Donald Trump amerikai elnök csak július elején jutott el odáig, hogy a Politicónak nyilatkozva kétségeinek adjon hangot az ukrajnai háború gyors befejezését illetően. Ugyan továbbra is szeretné a konfliktust minél előbb lezárni, de már nem biztos abban, hogy ez sikerülni is fog. Pedig tudhatta volna, hogy ezt a háborút nehéz lesz úgy befejezni, hogy gyorsan kompromisszumra tudja kényszeríteni az egymással harcoló feleket. Ennek ellenére hónapokon át azzal hitegette a világot, hogy meg tudja oldani – a magyar kormány pedig önfeledten osztozott optimizmusában, holott erre semmi oka nem volt.

Trumpnak az a július közepén bejelentett ultimátuma, amiben 50 napos haladékot adott Oroszországnak, hogy ezalatt az idő alatt kössön tűzszünetet Ukrajnával, mert ellenkező esetben 100 százalékos másodlagos vámokat vett ki mindazon államokra, amelyek Oroszországtól kőolajat vásárolnak, aligha hozza meg a kívánt eredményt. Nem tűnik ugyanis életszerűnek, hogy Kína – rá esik az orosz kőolajexport 47 százaléka –, Trump bejelentésétől megrémülne, és felhagyna vásárlásaival. A másik legnagyobb importőr, India (részesedése az orosz kőolajexportból 38 százalékos) ugyan már jelezte, hogy kész felhagyni vásárlásaival, de távolról sem biztos, hogy ez meg is történik.

A bizonytalanság oka: Trump követhetetlen vámpolitikája. Nehéz elképzelni, hogy az amerikai elnök azok után, hogy sikerült vámügyekben megegyeznie a kínaiakkal, a meg nem kötött fegyverszünet miatt és mert Kína aligha fog lemondani az orosz kőolajról, újra vámháborúba kezdene Peking ellen. Épp ezért nem valószínű, hogy a másodlagos vámok miatt Moszkvában különösebben nyugtalankodnának. Sokkal aggasztóbb lehet az orosz vezetés számára Trumpnak az a bejelentése, hogy az Egyesült Államok 10 milliárd dollár értékben újabb fegyvereket és lőszereket szállít Ukrajnának. Igaz, nem ingyen, mint ahogyan az a Biden-adminisztráció idején történt, hanem az európai NATO-tagállamok pénzén. Ez önmagában aligha idéz elő fordulatot a harctéren, de arra mindenképpen elég, hogy Ukrajna még jó ideig képes legyen az ellenállásra. Erre az időnyerésre már csak azért is szüksége van, mert a ma létező három igazán komolyan vehető „béketerv” – az amerikai, az orosz és az európai országok többsége által is támogatott ukrán – tartalma annyira távol áll egymástól, hogy a gyors megegyezés esélye kizárt. Ezen csak az tudna változtatni, ha valamelyik fél látványos sikert érne el a harctéren, vagy arra tudná kényszeríti ellenfelét, hogy az összeomlástól tartva enyhítsen követelésein, esetleg feladja álláspontját, és kapituláljon. Ettől azonban egyelőre messze vagyunk.

Trump béketerve

Az amerikai béketerv, amit Trump 2025. április 17-én Párizsban osztott meg az ukránokkal és európai szövetségeseivel, abból indul ki, hogy Ukrajna katonai eszközökkel nem tudja visszafoglalni az orosz erők által elfoglalt területeket, így azok de facto orosz ellenőrzés alatt maradnak. Ám azért, hogy a háború ne újulhasson ki, az európai országok egy csoportja közelebbről meg nem határozott biztonsági garanciákat ad Ukrajnának. Az Egyesült Államok azonban semmiféle biztosítékkal nem szolgál, vagyis nem lesz részese ennek a konstrukciónak. Trump és környezete úgy gondolja, hogy ha a fenti feltételeket Moszkva elfogadja, cserébe Oroszország joggal vár el valamilyen ellentételezést. Ezért az amerikai javaslat azt az ukránok által el nem fogadható ajánlatot is tartalmazza, hogy a Krím-félsziget de jure Moszkva ellenőrzése alá kerül.

Az amerikai elnök utóbb, a határozott ukrán tiltakozásra reagálva úgy pontosította béketervének ezt az elemét, hogy a félsziget Oroszországhoz tartozását jogilag az Egyesült Államok ismerné el, Ukrajnának nem kell ezt megtennie. Kijevben – érthető módon – ezzel a változattal sem értettek egyet. Ha ugyanis a világ vezető hatalma elismeri, hogy a Krím Oroszország része, egy idő után számos ország fogja a példáját követni, ami Ukrajna számára elfogadhatatlan perspektíva. Ez a trumpi javaslat nem mellesleg szöges ellentétben áll a Washington által hosszú időn át követett Stimson-doktrínával, ami kimondta, hogy az Egyesült Államok egyetlen olyan területszerzést sem ismer el, ami erőszakkal történik. Trump láthatóan úgy gondolja, hogy őt ez az 1932-től irányadónak számító amerikai külpolitikai elv semmiben nem korlátozza, már amennyiben egyáltalán tud arról, hogy létezik ilyen doktrína. Az amerikai javaslat nemcsak a Krím de jure átadásával jutalmazná a moszkvai kompromisszumkészséget, vagyis annak elfogadását, hogy Oroszország az általa eddig megszállt területeken túl továbbiakra ne tartson igényt, hanem azzal is, hogy a megállapodás aláírásával minden amerikai és EU-s szankciót azonnal feloldanak. Washington a Kreml jóindulatát keresve a csomag részeként együttműködést ajánlott Oroszországnak különböző energetikai és ipari területeken. Az amerikai terv további eleme, hogy minden érintett fél tudomásul veszi Ukrajna Európai Unióhoz történő közeledését és majdani tagságát. A trumpi javaslat ugyanakkor fenntartja Ukrajna szuverenitását a kül- és védelempolitika tekintetében, ami egyben azt is jelenti, hogy semmilyen módon nem korlátozza Ukrajnát abban, hogy továbbra is nyugati fegyverekhez és lőszerekhez jusson, hogy a nyugati államokkal katonai kapcsolatokat tarthasson fenn, és nem akarja sem demobilizálni az ukrán hadsereget, sem korlátozni annak fegyverzetét, ahogy az ukrán hadiipari szektort sem készül leépíteni. Orosz részről azonban mindez elfogadhatatlan, mert ha a fenti területek korlátozására nem kerül sor, az azt jelentené, hogy Moszkvának nem sikerült elérnie a meghirdetett céljait, amit a Nyugat Oroszország stratégiai vereségeként értékelhetne. Ugyan Trump hallani sem akar Ukrajna NATO-felvételéről, de arra nem hajlandó, hogy örök időkre garantálja, hogy a katonai szervezet nem vesz fel posztszovjet térségbeli államokat. Ilyen jogi erővel bíró kötelezettségvállalást Washington nem akar magára venni.

Putyin béketerve