Egy magyar film, ami tükröt állít az országát alig ismerő városi értelmiségnek

Ritka problémapárosítást villant fel a magyar mozikban február 15-e óta látható Nyersanyag című film. Egyszerre készteti arra az értelmiségieket, hogy feltegyék maguknak a kérdést, vajon tényleg érdeklik-e őket a szakadék másik oldalán lévők, miközben fájó részletességgel mutatja be a falusi függőségi viszonyok dinamikáját, ahol a legkiszolgáltatottabb emberek élete a polgármesteren múlik.

A Nyersanyag története szerint egy filmes csapat érkezik egy távoli faluba, hogy a helyi fiataloknak közösségépítő, művészeti programot tartsanak, de ahogy telik az idő, rájönnek, hogy a faluban félelmetes méreteket ölt az elnyomás – az elnyomó pedig nem más, mint a legfőbb megélhetést biztosító uborkafarmot is igazgató polgármester. Amikor a filmesek erre rájönnek, a rendező úgy dönt, hogy leleplező dokumentumfilmet forgat róla, amivel ő ugyan eléri a hőn áhított sikert, de a filmjével felrúgja a faluban fennálló status quót, amivel nemcsak a polgármestert teszi tönkre, hanem a falu lakóinak lába alól is kihúzza a talajt.

A film egyik legizgalmasabb dilemmája, hogy az uzsorásként működő polgármester elleni harcot megvívhatja-e egy olyan, Pestről érkező filmes, aki a bajba került polgármester miatt összeomló faluból azután szépen kisétál. „Ez egy egyfajta modernkori gyarmatosítás története, ahol a gyarmatosító nem egy agresszív állam vagy egy óriáscég, hanem egy jóhiszemű művész. És ennek a helyzetnek a fonáksága, a szokatlansága és az abszurditása az, ami érdekes volt számomra” – mondta el a Qubitnek Boross Martin, a film rendezője, akivel kedden a Társadalomtudományi Kutatóközpont (TK) Kisebbségkutató Intézetének rendezvényén beszélgettünk. Az eseményen Boross és Szántó Fanni forgatókönyvíró mellett a témát kutató és a filmnek is ihletet adó Durst Judit szociológus, valamint Balog Rodrigó, a Független Színház művészeti vezetője ült le Ónody-Molnár Dóra újságíróval egy asztalhoz.

„Annak ellenére, hogy van benne ez az önreflexív szál, a filmem nem akart a civil társadalom kritikája lenni, inkább az értelmiség felelősségére hívja fel a figyelmet, hogy érdekelnek-e minket a szakadék másik oldalán lévők, érdekeltek vagyunk-e a változtatásban. Van-e valami belátás az empátián túl a privilégiummal rendelkezőkben az iránt, hogy ezt a szakadékot kisebbítsük? Van-e bennünk igény arra, hogy kapcsolatokat találjunk és ápoljunk?”

A rendező szerint az is hatott a filmjére, amikor a 2022-es országgyűlési választásokon sok fővárosi értelmiségi vállalt falvakban szavazatszámlálást: „Nem is tudom minek nevezzem, egyfajta felszisszenésnek, mert azért öntudatra ébredésnek nem mondanám, de a heves reakciók, amiket kiváltott sokukból, hogy elmentek szavazatokat számlálni, azok az értelmezések vagy inkább félreértelmezések, amik ezt az egynapos utazást övezték, hát azért abban volt valami bicskanyitogató.”

A függőségi viszonyokat fenntartó dinamikák az egész falusi Magyarországra jellemzők

„Ami igazán kihívás volt nekem a filmben, az a két fő karakter megformálása, a polgármester Gáspáré és a filmrendező Tamásé. Mindketten ambivalens figurák, de közben mindkettőjüknek megvan a maga igazsága” – mondta ezt már a forgatókönyvet jegyző Szántó Fanni. A falusi függőségi viszonyokat kutató Durst szerint a filmben szereplő polgármester tökéletesen alakítja a klientelista habitust fenntartó polgármester figuráját, ami a szociológus szerint az egész falusi Magyarországra jellemző.

Durst szerint polgármesterek jöhetnek, mehetnek, de a klientelizmus rendszerét, amelyben a polgármesterek vagy hatalommal bírók az emberek lojalitásáért cserébe kegyeket osztanak, semmi nem ingatja meg. A szociológus elmesélte, hogy a faluban, ahol éppen kutat, az egyik roma nő a 12 éves gyerekével nézte meg a filmet: „Nagyon tetszett nekik, különösen az, hogy a pestiek összebarátkoztak a roma gyerekekkel és emberszámba vették őket. Amikor kérdeztem, hogy mit szóltak a filmbeli uzsorás polgármesterhez, azt mondták nekem, hogy az nekik fel sem tűnt, mert annyira természetes a jelenléte, hogy nincs ebben semmi különös, mert mindegyik ezt csinálja. »Ha megnézed az egyik oldalát, akkor persze, egy mocsok, de a másik oldal meg az, hogy segít.« És ez mindent elmond ennek az egésznek az ambivalenciájáról.”