Miklósi Zoltán: „Donald Trump esetleges győzelme nem jelenti azt, hogy az amerikai demokrácia elbukott”

Milyen folyamatok vezethetnek a republikánus elnökjelölt újraválasztásához, mi a helyzet az USA-ban a woke mozgalommal, a szólásszabadsággal, hogyan jönnek a képbe a techmilliárdosok, hogyan viszonyul a Legfelsőbb Bíróság az amerikai alkotmányhoz, és mit akar vajon Elon Musk és Peter Thiel? Aki válaszol: Miklósi Zoltán politikai filozófus, a CEU Politikatudományi Tanszékének oktatója.

Qubit: Szembeötlő a szélsőjobboldali pártok és az illiberális ideológia térnyerése a világban, és lehet, hogy Donald Trumpot újra elnökké választják. Ebben a helyzetben hogyan látja a liberális demokrácia jövőjét?

Miklósi Zoltán: Joggal beszélhetünk a liberális demokrácia válságtüneteiről, de túlzásokba nem esnék. Mindenekelőtt azonban megkülönböztetnék két dolgot: az egyik a liberális demokrácia mint intézményrendszer, gyakorlat, a másik pedig a liberalizmus mint ideológia. Szerintem fontos megkülönböztetni őket. A liberális demokrácia szóösszetételben szerepel a liberális jelző, de nem attól liberális, hogy mindig a liberálisok vannak kormányon és hatalmon, vagy hogy mindenki magáévá tesz liberális meggyőződéseket, hanem attól, hogy mindenféle világnézetű ember közös politikai otthona lehet, és nekik meggyőződésüktől függetlenül egyenlő jogokat biztosít. Legalábbis ez az ambíciója. A liberális demokrácia értelmezésében a nemzet definíciója nem etnikai, faji, vagy vallási kérdés, hanem állampolgársági. A második világháború utáni évtizedek egyik nagy vívmánya az volt, hogy a hagyományos baloldali és jobboldali pártok, tehát a szociáldemokrata, kereszténydemokrata, konzervatív pártok ezt a fajta politikai, világnézeti pluralizmust mindannyian el tudták fogadni, és nem csak azok, amik önmagukat valamilyen szűkebb és erősebb értelemben liberálisnak nevezték meg.

A liberalizmuson belül, ami csak egyike ezeknek az áramlatoknak, is vannak különböző irányzatok. A jobboldali liberálisok a piaci mechanizmusokra helyezik a hangsúlyt, a baloldali liberálisok gazdasági elképzeléseikben piackonform, de baloldali, egyenlősítő elképzeléseket vallanak, és inkább az egyéni jogok, társadalmi egyenlőség kérdése az, ami a világnézetük középpontjában áll. Én is ehhez az irányzathoz sorolom magamat. A politika-, és társadalomtudósok egyébként mindig is állították, hogy a liberális demokratikus berendezkedésnek is megvannak a társadalmi feltételei, és sosem állították, hogy a liberális demokrácia intézményei önmagukban is önfenntartók lennének.

Mik ezek a feltételek?

Abban nagyjából konszenzus van, hogy a liberális demokrácia tartós sikere feltételez egy bizonyos gazdasági fejlettséget, ahol van egy széles középosztály, az emberek túlnyomó többsége nincs végzetes gazdasági kiszolgáltatottságban, az iskolázottság viszonylag elterjedt, az emberek képesek különféle forrásokból tájékozódni, van egyfajta társadalmi mobilitás, és az emberek sokféle élethelyzettel és más társadalmi hátterű emberrel találkoznak az életük során. Ezek mind fontos motivációs és tapasztalati hátterét adják annak, hogy valaki elfogadja a liberális demokráciát mint intézményrendszert. Már a kilencvenes években többen megfogalmazták, hogy rossz közérzet jellemzi a liberális demokráciákat. Kis Jánosnak 2000-ben jelent meg az Alkotmányos demokrácia című könyve, aminek az előszavában erről írt. Ez bizonyítja szerintem, hogy a liberális demokrácia gyengeségei már akkor is láthatók voltak, ami összefüggött többek között a növekvő társadalmi egyenlőtlenségekkel. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy azok a politikai konfliktusok, amik ma láthatóan dominálják a közéletet, mint például a bevándorlás, Nyugat-Európában már a hetvenes-nyolcvanas évek óta a politika napirendjén voltak, csak kevésbé a középpontban. Amerikában már a 19. században születtek a kínaiak bevándorlását korlátozó törvények. Több hullámban hol szigorították, hol liberalizálták a bevándorlást a különböző országokból, de folyamatosan napirenden volt a kérdés. A Republikánus Párt hosszú ideig kétlelkű volt ebben a kérdésben, mert a párt mögött álló gazdasági érdekek, leegyszerűsítve a nagytőke támogatta a nyitott bevándorláspolitikát, mert olcsó munkaerőt jelentett, és közben volt egy alulról jövő nyomás is, ami régóta szeretett volna egy korlátozóbb álláspontot a párt platformjában. Ez az a helyzet, ami Trump felbukkanásával alapvetően megváltozott, és egyértelműen a radikálisan korlátozó álláspont került előtérbe. A fiatalabb Bush kormányzásának utolsó éveiben volt egy komoly kétpárti kísérlet az országban élő tizenvalahány millió illegális bevándorló helyzetének a legalizálására, amit az akkori republikánus jobbszél buktatott meg. A demokrata párton belül is van valamiféle megosztottság. Ott vannak a középutas, korlátozóbb álláspontot elfogadók, akik azt vallják, hogy rendezett mederben folyjon a bevándorlás, mert ahhoz nem kell valakinek bevándorlásellenesnek lennie, hogy aggódhasson az ország déli határán uralkodó rendezetlen kaotikus környezet miatt, ahol jelentős mértékű engedély nélküli bevándorlás zajlik. A demokratikus párt balszélén pedig vannak, akik nagyon megengedő, nagyon liberalizáló állásponton vannak.

A példátlan bevándorlás mértéke mennyire járult hozzá a liberális demokrácia válságtüneteihez az elmúlt évtizedben?