Az agglegény, a gyermektelen házaspár és a függetlenségre törekvő nő – kik éltek egykor, és kik élnek ma a garzonokban?

„A kutatók szerencséje” – összegezte Verő-Valló Judit társadalomtörténész az Egyedül a nagyvárosban című kötetének május 29-én, Budapest Főváros Levéltárában tartott bemutatóján azt, hogy hogyan születhetett meg a könyv tíz évnyi munka után.

Ehhez persze nem tíz évvel ezelőtt, a szakdolgozatnak indult kötet ötletének megszületésekor kellett a szerencse, hanem később, amikor a koncepció már megvolt, de a forrásanyagok még nem annyira: Verő-Valló eredetileg az ötvenes években előkerült hagyatéki papírok kutatásával próbálta megfejteni, hogyan nézhettek ki a két háború közötti garzonotthonok Budapesten, de azok nem adtak elég támpontot.

„Egy év kutatás, egy lábjegyzet” – sommázta a kutatás akkori helyzetét Verő-Valló a könybemutatón, de aztán szerencsére felbukkant egy új forrás, Hegedős Károly építész önéletrajza, amiben a szerző alaposan ismertette, hogy mikor és milyen körülmények között élt – garzonban. Egy másik szerencsés véletlen a kötet borítóján látható Klie Zoltán-kép előkerülése volt: Verő-Valló véletlenül látta meg egy aukciósház reklámjában, és a nagyvárosi egyedülálló létet ábrázoló, éppen a harmincas években készült kép közlési jogait végül sikerült is megszereznie a levéltárnak.

Hegedős kiváló blogger lehetett volna, ha módjában állt volna: mindenről is írt, többek között a lakásairól, a lakbéréről, a gáztól való félelméről, a saját maga által tervezett bútorokról és a virsli áráról, amit a két háború között a magára valamit is adó úriember kávéházban fogyasztott, holott ott egy pár került annyiba, mint három a hentesnél.

Az úri garzon

A szakdolgozati ötletből, ami a könyvbemutatón szintén részt vevő Gyáni Gábor, a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet kutatójának témavezetésével indult, csakhamar könyvötlet lett. A garzonok a két háború között váltak igazán keresetté és népszerűvé Budapesten, de Verő-Valló a 19. század közepétől a negyvenes évekig vizsgálta a helyzetüket, méghozzá több szempontból is: leginkább az érdekelte, hogy kik és hogyan éltek ezekben az eleinte megvetett, majd inkább az egyedülállók luxusának számító lakásokban.

Ferkai András építész, építészettörténész a kötetbemutatón elmondta, hogy ő csak a legutóbbi időkben jutott el odáig, hogy a házakon túl a bennük élő emberek is elkezdték érdekelni – Verő-Valló viszont a könyvben leginkább az emberi tényezőt próbálta megfejteni, ami nélkül a garzon magában csak egy szoba. Esetleg egy szoba cselédszobával.

De milyen szoba! A történet az eredetileg egyedülálló férfiak számára kitalált garzonnal indul az 1840-es években: ezeket a kaszinó tagjai, a Pestre feljáró vidéki urak városi rezidenciaként használhatták. Adott esetben persze mások is: erre az egyik, mára elfeledett példa Milkó Izidor író-újságíró volt, aki a magyar irodalomban talán elsőként énekelte meg a legénylakások nagyszerűségét. Ehhez jött még Hegedős Géza, a Radnóti-házaspár (Gyarmati Fanni haláláig a garzonlakásukban élt), illetve Gobbi Hilda, akinek nem is egy, hanem két garzonja volt Pesten – Milkó még korai fecske volt, az előbb említett három név viszont a garzonlakók három tipikus kasztját személyesíti meg: az agglegényt, a gyermektelen házaspárt és a függetlenségre törekvő nőt. Ezek a garzonlakók viszont már nem tipikus melósok: Hegedős lakhatásából és csaknem hatezer oldalas kéziratos memoárjából az is kiderül, hogy miért akart bárki is garzonban lakni.

Jetsons a harmincas években

Gyáni szerint a harmincas évekre a garzonlakások össztársadalmi megbecsülése megváltozott: míg korábban az egyszobás szállásokat a munkásosztállyal azonosították, ekkorra megjelent egy olyan réteg, amely már nem akart albérletben lakni (a kötet vége felé, Hegedős visszaemlékezései között szerepel az is, hogy a garzonlét mennyire csökkenti a kiszolgáltatottság érzését), nem hajlandó lemondani bizonyos fajta luxusról, és amelyik hallgat a modern idők szavára, és olyan otthonra vágyik, ami egyszerűen fenntartható, olcsó, és persze ahol nem kell vegyülni mindenféle gyanús elemmel.