Először azonosítottak szaporodó invazív trópusiszúnyog-populációt Nagy-Britanniában, miután az egyiptomi csípőszúnyog (Aedes aegypti) faj egyedeire és lárváira bukkantak kelet-londoni otthonokban. Az Egyesült Királyság Egészségbiztonsági Ügynöksége (UKHSA) közölte, hogy a lakossági kockázat egyelőre alacsony, és nem találtak bizonyítékot arra, hogy a rovarok emberi fertőzést okoztak volna. Bár a faj korábban már négy alkalommal felbukkant a szigetországban, a mostani az első eset, hogy bizonyíthatóan szaporodni is tudott a helyi környezetben.

A trópusi és szubtrópusi területeken honos egyiptomi csípőszúnyog olyan kórokozók terjesztésére képes, mint a dengue-láz, a chikungunya- vagy a Zika-vírus. A szakértők feltételezései szerint a vérszívók leginkább járművekkel, csomagokkal vagy importált dísznövényekkel érkezhettek az országba.

Bár a faj még nem tudott tartósan megtelepedni, mivel egy átlagos brit tél hideg időjárását továbbra sem élné túl, a kutatók szerint ez a jövőben megváltozhat. A globális felmelegedés miatt ugyanis egyre kedvezőbbé válnak a feltételek ahhoz, hogy az egzotikus, potenciálisan veszélyes fajok átteleljenek és megvessék a lábukat Európa hűvösebb régióiban is.

A hatóságok azonnali célzott irtást rendeltek el a lárvák elpusztítására, és szigorú megfigyelés alatt tartják az érintett londoni környéket. A természetvédelmi szakemberek a biobiztonsági előírások és a határellenőrzések szigorítását sürgetik a potenciális behurcolási útvonalakon, míg a lakosságot arra kérik, hogy a szúnyogok szaporodási felületeinek csökkentése érdekében szüntessék meg a kertekben és erkélyeken található pangó vizeket.

Kapcsolódó cikkek:

Közel nyolcévnyi utazás és több mint 10 milliárd kilométer megtétele után sikeresen megkezdte a Merkúrhoz való megérkezés utolsó fázisát az európai és a japán űrügynökségek (ESA, JAXA) közös missziója, a BepiColombo. Az ESA legfrissebb, csütörtök délutáni tájékoztatása szerint a Cebreros mélyűri antennán keresztül vett jelek megerősítették, hogy a két összekapcsolt szondát a bolygóközi úton hajtó szállítómodul (MTM) problémamentesen levált. Az űreszköz rendszerei kifogástalanul működnek, így a küldetés egységei immár egyenesen a Merkúr körüli pályára állás felé tartanak.

A 2018 októberében elindított BepiColombo útja rendkívül bonyolult és energiaigényes volt. Bár a Merkúr jóval közelebb van a Földhöz, mint a külső Naprendszer óriásbolygói, a Nap gigantikus tömegvonzása miatt a szondák lelassítása és pályára állítása hatalmas kihívást jelentett. A mérnökök elektromos hajtóművek és összesen kilenc hintamanőver kombinációjával, a Föld, a Vénusz és a Merkúr gravitációjának segítségével érték el a megfelelő sebességet. A küldetést a perzselő, akár 430 Celsius-fokos hőmérséklet is nehezíti, ami a szakemberek szerint ahhoz hasonlít, mintha a szondákat egy működő pizzasütő közvetlen közelében kellene üzemeltetni.

A mostani sikeres leválással egy hónapokig tartó, rendkívül összetett műveletsorozat vette kezdetét. A tervek szerint november 21-én a Merkúr gravitációja befogja a szondákat, majd decemberben a két egység – az ESA felszínt vizsgáló MPO (Mercury Planetary Orbiter) és a JAXA mágneses teret elemző Mio (Mercury Magnetospheric Orbiter) szondája – elválik egymástól. A saját működési pályáik elfoglalása után a hivatalos tudományos mérések áprilisban kezdődnek meg – ez lesz az első alkalom, hogy két teljesen önálló űreszköz kering majd egyszerre a Naprendszer legbelső bolygója körül.

A kutatók azt remélik, hogy a két űrszonda felvételei és mérései választ adnak a Naprendszer legkevésbé feltárt kőzetbolygójának rejtélyeire. A BepiColombo részletesen feltérképezi a Merkúr felszínét, elemzi annak vulkanikus múltját, exoszféráját, valamint a bolygón található különös mélyedéseket. Ezek a más égitesteken nem tapasztalt alakzatok úgy festenek, mintha a felszín lassan elemésztődne, kialakulásuk pontos oka azonban szél és víz hiányában egyelőre ismeretlen.

A mérések választ adhatnak arra is, miért szokatlanul sűrű a Merkúr a méretéhez képest. A vezető elméletek szerint mintegy 4,5 milliárd évvel ezelőtt egy hatalmas bolygókezdemény csapódhatott az égitestbe, amely lehámozta annak külső kérgét, hátrahagyva a jóval sűrűbb magot. A BepiColombo az 1974-es Mariner–10 és a 2011-es MESSENGER után mindössze a harmadik misszió, amely eléri a Merkúrt, és az általa gyűjtött adatok jelentősen bővíthetik a Naprendszer kőzetbolygóinak kialakulásáról és fejlődéséről alkotott tudásunkat.

Kapcsolódó cikkek:

Mintegy 700 millió évvel ezelőtt bolygónk a hógolyó-Föld néven ismert időszakát élte, amikor szinte a teljes felszínt vastag jégtakaró borította. A világűrbe visszatükrözött napsugárzás miatti lehűlést eddig főként a kiterjedt jégmezőknek tulajdonították, a Tromsø-i Egyetem kutatói azonban a Climate of the Past folyóiratban közzétett tanulmányukban rámutattak, hogy egy sokkal hétköznapibb elem, a tengeri só is kulcsszerepet játszhatott a folyamatban. A szimulációk alapján a jég felszínén felhalmozódó sókristályok olyan drasztikusan növelték meg a bolygó sugárzás-visszaverő képességét, ami jelentősen felgyorsította a globális lehűlési hullámot.

A folyamat hátterében a tengermentes területek jégtábláinak sajátos viselkedése áll. Amikor a sós tengervíz megfagy, a só nem épül be a jégbe, hanem a megmaradt folyadékban koncentrálódik. Ahogy a fagyott felszínről a víz lassan elpárolog (szublimál), a jég tetején egy finom, vakítóan fehér sókéreg marad vissza. Ez a réteg a beérkező napfény csaknem 93 százalékát tükrözi vissza a világűrbe, míg a friss hó csupán 83, a csupasz tengeri jég pedig mindössze 67 százalékos hatékonyságú. Ez a só-albedó visszacsatolás egy önmagát gerjesztő láncreakciót indított el: a csökkenő hőmérséklet miatt még több só kristályosodott ki, ami tovább hűtötte a bolygót.

A kutatók szerint a só borította hógolyó-Föld állapotából sokkal nehezebb volt a kiút, mint korábban hitték, hiszen a jégpáncél felolvasztásához nagyságrendekkel több üvegházhatású szén-dioxidnak kellett felhalmozódnia a légkörben. Bár a só felhalmozódása önmagában nem váltotta ki a globális eljegesedést, a lehűlés korai szakaszában olyan katalizátorként működhetett, amely lényegében megállíthatatlanná tette a folyamatot.

A szakemberek most azt vizsgálják, hogy a szél, a por és a felhőzet miként befolyásolhatta a sóréteg megmaradását ebben a rendkívüli klímatörténeti korszakban.

Kapcsolódó cikkek:

A budapesti nyílt színi droghasználat az elmúlt hónapokban nemcsak közegészségügyi és szociális, hanem egyre inkább közbiztonsági kihívássá is vált. Mostanra a kormány is egyre egyértelműbben beszél arról, hogy ez nem pusztán rendészeti probléma, hanem hajléktalansággal, szenvedélybetegséggel, pszichiátriai ellátatlansággal és más szociális tényezőkkel is összefügg, ezért nem is lehet kizárólag rendőri eszközökkel kezelni.

Július közepén Magyar Péter miniszterelnök 30 napos fokozott rendőri ellenőrzést jelentett be, valamint az úgynevezett szerződéses közösségi rendőrök megjelenését, akik a kisebb súlyú intézkedések során léphetnek majd fel. Egy hónap elteltével kezd kirajzolódni ennek a megközelítésnek egy konkrétabb formája. A kormány tájékoztatása szerint a rendőrség és a szociális, egészségügyi, illetve civil szolgáltatók közösen dolgoznak majd a közterületi problémák kezelésén. Egy 24 órás Mobil Krízis Team felállítását is tervezik, amelyben szociális munkás, egészségügyi szakember és pszichológus venne részt „szükség esetén rendészeti háttérrel”. A tervek között a rendőrség és a szociális szolgáltatók közötti napi kapcsolattartás megerősítése is szerepel.

Mindez túlmutat a fokozott rendőri ellenőrzésen, és egy olyan rendszert körvonalaz, amelyben a rendészeti, szociális és egészségügyi szereplők közösen kezelik a közterületi helyzeteket. A közösségi rendészet (community policing) lényege, hogy a rendőrség a helyi közösséggel és más helyi szolgáltatókkal együtt próbálja azonosítani és kezelni a visszatérő problémákat. A rendőr itt nem csak reaktív szereplő, aki akkor jelenik meg, amikor már megtörtént a jogsértés, hanem kapcsolatot épít a lakókkal, önkormányzatokkal, szociális és egészségügyi szolgáltatókkal, civil szervezetekkel. De mekkora mozgástere lehet egy magyar rendőrnek a jelenlegi törvényi környezetben?

A mostani elképzelés budapesti előzménye nem ad választ erre a kérdésre. Józsefváros Magdolna–Orczy Negyedében 2018 és 2022 között működött a Problémaorientált Közösségi Rendészet, ahol rendőrök és önkormányzati rendészek közösen dolgoztak a helyi problémák feltárásán, a lakossággal való kapcsolattartáson, a konfliktuskezelésen és a bűnmegelőzésen. A program leírása szerint a rendőrök természetesen hatósági szerepben is eljártak, ha erre szükség volt.

Az önkormányzati beszámoló pozitív eredményeket mutat, azonban a nyilvánosan hozzáférhető anyagokból nem derül ki, hogy a rendőrség intézkedési kötelezettségét hogyan kezelték azokban a helyzetekben, amikor a közösségi rendészeti munka során jogsértésre derült fény.

A júliusban bejelentett közösségi rendészeti koncepció részleteiről még ennyi nyilvános információ sem áll rendelkezésre. A Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz (BRFK) benyújtott közérdekű adatigénylésemre kapott válasz szerint a rendőrség a megjelölt témakörben „tervezettel, munkaanyaggal nem rendelkezik”.

A rendőri intézkedés ma kötelező elem

Márpedig a nyílt drogszcénák tereibe irányított közösségi rendőrök esetében kardinális kérdés, hogy milyen lehetőségeik és kötelezettségeik vannak. Vegyünk egy egyszerű példát. Egy hajléktalan, pszichésen rossz állapotban lévő, szerhasználó ember egy budapesti közterületen zavartan viselkedik. Nem követett el erőszakos cselekményt, de önmagára vagy másokra veszélyes lehet. A krízisteamhez egészségügyi és szociális szakember érkezik, szükség esetén rendőrrel együtt. A rendőr biztosítja a helyszínt, a szakemberek pedig megpróbálják felmérni, mire van szüksége az illetőnek: orvosi ellátásra, krízisintervencióra, szállásra, addiktológiai segítségre vagy akár csak arra, hogy valaki kapcsolatba hozza egy olyan szolgáltatással, amelyhez egyedül nem jutna el.

Csakhogy a drogok esetében van egy kis bökkenő. Ha a rendőr kábítószerrel kapcsolatos jogsértést észlel, az uralkodó jogértelmezés és a rendőrségi gyakorlat szerint intézkedési kötelezettsége van. A rendőrségi törvényben az áll, hogy a rendőr „köteles intézkedni vagy intézkedést kezdeményezni, ha a közbiztonságot, a közrendet vagy az államhatár rendjét sértő vagy veszélyeztető tényt, körülményt vagy cselekményt észlel, illetve ilyet a tudomására hoznak”. A hazai joggyakorlat szerint még az is közrendet veszélyeztető körülménynek minősül, ha valaki az otthonában csekély mennyiségű kábítószert tart saját felhasználásra, és kötelező rendőri intézkedést von maga után – nem is beszélve a nyílt színi droghasználatról.

Míg a Tisza választási programja a fogyasztók kriminalizálásának visszaszorítását, a kezelés és az érdemi elterelés előtérbe helyezését ígérte, a kormányzat későbbi kommunikációja egyelőre nem utal a drogjogi szabályozás módosítására. A Belügyminisztérium szerint a szabályozás esetleges felülvizsgálata a hatékonyabb állami fellépést szolgálná, és nem jelentene liberalizációt.

A július közepén Magyar által bejelentett fokozott ellenőrzés negyedik hetének intézkedéseit összefoglaló beszámoló hagyományos rendőri működésre utal: igazoltatásokat, elfogásokat, előállításokat és kábítószerrel kapcsolatos intézkedéseket láttunk. Ez nem meglepő, hiszen a rendőrségnek a jogsértésekre továbbra is a törvényben előírt módon kell reagálnia. Az akciósorozatot lezáró BRFK-értékelés azonban már azt is hangsúlyozza, hogy a közterületeken jelentkező helyzetek hátterében sok esetben összetett társadalmi, szociális és egészségügyi tényezők állnak. A BRFK a harminc nap alatt 64 esetben hajtott végre biztonsági intézkedést, többek között egészségügyi segítségre szoruló emberek érdekében.

Vagyis a rendészeti fellépés mellett már láthatók az együttműködés első elemei is. Arról azonban a BRFK beszámolója nem ad részletes képet, hogy mi történik, ha a segítségre szoruló ember egyben kábítószer-fogyasztó vagy birtokló is. A közleményből nem derül ki, hogy az egészségügyi segítségre szoruló, egyben kábítószerrel kapcsolatos jogsértést elkövető emberek esetében hogyan kapcsolódik össze a kétféle intézkedés. Hogyan lehet az érintetteket megfelelő egészségügyi vagy szociális szolgáltatáshoz kapcsolni úgy, hogy közben a rendőr a kábítószerrel kapcsolatos jogsértés miatt fennálló intézkedési kötelezettségének is eleget tegyen?

Kiüresedhet a közösségi rendészet koncepciója

Ha a rendőröknek a továbbiakban is minden kábítószeres jogsértés esetén intézkedniük kell, akkor a most kialakítandó közösségi-szociális modell komoly belső ellentmondást rejt. Hiába kapcsoljuk össze a rendőrséget az egészségügyi és szociális ellátórendszerrel, ha a rendőr nem tudja az érintettet egyszerűen a megfelelő szolgáltatáshoz irányítani, mert a kapcsolatfelvétel szükségszerűen büntetőeljárással is jár. Ezt egy portugál típusú dekriminalizáció eleve másképp kezeli. Ott az állapotfelmérést követően egy, a Mobil Krízis Teamhez hasonló csoport az érintettet kezelésbe vagy más megfelelő szolgáltatásba irányíthatja anélkül, hogy a találkozás szükségszerűen büntetőeljárással folytatódna.

Jogértelmezési kérdés, hogy szükséges-e a jelenlegi jogszabályok módosítása. Elképzelhető, hogy a fentihez hasonló helyzetekben a mostani szabályozás mellett is kialakítható olyan gyakorlat, amely lehetővé teszi a rendőrség és az ellátórendszer együttműködését. Ennek megítélése azonban rendészeti és jogi szakértelmet igényel, és ezt a kérdést mindenképpen érdemes tisztázni, mielőtt a közösségi rendészet élesben kezd működni.

Felmerülhet persze, hogy Magyarországon erre már létezik megoldás. A törvény bizonyos feltételek mellett lehetővé teszi, hogy a fogyasztó elterelésben vegyen részt. Ez egy legalább hat hónapos terápiás folyamatot jelent, aminek az elvégzésével a büntetőeljárást megszüntetik. Csakhogy ez nem ugyanaz, mint amikor a rendőr a helyszínen továbbirányítja az embert egy szociális vagy egészségügyi szolgáltatás felé. Az elterelés előtt és alatt ugyanis folyik a büntetőeljárás, és egyre szigorúbb feltételeknek kell megfelelni a szolgáltatás igénybevételéhez. Egy rendezetlen élethelyzetben élő, hajléktalan vagy súlyosan szerhasználó ember esetében már az is komoly akadály lehet, hogy a folyamatot megkezdje, nemhogy hónapokon át, kihagyás nélkül végig is vigye. Ráadásul a büntetőeljárásnak még akkor is súlyos anyagi következményei lehetnek, ha az eljárás végül az elterelés teljesítésével zárul.

Ahol a tilalmi megközelítés is nagyobb mozgásteret hagy

Nemzetközi példákból látható, hogy a rendőrség akkor is lehet a kapcsolat első pontja egy szerhasználó és az ellátórendszer között, ha a kábítószer fogyasztása bűncselekménynek minősül. Nem példa nélküli, hogy a rendőrségi intézkedést nem csak a büntetőeljárás felé vezető útként használják. Angliában például a rendőrség bizonyos drogbirtoklási ügyeket bírósági eljárás nélkül lezárhat úgynevezett out-of-court disposal keretében. A bírósági eljáráson kívüli intézkedések között olyan megoldások is szerepelnek, amelyek kezelés vagy más támogatás felé terelik az érintettet. Egy friss kutatás, amely 13 angliai rendőri szerv több mint 62 ezer ügyét vizsgálta, azt találta, hogy akik így mentesültek büntetőeljárás alól, egyharmaddal kisebb valószínűséggel követtek el újabb bűncselekményt, mint a hasonló, drogbirtoklás miatt eljárás alá vont személyek.

Skóciában szintén működnek olyan megoldások, amelyek a rendőrségi intézkedést követően a büntető igazságszolgáltatás helyett egészségügyi vagy szociális szolgáltatásokhoz irányítják az érintetteket. A skót kormány ezt kifejezetten a büntető igazságszolgáltatásból való minél korábbi elterelés részeként kezeli.

Mitől működhet a közösségi rendészet?

A közösségi rendészetben itthon is fontos elemnek kellene lennie, hogy a rendőr büntetőeljárás indítása nélkül továbbirányíthassa azt, akinek problémája elsődlegesen nem rendészeti természetű. Ebben a modellben a rendőröknek világos kritériumokat kell adni ahhoz, hogy mikor kell intézkedniük és mikor nem, hogy a döntés ne pillanatnyi szimpátián vagy előítéleten múljon. Egyértelmű előírások kellenek arra is, hogy mikor kell egészségügyi vagy szociális segítséget kérni, és hogyan lehet az érintettet ténylegesen elérhető szolgáltatáshoz kapcsolni. Nem elég ugyanis azt mondani egy szerhasználónak, hogy vegyen igénybe segítséget. A rendőrnek ismernie kell azokat a helyeket és szakembereket, ahová az adott helyzetben továbbküldheti az érintettet.

A rendszer egyik legfontosabb próbaköve, hogy képes lesz-e úgy bevonni a rendőrséget az ellátórendszer munkájába, hogy közben a szerhasználókkal való találkozás ne szükségszerűen a büntető igazságszolgáltatás felé vezessen. Ha erre nincs működő válasz, akkor a közösségi rendészetből legfeljebb közösségibb rendőri jelenlét lesz.

A szerző a Társaság a Szabadságjogokért drogpolitikai szakértője.

Az ajak- és szájpadhasadékkal született gyermekeknél a hiányzó állcsont pótlására jelenleg akár 10–12 éves korukig is várni kell, hogy a testük más részéből vett saját csonttal végezzék el a fájdalmas korrekciós műtétet. A Sydney-i Egyetem kutatói most egy olyan biológiailag lebomló nanoanyagot fejlesztettek ki, amely teljesen kiválthatja ezeket a több mint 50 éve változatlan, invazív beavatkozásokat.

Az ACS Nano folyóiratban bemutatott kalcium-alumínium-szilikát alapú szerkezet nem külső növekedési faktorokat juttat a szervezetbe, hanem a testben meglévő, alvó kémiai jeleket aktiválja, ösztönözve a szervezetet a saját csontszövetének természetes újjáépítésére.

A preklinikai kísérletek során az új anyag nyolc hét alatt 80 százalékkal több új csontot termelt a hagyományos kontrollanyagokhoz képest, miközben tízszeresére növelte a csontgyógyulásért felelős növekedési faktor, a TGF-β1 jelenlétét. A nanoanyag mindössze 30 másodperc alatt elősegíti a véralvadást is, ami azonnal stabilizálja a sérült területet, majd célzottan vonzza a csontképző őssejteket a helyszínre. Ahogy az őssejtekből új, egészséges csontszövet képződik, a szintetikus nanoanyag lassan lebomlik, és a helyét teljesen a szervezet saját szövete veszi át.

A fejlesztés legnagyobb előnye, hogy a gyermekeknél már kisgyermekkorban elvégezhetővé teheti a kezelést, megelőzve az éveken át tartó beszédfejlődési, légzési és önértékelési nehézségeket. Bár a humán klinikai tesztelésekig még további vizsgálatokra van szükség, a technológia a születési rendellenességeken túl a baleseti sérülések és a foghiányok kezelésében is áttörést hozhat.

A kutatócsoport jelenleg azon dolgozik, hogy az anyagot személyre szabott, 3D-nyomtatott vázakba építse be, így a jövőben minden beteg közvetlenül a saját anatómiai hiányosságaira szabott implantátumot kaphatna.

Kapcsolódó cikk:

Úttörő kísérletben hozták közös nevezőre a modern fizika két alapkövét: az atomi léptékű jelenségeket leíró kvantummechanikát és a kozmikus léptékű gravitációt magyarázó általános relativitáselméletet. Az izraeli Ben-Gurion Egyetem, az Ulmi Egyetem és az Oxfordi Egyetem kutatóiból összeállt csoport a Nobel-díjas Roger Penrose-zal közösen a Science Advances folyóiratban megjelent tanulmányában számolt be arról, hogy első alkalommal sikerült kimutatniuk Einstein gravitációelméletének egy régóta jósolt hatását egy szabadon eső kvantumobjektumon.

A kísérlet kulcsa az úgynevezett „Kvantum-Galilei-interferométer” nevű berendezés volt. A kutatók abszolút nulla fok közelébe hűtött rubídiumatomokat manipuláltak egy speciálisan tervezett atomchip felületén.

A kvantumszuperpozíció jelenségét kihasználva az atomok kvantumhullámait egyszerre két külön útra bontották: mágneses mező segítségével az atomi hullám egyik felét lebegtetve egy helyben tartották, míg a másik felét hagyták szabadon esni a gravitáció hatására. A zuhanás végén a két hullámrészt újra egyesítették, és az ezek találkozásakor fellépő interferenciából pontosan megmérték azt a parányi kvantumfázis-különbséget, amit a gravitációs vonzás idézett elő.

Ez a mérés azért történelmi jelentőségű, mert a kapott érték pontosan egybeesik azzal, amit Einstein ekvivalenciaelvének alkalmazásával vártak a fizikusok. Az ekvivalenciaelv kimondja, hogy egy szabadon eső megfigyelő számára a gravitáció helyileg „eltűnik” (ahogyan egy zuhanó liftben ülő ember is súlytalanságot tapasztal). Bár a kvantumrészecskéket már korábban is használták gravitációs mérésekre, most sikerült először közvetlenül kimutatni, hogy ez az einsteini alapelv a hullámként viselkedő, egyszerre több útvonalon mozgó kvantumobjektumok esetében is érvényes marad.

Ugyan az eredmény még nem jelenti a kvantummechanika és a gravitáció teljes elméleti egyesítését, az eddigi legpontosabb igazolást nyújtja a két terület metszéspontjában. A kutatócsoport máris a következő lépésen dolgozik: a módszert hamarosan lényegesen nehezebb objektumokon, például nanogyémántokon is tesztelik. Ez utóbbi kísérletek választ adhatnak az idén 95 éves Roger Penrose azon hipotézisére is, miszerint a kvantummechanika törvényei egy bizonyos tömeghatár felett már nem érvényesülnek.

Kapcsolódó cikkek:

Már csak két és fél hónapra vagyunk a videójáték-történelmi pillanattól, amikor sok-sok év várakozás és csúszás után megjelenik Grand Theft Auto VI. Ám november 19-ét a munkáltatók kevésbé várják, mint a gamerek: a Rockstar Games játékát globálisan már csaknem 5 millióan előrendelték, és a premier napját a rajongók ünnepnapként (tulajdonképpen nem hivatalos munkaszüneti napként) kezelik. A várakozás nem alaptalan: a GTA-játékok eddig közel 475 millió példányban keltek el világszerte, a GTA V mindössze három nap alatt hozott egymilliárd dolláros bevételt 2013-ban, a 13 év után érkező új rész második előzetesét pedig egyetlen nap alatt csaknem félmilliárdan tekintették meg.

A Wall Street Journal riportja szerint a játékot messiásként várók példátlan alapossággal készülnek a megjelenésre. Egy 36 éves szoftverfejlesztő édesapa a tervek szerint öt napra zárkózik be a videójátékos „barlangjába”, egy 30 éves amerikai orvosi műszerész egy teljes hetet vett ki szabadságnak, és előre lefőzött ételekkel készül, míg egy brazíliai közalkalmazott 10 nap szabadságot áldoz arra, hogy végigjátssza a becslések szerint több mint 100 órás tartalommal bíró játékot. A munkáltatókra váró kiesés a 2015-ös Fallout 4 megjelenés idején látott tömeges kamu-betegszabadságos hullámot idézi: egy 2000 játékos megkérdezésével készült elemzés szerint a késő esti játékmenetek másnap átlagosan kétórás termelékenység-csökkenést okoznak a dolgozóknál.

A példátlan őrületet egyes szervezetek már a saját javukra fordítják: az amerikai hadsereg georgiai Fort Stewart bázisának 9. műszaki zászlóalja például négynapos kimenőt ajánlott fel azoknak a katonáknak, akik újra szerződnek a sereggel, és a 130 érintettből máris 44-en éltek a lehetőséggel. Miközben a közösségi médiában mémként terjednek a GTA miatti hiányzást igazoló sablonok, a menedzsereknek komoly kieséssel kell számolniuk a termelékenységben.

Dávid-Barrett Tamás a kétezres években egy makrogazdasági-politikai kutatócéget vezetett, amely jó előre figyelmeztetett a 2008-as válsághoz vezető folyamatokra, ám a valós időben zakatoló pénzügyi rendszer nem tudott mit kezdeni a hosszú távú előrejelzésekkel, így jóformán senki nem hallgatott rájuk. A közgazdász-viselkedéstudós azon kezdett gondolkodni, hogy mi állhat emögött. Azzal a kérdéssel, hogy mi fog történni a gazdasággal – vagyis lényegében, hogy mit fognak csinálni az emberek –, rengetegen foglalkoznak, mégsem tudja rá senki a választ. Ahogy Dávid-Barrett fogalmaz: „Az emberiség nem tudja, hogyan viselkedik az emberiség.”

Ez a mondat azóta is a munkája középpontjában áll, és nagyjából mindent megmagyaráz abból, ami utána következett: miután elege lett a közgazdaságtanból, Új-Guineában vált antropológussá, hogy aztán Oxfordban evolúciós modelleket kezdjen építeni emberi társadalmakra, majd mindezt a mesterséges intelligencia világában hasznosítsa.

Ma az Oxfordi Egyetemen tanít, tagja a brit Királyi Antropológiai Intézetnek, kutat a Helsinki Népességkutató Központban, és nem utolsósorban a Future Human Systems Research nevű céget vezeti, amely szintetikus emberekből álló világszimulációt épít – ennek globális népessége már közel 900 millió, a szintetikus magyarok nagyjából 900 ezren vannak. Nem digitális ikrekről van szó, hiszen nem konkrét személyek AI-másolatai, és nem is valamiféle statisztikai átlag alapján építették fel őket: bár a konkrét módszertant nem kívánja felfedni, a kutató állítása szerint egyedi alakok, saját élettörténettel, státusszal és véleménnyel, akikkel úgy lehet beszélgetni, mint bármelyik mai chatbottal. „Ahogy minden ember egyedi, ezek a szintetikus emberek is azok. Az nehézség velük kapcsolatban, hogy míg az igazi emberek maguktól valósághűek, a szintetikus embereknél ehhez nagyon sok tudomány és modellezés kell.”

Ez a sok száz millió szintetikus ember adja ki azt a világmodellt, amelytől Dávid-Barrett szerint pontosan azt lehet megkérdezni, amit 2008 előtt senki nem tudott, ahogy azóta sem igazán: hogy mit fognak csinálni az emberek. Összesen 11 terméken dolgoznak, ebből öt már béta fázisban van. A Humanity Explorerben a világ bármely pontjáról meg lehet szólítani szintetikus embereket, akik a helyi kultúrához igazodva, de egyénenként különböző nézetekkel válaszolnak, míg a Research Studio kutatóknak segít, akár kontrollcsoportos kísérletek elvégzésében is. De van marketingeseknek és politikai elemzőknek szánt alkalmazás, valamint egy innovációs platform is a tárban – az alapító szerint mindegyiket használják már, Milánótól Szingapúrig.

„Buta embereket nehéz csinálni”

Hosszú távú hatást gyakorol az immunrendszerre az elhízás, évekig megemelkedetten tartva egyes egészségügyi kockázatokat a testsúlyvesztés után is – derül ki egy kutatásból, amiről kedden számolt be a ScienceDaily.

Claudio Mauro, a Birminghami Egyetem immunológus professzora és kollégái azt találták, hogy az adaptív immunrendszer segítő T-sejtjei évekig megőrizhetik a korábbi elhízás jeleit, jóval azután, hogy az egyének testsúlya lecsökkent. A korábbi testállapot „memóriája” olyan folyamatokat zavarhat meg, mint a sejtek öntisztító folyamata, az autofágia, vagy az immunsejtek öregedésének szabályozása, ami megmagyarázhatja, hogy testsúlycsökkenésen átesett emberek miért vannak kitéve továbbra is az elhízással összefüggő egészségügyi kockázatoknak.

Ennek hátterében egy DNS-metilációnak nevezett epigenetikai folyamat állhat, aminek során a sejtekben olyan kémiai markerek (metilcsoportok) kerülnek a DNS-re, amik gének kifejeződését befolyásolhatják. A kutatók egérkísérletek alapján azt becsülik, hogy a segítő T-sejtek elhízásra jellemző epigenetikai mintázatai embereknél évekkel a sikeres fogyás után is megmaradhatnak.

„Eredményeink arra utalnak, hogy a rövid távú testsúlyvesztés nem feltétlenül csökkenti azonnal az elhízással összefüggő egyes betegségek, például a 2-es típusú cukorbetegség és egyes daganatos megbetegedések kockázatát” – mondta Mauro az EMBO Reports folyóiratban közölt kutatásuk konklúziójáról. Ehelyett a fogyást követő testsúlyszabályozás az elhízási emlékezet lassú elhalványodásához vezet, és az elhízás T-sejtekre gyakorolt hatásának megszűnése 5-10 évig is eltarthat.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Minden nyáron elhangzik: régen nem volt ilyen meleg. Ez az állítás egyszerre tűnik nyilvánvalóan igaznak és meglepően nehezen ellenőrizhetőnek. Meteorológiai állomásból kevés van, azok a levegőt mérik árnyékban, és nagyon kevés gyakorlati utalást tartalmaznak arra, miért elviselhetetlen a Nagykörút, miközben ugyanazon a délutánon a budai hegyekben egészen kellemes az idő. A műholdak viszont 1984 óta fényképezik infravörösben hőkamerával az egész Földet, így Magyarországot és Budapestet is, néhány tíz méteres felbontásban. Ezekből az adatokból pedig egészen hamar mérhetővé, kiszámíthatóvá válik, hogy negyven nyár alatt mennyit forrósodtak Budapest felszínei, sőt, még az is, hogy ez a felmelegedés hol találkozik a városban élőkkel a leginkább, vagyis hol érinti a legtöbb embert.

Amit egy hőkamera lát az űrből

Mielőtt a térképekre térnénk, egy fontos dolgot érdemes tisztázni. A műholdak nem a levegő hőmérsékletét mérik, hanem a felszínét: az aszfaltét, a háztetőkét, a lombkoronáét, tehát az ezekről visszaverődő hőmérsékleti sugárzást. A kettő nem ugyanaz. Egy napsütötte autó motorháztetője vagy egy strand betonja lehet 50–60 fokos, miközben a levegő kellemes 30 fokos; a konyhában a serpenyő 200 fokra hevül, miközben a szoba 22 fokos marad. Ez a bizonyos felszínhőmérséklet (angolul land surface temperature, LST) olyan, mintha egy infravörös konyhai hőmérőt szegeznénk az egész tájra – az űrből. Azt mutatja meg, mennyire forró valami, ha hozzáérünk, nem pedig azt, hogy milyen meleg a levegő, ami körülvesz minket. A cikkben szereplő összes számérték ezt a felületi hőmérsékletet mutatja.

Negyven nyár, évente egy térképen

Az elemzés alapja a NASA és az amerikai földtani szolgálat (USGS) Landsat műholdcsaládja, amely 1984 óta megszakítás nélkül készít hőinfravörös felvételeket – ingyen, regisztráció nélkül, bárkinek. A hőérzékelők valódi felbontása 60–120 méter, a kész adatsort 30 méteres rácsra átszámolva teszik közzé. A nyers felvételekből azonban még nem lesz hőtérkép: egy-egy nyáron néhány tucat pillanatfelvétel készül, jórészt felhősen, a felhő pedig hideg, így ha bent marad a képben, hamis hűvös foltot hagy a térképen. A megoldás a türelem: egy nyárról akár 8-10 teljes városnyi képet is érdemes összegyűjteni, minden esetben kivágni a felhős képpontokat, és a nem felhős tiszta mérésének képpontonkénti mediánját számítva alkotni egy medián hőtérképet. Így született az elemzésben szereplő, évente és helyszínenként egy-egy letisztult térkép, amely a nyár jellegzetes arcát mutatja, nem pedig egyetlen szeszélyes délelőttét.

Az így épült, negyven évet átfogó képsorozat három nagyon különböző magyarországi helyszínt ölel fel – Budapestet, Paksot a Dunával és az atomerőművel, valamint a Velencei-tavat. A módszer minden részlete megtalálható eredeti, angol nyelvű tanulmányomban, az évről évre lapozgatható változat pedig az interaktív vizualizáción érhető el.

Elég a fenti ábra színeloszlására nézni – az évek során sötétből világossá válnak a színek, elviselhetőből forróvá melegszik a felszíni hőmérséklet. Ezzel párhuzamosan a számok is önmagukért beszélnek. Budapest városon belüli tipikus nyári felszínhőmérséklete az 1990-es években átlagosan 32,7 fok volt, a 2020-as években már 38,6 – közel hat fokkal több. Az utolsó három nyár pedig ennél is feljebb került: 2024-ben 40,7, 2025-ben 40,5, tavaly pedig 42,6 fok, ami az 1984-ig visszanyúló sorozat csúcsa. És ami legalább ennyire fontos: ez nem csak a városra igaz. Mindeközben a környező vidék felszíne alig fél fokkal maradt el ettől, vagyis nem a város emelkedett ki egyre jobban a környezetéből, hanem az egész táj forrósodott fel vele együtt. Nem minden felszín viselkedik viszont így: a Velencei-tó fölé érve a módszer előjelet vált. A víztömeg hatalmas hőtehetetlensége és párolgása miatt a tó felszíne átlagosan 9, 2026 nyarán már 14 fokkal hűvösebb, mint a körülötte szinte izzó szántóföldeké.

Kik élnek a felforrósodott részeken?

A felmelegedési térkép azonban csak a kérdés egyik felét válaszolja meg. Azt megmutatja, hol lett melegebb – arról viszont hallgat, hogy ki él ott. Egy izzó, de üres iparterület és egy ugyanannyira forrósodó, sűrűn lakott negyed a hőtérképen ugyanúgy néz ki, pedig az egyik urbanisztikai lábjegyzet, a másik pedig több tízezer ember mindennapja.

Ehhez fel kell osztani valahogy a várost környékekre. Kézenfekvő lenne ezt megtenni a kerületek vagy a hagyományos városrészek mentén– csakhogy azok méretben és alakban is nagyon különböznek egymástól, egy tízszer nagyobb egységet pedig nem lehet tisztességesen összevetni egy kicsivel. Ezért inkább egyforma cellákra vágtam Budapestet: 702 azonos méretű hatszögre (ez mondhatni iparági szabvány), egyenként nagyjából 0,7 négyzetkilométeresre, ami néhány háztömbnyi terület. A hatszög itt technikai részlet – az eszköz az Uber által nyílt forrásúvá tett H3 rácsrendszer –, a lényeg az, hogy minden egység pontosan ugyanakkora, és így bármelyik kettő könnyen összehasonlítható. Aki akarja, nyugodtan gondoljon rájuk szomszédságként. Minden ilyen egységre mutatót számot számoltam ki.

Az első, hogy mennyit melegedett a felszín húsz év alatt: a 2004-2008-as évek tipikus nyarát hasonlítottam a 2022-2026-oshoz. (Ez rövidebb és későbbi időablak, mint amelyen a fenti, kilencvenes évekhez mért 6 fok alapul, ezért ad kisebb számot.) A városi átlag így +2,3 fok, de a szélsőértékek messze esnek egymástól: –2,6 foktól egészen +8,8 fokig terjednek.

A második szám, hogy hányan laknak az adott hatszögben. Ehhez az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának (JRC) GHS-POP nevű, globális és szabadon elérhető népességrácsát használtam, amely a népszámlálási adatokat 100 méteres cellákra osztja szét. Ezen adatok alapján1,86 millióan élnek a 702 budapesti hatszögben – az üres erdei celláktól egészen addig az egyetlen belvárosi hatszögig, amelyben 23 409-en laknak. Ennél találhatunk pontosabb népszámlálási adatokat is, ám a trendeken ez (sajnos) nem sokat javítana.

És itt jött az első meglepetés: a két térkép szinte egymás ellentéte. A leggyorsabban melegedő hatszögek a város keleti és déli peremén találhatók, szinte üresen – a rekorder, a +8,8 fokot produkáló rákoscsaba-újtelepi cella 239 lakost számlál, a második és harmadik helyezettben pedig tizenketten, illetve huszonhatan élnek. A műhold csak a hőmérsékletet látja, de a kézenfekvő gyanúsított a beépülés, például füves-szántós területek helyén felbukkanó ipari parkok és logisztikai csarnokok. Eközben a sűrű belső kerületek nagy része alig mozdul a felmelegedési térképen – a legegyszerűbb magyarázat szerint azért, mert ami 2004-ben is beton és aszfalt volt, azt most is az. Érdekesség, hogy egyre többet hallunk a város zöldítéséről – időnként még példákat is látunk rá, ezek ellenére is zajlik a melegedés, vagyis az eddigi tevékenység sajnos csak tompítja a melegedés hatását.

A hőkitettségi index

Az előző két adatsor szinte egymás ellentéte – és éppen ez tetszi a kettő metszetét igazán érdekessé: hol forrósodik a város ott, ahol sokan is laknak? Ennek megragadására egy szándékosan egyszerű hőkitettségi indexet készítettem – nem klímakutatói precizitással, hanem a fizikus körökben megszokott egyszerűsítéssel. Minden egyes hatszögre kiszámoltam, hogy a felmelegedése, illetve a lakossága hol áll a 702 cella rangsorában (0 és 1 közé skálázva: 0 a lista alja, 1 a teteje), majd a két helyezést összeszoroztam. Így könnyen láthatóvá tehető, hogy hol melegedett a környék, és hol élnek sokan egyszerre. Hiszen ilyen téren a szorzás könyörtelen: magas pontszámot csak az a hatszög kaphat, amelyik mindkét listán elöl áll. Egy izzó, de üres vasúti terület nullához közeli értéket kap, ahogy egy sűrűn lakott, de nem melegedő Duna-parti tömb is.

Nézzük, mi marad a szorzás után! Egy jól kirajzolódó sáv Pest belső részén. A legmagasabb pontszámú budapesti hatszög (0,90 a maximális 1-ből) Újlipótvárosban van: 12 368 lakos 0,7 négyzetkilométeren, olyan talajtakaróval, amely húsz év alatt öt fokot melegedtek. Közvetlenül mögötte az Istvánmező és a Kerepesdűlő környéki cellák következnek – a Keleti pályaudvar és a Puskás Aréna közti, stadionokkal és vasúttal teli sáv, ahol a felszín melegedése egybeesik a nagyszabású átépítésekkel –, majd a józsefvárosi Magdolnanegyed, az óbudai Újlak és a zuglói Törökőr. Összeadva pedig kifejezetten koncentrált a kép: a 702-ből mindössze 43 hatszög (azaz kb. 6%) ér el 0,6 feletti pontszámot, mégis több mint 350 ezer ember él bennük (azaz kb. 19%) – nagyjából minden ötödik budapesti.

A skála túlsó végén pedig ott az elemzés legbiztatóbb meglepetése: néhány szép számban lakott hatszög egyenesen lehűlt. Krisztinaváros, Csillaghegy, Békásmegyer egy-egy cellája – több ezer lakossal – ma 2–2,6 fokkal hidegebb felszínű, mint húsz éve. Ezen a ponton csak spekulatív magyarázattal tudok szolgálni – könnyen lehet, hogy a zöldítő programok, a lombkorona gyarapodása áll a jelenség mögött. A tanulság mégis az, hogy bár a város nagyobb része melegszik, mégsem lehetetlen hűvös helyet találni vagy létrehozni, sőt, néhány jó példa már most is látható a térképen.

A hatszöges elemzés minden lépése – kóddal, ellenőrzésekkel együtt – szintén megtalálható az eredeti tanulmányban, a három réteg pedig szabadon kapcsolgatható az interaktív vizualizáción.

Mire jó ez, és mire nem?

A kitettségi térkép legfontosabb tulajdonsága éppen a koncentráltsága. Egy városszintű felmelegedési térkép annyit mond: minden egyre melegebb – ami igaz, csak éppen nem lehet mit kezdeni vele. Egy kitettségi térkép ezzel szemben prioritási listát ad a várostervezés kezébe: azokat a konkrét negyedeket, ahol a faültetésre, a világos „hűvös tetőkre” és az árnyékolt közterekre fordított minden forint a legtöbb emberhez jut el.

Fontos ugyanakkor kiemelni a módszer korlátait is. Ez felszínhőmérséklet, nem léghőmérséklet, és nem egészségügyi kockázati térkép – egy valódi sérülékenységi elemzés az életkort, az egészségi állapotot és a hűtéshez való hozzáférést is súlyozná, ezeket pedig műholdról nem látni. A Landsat ráadásul délelőtt fényképez, vagyis a délutáni hőségcsúcs és az éjszakai, alvást rabló hőtárolás sem szerepel a adatok között. A GHS-POP pedig az éjszakai, lakóhely szerinti népességet modellezi – a nappali Budapest, irodanegyedeivel és közlekedési csomópontjaival, egészen másképp nézne ki. Ugyanakkor ezek mind-mind olyan komponensek, amelyekre ma már egyaránt léteznek elérhető adatforrások és tudományos módszertanok.

A szerző adattudós, fizikus. A cikkben bemutatott elemzések angol nyelvű eredetije és interaktív térképei a szerző The New Science of Maps című blogján jelentek meg.

„Több nagyon erős El Niño eseményt láttunk a 20. század végén és a 21. század elején, de eddig nem tudtuk, hogy ezek mennyire számítanak szokatlannak” – mondta az Ars Technicának Julie Cole, a Michigani Egyetem környezetkutatója, akinek csoportja ezer évre visszamenőleg rekonstruálta a keleti egyenlítői Csendes-óceán felszíni hőmérsékletének változását. Ebből az derült ki, hogy ebben az időszakban az El Niño sosem volt olyan erőteljes, mint most.

A mostani El Niño események „egyáltalán nem úgy néznek ki, mint amit az iparosodást megelőző időszakban látunk – mondta Cole. – Ez izgalmas volt és valójában egy kicsit meglepő”. A Science folyóiratban augusztus végén közölt kutatás arra utalhat, hogy az emberi tevékenység által okozott globális felmelegedés következtében extrémebbé vált az El Niño. Eközben idén nyáron éppen egy várhatóan rekorderősségű El Niño alakult ki, ami történelmi mértékű felmelegedést hozhat.

Az El Niño–Déli Oszcilláció (ENSO) a trópusi Csendes-óceán rendszeresen ismétlődő természetes éghajlati változékonysága, ami az óceán és a légkör közötti kölcsönhatások következtében alakul ki. Az ENSO meleg fázisa az El Niño, ami a szokottnál magasabb tengerfelszíni hőmérsékleteket eredményez a Csendes-óceán ezen területén, hideg fázisa pedig a La Niña, ami a szokottnál alacsonyabb tengerfelszíni hőmérsékletekkel jár.

Cole és kollégái a Csendes-óceán felszíni hőmérsékletének ezer év alatt történő változását a Galápagos-szigetek környékén gyűjtött fosszílizálódott korallok segítségével rekonstruálták, geokémiai módszerekkel. A kutatók kimutatták, hogy a változékonyság erősödéséért kifejezetten az El Niño fázisok erősödése felel. Hasonló változások nem történtek a középkori meleg időszakban (i. sz. 950-1250 közötti melegebb időszak az Észak-Atlanti-régióban) vagy a kis jégkorszakban (i. sz. 1300-1850 közötti hűvősebb időszak az Észak-Atlanti-régióban).

Olyan klímamodellek segítségével, amik csak a Föld éghajlatára ható természetes tényezőket veszik figyelembe, az üvegházhatású gázok szintjének antropogén növekedését nem, a kutatók kimutatták, hogy a természetes változékonyság nem tudja megmagyarázni az El Niño események erősödését. Így ez szerintük a klímaváltozás számlájára írható.

És hogy milyen következményekkel járhat mindez? Amellett, hogy a jövőbeli El Niño események nagyobb hőmérséklet emelkedéssel járhatnak, szélsőségesebbek lehetnek az ENSO csapadékeloszlást módosító hatásai, nedvesebb nedves fázisokat és szárazabb száraz fázisokat eredményezve.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Jeff Bezos űrcégével építteti ki az amerikai űrügynökség új marsi kommunikációs hálózatát – közölte kedden a NASA.

A Blue Originnek a maximum 700 millió dolláros (224 milliárd forint) értékű szerződés fejében egy Marsi Telekommunikációs Keringőegységet (MTO) kell a NASA-nak 2028 végéig leszállítania. A cég Blue Ring platformjára épülő, elektromos és kémiai hajtóművekkel felszerelt űreszköz szélessávú rádiókapcsolatot biztosít majd a Föld és a Mars között.

Az űreszköz kommunikációs rendszerével várhatóan távoli Mars körüli pályájáról egyszerre több leszállóegységgel is képes lesz kapcsolatot tartani. Emellett kis méretű műholdakat is alacsony Mars körüli pályára állít, amik átjátszóállomásokként funkcionálnak majd az olyan meglévő szondáknak, mint a Curiosity és a Perseverance marsjárók.

Egy új, kommunikációs feladatokat ellátó marsi keringőegységre különösen nagy szüksége van most a NASA-nak, miután tavaly decemberben elvesztették a kapcsolatot a MAVEN űrszondával. A MAVEN ugyanis kulcsszerepet játszott a felszínen dolgozó két marsjáró adatainak Földre történő továbbításában. Ezt a feladatot azóta a NASA két másik, öregedő keringőegysége, a Mars Odyssey és a Mars Reconnaissance Orbiter, valamint az európai űrügynökség Trace Gas Orbiter keringőegysége vett át tőle.

A NASA szerint az új marsi kommunikációs hálózat 2030-ban állhat üzembe, és átjátszóállomásként funkcionál majd a jelenlegi és jövőbeli robotszondás és emberes marsi küldetéseknek.

Megpillanthatták a sötét anyagot amerikai kutatók, miután egy felszín alatti detektor egy olyan jelet észlelt, amit egy atommag és egy sötétanyag-részecske közötti ütközés okozhat.

A dél-dakotai LUX-ZEPLIN (LZ) kísérlet szeptember 1-jén, a Japánban rendezett TeV részecskefizikai konferencián bejelentett és a kísérlet weboldalán közzétett eredményei korszakalkotók lehetnek. Ha azokat további mérésekkel tudják igazolni, az azt jelentené, hogy sikerült közvetlenül megfigyelni az univerzum 27 százalékát adó sötét anyagot, amit eddig csak galaxisokra és galaxishalmazokra gyakorolt gravitációs hatásán keresztül ismertünk.

„Ez lehet az első jele a sötét anyag megfigyelésének – mondta a Reutersnek Sam Eriksen, a Bristoli Egyetem részecskefizikusa és a Physical Review Letters folyóiratnak benyújtott tanulmány vezető szerzője. – Fontos hangsúlyozni, hogy mivel ez egyetlen esemény, nem állítjuk, hogy sötét anyagról van szó”. A kísérlet által észlelt jel egy gyengén kölcsönható nagytömegű részecskével (WIMP) vág egybe, ami régóta az egyik vezető magyarázat a sötét anyag természetére, és megfelel az univerzumot leíró lambda-CDM standard kozmológiai modellnek.

„Úgy gondolhatsz a sötét anyagra, mint egy kozmikus ragasztóra, ami segített lehetővé tenni a Tejútrendszerünkhöz hasonló galaxisok létrejöttét. A sötét anyag nélkül az univerzum nagyon másképpen fejlődött volna, és azok a struktúrák, amik elvezettek a Naprendszerünk kialakulásához, sem jöttek volna létre ugyanúgy” – mondta Alvine Kamaha, a Kaliforniai Egyetem (Los Angeles) asztrofizikusa és az eredményeket közlő tanulmány társszerzője. – Amikor megfigyeljük a galaxisokat és a galaxishalmazokat, azt látjuk, hogy úgy viselkednek, mintha sokkal több tömeget tartalmaznának, mint amit a látható anyagtól várnánk”.

1,6 kilométerrel a föld alatt keresi a sötét anyagot a detektor

Az amerikai Energiaügyi Minisztérium Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratóriuma által vezetett LUX-ZEPLIN (LZ) kísérletet úgy tervezték, hogy képes legyen a normál (barionikus) anyaggal csak nagyon elvétve kölcsönható sötét anyagot észlelni. Ehhez a 10 tonnányi folyékony xenonnal töltött, henger alakú detektort 1,6 kilométerrel a felszín alatt helyezték el, a Sanford Felszín Alatti Kutatólétesítményben.

A kutatók LUX-ZEPLIN (LZ) kísérlettel annak jeleit keresik, hogy a sötétanyag-részecskék miként szóródnak xenonatommagokon. Amikor egy ilyen sötét részecske kölcsönhatásba lép egy xenonatommal, fényfelvillanások keletkeznek, aminek jellemzőiből következtetni lehet arra, hogy milyen sötét részecske vett részt a kölcsönhatásban. A keddi bejelentésben ismertetett esemény során a sötét részecske úgy viselkedett, mint amit egy WIMP és egy xenon atommag ütközésétől várnának a kutatók.

A 2023-2024 közötti megfigyelési szakaszban, 200 napnyi adatban észlelt esemény statisztikai szignifikanciája 2,6 sigma, ami elmarad a részecskefizikai felfedezés bejelentéséhez szükséges 5 sigmától. „Lehet, hogy valami rendkívülit látunk, de kivételesen körültekintőnek kell lennünk, mielőtt arra a következtetésre jutnánk [hogy sötét anyagról van szó]” – mondta Kamaha.

És erre lehet, hogy nem kell sokat várni. A mostani eredmények 220 napnyi adaton alapulnak, de eddig már több mint 700 napnyi adatot gyűjtöttek, amik az elemzés lezárultáig el vannak rejtve a kutatók elől. „Így kedvező helyzetben vagyunk ahhoz, hogy ezt a kérdést tanulmányozzuk” – mondta a Scientific Americannak Richard Gaitskell, a kísérlet egyik szóvivője és a Brown Egyetem professzora. A további adatok alapján a jelről kiderülhet, hogy csak egy anomália volt, vagy több hozzá hasonlót is találhatnak a kutatók.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

2019-ben az Orbán-kormány gyakorlatilag különböző egyházi és egyházközeli szervezetekre, köztük elsősorban a Magyar Máltai Szeretetszolgálatra bízta az országban élő szegények felzárkóztatásának ügyét. Az utóbbi szervezet vezetésével indult el a Felzárkózó Települések program, a FETE, ami Magyarország 300 legszegényebb településén igyekezett javítani a helyzeten. Az érintett falvakban úgynevezett Jelenlét Pontokat (házakat) alakítottak ki, ahol néhány, ideális esetben az adott településen lakó fizetett szociális munkás igyekezett különböző eszközökkel, szolgáltatásokkal segíteni a helyiek helyzetén.

Alapvetően három fontos kérdés merül fel a több tízmilliárd forintból megvalósított program kapcsán: kiszervezheti-e az állam a szociális feladatait; szociális munkát vagy vidékfejlesztést valósít-e meg a program, és mennyire volt alárendelve a cél a politikai hasznosságnak.

Múlt pénteken az Autonómia Alapítványnak sikerült összehoznia azt az értékelő konferenciát, amely alapvetően az első kérdést feszegette, de érintette a másik kettőt is. A Merre tovább, FETE? című rendezvény a programot belülről és kívülről ismerő szakértőket és a program végrehajtóit szólította meg. A végső kép vegyes: a legtöbben elismerik, hogy a FETE-re vagy legalább is egy FETE-szerű programra szükség van, de azt kivétel nélkül mindenki fontosnak tartja, hogy ez csak egy valódi, modernizációs feladatait ellátni képes állam mellett működhet.

Nun András, az Autonómia Alapítvány vezetője, a konferencia fő szervezője augusztus 29-én közzétett Facebook-posztjában így értékelte a napot:

„A konferencia egyik legfőbb tanulsága számomra Szendrák Dóra meglátása, miszerint a FETE egyik karakterológiai jellemzője a partnerség és a részvételi demokrácia teljes hiánya, a program teljes mértékben felülről lefelé építkezik. A fókuszban lévő, mélyszegénységben élők, a roma közösségek és helyi önszerveződések nem aktív alakítói vagy partnerei a döntéshozatalnak, hanem csupán passzív »ellátottak« és »pályázati indikátorok«. Vagyis kínzó a kérdés: Hogyan lehet meghaladni a paternalista, kizárólag segítői logikára épülő megközelítést? Miként válhatnak a helyi roma közösségek a programok kedvezményezettjeiből azok alakítóivá, döntéshozóivá és megvalósítóivá? Miközben évek óta mondtuk, hogy egy ilyen program egyik eredménymutatója kellene legyen az, hogy azokon a településeken, ahol működik, a helyben élők, romák önszerveződő közösségei erőre kapnak, megszervezik magukat, felelősséget vállalnak és lehetőséget kapnak az intézményesülésre, aktívan dolgoznak a közösség érdekében. Lehetséges-e az esélyteremtés, az emberi méltóságot és büszkeséget is adó autonómia megszerzésének segítése szegény közösségekben olyan szereplők közreműködésével, amelyek működésében még csírájukban sem tartalmazzák az egyeztetést, az egyenlő partneri hozzáállást, a párbeszédet, a demokratikus vitát?”

Valódi társadalmi integráció helyett felzárkóztatás

Az ausztrál Connect Sci portálon megjelent ismertető szerint svájci kutatók felfedeztek egy egyszerű módszert, amellyel a nagy tápértékű, fehérjékban, vitaminokban és ásványianyagokban gazdag, könnyen emészthető keményítőket tartalmazó hüvelyesekből – borsóból, babból vagy lencséből – a húsokhoz vagy/és a halakhoz hasonló állagú, rostos textúrájú élelmiszer állítható elő.

A Zürichi Műszaki Egyetem kutatói az NPJ Science of Food folyóiratban megjelent tanulmányukban részletezett „fagyasztásos strukturálás” módszerével a hüvelyeseket kevésbé vagy egyáltalán nem kedvelők körében népszerűsítenék a növényi alapanyagok fogyasztását.

Az élelmiszermérnökök koncepciója szerint mivel az izomrostok szerkezete által meghatározott textúra alapvetően meghatározza az állati élelmiszerek fogyasztásának élvezeti értékét ezt a húsos, rostos állagot produkálták hüvelyesekből egy pofonegyszerű fagyasztási technológiával.

Az előáztatás után 90 Celsius-fokon 30 percig zselészerűvé főzőtt csicseri- és zöldborsót, illetve babot és lencsét leturmixolták, majd a masszákat három oldalról zárt szilikonformákba öntve lefagyasztották. Az eképpen irányított fagyasztás során, az izomrostokhoz hasonlóan egymással nagyjából párhuzamos párhuzamos struktúrák a felovasztás után is megmaradtak. A matéria pedig a hagyományos fagyasztási módszerekkel elérhetőkétől eltérő, nagy mechanikai szilárdságú textúrával rendelkezett. A pürék víztartalmának változtatásával a kutatók a lágy tofutól a kemény trappistáig terjedő állag-variációkat hoztak létre ugyanazokból az alapanyagokból.

Mivel a módszer a turmixoláson és a fagyasztáson kívül nem igényel speciális élelmiszeripari fogásokat, a kutatók szerint az általuk kikísérletezett eljárást bármely háztartásban lehet alkalmazni a nővényi alapú étkezés népszerűsítésére. hozzáférhető és skálázható megközelítés lenne otthoni és ipari környezetben egyaránt.

A magyar tudományos rendszer megújításakor nem az egyes intézményekből és azok jelenlegi helyzetéből érdemes kiindulni, hanem abból, hogy milyen rendeltetést kell a rendszer egészének betöltenie, és ehhez milyen nélkülözhetetlen funkciókra van szükség. Ha ezt elfogadjuk, rögtön felmerül a következő kérdés: van-e olyan szereplője a rendszernek, amely saját intézményi érdekein túl annak egészére is jogosult befolyást gyakorolni?

Két ilyen szereplő azonosítható: a kormány és a Magyar Tudományos Akadémia. Nem azért, mert ők a magyar tudományos rendszer két „legfontosabb” intézménye. Helyzetük annyiban sajátos, hogy mindkettőtől elvárható, hogy saját intézményi érdekein túl a rendszer egészéért is felelősséget vállaljon.

Két legitimáció

A kormány legitimációja demokratikus, politikai és időszakos. A választásokon rendszeresen megújuló felhatalmazása alapján képviseli és politikai döntésekre fordítja le a közérdeket; nemzeti stratégiai célokat és prioritásokat határoz meg; szabályozza a rendszer működését; közforrásokat biztosít és oszt el, döntéseiért pedig politikai felelősséget visel.

Az Akadémia legitimációja más természetű: tudományos, köztestületi, történeti-intézményi és folyamatos. A tudományos közösség önszerveződéséből, teljesítményelvű kiválasztási mechanizmusaiból, köztestületi jellegéből, autonómiájából, közfeladataiból és társadalmi hitelességéből származhat – de ezt a legitimációt működésével újra és újra képes kell legyen igazolni.

A kormány demokratikus legitimációja nem helyettesítheti a tudományos legitimációt, ahogyan a tudományos legitimáció sem helyettesítheti a demokratikus felhatalmazást. Az Akadémia nem része a kormányzatnak. Nem döntheti el, hogy az ország mennyit fordítson kutatásra az egészségügyhöz, oktatáshoz vagy honvédelemhez képest, és nem határozhat meg a társadalom számára kötelező politikai prioritásokat.

A kormány viszont nem tudományos intézmény. Demokratikus felhatalmazása önmagában nem teszi tudományosan igazzá állításait, és nem jogosítja fel arra, hogy politikai preferenciákkal helyettesítse a tudományos minőségértékelést vagy ő döntse el, mi tekintendő tudományosan megalapozott ismeretnek. Egyiküknek sem szabad behatolnia a másik legitimációs tartományának területére.

Együttműködésük mégis célszerű, mert különböző, egymással nem helyettesíthető erőforrásokat és képességeket hoznak a rendszerbe. A kormány a demokratikus felhatalmazást, a közpolitikai prioritásképzést, a jogalkotási és végrehajtási képességet, a közforrásokat és a politikai elszámoltathatóságot. Az Akadémia pedig – jó esetben – a tudományos közösség szervezett tudását, a tudományos minőség megítélésének képességét, a szakmai autonómiát, a hosszú időtávú gondolkodást, az interdiszciplináris integrációt, a tudományos és etikai hitelességet, valamint a kormányzati ciklusokon átívelő intézményi memóriát.

Ez a különleges rendszerszintű felelősség azonban egyikük számára sem jelenthet kizárólagosságot. Az egyetemek, kutatóintézetek és kutatóhálózatok, finanszírozók, közgyűjtemények, vállalati kutató-fejlesztő szervezetek ugyancsak nélkülözhetetlen szereplők, és közülük több maga is konstitutív funkciókat hordoz. Saját küldetésükből ugyanakkor legitim intézményi érdekek és sajátos nézőpontok következnek. A rendszerszintű kormányzás egyik feladata éppen az, hogy ezek érvényesülése a rendszer egészének működését erősítse, és ne annak vagy más konstitutív funkciók működésének rovására történjen.

A kormánytól és az Akadémiától ezért különleges rendszerszintű felelősségvállalás és önkorlátozás várható el. Ez nem kell együtt járjon azzal, hogy a mindenkori kormánynak és a mindenkori Akadémiának minden kérdésben egyetértésre kell jutnia. Az egészséges kapcsolatnak a vita, a disszenzus lehetősége is része. Az együttműködés nem személyes jó viszonyt, hanem olyan intézményes kapcsolatot jelent, amely akkor is működik, ha a szereplők között nézetkülönbség van.

Komparatív intézményi előny?

Minden nemzeti tudományos rendszer mögött van állam és kormányzat. A magyarhoz hasonló Akadémia azonban korántsem található meg minden ország tudományos rendszerében. A sikeres nemzeti tudományos rendszerek intézményi felépítése igen különböző: nincs egyetlen olyan akadémiai szervezeti modell, amely valamennyi sikeres tudományos rendszer szükségszerű eleme volna. Az akadémia léte tehát önmagában nem garantálja egy nemzeti tudományos rendszer sikerét.

Ebből azonban nem az következik, hogy ahol történetileg kialakult egy nagy legitimációjú, a tudomány egészét átfogni képes autonóm intézmény, ott célszerű annak szerepét mérsékelni vagy jelentéktelenné tenni. A kérdést inkább meg kell fordítani: milyen rendszerszintű előnyt tud Magyarország teremteni abból, hogy van egy „különleges” Akadémiája, és azt érdemi szerephez juttatja a nemzet életében?

A magyar Akadémia történetileg kialakult intézményi infrastruktúrája lehetőséget ad arra, hogy bizonyos, a tudományos rendszer egészének működéséhez szükséges funkciókat egyetlen, folyamatosan működő és a tudományterületek egészét átfogó szervezet integráljon. Amit más országokban egyetemek, kutatási tanácsok, szakmai társaságok, finanszírozó szervezetek, think tankek és különféle tanácsadó testületek megosztva látnak el, arra nálunk egy szervezetben állnak rendelkezésre képességek. Ha ezt jól használjuk, abból nemzeti szintű komparatív intézményi előny lehet. Ha rosszul használjuk, történelmi relikvia.

Az államnak ugyanis szüksége van olyan képességekre, amelyeket saját maga nem képes hitelesen biztosítani magának: független tudományos minőségítéletre, autonóm tudományos kritikára és önkorrekcióra, hosszú távú tudományos gondolkodásra, valamint olyan tudományos tanácsadásra, amelynek hitelességét éppen az adja, hogy nem a politikai döntéshozó szervezet része. Az autonóm Akadémia ezért nem az állam ellenhatalma. Egy jól működő állam számára kormányzási erőforrás lehet.

Mindez azonban lehetőség, nem szerzett jog. Az Akadémia kétszáz éves múltja önmagában egyetlen 21. századi funkció ellátására sem jogosítja fel. A múlt magyarázza, hogyan jött létre; jelenlegi és jövőbeli funkcióinak hiteles ellátása igazolhatja, miért van rá szükség.

Az államnak fel kell ismernie, hogy szüksége van egy erős és autonóm Akadémiára, és a maga eszközeivel biztosítania kell ennek feltételeit. Az Akadémiának viszont saját magának kell biztosítania a tudományos közösségi legitimációt. Alkalmassá kell tennie magát ennek a szerepnek a betöltésére. Nem befolyásának visszaszerzéséről, hanem a közjót szolgáló lehetőségeinek és felelősségének újrafelfedezéséről van szó.

A magyar tudományos közösség közös tere

Mire lehet képes egy ilyen Akadémia? Egyik legfontosabb képessége a teljes magyar tudományos közösség integrációja lehet. Egyetlen más szervezet sem foghatja át önmagában a magyar tudományos közösség egészét.

Az Akadémia különlegessége abban rejlik, hogy a kutatóhelyeket nem közvetlenül, hanem elsősorban kutatóikon, tudósaikon és tudományos közösségeiken keresztül integrálja. Ugyanazon akadémiai közösségben találkozhat az egyetemi oktató-kutató, a kutatóhálózat vagy valamely más kutatóintézet munkatársa, a múzeumban, levéltárban vagy könyvtárban dolgozó kutató, az ipari kutatás-fejlesztésben tevékenykedő szakember, a határon túli magyar tudós és a világ más részein működő magyar kutató. Nem munkáltatójuk képviselőiként, hanem egy tudományterület művelőiként és a magyar tudományos közösség tagjaiként.

Ez az integráló képesség teszi lehetővé, hogy az Akadémia olyan kérdésekben is közös belső teret biztosítson, ahol célszerű a tudományos közösség vitáit lefolytatni, mielőtt azok a politikai döntéshozók vagy a széles nyilvánosság elé kerülnek. Az Akadémia feladata ilyenkor nem feltétlenül az egységes álláspont előállítása. Előbb lehetőséget kell teremtenie arra, hogy a különböző álláspontok, tudományos érvek, intézményi törekvések és legitim érdekek megismerhetővé váljanak egymás számára. Ehhez azonban nem egyszerűen fórumokra, hanem tudományos közéleti kultúrára van szükség.

Az autonómia másik oldala

A tudomány autonómiájáról többnyire úgy beszélünk, mint a politikai vagy gazdasági beavatkozástól való mentességről. Van azonban egy másik oldala is. A tudomány autonómiája nemcsak azt követeli meg, hogy a politika ne avatkozzon be a tudomány belső vitáiba, hanem azt is, hogy a tudományos közösség maga se próbálja a politikával eldöntetni azokat.

Ha egy-egy jelentősebb tudományos vitában vagy belső konfliktusban az egyik szereplő kormányzati támogatást keres, a másik ellenzéki politikusokat mozgósít, a harmadik médiakampányt indít, akkor a tudomány formálisan akár autonóm is maradhat, funkcionálisan azonban elveszíti önkormányzati képességének egy érdemi részét.

Ennek hosszú távon különösen káros a következménye. A tudományos közélet szereplői megtanulják, hogy érdekeik érvényesítésének eredményes módja nem feltétlenül a szakmai érvelés és a közösségen belüli megegyezés keresése, hanem kényszer alkalmazása erős külső szövetségesek útján.

Az autonóm tudományos közösségnek vállalnia kell, hogy saját konfliktusait maga dolgozza fel. Ez természetesen nem jelenthet „akadémiai omertát”. Jogellenesség, közpénzek felhasználása, súlyos etikai problémák vagy közvetlen közérdek esetén szükség van a megfelelő nyilvánosságra és eljárásokra. A cél nem a titkolózás, hanem annak elkerülése, hogy a tudományos kérdéseket vagy a tudományos közösség belső döntéseit, vitáit külső politikai vagy kommunikációs erőviszonyok döntsék el.

Az Akadémiának ehhez a tudományos közösség deliberatív terévé kell válnia. A deliberáció több az álláspontok ütköztetésénél. A résztvevőknek meg kell próbálniuk tisztázni, milyen tényekben értenek egyet, hol van valódi tudományos nézetkülönbség, hol ütköznek legitim intézményi érdekek, milyen értékválasztások húzódnak meg a vita mögött, és hol lehetséges közeledés. Ehhez annak is természetessé kell válnia, hogy a vita során valaki módosíthatja az álláspontját anélkül, hogy ezt vereségnek kellene tekintenie.

A rendezett disszenzus

A deliberáció célja nem feltétlenül a konszenzus. Sokkal inkább a feltárás, a tisztázás, az önismeret.

Egy autonóm tudományos közösség érettségét nem az mutatja, hogy minden kérdésben egységes álláspontot képes elfoglalni. Az Akadémia egyik fontos „terméke” lehet a rendezett tudományos disszenzus is. A tudományos bizonytalanság vagy disszenzus hiteles megjelenítése nem a tudomány gyengesége, hanem integritásának próbája.

A társadalomnak és a döntéshozóknak ugyanis nem mindig egyetlen „akadémiai válaszra” van szükségük. Sokszor értékesebb egy hiteles összkép arról, hogy mit tud a tudomány, miben bizonytalan, hol és miért vannak szakmailag megalapozott nézetkülönbségek, és milyen következményekkel járhatnak a különböző döntési lehetőségek.

Ez különösen fontos ott, ahol a tudományos ismeretekből nem következik automatikusan egyetlen politikai döntés. A tudomány feltárhat tényeket, összefüggéseket, valószínűségeket, kockázatokat és következményeket. A különböző értékek és társadalmi érdekek közötti választás azonban végső soron politikai felelősség.

Éppen ezért különösen kényes kérdés a tudományos tekintély felhasználása politikai döntések társadalmi legitimálására. A döntéshozó számára érthetően értékes, ha döntését tudományos érvekkel is alá tudja támasztani. A tudomány hitelesítheti a döntés alapjául szolgáló tényállításokat, feltárhatja annak várható következményeit és összevetheti az alternatívákat, de tudományos legitimációt automatikusan nem adhat magának a politikai döntésnek.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a tudomány társadalmon kívüli és értékválasztásoktól mentes világ lenne, vagy hogy a tudósnak ne lehetne politikai véleményük. A határt nem a tudós és a politika között, hanem a tudományos állítás legitimációja és a politikai döntés legitimációja között kell meghúzni. A tudós állampolgárként támogathat vagy bírálhat politikai döntéseket; tudományos tekintélyére hivatkozva azonban világossá kell tennie, hogy tudományos konszenzust, többségi szakmai álláspontot, intézményi állásfoglalást képvisel, vagy saját szakmai és közéleti véleményét.

A politikai önkorlátozás egyik legnehezebb próbája pedig éppen az, hogy a döntéshozó elfogadja-e ezt a választ. Nem várja-e el a tudomány képviselőitől az egyetértést akkor is, amikor annak nincs megfelelő szakmai alapja; nem gyakorol-e nyomást az autonóm tudományos intézményekre; és ha azok nem szolgáltatják a kívánt legitimációt, nem keres-e olyan egyéni szaktekintélyt vagy intézményi szereplőt, aki kész a kívánt álláspontot „a tudomány” nevében képviselni.

Ez utóbbi esetben azonban az önkorlátozás követelménye már nem csak a politikára és az Akadémiára vonatkozik. Az egyes tudósnak is tudnia kell, hogy személyes szakmai tekintélye – legyen bármilyen jelentős – nem azonos a tudományos közösség egészének tekintélyével. Különösen akkor nem, ha az adott kérdésben nincs tudományos konszenzus.

Ez nem a tudomány közéleti felelősségének korlátozása, hanem hitelességének feltétele. Az Akadémia ugyanis éppen azzal őrizheti meg azt a tudományos tekintélyt, amelyre a döntéshozóknak és a társadalomnak szükségük van, hogy adott esetben képes megtagadni annak politikai legitimálásra való felhasználását.

Két felelősség

Az Akadémia integráló és deliberatív funkciója hosszabb távon a tudományos közéleti kultúrát is meghatározza. Hogyan vitatkozunk? Hogyan viseljük el, ha kisebbségben maradunk? Hogyan változtatjuk meg álláspontunkat új bizonyítékok hatására? Hogyan különböztetjük meg a tudományos érvet saját intézményünk legitim, de mégiscsak részleges érdekeitől? Ez is tudományos integritás, nemcsak az, hogy valaki plagizált-e.

Egy működő belső deliberációs rendszer a kormány számára is jelentős értéket teremtene. Nem a politikai döntéshozónak kellene a tudomány belső konfliktusainak döntőbírájává válnia, és nem az járna jól, aki jobb politikai hozzáféréssel rendelkezik. Egy demokratikus kormány ilyen helyzetben joggal mondhatná a tudományos közösségnek: „Vitassátok meg először autonóm fórumaitokon. Mutassátok meg, miben van konszenzus, miben nincs, milyen szakmailag megalapozott alternatívák léteznek, és azoknak milyen következményei lehetnek. Ezután vállaljuk mi a politikai döntés felelősségét.”

Az Akadémia azonban csak akkor tarthat igényt erre az integráló szerepre, ha erőteljesen törekszik arra, hogy fórumai valóban nyitottak, szakmailag hitelesek, pluralisták és méltányosak legyenek – hogy ne valamely tudományterület, intézménytípus, generáció vagy akadémiai csoport hatalmi pozícióját konzerválják –, és ha az Akadémia maga is képes az önkritikára és az önkorrekcióra.

A tudomány autonómiáját nemcsak megvédeni, hanem gyakorolni is tudni kell. Az Akadémia egyik legfontosabb 21. századi rendeltetése az lehet, hogy ehhez közös belső teret biztosítson a teljes magyar tudományos közösségnek: olyan teret, amelyben az képes saját nézeteit egyeztetni, különbségeit felismerni, vitáit autonóm módon lefolytatni, közös álláspontjait kialakítani és fennmaradó nézetkülönbségeit tisztességesen megjeleníteni. A politika feladata nem ennek a folyamatnak az irányítása, hanem autonómiájának tiszteletben tartása, eredményeinek mérlegelése, majd a döntés meghozatala és az érte viselt politikai felelősség vállalása.

Oberfrank Ferenc az MTA elnökének főtanácsadója. Az írás a szerző véleménye, az abban foglaltak nem tükrözik sem a Magyar Tudományos Akadémia, sem az MTA Elnöke hivatalos álláspontját.

Az ELTE Kármán Tódor Űrtudományi Misszióvezérelt Nemzeti Laboratórium is vissza nem térítendő támogatást kapott a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból – olvasható az ELTE Fizikai és Csillagászati Intézetének keddi sajtóközleményében.

Az 1,2 milliárd forintos összeggel kistafírozott projekt előzménye az ELTE TTK Fizikai és Csillagászati Intézetben 2018 és 2021 között futó Asztro- és Részecskefizikai Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program, amely ezután – az ELTE-n futó korábbi projektek közül egyedüliként – újabb kör támogatást kapott, és Tématerületi Kiválósági Programként további négy évig folytatódhatott. Az új nemzeti laboratórium tevékenységét Pásztor Gabriella, az ELTE Atomfizikai Tanszék tanszékvezetője koordinálja.

„Mind az asztro-, mind a részecske-asztrofizika olyan kutatási területek, ahol többéves, akár évtizedes projektekben gondolkodunk, és akkor lehet eredményesen dolgozni, ha ehhez adottak a feltételek. Büszkék vagyunk rá, hogy az ELTE-n egy olyan, nemzetközi színvonalú tudományos műhelyt építettünk fel, ahol adottak a feltételek ahhoz, hogy hosszú távon kiemelkedő munkát végezzünk” – idézi a sajtóközlemény Frei Zsoltot, a projekt vezető kutatóját, a Fizikai és Csillagászati Intézet korábbi igazgatóját.

A várhatóan 2030-ig tartó projekt egyik célja, hogy megerősítse „a már működő AdCoelum Kft-t, amely ahhoz az ESA BILAR projekthez kapcsolódik, amely fénygörbe elemzésekkel igyekszik az űrben található mesterséges anyagok, például űrszemetek helyét meghatározni”. Frei szerint emellett szeretnének egy új spin-off céget is létrehozni, amely a gravitációs hullámok tanulmányozásával foglalkozó ESA LISA missziónak nyújt majd szolgáltatásokat.

„A program további jelentősége, hogy komoly lehetőségeket nyújt a következő generációt jelentő pályakezdő kutatók és fizikus hallgatók számára, hiszen már tanulmányaik alatt komoly, nemzetközi kutatásokban, intézményeken átívelő együttműködésekben vehetnek részt akár TDK, akár szakdolgozati vagy doktori kutatásokkal, miközben szakmájukban kiemelkedő, gyakorló kutatóktól tanulhatnak az ELTE-n, felkészülhetnek első önálló lépéseikre a tudományos pályán” – idézi a sajtóközlemény Pásztor Gabriellát.

Olaszország Emilia-Romagna tartományában az elmúlt négy évben több, mint 20 millió eurós kárt okozott a kagylótenyésztőknek az Atlanti-óceán nyugati partjainál honos kék tarisznyarákok (Callinectes sapidus) inváziója. A regionális halászati ágazat mellett az Adriai-tenger természetes ökoszisztémája is jelentősen megsínyli az idegenhonos ízeltlábúak tömeges beözönlését. A Bolognai Egyetem kutatóinak javaslatára a biológiai védekezés az elmúlt hetekben – a rendkívüli kognitív képességekkel és különleges idegrendszerrel rendelkező – közönséges polipokkal (Octopus vulgaris) kezdődött meg Olaszország adriai partjainál, írja a New Scientist.

A lap szerint két évvel ezelőtt Oliviero Mordenti és Antonio Casalini tengerbiológusok kezdték vizsgálni, hogy vajon a polipok lehetőséget kínálnak-e a kék rákok szabályozására Emilia-Romagna partjainál. Korábbi tanulmányok, alátámasztva a helyi halászok tapasztalatait a kék rák ragadozójaként azonosították a közönséges polipot.

Mordenti és Casalini négy pár természetben befogott, a tengeri körülményeket szimuláló laboratóriumi tartályban több hónapon át figyelte meg az állatok predációs viselkedését és azt találta, hogy a halászoknak igazuk volt, ráadásul az is kiderült, hogy a polipok átlagosan négy kifejlett kék rákot is zsákmányoltak naponta. Augusztus második felében ezeknek az egyedeknek az utódait, vagyis mintegy 150 ezer, alig 3 milliméteres bébipolipot engedtek szabadon Cesenatico és Riccione városkák tengerpartjainál.

Ismert, hogy a polipoknál a hím spermatofórákat (hímivarsejtcsomagokat) pumpál egy különlegesen kiképzett párzókaron (hectocotylus) át a nőstény köpenyüregébe, hogy megtermékenyítse a petéket. A megtermékenyítés után egy héttel a nőstény százezernél is több petét is rakhat, amelyeket kikelésükig 4-6 hétig gondoz.

A pszilocibin strukturált, kontextusérzékeny mintákká szervezi át az agyi aktivitást, állítja az a Nature folyóiratban megjelent tanulmány, amelynek szerzői 62 önkéntes pszichedelikus utazását követték végig, detektálva az egészséges felnőtt alanyok agyi tevékenységét.

A Melbourne-i Monash Egyetem kutatócsoportja a humán gyógyászat megújításában rendkívül ígéretesnek tartott, terápiás célra egyre többfelé alkalmazott pszilocibin hatását vizsgálta funkcionális mágneses rezonancia (fMRI) és elektroenkefalográf (EEG) segítségével.

Az már korábban kiderült, hogy pszichedelikumok mélyrehatóan megváltoztathatják a tudatot az agyi kapcsolatok átszervezésével, akut élményeket okozva, amelyek tartós pszichológiai változásokat indítanak el és alakítanak ki. A pszichedelikumok dinamikáját általában deszinkronizáltnak vagy entrópiásan rendezetlennek írják le, de eddig nem volt kristálytiszta, hogy a kontextus hogyan formálja ezt a szerveződést.

A 62 pszilocibin-trip fMRI- és EEG-felvételeinek gépi tanulási algoritmus segítségével elvégzett elemzése a korábbi teóriával szemben azt mutatta, hogy a varázsgomba pszichoaktív hatóanyaga strukturált, kontextusérzékeny mintákká szervezi át az agyi aktivitást, amely a szubjektív élmény minőségével együtt változik.

Ráadásul azok a hálózatok, amelyek általában elkülönítik a belső és külső feldolgozást, a pszilocibin-trip idejére integrálódtak, koherens, kontextushoz igazított pályákat hozva létre azon résztvevők idegrendszerében, akik arról számoltak be, hogy eggyé váltak a környezetükkel. A kutatók szerint a kontextushoz igazodásnak az erőssége arányos volt az alanyok által önfeloldódásként meghatározott élmény mélységével.

„Minden, ami most történik – ideértve a kormányváltást és azokat a konkrét oktatási elképzeléseket és javaslatokat, amik a médián keresztül eljutottak hozzánk – attól úgy érzem magam, mintha egy mázsás acélbetétes bakanccsal leléptek volna a tüdőmről. De ez kettős érzés is, mert a reményen túl viszont sok okból most még nagyon nehéz látni bármi konkrétat, és ez némi apátiát és fásultságot okoz a pedagógusokban”. Sirák Richárd, a budapesti Arany János Általános Iskola és Gimnázium magyar–történelem szakos tanára alig fogalmazhatta volna meg szemléletesebben, milyen érzésekkel vágnak neki a pedagógusok az új tanévnek. De hogy tovább árnyaljuk ezt a képet, arról kérdeztünk gyakorló pedagógusokat és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elnökét, Totyik Tamást, hogy milyen várakozásokkal és érzésekkel készülnek a rendszerváltás utáni első tanévre.

A személyesen interjúkon túl egy online, anonim kérdőívben arra is rákérdeztünk, hogy vajon másképp készülnek-e az idei tanévre, mint a korábbi évekre, van-e olyan újonnan nyílt mozgástér, amit a válaszadók iskolája már most is kihasználna. Számítanak-e arra, hogy csökkennek az adminisztratív terhek? Terveznek-e olyan változással, ami az iskolai autónómiához kapcsolódik, például az óraszervezés, a szakmai programok vagy a tankönyvek kiválasztása terén? Készülnek-e arra, hogy megvalósítanak valamit az alsó tagozatos oktatás rugalmasabbá tételét célzó ajánlások közül? Ez utóbbi az a 14 pontos csomag, amit az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium augusztus elején küldött ki az iskoláknak az alsó tagozat „gyermekközpontú megújítására”. Olyan ajánlások szerepelnek benne, mint hogy az iskolai nap jobban igazodjon a kisgyerekek életkori sajátosságaihoz, és a tanulás kevésbé merev, inkább élmény- és tevékenységalapú legyen. Ennek részeként az iskolák bevezethetnek reggeli ráhangolódást, 35 perces tanórákat vagy hosszabb, összevont tanulási blokkokat, hosszabb mozgásos szüneteket, nyugodtabb ebédidőt, és rugalmasabban oszthatják el az óraszámokat a kétéves tanulási ciklusokon belül. A minisztérium emellett több projekt- és élménynapot, rendszeres iskolán kívüli foglalkozásokat, kevesebb alsó tagozatos házi feladatot és a hagyományos minősítés helyett erősebb fejlesztő értékelést javasol. Nagyobb szerepet kaphatna az iskolában a játék, a mozgás, a művészeti és tapasztalati tanulás, a mindennapos mese és felolvasás, miközben a délutáni foglalkozásokat is kevésbé tanórapótló, inkább pihenést, játékot és differenciált fejlesztést biztosító időszakká alakítanák. A csomag külön pontban foglalkozik az iskolai és digitális bántalmazás megelőzésével is. Az ajánlások megvalósítását a házirendben, a szervezeti és működési szabályzatban (SZMSZ), a pedagógiai programban vagy az éves munkatervben lehet rögzíteni, ezeket pedig az iskolák mostantól – kivéve a pénzbe kerülőket – a tankerület jóváhagyása nélkül is bevezethetik.

A tanárok a szabad tankönyvválasztást várják igazán

Keresőmotornak nyilvánították a ChatGPT-t az Európai Unióban, a Redditet és a Robloxot pedig a legnagyobb online platformok közé sorolták, ami azt jelenti, hogy mindhárom felületnek a digitális szolgáltatásokról szóló rendelet (DSA) legszigorúbb biztonsági előírásainak kell megfelelniük. Henna Virkkunen, az EU technikai szuverenitásért, biztonságért és demokráciáért felelős alelnöke a döntést azzal indokolta, hogy mindhárom felület jelentős hatással van az uniós polgárokra, illetve a társadalomra.

A DSA szerint azok az online szolgáltatások, amelyeket havonta 45 milliónyinál többen használnak, különösen nagy online platformoknak vagy keresőmotoroknak számítanak. Az OpenAI szerint a ChatGPT keresőfunkcióját havonta 159 millióan használják, míg a Reddit 57,2 millió, a Roblox pedig 48 millió felhasználóról számolt be.

Négy hónap haladék

Az új besorolás értelmében a szolgáltatóknak négy hónapjuk van arra, hogy megfeleljenek a szigorúbb szabályozásnak, amelynek értelmében évente végre kell hajtaniuk egy átfogó kockázatelemzést, amely kitér a felhasználók mentális és fizikai jólétére, az alapvető jogaikra, a közbiztonságra és az illegális tartalmak elleni küzdelemre is.

A DSA rendelkezik arról is, hogy a legnagyobb szolgáltatóknak nyitottnak kell lenniük a független vizsgálatokra és meg kell osztaniuk az adataikat a kutatókkal és a döntéshozókkal. A Reddittel, a Roblox-szal és a ChatGPT-vel együtt összesen 28 oldal tartozik ebbe a kategóriába.

Amennyiben a cégek nem tesznek eleget az előírásoknak, a globális árbevételük 6 százalékáig terjedő bírságot kaphatnak.

Az egyszer használatos papírpoharak forró vízzel érintkezve több millió mikroműanyag-részecskét bocsátanak ki magukból, ami azért is rossz hír, mert ezeket jellemzően éppenséggel forró italok, tea és kávé fogyasztására használják – derült ki a Queenslandi Egyetem egy friss kutatásából.

Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy káros lenne a használatuk, de ahogy erre Elvis Okoffo, a kutatás vezetője is rámutatott, az élelmiszerek csomagolásához használt anyagok pontos műanyagkibocsátását gyakran alábecsülik, a műanyagbevitel hosszabb távú hatásai pedig pontosan még nem ismertek (de egyre több jel mutat arra, hogy nem tesz jót az embernek).

Egyikben több van, mint a másikban

A gondot a papírpohárban lévő vékony műanyagréteg okozza: ez gondoskodik a pohár szilárdságáról és arról, hogy ne ázzon át. Ez a réteg polietilénből (PE) vagy politejsavból (PLA) készül, a kutatók pedig a kettő közötti különbségre voltak kíváncsiak. Ez utóbbi biológiai úton lebomló anyag, többek között ezért is számít népszerűnek, de a mikroműanyag-kibocsátását eddig még nem vizsgálták meg elég alaposan.

A kutatásból kiderült, hogy a politejsavas poharakból jóval több mikroműanyag oldódik ki, mint a polietilénesekből. Míg a PE-poharaknál 1 milliliter forró vízben 2,7 millió részecskét találtak, a PLA-poharaknál 4,3 milliót. Az összes kioldott mikroműanyag tömege az utóbbi poharak esetében a PE-poharak tizenkétszerese volt.

Okoffo szerint ez azt is jelenti, hogy a papírpoharak olyan jelentős mikroműanyag-forrásnak számítanak, amelyekkel korábban nem számoltak. A kutató úgy gondolja, hogy a gyártóknak fel kellene tüntetniük, hogy milyen bevonatot használnak a poharaikhoz, egyébként pedig ideje lenne annak is, hogy találjanak valami olyan megoldást, amivel a fogyasztókba és a környezetbe is kevesebb műanyag kerülhetne.

Nem kímélte az idei hosszú szárazság Magyarország vizeit, de nem jártak jobban a termőföldek és a konyhakertek sem. A mezőgazdaságban a brutális időjárás miatt benyújtott kárigény már július végén megközelítette az egymilliárd forintot, és még nem vagyunk a betakarítási szezon végén. Horváth Boldizsár környezetgazdálkodási agrármérnök, a Farm2Fork nevű, a tudatos vásárlókat a felelős termelőkkel összekötő vállalkozás alapítója, aki számos kis- és nagytermelővel tartja napi szinten a kapcsolatot, siralmas képet festett arról, milyen károkat okoz a növénytermesztésben a rendkívüli hőség.

Horváth szerint a nagy képet tekintve a magyar mezőgazdaság túl lassan alkalmazkodik az aszályhoz. „Minden évben csapadékdeficittel küzd az ország, ennek ellenére ugyanazokat a vízigényes növénykultúrákat termesztjük, pedig ez egyre kockázatosabbá válik” – mondta. Hozzátette, hogy az aszálykárokat ugyan enyhítik, de maga a kárenyhítési rendszer kevés ösztönzőt teremt a gyors alkalmazkodáshoz. Ehhez a gazdáknak helyben elérhető, gyakorlati segítségre, szaktanácsadói és oktatási hálózatra lenne szükségük, és ennek kiépítésében a politikának is nagyon komoly felelőssége van.

Megsülnek a növények

Idén nem csupán a június végén és augusztus elején tapasztalt, folyamatosan 40 Celsius-fok körüli hőmérséklet, hanem a krónikus csapadékhiány is megkínozta a növényeket. „Az intenzív napsugárzás és a tartós hőség hatására gyakorlatilag megsül a paprika. A zeller levelei szintén megégnek, a fehérrépa fejlődése lelassul, a kukorica pedig még öntözés mellett is erősen megsínyli a tartós hőséget és a vízhiányt” – mondta Horváth.

Az agrármérnök azt mondta, meglepő módon ilyen időjárási körülmények során a fotoszintetizálás mértéke is csökken, sok esetben lesz kevésbé ép, kisebb, másodosztályú a termés, ez pedig a termelőnek okoz majd gazdasági nehézségeket, hiszen nehezebben értékesíti majd a piacon. „A szupermarketek első osztályú, hibátlan zöldség-gyümölcsökről szóló elvárásai nem alkalmazkodnak az aszályos évhez, ahogy a vásárlók is a hibátlan, tökéletes termést keresik. Emiatt például jó lenne a vásárlók felé is kommunikálni az aszályról” – mondta Horváth.

Kényszerérés

A szárazság és a hőség miatt számos gyümölcs korábban érik be. „A növény a hő- és vízstressz hatására a megszokottnál gyorsabban beérleli a termést, hogy biztosítsa a magok beérését. Ennek eredményeként a gyümölcsök sokszor kisebb méretűek, fakóbbak, és eltolódik a cukor és a savak aránya, vagyis kevesebb cukrot, valamint aromát tudnak felhalmozni” – mondta Horváth. Emellett sok gyümölcs egyszerűen lepotyog a fákról, és a kényszerérés hatására jelentősen romlik a tárolhatóság és a pulton tarthatóság mértéke, ami szintén azzal jár, hogy a termelők kevésbé tudják értékesíteni a gyümölcsöket.

Az alma esetén például megvannak a standard méretek, hogy mi minősül első osztályú almának – milyen színű, méretű, súlyú legyen. Az első osztályú alma termésének aránya 2020 előtt még jóval nagyobb százalékot tett ki, mint idén, mondta az agrármérnök. Az aszály miatt kisebb az almák mérete, kevesebb kerülhet első osztályba. Ezzel szintén csökken a gyümölcs értéke és így a gazdák bevétele is.

Kalciumhiány

„A nagy hőség egy kevésbé látványos problémát is okoz: egyre gyakoribb a kalciumhiány. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy kevés a kalcium a talajban, hanem azt, hogy a vízhiány miatt a növény nem tudja megfelelő mennyiségben eljuttatni azt a termésekhez, így nem tudja felvenni a szükséges tápanyagokat” – mondta az agrármérnök.

Ennek következménye lehet például a paprika csúcsrothadása vagy más minőségi hiba, ami sok esetben értékesíthetetlenné teszi a termést. A megfelelő kalciumellátás ráadásul az eltarthatóságot és a pulton tarthatóságot is jelentősen befolyásolja, például a gyümölcsök és a zöldségek is sokkal gyorsabban romlanak - mondta Horváth. Hozzátette, hogy a kalciumon kívül még a kálium lehet olyan ásványi anyag, amiből hiányt szenvedtek a növények. Ez a vízháztartás szabályozásában játszik szerepet, és növeli a növény szárazságtűrését.

Évek óta mondják, hogy alkalmazkodni kell

Július végén jelent meg Pinke Zsolt, a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani Intézetének kutatója és társai tanulmánya a Geography and Sustainability című folyóiratban. A kutatók szerint az Alföldön közel egymillió hektárnyi területen lenne szükség a tájhasználat átalakítására és a vízvisszatartás erősítésére, ami jelentősen javíthatná a térség vízháztartását, és mérsékelhetné az egyre gyakoribb aszálykárokat. A kutatók azt javasolják, hogy a jelenlegi szántóföldi művelést olyan tájhasználati formák, például vizes élőhelyek kialakítása vagy más, vízzel kompatibilis tájhasználat váltsák fel, amelyek jobban alkalmazkodnak a megváltozott klímához.

„Ezeket a változtatásokat már évekkel ezelőtt el kellett volna kezdeni. A talajművelési módszerek megújítása, a vízvisszatartás előtérbe helyezése, a korszerű és takarékos öntözés fejlesztése, valamint a támogatási rendszer átalakítása sürgős kérdések. Ha ezek továbbra is késnek, egyre több olyan évvel kell számolnunk, amikor nemcsak a termés mennyisége, hanem a minősége is jelentősen romlik” – mondta Horváth.

Az agrármérnök azt is hozzátette, hogy az ipari módszereket alkalmazó mezőgazdaságban az elmúlt években általános probléma a monokulturális rendszer kiépülése, ami a talaj és a természet kizsigerelésével jár – ezt kellene lebontani, amihez teljes rendszerváltó gondolkodásra lenne szükség.

Horváth azt mondta, maga is keresi az alternatív növényeket a szántóföldi gazdálkodásban, vagyis aszálytűrő, klímaadaptációhoz jól illeszkedő növényeket igyekszik ültetni. Ilyen lehet a homoki bab, a csicseriborsó, a köles és a borsó is. Utóbbi jól termeszthető a megváltozott klímában is, hiszen korán terem, így korai vetéssel a tenyészidő jelentős része még a nyári hőhullámok előtt lezajlik.

Szemlélet- és növényváltás a konyhakertben

Az agrármérnök szerint a konyhakerti zöldség- és gyümölcstermesztésben sokkal fontosabb a szemléletváltás, mint az, hogy milyen új növényfajokat hozunk képbe. „A rendelkezésre álló víz megtartása, az esővíz használata és újrahasználata, az árnyékolás mind-mind kulcsfontosságú” – mondta.

Szerinte a nagy mezőgazdasági területekre és a konyhakertre is igaz, hogy a nagyobb biodiverzitás csökkentheti a kockázatát annak, hogy a teljes termést egyszerre tegye tönkre a klímaváltozás. Horváth szerint az agrárstratégiának és az iránymutatásoknak is ebbe az irányba kellene menniük.

Emellett említett néhány olyan növényfajt, amelyek jól tolerálják a szárazságot és a meleget, és érdemes lehet velük kísérletezni. Ilyen például az édesburgonya, esetleg a mángold, a padlizsán vagy az indiai-közel-keleti származású, ízre a zöldbabra vagy a cukkinire hajazó okra.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Ha megijesztik, az Acanthochromis polyacanthus először C alakban meggörbül, majd igyekszik minél gyorsabban elmenekülni a veszélyforrástól – legalábbis akkor, ha normális környezetben nőtt fel. Az Exeteri Egyetem egy friss kutatásában azt vizsgálták, hogy hogyan hat az eredetileg a Nagy-korallzátonynál élő faj viselkedésére a zajszennyezés, és mint kiderült, nem jól: azok a példányok, amelyeket folyamatos motorcsónak-hangoknak tettek ki a fejlődésük során, nagyobb eséllyel úsztak a veszély irányába, mint azok, amelyek nyugodt környezetben nevelkedtek.

A kutatók 78 napon keresztül vizsgálták az állatok viselkedését. Az egyik csoportnak olyan hangokat játszottak le, mint amilyenek a természetes környezetükben is körülveszik őket, a másiknak viszont motorcsónakzajt (ami most már szintén jellemző a természetes környezetükre). Mint kiderült, a zajszennyezés már embrionális korban is megárt a halaknak, de fiatalkorukban sem használ nekik – ezeket külön-külön is kipróbálták, hasonló eredménnyel.

Bambák és ijedősek

Mint kiderült, a zaj nemcsak a halak viselkedését, hanem a méretét is megváltoztatja: azok a példányok, amelyek lármában nőttek fel, átlagosan 7 százalékkal kisebbek voltak, mint a nyugodtabbak. A zajteszt után a kutatók egy súlyt ejtettek a halak akváriumába, és megfigyelték a viselkedésüket. Azok a példányok, amelyeket nem tettek ki zajszennyezésnek, az esetek 80 százalékában reagáltak a veszélyre, és csak az esetek 20 százalékában úsztak a veszélyforrás felé, azok viszont, amelyeket zajban neveltek, 40 százalékban a ragadozó irányába kezdtek menekülni. Már ha egyáltalán reagáltak a veszélyre, az esetek 32 százalékában ugyanis észre sem vették, hogy történt körülöttük valami.

Sophie Nedelec, az Exeteri Egyetem ökológusa szerint ennek több oka is lehet: korábbi kutatások kimutatták, hogy zajos környezetben a szülők kevésbé hajlamosak „legyezgetni” az ikrákat, amelyek így kevesebb oxigéndús vízhez jutnak, de a folyamatos stressz a későbbi fejlődésnek sem kedvez. Az is elképzelhető, hogy azok a példányok, amelyek lármában nőttek fel, érzékenyebben reagálnak a későbbiekben is a zajokra, és emiatt elhamarkodott döntéseket hoznak – például tévedésből a ragadozó felé indulnak, ha megriadnak. Az ökológus szerint ezért ideje lenne fontolóra venni a korallzátony környékén a motorcsónak-forgalom korlátozását, legalábbis ívási időszakban, a faj példányai ugyanis fontos szerepet töltenek be a zátonyok ökoszisztémájában.

Sikeresen zárult Svájc egyik legnagyobb citizen science-projektje, amit jól bizonyít az is, hogy a kutatás eredményeit összefoglaló tanulmánynak 240 társszerzője van, akik hajlandóak voltak arra, hogy tudományos céllal elássák a gatyájukat. És még csak nem is soroltak fel mindenkit: a projektnek több mint ezer résztvevője volt, akik nem is egy, hanem rögtön két fehér pamut alsónadrágot ástak el az ország területén, hogy megvizsgálják a svájci talaj állapotát.

A lelkes önkéntesek a gatyák mellett még 12 ezer teafiltert is elástak, majd két hónap múlva az alsónadrágok mellett ezeket is kiásták. A talajkutatásban mindkét módszer alkalmazására volt már példa, a korábbi kutatásokban is alkalmazták őket, az újdonság valójában csak a gatyákban van – pamutot már ezelőtt is használtak. Miután kiásták őket, a résztvevők a gatyákat, a filtereket és a talajból vett mintát is elküldték a Zürichi Egyetem laboratóriumába, ahol részletes elemzésnek vetették őket alá.

Kertek, földek, parkok

Az alsógatyák más és más módon bomlottak le attól függően, hogy hol temették el őket. Mint kiderült, a bomlás a magánkertekben ment végbe a leggyorsabban, ezt követték a mezőgazdasági művelésű területek, majd a pázsitok. Marcel van der Heijden, a tanulmány egyik szerzője szerint már ebből is látszik, hogy mekkora hatással van az emberi tevékenység a talaj minőségére, illetve az élővilágára.

A gyors lebomlás ugyan jó talajminőséget jelez, de nem mindenhol számít ugyanaz jónak – ez már az adott ökoszisztémától függ. Franz Bender, a kutatás vezetője szerint a magánkertekben sok tápanyag található, van, hogy túl sok is, ugyanez viszont egy erdőben már felborítaná az ökoszisztéma egyensúlyát. A kutatók a sikeres projekt után egy alsógatya-index felállítását szorgalmazzák: ezzel a módszerrel, önkéntesek bevonásával minden eddiginél részletesebb térkép készült Svájc talajminőségéről, a kísérletet pedig akárhol meg is lehetne ismételni.

A kutatók szerint amellett, hogy a tanulmány értékes adatokkal szolgált a föld minőségéről, azért is volt hasznos, mert felhívta a figyelmet a talaj fontosságára, amit a legtöbben jobb esetben csak természetesnek vesznek, rosszabb esetben elintézik azzal, hogy csak kosz vagy sár – pedig nélkülözhetetlen az élelmiszertermeléshez, ezért sem mindegy, hogy milyen állapotban van.

Bosszankodtál már azon a reggeli dugóban ülve, hogy miért nem építenek végre egy új sávot, elkerülőutat vagy felüljárót, ami megoldaná a város közlekedési problémáit? A józan ész azt diktálja, hogy ha egy úthálózatot kibővítünk egy újabb útszakasszal, akkor több lesz a lehetőség, eloszlik a forgalom, így a közlekedés csak gyorsabb lehet, de semmiképpen sem lassabb. Nos, a matematika rácáfol az intuíciónkra: egy hálózat kapacitásának növelése bizonyos esetekben nemhogy javítaná, hanem egyenesen rontja az összes közlekedő utazási idejét. Hogyan lehetséges ez?

A kulcs a játékelméletben rejlik. Amikor mindenki önző módon saját maga számára keresi a leggyorsabb utat, a rendszer beállhat egy olyan egyensúlyi állapotba, ahol senkinek sem éri meg egyoldalúan útvonalat változtatni, a rendszer mégis távol esik a globális optimumtól, azaz attól az állapottól, amikor a közösség egésze a legkevesebb időt tölti az utakon.

Bármilyen hihetetlen, ez nem csak matematikai okoskodás, számtalan megtörtént eset példázza az elméletet. 1990-ben New Yorkban a Föld napja alkalmából lezárták a forgalmas 42. utcát, a közlekedés azonban ettől sosem látott mértékben felgyorsult. Szöulban egy hatsávos autópályát bontottak le a város közepén, hogy egy parkot hozzanak létre a helyén, és ettől a városi forgalom paradox módon mérhetően megjavult. Stuttgartban a 70-es években egy új utat kellett lezárni nem sokkal az átadása után, mert amint megnyitották, a belváros közlekedése teljesen megbénult. Az alábbi feladványban egy konkrét példát mztatunk arra, hogyan állhat elő ilyen helyzet, amit az irodalom Braess-paradoxonként ismer.

313. feladvány: Értelmetlen felüljáró?

Az A pontból minden reggel pontosan 4000 autós indul el a B pontba dolgozni. A két pont között egy kiterjedt vasúti teherpályaudvar húzódik, amely kettévágja a közlekedést, így a forgalom két egymástól független útvonalon, egy északi (É) és egy déli (D) csomóponton keresztül haladhat.

Az A pontból az északi csomópontig régi, szűk utcákon kell kievickélni. Itt a menetidő az autók számától függ: ha x darab autós választja ezt az utat, akkor nekik x/100 percig tart megtenni az utat az északi csomópontig. Az északi csomóponttól azután többsávos autópálya vezet a B pontig, amely sosem dugul be: itt fixen 45 perc az út.

A déli útvonalon fordítva van, először autópályán lehet menni a déli csomópontig, ami fixen 45 perc, majd szűk utcákon lehet folytatni az utat a B pontig, ahol a menetidő x/100, ahol x nem más, mint az ezt az utat választó autósok száma.

Mivel a két útvonal teljesen szimmetrikus, a forgalom is eloszlott, ezért eddig 2000-en mentek északnak, 2000-en délnek, így mindenkinek pontosan 2000/100 + 45 = 65 percig tartott az út.

A polgármester azonban nemrég építtetett egy vadonatúj soksávos felüljárót a teherpályaudvar fölé, ami így közvetlenül összeköti az északi és a déli csomópontot. Az ezen való áthaladás ideje elhanyagolható, számolhatunk 0 perccel az egyszerűség kedvéért.

Amikor átadták a felüljárót, az autósok külön-külön szabadon dönthettek, hogy hol mennek az út első, illetve második felében, hiszen a felüljáró félúton lehetővé tette a váltást, mégpedig elhanyagolható plusz idővel. Így viszont mindenki számára a két keskeny út lett a legrövidebb, hiszen azokon 4000 autós esetén is csak 40 percig tart a félút, vagyis nincs értelme a 45 perces autópályát választani. Ilyen módon minden autós a keskeny utakon kezdett közlekedni, és kiürült az autópálya, a menetidő pedig 40 + 40 = 80 perc lett a korábbi 65 perc helyett!

Azt láthatjuk tehát, hogy ha mindenki a saját idejét akarja minimalizálni az adott helyzetben, akkor sajnos mindenki rosszabbul jár. Ha valaki irányítaná az összes közlekedőt, és azon az útvonalon járnának, mint régen, akkor mindenki 65 perc alatt célhoz jutna a 80 perc helyett, csak senki nem venné igénybe a felüljárót. Lehetséges-e az, hogy koordinált mozgással a felüljárót esetleg mégis ki lehet használni, és csökkenteni az emberek átlagos menetidejét?

Gondolkodjunk késleltetésben!

Bár fura ez az egész Braess-paradoxon, ha megértettük a lényegét, akkor kezdjük elfogadni, hogy az új út csak ront a helyzeten, és legfeljebb a régi megoldáshoz térhetünk vissza. Ne feledjük azonban, hogy a paradoxon csak akkor áll fenn, ha az autósok lokálisan az aktuális legrövidebb megoldás felé törekszenek. Ha viszont mi irányíthatjuk őket, akkor nemcsak azt tehetjük meg, hogy átirányítjuk őket egy másik útra, hanem várakoztathatjuk is őket.

Ha csak azzal játszanánk, hogy változtatnánk azon, hogy hányan mennek az egyik vagy a másik úton, akkor nem tudnánk javítani az összes autós közös átlagidején. Van azonban egy trükk, amivel mégis tudunk javítani, nevezetesen az, ha kivárjuk a torlódás megszűnését. Indítsuk például 1000-es blokkokban az autósokat, ekkor 10 + 10 = 20 perc alatt átjut az első csoport a két keskeny úton, és 10 perc után már nem lesz senki az A-ból induló keskeny úton, tehát 10 perc várakozás után indulhat a második 1000-es csoport, akik szintén 20 perc alatt jutnak át, de még ez is csak 30 perc a 10 perc várakozással együtt. A következő csoportnak 40 perc lesz összesen, a legutolsónak pedig 50 perc. Így az összes autós átlaga: (20 + 30 + 40 + 50) / 4 = 35 perc, ami jelentősen javít a 65 percen.

Ha 500-as csoportokban indítanánk az autósokat 5 perc várakozással, akkor még több időt spórolnánk, csak egy idő után beleütközünk az x/100-as képletünk korlátaiba. Ez a képlet ugyanis lényegében azt feltételezte, hogy mindenki nagyjából egyszerre akarja igénybe venni ugyanazt az útszakaszt, de ez a nagyjából nem egy jól definiált matematikai fogalom. Ha nagyon apró, egymást elkerülő csoportokra vagy autókra tördeljük a tömeget, akkor a képlet alapfeltétele omlik össze, hiszen a valóságban akkor már nem fognak összetorlódni az autók.

Ha szereted a fejtörőket, tekintsd meg korábbi feladványainkat is. Ha megjegyzésed lenne, vagy feladványt javasolnál, írj az eszventura@qubit.hu e-mail címre. Ha pedig tetszik a rovat, akkor ezt a Vendégkönyvben kifejezésre juttathatod.

Az Ész Ventura feladványügyi rovat gazdája: Gáspár Merse Előd fizikus, kognitív kutató, társasjáték-fejlesztő és bűvész.

Hova forduljon az ember, ha majmot akar venni? Úgy tűnik, az internet erre is kínál megoldást: a Helsinki Egyetem és a Fokvárosi Egyetem frissen megjelent tanulmányában az illegális állatkereskedelem online csatornáit vizsgálták, és hat hét alatt 1600 olyan hirdetést találtak, ahol főemlősöket lehetett volna vásárolni – illegálisan és anonim módon. És ez még semmi, a Youtube-on, az Instagramon, a Facebookon, a TikTokon, az eBay-en, az Alibabán, a Shopeen és a Tokopedián még több ezer hasonló hirdetést találni, amelyekben élve vagy halva, de védett állatokat kínálnak.

Enrico Di Minin, a Helsinki Egyetem biológusa szerint a kutatás alapján egyértelmű, hogy a védett fajok iránti kereslet növekszik, ennek megfelelően a kínálat is, a hagyományos állatcsempészeti módszerek mellett pedig egyre nagyobb szerepet kapnak az online piacterek is. A kutatók a hagyományosan keresett állati eredetű termékek, például az orrszarvútülök mellett számos olyan fajra is rátaláltak a piacon, amelyekkel eddig nem kereskedtek a csempészek, ami azért is különösen rossz hír, mert így ezek akkor is veszélybe kerülhetnek, ha eddig nem tartották őket ritkának vagy kihalással fenyegetettnek.

Háziállat vagy tobzoskapikkely

A kutatók összesen 280 online felületet vizsgáltak állathirdetések után kutatva, ezeken összesen 33006 olyan hirdetést találtak, amelyekben veszélyeztetett fajokat kínáltak. Ezek 54 százalékában élő állatot lehetett venni, a többiben állati eredetű származékokat. Az állatok mellett a védett növények és gombák kereskedelme is virágzik az online platformokon.

A kutatók szerint a vásárlók az interneten is hasonló tiltott termékeket vagy állatokat keresnek, mint offline, de mivel itt jóval nagyobb közönséget érnek el a hirdetők, a biodiverzitásban okozott kár is nagyobb. Di Minin szerint csak a szabályozás szigorítása hozhat megoldást a problémára, amihez az online piactereket és felületeket biztosító cégek és az illegális kereskedelem forrásának számító országok közös fellépésére lenne szükség.

A választási rendszer az elmúlt 16 évben kiépült politikai rendszer sarokköve volt. A kétharmados többség révén olyan hatalomkoncentrációt tett lehetővé, amely végül bedarált minden alkotmányos ellensúlyt. Mégis, már az áprilisi választások előtt felmerült, hogy a választási rendszer kérdése benne sincs az ötven legfontosabb problémában, és a választások óta is csak óvatos ígéreteket hallhattunk ezzel kapcsolatban. Pedig a választási rendszer rendbetétele nélkül nem képzelhető el az épülő demokráciánk konszolidálódása.

A választásokkal foglalkozó szakértők az elmúlt időszakban is többször megnyilvánultak, érdemi párbeszéd indult el a kérdésben. A megszólalók azonban jellemzően választáspolitológiai, demokráciaelméleti szempontból elemzik a témát. Jellemzően arra fókuszálnak, hogy a rengeteg opció közül (listák vagy egyéni kerületek?; nyílt lista vagy zárt lista?; preferenciális szavazás?) melyiket tartják optimálisnak. A választási rendszer azonban egy tágabb alkotmányos ökoszisztémába ágyazódik, nem vizsgálható attól függetlenül. Máshogy megfogalmazva: a választási rendszer nemcsak arra hat ki, hogy milyen minőségű demokratikus versengés alakul ki, hanem egész alkotmányos rendszerünkre befolyással van. Az 1989-90 óta eltelt időszak tanulsága, hogy egy rossz megoldás az egész alkotmányos rendszert alááshatja.

De miben más az, ha egy alkotmányjogász vagy egy választási szakértő nyilvánít véleményt a kérdésben? Hogyan viszonyul egymáshoz az arányosítás és a kétkamara? Miért baj az, ha álmegoldásokkal próbálunk küzdeni a hatalomkoncentráció ellen?

Alapvető alkotmányossági elvárás, hogy a hatalomkoncentrációt meg kell előzni

Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy milyen választási rendszert szeretnénk, érdemes azt elemezni, hogy miért siklott félre az elmúlt 16 évben az 1989-90-ben indult demokratizálódási kísérlet, vagyis melyek azok a hibák, amelyeket ki akarunk javítani.

Frissítés: Vasárnap 13:26-kor elindult a Nancy Grace Roman űrtávcsövet szállító SpaceX Falcon Heavy rakéta a floridai Kennedy Űrközpontból. A Falcon Heavy rendben Föld körüli pályára állította az űrteleszkópot, ami hamarosan másfél millió kilométeres utazásba kezd mérési helyére.

Százezer exobolygót fedezhet fel és előkészíti a Földhöz hasonló világok közvetlen megfigyelését az amerikai űrügynökség Nancy Grace Roman űrtávcsöve, ami vasárnap délután indulhat útjára a floridai Kennedy Űrközpontból. A kémműholdból született infravörös űrtávcső akkora, mint a Hubble, és exobolygók felfedezése mellett a sötét anyag és sötét energia természetének feltárása lesz a fő feladata.

Ha az időjárás vagy technikai problémák nem szólnak közbe, az űrteleszkóp magyar idő szerint 13:26-kor emelkedhet a magasba a SpaceX Falcon Heavy rakétáján. A turistabusz méretű űrtávcső ezután 30 napot utazik majd a világűrben, amíg megérkezik a Hold pályáján túl található Lagrange 2 pont környékére, ahonnan több más űreszköz, köztük a James Webb űrtávcső is vizsgálja a kozmoszt. Amennyiben a vasárnapi indítást le kell fújni, a NASA és a SpaceX hétfőn próbálkozik majd újra.

„Soha nem volt egy ehhez hasonló eszközünk sem. A Roman alapjaiban változtatja majd meg azt, ahogyan a csillagászatot műveljük” – mondta Julie McEnery, a küldetés vezető kutatója és a NASA Goddard Űrközpontjának munkatársa. „A Roman ténylegesen forradalmi lesz, mert rendkívül éles és érzékeny felvételeket biztosít majd a kozmoszról, hatalmas égterületeken” – mondta Ryan Hickox asztrofizikus, aki szerint több százmillió galaxis megfigyelésével az új űrtávcső példátlan betekintést enged majd a galaxisok fejlődésébe.

A legújabb űrteleszkópját a NASA a „Hubble anyjaként” ismert Nancy Grace Roman amerikai csillagászról nevezte el, aki a 20. században lefektette az űrcsillagászat alapjait. Az 1925-ben született Roman az űrhivatal első vezető beosztású női tisztviselője volt, aki megszerezte a tudományos közösség és az amerikai kongresszus támogatását a Hubble űrtávcső megvalósításához. Az 1990-ben felbocsátott Hubble legérdekesebb eredményének Roman a sötét energia felfedezését nevezte, amit a róla elnevezett űrtávcső is behatóan vizsgál majd.

A 4,3 milliárd dollárba (1356 milliárd forint) kerülő űrtávcső az amerikai Nemzeti Felderítő Hivatal (NRO) kémműholdjához készült eszközként kezdte karrierjét. A Hubble-éval megegyező méretű, 2,4 méteres főtükörrel felszerelt teleszkópegységet aztán az NRO 2012-ben ingyen a NASA rendelkezésére bocsátotta. Ezt akkor azzal indokolták, hogy a teleszkópegység egy már lezárult felderítő program feleslegessé vált berendezése, ami nem felel meg a jövő hírszerzési követelményeinek.

A NASA által jelentősen átalakított és két tudományos műszerrel, köztük egy 300 megapixeles képalkotóval felszerelt teleszkóp a Hubble-éivel megegyező élességű képeket fog készíteni, miközben elődjénél 100-szor nagyobb területet örökít majd meg. A Roman így küldetése során jelentősen több bolygót, csillagot és galaxist figyelhet meg, mint a Hubble vagy a NASA csúcsteleszkópja, az ősrobbanás utáni első néhány százmillió évre rálátó James Webb űrtávcső. Ötéves küldetése alatt – ami további öt évvel lesz majd meghosszabbítható – az új űrtávcső 20 000 terabájtnyi adatot termel majd, 20-szor annyit, mint a James Webb ugyanennyi idő alatt.

Feltúrja a Tejútrendszert exobolygók után kutatva

Az új technológia leginkább az exobolygók kutatása terén ígér forradalmi előrelépést. Ma 6336 olyan bolygót ismerünk, ami más csillagok körül kering, és további 8000, a NASA TESS űrtávcsöve által felfedezett exobolygó léte vár megerősítésre. Ehhez képest a Roman több mint 15-szörösére növelheti majd az igazolt exobolygók számát, amik nagy részét várhatóan a Tejútrendszer eddig ilyen szempontból alulkutatott területein találja majd meg.

Elisa Quintana, a NASA Goddard Űrközpontjának exobolygó kutatója szerint a Roman nemcsak a saját kozmikus környezetünkben fedez majd fel exobolygókat, hanem a Tejútrendszer más tájékain is. Ez lehetővé teszi majd annak megértését is, hogy a bolygókeletkezés miként tér el a galaxis különböző régióiban. Naprendszerünk a Tejútrendszer „lakhatósági zónájában” helyezkedik el: a galaxis középpontja felé a bolygókat a csillagok sűrűsége miatt több sugárzás éri, míg a külsőbb területeken kevesebb az olyan, bolygók felépítéséhez szükséges elem, mint a szilícium vagy az oxigén.

A 100 000 új exobolygó túlnyomó többségét a Roman a korábbi Kepler űrtávcső és a TESS által is használt fedési módszerrel találja majd meg. A mi nézőpontunkból a csillaga előtt elhaladó bolygó parányi fényességcsökkenést okoz a csillagfényben, amit az űrtávcső képes észlelni. Ezzel a módszerrel leginkább a csillagukhoz közel keringő, Neptunusz vagy Jupiter méretű gázóriásokat fog majd a Roman felfedezni.

Kisebb, a csillaguktól távolabb keringő, a Földhöz vagy Marshoz hasonló tömegű kőzetbolygókat a gravitációs mikrolencsehatás kiaknázásával találhat majd az űrtávcső (az ilyen bolygókat más módszerekkel rendkívül nehéz kimutatni). A módszer azokat az eseteket használja ki, amikor egy, a teleszkóphoz közelebb lévő csillag és bolygója eltéríti és felerősíti egy mögötte elhaladó, távolabbi csillag fényét, jellegzetes felfényesedést okozva. A gravitációs mikrolencsehatással ráadásul olyan kóbor bolygókat is fel tud majd fedezni, amik kilökődtek saját bolygórendszerükből, és a csillagközi térben utaznak.

Végül a csillag fényét kitakaró koronagráfjával a Roman képes lesz közvetlenül is megörökíteni exobolygókat. A korábbi obszervatóriumok által végzetteknél ezerszer nagyobb érzékenységű megfigyelések segítségével az űrtávcső a csillaguknál százmilliószor halványabb bolygókat is meg tud majd pillantani. A NASA szerint a Roman koronagráfja elsőként demonstrálja majd a világűrben azokat a technológiákat, amik a lakhatósági zónában keringő, Föld-szerű exobolygók közvetlen megfigyeléséhez kellenek – erre a 2040-es évekre tervezett Habitable Worlds Obszervatórium lehet majd képes.

A koronagráffal, ami alakváltoztató tükrökkel és fénykitakaró optikai elemekkel blokkolja a csillagok fényét, valamint a hozzá tartozó, látható fényben mérő, 1 megapixeles detektorral a Roman olyan gázóriásokat figyel majd meg, amik az eddig közvetlenül megörökített exobolygóknál hidegebbek és közelebb keringenek csillagukhoz.

Feltárja a sötét univerzumot

Az 1970-es években egy másik úttörő amerikai csillagásznő, Vera Rubin felfedezte, hogy a galaxisok csillagai nem úgy keringenek saját galaxisuk középpontja körül, ahogy azt a látható anyag alapján várnánk tőlük. Ezért az univerzum 27 százalékát adó sötét anyag felelős, amit csak gravitációs hatásán keresztül tudunk észlelni. A sötét anyag hatalmas halókat formálva veszi körül a galaxisokat és galaxishalmazokat, döntően meghatározva ezzel a világegyetem legnagyobb struktúráinak formáját és fejlődését.

Az, hogy mi alkotja ezt a rejtélyes hideg sötét anyagot (CDM), ami nem bocsát ki, nem nyel el és nem ver vissza fényt, több évtizednyi kutatás után is rejtély. Több lehetőség is van: axionoknak nevezett szubatomi részecskék, gyengén kölcsönható nagytömegű részecskék (WIMP) vagy primordiális fekete lyukak. Az elsősorban közeli infravörös tartományban mérő Roman 300 megapixeles kamerájával az eddigi legátfogóbb háromdimenziós térképet készíti majd el a galaxisok és galaxishalmazok univerzumban való eloszlásáról. Ez lehetővé teszi, hogy az asztrofizikusok teszteljék a sötét anyag természetére vonatkozó hipotéziseiket, és leszűkítsék a sötétanyag-jelöltek listáját.

De az új űrtávcső az univerzum gyorsuló tágulásáért felelős sötét energia viselkedésére is fényt derít majd. Erre több különböző módszert használnak majd a csillagászok. A Roman felvételei alapján többek közt megvizsgálják, hogy az anyag miként görbíti el kis mértékben a fényt hatalmas távolságokon (gyenge gravitációs lencsézés), valamint összevetik számtalan galaxis tőlünk mért távolságát a tőlünk való távolodásuk sebességével. Az így elkészülő, 11,5 milliárd fényévnyi mélységbe visszanyúló háromdimenziós térkép megmutatja majd, hogy a sötét energia miként változott különböző kozmikus korszakokban.

A Roman által gyűjtött adatokból kiderülhet, hogy a világegyetem 68 százalékát kitevő sötét energia sűrűsége állandó-e a kozmosz történetében, ahogy azt a lambda-CDM standard kozmológiai modell feltételezi, vagy időben változik-e, mint ahogy arra két évvel ezelőtt a sötétenergia-színképelemző műszer (DESI) mérései utaltak, ami pedig a jelenlegi kozmológiai modell módosításához vezethet.

Bár a ChatGPT robbantotta be a globális AI-őrületet 2022 végén, és az OpenAI-nak mára az Anthropic lett a fő riválisa, valószínűleg egyikük sem létezne a Google nélkül. Amellett, hogy gyakorlatilag az összes mai chatbot és nagy nyelvi modell egy 2017-es Google-tanulmányra épül, az AI szoftveres és hardveres háttértechnológiáinak jó részét is Mountain View-ban alapozták meg. A Google AI-kutatásait sokáig az a Jeff Dean vezette, aki 1999 óta dolgozott a cégnél, majd 2014-ben felvásárolták a brit DeepMindot, és annak vezetője, Demis Hassabis egyre nagyobb teret kapott a kutatásokban.

Hassabis és kutatótársa, John Jumper azóta megosztott Nobel-díjat kapott az AlphaFold fehérjekutató algoritmus kifejlesztéséért, de a DeepMind már 2016-ban, az AlphaGo világverő goprogramjával beemelte a közbeszédbe a mesterséges intelligenciát. A Google AI-fejlesztéseinek köszönhető az is, hogy az egykor nevetség tárgyának számító internetes fordítás (Google Translate) mára szinte hibátlanul közvetít nyelvek között, és a keresőben sem kell alaposan kifundált kulcsszavakat használni, hanem elég emberi nyelven beírni egy kérdést, és valószínűleg jó találatokat kapunk – valahol a hirdetések alatt. A chatbotok korában is sikerült nagyot dobniuk: a Gemini 3 modell 2025 novemberében a ChatGPT-t is lekörözte, de azóta elhúzott mellettük a fél világ – a ChatGPT-n túl a Claude, a Grok és egy rakás kínai modell is jobban teljesít a Gemininél, cserébe a Google keresőn és az androidos telefonokon keresztül milliárdok arcába tolja a cég a saját chatbotját.

2026 nyarán teljesen felfordult a Google AI-kutatási struktúrája: a 2017-es tanulmány egyik szerzője, Noam Shazeer az OpenAI-hoz igazolt, a Nobel-díjas John Jumper több kollégájával együtt az Anthropichoz távozott, feloszlatták az AlphaFold-csapatot, Hassabis lemondott a Google DeepMind vezérigazgatói posztjáról, és 27 év szolgálat után Jeff Dean is otthagyta a céget, hogy saját startupot alapítson. Hogy hogy lesz ebből újra Gemini-fölény, és mi várható a Google-nél a jövőben? Erről is beszélgettünk az AI Híradó 19. adásában, ahol a nyári szünetről visszatérve rengeteg friss témát kitárgyaltunk – az elszabaduló AI-ágensektől az OpenAI magyarországnyi áramot zabáló új adatközpontján és Mark Zuckerberg szuperintelligencia-tervein át a kínai AI-fegyverkezésig.

Nézd meg itt:

Közkívánatra visszatért az AI Híradó a Spotify-ra és a többi podcast-platformra is, íme:

Az epizód elérhető Spotify-on, Apple Podcasts-on, sőt RSS-ben és egyre több csatornán, iratkozz fel!

Az AI Híradó előző adásai: