Eltörölték a rabszolgaságot a Pythonban

A Qubit a szabad és tájékozott magyar nyilvánosságért dolgozik. Segítsd a munkánkat!

A Java és a C után a világ harmadik legnépszerűbb programnyelve, a Python behódolt a politikai korrektségnek. A nyelvet megalkotó Guido van Rossum szeptember 11-i bejegyzésében döntött arról, hogy a korábban „slave”, vagyis szolga, illetve rabszolga néven jegyzett folyamatok „worker” és „helper”, azaz dolgozó és segítő néven szerepelnek majd. Az úr jelentésű „master” helyett pedig a „parent” áll a processek leírásában. 

Már nem PCFotó: Wikimédia

A programozói közösségekben állítólag már hosszú évek óta vitáznak arról, hogy az elsősorban az amerikai kultúrkörben negatív felhangú elnevezésket illene-e lecseréni, vagy sem.