
Csodálatos balettet mutattak be Balin a csíkos angolnafarkú harcsák
A halak összehangolt mozgása kettős célt szolgál: így védekeznek a ragadozók ellen, és így kommunikálnak egymással.
A halak összehangolt mozgása kettős célt szolgál: így védekeznek a ragadozók ellen, és így kommunikálnak egymással.
Robert F. Kennedy Jr. anyák napja alkalmából mártózott meg a Rock Creek vizében, ahol a szennyezés miatt egyébként tilos lenne fürödni. Az unokái is vele tartottak.
Kutyával, nővel és gyerekkel bármit el lehet adni a lakástól a narancsléig, tartja az ősi marketinges bölcsesség, de a hagymás babot a hárommal együtt sem – ehhez Bud Spencer kell. De valóban olyan csodálatos a Bud-féle bab, mint ahogy a tévé előtt ülve hittük?
Az 1580 körül írott traktátusból kiderül, hogy miért nem érdemes kutyatejből sajtot készíteni, és miért érdemes inkább teve- vagy szamártejjel próbálkozni.
A kínzó kérdésre egy hatodikos tennessee-i iskolás találta meg a választ még 2021-ben, de a Redditen most újra felkapták.
Az idén ötödik alkalommal odaítélt díjat azok kapják, akik a Szkeptikus Társaság szerint a legtöbb társadalmi kárt okozták tévhitek, álhírek, áltudományos vagy tudományellenes nézetek terjesztésével.
Az amerikai író 1991-ben találkozott először óriásfarkasokkal egy kiállításon, ami olyan nagy hatással volt rá, hogy félretette a könyvet, amin dolgozott, és nekifogott a Tűz és jég dalának. Martin most élőben is megtekintette a Colossal Biosciences génmódosított szürke farkasait.
A novemberi COP30 miatt megnövekedett forgalomra számítanak Belémben, a megoldás: több ezer hektárnyi védett esőerdő kivágása és egy négysávos autópálya építése.
A kísérletből bebizonyosodott, hogy az emberekhez hasonlóan a nagy nyelvi modelleknél is működnek a relaxációs technikák.
Legalábbis az Alef Aeronautics szerint ez az első repülő autó a Földön, aminek a tesztelését már le is videózták. A prototípus még nem túl meggyőző, cserébe csak 300 ezer dollárba kerül előrendelni.
Két fizikus 1 óra 24 percen keresztül tartott épségben egy buborékot, ezzel egy órával sikerült megdönteniük az eddigi világrekordot.
Az emberek képesek felmérni, hogy mivel van tisztában a beszélgetőpartnerük, és ehhez mérten képesek alakítani a kommunikációjukat is. Egy friss kutatásból kiderült, hogy a bonobók is képesek erre, ha a kísérlet végén megkapják a jutalmat.
2024 decemberében felújítás miatt zárták be ideiglenesen az akváriumot, a hal azóta kedvetlenül úszkált. Az egyik dolgozó gondolt arra, hogy talán magányosnak érzi magát az állat.
Egyre nagyobb trend, hogy karácsony végeztével a legelésző patásoknak ajándékozzák a fenyőt.
Kevés olyan autentikus dokumentumfilm készült a Thatcher-korszak zenei undergroundjáról, mint amilyeneket Wolfgang Büld forgatott az 1970-es évek második felében. Kalandozás a reggae és a punk londoni forrásvidékén.