A zsámbéki romtemplom újjáépítése azt jelenti, hogy Magyarország elveszíti egyik legértékesebb középkori műemlékét

Egészen magasztos, már-már transzcendens élményben részesül, aki ellátogat a Budapesttől félórányi autóútra található településre, az alig 6000 lelkes Zsámbékra, felbandukol a dombra, és megáll az öregtemplom romjai előtt. Az épület, aminek első változatát 1050-ben kezdték építeni, így, romos formájában is mesél, sőt így mesél csak igazán az elmúlt csaknem 1000 év történelmi eseményeiről és szereplőiről, a tatárjárásról, a török hódoltságról, IV. Béláról, Mátyásról, a Zichyekről, az egykor ott lakó premontrei és pálos szerzetesekről.

Az épület az 1763-as nagy komáromi földrengésben rongálódott meg súlyosan, és több mint száz évet kellett várni arra, hogy kezdjenek vele valamit. A restaurálással Möller István építészmérnököt bízták meg, aki kifejezetten modern, a mai örökségvédelmi elveknek is megfelelő módon nyúlt az épület maradványaihoz: a négy évig tartó, 1900-ban befejezett munkálatok során megőrizték a templomot romos formájában, mintegy konzerválva a földrengés utáni állapotot.

A múlt héten aztán sokakat, laikusokat és szakmabelieket – történészeket, építészeket, örökségvédelmi szakembereket – megdöbbentett a hír, hogy döntés született a templom sorsáról: a tervek szerint az épületet teljesen újjáépítik, a hiányzó részeket pótolják, sőt építenek a helyszínre látogatóközpontot, konferenciatermet és kolostort, ahová beköltöznek majd a premontrei rend zsámbéki szerzetesei.

Itt vannak a látványtervek:

Az első kérdés, ami egy ilyen látványos, de az eredeti épület radikális megváltoztatásával járó projekt esetében felmerül: szabad ilyet?