Az állatkerteket előbb-utóbb ugyanúgy bezárjuk, mint az emberkiállításokat?

Az összes állatkertet be kellene zárni. Philip Hoare, brit közíró, 2017-ben, a Guardianben megjelent cikkében követelte ezt, mégpedig azután, hogy a brit South Lakes Safari Zoo nevű állatkertben négy év leforgása alatt közel ötszáz állat pusztult el a legkülönbözőbb okoknál fogva. Rossz élelmezés, elégtelen higiénia, az épített infrastruktúra hibái, fertőzés, betegség, baleset szerepeltek a halálokok között – miközben ezidő alatt ugyanitt megugrott a látogatók és az állatok közötti incidensek száma, és egy tigris megölt egy gondozót is.

A szerző elismeri az állatkertek szerepét az edukációban, fontosnak tartja, hogy a gyerekeinknek meg tudjuk mutatni az élőlények sokféleségét, mint ahogy azt is, hogy valahol megőrizzük a veszélyeztetett fajokat. Ugyanakkor felveti: nem biztos, hogy feltétlenül látnunk kell, jogunk van látni közvetlen közelről egy tigrist. Merthogy jogokkal neki is rendelkeznie kellene. Az oktatás és a kizsákmányolás aránya a nagy kérdés, írja Hoare („education and exploitation”), hisz az állatkert végső soron kizsákmányolás, mint ahogy általában az állatokhoz fűződő viszonyunk is: befogjuk, háziasítjuk, tenyésztjük, uraljuk, használjuk, elfogyasztjuk őket. A szerző azt ajánlja, legalább gondolkodjunk el az állatok (és általában a más lények) jogain, mert jelenleg az állatok az állatkertekben „saját eltűnésük élő emlékművei”.

Nemrég a 444 podcastjában is komoly vita zajlott az állatkertek mai szerepéről a Hiányzol, Marius című dokumentumfilm bemutatását követően. Ebben a filmben egy állatkerti zsiráf leöléséről és nyilvános, oktató célú felboncolásáról volt szó, a vita pedig az állatkertek etikai vonatkozásaiból indult ki. Most pedig fellángoltak a viták szerte a világban is, az HBO-n látható Chimp Crazy című filmsorozat nyomán, amely egy amerikai nő, Tonia Haddix történetén keresztül civil emberek szinte végletekig (tébolyig?) menő csimpánzrajongásával foglalkozik, ami arra vezeti őket, hogy otthonukban, a ház körül, vagy privát állatkertekben tartsanak és szaporítsanak csimpánzokat. Szembemenve a józan ésszel, a hivatalos, vagy professzionális állatkertekkel, valamint a PETA (People for Ethical Treatment of Animals) állatjogvédő szervezet – szintén a végletekig, mondhatni egy másfajta tébolyig feszített – kampányaival, jogi akcióival.

De álljunk is meg itt, hiszen mi valójában az állatkert? Rezervátum, amely városi környezetbe importálja és ott konzerválja a természet mozaikszerű darabkáit? Sziget, amely arra való, hogy megmentsünk pusztulásra ítélt, vagy csökkenő populációjú állatfajokat? Múzeum, amelynek kollekciója, katalogizált rendszere és bemutatási stratégiája van? Ráadásul, mint Budapesten is: közgyűjtemény? Szórakoztató látványosság, amely olyasmi, mint egy 3D mozi? Edukációs és kutatási helyszín? Esetleg mindegyik?

Mert a tigrist látni kell

A mai állatkertek elődei a 18-19. században jöttek létre, a gyűjtemények és múzeumok elterjedésével párhuzamosan. A világot csodák tárházaként értelmezi ez a koncepció, a csodákat pedig meg kell mutatni az embereknek, és ilyenformán az állatkertből is egy nagy, élő wunderkammer válik. A csodákat azonban racionalizálni és magyarázni is kell, a tudomány fogalomkészletével és gyakorlatával kell megvizsgálni, rendszerezni és a közönség elé tárni. Ugyan az angol zoo szó a zoologicalból származik, a tudományos szemléletet szinte azonnal háttérbe szorítja a szórakoztatás igénye. Ma pedig már elvárás, hogy minden valamirevaló nagyvárosnak, éppen úgy, ahogy múzeuma meg színháza van, legyen állatkertje is. És szinte alanyi jog, hogy minden gyereket elvigyenek állatnézőbe. Mert a tigrist látni kell. Vagy a bébi törpe vízilovat, amelynek a látványáért egy minapi hír szerint New Yorkból Thaiföldig zarándokolt egy lelkes rajongója, hiszen a TikTokon híressé vált Moo Deng, az újszülött víziló „egy kis fénypont a világban, mikor annyi minden történik... a rózsás kis arcocskája, annyira drága”. Amióta az internettel azt az ígéretet kaptuk, hogy bárki bármikor bármihez (azaz bárminek a látványához) hozzájuthat, és birtokolhatja, fel is használhatja a látványt, a képet, azóta még inkább látni kell a tigrist és a törpe vízilovat.