„Hatalmas biomechanikai űrépítményekhez várja az ötleteket a DARPA”

„Teljesen rápörgött a DARPA a rovarméretű kémrobotokra”

„Az emberi viselkedés kódját akarja megfejteni a DARPA”

Ezekhez hasonló, meghökkentőbbnél meghökkentőbb projektekkel véste bele magát a köztudatba az utóbbi években az amerikai védelmi fejlesztési ügynökség, a DARPA. A szervezet, amelynek története a hidegháború elejére nyúlik vissza, elévülhetetlen szerepet játszott egy sor, a modern életünk alapját adó technológia kifejlesztésében, az internettől a műholdas navigáción át az mRNS-oltásokig.

De a DARPA jelentősége messze túlmutat azokon a konkrét technológiákon, amelyek létrejöttét az elmúlt 67 évben elősegítette, menedzselte vagy pénzelte. Az ügynökség egy olyan állami kutatás- és fejlesztésfinanszírozási modellre szolgáltat példát, ami magas kockázatú, de nagy potenciállal kecsegtető („high-risk, high-reward”) kutatások létrejöttét támogatja. Erre pedig a nyugati világ és Kína között egyre fokozódó tudományos, technológiai és katonai versengés korában nagyobb szükség lehet, mint évtizedek óta bármikor.

És úgy tűnik, hogy ezt az európai kormányok is egyre inkább kezdik belátni: a DARPA mintájára Németország 2019-ben megalapította a SPRIN-D szövetségi ügynökséget, az Egyesült Királyság pedig 2023-ban létrehozta az ARIA (Advanced Research and Innovation Agency) kutatásfinanszírozó ügynökséget, amelyek feladata tudományos és technológiai áttörések elősegítése.

Míg a DARPA a 2024-es költségvetési évben 4,1 milliárd dollárból (1369 milliárd forint) gazdálkodott, a német SPRIN-D 1 milliárd eurót (390 milliárd forint) kapott első tíz évnyi, a brit ARIA pedig 800 millió fontot (358 milliárd forint) az első ötévnyi működésének fedezésére. De az amerikai védelmi fejlesztési ügynökség története pont arra mutat rá, hogy viszonylag kevés pénzből is lehet olyan technológiákat alkotni, amelyek megváltoztatják a világot – különösen akkor, ha fejlesztésüket hatékonyan menedzselik.

Egy újabb Szputnyik-pillanat megakadályozására alapították

Az amerikai védelmi fejlesztési ügynökséget 1958 februárjában alapították, négy hónappal azután, hogy a Szovjetunió felbocsátotta a világ első műholdját. A Szputnyik–1 pályára állítása két okból is mélyen megrázta az Egyesült Államokat: az országot keletről és nyugatról védő óceánok többé nem állítottak akadályt egy szovjet nukleáris csapás elé, miközben úgy tűnt, mintha a kommunista nagyhatalom a technológiai és tudományos versenyben is felülkerekedett volna az USA-n.

Így Dwight Eisenhower, az Egyesült Államok 34. elnöke tudományos tanácsadói javaslatára úgy döntött, létrehozza a kezdetben fejlett kutatási projektek ügynöksége (Advanced Research Project Agency, ARPA) néven futó szervezetet. Az ARPA elsődleges küldetése az lett, hogy sose ismétlődhessen meg a Szputnyik-pillanat, vagyis ne érhesse az Egyesült Államokat stratégiai jelentőségű technológiai meglepetés.

Ehelyett az ügynökség története során többször ennek ellenkezőjét érte el, és az Egyesült Államok ellenfeleinek okozott technológiai meglepetéseket – ami a modern DARPA jelmondatává vált. Ilyenek voltak a DARPA részvételével kifejlesztett korai CORONA kémműholdak, az akusztikus szenzorokkal szovjet tengeralattjárók nyomon követését célzó LAMBDA program, a lopakodó technológia, a precíziós csapásmérő fegyverekhez vezető Assault Breaker program, valamint a pilóta nélküli repülőgépek (UAV), amiket az USA széles körben használt a globális terrorellenes háború során.

A DARPA eddigi legfontosabb vívmánya mégis az ARPANET volt, ami nélkül nagy valószínűséggel ez a cikk sem lenne most olvasható. Az 1960-as években Joseph Carl Robnett Licklider, az információfeldolgozó technológiákkal foglalkozó részleget vezető legendás programmenedzser irányítása alatt kezdődött munka földrajzilag különböző helyen lévő számítógéprendszerek összekapcsolását célozta, hogy lehetővé tegye amerikai kutatóintézetek közötti információ-megosztást.

Az első jelek 1969 októberében utaztak az ARPANET-en, a Stanford Kutatóintézet és a Kaliforniai Egyetem (Los Angeles) között, és néhány évvel később norvég és brit kutatóintézetek is csatlakoztak a hálózathoz. Időközben az 1970-es évek közepén a DARPA által támogatott kutatók kidolgozták a TCP/IP protokollt, amit egyre több számítógépes rendszer adoptált világszerte. Így 1983-ig elegendő számítógépes hálózatot kapcsoltak össze egymással a világon ahhoz, hogy az ARPANET-ből kialakuljon a modern internet, amit ma a világ népességének 68 százaléka használ.

Őrült ötletek és aggályos kutatások

De a DARPA története nemcsak ilyen, utólag vitathatatlanul hatalmas jelentőségű projektekkel tűzdelt, hanem egészen őrült és aggályos ötletekkel, valamint fejlesztési irányokkal is. Erre a mechaelefánt az egyik legjobb példa, aminek koncepciója a vietnámi háború elején született meg. Az ügynökség egy olyan járművet szeretett volna létrehozni, ami képes katonákat és rakományt szállítani a dél-vietnámi dzsungelek keskeny hegyi útjain. Bele is kezdtek egy szervomotoros lábakkal szerelt mechanikus elefánt fejlesztésébe, egészen addig, amíg a DARPA akkori vezetője, Eberhardt Rechtin tudomást nem szerzett a tervekről, és azonnal leállította a projektet. Rechtin azzal érvelt, hogy ha az amerikai kongresszus megtudja, hogy mivel próbálkoztak, az nevetség tárgyává teheti az ügynökséget.

Ez látszólag kevésbé volt szempont akkor, amikor a hidegháború alatt a védelmi hírszerző ügynökség (DIA) és a központi hírszerző ügynökség (CIA) mellett a DARPA is kutatásokat folytatott a parapszichológia területén, attól tartva, hogy a Szovjetunió előrébb tart a telepátia és a prekogníció kiaknázásában. Az ügynökség megbízásából a RAND Corporation agytröszt 1973-ban megvizsgálta a kérdést, és arra jutottak, hogy „ha a paranormális jelenségek valóban léteznek, akkor a szovjet kutatások látszólag nagyobb valószínűséggel vezethetnek el a megmagyarázásukhoz, irányításukhoz és felhasználásukhoz, mint az amerikaiak”.