Bruttó 1 forint per leütésért nem lehet csodákat művelni

Olvasók, szerkesztők és fordítók felől is egyre többet hallani, hogy romlik a hazai könyvkiadásban megjelenő fordítások minősége. Az AI-alapú fordítástámogató eszközök használatát sokan már elkerülhetetlennek gondolják, de közösségi média posztok és egymás közt megosztott történetek szólnak arról is, hogy bizonyos kiadók az így kapott szövegek szerkesztésével sem bíbelődnek, hanem minimális szöveggondozás után kiadják az AI-fordítást.

A műfordítás jelenlegi magyarországi helyzete vitatéma volt a közelmúltban a sajtóban is, a fordítókat tömörítő szakmai szervezet pedig az AI használatáról rendezett konferenciát. Csakhogy a minőségről lehetetlen beszélni a könyvkiadás hazai körülményeinek taglalása nélkül. Anélkül, hogy szólnánk a kiadókat érő kényszerekről, elsősorban a gyors bevételszerzés terhéről, a régóta halódó szakmákról, a szerkesztés, kontrollszerkesztés, kétfordulós korrektúra egykor kötelező, mára halványuló praxisairól. Így ha a szépirodalmi és szakfordítások színvonalesésének okait keresnénk, nagyon hamar annál az örökzöld témánál kötünk ki, hogy mennyire alacsonyak a fordítói honoráriumok.

Általános erózió

„A magyar műfordító bevételei a közép- és kelet-európai régió színvonalához képest is elmaradnak. Nehéz megmaradni olyan pályán, ami nemcsak szellemileg igénybevevő, de a saját ráfordított időt és költséget sem igen hozza vissza. Kalandvágyból, hobbiból pedig nem lehet rendes praxist összebarkácsolni” – válaszolta kérdésünkre Dányi Dániel, a Magyar Műfordítók Egyesületének (MEGY) elnöke. A Mérce.hu napokban megjelent cikke – Egy szakma csendes halálára - Hobbi-e a műfordítás? – számokat is közöl: „a többség 40 ezer forintos ívdíjért fordít (1 ív 40 ezer leütés, bruttó 1 forint/leütés), de sajnos az is előfordul, hogy valaki 35-38 ezer forintos ívenkénti díjért dolgozik. A legmagasabb, »sztárfordítói« ívdíj 120 ezer forint.”

Kérdésünkre Merényi Ágnes, szabadúszó fordító-szerkesztő is ezt erősíti meg: „Az ívdíjak 35-50 ezer körül mozognak, ez nyelvenként változik: ritkább nyelv, magasabb honor. Az átlag 40 körül van, holott 60 volna az indokolt, de ezt egy-két kiadó kivételével senki nem adja meg. Ez egyenes út a szakma elnőiesedéséhez, utánpótláshiányához és általános eróziójához. Mint minden szakmában, aminek a presztízse erősen csökken, először is az elnőiesedés következik, aztán a kihalás.”

A hazai fordítói honoráriumok hosszú évek óta alig változtak, ám ez a humán, illetve kulturális terület sok egyéb szakmájára is igaz. A kiadásban a törésvonalakat pedig csak erősítette, hogy az intézményrendszere mesterségesen kettészakadt, a kormányzat saját, párhuzamos világához tartozó kiadóknál, például az MCC Press-nél vagy az MMA Kiadónál költi el a közpénzt, amelyeknek nem kell versenykörülmények között helytállniuk.