halmazok témaköréből, amelyet ezúttal számelméleti elemekkel egészítettek ki. Nem tartozik a kifejezetten rettegett részek közé, és megfelelő halmazműveleti ismeretekkel az a) és b) részben viszonylag könnyen lehetett pontokat gyűjteni.

Jól látszik az is, ami a második részben gyakori: egy feladaton belül több témakör kapcsolódik össze. Itt a halmazok mellett megjelent a valószínűségszámítás is a c) részben, ami klasszikus módon volt megoldható, ugyanakkor a kedvező esetek pontos összeszámolása okozhatott nehézséget.

A d) rész már nyitottabb gondolkodást igényelt: vagy példát kellett adni, vagy be kellett látni, hogy ilyen szám nem létezik. Ez sok diák számára bizonytalan helyzet lehetett, különösen akkor, ha próbálgatással nem jutottak eredményre, és azt kellett megfogalmazniuk oszthatósági tulajdonságokkal, hogy miért nincs megoldás.

Váratlan fordulatok

Az idei feladatsorban is volt olyan feladat, amely sok diákot meglepett. Ilyen volt például a 10. feladat, ahol két számot kellett megadni úgy, hogy a különbségük 6 legyen, miközben az abszolút értékük megegyezik. Azok a diákok, akik rögtön egyenlet felírásával próbálkoztak, könnyen elakadhattak, míg azok, akik az abszolút érték értelmezésével, miszerint a számok a nullától azonos távolságra helyezkednek el, gyorsabban rájöhettek a megoldásra, ami 3 és −3. A feladat jól mutatja, hogy néha egy gyors felismerés többet ér, mint egy megszokott hosszabb levezetés.

A 15. feladat a függvények témaköréből érkezett, ami sok diák számára kevésbé tartozik a kedvelt részek közé, különösen az új követelményrendszer után, ahol ezek az ismeretek bizonyos szempontból háttérbe szorultak. Ehhez képest most egy komplexebb, több szempontú függvényelemzés jelent meg a második részben, persze mindegyik része szerepel a követelményrendszerben.

A feladat egy másodfokú függvény vizsgálatára épült, ábrázolás nélkül. Azok a diákok, akik vázlatosan felrajzolták a függvény grafikonját, jelentős előnybe kerülhettek, hiszen így több kérdésre is gyorsabban és biztosabban tudtak válaszolni.

Az a) részben alapvető tulajdonságokat kellett felismerni. Nehézséget jelenthetett annak eldöntése is, hogy a függvény kölcsönösen egyértelmű-e, mert ez a fogalom sokaknál valószínűleg nem kapott akkora hangsúlyt a felkészülés során, mint a zérushely, az értékkészlet vagy a grafikon alapvető tulajdonságai. A b) rész a zérushelyek meghatározását kérte, ami gyakorlatilag egy másodfokú egyenlet megoldását jelentette, hiszen a zérushely az a pont, ahol a függvény értéke nulla, vagyis ahol a grafikon metszi az x tengelyt.

A c) rész az értékkészlet meghatározására irányult, ráadásul több lehetőség közül kellett választani. Ez elsőre könnyítésnek tűnhet, ugyanakkor ábra nélkül sok diák számára bizonytalanságot okozhatott, különösen akkor, ha nem volt teljesen tiszta, hogy az értékkészlet azokat az y-értékeket jelenti, amelyeket a függvény felvesz.

A d) részben két pont távolságát kellett meghatározni a függvény grafikonján. Ez megoldható volt koordinátageometriai képlettel, amely megtalálható a függvénytáblázatban, de akár elemi geometriai megfontolásokkal is.

A rettegett szöveges feladatok

A visszajelzések alapján sokszor nem konkrét témakörök, hanem a szöveges feladatok okozzák a legnagyobb problémát. Ezeknél a példáknál az a kulcs, hogy ki tudjuk szűrni, mi a lényeges adat és milyen kapcsolat van az adatok között, milyen ismeretek között érdemes keresnünk, amelyek a megoldást előre vihetik.

Nemcsak az a kérdés, hogy tudod-e a megoldást, hanem az is, hogy végig tudod-e vinni hibák nélkül. Ilyen volt a II. részben szereplő 16., 17. és 18. feladat is. Ezeknél feltűnően hosszú szövegekkel kellett dolgozni, a megszokottnál is több információval, ami önmagában is időigényessé tette a munkát. Sok diák valószínűleg többször is végigolvasta a szöveget, mire biztosan megértette, mit is kell csinálni. Bár a nehézség jelentős része valóban a szövegértésben rejlett, nem lehet azt mondani, hogy a matematikai tartalom minden esetben egyszerű volt: mindhárom feladat tartogatott olyan részeket, ahol a megfelelő módszer kiválasztása és a pontos kivitelezés már komolyabb kihívást jelentett.

A 16. feladat tipikus mindenevő szöveges feladat volt, ahol az a) részben az adatok helyes értelmezése és az időegységek közti átváltás után egy egyszerű százalékszámítással lehetett eredményre jutni. A b) rész klasszikus átlagolási feladat volt, ahol a kapott értéket óra-perc formára kellett átváltani, ami inkább figyelmet, mint mély matematikai tudást igényelt. A c) részben trigonometriai összefüggést kellett felismerni egy derékszögű háromszögben, ahol a tangens alkalmazása vezetett gyorsan a megoldáshoz. A d) rész már összetettebb gondolkodást igényelt: geometriai modellalkotással, trigonometriai számítással és területszámítással kellett meghatározni a keresett tengeri terület nagyságát.

A 17. feladat a) része inkább gyakorlati szemléletet igényelt, ahol azt kellett felismerni, hogy idősoros adatok ábrázolására az oszlopdiagram a legalkalmasabb. A b) rész egyszerű százalékszámítás volt, ahol a kiindulási és a végső érték helyes értelmezése volt a kulcs. A c) rész már egy lépéssel tovább ment: exponenciális növekedést kellett modellezni, ami az utóbbi években egyre gyakrabban jelenik meg az érettségin. A megoldási elv sok diák számára ismerős lehetett, a nehézséget inkább az okozhatta, hogy a szövegből kiindulva helyesen felírják a modellt, és matematikai formába öntsék a növekedés leírását. A megoldáshoz elengedhetetlen volt a logramitus ismerete, ami szintén nem túl könnyű. A d) részben térgeometriai modellalkotás jelent meg, ahol egy valós helyzetet kellett leegyszerűsíteni és a megfelelő felszín kiszámításával megoldani. Az e) rész kombinatorikai gondolkodást kért: az volt a lényeg, hogy felismerjük, hogy különböző elemszámú kiválasztásokat kell összegezni a lehetséges cserék számának meghatározásához.

Ez a feladat nem amiatt volt nehéz, amit kérdezett, hanem amiatt, ahogyan kérdezte. Mivel azonban minden szükséges adatot megadtak, a számolás ugyan időigényes volt, de következetes munkával viszonylag könnyen be lehetett gyűjteni az összes pontot.

A 18. feladat egy klasszikus, több témakört összekapcsoló szöveges feladat volt, amely a hétköznapi kontextuson keresztül kérte számon a matematikai gondolkodást.

Az a) részben térfogatszámítás jelent meg, ahol egy téglatest méreteiből kellett literben meghatározni az űrtartalmat, majd megfelelően kerekíteni – itt fontos szerepet kapott a térfogat és az űrtatlom közötti kapcsolat.

A b) rész egy geometriai gondolkodást igénylő bizonyítás volt, ahol a testátló hosszát kellett értelmezni, és belátni elemi számolással, hogy egy adott hosszúságú tárgy nem fér el a megadott méretű csomagban.

A c) és d) részek egy lineáris növekedési modellt használtak, ahol az éves utasszám alakulását kellett nyomon követni és összesíteni. A d) részben az összegzéshez a legegyszerűbb megoldást a számtani sorozat összegképletének alkalmazása jelentette. Érdemes megjegyezni, hogy a korábbi években gyakran kértek számon mértani és számtani sorozatokhoz kapcsolódó ismereteket hasonló feladatokban, így ez a gondolkodásmód sokak számára ismerős lehetett.

Az e) rész valószínűségszámítási gondolkodást kért, ahol a kedvező esetek arányát kellett meghatározni egy konkrét, életszerű helyzetben.

A feladat jól mutatja, hogy a hosszabb szövegek és a több részkérdés lehetőséget adnak arra, hogy a diákok részpontokat gyűjtsenek az egyes alfeladatokból, hiszen minden rész külön értékelhető. Az érettségi így nem elsősorban azt méri, hogy valaki egy teljes feladatot hibátlanul végig tud-e vinni, hanem azt, hogy felismeri-e az adott helyzetben alkalmazható módszert, és képes-e azt következetesen végigvinni.

Mi a helyzet az új követelményekkel?

2024-től a 2020-as Nemzeti Alaptanterv (NAT) szerint tanuló diákok írják az érettségit, ezért folyamatos kérdés, hogy az új követelmények mennyire jelennek meg a feladatokban.

A 2020-as NAT-ra épülő új matematika-követelményrendszer célja az volt, hogy csökkentse a túlterhelést, és a gyakorlatban is használható tudást helyezze előtérbe. Több témakört egyszerűsítettek, miközben nagyobb hangsúlyt kaptak az adatelemzéshez és hétköznapi problémákhoz kapcsolódó feladatok. A módosítások egyik kritikája, hogy sok helyen nem teljes témakörök tűntek el, hanem azok egyszerűsített változatai maradtak meg. Ez azt eredményezheti, hogy bizonyos összefüggések kevésbé érthetők mélyen, inkább csak alkalmazási szinten jelennek meg, ami a matematika alapját, a gondolkodást és annak örömét csorbítja és redukálja a manualitásra.

Az idei feladatsorban is megjelentek az új hangsúlyok. Jó példa erre az első rész 6. feladata, amely a kvartilisekhez és az ezekből felépíthető diagramhoz kapcsolódott. A kvartilisek egy adatsor eloszlását írják le: négy részre osztják az adatokat, és segítenek megérteni, hogyan helyezkednek el az értékek egymáshoz képest. Ezeket gyakran egy úgynevezett dobozdiagrammal (boxplot, sodrófadiagram) ábrázoljuk, amely szemléletesen mutatja meg a minimumot, az alsó és felső kvartilist, a mediánt.

Ez a típusú ábrázolás a gyakorlatban is jól használható, például statisztikai adatok gyors összehasonlításánál. Az elmúlt években többször is megjelent az érettségin, bár korábban az eltérő elnevezések némi bizonytalanságot és felháborodást is okoztak a diákok körében.

Az idei feladat azonban inkább a helyes értelmezést kérte számon: egy adott diagramról kellett leolvasni néhány adatot, ami megfelelő rutin mellett kifejezetten gyorsan megszerezhető pontokat jelenthetett. Itt azok a diákok is előnyben voltak, akik a legfrissebb függvénytáblázatot használták, hiszen ezek a fogalmak már ott is megtalálhatók, jól rendszerezett formában. Ez a feladat jól példázza az új irányt: kevesebb hangsúly az elméleti levezetéseken, és több a gyakorlati értelmezésen.

Más, kifejezetten az új követelményrendszerhez köthető témák idén nem jelentek meg a feladatsorban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a jövőben sem fognak, bármikor felbukkanhatnak, például a várható értékhez hasonló, újabban hangsúlyosabb területek is.

Mi történik, ha nem sikerül az elégséges jegy megszerzése?

A matematikaérettségi sajátossága, hogy középszinten alapból nincs szóbeli vizsga, sok diák örömére. Ha azonban az írásbeli eredménye nem éri el a 25 százalékot, de legalább 12 százalékot sikerül teljesíteni a maximális 100 pontból, akkor a szóbelin még javítható az eredmény. Ez sok diák számára második esélyt jelent.

A szerző a Rapid Edu matek-expertje, az ELTE-n végzett matematikus és okleveles matematikatanár, közel 10 éve tanít.

Kapcsolódó cikk a Qubiten:

A kávé nemcsak élénkít, hanem képes pozitívan befolyásolni a bél-agy tengely működését is, ami alacsonyabb stressz szintet és jobb hangulatot eredményezhet – írják a kutatók a Nature Communications folyóiratban megjelent friss tanulmányban. Az írországi University College Cork (UCC) vezető kutatóközpontjának, az APC Microbiome Ireland kutatói először vizsgálták meg, hogy hogyan lép kölcsönhatásba a kávé az emésztőrendszert és az agyat összekötő kommunikációs hálózattal.

A kutatók a vizsgálathoz 31 rendszeres kávéfogyasztó egészségügyi eredményeit hasonlították össze 31 olyan résztvevőével, akik nem isznak kávét. A résztvevők pszichológiai felméréseket töltöttek ki, nyomon követték étrendjüket és koffeinbevitelüket, valamint széklet- és vizeletmintákat adtak, hogy a tudósok elemezhessék a bélbaktériumok és az érzelmi állapot változásait. A kutatásban azokat tekintették kávéfogyasztónak, akik az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) által biztonságosnak és mérsékelt mennyiségnek tartott napi 3-5 csésze kávét isznak. A kísérlet elején a kávéfogyasztóknak két hétre abba kellett hagynia a kávéivást, amely időperiódusban a kutatók továbbra is gyűjtötték az alanyok egészségügyi információit. Ezután fokozatosan visszavezették étrendjükbe a kávét úgy, hogy a résztvevők nem tudták, hogy koffeines, vagy koffeinmentes folyadékot isznak-e.

A két hét kávémegvonás után a kutatók jelentős változásokat figyeltek meg a bélmikrobák anyagcsere-termékeiben, majd a kávé visszavezetése mindkét csoportban javította a hangulati mutatókat. A kísérlet eredményeként kiderült, hogy a koffeinmentes kávé a koncentrációt és a memóriát is javította, míg a koffein a figyelmet és éberséget fokozta, valamint csökkentette a szorongást. A kutatók a kávéfogyasztó résztvevők szervezetében az „Eggerthella” és a „Cryptobacterium curtum” szintje magasabb volt, mint a kávét nem fogyasztó alanyoknál: ezek a mikrobák felelnek az emésztőrendszer savtermelésében és az epesav-szintézisben, ami segíthet a káros baktériumok és fertőzések elleni védelemben. A kutatók szerint a hatások hátterében nemcsak a koffein, hanem más bioaktív vegyületek, például polifenolok állhatnak.

kapcsolódó cikk:

Súlyos szennyezést talált a Greenpeace a Vértesi Környezetgazdálkodási (VKG) Zrt. telephelye melletti Pénzes-patakban, írja sajtóközleményében a környezetvédő szervezet. A Greenpeace szakértői a Magyar Hang értesítése után végeztek méréseket Pusztavám és Oroszlány térségében: a szervezet beszámolója szerint a helyszínen a víz feltűnően olajos és kátrányszagú volt, ráadásul a mérések is visszaigazolták ezeknek az anyagoknak a jelenlétét a környezetben. A helyi civilek már korábban is ellenezték a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó VKG Zrt. Pusztavám és Oroszlány térségében végzett tevékenységét: a Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal áprilisban megtiltotta a cég hulladékkezelési tevékenységének folytatását miután egy tartály túlcsordulása miatt olaj folyt a helyi vizekbe.

A Greenpeace a VKG Zrt. meddőhányójából kifolyt anyagokból is mintát vett: az illékony kőolaj szénhidrogén (VPH C5-C12) koncentráció 332 mikrogramm/liter volt, és a naftalin koncentráció is aggasztóan magas, harmincszoros értékkel lépte át a megengedett határértéket. Ráadásul a megvizsgált üledékminta rákkeltő benzolt is nagy mennyiségben tartalmazott, illetve a patak vizében kiemelten mérgező arzént, bórt, cinket, ólmot és nikkelt is találtak. Bár a felszíni vizekben található alumínium mennyiségének nincs megszabott határértéke, a Greenpeace mérései szerint a mintában talált 12,8 mg/l közel hetvenszerese az ivóvízre meghatározott határértéknek, ami meghaladja a halakra biztonságos koncentrációt.

A Greenpeace mostani lépései között szerepel, hogy a részletes vizsgálati eredményeket hivatalosan is eljuttassa a hatóságokhoz. A szervezet célja, hogy az illetékes szervek haladéktalanul vizsgálják felül a VKG Zrt. teljes tevékenységét, különös tekintettel a meddőhányóra és a Cica-homok térségére. Emellett azt is sürgetik, hogy a hatóságok akadályozzák meg minden olyan anyag további beszállítását a területre, ami a megengedett szennyezettségi határértékeket meghaladja. Ráadásul ez nem egyedi eset, ugyanis a közlemény szerint „jogszerűségi aggályokat felvető gyakorlat zajlott a cégcsoport részéről Almásfüzitőn is, ahol a Tatai Környezetvédelmi Zrt. a vörösiszap befedésére hivatkozva veszélyes hulladékok tömegét rakta le a Natura 2000 ökológiai hálózat részének számító Duna-part melletti területre.”

Kapcsolódó cikk:

„Ha elképzelünk egy földgömböt, ami a magyar tudományosság, akkor az MTA a magja” – mondta Pósfai Mihály, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) frissen megválasztott elnöke az intézmény keddi tisztújító szavazása után tartott sajtótájékoztatón. Pósfai elmondta: sokaknak talán nem egyértelmű, hogy az MTA miért tölt be fontos szerepet a magyar tudományos életben, de szerinte messze nem arról van szó, hogy a szervezet csúcsán ülő akadémikusok jelölik ki a tudomány számára az irányokat.

Az akadémia új elnöke kiemelte a kutatástámogatási tevékenységének fontosságát, és elmondta: programjának egyik fő célkitűzése, hogy a 19 ezer fős köztestületi tagságot az eddiginél jóval nagyobb mértékben bevonja az MTA életébe. A tudomány gyors ütemben változó terület, és szerinte elengedhetetlen, hogy az MTA rugalmasan kövesse a változásokat. Mint mondta, Magyarországon is változás van; szerinte a leendő miniszterelnök, Magyar Péter tegnapi, a közgyűlésen tartott beszéde bizakodásra ad okot a jövőre nézve. Az új működési kereteket a leválasztott kutatóhálózat, az ELTE-hez került négy intézet és minden érintett akadémikus bevonásával kell kialakítani. „Csak magunkat okolhatjuk, ha nem tudjuk kihozni a legtöbbet ebből a helyzetből” – mondta az MTA új elnöke.

Arra az újságírói kérdésre, hogy milyennek látja Magyarország pozícióját a nemzetközi kutatói térben, és hogy mik a tervei a fiatal kutatók elvándorlásának megakadályozására, elmondta, hogy bár a legutóbbi két Nobel-díj nagyon rangos pozíciót jelent, a magyar kutatók Horizont programból való kizárása hatalmas hátrány.

„Ha most vissza tudunk térni Európába, akkor felívelő időszak jöhet. Ami a fiatal kutatókat illeti: készültek felmérések róluk, és a külföldön élők azt válaszolták, hogy a hazatéréshez először is kormányváltás kellene, valamint kiszámítható körülmények és tisztességes fizetések. Az első megtörtént, a többit meg kell teremteni.”

Kecskeméti Gábor, az MTA most megválasztott főtitkára szerint a kutatóintézetek helyzete az elmúlt években nagyon zavaros volt – ő maga is egy ilyen intézetnél dolgozott, és a külföldi partnerek leginkább a kiszámíthatatlanságot érzékelték. Eközben a fiatal kutatók által hozzáférhető pályázatok rendszere is aggasztóan leépült. Kovács Ilona főtitkár-helyettes hozzáfűzte ehhez, hogy szükség van a posztdoktori rendszer visszaállítására, ami a pozíciókat, a kutatási lehetőségeket és az ösztöndíjakat is érinti.

Az MTA a HUN-REN nélkül tárgyalna az új kormánnyal

Pósfai Mihály a Qubit kérdésére elmondta: abban a tárgyalási folyamatban, ahol a kutatóintézetek és az akadémia viszonyára vonatkozó új koncepciót alakítják ki, a dolgozói képviseletre, az MTA és az új kormány képviselőire, illetve nyilvánvalóan az intézetek és az ELTE képviselőire is szükség lesz. Ugyanakkor arra a kérdésre, hogy vajon a HUN-REN vezetőinek is helyük van-e ezen a tárgyaláson, azt válaszolta: „Nem hiszem".

Kecskeméti szerint a HUN-REN jelenlegi irányítása nagyon eltér attól, ahogyan az MTA vezette a kutatóhálózatot: korábban 10-12 ember elegendő volt, míg az utóbbi években elszaporodtak a különböző osztályok, főosztályok, igazgatóságok, ami növelte az adminisztrációs terheket. Bár a nemzetközi átvilágítások számos, az irányítási struktúrában kialakult diszfunkciót feltártak, a HUN-REN vezetése a változásra vonatkozó javaslatokat nem hajtotta végre.

A HUN-REN intézetvezetői most sokat tehetnek saját dolgozóikért, mondta főtitkár, aki szerint az utóbbi években két fő oka volt a problémáknak: a kompetenciahiány a vezetésben, valamint bizalomhiány a tudománypolitika és a tudomány képviselői között. Pósfai szerint sem szándékosan okoztak pusztítást a HUN-REN vezetői, „csak így sikerült.” Mint mondta, ő is jelen volt a legutóbbi dolgozói fórumon, ahol már tapintható volt a bizalom hiánya.

Kecskeméti szerint a magyar tudományos élet visszarendezéséhez legalább kétlépéses folyamat kellene. Első körben a kutatóhálózat sorsának rendezése, amit kimunkált, alapos tárgyalási folyamattal érnének el, a második lépés pedig az összes többi érdekelt féllel való megállapodás, elsősorban a tudományfinanszírozás kérdéseiben. „Minden pénzosztóval beszélni kell, és átlátható, kiszámítható pályázati rendszert teremteni” – mondta Kecskeméti.

Kovács Ilona főtitkárhelyettes szerint az egyetemek képviselőire is szükség lesz a kiegyensúlyozott tárgyalásokhoz: az egyetemek is kutatási intézmények, és az itt működő kutatócsoportokból egyre kevesebb van. „Ezeket kellene fenntartani, ezért a tárgyalásokon nekik is ott a helyük.” Ugyanakkor Pósfai szerint bár az Akadémián megmaradt a kutatói szabadság, az egyetemek és a kutatói hálózatok megsínylették az elmúlt éveket. Maga a kutatóhálózatok leválasztása, az „öncsonkítás" is az autonómia csökkenése volt, ezért olyan irányító testületeket kell létrehozni, amelyek önállóak és ahol garantálható az autonóm, szakmai alapú döntéshozatal. Kovács szerint a megoldás részleteiről még korai beszélni - először a tárgyalási helyzetet kell kialakítani.

Pósfai Mihály Széchenyi-díjas magyar geológust, mineralógust, egyetemi tanárt választotta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) új elnökének. A pozícióért négyen indultak; a kedd délelőtti választás során Borhy László régész az első körben esett ki, míg Pósfai a testület szavazatainak több mint felét megkapta. A pontos szavazatarányt az MTA később teszi közzé honlapján. A főtitkár Kecskeméti Gábor irodalomtörténész, a főtitkárhelyettes Kovács Ilona pszichológus és az Élettudományi alelnök Hunyady László endokrinológus lett. A Társadalomtudományi alelnöki posztot Borsos Balázs etnográfus, illetve a Természettudományi alelnöki pozíciót Kiss Rita építőmérnök tölti be.

Pósfai Mihály Széchenyi-díjas magyar geológus, mineralógus, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja. 1996 és 1998 között az Arizonai Állami Egyetem geológia tanszékének kutatója volt. 1994-ben lett a veszprémi Pannon Egyetem docense, 2004-ben az MTA doktora. 2004 és 2005 között négy hónapig a Cambridge-i Egyetemen kutatott. 2006 óta a Pannon Egyetem egyetemi tanára, 2010-ben lett az MTA levelező tagja, 2016-ban a rendes tagja. Ásványtannal foglalkozik, kutatási területe a környezeti ásványtan, a tavi karbonátképződés, a biogén eredetű mágneses nanokristályok tulajdonságai és képződésük folyamata, az egyedi légköri aeroszol részecskék fizikai és kémiai tulajdonságai és éghajlati hatásai, valamint a szulfidásványok kristálykémiája.

A Magyar Tudományos Akadémia május 5-én tartotta közgyűlését, ahol a tisztújítás során új elnököt is választott az intézmény. Az előző két elnöki periódusban, 2020-tól mostanáig Freund Tamás neurobiológus töltötte be ezt a pozíciót, akinek mandátuma idén lejárt. A jelölési folyamat tavaly év végén kezdődött, és a négy elnökjelölt bejelentésével (Borhy László régész, Miklósi Ádám etológus, Perczel András kémikus és Pósfai Mihály geológus), márciusban zárult le. A jelöltek április 8-án mutatták be programjukat, és a jelölési folyamat során a választóbizottság számos kérdésére kellett válaszolniuk a koncepciójukkal kapcsolatban.

Az új elnöknek a múlt héten a következő kérdéseket tettük fel:

• 1. Mi az első három legfontosabb intézkedés, amellyel kezdené az elnökségét?

• 2. Miként látja esélyeit az elnökválasztáson?

• 3. Mit emelne ki az elmúlt hatéves elnöki periódusból, pozitív, illetve negatív szempontból?

Pósfai Mihály válaszai:

„Felgyorsultak az események, és most a kutatóintézetek helyzetének rendezése tűnik a legsürgősebb feladatnak. Ebben a pillanatban még nem ismerjük, milyen kormányzati elképzelések vannak, ki és milyen szinten fog felelni a tudományos kutatásért, mely törvényekhez fognak hozzányúlni. Azt tartanám ideálisnak, ha minden érintett bevonásával – ebbe beleértem a kormány képviselőit, az intézetek dolgozóit, az igazgatókat, az MTA-t, a humán és társadalomtudományi kutatóközpontok esetében az ELTE-t – meg tudnánk állapodni egy optimális célállapotban, és annak megfelelően kidolgoznánk a részleteket. Van személyes véleményem arról, hogy mi lenne ez az optimális cél, de ennél fontosabb, hogy mit szeretne az egész kutatói közösség, azok a kollégáink, akik eddig is minden átszervezés, átgondolatlan ötletelés nyűgét viselték.

A köztestületi tagokkal való hatékony kommunikáció csatornáinak kiépítése, a köztestületi adatbázis tisztítása. Lehet, hogy a Qubit olvasói mind tudják, de azért megemlítem, hogy az MTA nemcsak a 365 akadémikusból áll, hanem tartozik hozzá egy 19 ezres tagságot számláló köztestület. Programom lényegéhez tartozik, hogy ők magukénak érezzék az Akadémiát. Ehhez az első lépés a kétirányú és rendszeres kommunikáció megteremtése a köztestületi tagok és az MTA vezetői között.

„Pályázati mátrix” elkészítése és közzététele. Az MTA sokféle pályázatot ír ki, kutatást és kutatókat támogat. Az összes pályázati lehetőséget egy egységes rendszerben, a pályázásra jogosultak és a beadás, értékelés, döntés idejének feltüntetésével, áttekinthető formában szeretném megjeleníteni. A cél, hogy az egyes pályázatok célközönsége könnyen rátaláljon az adott lehetőségre, belülről pedig a bírálati folyamatok és a bírálatokban résztvevő kutatók időbeosztása racionalizálható legyen. További, ehhez kapcsolódó cél, hogy az MTA honlap „Pályázatok” menüpontja alatt minden MTA támogatott kutatás elérhető legyen. Mindez az információ most is megtalálható a honlapon, de keresgélni kell.”

Az elnökségig vezető út már tavaly elkezdődött

A tisztújítás folyamatát az MTA Jelölőbizottsága készíti elő, aminek 22 tagja és ugyanennyi póttagja van. Ezek közül a tagok közül minden tudományos osztály két-két tagot és póttagot választ: egy tagot és egy póttagot a hazai akadémikusok közül, egy tagot és egy póttagot pedig az osztály nem akadémikus közgyűlési képviselői közül. A procedúrát a Jelölőbizottság elnöke vezényli, akit a bizottság tagjai közül az Akadémiai Közgyűlés választ meg; jelenleg ezt a posztot Bollobás Enikő, az MTA rendes tagja tölti be 2025 szeptember 10-e óta. A választási folyamatban az Akadémia választott vezetői, vagyis az elnök, a főtitkár, a főtitkárhelyettes, a három nagy tudományterületet képviselő alelnökök, illetve a három nagy tudományterületet képviselő akadémikus pozíciók betöltésére potenciálisan alkalmas jelöltek kiválasztását egy közvélemény-kutatás is megelőzi.

A tavaly októberben bemutatott felmérés eredményei alapján a Jelölőbizottság tagjai értékelték a preferált jelöltek munkásságát és kompetenciáit, majd a testület elnöke felkérte őket elnökjelöltnek. Azok a jelöltek, akik elfogadták a felhívást ismét a Jelölőbizottság testülete előtt mérettettek meg: a bizottság titkos szavazást tartott, és döntésével hivatalosan is jelöltté nyilvánította őket. Az akadémiai szabályozás szerint a tisztségviselőket a Közgyűlés választja meg három évre, akik legfeljebb egy alkalommal tölthetik be ezután újra ezt a pozíciót.

A Plútó keringési pályájához hasonló utat tesz meg az az ötszáz kilométeres átmérőjű Neptunuszon túli objektum (TNO), amely megváltoztatta a kutatók eddigi feltételezéseit a kisbolygók légkörének létezéséről – írják a Japán Kiotói Egyetem kutatói a Nature Astronomy tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban. A TNO-k a Neptunusz pályáján túl, a Naprendszer külső részén keringő jeges égitestek: a megfigyelt objektum háromszor kerüli meg a Napot, míg a Neptunusz ugyanannyi idő alatt mindössze kétszer.

A kis méretű égitestet 2024. január 10-e óta figyelik meg a kutatók, amikor a 2002 XV93 elhaladt egy távoli csillag előtt, és úgynevezett fedést okozott. Ko Arimacu, a Kiotói Egyetem kutatója és kollégái szerint a csillag fénye azonnal eltűnt volna, hogyha az apró égitestnek nem lett volna légköre. „Ezek a fokozatos változások leginkább azzal magyarázhatók, hogy a csillag fénye egy rendkívül vékony légkörön hajlott meg a 2002 XV93 körül” – mondta Arimacu a New Scientistnek. A kutatók a kis égitest felszíni nyomását körülbelül 100-200 nanobárra becsülik, ami nagyjából 5-10 milliószor ritkább a Föld légkörénél és körülbelül 50-100-szor ritkább a Plútóénál.

Arimacu szerint bár a légkör nem lenne alkalmas emberi légzésre, a felfedezés tudományos szempontból fontos felfedezésnek számít: „azt jelzi, hogy az illékony gázok vagy állandóan jelen vannak, vagy valami utánpótolja őket a nagyon kicsi jeges égitest körül”. A kutatócsoport szerint a legesélyesebb gázok, amelyek a légkört alkothatják a metán, a nitrogén és a szén-monoxid, ugyanis ezek elég illékonyak ahhoz, hogy a Naprendszer külső régiójában mérhető nagyon alacsony hőmérsékleten gáz halmazállapotúvá váljanak. A kutatók megfigyelési eredményei azért fontosak, mert „eddig a Naprendszerben egyértelműen kimutatható légkörök alapvetően a bolygókhoz, törpebolygókhoz és néhány nagy holdhoz kapcsolódtak. A 2002 XV93 úgy tűnik, az egyik legkisebb olyan égitest a Naprendszerben, amelynél egyértelműen kimutattak légkört” – mondta Arimacu.

Egy politikai rendszer valódi működését nemcsak alkotmányos szövegek, törvények és rendeletek határozzák meg, hanem azok az eljárások, szokások, döntési pontok, hallgatólagos szabályok és intézményi reflexek, amelyek nap mint nap újratermelik a hatalmi viszonyokat. Ezeket nevezem protokolloknak. A rendszerváltás valódi kérdése nem az, hogy az új többség hány törvényt tud elfogadni, hanem az, hogy képes-e olyan működési rendet létrehozni, amely akkor is védi a közérdeket, amikor a pillanatnyi politikai akarat mást kívánna. Mert a közhatalomnak nemcsak akaratra, hanem infrastruktúrára is szüksége van. Magyarországon ezt az infrastruktúrát szinte a nulláról kell újjáépíteni.

A „protokoll” szó hallatán a legtöbben vagy a diplomáciai etikettre gondolnak, vagy az internet technikai alapjaira: aa TCP/IP-re, a HTTP-re, az SMTP-re, vagyis arra, hogyan kommunikálnak egymással a gépek, a szerverek és a hálózatok. Pedig a protokoll ennél sokkal általánosabb jelenség. Protokoll minden olyan eljárásrend, amely megmondja, hogyan kell valamit csinálni úgy, hogy ne kelljen minden egyes alkalommal újra feltalálni a döntést. A protokoll koordinál, tehermentesít, kiszámíthatóvá tesz. Előre meghatározza, ki mit, mikor, milyen feltételekkel, milyen ellenőrzés mellett és milyen következményekkel tehet.

A protokoll tehát nem pusztán szabály, hanem működési nyelv. Egy kórházi kézmosási rend protokoll. Egy repülésbiztonsági ellenőrzőlista protokoll. Egy bírói kinevezési eljárás protokoll. Egy közbeszerzési adatnyilvánossági rendszer protokoll. Egy iskolai fegyelmi eljárás protokoll. Egy szerkesztőségi tényellenőrzési szabály is protokoll. A modern civilizáció nagy része ilyen protokollokon nyugszik. Nem azért bízzuk rá magunkat egy repülőgépre, mert személyesen ismerjük a pilótát, hanem mert bízunk abban a sokrétegű protokollrendszerben, amely a képzésétől a karbantartáson át a légiirányításig körülveszi. Nem azért indítunk el egy banki átutalást, mert látjuk a pénz útját, hanem mert hiszünk abban, hogy a rendszer eljárásai nem engedik elveszni, eltéríteni vagy önkényesen újraértelmezni pénzügyi adatainkat.

A magyarérettségi a 2024-es változások óta sok diáknak nem egyszerűen vizsga, hanem afféle iskolai mumus lett: kiszámíthatatlan és parttalan – nagyjából olyan, mintha bedobnának valakit az Atlanti-óceán közepére, majd azt mondanák neki, hogy hajrá, ússzál. A félelem nem csupán abból fakad, hogy olvasni, értelmezni és fogalmazni kell, hanem abból is, hogy a megváltozott követelmények mintha egyszerre kérnének számon lexikális műveltséget, szövegértési rutint, irodalmi tájékozottságot és gyors, fegyelmezett gondolkodást.

Az érettségizők azért tartanak ennyire a tárgytól, mert úgy érzik, a magyar nem egy jól begyakorolható pálya, ahol elég megtanulni különböző képleteket. Itt egy rossz nap, egy félreértett szöveg, egy bizonytalan műismeret vagy egy ügyetlenül megfogalmazott — esetleg teljesen kihagyott — gondolat is súlyos pontokba kerülhet. Így válik a tantárgy a bizonytalanság szimbólumává: nemcsak azt méri, mit tudnak a diákok, hanem azt is, mennyire bírják idegekkel, amikor a kultúra, a nyelv és az elvárások egyszerre kérnek tőlük számon mindent.

A változások konkrétumai a feladatlap I. részén keresztül

A magyarérettségi struktúrája 2024-re jelentősen átalakult. Az alapvető koncepcióból annyi maradt meg, hogy a diákoknak továbbra is két nagy részt kell megoldaniuk – összesen 240 percben. A 2024 előtti érettségikben az I. rész egy szövegértési, illetve egy rövid szövegalkotási feladatból állt, amelyre a diákoknak 90 percük volt.

A szövegértés 2024 előtt — pontosabban 2017-től, hiszen akkor történt egy nagyobb változás, amely a jelenlegi érettségi elődjét eredményezte — sokkal kevésbé volt grammatikafókuszú. A nyelvi-nyelvtani részekben korábban kevésbé a klasszikus leíró nyelvtani tudás dominált; inkább kommunikációhoz, stílusokhoz kötődő feladatok voltak tendenciózusan megfigyelhetők. Mára azonban ez is változott. Igaz, még mindig ez az a rész, amellyel jó esetben simán összegyűjthető 25-30 pont a 40-ből mindenféle hatalmas lexikai tudás vagy háttérismeret nélkül is. A nyelvtan pedig jól begyakorolható, hiszen a leíró nyelvtani részben viszonylag világos, hogy a fonémák szintjétől a mondatok szintjéig milyen ismeretekre lehet szükség.

Az idei év szövegértési feladatlapja Jókaihoz kapcsolódott – most mondja valaki, hogy nem számítanak az évfordulók! (Jókai születésének 200. évfordulóját 2025-ben ünnepeltük, így aligha véletlen, hogy a 2025–2026-os tanévben is előkerült ez a kapcsolódás.) A szöveg nem volt hosszú, viszonylag könnyen lehetett értelmezni, és az előző évekhez hasonlóan a legtöbb esetben azt is megadták, melyik szövegegységben érdemes keresni az adott kérdésre a választ. (A 4. feladat egyik részében például egy táblázatot kellett kiegészíteni szerkesztők neveivel és reakcióikkal az írói sztrájkra vonatkozóan négy pontért.) Jó feladatmegoldási módszertannal, konstruktív kereséssel és fókusszal ez a terület az érettségi legkönnyebben kezelhető része volt. A nyelvtanhoz kapcsolódó feladatok is egyszerűek voltak: szerepelt egy, a szöveg stílusára vonatkozó kérdés (az első kérdésnél a publicisztikai stílust kellett felismerni), illetve egy egyszerű mondatelemzés (a 9. feladatban a megfelelő alaptagokhoz, illetve bővítményekhez kellett hozzárendelni, hogy Jókai nem méltatta Madách művét). Hozzá kell tennem, hogy a szöveg egészére vonatkozó igaz-hamis állítások sem okozhattak komolyabb problémát azoknak a diákoknak, akik tudatosan dolgoztak a szöveggel, mert minden állításra könnyen meg lehetett találni a vonatkozó részeket, emellett annyira nem is voltak becsapós állítások. Itt a 10. feladatban arra kellett rájönnie a vizsgázóknak, hogy Jókai tényleg ismert író volt saját korában Európán kívül is, de fel kellett ismerni a többi állításról azt, hogy hamisak.

A fő csavar az apróbb változások ellenére nyilván nem elsősorban a szövegértésben van, hanem az I. feladatlaphoz tartozó irodalmi részben rejlik. Kikerült az érvelés vagy a gyakorlati szövegalkotás feladata, a helyére pedig egy lexikai alapú feladatlap került. Ebben az a kifejezetten kellemetlen, hogy a gyakorlati szövegalkotás — például panaszlevél, ajánlás, vitaindító —, illetve az érvelés pont olyan kompetenciákat mért, amelyekre a diákoknak a 21. században valóban nagy szükségük lenne.

Tehát nem feltétlenül önmagában a lexikai alapú feladatlappal van a probléma, hanem azzal, hogy sok esetben valódi funkció nélkülivé válik: poroszos, bemagolt tudásra épít, nem pedig problémaközpontú gondolkodásra. Ez pedig súlyos probléma, és ezen a ponton valóban szükség lenne egy jelentős paradigmaváltásra.

Az irodalmi feladatlap főként stílusokkal, műfajokkal, műismerettel, irodalmi alkotásokkal kapcsolatos témákra és fogalmakra épít, illetve ezekhez kötődő konkrét memoriterekkel kapcsolatos feladatok is szerepelhetnek benne. Ezzel az a legnagyobb gond, hogy egy memoriterhez kötött felismerés, egy stíluskorszakhoz rendelt fogalom vagy egy szerző–mű párosítás önmagában még nem bizonyítja, hogy a diák érti is azt az irodalmi jelenséget, amelyről számot ad.

Ez a szegmens összesen 20 pontból áll, tehát a szövegértési és nyelvi feladatsorra, valamint az irodalmi feladatlapra — vagy totóra/tippmixre, ahogyan sok diák átkeresztelte — összesen 60 pontot lehet bezsebelni ezen 90 perc alatt.

Mindezek ellenére, ha a dolgozatíró tudja, mire kell számítania (itt egyértelműen az a kulcs, hogy megfelelően átlátható, következetes felkészítést kapott-e, illetve megfelelő módon készült-e), akkor azt lehet mondani, hogy az irodalmi tesztfeladatsor sem volt különösebben nehéz, mivel típusfeladatokat tartalmazott.

Az első feladatban különböző állítások hibáit kellett javítani; itt ismert irodalmi alkotások és fogalmak kerültek elő. Minden egyes mondatban egy hiba volt, ezt kellett a vizsgázónak megtalálnia, illetve javítania azt. A négy pont megszerzéséhez így fel kellett ismerni azt, hogy a Dorottya nem Kosztolányi, hanem Csokonai alkotása, illetve Jókai főhőse sem Timéa, hanem Noémi mellett találta meg a boldogságot. A maximum ponthoz ennél a résznél az is kellett, hogy valaki ismerje az eposzi kellékeket, illetve Herczeg Ferenc pályaképét. Ez a rész könnyen megugorható volt, mivel az elmúlt években már volt ilyen feladat, továbbá nem a legmélyebb részekre kérdeztek rá. A műismereti, illetve memoriterhez kapcsolódó rész illeszkedett a korábban prezentált érettségi sablonba: bemagolt tudásra épített, viszont cserébe, ha a diák tudta, mire készüljön — vagyis, ha megkapta a megfelelő felkészítést és módszertant —, akkor ez is könnyen kezelhető résznek bizonyult

A 2. feladatban az érettségizőknek tizenegy lehetőség közül kellett kiválasztaniuk három művet, amelyekhez 3-3 szereplőt kellett rendelni. Alternatívaként szerepelt a kötelező ismeretanyagból az Antigoné, az Úri muri, Az ajtó, Az élet kapuja, A vadkacsa, a Nóra, A sirály, a Ványa bácsi, a Beszterce ostroma, az Édes Anna és az Adjátok vissza a hegyeimet! A feladat pontozásánál minden egyes irodalmi alkotáshoz három releváns módon kapcsolt szereplő után járt egy pont, a feladatra összesen három. A 3. feladatban Vörösmarty Mihály Szózatát, illetve Ady Endre Kocsi-út az éjszakában című versének sorait kellett megfelelő módon két pontért sorba rendezni.

A stílusokhoz és költőkhöz kötődő feladat sem volt különösebben nehéz, hiszen olyan ismeretanyagokat kértek számon, mint egy-egy fontosabb mű címe vagy pályaképpel kapcsolatos információ, melyek elég alapinformációnak számítanak a tananyagi tematika szempontjából.

A 4. feladatban verstani ismeretek kerültek elő: Tóth Árpád Esti sugárkoszorú című verse alapján kellett felismerni az impresszionista stílust, illetve szinesztéziát (mint költői kép), továbbá a páros rímelést. Az 5. feladatban 1-1 pontért kellett felismerni a groteszk, illetve a legenda fogalmát. Az irodalmi feladatlap utolsó feladatnál 6 pontot lehetett szerezni. Itt nyolc szerző (Balassi Bálint, Berzsenyi Dániel, Petőfi Sándor, Mikszáth Kálmán, Vörösmarty Mihály, Kosztolányi Dezső, Wass Albert, József Attila) mindegyikéhez kellett 2-2 állítást rendelni, de 14 jó válaszra a 16-ból már járt a maximális pont.

Összességében tehát az idei irodalmi feladatlap nem a megoldhatatlansága miatt érdekes, hanem azért, mert pontosan megmutatja a rendszer logikáját: aki tudta, milyen típusú lexikai kapaszkodókra kell készülnie, annak kezelhető volt; aki viszont csak általános „irodalmi műveltségként” találkozott vele, annak könnyen tűnhetett szerencsejátéknak.

A szerencsejáték folytatása: a feladatlap II. része

A második rész ugyanúgy, mint korábban, egy műértelmezési lehetőséget is tartalmaz. Azonban míg régebben nyílt titok volt, hogy a műértelmezés jellemzően novellaelemzés lesz — még akkor is, ha mesei elemeket is tartalmazhatott —, mára kiszámíthatatlanná vált, mit kapnak az érettségizők. Ezt bizonyítja az előző évi októberi, illetve az idei érettségi is. Nincs már meg az a korábbi tendencia, hogy emelt szinten szinte biztosan verset kapnak a diákok, középszinten pedig majdnem biztosan novellát. Ezek a falak ledőltek: mára közép- és emelt szinten is tudni kell mindent — vagy legalábbis majdnem mindent — elemezni. 2026-ra ott tartunk, hogy nem biztos, hogy az emelt feladatsor lényegesen nehezebb, mint a középszintű társa.

A legtöbben itt azt mantrázták, hogy novella legyen. 2025 októbere után joggal gondolhatta az ember, hogy erre minden esély meg is van, hiszen akkor balladát kaptak a diákok elemzésre. Az imák azonban nem találtak meghallgatásra, a kaparós sorsjegyen a „nem nyert” felirat szerepelt: verset kellett értelmezniük.

A feladat szerint Arany János A tölgyek alatt című költeményét kellett elemeznie az érettségizőknek. A vers egyébként elemzési szempontból nem volt nehezen értelmezhető alkotás, mégis sokkal nehezebb kerek, kompakt esszét építeni róla, mint mondjuk egy narratív szövegről. Kifejezetten nehéz feladatnak gondolom az idei műértelmezést, főleg azért, mert egy ilyen lírai szövegből nem könnyű minimum 500 szavas fogalmazást írni középszinten. A lírai én beszédhelyzetét és a motívumokat a diákok általában nehezebben tudják értelmezni, hiszen ezek kevésbé tűnnek konkrétnak, mint egy narratíva szereplői, cselekménye vagy konfliktusrendszere.

Ráadásul nagyon komplex módon megjelenő ellentéteket is vizsgálni kellett: az idő- és értékszembesítést, a múlt és jelen viszonyát, valamint ehhez kapcsolódóan az élet és halál szembenállását, illetve szimbolikáját. Szóval egy ideig A tölgyek alatt című versről szinte biztosan nem az fog először a diákok eszébe jutni, hogy Arany János milyen kiemelkedő költő.

Témakifejtő esszé

A műértelmezés helyett — amelyről a feladatlap kinyitásának pillanatában derül ki, hogy milyen típusú elemzés lesz — lehet választani a témakifejtő esszét is. Ez nagyjából olyan, mint az emelt magyar irodalom érettségin a reflektáló szövegalkotás, azzal a különbséggel, hogy itt lehet használni szöveggyűjteményt. Mondhatnánk, hogy fair, de nem az.

Ez az a rész, ahol tíz tanárból tíz azt ajánlja, hogy a diák lehetőleg semmiképpen se ezt válassza. Nem azért, mert maga a feladattípus rossz lenne, hanem mert olyan széles körű világlátást és irodalmi tájékozottságot vár el a dolgozat írójától, amely releváns, holisztikus irodalomszemlélet nélkül nagyjából olyan nehézségű, mint rögtön sorra kerülni egy állami hivatalban. Nem lehetetlen, csak éppen nem ez a realitás.

Itt különböző irodalmi példákon, sokszor rövid verselemzéseken keresztül kell bemutatni, hogyan változik egy műfaj vagy toposz a különböző korszakokon át, esetleg egy konkrét téma — például a szerelmi költészet vagy a létösszegzés — milyen módon jelenik meg egyes szerzőknél. Még egyszer: megfelelő irodalomszemléletű oktatás mellett ez nagyon szuper feladat lenne. Csakhogy a mostani oktatási szisztéma egyelőre nem feltétlenül tart itt.

Az idei érettségiben ennél a résznél a létösszegző versek képezték a témát. A létösszegzés a magyar lírában nagyon markáns terület, mivel sokfelé ágazhat: jelenthet egy költői életút végi számadást, tanulságlevonást vagy búcsúzást is, de nem feltétlenül kell az élet végéhez kötni, hiszen értelmezhető egy állomáshoz való megérkezésként is. Irodalmunkban rengeteg szerző életművében találkozunk ilyen művekkel: Berzsenyi Dánielnél, Arany Jánosnál, József Attilánál, Kosztolányi Dezsőnél vagy Vörösmarty Mihálynál is.

A feladat önmagában nem lenne rossz; inkább maga a feladattípus az, ami középszinten problematikussá válik — ergo ugyanezen a véleményen lennék más, hasonló jellegű feladat esetében is. Amíg a jelenlegi irodalmi oktatás nem elsősorban szociális érzékenységre, empátiára és gondolkodásra nevel, addig nem konzisztens egy ilyen jellegű számonkérés az érettségin.

Összegezve: ezért válik ambivalenssé a két feladatlap közötti attitűdbeli különbség. Most bemagolt tudást kérünk számon, vagy tényleges, széles körű irodalmi tájékozottságot? Adatbázisszerű memóriát várunk el, vagy gondolkodó olvasói tekintetet? Ez okozza a diákok fejében a legnagyobb zűrzavart és feszültséget. Talán éppen ezért lett a magyarérettségi az új mumus: mert nemcsak nehéznek tűnik, hanem sokszor azt sem lehet pontosan tudni, milyen típusú tudással lehet igazán jól teljesíteni benne.

Azt viszont biztosan állíthatom: megfelelő, koncepció mentén felépített felkészüléssel az első rész nem volt különösebben nehéz. Cserébe a második igen — és talán éppen ez mutatja meg a legpontosabban, miért félnek tőle ennyire a diákok.

A szerző a Rapid Edu magyar-történelem-szakértője, több mint 10 éve tanít.

A Frontiers Planet Prize olyan tudósokat keres, akik skálázható, bizonyítékokon alapuló megoldásokat dolgoznak ki, hogy segítsenek az emberiségnek a Föld tűrőképességének keretein belül élni. A száz fős 100 nemzetközi zsűri a magyar jelöltek közül a Tölgyesi Csaba ökológus kutatási eredményeit találta a legígéretesebbnek. A 25 nemzeti bajnok közül kiválasztott három nemzetközi győztest 2027 januárjában díjazzák – adja hírül az MTA.

A magyarországi kutatóhelyek által jelölt kutatók munkáit az MTA Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottsága rangsorolta, majd három jelöltet nevezett a nemzetközi versenybe. Az egyes országok jelöltjei közül 100 fős nemzetközi zsűri választotta ki országonként a legjobb pályázót. A zsűri elnöke Johan Rockström svéd klímakutató, a Stockholm Resilience Centre igazgatója és a globális fenntarthatósági kutatások egyik legismertebb alakja volt.

A világ legnagyobb, Földünk egészségével foglalkozó tudományos versenyén évente három kutatónak ítélnek oda fejenként egymillió dollárt, hogy ezzel is támogassák áttörő kutatásaikat, amelyek valódi eredményeket tudnak felmutatni. A Frontiers Planet Prize zsűrijének indoklása szerint Tölgyesi Csaba egyike azon 25 kivételes tudósnak, akinek a kutatásai elősegítik a Föld rendszeréről alkotott ismereteink bővítését, miközben gyakorlatias, skálázható megoldásokat kínálnak, hogy az emberiség biztonságban élhessen, és fennmaradhasson a bolygó tűrőképességének határain belül. A Frontiers Planet Prize fő célja, hogy a tudományos eredmények eljussanak a döntéshozókig, így Tölgyesi és csapata kutatása cselekvésre ösztönözheti a politikai vezetőket is.

Az ökoszisztéma-helyreállítást egyre inkább kulcsfontosságú eszköznek tekintik a klímaváltozás mérséklésében, tanulmányunk azonban rávilágít ennek korlátaira – nyilatkozta Tölgyesi Csaba a díjazottak kihirdetése után. – Mi egy prediktív modell segítségével kimutattuk, hogy a globális léptékű élőhely-helyreállítás a szén-dioxid-kibocsátásnak csak kis részét tudná ellensúlyozni: a legoptimistább forgatókönyv szerint 12 százalékot, a jelenlegi kibocsátási trendek fennmaradása esetén pedig kevesebb mint 4 százalékot. Ezek az eredmények megkérdőjelezik, hogy az élőhely-helyreállítás, melynek az erdősítés csak egy típusa, valóban alkalmas módszer-e a szén-dioxid-megkötésre, azaz a klímaváltozás mitigációjára. Mi ehelyett a méltányos helyreállítást szorgalmazzuk, amely a biológiai sokféleséget, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást és az ellenállóképes ökoszisztéma-szolgáltatásokat helyezi előtérbe.”

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Tudósok több mint tízezer, eddig ismeretlen exobolygót, azaz a Naprendszeren kívül, idegen csillagok körül keringő bolygót azonosítottak egyetlen felmérés során, és ezzel megháromszorozódhat az általunk ismert, potenciális idegen világok száma, számol be a LiveScience. A rekordot jelentő felfedezés egy gépi tanulási módszereket használó, új algoritmus használatával volt lehetséges, amely több mint 80 millió csillag elemzésében segített a kutatóknak, szinte észrevehetetlen részleteket is feltárva.

Az első exobolygót 1995-ben fedezték fel, a számuk pedig növekedett az olyan új technológiák megjelenésével párhuzamosan, mint például a James Webb űrteleszkóp. Tavaly szeptemberben csillagászok bejelentették, hogy a megerősített exobolygók száma meghaladta a hatezret, és azóta, a NASA adatai szerint közel 300 került a listára.

Egy új tanulmányban, amely április 20-án került fel az arXiv szerverre, a szerzők arról számolnak be, hogy egyszerre 11 554 lehetséges exobolygót azonosítottak. A kutatócsoport egy algoritmus segítségével több mint 83 millió csillag fénygörbéjét elemezte, amelyeket a NASA 2018 óta a Föld körül keringő Transiting Exoplanet Survey Satellite (TESS) űrteleszkópja rögzített. A csillagok fényének apró változásaiból állapították meg, egy bolygó mikor haladhatott el a csillaga előtt. A TESS kifejezetten az átvonuló objektumok észlelésére készült, és már 882 megerősített exobolygót fedezett fel.

Így több mint 11 ezer potenciális exobolygót tártak fel, amelyek közül 10052-t korábban még nem észleltek - a többit más kutatók már azonosították, de még nem erősítették meg. A kutatók modelljük érvényességének tesztelésére egy új bolygójelöltet saját maguk is megpróbáltak megerősíteni. Méghozzá a chilei Atacama-sivatagban levő, 6,5 méteres Magellan-távcsövek egyikével egy úgynevezett „forró Jupitert”, amely a TIC 183374187 b nevet kapta. A Földtől körülbelül 3950 fényévre lévő csillag körül kering, éppen ott, ahol az algoritmus előre jelezte, ami arra utal, hogy a többi lehetséges exobolygó is megerősítést nyerhet. Ugyanakkor ezek rövid keringési ideje arra utal, hogy túl közel vannak csillagaikhoz ahhoz, hogy az általunk ismert élet fennmaradhasson rajtuk.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Vajna Tamás, a Qubit munkatársa Akadémiai Újságírói Díjban részesült. A díjat a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közgyűlésén adták át hétfőn, az MTA székházának dísztermében. Az indoklás szerint a díjat a tudomány népszerűsítése érdekében kifejtett eredményes újságírói munkásságának elismeréseként ítélte Vajna Tamásnak az MTA Elnöksége.

Az indoklásban kiemelték három évtizedes munkásságát, a HVG Szellem rovatában, valamint a Qubiten kifejtett tevékenységét. Vajna Tamás a kezdetektől, 2017-től dolgozik a Qubit szerkesztőségében. Az Akadémiai Újságírói Díj, meghatározása szerint olyan, a magyar nyelvű médiában dolgozó, hazai és határon túli magyar újságíróknak – riportereknek, tudósítóknak, műsorvezetőknek, szerkesztőknek, szerkesztőségi munkatársaknak – adható, akik rendszeresen, következetesen, pontosan és hitelesen foglalkoznak tudományos témákkal, aktívan részt vesznek a tudományos ismeretterjesztésben, bemutatják az Akadémia kutatásokhoz kapcsolódó tevékenységét, és hírforrásként használják az MTA által közzétett anyagokat, publikációkat.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

A Magyar Tudományos Akadémia kétnapos közgyűlésének hétfői napját Freund Tamás MTA-elnök beszéde nyitotta meg. „Alapvető politikai változás előtt áll az ország, azon belül a tudomány és Akadémiánk is" – mondta a leköszönő elnök. A testület május 5-én, kedden választ új vezetőt. Freund beszédében kiemelte: a nemzet szolgálatára napokon belül felesküdő új kormány és a tudományt 200 éve képviselő nemzeti intézmény, a Magyar Tudományos Akadémia között a kapcsolat „jó irányba, a közös szolgálat, a partneri viszony irányába indul el".

Freund szerint erre biztosítékot jelenthet, hogy Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, a leendő miniszterelnök, valamint Tanács Zoltán, a tudományért és technológiáért felelős leendő miniszter is elfogadta a meghívást az ünnepi közgyűlésre. Széchenyi István és társai az Akadémia létrehozásával szellemi irányt is kijelöltek, amely szerint a tudás nem önmagáért való, hanem a haza javát kell szolgálnia, „a kutatás nem elszigetelt, hanem közösségbe ágyazott tevékenység, a műveltség pedig nem dísze, hanem megtartó ereje a nemzetnek".

Az MTA-elnököt követően beszédet mondott Magyar Péter leendő miniszterelnök is. Kijelentette, hogy „a rendszerváltásban a tudományos közösségnek fontos szerepe lesz”, és ígéretet tett arra, hogy az új kormány a tudományos közösséggel együtt alakítja ki az Akadémia és a kutatóhálózatok új működési és irányítási modelljét.

Az MTA tisztújító közgyűlésén beszédet mondó Magyar Péter szólt a leköszönő kormányzat és az Akadémia, valamint a tudományos közösség viszonyáról is. Mint mondta, a tudományos és kutatói szféra az elmúlt évek politikai kurzusainak kárvallottjává vált. A kormány nem kezelte partnerként a tudományos közösséget. Az autonómia „irritálta a hatalmat”, a tudományos megalapozottság, az adatalapú megközelítés és a kritikai gondolkodás nem volt kívánatos a hatalom számára, és nem játszott szerepet a kormányzati döntéshozatalban. Kutatók és kutatóintézetek ellehetetlenítése, illetve a hatalomhoz lojálisak felemelése volt jellemző. Eközben a tudományos közösséggel csak formális egyeztetések zajlottak, a kormány erőből nyomta át az akaratát – ennek példájának nevezte a kutatóhálózat 2019-es átszervezését.

A társadalomtudományi és bölcsészeti műhelyeket és azok kutatóit különösen fenyegetőnek érezte a kormányzat, mondta, hiszen „ők azok, akik a társadalom valós helyzetét ténylegesen képesek feltárni". Külön is kiemelte az ELTE-hez csatolt négy társadalomtudományi és bölcsészeti intézetet, illetve azt, hogy ezek alkalmazottait a béremelésekből is kizárták.

Emlékeztetett arra, hogy az egyetemek alapítványokba szervezésének következményeként a kormány hallgatók és kutatók tízezreit fosztotta meg az Erasmus és Horizon programokban való részvételtől. Az EU komolyan vette az autonómia sérülését, de „a távozó miniszterelnök egy pillanatra sem akarta helyreállítani az autonómiát" és orvosolni a problémákat, hiszen az volt a célja, hogy egy politikai változás után a maga számára mentse át az alapítványokba szervezett vagyont.

Magyar kijelentette, hogy az új kormány az első teendői között akarja ezt a helyzetet megoldani, és az Erasmus és Horizon programokat újra hozzáférhetővé tenni.

Azt is elmondta, hogy Magyarországon a tudományra szánt GDP-arányos költségvetési ráfordítás messze elmarad a 2 százalékos uniós átlagtól. A kutatóti területen elköltött ezer milliárd forint háromnegyedét cégek fizetik. Többször megismételte, hogy az állam kétszer-háromszor többet költött propagandára, mint tudományra. Felsorolta azt is, hogy a kutatói átlagbér bruttó 800 ezer forint körül mozog, a fiatal kutatók kiszámíthatatlansággal, munkájuk ellehetetlenülésével szembesülnek, sokan másodállást kénytelenek vállalni a megélhetésért, miközben a HUN-REN vezetői havi 10 milliós fizetéseket kapnak, tízszer-hússzor annyit, mint a fiatal kutatók többsége. „Nem mehet így tovább" - jelentette ki, szemléletbeli változást ígért, és azt, hogy az újonnan megalakuló minisztérium a fejlesztés és innováció támogatására jön létre, a kormány számára „kiemelt prioritást jelentenek a hazai tudomány kihívásai és a benne rejlő potenciál".

Ígéretet tett arra, hogy bármelyik jelölt is nyeri meg az akadémiai elnökválasztást, az új kormány kész lesz vele konstruktív együttműködésben dolgozni. Új fejezetet kell nyitni az együttműködésben, mondta, és célként nevezte meg a kutatási ökoszisztéma megerősítését és stabil finanszírozását, az autonómia erősítését.

Magyar elmondta: hallják az érdekképviseletek és az elszakított intézetek hangját is. Ezért a tudományos közösséggel együtt fogják kialakítani az Akadémia és a kutatóhálózat új a működési és irányítási modelljét. Beszédét azzal zárta, hogy a következő 10-15 évben Magyarország nem arról lesz ismert, hogy itt vannak a legnagyobb összeszerelő üzemek, hanem az innovációról, a startupokról, az egyetemi és kutatási eredményekről.

Május 4-én, hétfőn kezdődik a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kétnapos tisztújító közgyűlése. A hétfői napot a 200 éves fennállását tavaly ünneplő Akadémia ünnepi üléssel nyitja. A bicentenáriumi közgyűlésen beszédet mond a hatéves MTA-elnöki periódusát záró Freund Tamás, illetve Magyar Péter, a Tisza párt elnöke, leendő miniszterelnök is.

Ezt követően zárt munkaközgyűléssel, elnöki és főtitkári beszámolókkal és további napirendi pontokkal folytatja munkáját az MTA legfőbb döntéshozó testülete. Úgy tudjuk, hogy az „egyéb beérkezett egyéni indítványok és javaslatok" között szó lesz az MTA és a HUN-REN kutatóhálózat viszonyáról is. Egész pontosan arról, hogy az MTA kész arra, hogy az elcsatolt kutatóhálózatot visszafogadja. Ezt április 22-én Freund Tamás MTA-elnök közleményben nyilvánította ki, hivatkozva arra, hogy a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat egy kivételével valamennyi kutatóközpontjának és önálló kutatóintézetének vezetője, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez került négy kutatóközpont vezetője is kinyilvánította azon szándékát, hogy az MTA keretein belül működjön tovább. Az MTA a választásokat követően szinte rögtön megbeszéléseket kezdeményezett a Tisza Párt vezetőivel, többek között az intézetek sorsáról is.

Orbán nem ment el

Mint emlékezetes, az MTA tavalyi, ünnepi közgyűlésén úgy volt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mond – ő az intézményrendszeri átalakítások, azaz 2019 óta nem volt jelen egyetlen közgyűlésen sem. Azonban jó néhány tudós, aki a miniszterelnök március 15-i, poloskázós beszéde ellen tiltakozott – mondván, hogy „átlépte azokat az írott és íratlan normákat, amelyeket egy jogállamban a miniszterelnök sem léphet át” –, jelezte, kivonulnak a teremből, ha ott Orbán megjelenik. A miniszterelnök végül nem ment el a közgyűlésre, Sulyok Tamás köztársasági elnök és Hankó Balázs miniszter viszont igen, és mindketten beszédet is mondtak.

A közgyűlés kedden választja meg új tisztségviselőit. Új elnököt, főtitkárt, főtitkárhelyettest, alelnökök és elnökségi tagokat választanak.

A múlt héten megszólaltattunk at MTA-elnökségre pályázó négy jelöltet, körkérdést intéztünk hozzájuk. Borhy László régész, Miklósi Ádám etológus, Perczel András kémikus és Pósfai Mihály geológus válaszait ez elmúlt napokban közöltük. A főtitkári posztra Gelencsér András levegőkémikus, Kecskeméti Gábor irodalomtörténész és Kovács Ilona pszichológus, a főtitkárhelyettesi pozícióra pedig Demény Attila geológus és Kovács Ilona pszichológus a jelöltek. A tisztségviselőket az MTA legfőbb döntéshozó testületének, a közgyűlésnek az akadémikus tagjai és a nem akadémikus közgyűlési képviselők választják.

A közgyűlés itt követhető élőben:

A két nap részletes programja pedig itt olvasható.

296. feladvány: Sorozat visszafelé

Az alábbi sorozat végtelen sokáig folytatható, de vajon mi állhat a 2026 előtt?

?, 2026, 3332, 3387, 6312, 6344, 6679, 13625, 16992, 24351, 25022, 25097, 48492, 55217, 72063, 73613, 74089, 137257, 258400, 259195, 334626, 382686, 463481, 496573, 515035, 531034, 535388, 830520, 831194, 894358, ...

Vizsgáljuk a különbségeket: mikor kicsik, mikor nagyok?

Gondolkodjunk hatványokban!

A különbség mindig a számjegyek hatványösszege, mégpedig úgy, hogy az első számjegyet az első hatványon vesszük, a második számjegyet a második hatványon, a harmadikat a harmadik hatványon, és így tovább. Például 2026 és 3332 különbsége 2¹ + 0² + 2³ + 6⁴ = 1306. No de vajon milyen szám esetén lehet a rákövetkező szám a 2026?.

Két megoldás is van, 1291 és 1760. Könnyen belátható, hogy háromjegyű szám nem lehet, mert 999 + 9 + 9² + 9³ túl kicsi, tehát négyjegyű számot keresünk. Az is könnyen belátható, hogy kétezer alatti kell legyen, akkor viszont a szám 1BCD alakú, és az utolsó három számjegyre az alábbi összefüggés adódik: 100B + B² + 10C + C³ + D + D⁴ = 1025. Ezt viszonylag gyorsan végig lehet zongorázni, például D nem lehet 5-nél nagyobb, és az is látszódik, hogy B és C paritása eltérő kell legyen.

Ha szereted a fejtörőket, tekintsd meg korábbi feladványainkat is! Ha megjegyzésed lenne, vagy feladványt javasolnál, írj az eszventura@qubit.hu e-mail címre! Ha pedig tetszik a rovat, ezt a Vendégkönyvben kifejezésre juttathatod.

Az Ész Ventura feladványügyi rovat gazdája: Gáspár Merse Előd fizikus, kognitív kutató, társasjáték-fejlesztő és bűvész.

Hétfő reggel 9-kor az első magyar nyelv és irodalom feladatokkal megkezdődött az idei érettségi. A feladatlapon 800-1000 szavas ismeretterjesztő szöveget kell elolvasniuk az érettségizőknek Jókai Mór életpályájáról, és ezzel kapcsolatos kérdésekre válaszolniuk, illetve ehhez kapcsolódó feladatokat megoldaniuk.

A további kérdések között szerepelnek Wass Albertre és Herczeg Ferencre vonatkozó kérdések, szóképekkel és irodalmi szereplőkkel kapcsolatos feladatok.

Erre összesen 90 percük van a vizsgázóknak, és legfeljebb 40 pont kapható rá. Az ezt követő irodalmi műveltségi teszten további 20 pont szerezhető.

Idén 148 ezren érettségiznek valamilyen tárgyból; a középszintű magyar nyelv és irodalom vizsgán 76 109, az emelt szintűn 2417 diák vesz részt.

A természetes szelekció egyik formája, a direkcionális szelekció sokkal fontosabb szerepet játszott az ember közelmúltbeli evolúciójában, mint korábban gondoltuk – foglalta össze kérdésünkre ősi DNS-adatokon alapuló kutatásának egyik legfontosabb megállapítását Ali Akbari, a Harvard Egyetem genetikusa.

Akbari kollégáival, köztük az archeogenetika egyik vezető alakjával, David Reich-kal feltárta, hogy az egyes genetikai változatokat gyakoribbá vagy ritkábbá tevő direkcionális szelekció milyen hatást gyakorolt az elmúlt tízezer évben az emberi genomra. 16 ezer nyugat-eurázsiai ember ősi DNS-adatainak elemzésével kiderült, hogy jelentőset: az eddig ismert 21 helyett 479 olyan genomi régiót azonosítottak, ahol erős szelekció jelei látszanak. Ezek közül több olyan is van, ami egészségi állapotunkkal és a kognitív teljesítmény modern mutatóival hozható összefüggésbe.

„Ez azt mutatja, hogy a szelekció kiterjedt volt, csak eddig nem láttuk a jeleit” – írta Akbari, aki az áttörést az ősi DNS-adatmennyiség több mint tízszeresére növelésének, valamint újonnan kidolgozott statisztikai módszerüknek tudja be. A Nature folyóiratban április közepén publikált eredményeik arra is rávilágítanak, hogy a szelekció a bronzkor felé haladva, a vadászó-gyűjtögető életmódról a földművelésre történő áttéréssel vált intenzívebbé.

Ez a kutató szerint összhangban áll az ekkor Európában és közel-keleti szomszédságában a társadalmi szerveződésben, az étrendben és a kórokozóknak való kitettségben bekövetkező gyökeres változásokkal. Erre utal az is, hogy a legerősebb szelekciós jelekre olyan genetikai változatoknál bukkantak, amik az immunrendszerre, a gyulladásos folyamatokra és az anyagcserére hatnak.

Időben és térben is változhat, hogy mi előnyös

Ha van állat a Földön, amelynek kifejezetten rossz a PR-ja, az a molylepke. A kamrában senki sem örül az aszalványmolyoknak, a ruhamoly pedig (Tineola bisselliella), amely eredetileg Közép-Afrikából származik, és csak a 18. században kezdte el rágni az európaiak télikabátjait, igazi közellenség. A molyok világa azonban ennél sokkal sokszínűbb és lenyűgözőbb – ezt bizonyítja Takács Attila entomológus legújabb hazai felfedezése, a frissen leírt törpezanót-zsákosmoly (Colephora cytisicolella) is.

A felfedezéshez szerencse és terepmunka is kellett. 2021 tavaszán Wolfgang Stark osztrák molykutató a Bécsi-medencében egy általa azonosítatlan zsákosmoly-példányt fogott be, két évvel később pedig Takács Lovasberény mellett, a Kazal-hegyen különös zsákokra bukkant a buglyos törpezanót (Chamaecytisus austriacus) levelein. Ha valaki azon törné a fejét, hogy mitől buglyos a buglyos törpezanót, rögtön segít az örök Czuczor-Fogarasi: a buglyos ugyanaz, mint a boglyos, tehát kócos, csomóba tekeredett, növényeknél pedig „mondják virágról, melynek szirmai tömöttek, öszvetorladozottak”. A törpét nem kell magyarázni, a törpe az törpe.

Bár hajlamosak vagyunk puszta háztartási kártevőként gondolni rájuk, a molyok a tápláléklánc központi szereplői, és kulcsfontosságú beporzók. Ökológiai jelentőségüket mi sem mutatja jobban, mint elképesztő fajgazdagságuk: a Földön minden kilencedik általunk ismert állatfaj a molylepkék (Microlepidoptera) alrendjébe tartozik.

A hagyományos módszer haszna

Takács Attila az ismeretlen zsákokat a laboratóriumban megvizsgálta, majd az átteleltetés után a zsákokból egy addig ismeretlen molylepkefaj egyedei keltek ki. A kutatók számos vizsgálat elvégzése után összerakták a képet: a két lelet ugyanahhoz az eddig ismeretlen taxonhoz tartozik. Összeállt a faj teljes leírásához szükséges biológiai profil, a lárvaállapotokon át a „hálózsáképítésig”.

Az új faj azonosítása komoly feladatot adott a szakembereknek, a lepke első ránézésre ugyanis a megtévesztésig hasonlít egy Dél-Olaszországban élő rokonához (Coleophora bruttia), amelyet azonban csak egyetlen példány alapján írt le Giorgio Baldizzone olasz entomológus. A lepkéről további részletek nem ismertek, DNS-vizsgálatot viszont végeztek rajta, ennek alapján pedig az újonnan felfedezett faj genomja szinte tökéletesen megfelelt a C. bruttiáénak. De akkor hogyan lehetséges, hogy mégis két külön fajról van szó?

Ha a kutatók csak a DNS-re hagyatkoztak volna, az új faj is rejtve maradt volna. A megoldást az integratív taxonómia jelentette, ami egyszerre veszi figyelembe a morfológiai, genetikai, ökológiai és viselkedési adatokat – mondta el kérdésünkre Takács. Alaposabb vizsgálat után ki is derült, hogy a C. cytiscolella a genetikai vizsgálatok ellenére mégiscsak külön fajnak számít: a lepkék ivarszervei egyértelmű, fajszintű eltéréseket mutatnak, ami egyúttal arra is utal, hogy a „régi” módszerek felett még nem járt el az idő. Takács szerint a mai rovarkutatók egyre kevesebb figyelmet fordítanak a morfológiai jegyekre, ezek nélkül pedig ez a zsákosmoly is ismeretlen maradt volna, így ez a kutatás az új faj felfedezésén túl a hagyományos vizsgálatok mellett is újabb érvnek számít.

Élet a levélben

A zsákosmolyok számos esetben egyetlen növényfajhoz kötődnek. A törpezanót-zsákosmoly is ide tartozik, mivel a lárvái kizárólag a buglyos törpezanóton élnek. A zsák igazi mérnöki teljesítmény: a moly nemcsak kirágja a leveleket, hanem ezekben is él, a tápnövényből kivágott darabokkal pedig folyamatosan bővíti a zsákját, ahogy növekszik.

A zsák kezdetben mindössze 1,5 milliméteres, mire viszont eljön a telelés ideje, a lárva már 6-7,5 milliméter hosszú levélpáncélban készül a tavaszi bábozódásra. A páncél nemcsak a ragadozóktól, hanem az időjárás viszontagságaitól is védi a lepkéket, amelyek áprilisban és májusban repülnek ki. Az apró, 11,5-15-5 milliméteres szárnyfesztávolságú rovarok sárgásbarnák-gesztenyebarnák, és jellegzetes fehér sáv díszíti őket.

Darazsak a zsákban

Miután Takács hazavitte a zsákokat, félig-meddig kellemetlen meglepetés érte: a várt molyokon kívül parazitoid darazsak is kikeltek belőlük, de öröm az ürömben, hogy ezeket első alkalommal sikerült megfigyelni Magyarországon. Ezek az állatok nem kötődnek olyan szigorúan a molyokhoz, mint ahogy a molyok a tápnövényhez: ha a méretük megfelelő, habozás nélkül belepetéznek bármilyen lepkehernyóba.

A nemzetközi együttműködés, amelynek köszönhetően sikeresen azonosították a törpezanót zsákosmolyt, nem állt meg ennél az egyetlen sikernél: az átfogó kutatásnak és terepmunkának köszönhetően még több új fajjal is bővült a hazai molyleltár. Új jövevényként – vagy felfedezésként – üdvözölhetjük így a Colephora santonicit, ami a törpezanót zsákosmolyhoz hasonlóan pannon endemikus fajnak számít, a Coleophora lessinicát, amely Európában őshonos, és dolomit- és mészkősziklagyepeken él, illetve a Coleophora gazellát, amely Törökországtól Oroszországig elterjedt, és amelynek az itteni az ismert legnyugatibb populációja.

Ez utóbbi faj sorsa rámutat a zsákosmolyok egyik legnagyobb problémájára is: ahol eltűnnek a tápnövények, ott bizony a moly sem marad meg, így ahol a legeltetés miatt nem nő a lepkék által kedvelt sziki üröm (Artemisia maritima), ott hiába is reménykednénk zsákosmolyokban, nem lesznek. Takácsnak, ahogy elmondta, ezzel is szembesülnie kellett a terepmunka során: ott, ahol az előző évben sokat ígérő zsákokat talált, a következő évben már semmit, a tehenek és a kecskék ugyanis elpusztították a tápnövényeket. Végül az entomológus egy tippet követve Csanádalberti mellett talált olyan növényeket, ahol meg tudtak telepedni a molyok.

Pannon bennszülött

A törpezanót-zsákosmoly jelen csak a Pannon Biogeográfiai Régióban ismert. Magyarországon eddig mintegy 12 lelőhelyét azonosították (többek között a Velencei-tó térségében, a Mezőföldön és a Bakonyban). A felfedezés bizonyítja, hogy a Kárpát-medence száraz gyepjei komplex és egyedülálló ökoszisztémák, amelyek megóvása kiemelten fontos, nemcsak a legeltetéstől, hanem egyébként is: amellett, hogy eddig ismeretlen fajoknak adhatnak otthont, a már leírt molyok lakhatása is veszélyben lehet.

És itt érdemes visszatérni a rossz PR-ra. Ahogy Takács elmondta, az ezt okozó élelmiszer- és aszalványmolyok, illetve a ruhamolyok kerülnek reflektorfénybe, ezekről többet is lehet hallani, de ez még semmi ahhoz képest, mint amit a molytársadalom tartogat. Érdekes, hogy a hagyományos morfológiai és viselkedéstani vizsgálatok valamennyi fényt derítettek rá, hogy honnan jött, hol tart és hová megy például a ruhamoly: a fajt nagy valószínűséggel Afrikából hurcolták be, ahol fészkekben vagy elhullott állatok tetemein szőrrel és tollal táplálkozott, de kiválóan érzi magát a ruhásszekrényben is, olyannyira, hogy szinte lehetetlen kiköltöztetni (az entomológus szerint az egyetlen megoldás a feromoncsapda és a kitartás). A terjedése többé-kevésbé nyomon követhető, mert sokan írták le, de egy-egy újonnan felfedezett faj esetében manapság ez már nem olyan egyszerű: a puszpángmolyról, a sövények istencsapásáról például csak annyit lehet tudni, hogy nagy valószínűséggel Kínából érkezett Hollandián keresztül Európába.

A most felfedezett fajok útját még ennél is nehezebben lehet nyomon követni, már csak azért is, mert még újdonságnak számítanak, nem okoznak károkat, ráadásul többjüket még csak most határozták meg külön fajként – így a régebb óta ismert C. gazelláról sem lehet tudni, hogyan keveredett Magyarország területére.

A gazella még csak hagyján: a törpezanóton tanyázó moly felfedezése arra is rávilágít, hogy egy sor olyan faj élhet Magyarország területén is, aminek még a létezéséről sem tudunk. Ezt a hiányt orvosolja Takács Attila, Lendvai Gábor, Bozsó Miklós, Jordán Sándor, Szabóky Csaba, Kőszegi Klaudia, Sramkó Gábor, Ignác Richter és Wolfgang Stark, akik Varga Zoltán iránymutatásával összefoglalták, amit a pannon molyokról tudni kell, és akiknek a magyar molytársadalom mérhetetlen hálával tartozik. Mint ahogy hálával tartoznak nekik azok a sziklai gyepek is, amelyek nélkül nem valósulhatott volna meg a C. gazella vendégszereplése sem.

Megoldódni látszik egy éghajlati rejtély az utolsó jégkorszak végéről – és a népszerű elméletekkel szemben nem egy világűrből érkező becsapódás áll a háttérben. Körülbelül 12 900 évvel ezelőtt a Föld éppen kilábalóban volt a jégkorszakból, amikor az északi féltekén a hőmérséklet hirtelen visszazuhant, közel a jégkorszaki szintre. Ezt a gyors lehűlést Younger Dryas néven ismerjük, és évtizedek óta foglalkoztatja a kutatókat – többek között ennek tulajdonítják a mamutok és más nagy testű állatok eltűnését vagy a mezőgazdaság korai kialakulását. Egy új, a Science Advances folyóiratban megjelent tanulmány szerint azonban a kiváltó ok sokkal földhözragadtabb lehetett: egy sor nagyszabású vulkánkitörés rázta meg a Földet, ami felborította a bolygó éghajlati rendszerét.

A bizonyíték ősi iszaprétegekből származik. A Texas A&M Egyetem kutatói Floridából és Texasból származó üledékmagokat vizsgáltak, amelyek hosszú idő alatt felhalmozódott talaj- és törmelékrétegekből állnak. Ezek a rétegek természetes archívumként működnek, amelyek a múlt eseményeinek kémiai nyomait is őrzik. A mintákban szokatlan arányban találtak olyan elemeket, mint az ozmium és más ritka fémek. Ezek kémiai „ujjlenyomata” szorosan illeszkedik a vulkánkitörések során kibocsátott anyagokhoz, és nem egy üstökös vagy aszteroida törmelékére utalnak. Hasonló jeleket Észak-Amerika több pontján is kimutattak, ami arra utal, hogy az anyag a légkörön keresztül nagy távolságokra jutott el, mielőtt leülepedett.

Ez az eredmény különösen érdekes, mert megkérdőjelezi a Younger Dryas egyik legismertebb és legvitatottabb magyarázatát: azt az elképzelést, hogy egy kozmikus becsapódás idézte elő a lehűlést. Ez az elmélet nemcsak tudományos körökben, hanem különböző dokumentumfilmekben és online közösségekben is népszerűvé vált, gyakran látványos, katasztrófákkal teli történetekkel összekapcsolva – Graham Hancock, akinek vad ötleteit már a Netflix is felhangosította, például fejlett ősi civilizációk pusztulását tulajdonítja a közel 13 ezer éves becsapódásnak. Ugyanakkor a feltételezett becsapódási esemény bizonyítékai sokszor ellentmondásosak, míg a vulkánok jól azonosítható, széles körben kimutatható kémiai nyomokat hagynak maguk után. Az új kutatás így egyre erősödő bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a jelenség hátterében inkább a Föld saját folyamatai álltak.

Ahhoz, hogy megértsük, miként okozhattak a vulkánok ilyen mértékű lehűlést, az óceánokra is érdemes kitekinteni. Az Atlanti-óceánban egy hatalmas áramlási rendszer működik, amely meleg vizet szállít észak felé, és kulcsszerepet játszik a globális éghajlat szabályozásában – ha ez a rendszer lelassul vagy megváltozik, a hőmérséklet gyorsan csökkenhet, különösen az északi térségekben. A tanulmány szerint körülbelül 12 980–12 870 évvel ezelőtt, nagyjából egy évszázad alatt akár 30 vulkánkitörés is történhetett, amelyek hatalmas mennyiségű ként és hamut juttattak a légkörbe. Ezek a részecskék visszaverik a napfényt, így hűtik a bolygót, de ennél is fontosabb, hogy ez a vulkanikus sokk felboríthatta az óceáni áramlásokat, és láncreakciót indíthatott el.

Bár a vulkánkitörések indíthatták el a Younger Dryast, a lehűlést valószínűleg további visszacsatolások – például a terjedő tengeri jég és a megváltozó óceáni áramlások – tartották fenn több mint ezer éven át, ami jól mutatja, hogy milyen gyorsan képes megváltozni a Föld éghajlata, ha egy kritikus határt átlép.

Május 4-én és 5-én tartja közgyűlését a Magyar Tudományos Akadémia. Ezen tisztújításra is sor kerül, elnököt is választ a testület. Az új elnök, főtitkár és főtitkárhelyettes, az alelnökök és az elnökségi tagok személye minden bizonnyal már május 5-én eldől. A jelenlegi elnök, Freund Tamás neurobiológus 2020-ban váltotta Lovász László matematikust, és két elnöki perióduson keresztül töltötte be ezt a tisztséget. A tavaly év végén kezdődött jelölési folyamat márciusban zárult, a hónap közepén napvilágot látott, kik a jelöltek, valamint nyilvánossá váltak a programok is.

Az elnöki pozíció négy jelöltje Borhy László régész, Miklósi Ádám etológus, Perczel András kémikus és Pósfai Mihály geológus. Körkérdést intéztünk a négy elnökjelölthöz.

• 1. Mi az első három legfontosabb intézkedés, amellyel kezdené az elnökségét?

• 2. Miként látja esélyeit az elnökválasztáson?

• 3. Mit emelne ki az elmúlt hatéves elnöki periódusból, pozitív, illetve negatív szempontból?

Pósfai Mihály válaszai következnek.

Széchenyi-díjas magyar geológus, mineralógus, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja. 1996 és 1998 között az Arizonai Állami Egyetem geológia tanszékének kutatója volt. 1994-ben lett a veszprémi Pannon Egyetem docense, 2004-ben az MTA doktora. 2004 és 2005 között négy hónapig a Cambridge-i Egyetemen kutatott. 2006 óta a Pannon Egyetem egyetemi tanára, 2010-ben lett az MTA levelező tagja, 2016-ban a rendes tagja. Ásványtannal foglalkozik, kutatási területe a környezeti ásványtan, a tavi karbonátképződés, a biogén eredetű mágneses nanokristályok tulajdonságai és képződésük folyamata, az egyedi légköri aeroszol részecskék fizikai és kémiai tulajdonságai és éghajlati hatásai, valamint a szulfidásványok kristálykémiája.

Az MTA és a HUN-REN viszonyában először egy optimális célállápotot vázolna fel, minden érintett, lényegében a teljes kutatói közösség bevonásával, és ehhez képest határoznák meg az odáig vezető folyamat részleteit. Javítana a transzparencián, megváltoztatná az MTA teljes belső kommunikációját, nemcsak az akadémikusokat, hanem az egész köztestületet érintő módon. Az összes pályázati lehetőséget egységes rendszerben jelenítené meg, a jobb hozzáférés érdekében.

Mi az első három legfontosabb intézkedés, amellyel kezdené az elnökségét?

1. Felgyorsultak az események, és most a kutatóintézetek helyzetének rendezése tűnik a legsürgősebb feladatnak. Ebben a pillanatban még nem ismerjük, milyen kormányzati elképzelések vannak, ki és milyen szinten fog felelni a tudományos kutatásért, mely törvényekhez fognak hozzányúlni. Azt tartanám ideálisnak, ha minden érintett bevonásával – ebbe beleértem a kormány képviselőit, az intézetek dolgozóit, az igazgatókat, az MTA-t, a humán és társadalomtudományi kutatóközpontok esetében az ELTE-t – meg tudnánk állapodni egy optimális célállapotban, és annak megfelelően kidolgoznánk a részleteket. Van személyes véleményem arról, hogy mi lenne ez az optimális cél, de ennél fontosabb, hogy mit szeretne az egész kutatói közösség, azok a kollégáink, akik eddig is minden átszervezés, átgondolatlan ötletelés nyűgét viselték.

2. A köztestületi tagokkal való hatékony kommunikáció csatornáinak kiépítése, a köztestületi adatbázis tisztítása. Lehet, hogy a Qubit olvasói mind tudják, de azért megemlítem, hogy az MTA nemcsak a 365 akadémikusból áll, hanem tartozik hozzá egy 19 ezres tagságot számláló köztestület. Programom lényegéhez tartozik, hogy ők magukénak érezzék az Akadémiát. Ehhez az első lépés a kétirányú és rendszeres kommunikáció megteremtése a köztestületi tagok és az MTA vezetői között.

3. „Pályázati mátrix” elkészítése és közzététele. Az MTA sokféle pályázatot ír ki, kutatást és kutatókat támogat. Az összes pályázati lehetőséget egy egységes rendszerben, a pályázásra jogosultak és a beadás, értékelés, döntés idejének feltüntetésével, áttekinthető formában szeretném megjeleníteni. A cél, hogy az egyes pályázatok célközönsége könnyen rátaláljon az adott lehetőségre, belülről pedig a bírálati folyamatok és a bírálatokban résztvevő kutatók időbeosztása racionalizálható legyen. További, ehhez kapcsolódó cél, hogy az MTA honlap „Pályázatok” menüpontja alatt minden MTA támogatott kutatás elérhető legyen. Mindez az információ most is megtalálható a honlapon, de keresgélni kell.

Miként látja esélyeit az elnökválasztáson?

Őszintén: fogalmam sincs. De még a ChatGPT sem tudja, ki az esélyes. Ez nem egy politikai választás, itt nincs közvélemény-kutatás, a kampány is visszafogott és többnyire nem a nyilvánosság előtt zajlik – ezért nem is jósolok. A HVG „forrásai” szerint a Közgyűlés előtti programbemutatón jól szerepeltem, de azon csak kb. 150-en vettek részt az 550 körüli szavazóból. Mindenesetre a jelöltté minősítés óta nőttek az esélyeim.

Mit emelne ki az elmúlt hatéves elnöki periódusból, pozitív, illetve negatív szempontból?

A pozitívumok:

- Talán elsőre nem tűnik nagy eredménynek, de pusztán az MTA léte, hogy átvészelte ezt a hat évet, óriási eredmény.

- Nagy lépéseket tett az Akadémia a társadalom irányába: ennek látványos eredménye a Magyar Tudomány Ünnepe és az MTA200 programsorozat sikere, az MTA Alumni és a Tudománybarát Település program elindítása.

- A 2025-ös kutatói felmérés, amelyet a Fiatal Kutatók Akadémiája és az MTA közösen tervezett és végzett el, és amely eddig soha nem ismert részletességgel tárta fel a magyarországi kutatók helyzetét.

- A székház felújítása nagyon szépen sikerült, az MTA Művészeti Gyűjteményének kiállítása minden látogató számára maradandó élményt jelentett.

- Az MTA 200 éves évfordulója kapcsán több fontos tanulmány készült el, melyek az Akadémia és általában a magyar tudomány jövőjével foglalkoztak. Hálás vagyok a jelenlegi vezetőknek, mivel az elnökjelölti koncepcióm megírásához ezek a tanulmányok és a 2025-ös felmérés eredményei adták a legfontosabb muníciót.

Negatívumok:

- Az Akadémia működése, elsősorban az Akadémia és a kormányzat közötti kommunikáció, a tanácsadói szerepben végzett munka nem volt eléggé transzparens.

- Időnként akadozott az akadémiai testületek közötti kommunikáció, főleg a köztestületi tagok felé nem volt kielégítő az információáramlás.

Programomban ezért kiemelten szerepel az átlátható működés és a testületek közötti hatékony kommunikáció feltételeinek megteremtése.

Perczel András válaszai

Miklósi Ádám válaszai

Borhy László válaszai

„Épp most érkezett meg hozzám egy Wednesday Glass Key – German Layout – Juwel model 3 írógép, amit teljesen szét kell kapnom. Ez igazi ritkaság” – riasztott április elején Ambrus László fotóriporter, gitáros-zeneszerző, költő (és eredeti szakmája szerint bútorasztalos), miután rábukkant az előző írógépes Qubit-cikkre, ahol Balázs Bertalan műszerész kalandjait jártuk körbe a számológépek javításától az antik pénztárgépekig, persze nagyrészt az írógépeknél maradva. Ki tudna ellenállni egy ilyen felhívásnak?

Mi nem tudtunk, úgyhogy leutaztunk Székesfehérvárra, hogy megnézzük, mi a rosseb az a Wednesday Glass Key, mitől ritkaság, bónuszként pedig azt is, hogy mit csinál egy vidéki városban valaki, aki szinte véletlenül csöppent bele az írógépbizniszbe, ahol azóta a Juwelek legnagyobb szakértőjévé, restaurátorává és kereskedőjévé vált. Akkora szakértővé, hogy már a Kajmán-szigetekről és Texasból is érkeztek hozzá megrendelések Juwel-gépekre, amelyekért több száz, vagy ritkább esetekben akár 2-3 ezer eurót is kifizetnek, és amelyekből az eddigi rekord szerint egyszerre 7 darabot is rendelt egy amerikai gyűjtő. Ráadásul Ambrus egy még ennél is nagyobb dobásra készül: lerántja a leplet arról, hogy milyen írógépet használhatott Jane Goodall, aki nevet adott a csimpánzoknak.

Márai Naplója és a Remington

Ambrus véletlenül csöppent az írógépgyűjtésbe: a Facebookon jött vele szembe egy hirdetés, ahol ötezer forintért kínáltak egy régi Remingtont, amiről úgy gondolta, hogy kiválóan alkalmas lesz rá, hogy legépelje rajta a költeményeit, annál is inkább, mert Márai Sándornak is ilyen írógépe volt. Márai Naplója sokakra és sokféleképpen hatott, de közülük alighanem Ambrus járt a legrosszabbul, vagy a legjobban, nézőpont kérdése: miután kitisztította és kipofozta az írógépet, maradt is ezen a vonalon, és elkezdett írógépeket vásárolni és felújítani.

A Remingtont egy Continental követte, itt más mechanikai megoldásokkal kellett megismerkednie, majd jöttek a Juwelek, amikkel már pénzt is lehetett keresni: miután a sorozatban szerepelt az írógép, rajongók tucatjai (százai?) döbbentek rá, hogy mi hiányzott eddig az életükből – igen, egy Juwel, a „Wednesday-írógép”. Az eredetit (a sorozatban egy Model 3 szerepel) Kölnben gyártották 1939 és 1943 között, de a többi modell is keresett – ennek megfelelően drága és ritka is.

Nem csoda, hogy Ambrustól javarészt külföldről vásárolnak, átlagosan két-három havonta egy darabot, de ahogy mondja: „néha úgy érzem magam, mint egy korabeli gyári munkás, aki a Juwel Schreibmaschinengesellschaft m.b.H. alkalmazásában áll, Kölnben” – mikozben az utolsó simításokat végzi a munkaasztalon lévő Juwel 3-ason, amit a szemünk előtt rögtön ki is próbál. A gép még nem működik tökéletesen, állítani kell a szalagemelő villa magasságán, de már majdnem kész van. Ez a különösen ritka, szép darab is magas áron kelt el, már meg is van a gazdája. Úgy tűnik, itt kifizetődő gyári munkásnak lenni: minden modellnek megvan a saját trükkje, Ambrus pedig a Juweleknél már pontosan tudja, hogy mit és hol kell meghúzni, meglazítani, kioldani, most is a csavarhúzó után nyúl. „A legjobb barátom”, mondja rá; nemcsak csavart lehet húzni vele, egy sor más feladatra is jó, de hogy mennyi mindenre, azt az írógépszerelés előtt maga se hitte volna.

A vörösvércséktől Hemingwayig

Miközben az írógépekről beszélgetünk, a fehérvári panel nyolcadik emeleti ablakával szembe meg is érkezik egy itt fészkelő vörös vércse – hálás fotótéma, igaz, az itt fészkelő madarakról nem a fotóriporter-írógépszerelő, hanem az élettársa, Babos Rita többszörös hármas-, magas- és távolugró magyar bajnok szokott fényképeket készíteni. Babos lelkes állatvédő, és Jane Goodall nagy rajongója is, így került elő a Goodall-írógép témája is: a pár a primatológus-etológus halálának évfordulójára programot akart szervezni Fehérváron, amihez Ambrus egy gitárszerzeménnyel készült. A felkészüléshez megnézte a kutatóról készült videókat is, és szemet szúrt neki rajtuk egy írógép is: találkozott a zene, a természetvédelem és az a nyúlüreg, amiben eddigre Ambrus már nyakig benne volt, az írógépjavítás. A kép nem volt valami jó minőségű, de azért néhány részlet kivehető volt rajta, így például az írógép hátlapja is, így megkezdődhetett a nyomozás: milyen gépet használhatott Jane Goodall?

Közben sorra kerültek elő az írógépek a kétszobás panel vitrinjeiből, a polcok tetejéről és a fal mellől: a Márai-féle írógép után (a meglévő példányt Ambrus Svájcból rendelte, és azt hozta helyre), egy Hemingway is előkerült (Quiet Deluxe Royal), majd még egy, egy svéd Halda, ami olyan tökéletes állapotban maradt meg, hogy még a svéd gyűjtők is a csodájára jártak. A gép érdekessége, hogy teljesen más mechanikával működik, mint a legtöbb írógép, a betűkarok kosara nem is emelkedik, hanem süllyed, méghozzá – nem túl meglepő módon – svéd golyóscsapágyakon. Nem csoda, hogy Hemingway ezen írta a Veszélyes nyár című művét is, ráadásul a Halda kiosztása nagyon hasonlít a másik Hemingway-írógépére, a Royalra. A gép egyébként 10-es Pica betűtípussal gépel, nagy sortávval, ezért Ambrus egyik kedvence: elegáns oldalak jönnek ki belőle. A mester abszolút kedvenc betűtípusa a gótikus Fraktur, de olyan írógépet, amin ilyesmit használnak, alig kapni, méghozzá azért, mert Adolf Hitler 1941-ben a Bormann-rendeletben betiltotta a használatát, „zsidó betűknek” bélyegezte őket, és elrendelte az antiqua típusokra való áttérést.

Fogászati kellékek, Temu és Turtle wax

A csavarhúzó mellett Ambrusnak azért akadnak más jó barátai is a szerszámok között: mint mondta, nehéz beszerezni a régi célszerszámokat, ezért muszáj kreatívnak lenni, ha az ember írógépet szeretne javítani. Az asztalán a csavarhúzók mellett fogorvosi szerszámok, műkörmös eszközök („rendeltem hozzájuk csiszoló- és polírozófejeket a Temuról”), különböző fogók és egyebek sorakoznak, a munkadarabtól balra pedig Isopropyl, ipari aceton, foltbenzin, denaturált szesz, glicerin, WD-40, Turtle wax és szilikonspray: hogy mit használ közülük, azt a gép anyaga és állapota dönti el. Ambrus szerint az írógépgyűjtők közössége érthetetlen megvetéssel tekint a WD-40-re, de van létjogosultsága, az aceton pedig hiába oldja a műanyagot, csodákat tud tenni a felújításkor: két olyan gép színét is sikerült helyreállítania vele, amiket megkapott a nap, és kifakult rajtuk a műanyag.

Jane Goodall és a Consul

De térjünk vissza Jane Goodallhoz: miután Ambrus megnézte a videót, nyomozni kezdett. Goodall Angliából utazott Tanzániába, ezért joggal lehetett feltételezni, hogy angol írógépet vitt magával, de mint kiderült, ez nem így történt. Ambrus megnézte, hogy milyen írógépeket forgalmaztak a korabeli boltok, és rábukkant egy csehszlovák gyártású Consul modellre, amit (ha nem is feltétlenül ezen a néven) lehetett kapni Angliában. Rögtön rendelt is négyet a hatvanas években készült gépekből, és nekilátott összevetni a videófelvételeket a valósággal: az írógép tetején lévő nyílás arányai megfeleltek a csehszlovák csodáénak, az oldalán található gomb is stimmelt, még a gép magassága is megfelelt annak, mint amit a videón lehetett látni.

Az előbbiek mellett a gép osztott hátulja is a Consulra utalt, egy részlet hiányzik csak: maga a márkejelzés, ami lehetett bármi, hiszen a gépet több márkanéven is forgalomba hozták a nyugat-európai piacon, az a rész viszont, ahol a márkajelzést elhelyezték, pont nem látszott a felvételen. Ráadásul Ambrus szerint a műanyag lapocska gyakran le is tört a gépekről, így teljes bizonyossággal nem lehet megállapítani, hogy milyen volt Goodall írógépe. 99,9 százalékossal viszont igen: a nyomozás 2-3 napot vett igénybe, az pedig, hogy pontosan milyen márkanév volt az írógépen, nagyjából mellékes – lehet, hogy épp Zeta néven hozták forgalomba, de maga a gép ugyanaz, mint a Consul. Egyébként azért kellett rögtön négyet rendelni, mert egy írógép nem írógép: minimum egy donor kell ahhoz, hogy az ember egy működő példányt hozzon össze, de inkább kettő.

Sok olyan alkatrész van, ami máskülönben beszerezhetetlen, de már a meglévők javítása is komoly kihívás: a hengereket például újra kell palástoltatni, amire itthon nincs szakember, galvanizált gumival legközelebb Hollandiában vagy Nagy-Britanniában tudják bevonni őket, és ez még csak a jéghegy csúcsa. Az újragumírozás elengedhetetlen: a kemény hengerek nem tesznek jót a betűkaroknak és -fejeknek, ha kemény a henger, a betűfej meglazulhat, elengedhet, leeshet, a betűk pedig átlyukasztják a papírt. Egy olyan fogó, amivel a gombokról lehetne levenni a fedlapot, nagyjából beszerezhetetlen: egy amerikai cég ugyan nekiállt legyártani a célszerszámot, de egyetlen nyomorult fogópár (egy leszedő és egy felrakó) 500 dollárba kerül, így az egyszeri írógépész kénytelen improvizálni, ha csak nem akar egy vagyont költeni az eszközparkra. Marad a fogászati célszerszám és a jó öreg csavarhúzó.

„Van még hely egy vitrinnek"

„Én mindenkivel szereltetnék írógépet, hogy áterezze ennek a lelkületét” – mondja a beszélgetés egy pontján Ambrus, amikor arról kérdezem, hogy miért vágott bele ebbe egyáltalán. Kell hozzá kézügyesség, türelem, végső soron pedig meditatív tevékenység, bár ahogy mondja, a gitároskörmök nem nagyon hasznosak ebben az esetben (az írógépek mellett persze előkerül egy spanyol mestergitár és jó néhány Rolleiflex fényképezőgép is, úgy tűnik, az írógépgyűjtés önmagában még nem fed le minden igényt). Úgy tűnik, hogy a gépek most jól mennek, de könnyen lehet, hogy a már rég kihaltnak hitt írógépszerelő-szakmától is búcsúznia kell előbb-utóbb: hiába tapasztalta ki, hogy mit mivel lehet feszegetni, kioldani, meghúzni és megtisztítani, ha véget ér a Wednesday, könnyen lehet, hogy a Juwelek iránti érdeklődés is meg fog csappanni.

Ez Ambrust is aggasztja, de nem túlzottan: bútorasztalosnak, programozónak és fotóriporternek tanult, majd átképezte magát írógépműszerésznek, miután magánéleti okokból be kellett zárnia a multimédia-iskoláját és fotóstúdióját Budapesten, csak lesz ezután is valami. „Szerintetek mit kéne ezután gyűjtenem? Van még hely egy vitrinnek” – néz végig a panellakás dolgozószobáján, ahol a kamerák és írógépek mellett egy harmadik szekrényben élettársa, Babos Rita érmei és kupái sorakoznak.

Elpakolunk

Indulunk vissza Budapestre: az írógépek a helyükre kerültek, a szoba most már nem úgy néz ki, mint ahogy gyerekkoromban, amikor átmentünk valahova legózni, látszik a szőnyeg is („én egyébként kiskoromban nem legóztam”, veti közbe Ambrus, bár ahogy elnézem, mi mindent összemókol az írógépekkel, bőven sikerült bepótolnia). A vércsék visszatérnek az ablak elé, a Juwel Model 3 az utolsó simítások után lassan fóliába, majd dupla dobozba kerül, hogy elinduljon a megrendelője felé, aki remélhetőleg többet foglalkozik majd vele, mint az Ambrushoz kerülő gépek többségével, amiket szerinte „a traktor mellett” tarthattak, kint a mezőn, jobb esetben meg évtizedeket vártak a pincében vagy a padláson arra, hogy új életre kelhessenek.

Ehhez pedig elég sok minden szükséges: első körben egy csavarhúzó, másodikban mindent lebíró akarat, harmadikban pedig Jenna Ortega, azaz Wednesday a Netflix-sorozatból, aki miatt még Texasból is érkeznek rendelések a győri születésű, Székesfehérváron élő szerelőhöz. Magyarországot, úgy tűnik, még nem érte el a Wednesday-láz, legalábbis írógép-ügyileg: ahogy Bertalan Balázs mondta, hozzá a legtöbben azért visznek gépeket, hogy használhatóvá tegyék őket valahogy, ezek pedig csak a legritkább esetben számítanak ritkaságnak vagy antik darabnak – bár az is igaz, hogy Ambrus saját bevallása szerint sokkal többet szenvedett egy Erika írógéppel, mint a negyvenes évekből származó Juwelekkel.

Hazaérek, körbenézek a lakásban: itt is van még némi hely, igaz, nem sok, de pár írógép még elférne, gombokért hozzá lehet jutni pár nem túl ritka példányhoz, WD-40, aceton meg csavarhúzó meg van, egy szalag meg 1500-1700 forint, mi baj lehet?

Aztán inkább leülök digitális módon megírni a cikket: szép hobbi az írógépgyűjtés, de lehet, hogy nem való mindenkinek. Azért anyám Remingtonját (nem a pisztolyt, az írógépet) csak előszedem, és megpróbálom majd működőképes állapotba hozni.

A növényeknek nem túl meglepő módon már Carl von Linné előtt is volt nevük, sőt, nemzetségekbe is sorolták őket, de más előzmények is kellettek hozzá, hogy a taxonómia tudománya megszülethessen, méghozzá (hivatalosan) éppen 273 évvel ezelőtt, a Species Plantarum megjelenésekor. Nem ez volt Linné első taxonómiai témájú könyve, de az Algák, Gombák és Növények Nevezéktanának Nemzetközi Kódexe ennek a megjelenéséhez köti a taxonómia születésnapját, ami pedig az ICN-nek jó, az jó lesz nekünk is. Ahhoz viszont, hogy Linnét ünnepelhessük, elég sok tényező együtállására volt szükség: például arra, hogy Linné (avagy Carolus Linnaeus) egyáltalán megszülethessen, méghozzá pont oda, ahova született, és ez persze még csak a kezdet.

A hársfától Linnéig

Edward Lee Greene amerikai botanikus már a névben is valami sorsszerűséget vél felfedezni. 1903-ban, Linné születésének 200. évfordulóján mondott beszédében (illetve az ebből készült leiratban) hosszasan ismertette a család történetét. A bő harminc oldal bővebb ismertetésétől inkább eltekintek, de már a Linnaeus név körül is sok félreértés akad, ezeket pedig Greene tisztázza is (már ha neki van igaza): mivel a botanikus nagyszüleinek idejében Svédországban még nem volt széles körben elterjedt szokás a vezetéknevek használata, a család csak akkor tett szert egyre, amikor a tanulás luxusában részesülhettek. Sven és Karl (Linné apjának nevelőapja) a kertjükben álló hatalmas hársfa után a görög Tiliander nevet vették fel – akkoriban nem volt szokás szláv, angol, vagy hasonló barbár neveken megjelenni a tudományos életben. Greene szerint a névválasztás arra is utalt, hogy a testvérpár inkább görögös, mint latinos műveltséget szerzett. Az egyik testvér magához vett egy fiút a húgától, is kineveltette: ő volt Linné apja, Nils Ingemarsson, aki amikor egyetemre került, hálából, de éreztetve azt is, hogy nem vérrokon, a Linnaeus nevet vette fel (ami pont ugyanaz, mint a Tiliander, csak latinosan). Ez Greene szerint manapság Lundman lenne, de akkoriban ez túl snassznak számított. Az már csak a hab a tortán, hogy Sven, aki befogadta Nils-t, nem is annyira véletlenül választott növénynevet a családjának: ő is, ahogy később a nevelt fia és az ő fia is, rajongott a fákért és a virágokért.

Ez persze még kevés lenne ahhoz, hogy botanikus legyen valakiből, pláne ahhoz, hogy a taxonómia atyját tisztelhessük benne. Ehhez még kellett az iskola, egy lappföldi utazás, több egyetem, egy házasság és egy sámán is. És persze a Jóisten segítsége, hiszen Carl teológusként (is) végzett, mélyen vallásos volt, így a korát megelőzve hiába került néha meglepően közel a darwini tanokhoz, esze ágában se lett volna kétségbe vonni a teremtéstant, és tagadta, hogy az Isten által teremtett fajok valaha lényegi változáson mehetnének keresztül. Ez nem is meglepő: túl forradalmi gondolat lett volna ez száz évvel az előtt a William Buckland előtt, aki felfedezte az első dinoszauruszt, és még így sem akart hallani az evolúcióelméletről, és az ő fia előtt, aki bár viktoriánus zoológus-celebként levelezett is Darwinnal, őt sem lehetett meggyőzni róla, hogy a világ nem úgy jött létre, ahogyan ma látjuk.

Az iskolai évektől Lappföldig

Linné először a wäxjői gimnáziumba került, ahol megismerkedett a korabeli, illetve az őt megelőző neves botanikusok munkáival, majd apja szándéka ellenére nem a teológiai, hanem az orvosi fakultást választotta, mivel itt kerülhetett a legközelebb a növénytanhoz. Itt ismerkedett meg az elődei által megalkotott rendszertani elképzelésekkel is. Az általuk alkotott nemzetségneveket Linné később a saját rendszertanában hol átvette, hol nem; így például a Bartolomeo Marantáról elnevezett Marantát megtartotta, a Castore Durantéról elnevezett Castorea génuszt Durantára változtatta, de elvetette a 16. században élt Dodonaeusról elnevezett nemzetség nevét, és Ilexre keresztelte át (cserébe viszont Dodonaeusról külön nemzetséget nevezett el). Itt ismerkedett meg Joseph Pitton de Tournefort, Sébastian Vaillant és Herman Boerhaave munkáival: Vaillant növényi szexualitásról szóló könyve a későbbi tudományos pályájára is komoly hatást gyakorolt (Greene szerint viszont az igazi mestere Tournefort maradt).

Linné ezután először a Lundi, majd az Uppsalai Egyetemen folytatta a tanulmányait – több-kevesebb sikerrel, pénzhiány miatt ugyanis csak néhány előadást tudott látogatni (a korban az előadásokra külön-külön kellett befizetni, a szokás pedig több egyetemen a későbbiekben is megmaradt, az előbb említett William Buckland például szabályos showműsort tartott Oxfordban abban a reményben, hogy több hallgatót tud így fogni). Linné a hiányt az egyik tanára, Olof Celsius magánkönyvtárának látogatásával próbálta pótolni. Celsiust egyébként nem véletlenül hívták úgy, mint a Celsius-fokot: az unokaöccse találta fel a skálát, amit a hőmérséklet mérésére használunk, maga a professzor viszont runológiával, a Bibliával és botanikával foglalkozott. Úgy tűnik, a hiánypótlás sikeres volt: 1730 és 1732 között óraadásból tartotta fenn magát Uppsalában, aztán jött a nagy lehetőség: a lappföldi út.

Üdvözülés és a lappok

Erre az egyetem kérte fel azért, hogy felmérje az addig nagyrészt ismeretlen térség ásványkincseit és flóráját. Ezután magánórákból tartotta fenn magát, majd Falun városának kormányzójának jóvoltából egy évfolyamtársával, Claes Sohlberggel közösen újabb lappföldi expedícióra indult, a kormányzó pedig később finanszírozta a hollandiai tanulmányait is – ahhoz, hogy orvosként praktizálhasson Svédországban, a helyi rendelkezések szerint külföldön kellett befejeznie az egyetemet. Közben el is jegyezték egymást későbbi feleségével, Sarah Elisabethtel, egy tehetős faluni orvos lányával.

A sikertörténet Hollandiában vette kezdetét, de fontos volt a lappföldi út is – sőt, Lisbet Koerner, a Harvardi Egyetem történésze szerint egyenesen kulcsfontosságú, legalábbis ami Linné gondolkodását és későbbi elméleteit illeti. A botanikus (antropológus, orvos, filozófus, teológus) szabályosan beleszeretett a lappokba, és amit ott látott, abból radikális következtetéseket vont le.

René Descartes 17. századi francia filozófus szerint az emberi test egy gépezet, ahogyan az állati is az: a kettőt csak az elme vagy a lélek különbözteti meg egymástól, különben mindkettő mechanikusan működik. Ezért Descartes-ot többen, köztük a nem sokkal később praktizáló francia materialista, Julien Offray de la Mettrie gyávasággal vádolták, valamint azzal, hogy nem hajlandó levonni az elméletéből fakadó következtetéseket, miszerint nincs is lélek. Linné nem ment el idáig, de odáig igen, hogy az ember igenis az állatok közé tartozik, messze földön pedig nincsenek is egészségesebb állatok, mint a lappok.

Sámánnak öltözve

Első lappföldi expedíciója után Uppsalában előadást tartott a tapasztalatairól, amelyben kifejtette, hogy az itt élők egészségesek, és olyan természetközeli életet élnek, ami tökéletesen egészséges: ha mindenki így élne, dupla akkora kort is megélnének, mint a korabeli emberek. Nincs semmijük, de nem is kell nekik, egyikük sem másikuk szolgája, nem kell görnyedniük a földeken, mindent megad nekik az az élet, ami már az őseiknek is mindent megadott. Linné szemében nem elég, hogy a lappok édeni körülmények között éltek, ők voltak számára a tökéletes emberek, azok, akik legközelebb vannak az üdvözüléshez, ezzel pedig már túl is léptek a felvilágosodás nemes vademberén. És a bevett vallásos dogmákon is: a lappoknak nincs szükségük feloldozásra, mert nem születnek eredendő bűnnel; a lappok az éden északi lakói. Ez nem passzolt se a kálvinizmushoz, se az evangélikus kereszténységhez, se a katolicizmushoz – az már majdnem mellékes, hogy a szigorúan vett tudományos gondolkozáshoz sem.

Az antropológiai elméletek és a botanikai felfedezések mellett a lappföldi út mást is hozott Linnének: egyrészt sikert, másrészt egy olyan követendő mintát, amit a kulturált Európában viszonylag kevesen követtek. Koerner szerint ez a biblikus szegénység segített Linnének, amikor szegény svéd diákként először Hamburgban járt: így könnyebb volt neki elfogadnia a saját országának a szegénységét, sőt, idővel büszke is lett rá. Amikor 1735-ben Amszterdamban járt, márt keblére is ölelte a benne lakozó lappot. Miután tartott tőle, hogy az itteni tudósok le fogják becsülni, tulajdonképpen lappnak adta ki magát, számi ruhát öltött, sámándobot és rúnanaptárt kötött az övére, és így jelent meg a város prominens orvosainál és természettudósainál. Ahelyett, hogy kidobták volna, érdeklődéssel fogadták, Koerner szerint azért is, mert a korban a vadembernek még volt valami renoméja, illetve azért is, mert így el tudta leplezni, hogy a svéden kívül egyetlen európai nyelven sem beszél, latinul pedig erős akcentussal – de ez egy lapp sámántól még bőven elfogadható, még akkor is, ha a puskaporos tülök és a dohányszelence is ott lógott az övén a sámándob mellett.

A rendszertan kezdetei

Linné nemcsak a holland intellektuális életet rázta fel a lappföldi utazással, hanem a svéd gazdaságit is. Hiába tartotta romlatlannak a vidéket, kész javaslatokkal állt elő az Uppsalai Tudományos Társaság előtt arról is, hogy hogyan lehetne hasznosítani ezeket a rejtett javakat, Lappföldet, ahogy egy tizenhetedik századi nemes fogalmazott, „Svédország Nyugat-Indiáját”. A kétszáz pontból álló listában szerepelt gyöngytermesztés, bányászat, a helyi gyógynövények feldolgozása és még egy sor téma. A társaság tagjait csak a bányászat érdekelte, Linnét viszont a nagy egész: nem véletlenül rúgott ilyen sok tételre a listája, már itt is rendszerbe szedte, amit látott, a taxonómia csírái már az útibeszámolóban is megjelentek – ezért is sérelmezte, hogy az uppsalaiak csak az ásványkincsekre voltak kíváncsiak, hiszen az az egész megfigyelésnek csupán egy apró szelete volt.

Hiába csalódott Linné az uppsalai pénzemberekben, Hollandiában megtalálta a számítását. Ugyanabban az évben, amikor számi sámánként turnézta végig Amszterdam nagyjait, megjelent az első nagy műve, a Systema Naturae is. A nagy mű terjedelmében nem volt túl nagy, de Linné a későbbiekben buzgón bővítette; az első kiadás mindössze 11 oldalból állt, de már így is megvoltak benne a taxonómia alapjai. Három királyságot különböztetett meg a természetben, az ásványokét, a növényekét és az állatokét, ezeket pedig további osztályokra, rendekre, nemzetségekre, fajokra és alfajokra osztotta, ami nagyjából megfelel a mai leosztásnak, bár az újabb taxonómiában ezek tovább bővültek.

Linné és az apostolok

Az ásványok és az állatok, mint az uppsalai találkozóból is kiderült, valamivel kevésbé foglalkoztatták Linnét, mint a növények, amelyekről aztán sokszor és sokat is írt. Volt is miről: 1735-ben George Clifford angol bankár, a Holland Kelet-Indiai Társaság egyik befektetője felkérte a saját botanikus kertjének felügyeletére, aminek következtében a botanikus legalább öt további publikációt közölt a növénytaxonómiáról, és bővítette az általa leírt fajok gyűjteményét. Ekkor még csak az 1730-as években járunk: messze van még a taxonómia születésnapja, de már nagyon érik. Ehhez viszont még jó sok növény kell, és jó sok kutatás, Linnét viszont hazaszólította a kötelesség Svédországba, a feleségéhez és az orvosi praxishoz.

1742-ben aztán visszatérhetett a botanikához. Az orvostudományi és botanikai tanszék vezetővéjé nevezték ki, majd megkapta az egyetem botanikus kertjének felügyeletét is, ahol további kísérleteket végezhetett, nemzetközi kapcsolatait kihasználva pedig kiváló növénypreparátumokhoz és magokhoz juthatott. Ebben a botanikus különösen nagy sikereket ért el. Hiába próbálkozott először azzal, hogy lapp sámánnak öltözve kopogtatott a kor tudósainál Amszterdamban, a később kialakított kapcsolatai kifizetődőnek bizonyultak, a Holland Kelet-indiai Társasággal például arról sikerült megállapodnia, hogy a tanítványai ingyen utazhassanak a hajóin és gyűjtőutakban vehessenek részt, ezért cserébe orvosi vagy lelkészi szolgálatot vállaltak. Ezeket Linné az „apostolainak” nevezte, közülük heten sosem tértek vissza a küldetésükből, tanáruk többükről nemzetséget vagy fajt is elnevezett.

A Species Plantarum

Ez természetesen további publikációkhoz, illetve az eddigiek bővítéséhez vezetett, de Linnének legalább már nem kellett sámánnak öltöznie. Az itt elért legfontosabb eredménye a binominális nómenklatúra bevezetése volt: ezért is tekintik a Species Plantarum miatt a modern taxonómia szülőatyjának. Ebben a ma már megszokott felosztásban a név első tagját a nemzetségnév alkotja, a másodikat pedig a fajnév. A korábbi növényelnevezések hétköznapiak és nehezen kategorizálhatóak voltak, a rokonságot is nehéz volt megállapítani róluk (bár több korábbi botanikus próbálkozott hasonló rendszerrel, mint Linné, egyik sem honosodott meg, és egyik sem volt ennyire átfogó), az új felosztásban könnyűvé vált a növények rendszertani elhelyezése. Bár Linné már az uppsalai egyetemen, a diákok bevonásával is kísérletezett ezzel a módszerrel, csak 1753, a Species Plantarum megjelenése után kezdte el következetesen alkalmazni – ezért is vált május elseje, a könyv megjelenésének dátuma a taxonómia születésnapjává.

Linné komolyan vette a taxonómiát: Molnár V. Attila botanikus kiváló könyve, a Növények és emberek: a szeretetre méltó tudomány története szerint csak azokat tartotta méltónak egy nemzetség keresztapjának, akik valóban foglalkoztak botanikával, így államférfiakat, politikusokat és szenteket nem (ez utóbbi talán némileg meglepő lehet, de valahol meg kell húzni a határt). Ez nem jelenti azt, hogy egy fajt ne lehetne bárkiről elnevezni: fajból annyi van, mint égen a csillag, a cikk elején említett nómenklatúra-bizottság pedig nem bírálhat azon az alapon, hogy szimpatikus-e az a valaki vagy valami, amiről egy adott fajt elneveznek (ennek megfelelően neveztek már el fajt a görög black metal zenekar, a Rotting Christ tagjairól és Donald Trumpról is). Nem véletlen, hogy Linné már a bizottság felállítása előtt is élt a gyanúperrel, és a valódi megtiszteltetést a nemzetségek keresztszüleinek tartogatta.

A természet teljes leírása

Nem is volt ez kis megtiszteltetés: egy Linnének tulajdonított idézet szerint nem is lehet megismerni, aminek nem adunk nevet, és ennek a megállapításnak az értékéből az sem von le sokat, hogy valójában Sevillai Izidor mondta a 7. század elején. Az sem véletlen, hogy Linné a nemzetségeknek ekkora szerepet tulajdonított: szerinte „igazi botanikusnak azt lehet nevezni, aki a természetes nemzetségeket képes felismerni. Molnár szerint bár nemzetségből is sok van, és minden jeles botanikusra lehetetlen is lenne kitérni, a legtöbb jeles füvészről már neveztek el nemzetséget az idők során – Galénosztól Cesalpinón át Rudbeckig.

Ahhoz, hogy a binominális nómenklatúra szélesebb körben elterjedjen, szerencsére is szükség volt. A módszert korábban is megkísérelték bevezetni (Caspar Bauhin csaknem kétszáz évvel Linné előtt próbálkozott vele), sikertelenül, de Linné jókor volt jó helyen, ami legalább annyira fontos, mint a zsenialitás. Gunnar Broberg, a Lundi Egyetem tudománytörténésze szerint a Species Plantarum első kiadásában Linné 5900 növényfaj nevét sorolta fel, a Systema Naturae tizedik kiadásában pedig már 4400 állatfajig jutott el. Ez Theoprasztoszhoz képest sok: ő a saját teljességre tűnő művében nagyjából 500 fajt különített el, Caspar Bauhin 6000 fajra rúgó felsorolásához képest kevés, de Linné nem a teljességre, hanem a bővíthetőségre törekedett, valamint arra is, hogy minden fajt szép rendesen a maga kis rekeszében tudjon elhelyezni (bár a megjelenésekor Linnaeus szerint a könyv minden ismert növényfajt tartalmazott, a szerző maga is tudta, hogy ez nincs így: egy 1750-ben kelt levelében azt a reményét fejezte ki, hogy ha ő majd meghal, mások folytatni fogják majd a munkát, amit szerinte saját maga is befejezhetett volna, ha lett volna rá elég ideje).

Öt fő haszon

A binominális nómenklatúra egyenesen következett abból a rendszerezési igényből, amit a szerző már évekkel korábban, a Systema Naturae-ban megfogalmazott, a gyakorlati haszna viszont csak a Species Plantarum megjelenése után vált nyilvánvalóvá – olyannyira, hogy a mai napig ez alapján nevezik el a fajokat. Ezzel Linné is tisztában volt: a maga tevékenységére úgy tekintett, mint aki visszahelyezi az ingát egy elromlott órába, és ezzel új lendületet ad a botanikának (saját maga fogalmazott így, és nem véletlenül: az óra-hasonlat a korai felvilágosodás óta nagy népszerűségnek örvendett a tudósok körében).

Broberg szerint Linné újításának öt fő haszna volt. Átláthatóbbá tette a taxonómiai rendszerezést, növelte a pontosságot, a latin világszerte elterjedt használata miatt pedig mindenhol érthető és elfogadott rendszerezést hozott létre, amit a Species Plantarum megjelenésekor teljes körűnek tartottak. Vagy legalábbis maga Linné annak tartott. A természet teljes körű leírásához persze új szavak voltak szükségesek. Emiatt Broberg szerint sok színes, érdekes helyi fajnév kikopott a használatból, cserébe viszont a világ megkapta a fauna kifejezést. Addig a természettudomány csak a florát ismerte, most már az állatvilágra is született egy külön szó. Broberg szerint ennek a gyökere nem Fauna istennő nevében keresendő, hanem Linné egy régi svéd szóból, a fänadból vezette le, aminek jelentése jószág vagy egyszerűen csak állat.

Mars pajzsa és Vénusz kézitükre

Linné rendszerét kritizálni ugyan lehetett, de a Species Plantarum megjelenésére a világ már igényelt valami hasonlót. Egyszerűen annyi új fajt fedeztek már fel, hogy szükség volt valamilyen áttekinthető rendszerre, ami persze nem volt tökéletes: azóta több egymás mellé sorolt csoportról is kiderült, hogy a botanikus hibásan kategorizálta őket. A rendszer azonban nagy vonalakban megmaradt, a főbb rendszertani kategóriák, a törzs, az osztály, a rend, a család, a nemzetség és a faj fogalmát is Linné dolgozta ki.

Az viszont, hogy szükség volt a rendszerre, nem jelentette azt, hogy mindenki örömmel fogadta. A neves német orvos-botanikus, Johann Georg Siegesbeck például egyenesen paráznának nevezte Linné elméletét (ami valóban a szexualitáson alapult, hiszen az ivarlevelek számát vette alapul), és a szentpétervári egyetemi állását felhasználva minden eszközzel gátolta, hogy a svéd botanikus új gyűjteményi darabokhoz jusson Oroszországból. Linné, ahogy több esetben is, a botanikán keresztül vágott vissza tudományos ellenfelének; Molnár szerint bosszúból egy ronda kis gyomot róla nevezett el Siegesbeckiának. Nem ő volt az egyetlen tudományos ellenfele, és nem is ő volt az egyetlen, aki a nevezéktanon keresztül kapta meg ezért a magáét. Lorenz Heister svájci orvosról Linné először egy nemzetséget nevezett el (Heisteria), miután azonban az orvos többször is kétségbe vonta a svéd botanikus tudományos eredményeit, a Genera Plantarum ötödik kiadásából már törölte a nemzetséget, és összevonta a Polygalával.

Linnének nemcsak a taxonómia köszönhet sokat. Gordon McGregor Reid brit zoológus szerint az antropológia, a biogeográfia, a bioinformatika, a biomechanika, az ökológia, az epidemiológia, a darwinizmus, az etnográfia, a mikrobiológia és a gyógyszerészet tudományára is jelentős hatást gyakorolt. Ezek, bár kétségkívül jelentősek, kevésbé látványosak, mint a rendszertanra gyakorolt hatása, de Molnár szerint neki köszönhetjük a hím és a nőstény írásbeli jelképét is, Mars pajzsát és nyilát (♂) és Vénusz kézitükrét (♀).

Az 1753-as év nemcsak a rendszertanban, hanem Linné életében is komoly fordulópontot jelentett. Molnár szerint még a könyv megjelenésének évében, 1753-ban megkapta a Sarkcsillag lovagja érdemrendet, 1761-ben pedig nemességet kapott, innentől használhatta a Carl von Linné nevet. Életének kései éveiben új tudományterületek iránt kezdett érdeklődni: fizikai-teológiai írásai, az Oeconomia Naturae és a Politiae Naturae nagy hatást gyakoroltak Darwinra, a növények hibridizációjáról szóló tanulmánya pedig Mendelre, a genetika atyjára. Bár ez nem hagyott akkora nyomot a tudományon, mint egyéb alkotásai, idősebb korában is sok szeretettel ápolgatta a rossz viszonyt a kritikusaival. Annak ellenére, hogy a botanikát scientia amabilisként, szeretetre méltó tudományként emlegette, egyik utolsó, posztumusz megjelent művében, a Nemesis Divinában azt fejtegette, hogy milyen balszerencse éri azokat, akik vétettek Isten ellen, vagy éppenséggel neki akartak ártani.

J. Craig Venter kutató és vállalkozó 79 éves korában hunyt el szerdán. Halálhírét a róla elnevezett J. Craig Venter Intézet jelentette be, ami egy általa alapított San Diegóban és Rockville-ben (Maryland állam) működő nonprofit kutatószervezet: a kutatót nemrég a rákkezelés mellékhatásai miatt szállították kórházba.

A kutatót eleinte nem érdekelte a biológia, majd miután besorozták az amerikai haditengerészethez, és hadi tisztként Vietnamba küldték, hazatérésekor elkezdte az egyetemet és az 1980-as évekre biomedicinális kutatóként dolgozott a Nemzeti Egészségügyi Intézeteknél (NIH). Venter az 1990-es években saját kutatócsoportjával és magánforrások bevonásával szállt be az emberi genom megértéséért folyó piaci versenybe.

Kutatócsapatával 1995-ben publikálták a Haemophilus influenzae baktérium teljes genomját, ami úttörő munkának számított: ez volt az első teljesen szekvenált szabadon élő organizmus genomja. Ezután nem sokkal 2000-ben saját cége, a Celera Corporation és az addig rivális amerikai és brit állami kutatóintézetekből álló konzorciummal közösen bejelentette, hogy ők határozták meg az első emberi genomokat. Ez jelentős előrelépés volt az emberi betegségek és az eredet genetika alapjának pontos megértése felé.

Ugyanakkor Venter munkásságát kritikák is érték: bár a 2000-ben elvégzett genom szekvenálási eredményeket publikálták a cégével, a kutatáshoz felhasznált adatokat visszatartották, hogy később azokat pénzzé tehessék. Ugyanakkor Venter munkásságáért később elismeréseket is kapott: az emberi genom szekvenálásához való tudományos hozzájárulásáért 2007-ben a San Diego-i Egyetem Scripps Oceanográfiai Intézet díját is megkapta, majd 2009-ben Barack Obama volt amerikai elnök Nemzeti Tudományos Érdemrenddel tüntette ki.

A kutyák agyméretének zsugorodását az állatok domesztikációjával magyarázták korábbi kutatások, ugyanakkor a jelenségnek nem az ember és négylábú társa között kialakul kapcsolat az egyetlen oka, egy új vizsgálat szerint. A Royal Society Open Science tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban a kutatók azt írják, hogy az ember és kutya kapcsolatára már 15 ezer évvel ezelőttről is vannak bizonyítékok, ugyanakkor az állatok agy térfogata csak ötezer évvel ezelőtt kezdett el zsugorodni.

A kutatók a pleniglaciálistól (35 000 évvel ezelőttől) a késő neolitikumig (5000 évvel ezelőttig) élt 22 őskori farkas és 163 felnőtt, modern farkas és kutya koponyaűri térfogatát hasonlították össze. Ezeket a maradványokat Nyugat-Európától Ausztráliáig terjedő területekről gyűjtötték be, majd CT-felvételeket készítettek róluk. A kutatásból kiderült, hogy a megvizsgált modern kutyafajták, dingók és szabadon élő nem törzskönyvezett kutyák agytérfogata 32 százalékkal kisebb lett az ősi és a mai farkasokéhoz képest. A kutatás azt is feltárta, hogy a késő neolitikumban – körülbelül 5000–4500 évvel ezelőtt – élt kutyák agya 46 százalékkal kisebb volt az azonos korból származó farkasokénál: ez azt jelenti, hogy agyméretük a mai mopszok agyához volt hasonló.

Ugyanakkor a modern kutyák „rendkívül okosak, és a háziasítás nem butává, hanem nagyon is fogékonnyá tette őket arra, hogy olvassanak bennünket és kommunikáljanak velünk” – idézi a Guardian Thomas Cucchit, a Francia Nemzeti Tudományos Kutatóközpont munkatársát és a tanulmány vezető szerzőjét. Ugyanakkor a kutatás szerint a két, 35 és 15 ezer évvel ezelőtt az emberrel együtt élő kutyaféle – az úgynevezett „protokutyák” – agya nem volt kisebb az akkor élő farkasokénál.

A késő neolitikumban élt állatok agyméretének csökkenését a kutatók részben arra vezették vissza, hogy az emberi közösségek átszerveződésével az állatok szerepe is megváltozott: a kutyák inkább riasztási célt szolgálhattak, illetve a korlátozott élelemforrás miatt a kisebb testű és agyú négylábúak maradtak életben. A szerzők szerint „a teljes háziasítási szindróma idővonala talán egy kicsit későbbi, mint amit a genetikai adatok sugallnak” – mondta.

Május 4-én és 5-én tartja közgyűlését a Magyar Tudományos Akadémia. Ezen tisztújításra is sor kerül, elnököt is választ a testület. Az új elnök, főtitkár és főtitkárhelyettes, az alelnökök és az elnökségi tagok személye minden bizonnyal már május 5-én eldől. A jelenlegi elnök, Freund Tamás neurobiológus 2020-ban váltotta Lovász László matematikust, és két elnöki perióduson keresztül töltötte be ezt a tisztséget. A tavaly év végén kezdődött jelölési folyamat márciusban zárult, a hónap közepén napvilágot látott, kik a jelöltek, valamint nyilvánossá váltak a programok is.

Az elnöki pozíció négy jelöltje Borhy László régész, Miklósi Ádám etológus, Perczel András kémikus és Pósfai Mihály geológus. Körkérdést intéztünk a négy elnökjelölthöz.

• 1. Mi az első három legfontosabb intézkedés, amellyel kezdené az elnökségét?

• 2. Miként látja esélyeit az elnökválasztáson?

• 3. Mit emelne ki az elmúlt hatéves elnöki periódusból pozitív, illetve negatív szempontból?

Alább Perczel András válaszai olvashatók.

Bolyai- és Széchenyi-díjas kémikus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) egyetemi tanára, az MTA, az Academia Europaea és a Szent István Tudományos Akadémia tagja. Szakterülete a szerves és biomolekuláris kémia, ezen belül a fehérjék és peptidek térszerkezetének, dinamikájának és működésének kísérletes és elméleti vizsgálata. Pályájának meghatározó szakaszait nemzetközi kutatóhelyeken töltötte, többek között Bostonban, a Torontói Egyetemen, az Oxfordi majd az Oszakai Egyetemen. 2001 óta az ELTE egyetemi tanára, 2007 és 2022 között a Szerves Kémiai Tanszék vezetője volt. 2020 óta az MTA Kémiai Tudományok Osztályának elnöke, Jelenleg a HUN-REN–ELTE Fehérjemodellező Kutatócsoport, valamint az ELTE Szerkezeti Kémia és Biológia Laboratórium vezetője.

Az elsők között szeretne hosszú távon fenntartható megoldást találni a kutatóhálózat akadémiai rendszerhez való szorosabb visszakapcsolására. Kívánatosnak tartja a kiszámítható kutatói életpályákat, különös tekintettel a fiatal kutatókra. Külön odafigyelne a kis méretű, kreatív kutatói közösségekre. Az MTA-t kezdeményező, összekapcsoló és iránymutató intézményként képzeli el, az MTA és a HUN-REN viszonyát pedig konszenzusalapú, rendezett, kiszámítható és partnerségen alapuló keretek közé helyezné.

Mi az első három legfontosabb intézkedés, amellyel kezdené az elnökségét?

Három olyan területet tekintek elsődlegesnek, amelyek együttesen határozzák meg az Akadémia mozgásterét, nevezetesen a tudományos rendszer intézményi kereteit, a kutatói életpálya egyensúlyát és az új tudományos irányok megszületésének feltételeit.

1. A kutatóhálózat és az Akadémia viszonyának rendezése. Az elmúlt hetekben a 2019-ben az Akadémiáról leválasztott kutatóhálózat - ma HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat - körül felgyorsultak az események, ezért a belépő új akadémiai vezetés egyik legsürgetőbb feladata egy részletes, szakmailag megalapozott megoldáscsomag kidolgozása. Az ELTE és a HUN-REN kötelékébe tartozó intézetek vezetőinek, valamint a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (TDDSZ) és az Akadémiai Dolgozók Fórumának (ADF) állásfoglalásai egy irányba mutatnak: a hosszú távon fenntartható megoldás a kutatóhálózat akadémiai rendszerhez való szorosabb visszakapcsolása, beleértve a finanszírozás rendezését is. Ebben a helyzetben az MTA elnökének feladata nem pusztán állásfoglalás, hanem egy komplex tárgyalási folyamat kezdeményezése, majd vezetése. Ennek ki kell terjednie a lehetséges jogi és irányítási modellekre, a finanszírozási struktúrára, valamint a tudományterületi sajátosságokat figyelembe vevő értékelési rendszerekre. A cél, hogy a 2027-es költségvetési tervezés már kiszámítható, szakmailag konszenzusos keretrendszerre épülhessen.

2. A kutatói életpálya egyensúlyának helyreállítása – különös tekintettel a fiatalokra. A hazai kutatástámogatási rendszerben az elmúlt években megbomlott az egyensúly a különböző életpályaszakaszok között. Korábban az MTA és az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) – ma Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) – keretében több olyan pályázati forma működött, amely a fiatal posztdoktorok számára is kiszámítható kutatási lehetőséget biztosított (3–4 éves projektek, valamint fiatal kutatói álláshelyek az akadémiai intézethálózatban). A kutatóhálózat ELKH Eötvös Loránd Kutatási Hálózat, majd HUN-REN alá kerülésével ezek közül több konstrukció megszűnt, vagy jelentősen beszűkült, miközben a pályázati rendszer hangsúlya a kiválósági és élvonalbeli programok felé tolódott el. Ennek következtében egy teljes kutatói korosztály, a fiatal posztdoktoroké, ma korlátozott lehetőségekkel rendelkezik. Az új elnök feladata kettős, mivel egyrészt kezdeményeznie kell a fiatal kutatói álláshelyek rendszerének újjáépítését (különösen a kutatóhálózattal együttműködésben), másrészt egyeztetést kell indítani az MTA, az NKFIH és más finanszírozók között egy kiegyensúlyozott, az életpálya minden szakaszát lefedő pályázati portfólió kialakításáról. A cél egy olyan rendszer, amely egyszerre biztosít erős versenyt és reális belépési lehetőséget a fiatal kutatók számára.

3. Kooperatív mikrocsoportok: a tudományos innováció korai fázisának megerősítése. A mai pályázati környezet, beleértve a hazai NKFIH-programokat és a nemzetközi rendszereket, pl. az European Research Council pályázatait, jellemzően a már részben kidolgozott, alacsonyabb kockázatú projekteknek kedvez. Ugyanakkor a valódi tudományos áttörések gyakran kisméretű, kreatív kutatói közösségekben születnek meg, intenzív szakmai párbeszéd eredményeként. Erre a kihívásra ad választ a kooperatív mikrocsoportok modellje: 2–3 fős, autonóm kutatói egységek jönnek létre, amelyek strukturált, de rugalmas keretek között dolgozzák fel a nemzetközi tudományos eredményeket, majd ezekre építve saját, originális koncepciókat alakítanak ki. A folyamat célja nem pusztán új témák azonosítása, hanem azok szakmai „megszűrése”, érlelése és olyan szintre fejlesztése, ahol már megalapozott kutatási programként és versenyképes pályázati kezdeményezésként jelenhetnek meg. Ebben az értelemben a mikrocsoportok nem helyettesítik a pályázati rendszereket, hanem azok minőségét javítják: biztosítják, hogy a benyújtott projektek mögött valódi tudományos tartalom, együttműködés és hosszabb távú koncepcionális erő álljon.

Miként látja esélyeit az elnökválasztáson?

Az MTA elnökválasztása nem egyéni esélyek kérdése, hanem annak eldöntése, hogy a tudományos közösség milyen jövőképet kíván az Akadémia számára. Ebben a keretben nem „esélyekben”, hanem szakmai programban, közösségi bizalomban és intézményi felelősségben gondolkodom. Az elnöki pozíció lényege nem adminisztratív vezetés, hanem integratív tudományos szerep, nevezetesen a magyar tudomány egységének képviselete a sokféleség tiszteletben tartásával. A pályázatom alapja egy olyan vízió, melyben az MTA kezdeményező, összekapcsoló és iránymutató intézményként működik. Ennek középpontjában a tudományterületek közötti párbeszéd, az interdiszciplinaritás erősítése és a kutatói közösség kohéziója áll. Saját szakmai hátterem, tanszékvezetői, MTA osztályelnöki, nagy kutatási programokat és nemzetközi hálózatokat irányító tapasztalataim ezt a szerepfelfogást támogatják. Különösen fontosnak tartom az MTA és a HUN-REN közötti viszony megnyugtató, konszenzusalapú, rendezett, kiszámítható és partnerségen alapuló kereteinek kialakítását, ahol az Akadémia a tudományos minőség, a kiválóság és az összekapcsolás intézményi garanciája.

Mit emelne ki az elmúlt hatéves elnöki periódusból, pozitív, illetve negatív szempontból?

A pozitív és kritikai elemeket nem egymástól elválasztva, hanem ugyanazon fejlődési folyamat két oldalaként értelmezem.

Pozitívumként kiemelendő, hogy az Akadémia több olyan kezdeményezést erősített meg, amelyek a tudomány társadalmi jelenlétét és nyitottságát növelik. Ide tartozik a tudománybarát települések (TUBA) programja, a Fiatal Kutatók Akadémiája megerősödő szerepe, valamint az új típusú ismeretterjesztési formák, beleértve a mobil, konténeralapú vagy élményalapú tudománykommunikációs megoldásokat. Ezek mind azt jelzik, hogy a tudomány egyre sokrétűbb és közvetlenebb módon van jelen a társadalomban. Ebbe a gondolati körbe illeszkedik a Mindentudás Akadémiája jellegű integrált tudásközvetítés is, amely a különböző tudományterületek közös megszólalását teszi lehetővé.

A kritikai szempontokat elsősorban rendszerszintű működési kihívásokként érdemes értelmezni, melyek jelentős részben az elmúlt időszak intézményi és szabályozási környezetének következményei. Az MTA szerepe az elmúlt években több ponton átalakult, különösen a kutatóhálózat leválását követően, amely az Akadémia közvetlen tudományszervező és koordinációs lehetőségeit érdemben szűkítette. Ebben a helyzetben az Akadémia sok tekintetben nem operatív irányítóként, hanem inkább szakmai és köztestületi fórumként tudott működni. Ezzel összefüggésben az intézményi mozgástér szűkülése több területen is érezhető volt. Az Akadémia pénzügyi stabilitásának erősítése csak korlátozott mértékben valósulhatott meg, jóllehet ennek szükségessége következetesen megfogalmazódott a köztestület részéről. Hasonlóképpen, a kutatóhálózattal való viszony rendezésére irányuló törekvések, a közgyűlési döntések és szakmai javaslatok ellenére nem tudtak tartós, intézményesült működési keretekké válni.

Fejlesztendő területként jelenik meg a Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) és a kapcsolódó tudományos adat-infrastruktúrák korszerűsítése is. Ennek elmaradása különösen érzékenyen érinti a bölcsészet- és társadalomtudományok egy részét, ahol a könyvalapú, magyar nyelvű publikációk meghatározók, miközben a nemzetközi indexálási rendszerek, például a Scopus, ezt csak részlegesen képesek leképezni. Ez a tudományterületek közötti láthatósági különbségek fennmaradásához vezet. Általánosabb tanulságként megfogalmazható az is, hogy az elmúlt időszakban az Akadémia és a külső intézményi környezet, különösen a kormányzati és finanszírozási struktúrák közötti kapcsolat nem minden esetben biztosította azt a kiszámítható, partnerségen alapuló működési keretet, amely egy ilyen jelentőségű intézmény hatékony működéséhez szükséges. Bár az Akadémia részéről több alkalommal történtek kezdeményezések és jelzések e keretek megerősítésére, ezek csak korlátozott mértékben találtak intézményi szintű visszhangra. Mindezeket nem hibákként, hanem olyan strukturális feltételekként értelmezem, amelyek világosan kijelölik a következő időszak feladatait. A cél egy olyan együttműködésen alapuló, kiszámítható és kölcsönös bizalomra épülő működési környezet kialakítása, amelyben az Akadémia ismét teljes súlyával és felelősségével tud hozzájárulni a magyar tudomány fejlődéséhez. Minden olvasónak ajánlom az MTA honlapján elérhető elnökjelölti programokat, hiszen ezeket rangos és nagy tudású elnökjelöltek írták, rendre jobbító szándékkal.

* * *

Borhy László válaszait itt, Miklósi Ádám válaszait itt olvashatják.

A Tejútrendszer peremét rendkívül nehéz meghatározni, ugyanis a galaxis összetétele egyre ritkábbá válik a középpontjától kifelé haladva, így a határ definícióját is nehéz körvonalazni. Az Astronomy & Astrophysics folyóiratban megjelent új tanulmányban azonban a kutatók határozottan azt állítják, hogy a Tejútrendszer széle a közepétől 11,28 és 12,15 kiloparszek (vagyis körülbelül 40 000 fényév) között található. A Máltai Egyetem kutatói a galaxis peremét a csillagkeletkezési határban állapították meg, amihez 100 000 óriáscsillag korát elemezték korábbi felmérések alapján. A csillagászok megállapították, hogy a Tejútrendszerben a csillagok kora és a galaxis középpontjától mért távolságuk U alakú összefüggést mutat.

A kutatók szerint ennek a jelenségnek több oka is lehet: egyrészt a galaxis középpontjában lévő fekete lyuk közelében nagyobb koncentrációban található gáz és por, ami a nagyobb arányú csillagképződést és az idősebb csillagok jelenlétét is eredményezi, így a Tejútrendszer külső határa felé haladva egyre fiatalabb csillagok találhatók. Ugyanakkor az alacsonyabb mértékű por és gáz koncentráció miatt a periféria régióiban ez a tendencia megfordul, és a peremrészen jóval lassabban fejlődnek ki új csillagok.

Az új tanulmány azt találta, hogy a csillagkeletkezést, és a Tejútrendszer határának alakulását olyan tényezők alakítják, mint a galaxis központi részéhez kapcsolódó rezonanciák, a Tejútrendszer síkjának torzulása és a ritkuló gáz jelenléte. A kutatás jelentősége, hogy ezeknek a tényezőknek a felfedezésével egyértelműbben meg lehet határozni a Tejútrendszer aktív és termékeny korszakát, illetve a kieső, nyugodtabb vidékeket.

A Római Birodalom északi határán, azaz a mai Dél-Németország területén létrejött származási sokszínűség nem erőszakos római támadások eredménye volt, hanem az ott élő katonák, földművesek és „barbárok” organikus keveredéséé – írja egy, a Nature folyóiratban megjelent új tanulmány. A mainzi Johannes Gutenberg Egyetem populáció-genetikusai és antropológusai a dél-németországi, körülbelül Kr. u. 450-ből származó úgynevezett „soros síros” temetőkben talált 258 egyén DNS-ét vizsgálták. A csontok elemzésével az egyének életkorát határozták meg, illetve a stronciumizotópos vizsgálat alapján azt is beazonosították, hogy hol nőhettek fel a sírokban talált emberek.

A kutatók szerint a Kr. u. 4-7. században kialakult családi kapcsolatok nagy mértékben hasonlítottak a modern kori Európában jellemző kapcsolati hálókra. A genetikai vizsgálatok alapján kiderült, hogy sokan egész életükben monogám kapcsolatban éltek, és alacsony volt a vérfertőzés, illetve a közeli rokonok házasodásának aránya is. Ráadásul az új kutatás eredménye „nagyon fontos, mert segít leszámolni azokkal a romantikus képekkel, amelyek hatalmas népvándorlásokról szólnak, amelyek végigsöpörtek Európán és elpusztították a Római Birodalmat” — idézi a Nature Patrick Geary-t, a princetoni Institute for Advanced Study középkortörténészét, aki nem vett részt a kutatásban.

A kutatók a Római Birodalom 476-os bukása utáni maradványok genomjában származásbeli változásokat is megfigyeltek: ezek észak-európai és különféle dél-európai eredet keverékét hordozták, ami a kutatók szerint arra utal, hogy a római birodalom megszűnése után elmosódó társadalmi határok okozták az ott élők keveredését. A posztrómai Dél-Németországban megjelent kulturális normák egy része a modern időkig fennmaradt, ugyanis a kapcsolati rendszerek a nukleáris családi struktúrára épültek.

Ráadásul ezeknek a közösségeknek nem szigorúan a patrilineáris rendszer volt az alapja, ugyanis egyeseket az anyai rokonaik köré temettek el, ami arra utal, hogy a családi kapcsolatok anyai ágon is öröklődhettek. Az új kutatás szerint a férfiak 43, a nők pedig 40 éves korukig éltek – ez magasabb élettartamot jelent, mint az eddigi kutatások feltételezései –, ugyanakkor a gyerekek egynegyede tízéves korára valamelyik szülőjét elvesztette.

Kapcsolódó cikk:

„Amikor a nyolcadik osztályt kezdtem, az első tanítási napon bejött az egyik lány osztálytársam, és teljesen ledöbbentünk, mert a nyár folyamán nagyon sokat változott, lesoványodott, meg volt szürkülve, és szólt az osztályfőnökünk, hogy mostantól egyedül szeretne ülni a padban. Október végére a két testvérével együtt eltűnt az iskolából. Annyit súgtak meg nekünk, hogy állami gondozásba kerültek, az apjuk meg börtönbe, mert mindhárom lányát megerőszakolta. Ez úgy beleégett a lelkembe.”

A történetet az első hazai Barnahus Egyesület alapítója és vezetője, az igazságügyi pszichológus szakértőként és nemzetközi kiképzésben részesült kihallgató pszichológusként tevékenykedő Lazáryné Illés Mária meséli, aki szerint az osztálytársa a szexuálisan abuzált gyerekek három tipikus jelét is mutatta: nem eszik, hirtelen elnémul, mert titkot kell őriznie, és megpróbál elszigetelődni az iskolában, nehogy elárulja magát. „Amikor a legbensőbb bizalmi körből kerül ki az elkövető, az a legborzasztóbb egy gyereknek. És még mindig nem égett bele a felnőtt társadalom agyába, hogyha ezt a három jelet látja egy gyereknél, akkor arra oda kell figyelni.”

Az idén 10. évét ünneplő, Szombathelyen található Barnahus szolgálat épp azért jött létre, hogy a szexuálisan, fizikailag vagy akár verbálisan súlyosan bántalmazott gyerekek ellen elkövetett bűnök úgy kerüljenek feltárásra, hogy az érintett gyerekek már ne traumatizálódjanak tovább, az elkövetőket viszont sikerrel lehessen vád alá helyezni. A Barnahusnak nevezett gyerekbarát kihallgató szobák pontos másai annak az Izlandon kitalált modellnek, amit ma már 27 európai országban használnak a bántalmazott gyerekek kihallgatására. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság fenntartásában működő, Magyarországon már hét helyen elérhető, pszichológus és más szociális szakemberekkel ellátott, otthonosan berendezett helyiségekben a megfelelő technika kialakításával az áldozatnak elég egyetlen egyszer elmondania vallomását, amiről kép- és hangfelvétel, majd szó szerinti jegyzőkönyv is készül, és a gyermek kihallgatás alatti viselkedését is elemzik. Mindez nemcsak a gyerekek védelme miatt fontos, hanem azért is, mert korábban, mint Lazáryné mondja, száz feljelentésből tíz jutott el a vádemelésig, és abból is csak egyetlen egyből lett ítélet.

Lazáryné először 2013 nyarán hallott a Barnahusról, amikor még a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatnál (Tegyesz) dolgozott klinikai szakpszichológusként és igazságügyi pszichológus szakértőként. A következő két évben a környékükön mérte fel a védőnőket, családsegítőket, gyermekjóléti szolgálatnál dolgozókat, hogy egyáltalán milyen fogalmaik vannak arról, hogy apák, nagyapák, nevelőapák, testvérek, féltestvérek erőszakolnak meg gyerekeket. Mit mondja, az eredmény lehangoló volt.

A Mars két egészen különböző arcát mutatják be az amerikai űrügynökség marsjárói által az elmúlt hónapokban készített 360 fokos panorámaképek, amiket hétfőn tett közzé a NASA.

Az egymástól nagyjából az USA keleti és nyugati partjának távolságára, 3775 kilométerre található marsjárók több milliárd éve létrejött környezeteket vizsgálnak. De miközben a 14 éve Marson dolgozó Curiosity éppen küldetésének legfiatalabb terepét érte el a Mount Sharpon, addig az 5 éve landolt Perseverance a Naprendszerben valaha vizsgált egyik legősibb régióban barangol.

A Gale-krátert felderítő Curiosity 1,5 milliárd pixeles panorámáját 1031 képből állították össze, amit a szonda 2025 novembere és decembere között készített. A marsjáró körül a keringőegységek felvételein pókhálókra emlékeztető kőzetgerincek terülnek el, amiket egykor talajvíz hozott létre.

A jelenleg a Jezero-krátertől nyugatra található Nili Planum síkságon vizsgálódó Perseverance panorámája 2025 decembere és 2026 januárja között készített 980 felvételből áll. A képen a Jezero-kráter pereme, valamint a környező ősi kőzetek láthatók.

A Perseverance 2024-ben egy, a Jezero-kráterbe torkolló folyóvölgyben a Cheyava Fallsnak elnevezett különleges kőzetre bukkant, ami kutatók szerint potenciálisan ősi életnyomokat hordoz. A marsjáró a kőzetből, ahogy több tucat másikból mintát gyűjtött, amit jövőbeli űrszondák juttathatnak vissza földi laboratóriumokba, leghamarabb a 2030-as években.

Május 4-én és 5-én tartja közgyűlését a Magyar Tudományos Akadémia. Ezen tisztújításra is sor kerül, elnököt is választ a testület. Az új elnök, főtitkár és főtitkárhelyettes, az alelnökök és az elnökségi tagok személye minden bizonnyal már május 5-én eldől. A jelenlegi elnök, Freund Tamás neurobiológus 2020-ban váltotta Lovász László matematikust, és két elnöki perióduson keresztül töltötte be ezt a tisztséget. A tavaly év végén kezdődött jelölési folyamat márciusban zárult, a hónap közepén napvilágot látott, kik a jelöltek, valamint nyilvánossá váltak a programok is.

Az elnöki pozíció négy jelöltje Borhy László régész, Miklósi Ádám etológus, Perczel András kémikus és Pósfai Mihály geológus. Körkérdést intéztünk a négy elnökjelölthöz.

• 1. Mi az első három legfontosabb intézkedés, amellyel kezdené az elnökségét?

• 2. Miként látja esélyeit az elnökválasztáson?

• 3. Mit emelne ki az elmúlt hatéves elnöki periódusból, pozitív, illetve negatív szempontból?

Miklósi Ádám válaszai következnek.

Széchenyi-díjas biológus, etológus, egyetemi tanár. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar (ELTE TTK) Biológiai Intézet oktatója és intézetigazgatója 2007 és 2024 között. Az MTA rendes tagja. Kutatási területe az állati és emberi viselkedés, az idegtudomány és a robotika. A Family Dog Project társalapítója és vezetője, amelynek célja az ember-kutya interakció etológiai szempontból történő vizsgálata. Foglalkozik etorobotikával is, az etológiai koncepciók alkalmazásával az interaktív, társas robotok tervezésében és kivitelezésében. Jelenleg a kutya-robot interakciókat is vizsgálja, a kutyák elméjének jobb megismerése érdekében.

Elnöki programját több mint másfél évig készítette elő, legalább 120 beszélgetést folytatott a hazai tudomány legkülönbözőbb szereplőivel. Szerinte nagyon nehéz időszakon van túl az MTA , a legfontosabb azonban, hogy a testület létezik, és kész a változásra. Úgy véli, a legfontosabb most a reakcióképesség lenne: a HUN-REN kutatóhálózat és az ELTE-hez csatolt intézetek ügyében tárgyalási helyzetet kell kezdeményezni az új kormánnyal és az érintett szereplőkkel. Évente tenne le a közgyűlés elé számonkérhető programot, több forrást mozgatna meg a tudomány érdekében, és gyakorlatiasabb módon mutatná be, mit jelent a kutatás és kik a tudósok, mert az áltudománnyal szemben így lehet hatékonyan küzdeni.

Mi az első három legfontosabb intézkedés, amellyel kezdené az elnökségét?