A Google akkor is követ, ha direkt megkéred, hogy ne tegye

A Google adatvédelmi beállításai lehetővé teszik, hogy a cég különböző mobilos alkalmazásainak (Google Maps, Calendar) adatvédelmi beállításaiban a felhasználó kikapcsolja a helymeghatározást, illetve annak naplózását, Google-nyelven a „helyadatok gyűjtését”. Ezután elégedetten hátradőlhet, tudva, hogy mindent megtett személyes adatai védelmében. 

Az AP hírügynökség oknyomozó riportjában arra figyelmeztet, hogy a felhasználók hiába kapcsolják ki a helyadatok naplózását, az androidos mobilok és az iPhone-ok tulajdonosai akkor is biztosak lehetnek abban, hogy a Google folyamatosan monitorozza mozgásukat. 

A cég azt állítja, hogy az adatokat anonim formában gyűjti, és azok listázása bármikor kikapcsolható, ilyenkor pedig a felhasználók által látogatott helyek a továbbiakban nem visszakereshetők. Ez azonban az AP szerint nem igaz. A Google-térkép például már a megnyitás pillanatában elmenti a felhasználó tartózkodási helyét, és ezt megteszi minden egyes megnyitáskor, még akkor is, ha a helyadatok naplózása (Location History) ki van kapcsolva. 

A böngészőben indított keresések eredményei ugyancsak elmentik a felhasználók aktuális helyzetét. Ezt aztán automatikusan el is menti a felhasználók Google-fiókjának adatai közé. 

Google: nem probléma

A Google az AP kérdéseire azt válaszolta, hogy mindezt nem tartja problematikusnak. A cég szerint a felhasználók nemcsak ki- és bekapcsolhatják, de bármikor ki is törölhetik a helymeghatározási előzményeiket (ez valóban megtehető, ha nem is egy mozdulattal). Ami pedig az adatgyűjtést a cég szerint indokolja: a Google számos módon használhatja a helymeghatározási adatokat a felhasználói élmény javítására. 

Ha valaki nem lenne elégedett a helymeghatározási előzmények kikapcsolásának eredményével, kikapcsolhatja a böngészési és alkalmazáshasználati tevékenység történetének (Web and App Activity) naplózását is. Utóbbi alapbeállítás szerint mindig be van kapcsolva.

Csakhogy ez a helymeghatározási adatfolyam kikapcsolásához hasonlóan mindössze azt akadályozza meg, hogy a Google az idővonalhoz adja a szóban forgó adatokat; egyéb helyadatok gyűjtését továbbra is lehetővé teszi. 

A gyakorlat kétmilliárd Android-felhasználót és további több száz millió iPhone-tulajdonost érint. 

(AP News)