Bemutatták a világ legerősebb szuperszámítógépét

Bemutatták a világ legerősebb szuperszámítógépét pénteken az Egyesült Államokban. Az új szuperkomputer több mint kétszer olyan erős, mint az eddigi legnagyobb teljesítményű, amúgy kínai gép.

Az IBM és az NVidia közös projektjeként létrejött szupergép másodpercenként 200 ezer billió számítást képes elvégezni. A csúcsteljesítménye 200 petaFLOPS, míg a világ legerősebb számítógépe cím eddigi birtokosa, a Sunway Taihu Light 93 petaFLOPS-ot bír.

A világ legerősebb számítógépeFotó: CARLOS JONES/OAK RIDGE NATIONAL LABORATORY

Az amerikai szupergépet a Tennessee-beli Oak Ridge Nemzeti Laboratóriumban  (ORNL) állították fel, asztrofizikai és rákkutatásokhoz, valamint rendszerbiológiai feladatokra használják majd.

A Summit 4608 szerverrel és több mint 10 petabyte memóriával működik. Az ORNL igazgazója, Dr. Thomas Zacharia azt mondta, a Summitot már építése közben arra használták, hogy összehasonlító genomikai kódokat futtasson, ami Zacharia szerint olyan, mintha már akkor vezetnénk egy versenyautót, amikor még a kerekeit csavarozzák rá.

Űrverseny helyett szuperkomputer-verseny

A szuperkomputer-versengés némileg az űrversenyre emlékeztet, egy 2017-es lista szerint a világ ötszáz legerősebb számítógépéből 143-at az Egyesült Államok, 202-t pedig Kína birtokol. A listán az eddigi legnagyobb teljesítményű amerikai gép, a Titan az ötödik helyet érte el (most már csak a hatodik lehet).

Rick Perry amerikai energiaügyi miniszter a Summit bemutatóján ki is mondta: „versenyben vagyunk, és számít, hogy ki ér először célba. Nagyon fontos, hogy megmutassuk a világnak, hogy Amerika újra beszállt a játékba, és nem is kis tétben játszik.”

A korábbi és a mostani legerősebb amerikai szuperszámítógépek műszaki paramétereiGrafika: devblogs.nvidia.com

Az Nvidia fejlesztői blogján sokkal részletesebben és műszaki paraméterekkel számolnak be a Summit építéséről és képességeiről. A szuperszámítógép történelmi jelentőségét szerintük az adja, hogy egy rendszerbe fésüli össze a nagy teljesítményű, az adatintenzív és a mesterséges intelligencia alapú számítástechnikát.

Meghalt Paul Allen, a Microsoft társalapítója

Az ismert filantróp, a Seattle Seahawks és a Portland Trail Blazers tulajdonosa, a Microsoft társalapítója non-Hodgkin-limfómában szenvedett, 65 éves volt. Ő volt az az ember, aki már Musk előtt megtestesítette a Vasembert, csak túl szerény volt hozzá, hogy híresztelje.