A Facebook felhagy a hírfolyamos kísérletezéssel

2018.03.02. · TECH

A Facebook tavaly október közepén vezette be a News Feedet, azaz a hírfolyamot megreformálni szándékozó forradalmi újítását, az Explore Feedet.

A reform lényege az volt, hogy az álhírek elleni küzdelem jegyében a felhasználók alapból csak az ismerőseik által megosztott tartalmat látták a hírfolyamban, a médiacégek által közölt posztokért viszont át kellett kattintaniuk az Explore Feedre, egy másik hírfolyamra, ahol viszont a barátaik bejegyzései nem voltak láthatók.

Ezt nemcsak a médiacégek sérelmezték, hanem úgy általában a nagyközönség is: bár az újítást óvatosan csak hat országban – Szlovákiában, Srí Lankán, Kambodzsában, Bolíviában, Guatemalában és Szerbiában – vezette be a Facebook, a tapasztalatok azt mutatták, hogy a reform nem vált be. Nemcsak a cég esett el a hirdetési bevételei egy részétől, hanem a fake news, az álhírek elleni harcban sem segített az Explore Feed. Mint emlékezetes, az egyik tesztországban, Szlovákiában például feketén-fehéren kiderült, hogy az álhíreket közlő oldalak elérése az újítás hatására nőtt, míg a hagyományos híroldalak elérése csökkent.

A Facebook csütörtökön kiadott, az Explore Feed, illetve a dupla hírfolyam megszüntetéséről kiadott közleményében nem ad részletes magyarázatot arra, miért jutott erre a döntésre, lényegében csak annyit ír, hogy folyamatosan kísérletezik, és míg egyes újításai, például a Reactions, a Live Video és a GIF beváltak, mások nem - ezek közé tartozik az Explore Feed. Élt négy és fél hónapot, béke poraira.