Mitől félnek, akik ellenzik az eutanáziát?

A katolikus Spanyolországban a gyógyíthatatlan és elviselhetetlen szenvedésnek kitett betegeknek 2021 óta elérhető az eutanázia, míg asszisztált öngyilkosságra Olaszországban 2019, Ausztriában 2022, Portugáliában pedig 2023 óta van törvényes lehetőség. Franciaország köztársasági elnöke, Emmanuel Macron is hasonló intézkedésre készül: a francia egészségügyi miniszter április 10-én mutatta be a Minisztertanácsnak a „segítség a meghaláshoz” (aide à mourir) elnevezésű törvénymódosító javaslatot, amit a francia parlament, az európai választások előttre időzítve, május 27-étől tárgyal majd. Az életvégi önrendelkezés szabályozása mentén új határvonal kezd kirajzolódni Európa keleti és nyugati fele között, és mint azt a döntés lehetőségéért küzdő férfi, Karsai Dániel példája mutatja, Magyarország ebben a kérdésben sem nyugati irányba halad.

De milyen érvek szólnak amellett, hogy a végzetes betegségekben szenvedők dönthessenek saját halálukról, és milyen érvek szólnak ellene? Hogyan igyekszik átvinni Emmanuel Macron saját javaslatát a francia törvényhozókon, és mi a különbség a svájci és a magyar konzervativizmus között?

Míg a középkorban a halál szinte mindennapos jelenség volt, és inkább az elkárhozás, illetve a szenvedés tűnt igazán riasztó perspektíváknak, a 19. századi ember már egészen másképp viszonyult a szenvedéshez és a halálhoz. Ekkor született meg a modern orvostudomány, aminek első számú feladata az emberi szenvedés csökkentése és a halál elkerülése volt. Az eutanázia kérdése ekkor már fel-felbukkant a közéleti vitákban, de semmiképp sem olyan hevességgel és abban a megközelítésben, mint manapság. Ennek oka, mondja Szilágyi-Gál Mihály politikafilozófus, az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékének oktatója, a 20. század közepéig tapasztalható jóval alacsonyabb élettartam és a gyermekhalandóság ma már elképzelhetetlenül magas aránya volt. Szerinte az eutanázia kérdése a késő modern kor problémája, amikor az életben maradás tudományos megoldhatósága egyre inkább az akár mesterségesen is fenntartható élet minőségére irányította a figyelmet. Igaz ugyan, hogy ma már sokáig élhetünk, de az továbbra is kérdés, hogy milyen minőségű, mennyire örömökkel vagy szenvedésekkel teli lehet az a hosszú élet.

Az életvégi önrendelkezés kereteinek bővítése Nyugat-Európában

Svájcban 1937 óta lehet asszisztált öngyilkosságot kérvényezni, ami azt jelenti, hogy a beteg magának adja be a halálos szert, amit korábban kiutaltak neki. Az eutanázia, tehát amikor az orvos fecskendezi be a betegnek a hatóanyagot, a Benelux államokban a 2000-es évek óta legális. A „segítség a meghaláshoz” kifejezés magába foglalja az asszisztált öngyilkosságot és az eutanáziát is. Hollandiában 2001, Belgiumban 2002, Luxemburgban pedig 2008 óta van rá lehetőség, és sokan élnek is vele: Belgiumban 2023-ban 3423 eutanáziára került sor, Hollandiában 2022-ben 8720-ra. Az elmúlt években több másik nyugat-európai országban is liberalizálták az életvégi döntéseket: Olaszországban 2019-ben, Spanyolországban 2021-ben, Ausztriában 2022-ben, Németországban 2020-ban dekriminalizálták az asszisztált öngyilkosságot.

„Portugáliában 2023-ban fogadták el és rögzítették jogszabályban az eutanáziatörvény alkalmazásának pontos feltételeit, amelyek megléte esetén az orvosi segítséggel végzett halál nem büntethető. Ez a törvény egy hosszú, több parlamenti ciklust felölelő jogalkotási folyamat után született meg; négy elnöki vétó, két alkotmánybírósági határozat és egy megvétózott rendelet parlamenti megerősítése előzte meg. A portugál törvény számos garanciális feltételt szab, ezek között szerepel például, hogy a páciensnek részletes tájékoztatás után, többször is megismételve, megfelelő módon kell kinyilvánítania ez irányú akaratát” – mondja Sándor Judit bioetikus, alkotmányjogász, a CEU professzora, aki szerint minden országban eltérő, de többnyire apróbb jogalkotási lépések, drámai esetek, felmérések vezetnek ennek a kényes és érzékeny kérdésnek a szabályozásáig.