Régen mágiával és ráolvasással, ma technológiával igyekszünk megszelídíteni az időjárást

„…azt tanultuk, hogy a Természet fogalma valami ártatlan, eredendően jó és tiszta dolog: termőföldek, patakok, erdők, stb együttese (…) Ezek mind csodálatos dolgok, ám nem a Természetről szólnak, inkább a kapcsolatteremtés és kikapcsolódás köré szerveződnek, így próbáljuk enyhíteni a modern életforma okozta elidegenedést. A Természet ezzel szemben az osztályuralom és a civilizatorikus projekt ideológiai pillére, amely javarészt még mindig láthatatlan.” Többek között ezt mondja Jason W. Moore környezettörténész abban az interjúban, amelyet Süveges Rita képzőművész készített vele. A szöveg az Időjárás-jelenés. A varázslástól a geomérnökségig című kiállítás kísérőfüzetében olvasható, és nagyon sajátos kontextusba helyezi azt, ami a kiállításon látható.

A Magyar Nemzeti Galéria egyik apró termében paravánszerű, két oldalról bejárható installáció áll, amelyen képek látszanak, vagy csak sejlenek föl, körülötte a falon festett égbolt. A képek áttetsző, hálószerű anyagra készültek, az egyik nézőpontból nem ugyanaz látszik, mint a másikból. Mindez abba a történetbe viszi be a nézőt, amely az emberiség azon törekvéséhez kapcsolódik, hogy befolyásolja, „civilizálja" az időjárást. Ráolvasással, mágiával, ma pedig technológiákkal.

Süveges Rita olyan festő, aki régóta foglalkozik a természeti környezettel, az ökológia és a társadalom kérdéseivel. A kiállítás létrehozásában és a hozzá kapcsolódó kutatás elvégzésében a Berlinben élő képzőművész, Tót Endre támogatásával létrejött TÓTalJOY-díj segített neki. A díjat a Szépművészeti Múzeum – Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet (KEMKI) alapította, és minden évben egy olyan hazai kortárs művész kapja, aki kutatásorientált praxist folytat.

Süveges a festészet eszközeivel beszél valami olyasmiről, ami nagyon nehezen ragadható meg a művészet hagyományos módszereivel. Valószínűleg ez is vezette arra, hogy két másik alkotóval (Zilahi Annával és Horváth Gideonnal) létrehozzanak egy ökológiai tudásmegosztással és kutatással foglalkozó művészcsoportot. Az xtro realm tevékenysége az Extrodaesia című kötet megjelentetésében, illetve az ACCLIM! című projektben csúcsosodott ki. A 2021-es OFF-Biennálén bemutatott projekt egy klímaképzelet-ügynökség volt, teljesen mai, céges környezet felépítésével. Az ACCLIM! – ahogy azt egy „rendes” ügynökség teszi – megoldásokat szolgáltatott ügyfeleinek, komplex környezeti problémák kreatív, a képzeletet megmozgató megközelítéseit ajánlotta fel.

Az Időjárás-jelenés is egy ajánlat. Leginkább annak végiggondolására, hogy a technológiai fejlődésbe vetett hit mely ponton és hogyan szakít el minket a realitástól. A lázas innováció, fejlesztés pedig miként fedi el a cselekvésre való képtelenségünket.

Süveges Rita: Ez a kiállítás egy hosszabb periódus lezárása. A klíma- és ökológiai válság kérdését olyan szemszögből akartam vizsgálni, ahol megjelennek a társadalmi és ideológiai vonatkozásai is. Nem csak állapotleírásra törekedtem, hanem azt vizsgálom, hogy miféle lehetőségeink vannak a jövőre nézve. És itt merült fel, hogy a társadalmak, kormányok, gazdasági szereplők, profitra törekvő cégek milyen technológiákat próbálnak kifejleszteni, amelyek a klímaváltságot valahogyan enyhítik, vagy számunkra tesznek lehetővé valamiféle alkalmazkodást.

Qubit: Tehát a mi átalakításunkról is szó van, nem csak a klimatikus viszonyok megváltoztatásáról.

Az életünk átalakításáról. Vannak szürreális és vicces elgondolások is, hogy például az embert le kéne kicsinyíteni, mert akkor kevesebb erőforrást használ fel, kevesebbet fogyaszt, ezt veti fel a Kicsinyítés (Downsizing, 2017) című film. A valóságban igyekszünk az energiahasználatunkat, a környezetünket úgy alakítani, hogy elviseljük a klímaváltozást, vagy pedig magát a klímaváltozást próbáljuk meg visszafordítani. Engem az érdekelt, hogy mik ezek az ötletek, miről szólnak az ígéretek. Mert ha körbenézek a mindennapokban, akkor azt látom, hogy nem igazán történik semmi. De mi az, amivel elfedik? Mi az a függöny, amit ez elé a cselekvőképtelenség elé húznak? Sokszor azt az ígéretet, hogy majd a technológia megoldja. Például a geomérnökség. Olyan technológiák, amik bolygószintű folyamatokat próbálnak befolyásolni. Túl sok a szén-dioxid a levegőben? Vegyük ki! Mi lenne, ha a felhőket valahogyan kifehérítenénk, és akkor jobban visszatükröznék a napfényt, kevesebb napsugárzás jutna el a Földre, és nem lenne olyan meleg. Direkt fogalmazok ennyire banálisan, mert elképesztően bonyolult technológiákról van szó, és nemigen vannak rájuk vonatkozó kísérletek, mert bolygószintű kísérleteket nem lehet végezni.

Pedig vannak izgalmas elgondolások. A Qubit is írt a kozmikus napernyő-elképzelésről, amellyel a Földet árnyékolnák. Éppenséggel egy magyar kutató, Szapudi István, a Hawaii Egyetem Asztrofizikai Intézetének csillagásza alkotta meg a koncepciót.

Magam is készítettem interjúkat hasonló koncepciók kidolgozóival. Olyan geomérnöki projektek képviselőivel, amelyek zömmel kutatási fázisban vannak. Volt egy, amely hasonló hipotézist vázolt fel, egy német, űrmérnöki technológiákat fejlesztő cég számítógépes modellekkel próbálta megjósolni, hogy ez lehetséges szcenárió-e. Velük interjúztam. Saját finanszírozásban csinálták meg ezt a kutatást, tehát arra készültek, hogy ha majd szükség lesz erre a technológiára, akkor ők az élen álljanak. De a projektmenedzserük világosan elmondta, hogy a dolog lehetetlen, mert évi 60 ezer rakétát kellene kilőni, amik az árnyékolókat juttatnák fel az űrbe, és most évi pár százat tudnak felküldeni, összesen a világban. Olyan szintű léptékváltásra lenne szükség, ami számítógépes modellekben elképzelhető ugyan, de a valóságban nem.