Minden, ami UFO: íme a Qubit rajzpályázatának nyertesei

Csodálatos pályaművek érkeztek, ráadásul irdatlan mennyiségben a Qubit ufós rajzpályázatára. Több pályaművel is jelentkeztek a  Magyar Máltai Szeretetszolgálat nappali intézményébe járó felnőtt növendékei, illetve az Esztergomi Speciális Gyermekotthoni Központ diákjai is.  

Az óriási érdeklődésre tekintettel a Qubit ünnepélyesen nem egy, hanem egyből négy díjat is átad. A pályázati felhívás szerint a legjobb mű készítőjének felajánlott, A kis herceg – Az én kisbolygóm című díjnyertes stratégiai társasjáték mellett a második díj egy BrainBox társasjáték, a harmadik egy intelligens gyurma. Különdíjasunk a Rutkai Bori Banda által felajánlott Űrdöngölők című CD-mellékletes gyerekvers-kötetet kapja. 

A pályaműveket a szerkesztőség tagjainak szavazatai alapján bíráltuk el. A döntést nehezítette, hogy a meghirdetett feltételeknek megfelelően, utólag sem alkottunk korosztályok szerinti csoportokat. Egyetlen kategóriában versenyeztek a legkisebbek és a legnagyobbak is. 

Rajzpályázatunk harmadik helyezettje a 17 éves Árvai Kitti. A győztes pályamű:

Grafika: Árvai Kitti, 17 éves

A BrainBox társasjátékot érő ezüstérmes helyet a nyolcéves Keller Anna Barbarának ítéltük. Az alkotáson a művész magyarázata szerint a tűzbolygóról érkezett űrlény emberáldozatot mutat be a közeli planéta félelmetes szörnyének, aki rádioaktív hulladékok között tengeti életét:

Grafika: Keller Anna Barbara, 8 éves

A zsűri hosszú tanakodás után Felföldi Hannának ítélte A kis herceg – Az én kisbolygóm című társasjátékot. Az aranyérmes pályaművön az űrlények könnyű nyári kiruccanásként a szomszédos bolygókon, esetleg épp a Földön fagyit nyalogatnak.

Grafika: Felföldi Hanna, 7 éves

A Rutkai Bori Banda különdíját, az Űrdöngölők című, CD-mellékletes gyerekvers-kötetet a hatéves Balogh Borbálának ítéltük, ezért a műért: 

Grafika: Balogh Borbála, 6 éves

Ami még kiderül az ufókról a beérkezett pályamunkákból:

Az űrlények kedvelik a zenét,

Grafika: Hendlein Vivien, 10 éves

... előfordul, hogy rabolnak bankot,

Grafika: Papp Tamás, 6 éves

... szeretteik képét az emberekhez hasonló módon a falra akasztják,

Grafika: Gazinszky Lilla, 7 éves

... viszont gyalog járnak a Tejúton.

Grafika: Cselik Mandula Lujza, 7 éves

A zsűri nagyra értékelte még az alábbi letisztult, egyedi technikával készült műveket:

Grafika: Gregász Anikó, 9 éves
Grafika: Borka Anna, 7 éves
Grafika: Becskei Hunor Keve, 12 éves
Grafika: Tinó Vivien, 15 éves
Grafika: Filkóházi Elvira, 9 éves
Grafika: Kasuba Gyöngyi Virág, 12 éves
Grafika: Kercza Viktória, 9 éves
Grafika: Horváth Zsófia, 17 éves

Legfiatalabb versenyzőink középső csoportos óvodások voltak, de szép számmal jelentkeztek felnőttek is.

Grafika: Ficsor János, 34 éves
Grafika: Eke Tímea, 21 éves
Grafika: Molnár Boglárka, 26 éves

A stíluskavalkádot végül, de korántsem utolsó sorban egyik pályázónk, a 34 éves Emese képregényével tennénk teljessé:

Grafika: Suhajda Emese

Minden egyes résztvevőnek köszönjük a beérkezett munkákat, aki pedig most nem nyert, az se veszítse kedvét, olvassa a Qubitet és küldjön rajzot a következő pályázatunkra is!

Majmolják egymást a maláj medvék

Eddig úgy hitték, hogy csak az emberek és a gorillák utánozzák egymás arckifejezéseit, de most kiderült, hogy a Föld legkisebb ismert medvefaja is képes ilyesmire. Ami fura, mert vadon nem élnek túl élénk szociális életet.

Kaleidoszkóp

A fizika nagyon unalmas, nem is figyelek oda arra, hogy Borlaibácsi miket magyaráz Zsombinak, helyette inkább a kaleidoszkópot nézegetem, azt, amelyiket még Zsombi épített apánkkal.