Magyar fotós képét díjazták a Sony World Photography Awardson

Nincsen túlélhető és fenntartható jövőnk tudomány nélkül, ahogy nekünk sincsen nélkületek. Támogasd a Qubit munkáját!

Gárdi Balázs, az egykori Népszabadság fotósa nyerte az idei Sony World Photography Awards sport kategóriáját Buzkashi című sorozatával – jelentették be csütörtökön.


Az idén tizenegyedszerre megrendezett versenyre több mint kétszáz országból összesen 320 ezer fotós nyújtotta be a pályázatát.

Gárdi az afganisztáni Dawlatabadban készítette a hagyományos buzkashimérzkőzésről szóló sorozatát. Ez az egyik lebrutálisabb sport a világon, lényege, hogy a lóháton ülők megszerezzék a küzdőtéren elhelyezett állattetemet, és úgy juttassák a célba, hogy közben más játékos ne kaparinthassa meg – mondta el a fotós a HVG-nek. A kétórás meccseken alig adódik néhány alkalmas perc a fotózásra, és a játékot eleve csak heti egyszer-kétszer játsszák, ezért volt nagy kihívás a képek elkészítése.

Gárdi a londoni díjátadón megkapja a Sony legújabb digitális képalkotó eszközeit, sorozata pedig bekerül a fotópályázat évkönyvébe, emellett a londoni Somerset House-ban rendezett kiállításon is bemutatják. A magyar fotós sorozatát a Worldphoto.org oldalon tették közzé teljes terjedelmében.

A verseny fődíjasa, az Év Fotósa idén a brit Alys Tomlinson lett Ex-Voto című zarándok tematikájú sorozatával. A 25 ezer dolláros pénzdíjjal jutalmazott fotós munkáit a szakmai zsűri spirituális erejükért is méltatta.