Átfogó kutatás bizonyítja, hogy nem állt meg és nem is lassul az ember evolúciója
A természetes szelekció sokkal fontosabb szerepet játszott az ember elmúlt 10 ezer éves evolúciójában, mint korábban gondoltuk, derítették ki a Harvard kutatói.
A természetes szelekció sokkal fontosabb szerepet játszott az ember elmúlt 10 ezer éves evolúciójában, mint korábban gondoltuk, derítették ki a Harvard kutatói.
Az elmúlt két évtizedben 11 daganattípus lett elterjedtebb Angliában a 20-49 éves korosztályban. Ebben a túlsúly mellett más, ismeretlen tényezők is szerepet játszhattak.
Európa a leggyorsabban melegedő kontinens, aminek következményei 2025-ben az északi sarkvidéktől a Földközi-tengerig tetten érhetők voltak a gleccserek olvadásában, aszályokban és erdőtüzekben.
Éghajlatkutatók friss előrejelzése szerint az évszázad végéig a vártnál jobban, 51 százalékkal is lelassulhat az AMOC, ami enyhébbé teszi Nyugat- és Észak-Európa éghajlatát.
Belgiumban vagy Svédországban évtizedek óta szinte minden jogosult szavaz a parlamenti választásokon, míg a volt kommunista országok jelentős része tartósan közepes vagy kifejezetten alacsony részvétellel működteti demokráciáját.
Az Európai Bizottság egy éve indított vizsgálatot a kínai közösségi platform ellen, amit azzal vádolnak, hogy designjának több eleme is a felhasználók függőségét erősíti. A TikTok szerint a vádak alaptalanok.
Tavaly először több áramot termeltek az EU-ban nap- és szélenergiából, mint fosszilis tüzelőanyagokból, ráadásul Magyarországon hasznosítják a napenergiát a legnagyobb arányban.
A mérések kezdete óta 2025 volt az eddigi harmadik legmelegebb év a Földön. Ez azt jelenti, hogy még 2030 előtt, az eredetileg vártnál egy évtizeddel korábban átléphetjük a párizsi egyezményben lefektetett célokat.
Egy hónapon belül a második kutatás utal arra, hogy a jégkérge alatt óceánt rejtő hold mégsem lehet túlzottan lakható. Ez nem túl jó hír a NASA-nak, ami 2024-ben 5 milliárd dolláros költségű űrszondát küldött az Europához.
„Olyan ez, mintha kiderülne, hogy egy állat, amiről azt hitted, hogy nyúl, valójában egy antilop” – Ősi Attila és kollégái egy új koponyalelettel igazolták, hogy az Iharkútról előkerült Ajkaceratops kozmai dinoszaurusz a Triceratops rokona lehetett.
Legalábbis a Nature Astronomy folyóiratban publikált tanulmány szerzői szerint.
Idén mára, december 21-re esik az év legrövidebb nappala. A mai Európa területén található ősi konstrukciók sora bizonyítja, milyen nagy jelentőséggel bírt ez a nap az újkőkorszak emberének.
Egy friss kutatás klímamodellek segítségével vizsgálta meg, milyen sors vár a Föld 211 000 gleccserére. Nincsenek jó híreik.
Fabiola Gianotti, a CERN leköszönő vezetője szerint a kínai döntés lehetőséget teremt az LHC-t váltó, európai 91 kilométeres Jövőbeli Gyorsítógyűrű (FCC) megépítésére. Ha az FCC-t jóváhagyják, Kína csatlakozhat a projekthez.
Egy magyar családi vállalkozás szalmából készít zöld épületszigetelést; Stverteczky Tímea és Stverteczky Zsolt a Qubitnek elmesélte, miért nem kell félni a tűztől, a penésztől vagy a rágcsálóktól, és hogyan válhat a szalma a hagyományos szigetelők valódi alternatívájává.