Csodálatos robotkígyó kutathatja az élet nyomait a Szaturnusz holdjának jégvulkánjaiban

Különleges robotkígyót fejlesztenek az amerikai űrügynökség (NASA) egyik kutatóintézetében, ami a jövőben élet után kutathatna a Szaturnusz Enceladus holdján. A találóan asztrobiológiai életfelmérőnek nevezett robot (Exobiology Extant Life Surveyor, EELS) a hagyományos szondáknak elérhetetlen helyekre is be tudna jutni, így akár azt is kiderítheti, hogy mi rejtőzik a hold jégvulkánjainak belsejében.

„Az EELS-t kezdetben az inspirálta, hogy kihasználjuk az Enceladus felszínében meglévő természetes átjárókat – a keskeny, gejzíreket kilövellő kürtőket – hogy hozzáférjünk a belső óceánhoz” – nyilatkozta a Qubitnek Matthew Robinson, az EELS projekt menedzsere és a NASA Jet Propulsion Laboratory (JPL) kutatóintézetének robotmérnöke. A JPL koncepcióvideója meg is mutatja, hogyan festene ez a gyakorlatban:

link Forrás

A videó elején az Enceladus déli pólusánál található gejzíreket látjuk, valamint a közvetlen közelükben landolt leszállóegységet, amely a robotkígyót a holdra szállította. Az EELS a jeges felszínen elkezd eltávolodni a leszállóegységtől, ami egy kábelen keresztül táplálja árammal és biztosítja neki a Földdel való kommunikációt, majd megcéloz egy közeli hasadékot. Ebbe óvatosan leereszkedik, úgy, hogy közben a falakkal kitámasztja magát, miközben folyamatosan tudományos méréseket végez. Miután mélyebbre merészkedik, eléri a folyadékréteget, majd végül az Enceladus jégkéreg alatti óceánját.

A robotot úgy tervezték, hogy sokoldalúsága miatt jól tudjon alkalmazkodni különböző terepviszonyokhoz, és nagyrészt ismeretlen környezetekben is elboldoguljon. Az EELS-t Robinson szerint az Enceladus mellett el lehetne küldeni a Marsra, a Holdra, kisbolygókra, vagy akár a Föld legeldugottabb helyeire is, és nem csupán tudományos vizsgálatokban állhatna helyt: be lehetne vetni a kutatás-mentésben vagy a katasztrófavédelemben is. A projekt egyelőre korai fejlesztési fázisban van a JPL-ben, és nem része az amerikai űrügynökség egyetlen már elfogadott küldetésének vagy küldetési koncepciójának sem, írta Robinson, vagyis nem garantált, hogy a robot kész verziója valaha eljut az Enceladusra.

Az EELS fejlesztéséről és képességeiről a Masahiro Ono által vezetett csoport márciusban számolt be a Science Robotics folyóiratban. A JPL mérnökei 2019-ben építették meg a robotkígyó első prototípusát, majd azóta többször átalakították. Az EELS jelenlegi (1.0) verziója egy 4 méter hosszú és 100 kilogrammos robot, amely egy szenzorokkal teli fejrészből és tíz egyforma, mozgatható szegmensből áll, amelyek külső részén motorok által forgatott csigák találhatók.

A LIDAR szenzorra és sztereó kamerákra támaszkodó fejlett navigációs szoftvere mellett ez az, ami igazán megkülönbözteti a korábbi kígyószerű robotoktól. Az előrehaladását aktívan segítő, és külön vezérelhető csigák miatt a robotnak nem kell csak az alakjának megváltoztatásán alapuló, kígyószerű mozgásra támaszkodnia. Ettől energiatakarékosabb lesz, több műszert tud szállítani, és jobban megbirkózik az egyenetlen felszínekkel.

A robotkígyó váratlan környezetekben is feltalálja magát

Sokáig úgy tűnt, hogy a Föld az egyetlen hely a Naprendszerben, ami tele van folyékony vízzel. Aztán amikor az 1990-es évek második felében a NASA Galileo szondája közelről szemügyre vette a Jupiter jeges holdjait, kiderült, hogy az Europa, a Ganymedes és a Callisto jégkérge alatt is vastag vízréteg húzódhat meg. A mérnökök így el is kezdték kigondolni, hogy miként lehetne ezeket felderíteni. A feladatra a kriobotnak nevezett szondák tűntek először a legalkalmasabb megoldásnak, amik egy nukleáris reaktorból vagy nukleáris áramforrásból származó hővel olvasztanák át magukat az akár több tíz kilométeres vastagságú jégkérgen, hogy elérjék az alatta fekvő vízréteget.